Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-24 / 12. szám
/ 16 .SZABAD FÖLDMŰVES. 1984. március 24. Aranyérmes véradó Kajal, mely a galántai járáshoz tartozik több mint 1600 lakosú község. Az ifjúságot is beleszámítva, a lakosok egyharmada tagja a Vöröskeresztnek. A másik nagyon is említésre méltó tény: a Jánský-érem bronzfokozatát 78-an, az ezüstöt 27-en. az aranyt pedig 3-an viselik. Az utóbbiak közé tartozik (a képen) Lipták )ános, a galántai Május 9.Efsz tagja, a kajali gazdasági részleg traktorosa, aki a múlt év decemberében Prágában vette át a Janský-aranyérmet. Megérdemelten! Hiszen már negyvenszer adott önkéntesen és díjmentesen életmentő vért legjobban rászoruló embertársainak. Tisztelet, becsület az önkéntes véradóknak! Kép és szöveg: Krajcaovies F. ЦК ; í A jeles évforduló tiszteletére • ŠTÚROVO határváros lakosai, üzemek, vállalatok, intézmények dolgozói, tömeg- és társadalmi szervezetek tagjai a Szlovák Nemzeti Felkelés, valamint hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulója tiszteletére összesen 7,7 millió korona értékű kötelezettséget vállaltak. A vállalások tekintélyes része az élet- és munkakörnyezet szépítésére vonatkozik. Ezt a célt szolgálja majd a háromezer fa, rózsatő, díszcserje ültetése, virágágyások, zöldövezetek létesítése, közterek, parkok gondozása. A városfejlesztéshez — az áj piactér, a nánai vízvezetékhálózat, a szolgáltatóház stb. építése — jelentős mennyiségű társadalmi munkával járulnak hozzá a város lakosai és dolgozói. • PÉLDÁT MUTATNAK ezen a téren a tanuló fiatalok la. Az Udvardl (Dvory nad 2itavou) Középfoké Ma-ERDEIVADKIÁLLÍTÁS zőgazdaságl Szaktanintézet diákjai négy közös és hetvenegy egyéni kötelezettséget vállaltak, melynek értéke meghaladja a 49 ezer koronát. Bekapcsolódnak a választási programterv teljesítésébe. Nyolc pedagógus előadóikat tart, 9 a szakkörök irányítását vállalta, 13 pedig szemléltetőeszközöket készít. A versenyek, kulturális rendezvények szervezéséről, kiállítások rendezéséről sem feledkeztek meg. A tanulók másodlagos nyersanyagok gyűjtését is fontos népgazdasági érdeknek tartják. Követésre méltó példát mutat a konyhai, valamint a két, diákokból álló szocialista brigád. Tavaly jócskán túlteljesítették a szaktanintézet pedagógusai, tanulói vállait kötelezettségeiket. Bizonyára a mostani vállalások tejesítésével sem maradnak adósok. Plavec J. Pavel Pár Nyírágó {Nýrovcej csupán 718 lakosú, a lakosoknak több mint a fele tagja a Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek, mely a közelmúltban tartotta évzáró közgyűlését. Drozdfk Istvánnak, a szövetkezet felügyelő bizottsági elnökének beszámolójából megtudtuk többek között: a múlt évben öttel gyarapodott a taglétszám! s elérte a 403-at; 48 al-Hasznos tanácskozás kálómmal került sor ellenőrzésre: a tisztaság, a rend, az árcédulák helyes használata, a kiszolgálás színvonala stb. érdekelte főleg az ellenőröket. A tagság összesen 1100 óra önkéntes társadalmi munkát végzett. Előadásokra, beszélgetésekre, szemináriumokra Is sor került. Jelentős eseményekről, évfordulókról is megemlékeztek. A Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége választmányának levelét Sere* Ilona, a Jednota járási képviselője ismertette. A vitában Tátoi Benjámin a kenyér minőségét kifogásolta. Nagy János az ágöi vendéglő szennyvízcsatornájának átépítését szorgalmazta; Pólya Lajos vendéglős — többek között — a nyári rendszertelen sörellátást nehezményezte; Patkós Ilona üzletvezető a példás tervteljesítésről adott számot, valamint az üzlet helyiségeinek festését sürgette; Benes Lajos hnb-elnök pedig tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy a hnb tanácsa keretében működő kereskedelmi bizottság milyen sokrétűen foglalkozik, a lakosság élelmiszerellátásával, a hiányosságok kiküszöbölésével s végül megköszönte a fogyasztási szövetkezet tagjainak társadalmi aktivitását. ■ Miután a programtervezetet és a határozati javaslatokat a közgyűlés jóváhagyta, az Idei új feladatok, célkitűzések ismertetésével zárult ez a hasznos tanácskozás. т м о п A FOGFAJÖ LÄTOMÄSA — Kérem a következőt! Szalal Zoltán rajza elírnom netovábbja Látványos és