Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-09-15 / 37. szám

1984. szeptember 15.. SZABAD FÖLDMŰVES PÁLYÁZAT • PÁLYÁZAT 9 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZATPÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 PÁLYÁZAT 9 / _______________________________________ A megalakulás kezdeti sza­kaszában jelentős gondot oko­zott a vetőmag beszerzése és a trágyázás. Jobbára bézát, ár­pát, kukoricát és cukorrépát termeltek, hogy jobban meg­alapozzák az állatállomány ta­karmányellátását. Búzából 19S1-* ben 2,4 tonnás hektárt izamot, árpából még ennél is keveseb­bet értek el. A komolyabb gaz­dasági fellendülést a hetvenes évek jelentették. A nagy hoza­mú szovjet búzafajták megho­nosítása lendítőkerékként ha­tott a hektárhozamok ugrás­szerű növekedésére. Több és jobb minőségű takarmányt tud­tak termelni, s ez megalapozta az állattenyésztés fejlesztését. Míg 1960-ban egy tehénre szá­mítva 1769, addig 1983-ban évi átlagban már 4438 liter tejet fejtek. Ugyanakkor a búza hek­tárhozama 3,03 tonnáról 7,31 tonnára, az egy hektár mező­­gazdasági területre jutó alap­eszközök értéke 770-ről 26 ezer 118 koronára, a száz hektár mezőgazdasági földterületre számított szarvasmarhák száma 55.8- ról 95 darabra, az egy hektár mezőgazdasági terület­re számított marhahústermelés 67.8- ről 143 kilóra, a száz te­hénre számított borjúelválasz­tás 79-ről 101 darabra, a kocán­ként! malacelválasztás 15-ről 18 darabra, az egy hektár me­zőgazdasági területre jutó brut­tó termelés 4512-ről 25 ezer 732, az egy dolgozóra jutó évi munkatermelékenység pedig 57 ezerről 173 ezer koronára nö­vekedett. A fejlődés kulcsát a jó mun­kaszervezésben és irányításban, valamint a tudományos ismere­tek gyakorlati érvényesítésében látják. A szakmai ismeretek birtokában hatékonyan érvé­nyesítik a tudományos-műszaki haladás legújabb vívmányait. A javuló eredmények, a jobb kereseti lehetőségek kedvezően hatnak a tagok kezdeményezé­sére és életszínvonalának eme­lésére. Az egy dolgozóra szá­mított átlagos évi jövedelem tavaly meghaladta a 31 ezer koronát. A tagok életkörülmé­nyeinek javulását elsősorban a lakáskultúra fejlődésében mér­hetjük le. Többségük új, össz­komfortos lakást épített és na­gyon sok család rendelkezik személygépkocsival. A szociális gondoskodás is a többszörösére emelkedett. Az utóbbi három évben 62 fiatalt vettek fel a szövetkezetbe. Megfelelő gon­doskodásban, anyagi támoga­tásban részesülnek a nyugdíja­sok is. A szövetkezet vezetősége ki­dolgozta a termelés és gazda­ságfejlesztés távlati tervét. El­sősorban a beruházásos építke­zések meggyorsítására, az élet- és munkakörnyezet javítására helyezik a fő hangsúlyt. Több istálló felépítésével, a meglé­vők fokozatos korszerűsítésével számolnak. Az állattenyésztés­ben az összpontosítást és a szakosítást szorgalmazzák. A' növénytermesztés belterjesfté­­sét szolgálja az 1440 hektáros öntözőberendezés kiépítése. Az igényes feladatok teljesí­tését aktívan segítik a szocia­lista brigádok. Az efsz-ek X. országos kongresszusa tisztele­tére a Szkusznyír Gusztávné ve­zette ezüstérmes szocialista bri­gád tagjai vállalták, hogy ter­ven felüt 10 tonna zöldséget és 15 tonna dinnyét termelnek, a környezetszépítés terén pedig 200 óra társadalmi munkát vé­geznek. A Pálfy György irányí­totta szocailista brigád a ter­vezetthez viszonyítva 200 ma­laccal választ el többet. A Nagymegyeri Efsz három és fél évtizedes tervgazdálko­dása azt igazolja, hogy a veze­tőség elképzelései a dolgozók lelkiismeretes munkája révé» hiánytalanul megvalósultak. Krascsenics Géza Az első közös aratás és cséplés 1953-ban 8» 'cccco * 1 40; Űj utakon Ä falu szocialista átépítésé­nek történetét nem lehet meg­írni úgy, hogy előbb ne vázol­nánk az ezt megelőző idősza­kot. A falusi emberek életének velejárója volt a ma két mű­szaknak is megfelelő napi mun­kaidő, a nehéz fizikai munka. 'Az emberek legnagyobb része nem vihette többre, nem jutott el a falujától messzebb, úgy is szokták mandant, hogy benne ragadt a sárban. Ez az évszázados robot fenn­maradt századunk közepéig. Bár némi műszaki fejlettség az első világháború befejezése Pihenő a tarlón után bekövetkezett — megje­lentek a vető- és cséplőgépek, a vaskerekö traktorok, gőzekék —, ám e gépek tulajdonosai nem a föld megművelői voltak. A kis- és középarasztok, vala­mint a nagybirtokon dolgozó béresek, napszámosok erejük megfeszítésével végezték a leg­nehezebb testi munkát. Jöve­delmük, keresetük viszont oly kevés volt, hogy a m^i nemze­dék nem is tudja elképzelni, el­hinni. A béresek a nagybirtokokon hajnalban keltek. Munkaidejük etetéssel kezdődött, s az egész napos mezei munka után újra ez következett. S mi volt a ju­talom? A kommenciő ebben az időszakban negyedévenként 150 koronából, 2 köbméter fából és 300—400 kiló gabonából, vala­mint napi 1 liter tejből állott. A lakás a béresházakban álta­lában 1 szobás és fél konyhás volt. De voltak esetek, hogy 1 szobában 2, néha 3 család is lakott. A napszámosok tavasz­tól őszig, de nem minden nap dolgoztak a nagybirtokokon. A répaegyelés, a kapálás, az ara­tás, a takarmány- és répabeta­­karttás, valamint a kukorica­törés volt a munkájuk. A jutal­mazásuk 7—10 korona volt na­ponta. Persze csak akkor, ha volt munka. Az asszonyok fia­talkorúak kisebb napszámot kaptak ugyanazon munkáért, mint a férfiak. A zselléreknek esetleg kfsebbb földjük Is volt, amelynek megművelése mellett napszámba is jártak. A kis- és középparasztofe saját földjük „béresei“ voltak. Napi munka­idejük 16 órát is kitett. Bevéte­leiket a kitermelt javak eladá­sából érték el. 1948 februárja után változott meg csupán a helyzet. Ekkor ragadta a munkásosztály kezé­be a hatalmat. Oj célokat tű­zött ki a társadalom átalakítá­sában a CSKP IX. kongresszu­,JSÉ sa. Az emberek kezdetben két­kedve fogadták az új Irányza­tokat. Nem bíztak és nem igen hittek benne, hogy valóban meg lehet változtatni a falusi emberek élet- és munkakörül­ményeit. Megindultak az első agltálások a szövetkezetek ala­kítására. Am a reakció még dolgozott. Azt terjesztette, hogy a szövetkezetben még kisebb lesz a jövedelem, a mindennapi élelmet a közös konyhán fog­ják kiosztani. A nép félt tőle. Ugyanakkor féltek attól Is, hogy a közösbe kell beadni sa­ját vagy szüleik verejtékével szerzett pár hold földjüket, ál­lataikat. 1950 táján mégis ala­kulni kezdtek az első szövetke­zetek. Később egyre több he­lyen. A továbbiakban a Tompái (Tupá) Efsz konkrét adataiból merítve mondom el. az esemé­nyeket. A szövetkezet alakuló közgyűlése könyvelőnek válasz­tott, s ebben a beosztásban 25 évig dolgoztam. A III. típusú efsz 1952. augusztus 29-én 23 taggal és 263 hektár földdel alakult meg. E dátum előtt ugyan már egy éve létezett II. típusú szövetkezet, jobbára pa­píron. Az elnök Piatrik László lett. Még mindenki saját föld­jét művelte, de már 3 kaszáló­gépet, 2 gyűjtő és egy gabona­­rendrakó gépet közösen hasz­náltak (persze mind lóvontatá­­súak voltak). A tagok bizonyos összegért használhatták ezeket. 1952-ben azonban a volt ipoly­­sági (Šahy) járás majdnem minden községében megalakult a szövetkezet. Szövetkezetünk­ben szeptember közepén indult meg a közös munka. ^A szántást már jobbára a gép- és traktor­­állomás traktorai végezték, a vetést pedig a tagok lófogatok­kal. Az állatokat még nem tud­tuk összpontosítani. Fizetés eb­ben az évben persze még nem volt. Csupán a ledolgozott mun­kaegységet jegyeztük, melyek értéke a következő év terhelé­séből lett kifizetve. Még ősz­szel megindult a gazdasági te­lep átépítésének tervezése. A tagok véleménye megoszlott. Az év végéig 12 taggyűlést hív­tunk össze, a vezetőségi gyűlé­sekről nem Is beszélve. A gyű­lések általában éjfélig, sőt to­vább is tartottak. Persze akkor még csak este lehetett gyűlé­­sezni. Nappal a munka volt az első. Voltak tagok, akik nem egyeztek bele, hogy hitelt ve­gyünk fel műtrágyára, építke­zésre. Azzal érveltek, hogy ez­zel a földjüket eladósítjuk. Am mégis győzött a haladás mel­lett lévő többség. 1953 tavaszán megkezdtük a dohányszárító építését, dohányt 12 hektáron termesztettünk. Az első közös aratás és cséplés már részben a technika fejlődése jegyében folyt, noha sok volt még a ké­zi munka. A gabonát kötözőgé­pek aratták, a kévéket viszont kézzel hordtuk keresztbe. A ledőlt gabonát, lencsét kézzel arattuk, hogy a gép kt ne verje a szemet. Az első kaszás az el­nök volt, utána én, majd a tag­ság következett. Persze hajnal­ban kezdtük.a munkát. A csép­lés még cséplőgéppel, porban, fáradsággal folyt. A napi tel­jesítmény 12 tonna körüli volt. Az eddigi kis szalmakazlak he­lyett hatalmasakat raktunk. A tagság becsülettel és odaadás­sal dolgozott. Oj volt a közös sím­munka, melyben egyenlő volt a földdel és föld nélkül beállt tag, a magyar és a szlovák. Da­lolva jöttünk haza a határból. Az említett dohányon kívül cu­korrépát, fűszerpaprikát, zöld­séget, babot, repcét is termel­tünk. A dohány szép jövedel­met hozott, de sok volt a mun­ka is vele. Az asszonyok zokszó nélkül este 10—11-ig simítot­ták. \ Minden évben új tagok lép­tek a közösbe, növekedett a földterület, a termelés é$ a ju­talmazás. Az első kombájn 1956-ban jelent meg gabona­tábláinkon. Vele kapcsolatban többen is megjegyezték, hogy ne engedjük a gabonába, mert kiveri, kigyúrja a szemet. A va­lóság mást hozott. Az első na­pont 20,8 tonna árpát csépelt ki két kombájnos jő minőség­ben és kis veszteséggel. Majd 30 tonnára nőtt a napi teljesít­mény. Megdőlt tehát a tévhit. Az új módszer jobb, könnyebb és gyorsabb betakarítást ho­zott. A gépesítés ehhez hason­lóan hódított ‘teret más növé­nyeknél ts. A gazdálkodás szinte a sem­miből indult. Az első vagyon­A CSKP IX. kongresszusa ha­tározatot hozott a mezőgazda­ság kollektivizálásáról, s ennek szellemében űj eszmék, új mun­kaformák kezdtek tért hódíta­ni. Mindenekelőtt a parasztság összefogása, egymás segítése, a termőföld jobb és korszerűbb megművelése lett a jelszó. Egy­re több helyed' találtak vissz­hangra Klement Gottwald sza­vai, melyek hangsúlyozták, hogy a szocializmus hazánkban nem valósítható meg a falu szocia­lista átépítése nélkül. A nagymegyeri (Galovo) föld­művesek tudták, hol a helyük, hittek a párt szavában. 1949- ben az elsők között mondták ki az igent, s 46 taggal szövet­kezetét alakítottak. Gaál Sándor agrármérnökkel, az efsz elnökével, Mikolai Vin­ce agrármérnökkel, a szövetke­zet üzemgazdászával és Molnár Ernővel, az üzemi pártszervezet elnökével a jegyzőkönyvi kimu­tatások alapján idézzük a múl­tat. Id. Varga Ernő, Buzgó Vin­ce, Kovács Albert és Baráth Mihály alapító és vezetőségi ta­gok elgondolása nem' virtusko­dás, hanem szilaj bátorság volt. Bátorság, hogy szakítsanak az évszázados szokásokkal, élet­formával. Erős akarattal vágtak neki az akkor még ismeretlen­nek, kiállták a próbát, szembe­néztek a kárörvendőkkel. Re­ményeken és biztató terveken kívül alig volt valamijük az alapítóknak. Elhasznált mező­­gazdasági gépekkel, léfogatok­­kal kezdték művelni a közös gazdaság földjeit. Nemcsak a körülmények voltak mostohák, de saját tapasztalatlanságukkal is mee kellett küzdeniük. A tárgyak a taeok által beadott állatokból fejlődtek később milliós értékekké, mindez a ta­gok becsületes munkájából. Persze a szocialista állam tá­mogatásával Is. Növekedtek a hektárhozamok, nőtt a tejter­melés, hústermelés. A gazdaság pár év után kicsinek bizo­nyult. 1961-ben a Horvátt (Chorvatice) Efsz-szel társul­tunk. Már 865 ha-on gazdálkod­tunk. Kitűnő eredményeket ér­tünk el egyes termékeknél. A szövetkezeti gazdálkodás elő­nyeit már senki sem vonta két­ségbe) Egyre több géppel dol­goztunk. Emelkedett a tagság jutalmazása, sőt még családi pótlékot Is fizettünk. Üdülésre küldtük dolgozóinkat, kirándu­lásokat szerveztünk minden év­ben. Új összkomfortos családi házak épültek. Vidám arató­ünnepélyeket, évzárókat ren­deztünk. Az új út tehát járha­tónak bizonyult. Tipary László A ŽM-330-as kombájn a tompái határban 1956-ban gazdálkodáshoz szükséges szak­tudást ősi ösztönből merítették. Az akkori vezetőség lelkesítő szavakkal biztatta a tagságot a nehéz napokban. Erre bizony nagy szükség volt, mert rosszul állt a közös szénája, csupán havi 300—400 koronás kerese­tet tudtak biztosítani a tagok­nak. Többen máshol kerestek munkalehetőséget. A munkaerő hiányában 1950-ben 500 hektár földterületet voltak kénytele­nek átadni az állami gazdaság­nak. A tagok és a vezetőség töretlen szorgalma és lelkese­dése kiállta 'a próbát. Az álla­tokat a volt gazdák istállóiban tartották, mert a szövetkezet­nek nem volt erre módja. Ti­zenkilenc szarvasmarha és 48 sertés alapozta meg az állat­­tenyésztést. A rosszul táplált,te­henek csupán napi 3—3,5 liter tejet adtak. Minimális volt az igavonó eszköz és a gazdasági felszereltség. Helyzetüket csak súlyosbítot­ta, hogy a módosabb gazdák­nak nem tetszett a gottwaldi jelszó: a föld azé, aki megmű­veli. Ok nem léptek be a szö­vetkezetbe, sőt igyekeztek alá­ásni a közös törekvéseit. Erre fel a kisparasztok és a föld­­nélküliek még jobban összefog­tak, hogy megmutassák a jobb sorshoz vezető utat. Igazuk lett. Minderről ma már büszkén be­szélhetnek a nagymegyeriek, bár azok az emberek, akik 35 évvel ezelőtt új, ismeretlen út­ra tértek, megöregedtek, vagy eihaláloztak, de a szövetkezet megfiatalodott, a tagok jólétét, virágzó életét a becsületes munka alapozta meg. Ma már a járás és a nyugat-szlovákiai kerület példás nagyüzemei kö­zé tartoznak mind a növény­termesztésben, mind az állat­­tenyésztésben. Egységben az erő f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents