Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-07 / 14. szám

1984. Iprllis f. SZABAD FÖLDMŰVES 11 A tőketerebesl csoport egy része, amely kiharcolta a győzelmet Bővítik a mezőgazdaságnak nyitott sznlgáitatásokat rA Gép- és Traktorállomások Vezérigazgatósága a közelmúlt­ban a tőketerebesl (Trebišovj Járásban tartotta munkaérte­kezletét, ahol értékelték a gép­állomások és mezőgazdasági gépjavító üzemek elmúlt évi tevékenységét. Az értekezleten Dušan Pagat, a GTÄ Vezér­­igazgatóságának dolgozója részt vett Stelan Jacenko ve­zérigazgató-helyettes. A beszá­molót Ďnšan PagaC, a GTA Ve­zérigazgatóságának dolgozója tartotta. Kiemelten hangsúlyoz­ta, hogy tavaly a munkaver­senybe 35 termelési-gazdasági egység kapcsolódott be. A gép­állomások közötti szocialista munkaversenyt ismét a Tőke­terebesl GTA nyerte. A beszámolóból kitűnt, hogy tavaly a mezőgazdasági üze­meknek nyújtott szolgáltatásai­kat 20,5 százalékkal növelték. A traktorállomások és a mező­gazdasági gépjavító üzemek tervüket 102,1 százalékra tel­jesítették. Az előirányzott 456 gabonakombájn helyett 512 kombájn javítását végeztékkel. E téren a legjobb eredményt a Michalovcei, Preiovi, Nitrei, Nagy kürtösi (Veľký Krtíš) és a Zvolení GTÁ érte el. Az el­múlt évben kilenc új szolgál­tatási üzemrészleget létesítet­tek, melyek elsősorban az ál­lattenyésztésben alkalmazott gépek és eszközök javítását végzik. Tavaly hozzávetőlegesen 30 ezer nagy kapacitású fejő­berendezést javítottak meg. A szocialista munkaverseny a növényvédelem szakaszán ki­fejtett tevékenységre is kiter­jedt. A legjobb teljesítményt ismételten az Érsekújvári (No­vé Zámky) GTÄ érte el. Meg­jegyezzük, hogy tavaly a gép­állomások 149 ezer hektáron végezték el a növényvédelmi teendőket. Ezenkívül több mint félmillió gyümölcsfa permete­zését vállalták és teljesítették. Az egyéni versenyben elismerő oklevélben, valamint pénzjuta­lomban részesült Ján Bébik, a Michalovcei, Štefan Martinéek, a Bardejovi és Jozef Daňo, a Vranovi GTA dolgozója. Az aratási versenybe össze­sen 198 kombájnospáros kap­csolódott be. Egy kombájn át­lagteljesítménye 234 hektár volt. összesen 55 807 hektárról takarították be a szemeseket. A versenyben a legnagyobb tel­jesítményt a Tőketerebesi GTA kombájnosai érték el. A máso­dik helyen a Losonci (Luče­nec), a harmadikon pedig a Spišská Nová Ves-i GTÄ képvi­selői végeztek. A gabonafélék aratásánál az E—512-es típusú kombájnok legénységei közül az első há­rom helyre a Liptovský Miku­­láš-i GTA kombájnosai kerül­tek. Az E—516-os típusúak versenyét szintén a Liptovský Mikuláš-i GTÄ párosa, Zdeno Lehotský és Vladimír Mlinarčík nyerte 913 hektáros' teljesít­ménnyel. A gépállomások összesen 8500 hektárról takarították be a sze­mes kukoricát. A legjobb tel-Tibor Fiala, Zoltán Kužan, Jaroslav Zajíček és Vojtech Hoik, az érsekújvári kollektíva tagjai Bogoly János felvételei iesítményt — 432 hektárt — a Štefan Paučo és az Imrich Šimko páros érte el a Losonci Gép- és Traktorállomásról. Értékelték továbbá a gabona­­kombájnok komplex kihaszná­lását, beleértve a gabona, a napraforgó és a kukorica beta­karítását. Az összteljesítmény alapján az első helyre az imént említett Štefan Paučo és az Imrich Šimko páros került. A gépállomások az aratáson kívül közel 15 ezer hektárról gyűjtötték be a szalmát, 458 ezer tonna ístállótrágyát terí­tettek szét és 29 ezer hektáron juttattak trágyalét a talajba. A nagy teljesítményű trakto­rok vezetőinek versenyében az első helyet Czirokfejes Zoltán, a Rimaszombat^ (Rimavská So­bota) GTÄ traktorosa szerezte meg 1209 hektáros teljesít­ménnyel. A GTÄ Vezérigazgatósága a jelenlevőkkel megvitatta a ter­melési-gazdasági egységek szé­les körű tevékenységét. Megál­lapították, hogy a mezőgazda­­sági üzemek nem minden eset­ben elégedettek a szolgáltatá­sok színvonalával, főleg a mi­nőségi mutatók esetében me­rülnek fel nehézségek. Az idén is komoly feladatok várnak a gépállomások dolgo­zóira, mivel a mezőgazdasági gépek és berendezések javítá­sából, az alkatrészek felújítá­sából, a mezőgazdasági gép­gyártásból és egyéb szolgálta­tásokból nem kevesebb mint 2 miliárd 217 millió korona ér­tékű teljesítményt kell elérniük. Ez valóban igényes feladat, amely megköveteli, hogy a gépállomások dolgozói mindent elkövessenek annak érdekében, hogy a CSKP XVI. és a szak­­szervezetek X. kongresszusa határozatait maradéktalanul tel­­teljesítsék. t Illés Bertalan Hagyománnyá vált, hogy a tavasz beálltával a Környezetvédők Szlová­kia! Szövetsége Központi Bi­zottságának tagjai mérlegelik tavalyi munkájukat és termé­szetesen szálnak az idei el­képzeléseikről, terveikről. örvendetes, hogy az elmúlt évben a szövetség ötven új alapszervezettel bővült, tovább nőtt a taglétszám. Jelentős eredményként könyvelhető el, hogy kollektív tagként több ipari vállalat és üzem is belé­pett soraikba, mint például a Slovchémia Tröszt. A nemzeti bizottságokkal való együttmű­ködés jóoak mondható a kelet, és közép-szlovákiai kerületben, a nyugat-szlovákiaiban azon­ban javítani kell az összmun. kát. ‘ A szövetség tagjai tavaly kö­zel hétezer rendezvényen vet­tek részt, s ez háromszázzal több. mint az előző időszakban. Társadalmi munkában 300 ezer óra ledolgozását vállalták, és ezt túl is teljesítették. Szoro­san együttműködnek az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Mi­nisztériumával. Ennek az össz­munkának a konkrét eredmé­nye. hogy valamennyi erdőgaz­dasági üzem felvette a kapcso­latot a környezetvédőkkel. A kezdeményezéstől a szövetség tagjai a jövőben is sokat vár­nak, mivel csakis az említett erdőgazdasági üzemekkel közö­sen végezhetnek eredményes munkát. A városi és helyi nemzeti bi­zottságok hathatós segítségé­vel sikerült számos városban és községben megszervezni a környezettisztítási versenyt. Sajnos nem mindegyik nemzeti bizottság érezte sajátjának a mozgalmat, így több helyen kudarcba fulladt a nemes kez­deményezés. Pedig városaink, falvaink és községeink tereire, utcáira bizony ráférne egy ala­pos (akár tavaszi) nagytakarí­tás. Nagyon jó kapcsolat fűzi a szövetséget az alapiskolák pio­nírszervezeteihez és a közép­iskolák. szaktanintézetek SZISZ- alapszervezeteihez. A lelkes pionírok. SZISZ-tagok évente nagy mennyiségű hulladékot gyűjtenek össze. A környezet­­védők már több Ízben figyel­meztettek bennünket, hogy kul­turáltabban viselkedjünk az er­dőkben és parkokban, ne te­gyünk kárt a növényzetben, ne szemeteljünk, mert óriási ne­hézségekbe ütközik a hatalmak területek tisztítása. Az ifjú ter­mészetvédők ugyan nagy lelke­sedéssel végzik az önként vál­lalt munkát, az ő elszántságu­kat is megtöri azonban az a lehangoló látvány, amikor né­hány hét elteltével az elvége­zett munka kárba vész, a tisz­tásokon újra „virágzik“ a sze­mét. A közelmúltban végzett fel­mérés eredményeit közölte az egyik környezetvédelmi szak­lap. Elszomorítóak az ott ol­vasható adatok, amelyek fe­gyelmezetlenségünk bizonyíté­kai. Az erdőszéleken egyre több szemétlerakat látható, fő­leg az újonnan létesített kert­telepek szomszédságában. A kimutatás szerint csak a Bra­­tisiavához tartozó erdősáv kö­zelében több mint hatvan ön­kényesen létesített szeméttele­pet jegyeztek fel. Vajon hányat találnának országszerte? A környezetvédők tavaly el­ért sikerei közé tartozik a gó­lyák számlálása és nyilvántar­tása. Szükség volt már erre a leltározásra, mert számuk na­gyon megcsappant az utóbbi években. A felmérés során szerzett adatok összegezése még tart. Az eredmények is­meretében hozzák majd meg az egyes tájvédelmi körzetek a szükséges intézkedéseket, hogy megmentsék a gólyákat a következő nemzedék számára. Az idei tervekről szólva Andrej Fedorko, a szövetség központi bizottságának titkára kiemelte, hogy a Szlovák Nem­zeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére számos rendezvényt szerveznek. Már javában folyik a felkészülés a szövetség V. kongresszusára, amelyet októ­berben tartanak. A környezet­­védők remélik, hogy a szövet­ségnek a Nemzeti Frontba való felvétele után a különböző tár­sadalmi szervezetekkel fokoz­hatják együttműködésüket, nö­velhetik tevékenységük haté­konyságát, többet tehetnek a természet védelméért. A környezetvédők önkéntes munkájukért nem várnak anya­gi juttatást. Legnagyobb jutal­muk az lesz, hogyha a termé­szetet járva, nemcsak magunk­ra, saját kényelmünkre gondo­lunk majd, hanem nagyobb fi­gyelmet fordítunk a természet szépségeinek a megóvására is, hogy egészséges, szép és nem utolsósorban tiszta környezet­ben élhessünk, túrázhassunk, pihenhessünk. Jő volna, hogy­ha a fő turistaidény kezdete előtt tudatosítanánk a környe­zetvédők gondolatait és as „Ismerd meg és védd!" jelsző jegyében járnánk a természe­tet Bárdos Gyula A KÖRNYEZETVÉDELEM IDŐSZERŰSÉGE ■■ ■■ I ■■ // Gyümölcsöző Szocialista mezőgazdaságunk és a terciális szféra szakaszán egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tudomá­nyos szempontok. A társadalom igényelt kielégítő me­zőgazdasági és élelmiszeripari termelésben a végtermé­kek kiváló minőségét a jó háttérrel rendelkező szolgál­tató-ellátó hálózat is befolyásolja. A SLOVOSIVO Tudományos-termelési Társulás kiváló minőségű biológiát alapanyaggal segíti mezőgazdaságun­kat az egyre jobb termelési eredmények elérésében. A tudományos-műszaki ismereteknek a növénynemesítés­ben, a fajtaszaporításban és fenntartásban való rugal­mas érvényesítésével biztonságossá teszik a biológiai anyagellátást, a terméshozamok növekedését, ugyanúgy a termékek minőségének javulását. Karol Bartalský agrármérnök, a SLOVOSIVO vezér­­igazgatósága vetőmag-forgalmazási szakágazatának Igaz­gatója egy sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a társulás munkaközösségének eredményes tevékfenységével a me­zőgazdaság vetőmagellátása az utóbbi években lényege­sen javult. Jól bizonyítja ezt például a hektárhozamok növekedése. Gyümölcsöző együttműködés Jött létre például a SLOVOSIVO és a csehországi OSEVA Tudományos-ter­melési Társulás, továbbá a szocialista országok hasonló feladatokkal felruházott vállalatai között. A két hazai tudományos-termelési társulás vezetői szerződésben ha­tározták meg, hogy ki milyen vetőmagot biztosít az or­szágos szükséglet teljes mértékű kielégítéséhez és a feladatok teljesítését időközönként kölcsönösen ellen­őrzik. Ezzel elkerülik a rendellenességeket. A vetőmag­ellátás tekintetében tehát csak néhol mutatkoznak el­térések vagy hiányosságok. Közismert ugyanis, hogy a múltban legnagyobb gon­dot a cukorrépa terméshozama okozta. A termelési irányzatokat a mezőgazdaság nem teljesítette. Több cu­korrépafajta magját próbálták ki a mezőgazdasági üze­mekben, a hektárhozam azonban alig javult. Még a mikrokőrzetekben is eltérőek az eredmények. Egyesek ezt a termelési technológia, mások viszont a rendelke- ' \ zésre álló biológiai anyag minőségének az elégtelensé­gével magyarázták. E kettő azonban nem választható el. A sikertelenségek okait szintén ezeknek a vetületé­­ben kell feltárni. Vitán kívüli, hogy a vetőmagellátás Idei rugalmas­sága, s a választék jó minősége feltétlenül befolyásolőja lesz a végeredménynek. A mezőgazdasági üzemek ugyan­is az Idén mintegy 60 százalék erejéig többcsírás. 40 százalék erejéig pedig egycsírás vetőmagot kaptak. Szükségszerű, hogy a fajtákra Jellegzetes termelési technológia mellett a Jó termésátlagot befolyásoló többi minőségi tényezőket is érvényesítsék, örvendetes, hogy a répatermesztő gazdaságok az idén jelentős mennyi­ségű, kedvező terméshozam elérését biztosító, geneti­kailag egycsírájú, standard minőségű drazsírozott répa­magot kaptak partnereiktől. A magvakat tehát kedvező arányú indító hatóanyagokkal és védő vegyszerekkel vonták be. A bevonat serkenti a magvak csírázását, a növényzet erőteljes fejlődését, s megvédi a károsító ha­tásoktól. Ügy Is mondhatnánk, hogy a répamagvak dra­­zsírozása a legolcsóbb növényvédelem. Többen említették, hogy a dicséretes hazai vetőmag­­szaporítás, a választékbővítés és a forgalmazás mellett általánosan gyenge a csávázó anyagok minősége és el­látása. Ezen a téren vegyiparunk tehát adósa maradt a mezőgazdaságnak. Tény persze az is, hogy a ma még üzemben lévő csávázó berendezések sem tökéletesek, nem öregbítői a korszerű vetőmag-gazdálkodásnak. A kö­zeljövőben tehát indokolt legalább egy, valóban korsze­rű vetómagcsávázó egység létrehozása és üzembehelye­zése az aprőmagvak és az egycsírájú répamagvak elő­készítésére. A következő években a SLOVOSIVO csak annyi vető­magot hoz be külföldről, amennyire tájékozódási cél­zattal a termesztés és a szaporítás szempontjából szük­sége lesz. A mezőgazdaság megrendelésére hazai kész­letekből elégíti ki a vetőmagszükségletet. Arra töreked­nek viszont, hogy megszerezzék a legkiválóbb külföldi nemesítésű vetőmagvak hazai szaporításának a jogát. Ezzel tultjdonképpen a korábbinak egyharmadára csök­kenthetők a költségek. Az utóbbi időszakban elegendő problémát okoz a lu­cernamag elégtelen forgalmazása. A termesztő gazda­ságok készletüknek csupán bizonyos hányadát adják el a vetőmag-forgalmazónak. így meglehetősen foghíjas a megrendelések teljesítése. Ezzel szemben a gazdaságok­nál félretett készlet különböző utacskákon, tehát nem mindig a Játékszabályok értelmében kerül közforgalom­ba. Erre feltétlenül ügyelni kellene, mert a mezőgazda­ságban még mindig sürgető a takarmányproblémák meg­oldása. Segítene a helyzeten, ha a készlethiánnyal küszködő gazdaságok igényelnék a Perko és a Tyfon takarmány­­káposztafélék magját. Ezek bőségesen nyújtanának ta­karmányt a gazdaságoknak. Vetéshez tehát elegendő mag áll rendelkezésre. Szükséges, hogy a mezőgazda­­sági üzemek kihasználják a lehetőségeket. A SLOVOSIVO az idén a magtermesztés garantálásá­ra is kísérletet tett. Főképpen saját gazdasági egysé­geinél szorgalmazta a garanciát. Ezek egy-egy terme­lési rendszer védnökei, vagy ha úgy tetszik, rendszer­­gazdái. Indításként tehát a vetőmag-szaporítő állami gazdaságokat kapcsolták be a garanciába, s ha be­válik a módszer, akkor a következő évben tovább bőví­tik az együttműködést. Az Is említésre méltó, hogy a SLOVOSIVO egységei több mint 82 ezer hektár mezőgazdasági területen va­lóban szép sikereket érnek el. A múlt évet minden ko­rábbinál eredményesebben zárták. Az irányításuk alá tartozó 16 vetőmag-szaporítő állami gazdaság, a trnaval és a plešťanyi kutatóintézetek, valamint a nemesítő ál­lomások munkaközösségei az idén is mindent megtesz­nek azért, hogy kimagasló sikereket érjenek el, hatéko­nyan támogassák szocialista mezőgazdaságunkat az Igényes feladatok megvalósításában. HOKSZÄ ISTVÄN

Next

/
Thumbnails
Contents