Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-08 / 36. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1984. szeptember 8< Az efsz-ek járási konferenciái Ä tagsági gyűlésekkel lezajlott a földművesszövetkezetek X. országos kongresszusát megelőző vitamozgalom. Kimenetelét és eredményeit majd a szeptember utolsó és október első szombatján megtartott járási konferenciákon értékelik, és tárják a küldöttek elé. Mivel a járási konferenciák a X. kongresszus előkészületeinek kicsúcsosodását jelentik, felkértük JOZEF GAJDOS mérnököt, az SZFSZ Szlovákiai Bizottságának alelnökét a témával kapcsolatos rövid beszélgetésre. • Milyen tapasztalatokkal žárult a kongresszus előtti vita? Összesen mintegy 11 ezer hozzászólás és javaslat hangzott el, ennek csaknem a fele a nyugat-szlovákiai kerületben, örömmel tölt el bennünket, hogy építő jellegű hozzászólásaikkal nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem a mezőgazdaság többi dolgozója is hozzájárult a mezőgazdasági termelés tökéletesítését célzó törekvéseinkhez. A vita teljesítette küldetését: mozgósította a dolgozókat nem csupán a folyó évi termelési tervek teljesítésére, hanem a 7. ötéves terv, s ezáltal a XVI. pártkongresszus határozatainak megvalósítására is. ф A vita összegezésén kívül mivel foglalkoznak még a járási konferenciák? / — Az utolsó kongresszus éta eltelt időszak termelési eredményein kívül tulajdonképpen áttekintést nyújtanak a szocialista mezőgazdaság 35 éves fejlődéséről, s a figyelem fókuszába helyezik ennek függvényét, a mezőgazdasági dolgozók életszínvonalát. Ennek legtárgyilagosabb mércéje a szövetkezeti dolgozók jövedelme, amely semmivel sem marad el a dolgnzók egyéb rétegeinek átlagbérétől, továbbá korszerű lakásviszonyai, egyre javuló munkakörülményei, színvonalas egészségügyi ellátása stb. • Eddigi termelési eredményeink mennyiben szavatolják önellátásunk elérhetőségét? — A világpiaci helyzet kedvezőtlen alakulására való tekintettel élelmiszertermelésünket kénytelenek leszünk a saját forrásainkból megoldani, mégpedig a mezőgazdasági termelés, de mindenekelőtt a növénytermesztés hatékonyságának nagymértékű fokozásával. Az önellátás eléréséhez megvannak az előfeltételek, hiszen a szocialista mezőgazdaság 35 éve alatt a húza hektárhozama 1,6 tonnáról 4,83 tonnnára, az árpáé 1,56- ról 3,81 tonnára, a szemes kukorica hozama pedig hektáronként 1,83 tonnáról 4,59 tonnára növekedett. A vetésterületek struktúrájában természetesen a gabonafélék bírják a szántóföld legnagyobb hányadát. 1980-ban ez a terület a szántó 56,9 százalékét képviselte, előzetes tervek szerint azonban 1986-ra ez az arány 57,6 százalékra növekszik. Gabonatermésünk tavaly 3 millió 745 ezer BOO tonna volt, nyolcezerrel több az 1980-as évinél. A 7. ötéves tervben szlovákiai viszonylatban 18 millió 400 ezer tonna gabona termelésével számolunk, ami az előző ötéves tervidőszakéhoz viszonyítva 4,7 százalékos növekedést jelent. Viszont a jelen ötéves terv első három évének tervét csupán 96,9 százalékra sikerült teljesíteni. ф Milyen az állattenyésztés fejlődési üteme az eredmények tükrében? — Az állattenyésztés sem kevésbé Kukkantás a Csorba-tóra... Fotó; N. Kovács István elé tüntetésre méltatták őket. Az év végéig a szövetkezetek 102 kollektívája kapcsolódott be a versenybe, s 1962- re számuk 524-re növekedett. Ma szövetkezeteinkben 4509 munkaközösség versenyez a szocialista brigád címért 60 ezer 200 taggal, ebből 2577 kollektíva már a büszke cím viselője, közel 30 ezer brigádtag a bronz, több mint 9 ezer az ezüst, és majdnem 600 az aranyfokozat birtokosa. Felbecsülhetetlen jelentőségű a 22 mezőgazdasági üzemnek a 7. ötéves terv komplex teljesítésére vonatkozó felhívása, s a visszhang: 413 efsz, 70 mezőgazdasági és 7 élelmiszeripari vállalat csatlakozása. 0 A munkakezdeményezés kibontakoztatásának egyik legnemesebb formája az újító és ésszerűsítő mozgalom. \ — Hogy milyen méreteket ölt, és mekkora a jelentősége, ezt mindennél világosabban érzékelteti egy összehasonlító számadat: míg 1979-ben 829 újítási javaslatot jegyeztek fel, addig tavaly már 1987-et tartottak nyilván, s ebből 1786 beadványt meg is valósítottak. Az újításokból származó társadalmi haszon az öt év alatt ugyancsak megduplázódott (33 millió korona |. 0 Mi a helyzet a mezőgazdasági dolgozók egészségügyi ellátása terén? — 1980 éta a tökéletesített egészségügyi ellátás koncepciója van érvényben, miszerint az egyes szövetkezetekben egészségügyi központok vagy a szövetkezetekkel közös körzeti rendelők létesülnek. Az eeészség szilárdítását szolgálták az üdülések is. Az idén közel 30 ezer szövetkezeti ta ? kapott üdülési beutalót, s az SŽFSŽ által erre fordított összeg 11,5 millió korona. 0 A dolgozókról való sokoldalú gondoskodáshoz tartozik az üzemi étkeztetés, valamint a dolgozók kiskorú gyermekeinek bölcsődében, illetve óvodában valő elhelyezése. — Az üzemi étkeztetés méreteit ás minőségét tekintve ugrásszerű fejlődést mutat. Ma a szövetkezetek 91 százaléka bHznsítja tagjai számára az üzemi étkezést, s a tagok ЗЛ.4 százaléka é' is ezzel a lehetőséggel. Tavaiv például a szövetség e célra 43,7 millió koronát áldozott. Csak a dolgozó anyák tudják igazán, mekkora jelentősége van az iskolát megelőző gyermekintézményeknek. Kitartva a számadatok mellett, a szövetkezeti dolgozók több mint 18 ezer gyermekéről gondoskodnak munkaidő alatt ilyen intézményekben. Az óvodák és bölcsődék közül mintegy 500-at földművesszövetkezetek hozzájárulásával építettek fel. De az emberről való sokoldalú gondoskodás tárgykörébe tartoznak a könyvtárak, forradalmi és hagyományőrző emlékszobák, a tömegsport, a szakmai továbbképzés, amelyek terén szintén nagyot léptünk előre, s amelyekről ugyancsak szó esik majd a járási konferenciákon. Végezetül még annyit, hogy a jövőben több figyelmet érdemelnének ez SZFSZ alapszervezetei, főleg a szakasz- és műhelybizottságok tevékenysége, valamint az egész szövetség munkája. VLADIMÍR FAPSO Ha valakinek a lévai (Levice) járásbeli Nagysalló (Tekovské Lužany) község szövetkezetében akad dolga, s й székház holléte felől érdeklődik, kérdéssel válaszolnak: „Melyiket keresi? A Haladást vagy a Barátságot? ...“ Nekünk az utóbbiban akadt dolgunk, mely virágkertészetéről és búzatermesztéséről közismert. Sőt — hírneves. Persze, más kultúrnövények termesztésével, azok hektárhozamával sem vallanak szégyent. Éppen ottjártunkkor tettek pontot a gabonabetakarítás végére. S helyesbítették a járáson szerzett Információkat, eszerint búzájuk 6,79 tonnával, tavaszi árpájuk pedig 7,62 tonnával fizetett hektáronként. Az előbbit 1034, az utóbbit pedig 443 hektáron termesztették. Mivel Smolka agrármérnök, efszelnök a másnapi értékelő taggyűlésre összpontosította a gondolatait, Kakas Sándor mérnököt, a főüzemgazdászt és Szabó Sándort, az üzemi pártszervezet elnökét, a személyzeti osztály, vezetőjét bízta meg, hogy kellően tájékoztasson bennünket. JÓVÁTÉTEL Az idén eléggé „ráhajtottak“ a tömegtakarmány-termesztésre és annak betakarítására. Miféle ok játszott ebben közre — érdeklődöm a beszélgetés legelején. A főüzemgazdász nem kertel, nyíltan megmondja: — A tavalyt keserveket az idén semmiképp sem akartuk átélni, megismételni. A kétségkívül jő eredményekkel mintegy feledtetjük a tavalyi problémáinkat. Már a vetésforgó öszszeállításakor ügyeltünk arra, hogy a lucernánk a határnak arra a részére kerüljön, amely mindenképpen öntözhető. Nos, öntöztük is lucernaterületünk nagyobbik részét, s nem bántuk meg; e takarmánynövényünk bőven honorálta a rendszeresen juttatott, mesterséges csapadékot. Az esőzések kicsit hátráltatták a betakarítás menetét, ennek ellenére jő minőségű lucernaszénát takarítottunk be, s szenázst Is készítettünk belőle. Meg aztán 100 hektárnyi zabot is erre a sorsra juttattunk. Remélhető, hogy ezek után az idén, illetve az új takarmánytermésig nem lesz szálastakarmány-gondjuk. AZ ARATÖK DICSÉRETE A hozamátlagot már az előbb említettük, de a körülményekről még nem esett szó. Efelől tudakozódunk. — Gabonából csúcstermés a mostani — fogalmaz Kakas mérnök. — A több mint hét tonnás hektárhozammal elégedettek lehetünk. Főleg a mi természeti adottságaink között. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már amennyire ez lehetséges. Szerin- A mostani, őszi vetésidényben is arra törekszünk, hogy a bőséges gabonatermés jó előfeltételeit megteremtsük, már maennyire ez lehetséges. Szerintünk nagyon fontos a jól előkészített, megülepedett, pihent magágy, a jól megválasztott vetőmagfajták, a fajtáknak megfelelő vetési határidő megtartása. Tavaly a Danúbia 1586-os búzafajta adta a legbőségesebb termést, 8 tonnán felül hektáronként. A mostani vetésidényben bővebb teret adunk a termesztésének. Ha kissé kurtán is, de Illik szólni arról, hogy az idén nyáron bizony a kombájnosok (más nyaraktól eltérően) lassúbb ütemre kényszerültek, mivel az árpát a heves viharok, a kiadós esőzések jócskán az anyaföldhöz tapasztották. Ez a kényszerhelyzet nagyon becsületes, hozzáértő munkát és helytállást követelt. A 25 gabonakombájn (ebből 11 saját) személyzete a minőségre törekedett: a rendszeres ellenőrzések során megállapítást nyert, a betakarítási veszteség csak valamivel csúszott az egy százalék fölé. — S kik bizonyultak a kombájnosok közül a legjobbaknak? — furdalt a kíváncsiság. No meg aztán igazán megérdemlik ,hogy legalább a nevük emllttessék. A válaszadás nem okozott Kakas elvtársnak gondot, fejtörést, hiszen jól ismeri a gépekkel dolgozók derékhadát. — Ladislav Držík, Blažej Mäsár, Marian Dekinký és Jozef Veselý kombájnosok derekas, jó munkát végeztek, győztesként említhetők a gabonabetakarítási versenyben. No meg azt sem szabad elfelejteni, hogy Ján Janéo és Szilába Péter mérnökök kezdeményezésére a melléküzemág dolgozói az udvardi (Dvory nad Žltavou) tapasztalatokat elkészítették, hasznosítva, azt a szalmavonó szerkezetet, mely megkönnyítette és gyorsította a szalmaletakarítást, növelve ezáltal a munkatermelékenységet. Helyesen cselekedtek, amikor elsőként az alávetéses tarlókat szabadították meg a szalmától, hogy a zsenge takarmánynövény minél előbb fejlődésnek indulhasson.. Járvaszecskázóval is aprítottak fel szalmát; az ebből készült kazlak olyannyira megülepszenek, hogy beázás nemigen lehetséges. Ily módon is ügyelnek az árpaszalmára, mely minden időkben szálas takarmányként hasznosul. A gabonabetakarítókról példásan gondoskodott a szövetkezet vezetősége, ami az étkeztetést és a frissítőt illeti. Saját üzemi konyhájuk személyzete megtett mindent annak érdekében, hogy panaszra semmi okot ne szolgáltassanak. Ezt a főszakács szakirányítása szavatolta. TERMÉSÉRLELÖ, FAGYMENTES ŐSZT! — Ha kedvező ősz köszönt ránk termésérlelő melegével, s a kora őszi fagyok messzire elkerülnek minket, bőséges termést takaríthatunk be kapásokból. A kukoricára több napfény, meleg, s kiadősabb eső kelleng. Ez nagyon jót tenne a szemképződésnek. Ha kapásnövényekből is jól sikerül az idei esztendő, hát igazán elégedettek lehetünk majd. Addig is a Jövő évi ]6 termés megalapozásán fáradozunk. Alighanem az egész tagság óhaját fejezte ki Kakas mérnök, főüzemgazdász, hiszen a korán érkező fagyok nemcsak a kukoricában, hanem más kultúrnövényben is tetemes kárt okozhatnak, főleg ha fagyérzékenyek. Legvégül még említést érdemel, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére összesen 957 ezer 330 korona értékű kötelezettséget vállaltak a Barátságbeliek; ennek csaknem a felét már az év első felében teljesítették. Igyekezniük kell, hogy az ígéret az év végéig további tettekbe ötvöződjön. (kovács) Az összefogás ereje Az idén különösen nagy szükség volt az üzemközi, baráti összefogásra; bár nem volt sok csapadék, mégsem ment zökkenők nélkül az aratás. A kölcsönös segítség ezért valóban sokat jelentett, hogy idejében magtárba kerüljön a gabona. Az illésházi (Nový Život) Csehszlovák—Mongol Barátság Efsz vezetősége már több mint egy évtizede úgy döntött, nem kifizetődő annyi, kombájnt vásárolni, amennyire szükség lenne a gyors és veszteségmentes betakarításhoz. Így azután a járási vezetők közreműködésével baráti-együttműködési kapcsolatot létesítettek egy dél-csehországi kerület gép- és traktorállomásával. Csakhogy idővel rádöbbentek arra, hogy ilyen nagy távolságból a gépeket kölcsönözni s utaztatni nem a legcélszerűbb. Szükség törvényt bont alapon a közelebbi Kl’oméfíži Állami Gazdasággal kötöttek együttműködési szerződést, illetve megállapodást. , Már három esztendeje tart ez a kölcsönös együttműködés, amellyel Farkas Pál mérnök, a gépüzemelési ágazat vezetője. Horváth József agronőmus és Farkas László üzemgazdász nagyon elégedett. Az említett állami gazdaságnak nemcsak a Csehszlovák-Mongol Barátság szövetkezettel van baráti kapcsolata, hanem a nagylégiekkel (Lehnice), a somorjai (Samorín) Kék Dunával és a nagymegyeri (Calovo) szövetkezettel is. Érthető: ez a gépi segítségnyújtás kölcsönös. A csallóköziek ily módon — az aratás befejezését követően — az észak-morva kerületben is siettették a gabonatermés betakarítását, s élményekkel gazdagodva tértek vissza, s amellett a baráti kapcsolatokat is szilárdították. Valójában ugyanezt tették az illető állami gazdaság kombájnosai, Šlapka, Štrubák és a többiek. Hollós! nevűt Is hallottam, s megkérdeztm tőle, hogy került Kroméŕížbe? — Mit csodálkozik? — szólalt meg magyarul. Elvitt a szoknya, úgy lettem az állami gazdaságban traktoros. Ügye, milyen kicsi a világ, senki nem tudja, hová sodorja az élet...“ A kölcsönös segítségnyújtás során meghitt barátságok szövődnek. Tóth Ferenc, Szabó Tibor, Tóth Lajos kombájnosok és mások már sok barátot szereztek, és nagyra becsülik a vendégkombájnosok munkásságát. Nemcsak azért, mert siettették a gabonatermés betakarítását, hanem azért is, mert sokat tanulnak egymástól. S talán ennek is köszönhető, hogy a szemveszteség alig haladta meg a másfél százalékot. A szövetkezet vezetői tiszta lelkiismerettel fizethették ki a különjutalmakat. A morvaországi állami gazdaságban sem volt ez másképp. Hasznos barátság szövődött az okos elgondolásból, de a legfontosabb, hogy a gabonabetakarító gépek kölcsönzése, a jő gépkihasználás, a nemes versengés, az elmúlt hetekben jelentősen elősegítette a gabona aránylag gyors betakarítását, a kenyérnekvaló mielőbbi fedél alá juttatását. (tóth) fontos, sőt mondhatni egyik főágazata a mezőgazdasági termelésnek. Hiszen a növénytermelés néhány terméke éppen ebben az ágazatban kamatozik. Az állattenyésztés is dinamikus fejlődést mutat. Megváltozott a munkaforma, iparosodott a hústermelés. Az állattenyésztés specializálása és összpontosítása folytán a korábbi 90—100 férőhelyes tehénistállók elavultak, jelenleg 400—1000 férőhelyesek üzemelnek, ahol az összpontosított marhahizlalásban, üszőnevelésben és borjútartásban a legkorszerűbb módszerek érvényesülnek. A sertéshizlalás teljes egészében iparosodott. Hús- és tejtermelésünk 35 év alatt megkétszereződött, tojástermelésünk pedig több mint a háromszorosára nőtt. Szarvasmarhaállománynnk az 1948-as évihez képest 36 százalékkal, sertésállományunk pedig a duplájára nőtt. A juhállomány darabszáma 459 ezerről 629 ezerre szökött, s a baromfiállomány 2,5-szer lett nagyobb. Az évi tejtermelési átlag a másfélszeresére emelkedett, tehát ma 3393 liter. A termőföld hektárjára ma 255 kg hús és 953 liter tej jut, ami 35 évvel ezelőtt csupán 59 kg, illetve 338 liter volt. Az évi átlagos tojáshozam 254 darab. ф A járási konferenciák minden bizonnyal értékelik majd az SZFSZ tevékenységét is. — Az SZFSZ mint a Nemzeti Front tömegszervezete részt vállal az államnak a szövetkezeti földművesekre vonatkozó szociális politikája megvalósításában. Fő küldetése a szövetkezeti földművesekről való komplex gondoskodás, valamint a szövetkezetek különböző szerveinek nyújtott pojitikaiszervező segítség. Az utóbbi négy esztendőben a szövetség jóvoltából jelentős mértékben javultak a mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményei, nőtt a munkabiztonság és tökéletesedett az egészségügyi ellátás. A dolgozók jelentős hányada jut üdülőkbe vagy gyógyfürdői beutalóhoz. Persze az SZFSZ szervezetei tovább keresik a módját annak, hogy a szövetkezeti dnlgozéjc javaslataira és kezdeményezéseire építve, tökéletesedjék a munkakörnyezet, és a szociális gondoskodás kiterjedjen minden munkahelyre. Többek közt ezt szorgalmazzák a szocailista munkaverseny különböző formái is. ф Ha már a szocialista versenynél tartunk, jellemezné pár szóval a mezőgazdaságban kibontakozott brigádmozgalmat? — A szocialista brigádmozgalom 1958-ban szovjet mintára született. Az akkori szenei (Sonec) járás igrami szövetkezetében 21 tagé ifjásági kollektíva jelentkezett elsőként versenybe a szocialista brigád cím elnyeréséért. Egy év múlva az efsz-ek IV. kongresszusán a Kiváló munkáért ki-