Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-28 / 17. szám

1984. április 28. SZABAD FÖLDMŰVES, tí Előkészületek a 11. országos mezőgazdasági kiállításra Az idei nyitrai (Nitra) Agrokomp­lex kiállítás, — amelyet harmadik alkalommal rendeznek nemzetközi részvétellel — központi témája, ko­ránk egyik legidőszerűbb kérdése, környezetvédelem a mezőgazdaság­ban. Talán felesleges külön boncol­gatni, vajon miért esett erre a vá­lasztás. A mezőgazdasági termelés hatékonyságának fokozása mellett nem szabad megfeledkezni a környe­zetvédelemről sem. Karol Šiška mérnöknek, a kiállítás igazgatójának tájékoztatása szerint a KGST-tagországnk közül a Szovjet­unió, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Lengyel Népköztársaság és a Német Demok­ratikus Köztársaság képviselteti ma­gát. Hazánkból közel hetven mező­­gazdasági üzem és különböző szerve­zet vesz részt a rangos seregszemlén. A kiállítás augusztus 18-án nyitja kapuit és szeptember 2-ig tekinthető meg. Az öt fő témakörből az első helyre a már korábban említett agro­­ökológia sorolható, amely a belterjes mezőgazdasági termelés és a környe­zet kölcsönhatását, egymáshoz való viszonyát tárgyalja. A további téma­körök: vidéki települések a jövőben,­­a nagyüzemi mbzőgazdasági termelés automatizáciös irányító rendszere; a lézersugaraknak a mezőgazdaságban való felhasználása; a hazai, valamint a nemzetközi gasztronómia legújabb eredményei. A felsoroltakon kívül még két, úgynevezett kiegészítő té­makör is szerepel; a mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai jelenti. Ezért volt szükséges a köz­ponti környezetvédelmi program ki­dolgozása, amely lehetővé teszi, hogy Szlovákia egész területén közös irányítással és a legújabb ismeretek­kiállitásokat követően egyre több sző esett arról, hogy bővíteni kellene az együttműködés eddig alkalmazott for­máit. Az új ismeretek bemutatására, a tapasztalatcserére nagyszerű alkal­mat nyújtanak a szakfilmek. Ebből az elgondolásból született meg az öt­let, hogy az Agrokomplex keretében rendezzenek filmfesztivált. Idén első ízben kerül sor az Agrofilm ’84 film­­fesztiválra, mégpedig augusztus 19. és 24. között a Csehszlovák Film és az SZSZK Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériuma rendezésében. A fesztivál elsődleges célja, hogy be­mutassa a legújabb filmeket és vi­deokazettákat, amelyek egyrészt a mezőgazdasági termelés hatékonysá­gát, másrészt pedig a . környezetvé­delem fejlesztését szorgalmazzák. A nemzetközi bíráló bizottság értékeli majd a filmeket. A fő téma mellett a következő témakörök is műsoron szerepelnek: a mezőgazdasági föld-Közös erővel kel felvértezve eredményesebb har­cot vívhassunk a mezőgazdaságban is. Ennek a programnak a részét ké­pezi a Dolná Malanta-i mintagazda­ság, ahol az olyan jellegű mezőgaz­dasági termelést helyezik előtérbe, amely a minimálisra csökkenti a ked­vezőtlen élettani hatásokat. Különösen a nemzetközi részvételű kérdései, valamint a szabadidő éssze­rű kihasználása falun. A központi témával kapcsolatos ki­állítási anyaggal jelentkeznek a kül­földi résztvevők is. A hagyományok­nak megfelelően az idén is sor kerül az egyes mezőgazdasági üzemek és szervezetek napjára, amikor a láto­gatók figyelmét a szakterületekre összpontosítják. A KGST-tagországok napját augusztus 22-én tartják. Az elmúlt években szerzett tapasz­talatok azt mutatják, hogy a közön­ség nagy tetszéssel fogadta a gaszt­­tronómiai rendezvényeket, ahol a korszerű táplálkozás és felszolgálás, tálalás gyakorlati kérdéseivel is meg­ismerkedhettek. Az idén is sor kerül a szakácsmíivészet bemutatójára, és természetesen újra lehetőség nyílik a hazai, illetve a külföldi ételkülön­legességek, ínyencfalatok megízlelé­sére. A csoportos kirándulások szer­vezőinek figyelmébe ajánljuk, hogy a népesebb csoportok számára a kivá­lasztott rendezvényekre előre helyet biztosíthatnak. A műszaki fejlesztés korában az életkörnyezet védelme az eddiginél fokozottabb figyelmet igényel. Köz­tudott, hogy a mezőgazdasági termé­nyek közvetlenül befolyásolják az élelmiszerek minőségét. A szakembe­rek gyakran hangsúlyozzák: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy meggátoljuk a környezetkároso­dást és javítsuk a termelés vala­mennyi feltételét. A mezőgazdasági környezetvédelem legnagyobb nehéz­ségét az elméleti ismeretek gyors gyakorlati alkalmazásának a hiánya Fotó: Andrea Hudíková és Peter Rafaj terület védelme és fejlesztése; a ki­váló fajtanevelés kérdésköre; a mű­szaki fejlesztés szerepe és nélkülöz, hetetlensége. A fesztiválfilmeket nem­csak a zsűri és a szakemberek lát­hatják, hanem a nagyközönség is, mivel a kiállítás befejezéséig az F- pavilonban fogják vetíteni a filmeket. A díjnyertes alkotásokat a televízió is műsorára tűzi a jövőben. Természetesen különböző szeminá­­] riumokat, szakértekezleteket, szimpo­­zionokat is szerveznek, amelyeken neves hazai és külföldi szakemberek ismertetik legújabb kutatásaik ered­ményeit, mondják el véleményüket a központi témakörrel kapcsolatosan. A színhely idén is a Mezőgazdasági Főiskola épülete lesz. A kultúra területén is számos ren­dezvény várja a látogatókat. Kiváló népi együttesek, kórusok lépnek fel, neves előadóművészek vendégszere­peinek a kiállításon. A sport kedvelői is megtalálják számításukat, mivel a sportrendezvények rangos mezőnye színvonalas versenyeket ígér. A tavalyi tizedik, jubileumi orszá­gos mezőgazdasági kiállítás látogatói­nak a száma meghaladta a félmilliót. Az idei. újra nemzetközi részvételű kiállítás rendezői bizonyosak abban, hogy augusztus 18. és szeptember 2. között az előző év közönségrekordja ismét megdől. Bárdos Gyula Pleva László, az Alsőszeli (Dolné Saliby) Helyi Nemzeti Bizottság elnö­ke már a második választási idő­szakban tölti be ezt a tisztséget. A falu dinamikus fejlődése akkor kez­dődött, amikor elnöknek választot­ták. Kiváló szervező, közkedvelt sze­mélyiség, akinek a közösség ügye egyben szívügye is. Elsődleges céljá­nak évente a választási programban kitűzött feladatok mielőbbi teljesíté­sét tekinti. Arról kérdeztük, vajon mi mindent sikerült megvalósítani az utóbbi években. — Két óvodát építet­tünk, az iskola szomszédságában a Jednotával közösen étkezdét létesítet­tünk, új a bevásárló központunk, va­lamint a nemzeti bizottság épülete. A gyermekek nagy örömére átadtuk a közlekedési játszóteret. Az utak és járdák portalanítását talán nem is kell említenünk, hiszen ez mindenütt a választási program részét képezi. • A CSKP KB S. ülése fokozott