Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-06 / 40. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1984. október 8. XXX Ä silókukorica-betakaríté gépek a termést „tövig“ letakarhatták. Nem volt hasznosíthatatlan melléktermék, közben a veszteség is minimális volt. A teljes kukoricanövény — szára, levele, csöve — takarmányterméket szolgáltat a gazdaság szarvasmarhaállományának. Joggal mondta beszélgető partnerem: „A silókukoricát és a melléktermékeket rangjukat megillető precizitással tettük mérlegre.“ szélve, hogy a rosszul erjedt, ecetsavas, penészes, bíizös silókukorica szilázsból kevesebbet hasznosítanak az állatok, s természetszerűen ez is veszteség, mert ilyenkor a hibák orvoslásaként etetett abrak tovább növeli a termelés költségeit. Az előzőekben vázolt veszteségforrásokat felismerve a Gabéíkovói Állami Gazdaságban a termesztési és a sziiázsolási technológia tökéletes végrehajtásával már évek óta rangjának megfelelő helyet taglal el a silókukorica — az egész kukoricanövény — takarmányozási értéke. Ebben a gazdaságban a növénytermesztési — és az állattenyésztési főágazatvezető egyaránt érdekelt abban, hogy egyetlen integrált termea mérlegen lési folyamatban történjen a teljes termelési folyamat, a fajta és a tábla kiválasztásától, n végtermék kiválasztásáig. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az állattenyésztési ágazat konzultáló partner a vetési terv kialakításakor és a betakarításkor egyaránt. Ennek megfelelően azokat a hibrideket választják ki, melyek a szemtermésen túl a vegetatív növényi részarányoknak is megfelelnek. U- gyanis a nagyobb levélfelület több asszimilátát állít elő, mint amennyi a szemtermésben raktározódhat, a többletet tehát a vegetatív növényi részek tárolják. A silókukorica láblakiválasztásán és tápanyagkielégítésén tűi a betakarítási idő helyes megválasztását és betakarítását több szempontból is fontosnak tartják. Megfigyeléseik szerint a betakarítási idő befolyásolja a termés nagyságát, a takarmány beltartalmi értékét, a szárazanyag-tartalmát, az erjedést és ezzel együtt a szilázs minőségét is. A 440 hektáron termesztett silókukorica hetakarftásánál — az elmondottak értelmében — az alábbi alapkövetelményeket helyezték előtérbe: ■ a biológiai, felhasználási és üzemszervezési szempontok messzemenő figyelembevételével, nagy körültekintéssel választották meg a betakarítás időpontját; ■ megteremtették a megtermelt takarmány beltartalmi értékeinek — lehetőleg — a minimális veszteségekgel történő tartósításának feltételeit. CSIBA LÁSZLÓ A tömegtakarmányok iránti igény az utóbbi években jelentősen növekedett, aminek biológiai és közgazdasági okai vannak. Közismert például — a takarmányozásiélettani kutatások alapján —hogy a nagy tejhozamú tehén termelékenységét csak úgy tudjuk fenntartani, ha viszonylag sokat fogyaszt tömegtakarmányokból. A növénytermesztők Is tisztában vannak azzal az alapkövetelménnyel, hogyha a kérődzők szárazanyagigényét ilyen takarmányokkal nem tudjuk kielégíteni, akkor élettanilag a szükségesnél több takarmányt kell etetni, ami azon túl, bngy káros, gazdaságtalan is. Miután a tömegtakarmányok legnagyobb fogyasztói a kérődző állatok, nyilvánvaló, hogy termesztésük színvonalát ezen ágazat igénye szerint kell vizsgálni. Jelenleg ugyanis szarvasmarha-takarmányozásunkat az jellemzi, hogy e növények termesztésének alacsony színvonala miatt nagy az ahraktakarmány-felhasználás. így az abrak- és lömegtakarmánytermeszlés és -felhasználás kölcsönösen hat egymásra. Az elmondottakból kiindulva elmondható, hogy szántóföldi takarmánynövényeink között az első helyet a silókukorica foglalja el. Ez — a fentiekben vázoltakon kívül azzal Is magyarázható —, hogy hektáronként a legnagyobb mennyiségi! takarmányenergiél szolgáltatja. A lehetőség tehát megvan, de a valóság, a jelenlegi helyzet — sajnos — ettől még messze elmarad. A tényekből kiindulva elmondható, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink többségében a silókukoricát nem a legmegfelelőbb gondossággal termesztik. Leggyakrahban a termőhely kiválasztásakor, a tápanyagpőtláskor, a vetésidővel kapcsolatban, a fajta kiválasztásakor, illetve az azt követő tarfósít-'snál követik el a hibát. Ezek ólán jogosnak tűnik feltenni 8 kérdést: gyakorlatilag milyen helyet foglal el a silókukorica a takarmánygazdálkodásban, s hogyan készíthető a követelményeknek megfelelő minőségű kukorinaszilézs? Igényes és összetett kérdésünkre Vojtech Hupka a gabíííkovól Csehszlovák—Szovjet Barátság Állami Gazdaság növénytermesztési főágazatvezetője válaszolt. Nagyüzemi mezőgazdaságiinkban ma még sok az átfedés. A silókukorica-termesztésben és -hasznosításban в betakarítástól a tartósításon ét az etetésig az állattenyésztési szakemberek is munkálkodnak, de a növénytermesztők végső érdeke is az, hogy a megtermelt takarmány minél jobban hasznosuljon. Ez természetesen ma még —, amikor a növénytermesztők elsősorban a hozamnövelésben érdekellek — csak ellentmondásokon keresztül érvényesül. Gyakran bonyolítja a helyzetet, hogy a nagyüzemi sziiázsolási technológia részletei bármennyire is kidolgozottak — éppen Rz érdekellentétek és sok esetben a felületesség következtében — gyakoriak a tápláléanyag-veszteségek. Pedig mindenhol látni kellene, hogy a maradék vetőmaggal, rosszul előkószitett és a leggyengébb talajban termesztett silókukoricával az állattenyésztés nem érhet célt. Még kedvezőtlenebb, ha nem a legmegfelelőbb időpontban ás ütemben takarítják be a termést, ha megfeledkeznek a betonozott falközi silók építéséről. Ilyen szubjektív és objektív tényezők együttes hatása közben nincs mit csodálkozni azon, hogy néhány gazdaságban elképesztően nagyarányú — helyenként 30—35 százalékos — a silókukorica-szilázsokban a táplálóanyag-veszteség. Arról nem is beAz állami gazdaságban egyszerre végezték a sziiázsolási és a szemes kukorica CCM módszerrel történő betakarítását: Jobboldalt Vojtech Hupka agrármérnök, növénytermesztési főágazatvezető és Csóka Imre * Fotó: Kontár Gyula A korszerű sziiázsolási szemléletet szem előtt tartva — a silókukorica értékét nem az egy hektárén termelt zöld tömeg, hanem az dönti el, hogy az állat mennyit képes naponta megenni belőle, és az milyen takarmányértéket képvisel —, a sziiázsolás legkedvezőbb időpontjának megválasztását helyezték előtérbe. Az előző évek tapasztalatai ugyanis arra utalnak, hogy a 28—30 százalékos szárazanyag-tartalmú, előrehaladott viaszérésben betakarított 1 ha silókukorica-területről annyi tápanyagot lehet betakarítani, mint elhamarkodott szilázsolással 1,5 hektáros területről. Az elmúlt években végzett laboratóriumi vizsgálatok eredményei is azt igazolják, hogy az előrehaladott viaszérési állapotban betakarított és szakszerűen szilázsolt kukoricából készített szilázs minősége is kedvezőbb. Ez gyakorlatilag többek között azzal is összefügg, hogy a tejsavnak a nedvességtartalom százalékában keli elérni egy bizonyos koncentrációt az eredményes konzerválás érdekében. Az optimális időpontban való betakarítás, tekintettel a nagy tömegre, magas szintű munkaszervezést és gépesítést is igényel. Az erjesztés sikerét ugyanis nagymértékben befolyásolja az egységnyi idő alatt behordott takarmány mennyisége, a silótöltés gyorsasága is. A silőtöltés időtartamát — tekintettel a különböző nagyságú, rendszerű silókra és gépparkra — napokban nem lehet meghatározni. A töltés gyorsaságát nagyobb silóegységekben az egy nap alatt berakott mennyiség mutatja. Ennek megfelelően a Gabéíkevói Állami Gazdaságban arra törekedtek, hogy ez minél nagyobb legyen, minél vastagabb rétegben. Ennek megfelelően a sziiázsolási 12 órás nyújtott műszakban végezték, s 5 nap alatt 7340 tonna elsőosztáiyú szilázst készítettek . A szarvasmarha-tenyésztésben egyébként eredményesen alkalmazzák az igényekhez igazodó takarmányozási rendszert. Ennek megfelelően 30 ezer tonna első- és másodosztályú szilázst készítettek. A fejős tehenek takarmányozására a legjobb minőségű silókukoricából készült első osztályú szilázst alkalmazzák. A növendék- és a hízómarhák takarmányozásában pedig a másodosztályú vegvesszilázs dominál. Örömteli, hogy ez utóbbi készítése terén is előbbreléptek. A szemes kukorica betakarítása után maradt kukoricaszárt zöld lucernával — 30 cm kukoricaszár, 25 cm lucerna rétegvastagságban — szilázsolják. Bebizonyosodott, hogy néhány nappal a szem betakarítása után a száraz kukoricaszár is jól szilázsolható. Táplálóértéke maximálisan megfelel a húshasznú szarvasmarha részére. A cukorrépa melléktermékein — leveles répafej, répaszelet — kfviil jól hasznosul a CCM-mádszerrel történő betakarítás után maradt zöld kukoricaszár Is. Ezt a „zöldtömeget“ — 40:60 százalékos arányban — silókukoricával keverik, s melaszos vízzel locsolva szilázsolják. fontos tényét a vesztesének csökkentése Napjainkban a mezőgazdasági termelés fejlesztésében elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor már nem elegendő a kellő mennyiségű termék előállítása, hanem fokozottabb mértékben törekedni kell a termelés hatékonyságára és gazdaságosságára. Elérkezett teliét a takarékosság és a minőség javításának Időszaka, már csak azért is, mert a mezőgazdasági termeléshez szükséges eszközök jelentősen megdrágultak, s lényegesen kevesebb energia áll a rendelkezésünkre. A termelés hatékonyságának és gazdaságosságának növelésében talán a legjelentősebb és legkézenfekvőbb tartalékaink a termelési folyamatokban előforduló számottevő veszteségekben rejlenek. Ezért napjainkban a veszteségek csökkentése komoly beiterjesítő tényezővé vált. Népgazdasági jelentésüket az a tény is aláhúzza, hogy ezzel a témakörrel az SZSZK kormánya Is behatóan foglalkozott, s a leggyakrabban előforduló veszteségek okait és ezek kiküszöbölésének lehetőségeit több helyzetelemző tanulmány keretében vizsgálták az Illetékes szervek. De nézzük meg közelebbről, milyen veszteségekkel találkozhatunk leggyakrabban a mezőgazdasági termelési folyamatban. A termelés úgyszólván valamennyi ágazatában számottevő károk keletkeznek a reális, vagyis a fizikai veszteségek következtében. Ebbe a csoportba sorolhatúk például a betakarítási és tárolási veszteségek, az állatelhullások stb. Ez első csoporthoz viszonyítva — meglehet, hogy kevésbé észrevehetők — népgazdasági szempontból mégis jelentősek a potenciális veszteségekből eredő károk, melyek a rendelkezésre éllé termelőeszközök ésszerűtlen, nem megfelelő kihasználásából, valamint a termékek gyenge minőségéből erednek. A veszteségek okainak feltárásában a vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy jelentős hányaduk belső, tehát szubjektív okokból ered. Ezek között túlsúlyban volt a technolőglai- és munkafegyelem megszegése, a hiányos szaktudás, az irányítás és a munkaszervezés alacsony színvonala, az anyagi érdekeltség hatékony módszereinek mellőzése stb. A veszteségek előidézéséhez bizonyos mértékben külső, vagyis objektív tényezők is hozzájárultak. Közöttük első helyen szerepelt az elégtelen anyaglmííszaki ellátás, a termelésbe befektetett anyagi eszközök nem megfelelő minősége, valamint a tudományosműszaki fejlesztés alacsony színvonala. Számítások s zerlnt a termelésben keletkezett mindennemű veszteségek hozzávetőlegesen húsz százalékát teszik ki á mezőgazdasági bruttó termelésnek, ami országos viszonylatban tekintélyes összeget jelent. Bár az állattenyésztés szakaszán ts számottevők a veszteségek, a vizsgálatok mégis arra hívták fel a szakemberek figyelmét, hogy az egész mezőgazdasági termelésre nézve a növénytermesztés szakaszán elkönyvelt veszteségek a döntő Jelentőségűek, mert érzékelhetően kihatnak az agráripari komplexum valamennyi ágazatára. A növénytermesztés szakaszán keletkezett veszteségekben legnagyobb arányban, 33,8 százalékkal a tömegtakarmányok termelése, 27,6 százalékkal a gabonaágazat, 25,4 százalékkal pedig a zöldség, a gyümölcs és a szőlőtermelés részesedik. Az állattenyésztés szakaszán a legnagyobb veszteségek a szarvasmarha-tenyésztésben tapasztalhatók, főleg a tej és a marhahús termelésében. A mezőgazdasági termelés gazdaságosságára és hatékonyságára negatívan ható veszteségek kiküszöbölése valamennyi irányítási szinten és minden mezőgazdasági üzemben célravezető munkát és hatékony intézkedéseket követel. Ha fontossági sorrendbe állítjuk a reális és a potenciális veszteségek csökkentésére, Illetve kiküszöbölésére Irányuló intézkedéseket, akkor minden bizonnyal előtérbe kerülnek azok az Intézkedések, amelyek a talajvédelemre és a talaj termőképességének növelésére összpontosulnak. A talaj termőképességének növelése szempontjából, de ágy is, mint fontos belterjesítő tényező, felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az öntözés. Szlovékiában jelenleg 220 ezer hektár az öntözhető terület. Felmérések szerint a jövőben az öntözhető terület további 350 ezer hektárral növelhető. Az öntözőhálózat kibővítésével az egy hektárra jutó mezőgazdasági bruttó termelés a jelenlegi szinthez mérten legalább húsz százalékkal növelhető lesz. Ezldáig Is Jelentős előrehaladás történt a vizenyős tala^ jók lecsapolásában, amelyet 313 ezer hektáron végeztek el. A tartalékok azonban ezen a téren sincsenek teljes egészében kihasználva, mivel 250 ezer hektárnyi vizenyős terület lecsapolása még várat magára. Fokozott talajjavítást beavatkozásokat igényelnek a vályogos és az agyagos talajok főleg, a Kelet-szlovákiai-Síkságon. Ezen nehezen művelhető talajokon a bruttó termelés — a számítások szerint — speciális gépek segítségével végzett altalajlazítással 5—10 százalékkal növelhető. A talajban lévő tápanyagok jő hasznosítása, valamint a talaj termőképességének növelése érdekében feltétlenül ki kell bővíteni a meliorációs jellegű talajmeszezést. Hazánkban a sayanyú kémhatású talajok a szántóterület 48 százalékát foglalják el. Az ilyen óriási terület meszezéséhez meg kell teremteni a kedvező feltételeket, a szükséges mennyiségű mésztartalmú műtrágyák és trágvaszórőgépek biztosításával. A talaj termőerejének visszapótlásában felbecsülhetetlen tartalékot jelent a szerves trágyázás. Ugyanis az istálló- és az egyéb szerves trágyák helytelen kezelése és tárolása következtében évente számottevő mennyiségű értékes tápanyag vész kárba. Ezek a veszteségek az istállótrágya esetében elérik a húsz, a hígtrágya és a trágyalé esetében pedig а 30— 40 százalékot. Évi átlagban ez 488 ezer tonna szervesanyag-veszteséget jelent, ami pénzben kifejezve megközelíti a 155 millié koronát. Az említett veszteségek következtében a rendelkezésünkre álló szerves trágyák csupán 70-—75 százalékra fedezik a szükségletet Ahhoz, hogy évi átlagban egy hektárhyi területre 7,5 tonna szerves trágya jusson — a jelenlegi 5,4 tonnával szemben — fel kell gyorsítani a trágyatelepek építését, gondoskodni kell a szükséges rakodó és szállító gépekről, s megfelelő tartályokat kell építeni a hígtrágya legalább 4—5 hónapig tartó tárolására. Ezen túlmenően az eddiginél jobban kt kell használni a nem hagyományos nyersanyagokat és hulladékokat a komposztgyértásra. Napjainkban még mindig nagymértékű pazarlás tapasztalható a műtrágyák esetében is. Jelentős veszteségek könyvelhetek el ezek helytelen tárolása, egyenlőtlen szétszórása ás szakszerűtlen — a talajelemzések eredményeit mellőző — alkalmazása következtében. A tápanyagveszteségek csökkentése szempontjából jelentős előrehaladást jelentene a cseppfolyós műtrágyák arányának növelése úgy, hogy az össz-szükségletből legalább harminc százalékban részesedjenek. Az állattenyésztés szakaszán a legnagyobb tartalékok az erőtakarmányok megtakarításában tapasztalhatók. A szarvasmarha-tenyésztésben jelentős erőtakarmány-megtakarltás főleg a tömegtakarmányok minőségének javításával érhető el. A sertéstenyésztésben a veszteségek nagyságát a takarmányozási technológia határozza meg. A nem gazdaságos száraztakarmánynzás során szlovákiai viszonylatban 19 ezer toúna erőtakarmány megy kárba, ami az összfogyasztás két százaléka. A takarmányozási veszteségek csökkentése érdekében fit kell állni a nedves takarmányozásra, s emellett szigorúan be kell tartant a takarmányozási technológiát. A kocák napi takarmányadagjában nagyobb mennyiségű tömegtakarmányt lehet adagolni. Ezáltal legalább hatezer tonna abrak takarítható meg. A gazdaságos és ésszerű takarmánygazdálkodás a déli körzetekben a lucerna, az északi körzetekben pedig a glicld-tartalmú takarmányok termőte,rületének a bővítését követeli. A szalma takarmányozási célokra való teljes mértékű kihasználása megköveteli, hogy fokozottabb figyelmet szenteljünk a megfelelő tárolásnak, a biológiai és vegyszeres kezelésnek. A sertés- és a baromfiállomány szabályozását úgy kell végeznünk, hogy a rendelkezésre állő takarmányforrások függvényében optimális termelést érjünk el. Végezetül javítani kell a takarmánykeverékek összetételének minőségét, s szigorúan be kell tartani a szállítási ütemtervet. A mezőgazdasági termelés veszteségforrásai közül csupán a legnagyobbakat említettük. Különben minden mezőgazdasági üzem saját érdeke a tartalékok feltárása, s olyan intézkedések foganatosítása, amelyek a veszteségek csökkentésére irányulnak. Gyakran filléres tételekből többezer korona takarlthatö meg. A mezőgazdaságban pedig ennél sokkal nagyobb tételek, gyakran milliós értékek forognak kockán. KLAMARCSIK MARIÄ
