Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-05 / 18. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES ŕ 1584. május 5. Kultúrpolitikai munka egy székhelyközségben Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) azok .közé a községek közé tartozik, amelyekben kísérletképpen végrehajtották és ellenőrzik a körzetesítés távlati elképzeléseinek életképességét és helyességét. Magán a kétezer 700 lakosú községen kívül közigazgatásilag idetartozik még a 000 lakosú Szőlőske (Viniéky), az 500 lakosú Ladmóc (Ladmovce) és a 430 lakosú Zemplén (Zemplín) is. Ez az ú] irányítási forma nemcsak a politikai és gazdaságirányítási formák próbatétele, hanem az új minőségű kultúrpolitikai tevékenységet is lehetővé teszi. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Vancák Istvánnal, a helyi nemzeti bizottság elnökével. — Milyenek a kultúrpolitikai munka anyagi feltételei a községben? — Összehasonlítva a többi községgel, jónak mondhatók. Megvannak az alapvető lehetőségek a kulturális munka számára, már ami a helyiségeket és a megfelelő anyagi fedezetet illeti. — Mint a hnb elnöke, hogyan értékeli az ezen a téren elért eredményeket? — Eltérve a szokásostól, a problémákkal kezdem. Az előbb említettem, hogy az anyagi feltételek jók, de azt is hozzá kell tennem, hogy nincsenek kellőképpen kihasználva. Legnagyobb gondnak a szakköri tevékenység egyes formáinak a hiányát tartom. Nincs saját néptánccsoportunk, sem énekkarunk, tehát sok az adósságunk a hagyományápolás és általában a népművészet területén. Az is állandó gond, hogy meglehetős közöny nyilvánul meg a lakosság részéről az egyes kulturális rendezvények iránt. Tudom, hogy ez nem sajátosan helyi probléma, hisz a lakásba vitt kultúra — elsősorban a televízió — alaposan átformálta a kultúrigényeket és szokásokat, viszont más községek kedvező példája bizonyítja, hogy mégsem tekinthetjük a tévét a mindenért falelös bűnbaknak. A hiányosságok egyik fő okának a helyi alapiskolák pedagógusainak nem kellő mértékű aktivitását tartom, bár az is igaz, hogy köztük is akad olyan, aki a kultúrpolitikai munkát szívügyének tekinti. Nekik köszönhetjük a legtöbb irodalmi est, vetélkedő és népművelő előadás megszervezését. A közel száz főt számláló CSEMADOK-alapszervezet sem produkál kiemelkedő eredményeket; tevékenysége a felsorolt formákban merül ki. — Érthető, hogy az itt élő felelős beosztású vezetőt elsősorban a hiányosságok bántják, de bizonyára akadnak pozitívumok is a kulturális munka terén? — igen, de nem vagyok dicsekvő típus, ezért kezdtem a gondokkal. Valóban sikerült az utóbbi években néhány területen jelentős eredményeket elérnünk, így ezek közül is felsorolok néhányat. Vegyük először a kultúrpolitikai munkára hivatott intézményeket, elsősorban is a helyi művelődési házat. Vezetője, bár naponta több mint 60 kilométert „ingázik“, sikeresen megszervezte a társastánc-klubot. Ennek ellenére úgy vélem, ha itt lakna, jobb lenne a kapcsolata a lakossággal. A fiatalok több alkalommal felléptek ünnepi műsorokban, szerepeltek járási rendezvényeken is, sikerrel. A kultúrotthol nunk jól berendezett klubhelyiségekkel rendelkezik, itt jönnek össze a SZISZ-tagok és a többi tömegszervezet tagjai is. Sajnos, a tömegrendezvények (táncmulatságok, diszkók stb.) részére még nincs megfelelő helyiségünk, de már az év végén átadunk egy 300 embert befogadó termet erre a célra, az új művelődési házban. A nagy költséggel és igen szépen felújított várkastély, ahol most is beszélgetünk, elsősorban a hnb céljait szolgálja, de nem rekesztjük ki a kultúrát innen sem. Két termet szánunk a körrtyék amatőr képzőművészeinek, állandó kiállítások céljaira, egyet pedig a környék történelmi és néphagyományainak szentelünk: itt szándékozunk berendezni egy természetvédelmi részleget is. Ugyancsak egy helyiséget kap a forradalmi és a munkásmozgalmi hagyományok gyűjteménye. V- Pozitívan értékeljük a helyi népkönyvtár munkáját. Tevékenysége nem merül ki csupán a könyvek kölcsönzésében, de jelentős tömegpolitikai munkát is végeznek,- különféle