Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-14 / 28. szám
* ✓ 1984. július 14. ★ 28. szám ★ XXXV. évfolyam ★ Ara 1,— Kčs i Mint kötőfékükön visszatartott, vágtára biztatott versenylovak várják fújva, kapálva az indulást parancsoló jelt, úgy álltak a kombájnok a gabonatáblák szélén kezelőikkel a vezetőfülkében, lesve az agronómus intését, indulhatnak-e már. S végre felszállt a harmat, a jel sem késett, s Péter- Pál gabonaérlelő hagyományait tiszteletbe tartva — hazánkban elsőként — megidultak a kombájnok a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság gabonatábláin. vastorkához, ahonnét zúgva sivitott ki a gabonazuhatag, arcomon, ajkamon hagyva az új élet selymes melegét. Az igazgató közben a sorsába belenyugodott őszi árpát vizsgálgatta. Haját telt kalász kuszába, s boldog mosoly szelfdítette keskeny ajkát. A kombájnok egyenletesen, megszakítás nélkül, és qjyan átható erővel zakatoltak, hogy morajukban elsüllyedt a többi zaj, mint a vizbe eső kő. Űröm volt nézni a kombájnosnk ajkát, ahogy a fordulóknál tágra nyílt, de hangtalan maradt. Ravasz Ferenc 'A rajt sajnos nem sikerült, mivel újra sírni láttuk a vén Medárdot. A rohadt szögletben — Csallóközben népiesen így nevezik az égkalap azon részét, ahonnét az eső jön — medvefejszerü, felhők tornyosultak. A szél erőpróbaképpen vadul száguldott át a síkságon, az út mentén meghajlított egy magányos nyírfát, a tavaszi takarmánykeverékek felszántott „terepasztalán“ porfelhőt kavart, földre terítette a gabonát, s tépázta a nyírfa feszülő ívét. Leestek az első súlyos, nagy cseppek, mélyre nyomták a puha talajréteget a furulyázó kukorica sorközeiben. Egyre sűrűbben, nagy cseppekben esett az égi áldás, azután leszakadt a fékezhetetlen zuhogó záporeső. A kavics között megkövesedett a termőföld dagadt, aztán feketévé vált. — Most legalább esik — nyugtázta Árva Lajos pa alatt szinte énekelt a kavics, mintha azt dúdolta volna, hogy a verejtékez emberi munka aranyfedezete a gabona, kasza alá érett. Az árpa széles zuhatagban ömlött szünet nélkül. Az árnyas napfényben melegnek, elevenszínűnek látszott. Tapadó burkától megszabadulva, mintha örült volna szabadságának, csúszva szalad ki a kombájnok vastorkából. Emil Šípoš ebben a zsibongó birodalomban már igazi „főparancsnoknak“ érezte magát. — Az ember minden évben átérzi az aratás ürömét, és felelősségét — nyugtázta boldogan Bugár Imre, növénytermesztési csoportvezető. Aztán megálltak egymás mellett, elégedetten hallgattak, szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást. Közelebb lopakodva a kombájn — A határ ma már nyitott könyvként terül elém. Tizenhárom évvel ezelőtt kerültem az állami gazdaság élére, olyan vidékre, amely a múltban terméketlenségéről volt nevezetes. Az égevényes, kavicsos talajon, aszályos nyarakon még a gyom sem élt meg. A felszabadulás előtt Wiener Valter uradalma volt ez, aki a szántó nagy részét parlagon hagyta, mivel nem tartotta kifizetődőnek megművelését. Én olyan feladatra vállalkoztam — emlékezik vissza az igazgató — amelyre érdemes feltenni az életet. Izgalommal fogtam a munkához. Mindaz, ami korábban vágynak, álomnak tűnt, az most eleven valóság. Mikor idejöttem 5—6 ezer tonna szemes terményt takarítottak be évente a gazdaságban, s ez 25 éves tradíciónak számított. Az utóbbi időszakban viszont szemesekből „a kő hátán“ évente már 12 tonna terem. Az aratás kapcsán újra hangsúlyozni szeretném azt az alaptételt, hogy a küzdelem csatájának nyertese mindig az ember. Természetesen hasznosítottuk ehhez mindazt a tudást, szakértelmet, amit a mezőgazdaság szocialista átépítésének 35 