Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-08 / 49. szám
4 .SZABAD РПгпмттяЗ V 1984. december 8. Történelmi átalakulás a mezőgazdaságban is (Folytatás a 3. oldalról) fogyt reszortok gépipart kapacitásai Is hozzájárulnak a gépek és a pótalkatrészek gyártásához, beleértve a mezőgazdasági vállalatok melléküzemági termelését. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdasági gépek széles választékának a szükséglete megkövetelt a nemzetközi szocialista munkamegosztás lehetőségeinek nagyobb mértékű kihasználását. Ezen a szakaszon sem tudunk mindent magunk legyártani. Ezért sürgős feladat, hogy a CSKP KB 8. ülésén elfogadott határozatok értelmében az érdekelt reszortok céltudatosan és kezdeményezően törekedjenek a szakosítás és a kooperáció fejlesztésére ezen a területen. A mezőgazdasági vállalatok figyelmét azonban hangsúlyozottan fel kell hívni arra, hogy a nagy hatékonyságú gépek igényesebb kezelést és karbantartást követelnek, s gondoskodni kell a lehető leggazdaságosabb kihasználásukról is. Biz a jelenlegi és különösen a jövő időszakra vonatkozik. Ésszerű kemizAlAssal Hogyan akarjuk folytatni a mezőgazdasági termelés kemizálását? Ami a műtrágyákat illeti, alkalmazásuk pozitív és negatív oldalait felmérve arra a következtetésre jutottunk, hogy fogyasztásuknak a legközelebbi tíz év alatt tiszta tápanyagokban számítva el kellene érnie a hektáronkénti 280 kg os szintet. Arra is számítunk, hogy jelentősebb szerkezeti és minőségi változásokra kerül sor a műtrágyák szállításában, főleg a folyékony műtrágyák javára. A talaj termőképességének a javításában nagy jelentősége van a meszezésnek, amit a mi feltételeink között aránylag nagy területeken kell elvégezni. A gyakorlat bebizonyította a meszezés hasznosságát, ezért a legközelebbi években meg akarjuk oldani a mésztrágyák problémáját. Kizárólag hazai forrásokról van szó, s az építőipari minisztériumoknak arra kell törekedniük, hogy az évi szállítások mennyisége meghaladja a négymillió tonnát, ami teljes mértékben fedezné a szükségletet. Különösen hatékony tényezőnek tartjuk a vegyszeres növényvédelmet. Az ilyen irányú befektetések a nagyobb hozamok, a veszteségek csökkenése és a termés jobb minősége áltat gyorsan megtérülnek. A nálunk gyártott vegyszerek választéka és hatékonysága szempontjából még mindig lemaradás tapasztalható. Keressük az utakat, hogy minél gyorsabban kialakítsuk a feltételeket a növényvédelmi vegyszerek hazai gyártásának lényeges növeléséhez. Ez nem egyszerű dolog, mert a termékek széles körű skálájáról van szó, amelyekről csak nemzetközi együttműködésben lehet gondoskodni. A megkezdett és a tervezett vegyipart beruházásokkal, valamint a KGST keretében megvalósuló kooperáció kiszélesítésével el kellene érnünk, hogy a kilencvenes évek elejére kifejező mértékben Javítsuk ez Irányú szükségleteink kielégítését. Egyúttal azonban a növényvédelmi gépeket is tökéletesíteni keli, hogy fokozódjon az alkalmazott vegyszerek hatékonysága, s ezáltal csökkenjen a szükségletük. A kutatás területén sikeres eredményeket értek el a biológiai növényvédelem területén, ezért ezeket a munkákat is meg kell gyorsítani. Megtettük a lépéseket abban az irányban is, hogy az állattenyésztés kemízálása és biokemizálása szakaszán a szükségleteket fokozottabb mértékben fedezzük hazai gyártásból. Az előirányzott beruházások és a nemzetközi együttműködés fejlesztése által ezen a szakaszon is leheóvé válik a nem szocialista államokból származó behozatal pótlása. Véleményünk szerint a szakszolgáltatások szerkezete és színvonala nincs összhangban a mezőgazdasági kemizálás Jelentőségével és terjedelmével. A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumoknak ezzel a kérdéssel is kell foglalkozniuk, mert a szakosított szakmai-tanácsadói és ellenőrzési szolgáltatások minőségét gyorsan és lényegesen meg kell javítani. Amikor a mezőgazdasági termelés kemizálásáről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a környezetvédelem kérdéseiről sem, amelyek az egész világon és nálunk is egyre jobban az előtérbe kerülnek. Érdekünkben áll, hogy megakadályozzuk, a környezet további romlását, s céltudatosan csökkentsük az Ipari és a mezőgazdasági termelés által előidézett negatív hatásokat. Ezeket a kérdéseket szem előtt kell tartani mind az egységes földművesszövetkezetekben, mind az állami gazdaságokban, akár a műtrágyázás, akár a vegyszeres növényvédelem előírt normáinak a megtartásiről legyen szó. Érthető, hogy a vegyszerek emberi szervezettel szembeni ártalmatlanságát helyezzük az első helyre, s ennek a szempontnak kell alárendelni a készítmények választékát, az egyes vegyszerek mennyiségét és alkalmazási módját is. A környezetvédelem szempontjait a beruházásoknál Is figyelembe beli venni, amelyekkel semmi esetre sem szabad veszélyeztetni a levegő vagy a vízforrások tisztaságát. A mezőgazdaság anyagi ellátáséval kapcsolatban még egy jelentős területről akarok említést tenni. Mint ismeretes, az utóbbi, években jelentős változások következtek be tüzelőanyag- és energiaellátásunk lehetőségeiben. Ez természetesen jelentős mértékben kihat — közvetlenül vagy közvetve — a mezőgazdaságra és élelmiszeriparra is. Hiszen ez a két ágazat csupán a gázolajból és a könnyű fűtőolajból az egész népgazdaság fogyasztásának több mint 30 százalékát használja fel. Habár az elfogadott Intézkedések alapján 1983- ban az 1981-es évhez viszonyítva a gázolajfogyasztás 12, a könnyű fűtőolaj fogyasztásé pedig 9 százalékkal csökkent, a korlátozott lehetőségek további célszerű takarékossági intézkedéseket tesznek szükségessé, még ott Is, ahol csak nemrég kezdtük el a folyékony tüzelőanyagok használatára épülő technológiai eljárások fejlesztését. A tüzelőanyagok és az energiaforrások területén kialakult új helyzet, ami az áraik emelését is szükségessé tette, megköveteli, hogy elgondolkozzunk az egyes mezőgazdasági és Élelmiszeripart vállalatok fejlesztésének számos technológiai és szervezési kérdéséről, a termelés területi elhelyezéséről, valamint a vállalaton belüli koncentráció mértékeiről. Arról van szó, hogy a termelés intenzifikálásához kevesebb tüzelőanyagra és energiaforrásra legyen szükség, ami minden mezőgazdasági vállalatra vonatkozik. FORRADALMI VÄLTOZÄSOK KÜSZÖBÉN Elvtársak, elhangzott, hogy a jövőben a tudományos-műszaki haladás lesz az a legjelentősebb tényező, amely döntő szerepet fog játszani a mezőgazdasági termelés növelésében és minőségének javításában. Jelenleg világviszonylatban és fokozatosan nálunk Is elkezdődött a biológia, a biotechnológia, az elektronika, a számítástechnika és néhány további tudományos ágazat gyors ütemű fejlődése. Ezek olyan irányzatok, amelyek a mezőgazdaságban ts, s bizonyos értelemben éppen a mezőgazdaságban kifejezően megváltoztatják a termelési technológiákat, a termelés szervezését és irányítását. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a termelésben teljesen új, kimondottan forradalmi változások küszöbén állunk, amelyek terjedelmük és hivatásuk szempontjából legalább olyan fontosak lesznek, mint a mezőgazdaság anyagiműszaki alapjának ipari színvonalra való emelése. Azzal a különbséggel, hogy e változások folyamata jelentősen meggyorsul. Tudományos-kutatási alapunknak az Irányítási szervekkel és a mezőgazdasági vállalatokkal együtt ma már ki kell alakítaniuk a feltételeket az említett irányzatok érvényesítéséhez, amelyek jelentős eredményeket hozhatnak, a mezőgazdasági termelés alacsonyabb energiaigényességéhez, az összköltségek csökkentéséhez, és a környezeti feltételek javításához vezethetnek. Gyorsabban kell alkalmazni az új mikrobiológiai és genetikai Ismereteket, főleg a génmanipulációk területén. Figyelembe kell venni, hogy a biotechnológiai eljárások döntő mértékben növelik a gazdasági állatok termelékenységét, javítják a takarmányok hasznosítását. Intézkedéseket tettünk a biokémiai készítmények gyártásának kiszélesítésére, s arra törekszünk, hogy a KGST-országokkal való együttműködésben Is gondoskodjunk a szükséges mennyiségükről és választékukról. Azt a célt követjük ezzel, hogy javuljon a takarmányhasznosltás, az állatok termelékenysége, ellenálló képességük a betegségekkel szemben, csökkenjen az elhullás stb. Mezőgazdaságunk minden ágazatában úgy kell korszerűsíteni a termelési-műszaki alapot, hogy az komplex gépesítéshez vezessen, fokozza a folyamatok automatizálását, s lehetővé tegye a robottechnika elemeinek az érvényesítését. A mezőgazdaságban Is törekednünk kell a mikroelektronlzálás gyorsabb és szélesebb behatolására, ami a továbbfejlesztett gépek és berendezések jobb minőségében nyilvánul meg, s elsősorban lehetőségeket teremt a technológiai folyamatok közvetlfen Irányításához a mezőgazdaság minden területén. Ez lehetővé teszi a termelési folyamatok Irányítási színvonalának további lényeges emelését, a gépek és berendezések jobb kihasználását, a munkatermelékenység növelését, a költségek és a veszteségek csökkentését. Tudatában vagyunk annak, hogy az élelmiszeripar anyagi-műszaki alapjának bizonyos fokú lemaradása, valamint a feldolgozás területén előforduló aránytalanságok miatt még mindig jelentős gondjaink vannak a mezőgazdasági nyersanyagok végtermékekké való feldolgozásában. Ezért az irányítási szervek minden szintjén és a tudományos-kutatási alapban arra kell törekedni, hogy megfelelő felételeket alakítsunk ki a mezőgazdasági nyersanyagok komplex hasznosításához, a minőségi gyártmányfejlesztés kiszélesítéséhez, a nem hagyományos források kihasználásához, a feldolgozó ipar teljesítményének növeléséhez minden szakaszon, valamint a melléktermékek és a hulladékok újbóli hasznosításához a mezőgazdaságban. jelenleg még nem lehet egész konkrétan meghatározni a tudományosműszaki fejlesztésnek azokat az eredményeit, amelyekről feltételezhetjük, hogy a jövőben érvényesülni fognak a mezőgazdasági gyakorlatban. Azonban azért beszéltünk erről, mert a tudományos-műszaki fejlesztés döntő irányzatainak és gyakorlati hasznosításának az elsajátítása az egész mezőgazdasági-ipari komplexum reális feladata. Ez azonban már ma is összpontosított és céltudatos gondoskodást követel meg mind a tudományos-kutatási alapban, mind pedig az irányítás minden szintjén. Az Is szükséges, hogy a mezőgazdasági vállalatok idejében meghatározzák saját fejlődésük műszakigazdasági koncepcióját, s fokozatosan kialakítsák a szükséges személyi és egyéb feltételeket az új tudományos és műszaki Ismeretek átvételére és hasznosítására. UTASÍTÁSOK helyett ALKOTÖ EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL Az egész népgazdaságban és a memezőgazdaságban is megoldásra váró feladatok igényessége tovább fokozza az 1 Irányítási munkával szemben támasztott követelményeket. Ezért a CSKP KB 4. ülésének a tárgyalása alapján szintén komplex lntzkedéseket fogadtunk el a mezőgazdasági tervezés és irányítás tökéletesítésére, ami 1982-től lépett érvénybe. Ezek kidolgozásakor a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott határozatokból, valamint az efsz-ek IX. kongresszusán elhangzott hozzászólásokból és Igényekből indultunk ki. Arra törekedtünk — s erre a CSKP KB idei októberi ülésén is rámutattunk — hogy necsak elmélyítsük az élelmiszertermelés fejlesztésének a tervszerűségét minden résztvevő ágazatban, hanem egyúttal szélesébb teret is biztosítsunk a mezőgazdasági vállalatok számára a termőtalajuk és további termelési feltételeik kihasználásához vezető optimális utak aktív és kezdeményező kereséséhez a termelés Intenzitásának fokozása érdekében. Ezért nem érthetünk egyet azzal, amikor a tervezési és az Irányítási tevékenységben még mindig megnyilvánulnak a vállalatok tevékenységében való túlzott adminisztratív beavatkozások Irányzatai, amikor utasításokkal helyettesítik az alkotó együttműködést. Ezért a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumoknak a további érdekelt szervekkel együtt az eddiginél nagyobb igyekezetét kell kifejteniük az elfogadott intézkedések következetes érvényesítésére minden Irányítási szinten. A további időszakban mindenekelőtt arra fogunk törekedni, hogy az irányítás minden szintjén emelkedjen a tervezés általános színvonala. Ez egyaránt vonatkozik a tervezett időszak kiszélesítésére, ami lehetővé teszi a tudományos-műszaki fejlesztés feladataira való felkészülést, valamint az ágazatközi kapcsolatok elmélyítését. Annak érdekében, hogy megfelelő arányosságok alakuljanak ki a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum és a szállító ágazatok fejlődése között, a CSKP KB októberi ülésén megvitattuk a mezőgazdaság és a lakosság élelmezésében résztvevő további ágazatok fejlesztésének hosszú távú programjavaslatát. Ezzel egyúttal a mezőgazdasági vállalatok leggyakrabban említett észrevételeire Is reagálunk, amelyek a szükséges termelőeszközök mennyiségi, választékbell és minőségi fogyatékosságaira vonatkoznak. Habár csak az első lépéseket tettük meg ebben az irányban, a jelek azt mutatják, hogy helyes úton haladunk. Ami a tervek kidolgozását illeti a mezőgazdasági szervezetekben, lényeges mértékben korlátozni akarjuk a kötelező termelési és felvásárlási mutatókat. A mezőgazdasági nyersanyagok szükséges mennyiségére vonatkozó konkrét feladatokat az átvevő szervezetek és a mezőgazdasági vállalatok közötti közvetlen tanácskozások során kell megállapítani, s ezek alapján kell megkötni a gazdasági szerződéseket. Ezáltal a gazdasági, szerződések a kötelező felvásárlási feladatok korlátozott számával az anyagi-műszaki ellátás kereteivel, valamint a tervezési normatívumokkal együtt a gazdasági terv kidolgozásának egyik döntő alapjává válnak. Így az átvevő szervezeteket is bekapcsoljuk ebbe az egész folyamatba, amelyek eddig rendszerint mellőzve voltak, holott éppen ők tudják a legjobban, hogy milyenek a követelmények a nyersanyagok mennyiségével, választékával és minőségével szemben. Ha e szükségletek biztosításában nagyobb felelősséget hárítunk a közvetlen termelőkre és az átvevőkre, ezzel azt is lehetővé tesszük, hogy a minisztériumok, a kerületi és a járási mezőgazdasági igazgatóságok megszabaduljanak az eddigi' tervezési gyakorlattal járó aránytalanul nagy operatív tevékenységektől. így több időt fordíthatnak a mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexumban a tervezési és a végrehajtási munkákkal összefüggő koncepciós kérdésekre. Tudatosítanunk kell azonban azt is, hogy ennél a tervezési rendszernél nem lehet szó a feladatok többnyire mechanikus lebontásáról az alacsonyabb szintű irányítási szervekre és az egyes vállalatokra, finnem az irányítás minden szintjén alkotó munkára kell törekedni. A minisztériumoknak és a mezőgazdasági igazgatóságoknak saját hatáskörükben nagyobb felelősséget kell vállalniuk a mezőgazdasági-élelmiszeripart komplexum egyes szakaszainak összehangolt fejlődéséért. Az adott terület feltételeinek lehető legoptimálisabb kihasználására kell törekeni a nyersanyagok és a kész termékek tárolásával, feldolgozásával és szállításával járó veszteségek és költségek minimalizálása mellett. Feladataik sikeres teljesítése érdekében szorosabban együtt kell működniük a nemzeti bizottságokkal és a társadalmi szervezetekkel. KÖVETKEZETESEN ÉRVÉNYESÍTSÜK AZ ÉRDEMSZERÜSÉG ALAPELVEIT A mezőgazdasági szervezetek jogkörének a kiszélesítését a termelési szerkezetükre való konkrét döntésekben természetesen összekapcsoljuk azon felelősségük elmélyítésével, hogy a társadalom szükségleteivel összhangban fognak cselekedni. Ezeknek az alapelveknek a megszegése esetére a központ bizonyos jogkört meghagy magának. Tovább folytatjuk a vállalatok önálló elszámolási rendszerének az elmélyítését, s ennek gazdálkodási alapelveit úgy fogjuk fejleszteni, hogy a vállalati szükségletek kielégítésében egyre- nagyobb mértékben érvényesüljön az érdemszerűség alap-' elve. Ez azt jelenti, hogy továbbra Is korlátozni fogjuk a juttatások és a hozzájárulások különböző formáit, amelyek nemcsak elferdítik az élelmiszer-termelés tényleges költségráfordításait, hanem egyúttal a vállalati szükségletek és a dolgozói igények saját vállat! forrásokból való kielégítésének a függőségét Is gyengítik. Az élelmiszerszükséglet alapelvének következetes érvényesítése minden szinten megköveteli, hogy emenynyire csak lehetséges, kizárjuk az eltérő objektív feltételeknek a gazdálkodási eredményekre gyakorolt hatását. Habár az irányítás tökéletesített rendszerének elfogadása óta a termelési érték az elmúlt évben 1981- hez viszonyítva 19,4 százalékkal nőtt, miközben a költségek 13,7 százalékkal, ezen belül az anyagköltségek a szolgáltatásokkal együtt 18, a bérköltségek pedig 6,1 százalékkal növekedtek, az 1697 efsz teljes létszámából 20 százalék mutatott ki 5 százalékosnál alacsonyabb jövedelmezőségi rátát, 31,5 százalék több mint 15 százalékos jövedelmezőséget ért el a gazdálkodásában. Ha Ilyen szélsőséges különbségek vannak az elért jövedelmezőség színvonalán, az önálló elszámolási rendszer alapelveit is csak nagyon megkülönböztetett módon lehet érvényesíteni a vállalatok egyes csoportjainál. Ezért arra van szükség, hogy az irányítási szervek az illetékes kutatóintézetekkel együtt rendszeres figyelmet szenteljenek az egyes vállalatok gazdálkodására ható feltételek elemzésének. Ugyanakkor aránytalanul nagy különbségek vannak a hasonló feltételek között gazdálkodó vállalatok termelési és gazdasági eredményeiben. Az illetékes irányítási szerveknek éppen itt kell elfogadniuk olyan hatékony intézkedéseket, amelyek e különbségek megszüntetéséhez vezetnének. Az érdemszerűség alapelvét azonban nemcsak az egész vállalattal szemben kell érvényesíteni, hanem a dolgozó kollektívák és az egyes személyek viszonylatában Is. Nehezen lehet ugyanis megérteni, hogy a javadalmazás színvonalában rendszerint nincs nagyobb különbség a magasabb és az alacsonyabb színvonalú társadalmi munkatermelékenységet elérő vállalatok között, vagy azt, hogy a roszszabbul gazdálkodó, sőt elmaradozó vállalatnál a dolgozók javadalmazási színvonala ugyanolyan, esetleg magasabb is, mint a jobban gazdálkodó szövetkezetekben. Az egyes kollektívák és személyek tevékenységi eredményeiben sokkal következetesebben kell. elválasztani a kaját hozzájárulásokat azoktól a megváltozott feltételekétől, amelyeket jobb gépekkel, jobb technológiával, vagy jobb minőségű biológiai alapanyagokkal hoztunk létre. Ellenkező esetben nemcsak" gyengítjük az érdemek szerinti javadalmazás alapelvét, hanem egészségtelen viszonyokat is teremtünk az egyes dolgozók és kollektívák között. Ezért a termelési feltételekben bekövetkező minden lényegesebb változást, amely a dolgozó teljesítményére Is kihat, a munka- és a teljesítménynormákba is be kell számítani. Az előbbiekhez, elválaszthatatlanul hozzátartoznak a gazdaságosság kérdései. Annak ellenére, hogy számos határozat vonatkozik ezekre, az Irányítási és a politikai-szervező munkában nem foglalják el az őket megillető helyet. Például az üzemanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésére hozott intézkedések pozitív eredményei ellenére számos vállalatnál komoly fogyatékosságok fordulnak elő az emtített források elsődleges nyilvántartásában, a fogyasztási normákban és a velük való gazdálkodás ellenőrzésében. Az Is, amit a gépekről, az építkezési anyagokról, a vegyszerekről és más eszközökről való gondoskodás területén egyes vállalatainknál tapasztalunk, csupán azt bizonyítja, hogy egyes emberek csekély mértékben becsülik meg azokat az értékeket, amelyek létrehozása nem kevés társadalmi munkába és pénzbe került. Sokkal gazdaságosabban kell bánni a pénzügyi forrásokkal Is, amelyek nem termelési fogyasztás céljaira szolgálnak. A pénzügyi szervek a kulturális és szociális szükségletek alapjából, vagy a reprezentációs forrásokból merített pénzeszközök felhasználásának ellenőrzése során olyan fogyatékosságokkal találkoznak, amelyek nincsenek összhangban a pénz-* ügyi fegyelemmel, s egyes vezető dolgozók felelőtlen magatartásáról tanúskodnak. Lényegében erről van sző, hogy nagyobb figyelmet és gondoskodást kell fordítani azokra a kérdésekre, amelyeket a rendes gazda mindig szem előtt tartott: a rendre, a nyilvántartásra, a fegyelemre és a felelősségre. Véleményünk szerint a kongreszszusnak meg kellene vizsgálnia ezeket a kérdéseket, s arra kellene köteleznie a szövetkezetek vezető tisztségviselőit, hogy kellő figyelmet fordítsanak a vállalaton belüli irányítás és a tervezés tökéletesítésére, valamint a gazdaságosság fokozására. Elvárjuk, hogy az említett kérdésekben a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének a szervezetei is állást foglalnak, s támogatni fogják a megoldásukat. Rájuk is jelentős szerep hárul a munkakezdeményezés fejlesztésében, a szocialista verseny hatékonyságának növelésében, s az olyan irányú gondoskodásban, hogy a szövetkezeti tagok egyre nagyobb mértékben vegyenek részt az egyes vállalatok további fejlesztésében. Ügy gondoljuk, hogy a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének fokoznia kellene a tagság munka- és szociális feltételeiről való gondoskodást is, s nagyobb mértékben kellene hatnia az öntudatos munkafegyelem és a rend fokozására', a szövetkezeti vagyon védelméről való következetesebb gondoskodásra. A DOLGOZOK AKTÍV RÉSZVÉTELÉVEL Harmincöt évvel ezelőtt előttünk állt «z a kérdés, hogy miként gon(Folytatás az 5. oldalon),