vetélkedők. beszélgetések formájában. Gazdag programot biztosítanak a gyerekeknek is, továbbá jelentős segítséget nyújtanak a pártoktatás és más politikai oktatási formák részére. Viszont hiányosnak tartom a szépirodalom állományát. Jő a helyi mozi filmválaszéka is, de a látogatottság gyenge. Ennek okai közismertek, hiszen más kisvárosi, vagy községi mozik is hasonló gondokkal küszködnek. Évente kétszer-háromszor vendégszerepei nálunk a MATESZ Thália színpada. Sajnos, ők is sokszor ürességtől kongó nézőtér előtt kénytelenek Játszani. Komoly sikernek tartjuk viszont, hogy a zeneiskola (a Királyhelmeci Művészeti Népiskola helyi részlege) átvehette a hnb volt épületét, így munkakörülményeik jelentősen javultak. — A kultúrpolitikai munkát hivatásszerűen művelő intézményeken kívül a tömegszervezetek és üzemek miként kapcsolódnak be az ilyen irányú tevékenységbe? — A tömsgszervezetek kultúrpolitikai munkáját községünkben egységes mťmkaterv szabályozza. Nem akarjuk ebben a munkában elősegíteni azt az elítélendő gyakorlatot, hogy egyes szervezetek, közös rendezvények címén, valósággal elbújnak intézmények, vagy más szervezetek munkája mögé. Ennek érdekében már tavaly előirányoztuk, hogy minden tömegszervezet köteles évente egykét teljesen önálló rendezvényt szervezni. Így azt is sikerült elérnünk, hogy az egyébként aránytalanul túlterhelt iskolásokon könnyíthettünk, pl. évfordulókhoz és egyéb ünnepi alkalmakkor rendezett műsorokkal. — Milyennek látja a kultúra jövőjét Bodrogszerdaheíyen? — Feltétlenül optimista vágyók I Már az eddig elmondottak során Is említettem néhány olyan jelenséget és eredményt, amelyekre a jövőben is támaszkodhatunk, olyan munkaformákat, amelyeket a jövőben is megismételhetünk és továbbfejleszthetünk. Sokat várok az új .művelődési háztól, amelyet az év végéig rendeltetésszerűen átadunk. Alakulóban van egy gyermek-éneklőcsoport is, az ő munkájukra folyamatosan évekig szeretnénk támaszkodni. Bővíteni szándékozunk a fiatalok részére nyíló szakköröket, mint például a már működő dzsesszgimnasztika kört, a különféle sportköröket, a tánckart és a színjátszó csoportot. Továbbra is számítunk az állami gazdaság és a SZISZ-alapszervezet közös gondozásában működő pop-zenekar munkájára. Mivel a szélesebb értelemben vett kultúrához tartozik a természetvédelem és' a környezet kulturáltsága, e téren is vannak terveink. Büszkék vagyunk a területünkön fekvő európai hírű Tajba természetvédelmi területre-, a mocsári teknős, lőpi nőc és ritka mocsári növényzet lelőhelyére. Továbbá itt van a Tarbuckadombság homokja és a Bodrog ártere. Ezeket fokozott civilizációs veszélyek fenyegetik — ezt akarjuk meggátolni nevelő munkával, de ha kell, konkrét intézkedésekkel is. A kastély körüli park rendbehozására már készen vannak a tervek, úgyhogy nemsokára ez is megvalósul. Végezetül: munkánkhoz természetesen megértést és tevékeny támogatást várunk a lakosság széles tömegeitől. A. beszélgetést köszöni: Bogoly János Népművész és néprajzgyüjtő Az amatőr képzőművészet ihletűje a mindennapi munka, hiszen művelői maguk is munkásemberek. Szépérzékük fejlesztésén, személyiségük formálásán túl így új értékeket is teremtenek, amelyek teljesebbé teszik egy-egy község, város kultúráját, de nemegyszer országos mértékben is ismertté válnak. Egy ilyen embert látogattam meg nemrégen Hidaskürtön (Mostová), csak a megnevezésben vagyok egy kissé bizonytalan, hiszen Erdélyi Boldizsár ugyanúgy nevezhető amatőr képzőművésznek, mint néprajzgyüjtőnek. yúl van már a hatvanon; élete, mint ghngy abban az időben a legtöbb parasztcsaládban volt, már gyermekkorától kezdve összefonódott a munkával. Ma is állítja, hogy a kétkezi munka tette őt szívóssá, kitartóvá, erős akartává. Ezt persze nagyon sok, hasonló körülmények között nevelkedett sorstársa elmondhatja magáról, de Boldi bácsi mégis különbözik tőlük. Nyomozzuk ki, hogy miben: Már gyermekkorában kitűnt szenvedélyes olvasásvágyával. Jöl és szívesen tanult, kétségkívül tovább is ' látogatta volna az iskolát, ha közbe nem szól a háború. Eles szeme, kitűnő megfigyelőképessége azonban megmaradt, így faluja egyik legjobb szakembere, asztalosmestere lett belőle. Közben szinte észrevétlenül — mintegy magának — kezdte gyűjögetni a letűnőben levő falusi világ tárgyi emlékeit: mezőgazdasági szerszámokat, konyhaeszközöket. A faluban is gyorsan elterjedt a hir, hogy az „ezermester“ ilyeneket gyűjt, sőt — javít, ezért egyre többen keresték fel régi szerszámaikkal, amelyeket vagy megjavítani, vagy egyszerűen csak odaajándékozni vittek Boldi bácsinak. így aztán gyorsan gyarapodott a gyűjtemény, egyre több volt közte a valóban értékes, a feledéstől megmentett darab, és Boldi bácsi egyre jobban rászolgált a „néprajzgyűjtő“ elnevezésre. Aki nála jár, bőven talál néznivalót. A tornác, a lakás, a szérű minden sarkában régi edények, konyhaeszközök, már nem használt gépek (kukoricamorzsoló stb.) állnak gondosan rendbehozva és fényesre pucoválva. Mintha nem is egy családi házban, hanem egy szép múzeumban járnánk. Az „ezermester“ azonban nem érte be ennyivel. Maga is megpróbálkozott az alkotással, és nem is sikertelenül. Ügyes kezének itt is nagy hasznát vette, így aztán rövidesen elkészült a tallósi (Tomašikovo) vízimalom makettje, amely nemcsak hogy a megszólalásig élethű, de ugyanúgy működik is, mint az „igazi“. Parasztszekerek, targoncák, ekék, köszörűk, és néhány bútordarab — bölcső, régi paraszti ágy — gondosan kifaragott modellje bizonyítja Boldi bácsi hagyománytiszteletét. A mai fiatalok e tárgyak közül sokat már csak itt, az Erdélyi-porta egyik szobájának a polcán ismerhetnek meg! S hogy minél többen láthassák, nemrég épült háza tágas verandáját nyilvános falumúzeummá kívánja berendezni. „Jobban értékelhetjük a jelent, ha megismerjük és becsüljük a múlt értékeit“ — tartja. Boldi bácsit nemcsak a fúrás-faragás érdekli. Van egy vaskos füzete, abba gyűjti már évek óta a vidéken honos közmondásokat, szállóigéket. Több mint ezerötszáz ilyen szólás, mondóka, vőfélyvers és hasonló gyűlt már össze a füzetben; közülük néhányat elküldött a Magyar Rádiónak, s ott el is hangzottak. A sikeren felbuzdulva jelentkezett be a Magyar Pedagógiai Társaság „Családi nevelési hagyományok gyűjtése“ címen meghirdetett pályázatába, „A becsületet a bölcsőnél adják“ című munkájával. Szülőfalujának, Nádszegnek (Trstice) népszokásait, a munkában nevelődő gyermekek sorsát dolgozta fel benne. Harmadik díjat nyert vele, melyet Ortutay Zsuzsának, a világhírű néprajztudós. Ortutay Gyula húgának a kezéből vett át Budapesten. Itthon ezideig Prágában, Bratislavában, Galántán. a zselízi (Želiezovce) Országos Népművészeti Fesztiválon, illetve a Gombaszögi Kulturális Ünnepségeken volt önálló néprajzi kiállítása. „Nem a hírnév vonz — mondja —, sokkal fontosabb, hogy fiataljaink megismerhetik küzdelmes életünket, ami az ő boldog jelenük megalapozása volt.“ Nagy Mihály A komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeum illetékesei helyesen csele, kedtek akkor, amikor kiválogatták azokat a képzőművészeket, akik tavasz elején közös kiállításon mutatták be műveiket. J a n i g a József nyugalmat kölcsönző tájképeivel, Kocsis Ernő intelligenciát sugárzó olajfestményeivel, K o p ó c s Tibor mesteri grafikáival, Lipcsei György szuggesztív erejű diófaszobraival igencsak szép művészi élményt nyújtottak a művészetek kedvelőinek. K a j t á r József igazgató — beszélgetésünk során — néhány szóban így jellemezte a kiállítókat, s magát a rendezvényt: „A kiállítás szervezésekor nagyban megkönnyítette munkánkat az a tény, hogy a négy képzőművész már többször állított ki közösen, így módjukban állt alapos válogatás után kiválasztani azokat a műveket, melyek tartós értékűek. A kiállítás sikerét az is bizonyította, hogy sok volt a távolról jövő müpárloló, gyűjtő.“ Ж LIPCSEY GYÖRGY három önálló és több csoportos kiállítás után Komáromban jelentkezett legújabb munkáival. Aki ismeri Lipcsey eddigi pályafutását, az tudja: kis méretű, diófaanyagú plasztikáival, érméivel, mell-, szobraival rendszerint nagy sikert aratott az értő közönség körében. A magyar népmese, a falusi történések fába öntött mozzanatai, a szerelem, az érzékiség, az elhagyatottság, a megalázottság visszajáró témái az alkotónak. A szobrász legújabb bemutatkozása nagy meglepetés volt főleg azok számára, akik szeretik, tisztelik Lipcsey művészetét. Az alkotó a monumentalitás felé vezető útra lépett. Nagy méretű szobrait fenséges környezetben szemlélhette meg az érLipcsey György: Gyászmenet (Diófa) deklődő, hiszen a boltíves, magas kiállítóterem valóban ideális tér szoborkiállításra. Művészi fejlődése leginkább a Kapcsolatok című kisplasztikáján érződik. A vonalak egyszerűsödése, a lírai áramlású kompozíció átgondolt formái jelentésbeli ritmusképletet mutatnak. Hogy Lipcseyt mennyire nem kerítette hatalmába az alkalmazkodás kényszere, erről Csontváry- és Ady-portréja tanúskodik. Újat kereső, előre mutató alkotások ezek, olyanok, ahol a művészi mondanivaló a mű minden négyzetcentiméterén jelen van. Az alkotó Hopp! című szobra előtt mindenki megállt. Egy hajlott, töpörödött öregember ugrókötéllel a kezében óriási feladatra készül; olyanra, amely nyilvánvalóan meghaladja erejét. Mesteri emberábrázolását Lipcsey a Megalázott című szobrával is igazolja. A két és fél méter magas szobor — a szakemberek véle-Äz alkotó kiállított művei közül külön említést érdemel a Februári emberek című ceruzára jz-sorozat. Új irányzatok szele érződik itt, s az elkötelezettség jele mutatkozik. Kopócs valódi művészi értékelt az Ontania című színes rézmetszetén tehet felmérni. Alkotói gyötrelmek keservein bukdácsolhatott keresztül a művész, amíg ezt a tökéletes grafikai művet megalkotta. Kopócs tisztelőinek egyetlen kifogása volt az alkotó mostani bemutatkozásával kapcsolatban: legfrissebb műve 1977-es szignójú volt, A felületes néző azt hihetné, hogy a művész utoljára 1977-ben nyúlt ceru-i zához, ecsethez. Ez a feltevés — szerencsére — nem fedi a valóságot* — jjc — ■ KOCSIS ERNŐ hét önálló kiállítás után mutatta be Komáromban negyven, 1980 és 1984 között készült alkotását. Kocsis tájképfestészetének állandó kísérője — az intelligencia, Az a magas szintű esztétikai érzék, amely a Parnasszusra képes emelni olyan egyszerű természeti szépségeket, melyek mellett más — élményszerzés nélkül menne el. A szakmán belüliek véleményei is egyöntetűen jelzik: Kocsis nagyvonalúsága abból ered, hogy a művész — érzi a matériát, a festék anyagát, sűrűségének, áttetszőségének kifejező erejét éppúgy, mint a színek érzéki hatalmát, kényes pikantériáját és belső izzását. Csakis ilyen ismeretekkel, felkészültség mellett születhettek azok a Duna és Vág mentén készült olajfestmények és szénrajzok, melyek építő részévé váltak a szlovákiai képzőművészeti életnek. — —■ ■ JANIGÄ JÓZSEF, aki főleg „kiállító kedvéről“ ismert, ezúttal 34 művét mutatta be a csoportos kiállításon. Aki ismeri Janiga gyakori vidéki kiállításainak képanyagát, bizonyára felismerte: Farkas Veronika művészettörténész vezetésével a múzeum illetékesei alaposan, igényesen válogatták ki azokat a munkákat, melyeket az alkotó most a közönség elé tárt. Szükség volt erre, hiszen a képeknek erős mezőnyben kellett „helytállniuk“, bizonyítaniuk alkotójuk művészi kiforrottságát. Egyöntetűen megállapítható, hogy 1981 után javult Janiga színkombináló készsége, tájábrázolásának színvonala. Ha mindezek mellett még megszívleli a „kevesebbet, de igényesebben“ festői vezérelvet, akkor a jövőben még ennél is színvonalasabb kiállításaival találkozhatunk majd. — * — A rendezvény házigazdájának, a múzeumnak kiemelt dicséret jár a — mind a szlovák, mind a hazai magyar — képzőművészeket támogató, útmutató, alkotásra ösztönző munkájáért. KALITA GABOR Kopócs Tibor: Illegalitásban (Tus) (A szerző felvételei) t rgényét idézve — Lipcsey egyik legjobb alkotása. — ~~ ■ KOPÖCS TIBOR négy önálló kiállítás után mutatkozott be a komáromi nagyközönség előtt. A kiállításon látott művei egyhangúlag arról tanúskodnak: Kopócs épülni tudó grafikus, aki gyakorlott kézzel nyúl minden témához, legyen szé figurális kompozícióról ' vagy tájábrázolásról.