igényeket támaszt a nemzeti bizottsá­gokkal szemben. Mit tettek a határo­zatok teljesítése érdekében? — Elsősorban is alkalmaztuk azo­kat a helyi viszonyokra, és megszi­gorítottuk az ellenőrzést. Az eredmé­nyek felsorolását kezdhetnénk talán azzal, hogy korszerű szolgáltatási há­zat építettünk. Ebben kapott helyet a borbély- és a fodrászrészleg, a ci­pészműhely, a népkönyvtár, a posta, valamint a temetkezési vállalat. Nagy segítséget nyújt, különösen az asz­­szonyoknak, a Járási Szolgáltató Vál­lalat, amely a ruha-, az ágynemű- és szőnyegtisztítást végzi. Kérésünkre a Járási Ipari Vállalat megoldotta az elromlott rádió- és televíziókészülé­kek, valamint a háztartási gépek be-­­gyűjtését. Ez valóban nagy segítség a falu lakosainak. Az asztalos mű­hely dolgozói, a szobafestők és az építkezési csoport tagjai is mindig készségesen rendelkezésre állnak. • A faluban egy újdonságról Is hallottunk, amely szintén a szolgál­tatásokkal kapcsolatos. Pleva László elnök — Igen, valóban összefügg a szol« gáltatásokkal. Az időseknek hatszo­­bás szociális otthont építünk, ahol teljes ellátásról gondoskodunk. Tizen« két lakója lesz, főképpen olyanok, akikről senki sem gondoskodik. Per« sze ennyi embernek nem volna kifi« zetödő a főzés. Ezért az otthonban olyan konyha- és étkezde is helyet kap, ahol több mint hatvan személyre készítenek majd ételt. Ezzel megold­juk a többi nyugdíjas étkeztetését is, mivel ezideig rendszeresen a helyi vendéglőben étkeztek. Az épületbe egy klubhelyiséget is tervezünk, ahol szórakozásra nyílik lehetőség. # Hogyan biztosítják az otthon la­kóinak ellátását? — Ez a kérdés még nincs egyértel. műén eldöntve. A Galántai (Galante) Szociális Központtal összeköttetésbe léptünk, s ők egy egészségügyi nő­vért helyeznek az otthonba. Ezenkí­vül hetente egyszer (szükség esetén többször) orvos rendel majd a hely­színen. Célunk az, hogy az épületet minél gyorsabban befejezzük. Ezért örömmel fogadjuk a tömegszerveze­tek, valamint a falu lakóinak továb­bi hathatós segítségét. Krajcsovics Ferdinánd Hazánk népgazdasági ágazatai­nak tudományos-műszaki fejlesz­tése a tulajdqnképpeni alapvető feltétele annak, hogy mindjobban kiegészítsük a dolgozók növekvő igényeit. Nem a véletlen műve te­hát, hogy az anyagi javak terme­lésének bázisai az utóbbi évtize­dek alatt korszerűsödtek, terjedel­mükben megnövekedtek, nagyipari jelleget öltöttek. A belkereskedelem anyagi-mű­szaki eszközeit viszont aránylag hosszú ideig a hajdani boltosoktól örökölt korszerűtlen, széttagolt hálózat jelentette. Kisebb méretű áruházak csak Bratislavában és a nagyobb szlovákiai városokban voltak. A vidék kiskereskedelmi szolgáltatása terén kezdetben is­meretlen volt a ma már magátol értetődő korszerű hűtőpult és több nélkülözhetetlen berendezés. A kereskedelmi hálózat szocia­lizálását követő években fontos követelmény volt, hogy minél tel­jesebbé, rugalmasabbá tegyük a dolgozók élelmiszerekkel való el­látását, s közben megoldjuk a for­galmazás égető kérdéseit is. Alap­vető fordulat csak a hatvanas években következett be. A belke­reskedelmi tároa kidolgozta a PRIOR áruházak létesítésének a tervezetét és fokozatosan meg­kezdték ezeknek az építését. Ak­kortájt olyan körzetekben került sor az áruházak építésére, ahol foghíjas volt az ellátás. — Az első korszerű áruházakat Bratislavában, Kassán (Košice), Prešovban és Banská Bystricán építettük — jegyezte meg Somogyi László mérnök, belkereskedelmi miniszterhelyettes. — Ez a közel­látás. forradalmi átalakulásának hetvenes években tovább' folytató­dott. Aruház épült Partizánsken, Komáromban (Komárno), Tatran­ská Lomnicán, Štrbáň, Stará Tú­rám, Poprádon, Liptovsky Mikulá­son, Martinban, Žilinán, Trenčín­­ben, Prievidzán, Piešťany ban, Po­važská Bystricán, Bratislavában, Nitrán, Svitben, Zvolenban és Lo­Az ember szolgálatában számított, hiszen sokan egy he­lyen többféle árut beszerezhettek. Javultak továbbá a kereskedelmi dolgozók munkafeltételei. Az egy kereskedelmi dolgozóra jutó mun­katermelékenység a korábbinál kedvezőbb, a kiszolgálás pedig rugalmasabb lett. Természetesen más kereskedel­mi hálózatok korszerűsítése is na­pirendi feladat volt. A tárca gon­doskodott például a ZDROJ, az ipari áru, a ruházati és egyéb tex­tiláru hálózat bővítéséről is. A ZDROJ vállalat boltjaiban bevezet­ték az önkiszolgálást. így a vá­sárló a neki legjobban tetsző árut választhatja ki. A jobb feltételek azt is lehetővé tették, hogy az egy négyzetméteres alapterületre jutó kiskereskedelmi forgalom meg­többszöröződjön. A PRIOR áruházak építése a soncon (LuCenec), Ez nagymér­tékben segítette az ellátás javulá­sát. Készül továbbá a Žiar nad Hronom-i, a prešovi és a Banská Bystrica-i PRIOR áruház és 1986- ban Léván (Levice) is új áruház építését kezdik. Jelentős eredmény, hogy a vá­sárlási leehetőségek szüntelen ja­vítása céljából ma már több vál­lalat összpontosítja az eszközeit. Ilyen korszerű létesítmények ké­szülnek a kisebb járási székhelye­ken és a kulcsfontosságú ipari központokban, összpontosított esz­közökből épül áruház Krompachy­­ban, Bánovce nad Bebravouban, Bardejovban, Tőketerebssen (Tre­­bišov) és Zlaté Moravcén. Termé­szetesen más építési formák is is­meretesek. Közös beruházással épült a dunaszerdahelyi (Dunaj­ská Streda) és hasonló források (A szerző felvételei) felhasználásával készül a kassai áruház. A kiskereskedelmi hálózat egyre teljesebb áruellátása a színvona­las nagykereskedelmi létesítmé­nyeknek és a rugalmas szállítás­nak a függvénye. A belkereske­delmi tárca az árut elosztó tárhá­zak széttagolt hálózatát örökölte. Az áru mozgatása ezekben- a tár­házakban rendkívül munkaigényes. Szükségessé vált tehát a korsze­rűen felszerelt elosztó nagyraktá­rak építése, amelyekben az áru­mozgatás teljesen vagy túlsúlyban gépesített. Szlovákiában az első nagyraktárt Kassán, Spišská No­vá Vesen, Prešovban, Banská Byst­ricán, Nitrán és Bratislavában épí­tették fel. Az újabb tárházak per­sze még ezeknél is korszerűbbek. A belkereskedelmi tárca Bratisla­vában napirendre tűzte egy telje­sen korszerű élelmiszerelosztó nagyraktár megépítését. Ügy tű­nik, hogy ez lesz az országban a legkorszerűbb őlelmtszertárház. Kivitelezésénél és berendezésénél igénybe veszik az eddigi hazai és külföldi tapasztalatokat Is. Belkereskedelmünk irányítói to­vábbi korszerű létesítményekkel is a dolgozók igényeinek a kielégí­tésére törekednek. Jól tudják, hogy társadalmunkban minden érték előteremtője az ember. HOKSZA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents