Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-11 / 6. szám

1 1984. február 11. .SZABAD FÖLDMŰVES. Г vzáró Я nm 4>f> ö A kozgyuiies A CSEMADOK diószegi (Sládkovi­čovo) helyi szervezetének tagjai ja­nuár 15-én adtak számot elmúlt évi tevékenységükről. A fő beszámolót Pethő Mária tartotta. Elmondotta, hogy a szervezeti életben tavaly kisebb ha­nyatlás volt észlelhető. A lendület, ami az eddigi munkát fémjelezte, meg­tört, furcsa módon éppen a várossá nyilvánítás évében. Ebből kifolyólag az elmúlt év munkatervének egyes pontjait nem teljesítették. Például a helyi magtermesztő állami gazdaság­gal nemcsak, hogy nem bővültek a kapcsolatok, de szinte teljesen meg­szűntek. Az SZNF évfordulójának tisz­teletére tervezett kultúrműsort nem tudtuk megrendezni, s műszaki okok­nál fogva elmaradt a budapesti EDOSZ énekkar fellépése is. Nem sikerült az író-olvasó találkozó Rácz Olivérrel, s további két tervezett kulturális ren­dezvény közül csak az egyik valósult meg, éspedig dr. Püspöki Nagy Péter előadása, városunk megalapításának 730. évfordulóján. Elmaradt a nép­táncest, a klubtevékenységet sem si­került beindítani, összegezve a „tar­tozás“ rovatot: 27 pontos munkater­vünkből 13 pontot nem teljesítettünk. Amt a taglétszámot illeti, alapszer­vezetünknek 250 tagja van. Ez a lét­szám évek óta nem változik, vagyis a lemorzsolódást sikerül új tagokkal pótolnunk. A szervezeti élet egyik hozzátartozója tagságunk társadalmi tevékenysége is. Ez alkalomból teszek említést egy szervezetünkben is Igen aktív személyről. Elnökségünk egy­ben a Vox Humana vegyeskar lelkes tagját. Szarnák Istvánt eddigi tudo­mányos munkásságáért (növényneme­sítő) 1983. május 1-én köztársaságunk elnöke Klement Gottwald díjjal tün­tette ki. Büszkék vagyunk Szarnák Ist­vánra. Szerveizetünkben két aktív csoport működik, az Üj Hajtás tánccsoport és a Vox Humana vegyeskar. Tavaly mindkettő kevesebbet szerepelt a ko­rábbi évekhez viszonyítva, sőt az Oj Hajtás esetében egy válságos Időszak­ról Is beszélhetünk: a régi tagok ki­válása nyomán támadt űrt csak nagy nehézségek árán sikerült betölteni. Az Is probléma, hogy nincs a tánccso­portnak zenekara és így az előrehala­dás nagyon nehéz. Az év vége felé aztán jelentkezett néhány lelkes fia­tal, és talán a zenekar problémája Is a megoldás felé halad. A csoportnak tavaly egyébként négy fellépése volt: kétszer itthon, egyszer-egyszer pedig Vágsellyén (Sala), il'etve Kosúton (Košúty) járási dal- és táncünnepély keretében. Itt kell szólnunk a citerá­­sainkról Is, akik főleg a tánccsoport fellépéseit teszik színesebbé. A hat tagú csoportot Magyarics János irá­nyítja. Néhány sort az énekkarról: fennállásának történetében alighanem a múlt év volt a legszerényebb. Több alapító tag eltávozott, ráadásul a kar­nagy, Pintér Feri bácsi is megbetege­dett. A tagok lelkesedését dicséri, hogy ennek ellenére is eljártak a pró­bákra, így a barátsági hónap alkal­mából új műsorral léphettek fel, már újra Feri bácsi vezényletével. Ö egyéb­ként nemcsak az énekkart készíti fel, hanem odaadó igyekezettel foglalko­zik az iskola diákjaival is. Ezen a fellépésen volt Balázs Árpád Barát­ság—testvériség című szerzeményének a bemutatója. Tavalyi munkánk össze­gezésénél el kell még mondani, hogy jó kapcsolataink voltak városunk töb­bi tömegszervezetével, a járási szer­vekkel, a helyi művelődési központ­tal, s reméljük, hogy ezek a kapcso­latok tovább bővülnek majd. A szervezet tagjai nem csüggedtek el az elmúlt év kisebb kudarcain. Idén is komoly munkát szeretnének kifejteni. Készülünk a Kodály-napokra, a zselí­­zl (Želiezovce) Országos Népművésze ti Fesztiválra. Kulturális kapcsola­taink bővítése érdekében közös mű­sort rendezünk egy magyarországi csoporttal. A CSEMADOK megalakulá­sának 35. évfordulóját ünnepi műsor­ral kívánjuk emlékezetesebbé tenni. A helyi könyvtárral közösen író-olva­só találkozót rendezünk, s a klubtevé­kenység megindítása érdekében az 1984-es évben legalább két klubesttel számolunk. Az évzáró közgyűlésen részt vett Takács András, a CSEMADOK KB kül­dötte. s jb küldötteként Rudik József, valamint Rlezinger József, a vnb titká­ra. Az évzáró befejezése után a szer­vezet tagjai érdeklődve figyelték dr. Püspöki Nagy Péter történész előadá­sát. Az érdeklődők valósággal elárasz­tották kérdéseikkel, amelyekre dr. Püspöki Nagy Péter szívesen válaszolt. Reméljük, hogy közös munkánk az 1984-es évben meghozza gyümölcsét és kulturális életünkben ez az év Is­mét a fellendülés és a s’kerek éve lesz. NAGY MIHÁLY T ’ ara reggel óta ücsörgött a sár­­gásfehér, halványkék vonalas ■*- *■ papír fölött. ' Csak vonalas papírra tudott írni, és csak hegyesre faragott ceruzával. Most is ott hevert néhány az íróasz­talán. Hegyük — mint a valóságos tű — szúrásra-írásra készen böködött a papír felé. Vagy egyenesen a szivé­be? Inkább oda... Igen, esküdni merne rá, hogy a nytlallás. amelyet az előbb a szíve táján érzett, ,nem pusztán képzelődés volt. Azzal, hogy megjátszom a beteget, nem oldok meg semmit, gondolta. A papír betűre, szóra éhesen ziz­­zént fel a keze alatt, majd értetlen szerelmes módjára nézett vissza rá. Várta, hogy a ceruza megterméke­nyítse. Hiába ... Egész testében megremegett. Izzadt tenyeréből kicsúszott a ceruza és messze elgurult. Utánahajolt. A hősu­gárzó melege, mely eddig csak bo­káját nyaldosta, most szürke arcába csapott. Felemelte a ceruzát, s látta, hogy kitört a hegye. Olyan sokáig illt már tétlenül, most szinte boldog 00*11, hogy van valami, amit meg kell, és AMIT MEG TUD CSINÁLNI! Örömmel kapott az alkalmon: faragta a fada­rabot. De a művelet, bármilyen ala­possággal végezte is, alig tartott to­vább egy teljes percnél. Azután to­vább tolta a hamutartót. Letette a ce­ruzát és elrémülve nézte. ■— Letettem, letettem — ismételte, félhangosan. — Lehet, hogy örökre? —, Kétségbesésében felugrott széké­ről. — Ňem, az nem lehet igaz, az nem lehet! A hősugárzó után kapott, hirtelen­kedésével majdnem fellökte. A belőle áradó forróság ellenére didergett. Ezt már az asszony is észrevette, ami­kor a munkába készülődött. — Fázol? — kérdezte, mert rajta­kapta, amint a szokásos ügyetlenke­déssel dugdosta a csillogó alumínium­tányér zsinórját ■ a konnektorba. " — Ühöm — jelelte kelletlenül, vi­lágfájdalmas arckifejezéssel. — Mit fogsz csinálni egész nap? — érdeklődött a felesége, miközben a feketekávét szürcsölték. — írni — válaszolta. Nem hang­zott túl meggyőzően. Maga sem hitt benne. Felpillantott, szeme találkozott az asszony fürkésző, kicsit szánakozó pillantásával Egyszerre kapták el tekintetüket. Nem hiszi, ő sem hiszi, gondolta. Hogy ts hinné? Észrevette már az új dolgozószobájában a kínos rendet, a makulátlan papírlapokat. S talán a vívódását is. így megy ez hetek óta. Láthatja, nem vak. Mindketten zavarban voltak. — Hát akkor jó munkát! Szervusz! Elment, s a férj! végtelenül hálás volt neki, amiért most nem ásott mé­lyebbre, nem cáfolta meg, nem kezd­te piszkálni. Pedig azt kellene: mélyebbre ás­ni! ... Nevetséges! Napok Óta mást sem tesz, csak töpreng. Ezen töp­reng! HOGY Ml TÖRTÉNT.. . HOGY MIÉRT? HISZEN EGY Wö ÖTA OLYAN BOLDOG VOLT! ... As. Otthon — a régi házban — ezzel az erővel már fölásta volna a kertet. Otthon?! Gondolatban Itt megtor­pant. Es ez az új lakás micsoda? Ez nem otthon? Ügy látszik, nem. Még nem otthon. Még csak lakás. Festék és parkettpaszta szagú. Hűvös, Hiány­zik belőle az igazi otthon igazi sza­ga, igazi melege. Először be kell lak­ni! Majd azután, később... A régi házban ... Ismét megállította gondolatat ára­datát. Igen, azt hiszi rájött, hogy miért... Hogy miért bénult meg. Mert tehetetlenségről szó Sincs. Csak pil­lanatnyi bénulásról.. . A környezet­változás az oka mindennekI Átültetett beteszem a lábam, magától kiugrik a zsebemben lévő töltőtcdl, és szántant kezdi a papírt? Csodát várt, de a csoda nem tör­tént meg. Elmaradt. Az íráskényszer nem jelentkezett. Elfogadhatta tehát az előbb visszautasított, vendégnek kijáró pohárka pálinkát. Mikor ide­jött, nem szándékozott inni. Írni szán­dékozott! Most, hogy tudta, nem tör­tént csoda, itt sem történt meg a csoda, mindegy volt: ihatott. jA szín­józanul alkotó írók közé tartozott!. Elköszönt a tulaj feleségétől, csa­ládostól meghívta vasárnapra, micso­da dögunalom lesz, gondolta közben, és az udvar késő őszi növényzetét is megnézte, ez már nem az az udvar, állapította meg. Kiment a kapun, mely nem döngött, mint azelőtt, hanem simán becsukó­dott mögötte. Elhagyta hát a házat — most már végleg, örökre — ahol annyi szerencsétlenség, bánat érte, A február filmkínálatából A Dolgozók Téli Filmfesztiválja után Is változatos maradt a mozik műso­ra: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az év e legrövidebb hónapjá­ban is nem kevesebb, mint tizenöt újdonság között válogathatunk. En­nek több mint a fele — egészen pon­tosan nyolc — hazai, illetve szovjet produkció, a másik fele pedig arányo­san képviseli a többi szocialista or szág. illetve a nyugati országok film iparát. Ezóttal két hazai és egy szov jet filmből adunk rövid ízelítőt. ÉVA, MENJ FÉRJHEZI (cseh) Lehrt néha abból Is férjhezmenési gond, ha sok a kérő? A fiatal ta­nítónő. Mirka esete azt bizonyltja, hogy Igen. Azok közé a kevesek kö­zé tartozott, akik a főiskolás évek során sem tudtak társat találni. A gondtalan diákélet után belecsöppen a nagybetűs Életbe, megszűnik körű lőtte az lnternátusi nyüzsgés, jönnek viszont a gondok: beilleszkedés a munkahelyre, lakás, annak berende­zése ... Egyre jobban vágyik a ki­egyensúlyozott családi életre, csak­hogy az idő múlásával szinte észre­vétlenül válik egyre Igényesebbé. Hir­detésekre válaszol, a szülei által aján­lott kérőket mérlegeli, még a szom­szédasszony is be van fogva a „férj­­kereső“ akcióba. Az egyre illuzóriku­­sabbá váló elképzeléseknek egy nős férfival valő prózai kaland vet véget: Mirka partnert ugyan most sem ta­lált, megtalálja viszont — önmagát. EZERÉVES MÉH (szlovák) Kétségtelenül az utóbbi évek egyik legsikeresebb szlovák filmjének ne­vezhető ez az alkotás, amelyet a Dolgozók Téli Filmfesztiválja óta szinte megszakítás nélkül látszanak a mozikban Sziovákia-szerte. A Peter Jaroš regényéből készült, a tavalyi ve-Ezeréves méh (Stefan Kvietik, juzef Kroner, Michal Dočolomanský) lencel nemzetközi filmfesztiválon Arany Főnix díjat nyert több mint két és fél órás monstre-film ■ az Osztrák- Magyar Monarchia végnapjaiban ját­szódik. Középpontjában egy Tatra alji szlovák család áll, de sorsuk alakulá­sán keresztül átfogó képet kaphatunk a szlovák nép sorsáról, viszontagsá­gairól az említett viharos időszakban. A film széles sodrásában sorra bon­takoznak ki az egyes szereplők ki­tűnően megformált figurái, és szinte magától illeszkedik bele a legjelen­téktelenebb mellékszereplő Is. Hozzá kell még tennünk, hogy a film ha­zai mércével mérve szokatlan merész­séggel és mennyiségben ábrázol sze­relmi jeleneteket; nem vitás, hogy ez is egyik oka nagy közönségsikeré­nek. OK NÉLKÜL (szovjet) A film története 1919-ben játszódik, a szovjet Távol-Kelet egyik eldugott városkájában. A hatalom már a szov­jetek kezében van ugyan, de még mindig erős az ellenforradalmárok, elsősorban a fehérgérdisták ellenál­lása. Egyik nap néhány Komszomol­­tagot találnak meggyilkolva a mezőn, és szinte ezzel egyidejűleg ismeret­len tettesek a kultúrházban agyon­lövik az ott folyó színelőadás egyik főszereplőjét. A két esemény között első látásra semmiféle összefüggés nincs, ám Kamcsatov felügyelő gon­dos nyomozással kideríti, hogy igenis van: a fehérgárdisták katonai hata­lomátvételre készülnek ... VASS GYULA fa 6, melynek a gyökerei ott marad­tak a régi házban. A régi házi Felugrott. Izgatottan készült, kap­kodva öltözött. Odamegy. Most rög­tön. Meg kell tudnia, így van-e? Az utcán bizonytalanság kerítette hatalmába. Irodalmi nagyságok jutot­tak eszébe, eleven példák, akiknek nem ártott holmi környezetváltozás, nem szegte kedvüket a fagy, éhség, börtön, száműzetés, hajléktalanság. Sőt ... Maga sem tudta, hogyan ért oda. de egyszer csak a régi ház kapuja előtt találta magát. Szíve a torkában dobogott, ugyanakkor ott lüktetett az ujja hegyében ts, amellyel a csengő gombját nyomta. Az új tulajdonos felesége jött ka­put nyitni. Félretaposott papucsban slattyogott végig az üvegtető alatt. Szeplős arcában jóindulatú világos­kék szempár. Meglepődést nem mu­tatott, bosszankodni nem látszott, igaz, örömöt sem tudott felfedezni az arcát, Testes asszony volt, abból a faj­tából. amelynek előbb a mellén pisz­kolódik a ruha. Az udvaron lesütött szemmel ment végig, körül sem mert nézni. Bent, a szobában emelte fel először a tekin­tetét. Dadogott valamit a kölcsönös meghívásokról, amelyek az adásvételi szerződés aláírása után hangzottak el. A háziasszony elnézően bólogatott, majd felállította a székről, és dicse­kedve körülvezette a ház helyiségein, külön-külön felhívta a figyelmét a változásokra. A férfi fél füllel hallgatta csak. amúgy is jól látott ö minden válto­zást. Nem, ez már nem az én házam gondolta. Állt a hálóban, melyet kis­korától rózsaszínűnek szokott meg. Most hideg-kék volt, zöld szőnyeggel. Nézte a falat, melynél valamikor csa­lád! ágyuk állt. Ott feküdt évekig nagybetegen az apja, ott zuhant vísz­­sza hörögve a párnáira meghalni... A nappaliban... Mi minden történt a nappaliban! Mennyi öröm, de főleg bánat, szomorúság érte benne. Itt tá­lalták anyfa második esküvőjének la­komáját. Itt akadt a menyasszony torkán az aprólékleves csirkenyak­­csontja. Micsoda szörnyűség, nyelt egyet a férfi... Itt fetrengett, fuldok­lóit a padlón. Ц1 ravatalozták fel a fiát. Itt árasztotta az enyészet Illatát nagyanyja méa eleven, de már feke­­tedő teste. Elég .. . Elég volt! Jó, hogy eladta ezt az elátkozott házat. Újból ott lelte magát a széken, az Ismerős-idegen szobában. Óriásit csalódott. Mit vártam? — vallatta magát. Azt, hogy amint ide sietett, hogy beléphessen vadonatúj négyszobás lakásába, melyben külön dolgozószoba várja. Ismételten bejárta a végre saját íz­lése ■ szerint berendezett új lakást — az évek során ajándékba kapott ízlés­telen tárgyaktól már sikerült meg­szabadulniuk —, le-leiilt az íróasztal­hoz, megrázkódott, ha a régi házra gondolt, majd nagyót sóhajtott. Hirte­len rádöbbenthogy nem a környe­zetváltozás. hanem más miatt nem tud írni. de hogy mi lehet a valódi oka. nem bírt rájönni. Lehunyta a szemét, de úgy is látta az új, világos lakás széltől libbenő hőfehér csip­kefüggönyeit, és felesége biztatóan domborodó hasát. Fiú lesz. biztosan fiú. örül! előre. Örülök, gondolta, te­hát boldog vagyok, a szenvedésnek vége! Felugrott, szívesen ftítyörészett vol­na, de nem tudott; apja túl korán hah meg, nem volt aki megtanítsa. Az örömbe üröm vegyült: miért ez a bénulás? Most, amikor már minden rendben van, mikor már alig hiány­zik valami? A konyhában megpillantotta a va­csorától és reggelitől ottmaradt mo­­satlan edényt. Legalább valami hasz­nosat csinálok, gondolta, és buzgón hozzáfogott mosogatni. De a mosoga­tás nem alkotás, nem tudta magát tö­kéletesen becsapni, s hiába ismétel­gette maaában: csak pillanatnyi bé­nulásról lehet szó. azért nem leszek öngyilkos — a lelke mélyén égető nyugtalanság kínozta. Ha csak seitette volna, hogy a RE­GI HÁT, ELJÖN UTÁNA: hogy a várva várt gyermek halva születik, hogu a feleséoe nem sokkal a szülés után autóbaleset áldozata lesz, hogy a ked­venc, régen szűk nadrágiának öve fel­dörzsöli a derekán lévő ujjnyi anya­­jegyet. s az élrákosodik —, hogy a temérdek rázúduló fájdalom, szenve­dés újra kezébe adja a tollat, ame­lyet a boldogság egyszer már kiütött belőle, s megtratta vele a főművét — biztosan nyugodtabban mosogatott volna, s nem törte volna össze leg­szebb {aranyozott! ] kávéskészletük egyik csészéjét. De mindebből semmit sem sejtett mea előre. Azt sem tudta szegény, hoqy A BOLDOG EMBEREK NFM ÍR­NAK. Pedig erre az taazságra bárme­lyik nagy író önmagától rájött volna. ö nem jött rá. Összeseperte az aranyozott kávés­csésze cserepeit. Ügy látszik nem volt nagy író. ARDAMICA FERENC Kis tüntetek nagy emimkről Még csendesebben! Giacomo Meyerbeer német zene szerző egyik operájának próbáját vezette. Az opera egyik részében a dobosnak nagyon-nagyon kicsit kellett a dobra ütnie. így Is tett Meyerbeer azonban megállította a próbát, és megkérte a dobost, hogy még halkabban üsse meg a dobot A dobos, ha lehet még halkabban ütött a dobra. A zeneszerző azon ban még mindig elégedetlen volt A dobos odasúgta társainak: — Most nem Is ütök rá a dobra. Meglátjuk, mit sző! majd. így is történt. Meverbeer most már elégedett volt, de azért így szólt: — Nagyszerű, ez már majdnem jó. De ezért, kérem, legközelebb próbálja meg egy kicsivel még hal­kabban! Félreértés Egon Erwin Kisch, a prágai szfl- Jtésű, világhírű riporter étterem­en ült. és az étlapot tanulmányoz­na. Némi töprengés után az asztal mellett álló pincérhez fordult, s így szólt: — Kérem, hozzon egy adag he- Jyesírási hibátl A pincér csodálkozva pillantott a különös vendégre. — Azt, sajnos, nem hozhatok — felelte zavartan. — Akkor miért szerepe! az étla­pon— kérdezte Egon Erwin Kisch.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents