Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-06 / 40. szám

AZ SZSZK mezögazdasAgi és élelmezésügyi minisztériumának hetilapja 1984. oktőber 8. ★ 4ü. szám ★ XXXV. évfolyam ★ Ага 1,— КС* AZ EFSZ-EK JÁRÁSI KONFERENCIÁIRÓL Forradalmi változások évtizedei Hazánk ötvenhárom Járásában tartották meg я múlt hét végén az efsz-ek járási konferenciáit, amelyeknek fontos szerepük van az efsz-ek jubileumi X. országos kongresszusának előkészítésében. A tanácskozásokon részt vettek a CSKP KB, az SZLKP KB, a CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK kormányának tag­jai, a kerületi és járási pártszervek, a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok képviselői. A járási konferenciá­kat megelőzően tagsági gyűléseket tartottak az efsz­­ekben, amelyeken a fennállásuk 35.4évfordulóját ünnep­lő szövetkezeti tagok egyértelműen támogatásukról biz­tosították a CSKP és a szocialista állam politikáját. A jelonlegi ötéves tervidőszakban elért eredmények azt bizonyítják, hogy mezőgazdaságunk tovább tudja növelni termelését, teljesíteni tudja az előtte álló igé­nyes feladatokat. A konferenciák értékelték a CSKP XVI. kongresszusán kitúzött feladatok teljesítését, meg­vitatták a mezőgazdaságban dolgozók kongresszus előt­ti vitájában elhangzott észrevételeket, s intézkedéseket foganatosítottak tevékenységük további javítására. A kongresszust megelőző vita eredményeként széles körű szocialista verseny bontakozott ki. Az egyes efsz-ek képviselői örömmel számoltak be a konferenciáknak a termelési tervek túlteljesítésére, a takarmányok gazda ságos felhasználására, a tüzelőanyag- és energiameg­­takarításra, valamint a környezet javításra vonatkozó szocialista felajánlásaik teljesítéséről. A konferenciákon állami és reszortkitüntetéseket ad­tak át az eísz-ek érdemes tagjainak és élenjáró kollek­tíváinak. A. küldöttek megválasztották a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságait és az efsz-ek jubileumi X. országos kongresszusának küldötteit. NITRA A’z efsz-ek nitrai járási konferen­ciáján részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, július Medveď, az SZKSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese és Jozef Gajdoš, az SZFSZ Szlovákiai Bi­zottságának alelnöke. Ebben a járásban az utóbbi har­mincöt év alatt dinamikusan fejlő­dött a nagyüzemi mezőgazdasági ter­melés. A járás területén 18 efsz és 4 központilag irányított mezőgazda­sági üzem van. Az idén különösen jó eredményeket értek el a gabonafélék termelésében. Az utóbbi két évben teljesítették feladataikat a hüvelye­sek, az olajnövények, a fűszerpapri­ka, a dohány és a szőlő termelésében Is. Fokozott figyelmet szentelnek a termőföld védelmének. Lényegesen nőtt a járásban az állatállomány. Peter Colotka felszólalásában nagy­ra értékelte a járás mezőgazdasági dolgozóinak munkáját. Hangsúlyozta, hogy a járásnak erős tudományos­kutatási bázisa van. Emlékeztetett arra, hogy a különféle tudományos és kutatási munkahelyek hasznos se­gítséget nyújtanak a többi járásnak Is, de mindenekelőtt a járás mező­­gazdaságának fejlődését kell elősegí­teniük. Befejezésül Colotka elvtárs külön kiemelte a nagycétényi (Veľký Cetín, e cahaj-čápori, a Nové Sady-i és a mojmírnvcei mezőgazdasági dol­gozók sikereit. DUNASZERDAHELY (DUNAJSKÁ STREDA) A dunaszerdahelyí művelődési ház dísztermében 23 szövetkezet küldöt­tei, választott szerveinek képviselői jöttek össze, hogy áttekintsék a há­rom és fél évtized eredményeit, a ter­melés felvirágzását, az anyagi-szelle­mi felemelkedést. S megvitatták azo­kat a problémákat is, melyek megol­dása nem tűr halogatást, ha előbbre akarnak lépni a párt mutatta úton. Öllé Gyula, a járási pártbizottság titkára megnyitó beszédében meleg szeretettel köszöntötte az egybegyűl­teket, közöttük az olyan becses ven­dégeket, mint Ján Janik elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, valamint a MÉM, az SZFSZ SZB és más központi és járási szer­vek képviselőit. A járás mezőgazdaságának bárom és fél évtizedes dinamikus fejlődésé­ről, az elért kimagasló eredmények­ről és a problémákról, a legközelebbi feladatokról Bartos Andor mérnök, a járási mezőgazdasági igazgatóság ve­zetője adott mélyreható, sokoldalú, konkrét tényekkel alátámasztott át­tekintést a konferencia főbeszámoló­jában. Többek között megtudhattuk, hogy a járás mezőgazdasági földterületé­nek. 65,5 százalékát a 23 közös gazda­ság műveli példamutatóan, eredmé­nyesen. Hiszen a hét tonnán felüli terméshozam, melyet gabonából az idén elértek, több mint a négyszere-' se a kezdetinek. Ezzel behozták a mostani ötéves tervidőszak három éva alatt mutatkozó lemaradásukat. A hústermelés a 2,4-szeresére, a tejter­melés a 2.3 szorosára növekedett. A- szarvasinarha-állomány 38 százalék­kal gyarapodott, a sertésállomány meg két és félszer nagyobb. Ugyan csak a 2,5-szeresére emelkedett a járá­si éves fejési átlag, mely a múlt évben már 4276 liter volt. S jőnéhány szö­vetkezetben az idén már ötezer lite­res fejési átlaggal számolnak. Jól érzékelteti a termelés rohamos fejlődését, magas színvonalát például az. hogy az egy hektár mezőgazda­­sági földterületre jutó hústermelés 163 kg-ról 452 kg-ra, a tejtermelés 390 literről 1286 literre emelkedett, s a tojúnkénti tojáshozam 258 darab. Mindez elérhetetlen lett volna a jó személyi, műszaki és biológiai háttér nélkül. A közösből eredő jövedelem havi átlaga ebben a lárásban a leg­magasabb, meghaladva az ipari dol­gozókét, vagyis meghaladja a három­ezer koronát. Ez az óriási fejlődés, melyet Csal­lóköz szövetkezeti parasztsága elért, nem következhetett volna be a min­dennapi álduzatkész feladatteljesítés, az átlagnál többet nyújtás nélkül. Elősegítette a mezőgazdasági terme­lés irányításának célratörése, a ha­ladó módszerek, rendszerek, tudomá­nyos ismeretek, hasznos tapasztala­tok gyakorlati alkalmazása, az a ba­ráti együttműködés, mely évtizedek során kialakult a szocialista orszá­gok, főleg hazánk, a Szovjetunió és Magyarország mezőgazdasága tudo­mányos intézményei' között. Csakis ez a céltudatosság, a szakismeret­­gyarapítás, eszmei-politikai tisztán­látás és felkészültség folytán jutha­tott el a járás szövetkezeti paraszt­sága erre a termelési szintre, mely alapja a további kiváló eredmények elérésének. Ehhez nem kis mérték­ben hozzájárult az SZFSZ járási bi­zottsága és a szervezeti átépítés, mely­ről Horváth István, az SZFSZ jb el­nöke — az udvarnoki (Dvorníky na Ostrove) efsz-elnök — is beszámolt a járási konferencia résztvevőinek. A vita keretében Ján Janik elvtárs is felszólalt. Nagyra becsülte a du­­naszerdahelyi járás szövetkezeti pa­rasztságának azokat az erőfeszítéseit, melyeket а XVI. pártkongresszus, va­lamint a, CSKP KB és az SZLKP KB ülései határozatainak teljesítése ér­dekében kifejtett. Elismerően szólt arról, mennyire fogékony a járás szövetkezeti tagsága az új, a haladó iránt, a minőségre, a hatékonyságra és a gazdaságosságra törekedve. Ki­fejezte azon nézetét, hogy a kiváló eredmények elérésében kidomborodik a szocialista hazafiság, a párt, a tár­sadalom iránti elkötelezettség, mely­re oly nagy szükség van a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben. En­nek a hazafias helytállásnak az élő bizonyítékai azok, akik a járási la nácskozás alkalmából, állami, minisz­teri vagy járási kitüntetésben része­sültek. A vitában számos nagyon értékes hozzászólás hangzott el, mely gazda­gította a tanácskozás tartalmát. A konferencia küldöttei egyönte­tűen jóváhagyták a javasolt kong­resszusi küldötteket, majd a válasz­tót szervek képviselőinek a megvá­lasztására is sor került. N. KOVÁCS ISTVÁN BANSKÁ BYSTRICA Több mfnt kétszáznyolcvan küldött részvételével tartották meg Banská Bystricában az efsz-ek járási konfe­renciáját, amelyen Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője ts részt vett. A mezőgazdaságban dolgozók ed­digi eredményeiről Ján Sür, a kerü­leti mezőgazdasági igazgatóság veze­tőle számolt be. A járásban a gabo­natermelést az utóbbi három évben bét százalékkal növelték és a szocia lista mezőgazdaság történetében első ízben érték el a több mint öt tonnás hektáronkénti hektárhozamnt. A bur­gonya hektárhozamát 16—17 tonnán sikerült állandósítaniuk. Növekvő tendenciát mutat a takarmánynövé­nyek termesztése is, de még nem tudják kielégíteni az állattenyésztés igényeit. A vita keretében Varga elvtárs Is felszólalt, aki a szocialista mezőgaz­daság eddig elért sikerei mellett hangsúlyozta a még meglevő tartalé­kok mielőbbi feltárását és kiaknázá­sát, főleg a növénytermesztés, az irá­nyítás és szervező munka szakaszán. Kiemelte a szemesek termelésében való önellátás mielőbbi" elérésének népgazdasági jelentőségét. KOMAROM (KOMÁRNO) Az efsz-ek komáromi járási konfe­renciáján részt vett Miroslav Toman szövetségi mezőgazdasági miniszter, Ivan Knutek, a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság titkára és Anton Hlaváč, a járási pártbizottság vezető titkára. A járás mezőgazdaságának 35 éves fejlődését, az 1985-ös évi feladatok teljesítésének feltételeit és a 8. öt­éves tervidőszak megalapozásának előkészületeit Rudolf Novotný, a jmi igazgatója ismertette. Előadói beszédében rámutatott, hogy az elmúlt 35 év alatt dinamiku­san fejlődött a járás mezőgazdasága. Kiemelte, hogy a párt elvi, politikai iránymutatása fényében a járás me­zőgazdasági dolgozói számára köny­­nyebbé vált az olyan kérdésekben való eligazodás, mint a szövetkezeti fejlődés távlatai, a tervszerűség, a hatékonyság, a szövetkezeti tulajdon szocialista jellege, a szövetkezeti de­mokrácia mint a szocialista demok­rácia szerves része, a társadalmi, ér­dekképviseleti szervek önálló arcula­ta és sajátos szerepe. A jövő évt terv­feladatok és a 8. ötéves tervidőszak megalapozásának előkészületei kap­csán hangsúlyozta, hogy pártunk to­vább folytatja а XVI. pártkongresz­­szuson kialakított, s a gyakorlatban az élet próbáját kiállt politikai fő­­irányvonalat, s ennek tgen fon­tos elemeként bevált agrárpoliti­káját. Továbbra is alapvető feladatként jelölte meg a mezőgazdaság korszerű nagyüzemi rendszerének fejlesztését, a gazdálkodás belterjesítését. azok­nak a vonásoknak az erősítését, ame­lyek megfelelően egyeztetik a mező­­gazdaságban dolgozók érdekeit az össztársadalmi érdekekkel. Lényeges feladattá válik a terme­lési és értékesítési biztonság, vala­mint az anvagi érdekeltség megfelelő érvényesítése. A járás mezőgazdasá­gának a jövőben is az lesz a fő cél­ja, hogy a jó eredmények általános­sá váljanak és a dicséretes példák sokasodjanak. A korszerű eszközök gyors bevetésével, a munka magasabb színvonalú szervezésével a járás me­zőgazdasága is képes a további gyors fejlődésre, annál is inkább, mert még nagyok a kiaknázatlan tartalékai — fejezte be- nagy tetszéssel fogadott beszédét Novotný elvtárs. A Szövetkezeti Földművesek Szö­vetsége járási bizottsága két kong­resszus közötti tevékenységét Lainl Miklós, az SZFSZ járási bizottságának elnöke értékelte. Előadói beszédében rámutatott, hogy az ország és a nép­gazdaság fejlődésével, a termelést kultúra növekedésével összhangban tovább korszerűsödött a járás mező­gazdasági dolgozói munkájának jelle­ge is. Ez leginkább a munka szerve­­zettségének tökéletesedésében, a munkafeltételek és az életkörnyezet javulásában, a dolgozókról való sok­oldalú gondoskodásban és a szakmai ismeretek bővülésének vetületében tükröződik vissza. A mezőgazdasági termelés új, igényes követelmény­­rendszerének viszont csak akkor tud eleget tenni a járás, ha a mezőgaz­dasági dolgozók továbbra Is betart­ják a bevált szövetkezetpolitika alap­elveit: az önkéntesség, a fokozatosság, az önállóság, a kezdeményezés, a szö­vetkezeti demokrácia és az anyagi érdekeltség elvét. Eredményeink forrása továbbra Is a párt agrárpolitikája, a lenini szövet­kezeti eszmék következetes érvénye­sítése — mondotta befejezésül Lami elvtárs. A konferencia küldöttei az SZFSZ jb új elnökévé Nagy László agrár­mérnököt. a csallóközaranyosl (Zlat­­ná na Ostrove) szövetkezet elnökét választották meg. —cs— (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents