Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-09 / 23. szám

š 6 SZABAD FÖLDMŰVES 1984. június 9. Május 14. és 20. között immár huszonegyedik alkalommal gyűltek össze legjobb amatőr szinját­­szóink, vers- és prózamondóink Komáromban (Ko­márno). Jókai Mór szülővárosa, mint mindig, most is ünnepi díszbe öltözött az egyhetes rendezvény­­sorozat idejére, és hagyományos vendégszereteté­vel fogadta a szép szó ünnepének résztvevőit. A hat nap alatt mintegy négyezerötszáz néző több mint ötven míísorszámot láthatott, amelyek reális képet nyújtottak arról, hol tart ma a hazai amatőr színjátszó mozgalom, merre fejlődik, a „régi na­gyok“ mellett van-e utánpótlás. A rendezvény je­lentőségét külön emelte, hogy az idén kát jelentős esemény: a Szlovák Nemzeti Felkelés negyvenedik, illetve a CSEMADOK megalakulásának harminc­ötödik évfordulója jegyében zajlott. ben sikerült az együttesnek, a kosz­tümök megválasztásában, illetve a hang- és fényeffektusok lírai meg­­komponálásában azonban voltak hiá­nyosságok. A szokásos késő esti, felszabadult hangulatban kezdődött a kassai Pin­ceszínpad előadása. A rendhagyó időpont (23 óra), a rendhagyó hely­szín (az ifjúsági szervezet pinceklub­ja) és a rendhagyó műfaj (kabaró) együttesen az idei Jókai-napok talán legemlékezetesebb estéjét eredmé­nyezték. Havasi Péter gárdája szipor­kázó szellemességgel, kíméletlen, de nem bántó szókimondással és nagy­szerű humorral „csontozta kl“ éle­tünk egy két visszás jelenségét, ön­magukat, sőt a zsűrit sem kímélve. Nem kell tehát féltenünk a Jőkai­­napokat a nemrég még fenyegető túlzott „elkomolyodáslól“: a Poloska tavalyi nagy sikere után az idén is egészen magas színvonalú volt a „könnyű műfaj“. ... ♦ n A fesztivál harmadik napján léptek színpadra a nagykaposi (Veľké Ka­pušany) magyar tannyelvű gimná­zium színjátszói, Illyés Gyula Tűvé­tevők című komédiájával, A legfel­jebb nagyszüleik meséiből ismert kor­ban játszódó, sajátos „parasztmenta­litásra“ épülő, ízes nyelvezetű, „né­piesen pajzán“ darabbal nem kié f<^­­adatot vállalt magára a tizenhét­­tizenkilenc éves fiatalokból álló sze­replőgárda. S hogy hogyan sikerült a megvalósítás? Élvezetesen! A figu­rák mélyebb értelmezésében szükség­szerűen mutatkozó fogyatékosságokat nagyrészt kiegyenlítette a fiatalos temperamentum, a darab hangulatá­hoz tökéletesen illő elemi vidámság, és a felszabadult, már-már önfeledt színpadi játék. A nap másik bemu­tatójáról, a nyárasdi (Topofníky) csoport által színre vitt Felnőnek a gyerekek című darabról már sajnos kevesebb jót mondhatunk. Viktor Re­zov kétfenvonásos színműve dicsére­tes témaválasztás volt ugyan, de a megvalósítás számos kívánnivalót ha­gyott maga után, elsősorban a dra­maturgiai munka és a díszletek te­rén. Mentségként ismét csak azt le­het felhozni, hogy kezdő együttesről van szó, amely az idei színházi évad­ban alakult. Csütörtökön három bemutatóval folytatódott a színjátszó csoportok és kisszínpadok versenye. Az ipolysági (Šahy) gimnázium Vas Ottó vezette József Attila Irodalmi Színpada „hangnemet váltott“, és Arany János Az elveszett alkotmány című gúny­eposzát vitte színpadra, vidám játék formájában. Minősítés gyanánt idéz­zük a zsűri véleményét: „A más elő­adói stílusból kilépő sági kisszínpad még ebben a műfajban nem talált teljesen magára, de szép színpadi be­széde most is dicsérendő. A drámát feszültség eléréséhez még a felbon­tás, eloszlás egyértelműbb kidolgozá­sára lesz szükség.“ A lévai Garam­­völgyi Színpad kellemesen elszóra­koztatta a nézőket a Szabin nők el­rablásával, de ennél többet nemigen adott. A komáromi Petőfi Irodalmi Színpad La Fontaine meséiből készí­tett összeállítást. Vitathatatlan értéke a tanmesék örök időszerűségében volt, színpadi mpgvalősításuk, jelzés­­rendszerük, valamint egves jellemek ábrázolása viszont gyengébbre sike­rült. A primadonna (Csokonai Kisszínpad, Hetény) cfmű egyfelúonásos bohózatával. Jó tempójú, ötletgazdag, fordulatos elő­adás volt, csak néha mintha éppen a csattanókra, poénokra fogyott volna el a szellemesség. Este „hazai csapa­tot“ láthattunk: a komáromi színját­szókat. Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker? című darabját mutat­ták be. Nagy vállalkozás volt, hiszen a mű alaphangját egyáltalán nem az egyébként bőségesen előforduló víg­játéki elemek adják nteg; öt külön­*0* böző mentalitású ember kíméletlen jellemrajzáről van szó, akik a várat­lanul kezükbe került hatalom — je­len esetben egy pisztoly — birtoká­ban megmutatják igazi (nemegyszer torz és deformálódott) énjüket. Ép­pen ez nem sikerült minden esetben az öt szereplőnek, így a darab egé­szében a vígjáték szintjén maradt. ♦ e ♦ A vers- és prózamondók szombati döntőjében az elődöntők kategórián­kénti első három helyezettje mérte össze tudását. Magas színvonalú, csi­szolt előadásokat láthatunk és hall­hattunk, s külön szólni kell a leg­több versenyző esetében a kitűnő témaválasztásról. Mikszáth ízes népi prózájától Weöres Sándor finom mű­vű verseiig, Nagy Lajos és Brecht filozofikus humorától Dsida Jenő megrázó Psalmus Hungaricusáig szin­te mindert „hangulat“ képviselve volt. A versenyzők zömmel középiskolások voltak, de — s a kezdeti elmarasz­taló sorokkal ellentétben ezúttal a válogató bizottság körültekintő mun­káját és objektivitását bizonyítja — mozdonyvezető és gimnáziumi tanár egyaránt bekerült a legjobbak közé. S ezzel elérkeztünk az idei Jókai­­napok tulajdonképpeni értékeléséhez, pontosabban az egyes csoportok, elő­adók rangsorolásához. Mégegyszer szükségesnek véljük azonban hang­súlyozni, hogy a rendezvény fő kül­detése amatőr színjátszásunk színvo­nalának előremozdítása. A mozgalom már rég kinőtt a gyermekcipőből, ezért mi is úgy éreztük, hogy ünnep­lések és indokolatlan dicséretek he­lyett tárgyilagos, elemző hangra van szükség nemcsak a szűkebb körű szakmai értékelések sorún, hanem a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is. A mércét nem szabad alább adnunk, mert ez óhatatlanul értéktorzulások­hoz vezetne. Ez volt a véleménye a bíráló bizottságnak is, amikor a színjátszó csoportok kategóriájában nem adott ki első dijat; bár voltak élvezetes produkciók, a darabválasz­tás, a rendezőt és dramaturgiai mun­ka, a színpadtechnika és a színészi teljesítmények komplexumát tekintve az első díjra méltó előadást ezúttal valóban nem láthattunk. Mindenkép­pen megérdemelt viszont a nagyka­posi gimnazisták második helye, á harmadik díjat pedig megosztva kap­ta a^. alistáli és. a hetényi csoport. A kisszínpadok kategóriájában vitatha­tatlan a Pinceszínpad győzelme, s u­­gyancsak reális a kassai „X“, és az . izsai Jókai Kisszínpad második, illet-: ve harmadik helyezése. A versmon­dók IV. kategóriájában „ismételt“ a tavalyi győztes Gágyor Béda; Illyés Gyula Koszorú című versével lett el­ső. Az ötödik kategóriában az ipoly­sági Vas Ottó vitte el a pálmát, Rad­nóti Miklós IV. Eclogájának élmény* számba menő előadásával. A próza­mondók IV. kategóriájában a komá­romi Weszelovszky Juditot látta a legjobbnak a bíráló bizottság; Mik­száth Kálmán Két szekér öregasszony című humoreszkjét adta elő, sajátsá­gos bájjal. Ugyanitt az V. kategóriát a kassai Szőke György nyerte, Brecht Ha a cápák emberek volnának című, gondolatébresztő monológjával. Szép időben került sor az idei, 21. Jókai-napok záróünnepségére. A' több száz résztvevő és vendég — köztük Sidó Zoltán, a CSEMADOK KB elnöke, František Škreko, az SZLKP jb titkára, és Szapora Sándor, a Ma­gyar Népköztársaság bratislaval fő­konzulja — lerótta tiszteletét Jókai Mór szobránál, majd e szavakkal vet­tek búcsút egymástól: a viszontlátás­ra jövőre — ugyanitt! • VASS GYULA’ Gyíkocska — a kassai „X“ Pénteken volt a vers- és prózamon­dók versenyének elődöntője, s egyben a színjátszók versenyének utolsó napja. Sorrendben elsőként az izsai (Iža) Jókai KisszínpRdot láthattuk, amely a világhírű olasz újságírónő, Oriana Fallíici Levél egy meg nem született gyermekhez című könyvé­nek dramatizált változatát vitte szín­re. Egy fiatal nő vívódásáról szól, megtartsa-e gyermekét, s a legna­gyobb hatást éppen az írónő hazájá­ban váltotta ki, az ottani társadalmi viszonyok, nem utolsósorban az évek óta húzódó abortuszvita következté­ben. jó színvonalé, kellő drámai te­­, lítettségű előadást láttunk, amely be­bizonyította. hogy a probléma — akárcsak bárhol a világon — nálunk is aktuális. A hetényi (Chntín) Cso­konai Kisszínoad sok derűs pillana­tot szerzett Heltai Jenő Primadonna A Tűvé-tevók a nagykaposi gimnazisták előadásában (A szerző felvételei) Sí HUSZONEGYEDIK Hét színjátszó csoport, nyolc kis- ; színpad, illetve negyven vers- és pró- t zamondó mutatkozott be az idén a 1 komáromi Szakszervezetek Háza szín- i padán. A tárgyilagosság szellemében < úgy kellene folytatnunk, hogy az em­lített műfajok legjobbjait láthattuk Komáromban, viszont már most, az í elején, akár az ünneprontás kocká- ; zatát vállalva is ki kell mondanunk, f hogy maradtak otthon jobb csoportok : is, jobb műsorokkal, mint «milyene- 1 két egynéhány esetben láthattunk, s Kétségtelen, hogy a járási és a terű- \ leti versenyek során nehéz dolga 1 volt a válogató bizottságnak, s az i objektivitásra való törekvésüket sem ; vitatja senki. A tőketerebesi (Trebi- i šov) járás legjobb csoportja, a tavaly t díjazott Vox Humana kisszínpad vi- 1 szont úgy maradt otthon, hogy müso-«j rukat a bizottság — időhiány vagy ( szervezetlenség folytán — nem is i láthatta. Távolmaradásuk annál fá- 1 jóbb, mivel egy más fórumon ugyan- i ezzel a műsorukkal a kelet-szlovákiai i kerületi döntőbe jutottak, ahol az ő < jóvoltukból először került bemutatás- 1 ra magyar nyelvű előadás. Példájuk i viszont egy más — jóval örvendete- i sebb — tényt is igazol. Nevezetesen, hogy egy, akár patinás csoport bár­milyen okból történő távolmaradása nem hagy betölthetetlen űrt maga után; a mozgalom egészét tekintve tehát, immár a szó legigazibb értel­mében széles — és színvonalas — tömegbázisról beszélhetünk. De beszéljünk azokról, akik ott voltak. Az első napon nem kevesebb, mint négy előadást láthattunk; s ha a közönségsiker szempontjából nem is egyértelműen, de a darabválasz­tás, a rendezői és a dramaturgiai munka, valamint a színészi teljesít­mények alapján feltétlenül az alistáli (Hroboňovo) Csiribiri Társulat pro­dukciója volt a nap legnagyobb él­ménye. Pergő ritmusú, tiszta eszkö­zökkel színre vitt darab volt a Csiri­biri komédiák, amelynek megválasz­tása a csoport lehetőségeinek re.áiis felmérése alapján történt. A Gútai (Kolárovo) Vmh kisszín­­padának Én nem akarok sírni, én nem tudok dalolni című összeállítása már kissé hullámzóbbra sikeredett. Ä szakmai kritika elsősorban a szín­padi megfogalmazás egyértelműségét hiányolta. A darab tiltakozás volt a háború és az elnyomás ellen, de a­­hogy a címéből hiányzott a felkiáltó­jel, úgy ez az előadás nyomatékára, szuggesztivitására is vonatkozott. Fel­tétlenül megemlítendő azonban, hogy fiatal együttesről van szó, amely alig fél év közös munkát tud maga mö­gött. A CSEMADOK komáromi helyi szervezetének kisszínpada Szalai Mik­lós Agyüzó idő Című összeállítását mutatta be, a szerző rendezésében. 'Az előadásnak kétségkívül voltak megrázó pillanatai, s általában véve a rendező-szerző rendkívüli ötletgaz­dagságáról tanúskodott, ám ezeknek az ötleteknek a színpadi megvalósí­tása a legtöbb esetben kidolgozatlan volt. Nem vitás azonban, hogy a szin­tén újonnan- alakult együttes előtt, éppen vezetőjük ötletgazdagságának és kísérletező kedvének köszönhe­tően ígéretes jövő áll. A Stúrovói színjátszók Molnár Ferenc Doktor úr című zenés bohózatát vitték színre. 'A szereplők szemmel láthatólag „jól érezték magukat“ a színpadon, jól sikerültek az énekszámok, kultivált visszafogottságai kísért a zenekar. Külön kiemelendő a Sárkánynét alakító Sőkyné Soós Bea teljesítmé­nye, akit a zsűri a legjobb epizód­szereplőnek járó díjjal jutalmazott A darab fogyatékosságaiként néliánv kortévesztő kosztümöt és a puritán inkább drámába illő, mint „kedélyes' díszletet említhetnénk meg. ♦ ® ♦ „Örkényiek“ lesznek ÍÖQték? Mind annyiunkban ott feszült ez a kérdés amikor várakozásteli izgalommal el foglaltuk helyünket kedd este a né zőtéren, hogy láthassuk: hogyan bir kózik meg a CSEMADOK lévai hely szervezetének színjátszó csoportja f világirodalmi remekműnek számítr kisregény szinreviteléyel. Ha azt mondjuk: ’ félig 'Sikerült, csak szám szerüleg járunk közel az igazsághoz A négy főszereplő közül ugyanis ket­tő — az anya és lánya — túlzás nél­kül kiemelkedő teljesítményt nyúj rótt. Tótné (Balogh Lászlóné) mara déktalanul érzékeltetni tudta a gyér mekéért a poklok poklát megjárni i« hajlandó, a legnagyobb megaláztatásl is elviselő anya egész lényét, s ügyön úgy Agiká, a lánya (Béres Gizella) ú a háború borzalmaira nyugalmas' ott honában ráeszmélni'kényszerülő gyér meket. Tót és az őrnagy alakjának megformálása viszont már távolró sem sikerült ilyen jól. A családfő lelki széthullásának Örkény által zseniálisan érzékeltetett folyamatából szinte semmit nem láttunk a színpa­don; egy végig egyforma, nehézkesre exponált, a drámai feszültség szinte elviselhetetlen gradációjában is végig közönyös maradó Tót állt előttünk. Ami pedig az őrnagyot illeti, sokkal inkább egy peckes léptű, skatulyából kihúzott szalonkatonatiszt figuráját Idézte, mint a háború poklában ideg­bajossá vált, a környezetét skizofrén ötletekkel terrorizáló, hisztérikus ki­törésekre hajlamos frontkatona Örké­nyi alakját. Mindezzel együtt azon­ban igazságtalanság lenne rossznak minősíteni 'az előadást. Merész vállal­kozás volt, amely — a zsűri szavai­val élve — nem hibátlan, de dicsére­tes eredménnyel járt. A kassai (Košice) Schönherz Zol­tán Ipari Középiskola „X“ csoportja (a szellemes rövidítés jelentése: Ipa­rista Kis Színpad) Alekszandr Voln­­gyin Gyíkocska című darabját mutat­ta be. Pásztó András rendezésében. Legnagyobb erénye az időszerűség volt, hiszen fő gondolata — az em­beriségnek meg kell találnia a közös nyelvet, a barátság és a kölcsönös megértés útját — még soha nem volt olyan sürgető, mint napjainkban. A mondanivaló érzékeltetése , lényegé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents