Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-03 / 44. szám
SZABAD FÖLDMŰVES’ 1984. novemSér SÜT Jó szakembereket nevelnek Mi kell ahhoz, hogy valakiből j6 szakember legyen? Tanulási kedv, valamint egy olyan intézmény, ahol körültekintő gondoskodással oktatják a fiatalokat a szakma ismereteire. Szőlőskén (ViniCky) például magyar és szlovák nyelven szőlészeti szakmunkásokat, zöldség- és gyümölcstermesztő, vetőmagtermesztési és -nemesíté^r szakembereket, biokémikusokat, illetve borászokat, a dolgozók középiskolájában pedig kertészeti és növénytermesztési technikusokat képeznek. A cékei hegynyúlvány déli részén valóságos épületkolosszus a Szőlőskei Mezőgazdasági ^zaktanintézet. Egy szőke, csinos harmadikos tanulólány kísér az épületek labirintusában. Gömörből került ide, és mint mondja, hamar megszerette az iskolát. Büszkeséggel meséli, milyen nagy előny számukra, hogy „egy csokorban“ minden fellelhető: a konyha, a diákotthon, a tantermek, a tornaterem és a sportpályák. Kása Sándor mérnök, a tudományok kandidátusa, az iskola igazgatója irodájában fogad. A helyiség falait széltében-hosszában bekeretezett elismerő oklevelek borítják. Legszívesebben idemásolnám az egészet, de helyszűke miatt csupán annyit mondok el, hogy a különböző szintű országos honvédelmi és sportversenyeken, a kulturális fesztiválokon, a szakmai versenyeken elért „dobogós“ helyezésekről tanúskodnak. A különböző nemzetközi versenyeken szerzett díjakból is van egy külön kiállításra való. — Az iskola 1'947-ben alakult, s eddig több mint ezer képzett szakembert adott az országnak, akik közül Sokan már mérnökként és tudományos dolgozóként ténykednek — mondja az igazgató. — Az utóbbi években nagyon sokat változott a helyzet. A diákok 85 százaléka már eleve szerződéssel jön ide. Ami pedig az iskolát illeti, teljesen újonnan épült, tehát a gyerekek korszerű környezetben, ideális körülmények között tanulhatnak. — A munkahelyeken bogyón fogadják a végzősöket? — Általában jól, mert a tanulók az utolsó szakmai gyakorlatukat a már előre „kiszemelt“ helyen végzik. így megismerkedhetnek leendő munkhelyükkel és az üzemek vezetői is közelebbről megismerhetik jövendő szakemberüket. Ezzel kapcsolatban talán még annyit, hogy-- a lemorzsolódás nem tesz ki többet öt százaléknál, ami igazán jó aránynak mondható. Ebből is világosan látszik, hogy az iskolánkban végzett tanulók megállják a helyüket a gyakorlatban. — Milyen lehetőség van a továbbtanulásra? — A végzős diákok 70 százaléka a dolgozók középiskolájában érettségizik. Számottevő hányaduk jelentkezik érettségi után főiskolára. — Tartják-e a kapcsolatot volt tanítványaikkal? — Kapcsolatunk a volt tanulókkal jó és rendszeres. Gyakran szervezünk részükre továbbképzési tanfolyamokat. Elmondhatom, hogy az ilyen találkozókon nagyon sok hasznos tapasztalatra teszünk szert, melyeket felhasználhatunk az oktató-nevelő munkában. — Hány tanulójuk van? — A magyar és a szlovák tanítási nyelvű osztályokban évente átlag kétszázhúsz-kétszázharminc, míg a dolgozók középiskolájában száztíz-százhúsz. A tanulók a szünidőben a nyári aktivitás keretében három turnusban kéthetes gyakorlaton vesznek részt. Idén a Bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) Állami Gazdaságban és a Szomotori (Somotor) Magtermesztő Állami Gazdaságban, valamint a toronyai (Tŕňa) és a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) pincegazdaságban végeztek szakmai gyakorlatot. Így a szünidőben leendő szakmájuk gyakorlása mellett egy kis zsebpénzt is kerestek. Megszólal a csengő, a folyosókat ellepi a zsivajgó diáksereg. Találomra „kiszúrok“ néhányat a magyar tanítási nyelvű osztály tanulói közül: — Én gyerekkoromtól mezőgazdasági pályára készültem — mondja a nagytárkányi (Veľké Trakanyl Bányácsky Ilona. — A nővérem itt végzett, pnnek is köszönhető, hogy én is ide jelentkeztem. A Királyhelmeci Állami Gazdasággal kötöttem szerződést. Hatalmas gazdaság, szinte mindennel foglalkoznak, remélem, hogy nem lesz nehéz az elhelyezkedés. Az első éven túl vagyok, megtetszett a szakma, főleg a zöldségkertészetet kedvelem. — Farkas Katalin vagyok, Zsaruéról (Žarnov) kerültem ide. Az alapiskolát Szepsiben (Moldava nad Bodvou) végeztem. Szüleim a Szepsi Állami Gazdaságban dolgoznak. Oda szól az én szerződésem is. Az alapiskolából sokat jártunk a gazdaságba szüretelni és gyümölcsöt szedni. Pályaválasztáskor nem haboztam, rögtön ide jelentkeztem, és most örömmel mondhatom, hogy nem bántam meg. Sok mindent tanulunk. Persze szórakozásra is van idő. Én sportolok. Az atlétikát versenyszerűen űzöm, főleg О Kása Sándor mérnök, az iskola igazgatója a futószámokban vannak jó eredményeim. Ha végzek, akkor a gyümölcskertészetben szeretnék dolgozni. A szűkszavú )akab Máriát nehéz szóra bírni. Annyit elárul, hogy Nagyszelmencről (Veľké Slemence) került az iskolába. — Miért választotta éppen ezt az iskolát? — érdeklődöm. — A kertészeti szakma lánynak való. A nagykaposl fVetké Kapušany) szövetkezetben nagyban kertészkednek és ha már szerződést kötöttek velem, akkor bizonyára alkalmazni is fognak. Másrészt a szüleim is a mezőgazdaságban dolgoznak. Igazuk volt, hogy a mezőgazdaság szép pálya. Persze addig, míg szakember lesz belőlem, még sokat kell tanulnom. Az a fontos, hogy a nehezén már túl vagyunk, az első év sikeresen letelt. — Az első évben megszerettem a jövendőbeli szakmámat — vallja Diczko Magdolna Bolyból (Bof). — Az az igazság, hogy az alapiskolában nem tartoztam a legjobb tanulók közé, így nem válogathattam az iskolák között. Örültem, hogy ide felvettek. Az első évet sikerült közepesen végeznem, remélem, hogy a második sikeresebb lesz. Mindenesetre szeretnék bejutni a dolgozók középiskolájába és ott érettségizni. Egyébként a bolyi szövetkezetben van szőlészet és zöldségkertészet is, így remélhetőleg nem lesz probléma az elhelyezkedéssel. д Banga Erzsébet Kaposkelecsényből (Kapušanské Klaiíany) kissé szomorkásán mondja, hogy a vasútiba jelentkezett, de oda helyszűke miatt nem vették fel. — Más lehetőségem nem volt — magyarázza. — Ide irányítottak és kész. — Megbánta, hogy idekerült? — Most már egyátalán nem bánom! Harmincán vagyunk az osztályban, huszonnyolc lány és két fiú. Megszoktuk egymást és megszerettük tanítóinkat, szakoktatóinkat és nevelőinket. Az első év hajrájában már a tanulásba is belejöttünk. ' A véleményt a többiek is osztották. Az első osztályosok nagyobb része eredetileg nem ide akart jönni. Legtöbbjük mögött már egy sikertelen próbálkozás áll. Nagyon lényeges viszont, hogy — a másodikosok szavai alapján — az első évfolyam befejezése után már mindenki megszerette a Jövendő szakmáját. Bízom benne, hogy így lesznek ezzel a még félénk mostani első. osztályosok is. ILLÉS BERTALAN (Bogoly János fetvételei) Bányácsky Ilona Diczko Magdolna Jakab Mária Farkas Katalin Ranea Erzséhet Vigyáznak a strázsán Közel négy évtizede élünk békében. A fenyegető veszély azonban továbbra sem múlt el. Az imperialista körök hidegháborús politikája veszélyezteti a világbékét. A szocialista országoknak készenlétben kell állniuk. Á mindennapi békeharc mellett gondolnunk kell a védekezésre, az emberi élet és gazdasági értékeink megóvására. A haza és a szocializmus védelme állampolgári jog és kötelesség. A mindennapi alkotó-építő munka által létrehozott értékekre soha nem szűnő éberséggel, őrt állva a strázsán kell vigyáznunk! Az idősebb generáció még részesült a háború „védőoltásában“, a fiatal nemzedék azonban védtelen a háború lehetőségének gondolata ellen. Fontos tehát a hatékony, több frpnton egyszerre történő honvédelmi nevelés. így értelmezik ezt a rimaszombati (Rimavská Sobota) járás mezőgazdasági üzemeiben is, eggyé ötvözve az elméletet és a gyakorlatot. A járás valamennyi gazdaságában a nemzetközi eseményeket állandóan figyelemmel kísérő, szakmailag-politikailag képzett előadók tájékoztatják a dolgozókat a világpolitikai helyzet alakulásáról, a békeharc jelentőségéről, valamint a személyi és társadalmi értékek védelmének mórijáról, gyakorlati formáiról. Az elmúlt korok háborús élményét pedig dokumentumfilmek vetítésével teszik érzékletessé és rögzítik a köztudatban. A szövetkezeti dolgozók részére évről évre rendszeresen szerveznek szakmai bemutatókat, vitafórumokat, amelyeken megismerhetik a különféle védelmi és óvóeszközök funkcióját. használatuk módját, illetve az elsősegélynyújtás technikáját; mindezt természetesen nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is elsajátítják. Három évvel ezelőtt volt az első nagyszabású honvédelmi verseny a rimaszombati járásban, s ezt azóta minden évben megrendezik. A honvédelmi tudnivalók elsajátításán kívül nagyra értékelhetjük a mezőgazdasági dolgozók tűzkár-megelőző és elsősegélynyújtási felkészültségét, amelyből szintén számot adnak egyegy ilyen, járási méretű „összecsapó-M son . A mézőgazdásznk az idén immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a honvédelmi sportnapokat, amelyeken a dolgozók elméletben és gyakorlatban egyaránt kitűnő felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Ezek a „harci“ események békében zajlanak, ezért természetesen szórakoztató és kulturális programokkal is vegyülnek, hogy a fárasztó munkavégzés után fokozódjon az emberek erőnléte, munkakerve. Tanúságként és figyelmeztetésként Advval szólunk a békeharcosok milliói felé: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán / az Élet él, és élni akar...“!!! Komáromtól (Komárno) északra, a Nyitra és a Zsitva folyó találkozásánál találjuk meg Dél-Szlovákta néphagyományokban gazdag faluját, Martost (Martovce). Hogy a népi kultúra tovább él ebben a községben, annak köszönhető, hogy lakói mindmáig őrzik azt a gyönyörű martosi népviseletet, amelyet hajdanán a lányok és asszonyok maguk varrtak és viseltek. Természetesen a mai fiatalok, mint másutt, itt is a legújabb divat szerint öltözködnek, de az idősebbek már nem változtatták meg egykori viseletűket, csak az évek múlásával az élénk színben pompázó szoknyát, pruszllkot és a népviselethez tartozó kellékeket fekete színre váltották. Így a faluban járva még mindig sok népviseletbe öltözött idős nénivel találkozhatunk. A régi parasztházakban, de az új családi házakban is megtaláljuk a litres martost metéléssel vagy lyukacsos hímzéssel készült szebbnél szebb abroszokat, drapériákat, a falakon pedig a rózsás mintájú tányérokat, amelyek jól beilleszkednek a korszerű bútorral berendezett lakásokba. Így próbálják a martosiak megmenteni a népművészet értékeit, Egy közülük Keszegh Istvánná, a néphagyományok őrzője, a népviselet ápolója. A falu csücskében lakik, egyszerű, sárfalból készült, kertes házban. Elég körülpillantani, hogy rájöjjünk: az egykori „aranykezű“ martosi asszonyok egyikénél járunk. Mária néni egész portája ilyen sajátos hangulatot áraszt. A pitvarba belépve máris mintha egy teljesen más világban találnánk magunkat. Mária néni elmondotta, hogy amikor idekerült menyecskének, a pitvar egyik sarkában állt a kemence; ma már csak a tölcsér alakú kémény őrzi a helyét. Am a kékre festett, gerendás mennyezet, a bútordarabok, a metéléssel készült abrosszal terített asztal most Is olyan, mint akkor volt, és bizonyltja, hogy Mária néni ragaszkodik emlékeihez. Szívesen megmutatta lakását, s közben kedves szavakkal mesélt a szokásokról, amelyek között telt élete. A ház még ma is három helyiségből áll. Az utcára néző szobát „első háznak“, a hátsót „hátsó háznŕk“ is nevezték. A hátsó házban — Mária néni jóvoltából — láthattam kedves bútordarabját, a díszes, mennyezetes martosi ágyat. — Az ágy felső részében piros szőttes vánkosok vannak. Számuk általában attól függött, hogy mennyire volt módos a család — magyarázta nagy szeretettel és némi büszkeséggel az idős asszony. — Nekem nem volt olyan sok, hisz’ csak tizenhat esztendős voltam, amikor férjhezmentem az uramhoz; szegény, már nem él... Két testvér lakott ebben a házban: az uram és a testvérbátyja. Idestova tíz éve élek itt egyedül, s nem is akarok innen elmenni sehova. Ebben a környezetben telt el Ifjúságom, ebben a házban öregedtem meg, a közben végig olyan volt, amilyennek most látja — jegyezte meg. a hetvenhárom éves néni, majd Így folytatta: — Az ágy fölé még egy rudat Is helyeztek, erre a párnahuzathoz hasonló, pirosmintás kendőket raktak. A tarka függönnyel takart ágy elé támlás padot állítottak, a tulipános ládában tartották a ruhákat. Miből állt egy lány vagy menyecske öltözéke? — Az úgynevezett pentőből, ez volt a legalsó szoknya, ez mindig feliér színű volt. A többi különböző színű. Egyszerre három-négy szoknyát vettünk tel. A szoknyák apró rakásokkal készültek, és színes szalaggal díszítettük. Azután van ,a féling, a pruszlik, kötény, nyakravaló fodorral. A lányok télen fejkendőt, a menyecskék tőkötőt viseltek. — Melyik Mária néni kedvenc színe? — Most már csak a fekete, de fiatalkoromban nagyon szerettem a kéket, fehéret és a piros szín minden változatát. Nemcsak öltözékemben, hanem kézimunkáim között is a legtöbb a kék és a piros színű. — Elővette a szekrényből és elém terítette a metéléssel készült kékszínű abroszt, a lyukacsos hímzésű varrottast, a piros keresztszemmel készült térítőt, a hímzett vászonból kéáfcült törülközőket. Azután egy népviseletbe öltöztetett babát mutatott, mondván, hogy most babaruhákat varr. — Miért? — Mert az utóbbi időben kedvelt lett a martosi népviseletbe öltöztetett baba. Aki ilyet akar, az vásárol egy nagy hajasbabát, és mi idősek népviseletbe öltöztetjük. Így adjuk vissza tulajdonosának, de a legtöbbször csak ajándékba. A baba ruhája érzékeny a napfényre, azért általában a hálószoba sötétebb részében helyezik el, nagy átlátszó dobozban, emlékeztetőül az egykori népviseletbe öltözött lányokra, asszonyokra. A két kis ablak között a fal tele van dísztányérokkal. Eredeti kerámiák, melyeket igazi tányérfestők festettek. Az élénk, váltakozó színek gazdag fantáziáról árulkodnak. Ügyes kezek melegét őrzik: Mária néni különös világát. Nagy Teréz ✓