éves tapasztalata a dolgozókban felhalmozott. Mi mindig azt akartuk, és ma is azt akarjuk, hogy aki ebben a gazdaságban dolgozni kezd, több évtizedes munka után is erőteljes maradjon, s ne váljék elhasználódottá. A kenyércsata első színhelyén, az 5100 hektáros szántóterületen gazdálkodó Gombai Állami Gazdaságban 2250 hektár gabona érett kasza alá. Bugár Imre és Emil Sípos (jobboldalt) A 7. ötéves tervidőszak három évében keletkezett kisebb lemaradásukat az idén akarják törleszteni, s a termésbecslések alapján számunkra ez nem hiú ábrándozás. A munkában természetesen nem az óhajokhoz, hanem a tényleges állapothoz igazodnak. Ez viszont a gyakorlatban azt jelenti, hogy a maga területén mindenki, akinek köze van az aratáshoz, a természeti viszonyokhoz igazodva dolgozzon. Csak így kerülhetők el a betakarítási veszteségek. A gabonafélék betakarítása során számukra ez a központi kérdés, mivel minden százaléknyi szemveszteség nagy értéket képvisel. Az elmondottak érdekében a gazdaság vezetője, az üzemi pártszervezet és az ideiglenes pártcsoportok az önigazolásra alkalmas intézkedéseket félretéve az aratás sikere érdekében munkálkodnak. öltöztetett szavát, hogy kedvvel megyünk az életet menteni. — Nemcsak nekünk, hanem a nálunk jóval fiatalabbak számára is nagy jelentőséget és felelősséget jelent az aratás. Ha nem is így fogalmaznak, életet jelent nekik is, olyan jövedelemforrást, amellyel a mai kornak, igényeknek megfelelő életformát teremthetnek maguknak. A nap félig a látóhatár mögé hanyatlott. A sárga gabonatáblák közé Korunk aratói, a kombájnosnk ebben a gazdaságban is egész társadalmunk szeme előtt vizsgáznak. Munkájuk jelentőségét mindenki érti, tetteiket nagy figyelem, várakozás kíséri. Az alábbiakban megszólaltatott kombájnnsok nyilatkozatai is azt bizonyítják, hogy méltóak lesznek rá. A kenyércsatában részt vevő, megszólaltatott kómbájnosok között az 55 éves Árva Lajos a korelnök. — Akkoriban mitől lett valaki első kaszás? — Erősnek, fáradhatatlannak kellett lennie, a ritmus tartása s a kasza kalapálásának „művészete" is sokat nyomott a latban. — Ilyen korszerű, nagy teljesítményű gépekkel könnyű az aratás? — Ne hogy azt higgye. Annak, aki csinálja, bizony nehéz. A különbség csak annyi, hogy most sokkal keve sebben vannak kinn a gabonatáblá kon, mint régen. Különben kérdezze meg a fiatalabbakat... A fiatalabbak Vizent Béla, Ravasz Ferenc kontbájnosok, valamint Benedek )ános ügyeletes gépjavító szintén jól Ismerik a régi aratók ünneplőbe Fotó: Tóth József ékelődő kukorica és cukorrépa táblák zöld serpenyőként hatottak. Az első kaszás és a többiek tovább rótták a sorokat, maguk előtt látva a látóhatárral egybefolyó kalásztenger alkonyati kékségben fürdő aranyát. A kombájnok vasgynmrába súlyos hullámokban folyt a szem. Cgy ömlött, mint a tó vize árad a zsilipek szűk nyílásából. A motorzúgás, a rohanó láncok és a fogaskerekek robaja vízeséshez volt hasonlatos, s mint sűrű, sárga tajték, úgy tarajozódott a szalma tömege. CSIBA LÄSZLÖ elégedetten az „esőárnyékban“ fekvő állami gazdaság igazgatója, Emil ŠI- poi, majd magyarázatként hozzáfűzte. — Furcsa ez az idei nyár. Az égbolton terhes felhők vándorolnak, s vajúdnak, de az újszülött szélfiúk számunkra eddig nem sok jót hozlak. A Medárd által „visszalőtt“ rajt napokkal később sikeresnek bizonyult. A felfrissült határban az igazgató Ц1-— Én még jól emlékszem a régi aratásokra. Hát nem ilyen volt. Gépekről még csak álmodni sem mertünk. Egy gépet ismertünk csak. az ember karját, amivel a kaszát lendítette. ■ -i Benedek János Fémn j jak' között az arannyal ötvözött gabona \ t