nagyon értékes kiállítás nyílt a Nyttrai (Nitra) Körzeti Múzeumban. A kiállított preparátumok két termet töltenek meg. Az első helyiségben szarvast, őzet és több erdei vadat láthatunk a vadmacskától, a menyéitől kezdve a sündisznóig. A falakat agancsok díszítik. A sarokban egy vitrinben erdészeti szakirodalom látható. A másik helyiségben egy hatalmas bölény tűnik a szemünkbe. „kicsinyeivel“ együtt. Látható egy mufloncsalád is. A vitrinben a vadon élő állatok preparált koponyái hívják fel magukra a látogatók figyelmét. A szépen elrendezett kiállítás nagyon sok vendéget vonzott'eddig ... A vendégkönyvben magyarországi, szovjetunióbeli vendégek neve is olvasható. A kiállítás rendezője RNDr. Babo Tibor, többek között elmondta, hogy a kiállításon a vadállomány azon jel-A hölgy elbűvölően szép. Ha az utcán megjelenik, a járókelők csak úgy kapkodják utána a tekintetüket. A férfiak engem irigyelnek, a nők partnernőmet. Még az öregek is, akik alig állnak a lábukon, átadják neki a troliban a helyüket. A fiatalok pedig elhalmozzák figyelmességükkel: felajánlják, hogy készséggel hazaviszik köcsin, megkímélik a bevásárlószatyor cipelésétől, elkísérik a forgalmas átjárón, megjavítják az ernyőjét, tévéjét, magnetofonját. Fagylalttal kínálják. A kollégáik istenítik, a főnökség el van tőle ragadtatva. A hölgy bámulatra méltón okos. 'A tudás a kisujjában van. Mindenre az égvilágon emlékszik. És milyen eredeti ötletet vannak! Bátran kísérletezik. Jártas a költészetben, ért a festészethez, jó érzéke van a zenéhez. Nélküle nem tartanak egyetlen filmfesztivált, nem rendeznek kiállítást. A hölgy minden tekintetben sikeres nő. Ha tárcsáz, a telefonkészülék még csúcsidőben sem jelez foglaltat, a tudakozó is azon nyomban jelentkezik. Ha taxira van szüksége, a kocsi szinte parancsszóra előáll. Ha lottózik, fel-Bohóságok tétlenül nyer. Mikor a tengerparton üdül, ragyogó kék az ég, sose esik az eső. Életében egyetlen egyszer megy el diszkóba, és mit gondolnak, kivel ismerkedik meg? Hát természetesen velem! A hölgy gondoskodó, figyelmes, dnyáskodó. jóformán még ki sem nyitom a szám, s ö már mondja a magáét: ,,Jó, jó, tudom, járadt vagy. Ne csücsülj ilyen időben odahaza *a fotelben. Járjál egyet a városban, keresd fel a barátaidat. Ha úgy kívánod, menj el meccsre. Este pedig a vendéglőbe.“ S ha történetesen későn érkezem haza, egy mukkot sem szól. A hölgy imádja a vendégeket, csupa élet, természetes báj. S ha komolyra fordul a szó a társaságban, akkor is feltalálja magát. A gondolataimba lát. Mielőtt cselekedne, intézkedne, elrendezné a dolgokat, rám sandít, várja, mit szólok hozzá, s csak azután cselekszik, intézkedik, rendezkedik. Még olyan dolgokban is rábízhatom magam, mint a mosógép vagy jrídzsider-vásárlás. Ö jeílebbezhetetlenül meg tudja mondani, melyik a legmegbízhatóbb márka, amelyben bizton nem csalatkozom. Folytassam? Fiatal, darázsderekú, 165 centiméter magas, súlya 58 kilő, egyszóval minden mérete ideális. Takaros, vidám, lágy, mint a frissen köpült vaj, álmodozó, gyakorlati érzékkel megáldott teremlés, és természetesen hűséges. Hát ez a nö álmom netovábbja. ... Nem tudnának egy ilyen hölgynek bemutatni? (APN) s.~ • ' ' , * ', T V-if *ч » * /*Л. „ - tk < Ä- / , < Tv , — * ... legzetes képviselőit mutatják be, melyek az Itteni természetvédelmi körzetben élnek, közülük Is csupán az emlősöket. Tudomása szerint a topol- Cankyl vadrezervátumban 19 bölény él, a muflonokból pedig — bár csak a múlt század hetvenes éveiben hosták őket Korzikáról — egész пуй-Jak élnek a Tríbeč lejtőin. A kiállítás rendezőségének szándékában áll az Itt bemutatott vadállományt az Agrokomplex-kiállítás keretében is közszemlére bocsátani. Mártonvöigyi László ф Agyarat puskavégen. A galántai járásban ritkán fordul elő, hogy egy vadász vadkant lő. Valahonnét a Duna menti erdőkből kerülhetett ide. A 130 kilós agyarast a feketenyéki (čierna Voda) vadgazda, Deák Gáspár kapta puskavégre s terítette le a vezekényi (Vozokany] út közelében. A vadásztársaság tagjai lakomát csaptak belőle, melyre csúszott a dalfakasztó borocska. (-vies) ф Hulladék “ érték. A Rozsnyói (Rožňava) Hulladékgyűjtő Vállalat tavaly összesen 4372 tonna másodlagos nyersanyagot vásárolt fel (vas, papír, textil). A legügyesebb gyűjtőknek a járás szervezett fiataljai és a nőszervezetek tagjai, valamint az oktatást Intézmények diákjai bizonyultak. Köztük a rőcei (Revúca) Hviezdoslav és a rozsnyói Pionír utcai alapiskolák tanulói. (tóthj ф Természetvédelem. A Nyitrai (Nitra) Jnb természetvédelmi bizottságot létesítétt. Miért vált ez ennyire fontossá? Mert a tribeíí—vtáčnikl természetvédelmi terület négy járásra terjed ki: a nyitraire, a prievldzaira, a topofčanyira és a Žiár nad Hronom-ira. A nyitrai járáshoz tartozó természetvédelmi terület 55 hektárnyi, s 11 kisebb egység tartozik hozzá. A Természetvédelmi napok március 21-től ápírilis 1-ig tartanak; a nemrég alakult bizottság tagjai ez idő alatt is bizonyíthatnak, fokozott figyelmet fordítva a természetvédelemre. (M. L.) ф Cél: befejezni.. f A KoSicevídéki (Košice-vidiek) járásban az a „divat“ járja, hogy több építkezést befejezni, kevesebbet elkezdeni. Vagyis: évente 7 százalékai csökkenteni a befejezetlen építkezések számát. Tavaly ez 14 százalékot tett ki az említett járásban. Az idén szeretnék befejezni az óvoda építését Alsóláncon (Nižný Lanec), Sokoíon, Slanecen, Belžán és a bölcsődeépítést Rozhanovcén, Bídovcén, Trstené prt Hornádom-ban, valamint az épülő Iskolát Budimíron, Slanecon, a tornatermet Csányban (Čaňa), a ravatalozót Kysakon, a kultúrházat Buzitán. (iván) Ф Művelődés. A Rozsnyót (Rožňava) Járási Népkönyvtár a múlt évben hatezer új könyvvel, háromszázhuszonhét brosúrával, háromszázhatvan hanglemezzel és hat magnószalaggal gazdagodott. Jelenleg a járási, könyvtár olvasói több mint százezer kötet között válogathatnak. (tr) A szaküzletbe egy középkorú férfi nyitott be. Idegesen lépett a pulthoz, és emelt hangon így szólt az eladóhoz: — jó napot kívánok! — Jó napot! — Két héttel ezelőtt vettem önöknél ezt az inget. Bíztam benne, hogy legalább még néhány hétig eltart. Tessék megnézni! Az ujja meg a gallér már foszladozik. Mit szól ön ehhez? Az eladó barátságosan elmosolyodott és lágy baritonján udvariasan válaszolt: — Pardon! Nem méltóztatott figyelembe venni, hogy a technika századában élünk. Egyes versenyautók óránként ezer kilométernél nagyobb sebességgel száguldanak. Vannak olyan repülőgépek, melyek kétszerte gyorsabban^ szállnak a hang sebességénél. Mély tisztelettel kérdem a kedves vevőt: miért pont az Ingek kopjanak olyan lassan, mint ötven évvel ezelőtt? • • • Odakint hatalmasat villámlott. Az asszonyka reszketve simult a férjéhez: — Béla, ez valahol a közelben csaphatott bel A férfi megremegett: . — Bözsi, félek, nagyon félek! A nő nyugtatóan simogatta a férfi homlokát: — Ne reszkess úgy! Itt vagyok melletted. Odakint ismét vakító villámlás cikkázott, majd óriási mennydörgés hallattszott. A férfi sápadtan állt az ablaknál: — Rettenetes! Nem tudom legyőzni a félelmemet. Gyáva vagyok! — Ne félj, Bélái A villámhárító tökéletes. Ide nem csaphat be. Talán még az ősember félelme van benned. A rettegés a természet jelenségeitől. A férfi dühösen legyintett: — Ne vacakolj, Bözsil Ki fél a villámlástól! Ma ellenőrzés van a vállalatnál. Ha a revizor kiszúrja az elszámolásokat, végem vanl... 1 G. Sz. SZABAD FÖLDMŰVES Indái: 41 (31 — Kiadja ai SZSZK Mezőgazdasági és ElelmezésBgyl Minisztériuma a PRlRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő Вага László agrármérnök. — Főszerkesztőhelyettes Csiba LászlA. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: «15 75 Bratislava, Krlžkova §. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 - telefonközpont 47141 — Belsé vonalak: mezőgazdasági rovat 35, társadalompolitikai rovat 34 és 55. — Nyom|a a Západoslovenské tlačiarne n. v. Bratislava, Odborárske nám. 3. — Terjeszti a Posta Hlrlepszolgálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postal kézbesítő. — Költőidre a PNS. Ustreduá expedícia a dovoz tlača «17 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. t. I álján rendelhető meg. — Előfizetési díj agy évre 52,— Kíe, fél évre 28,— Kčs, A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz mag éa nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: FÚTI 71M.