Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-24 / 12. szám

4 SZABAD FÖLDMŰVES 1984. március 24.' Lehet tőlük tanulni: Beszélgetés - brigádtagokkal Illés Béla (balról) brigádvezető Desat műhely mesterrel beszélget Az adott sző kötelez A galántai Május Я. Efsz tagjai ta­valy 1 millió 256 ezer korona értéket képviselő, mindenekelőtt a termelési és értékesítési feladatok túlteljesíté­sét, illetve a gazdálkodás takaréko­sabbá tételét szorgalmazó, szocialista kötelezettségvállalással köszöntötték a Februári Győzelem 35. évfordulóját. Mint a gazdaság nemrég megtartott, a mezőgazdaság számára egyértel­műen mostoha év ellenére elfogad­ható eredményekről számot adó, zár­számadó közgyűlésén kiderült, a kö­zös tagjai megtartották ígéretüket. Az emberi szorgalomnak köszönhe­tően a teljesített felajánlások értéke a valóságban túlhaladta az 1 millió 334 ezer kuronát. Jó részt a helyesen szervezett és irányított, s természetesen rendszere­sen értékelt szocialista versenynek köszönhető, hogy a nem éppen esz­ményi feltételek közepette é szövet­kezet képes volt 179,2 tonna korai burgonya, 56 ezer liter tej, valamint 29,5 tonna hús terven felölt értékesí­tésére. Az eredmény már csak azért is dicséretes, mert a gazdaság köz­ben megtakarított mintegy 188 tonna erőtakarmányt. Külön említést érdemel, hogy a Május 9. Efsz tagjai a múlt év folya­mán 6,5 ezer órát dolgoztak társadal­mi munkában. Szorgoskodásuk első­sorban az élet- és munkakörnyezet szebbé és jobbá tételét szolgálta. A tavaly Jó példát mutatók az idén is méltóképpen kívánják megünnepel­ni a jeles évfordulókat, történetesen a mezőgazdaság szocialista átépítésé­nek 35. és a Szlovák Nemzeti Felke­lés 40. évfordulóját, valamint az efsz-ek év végére egybehívott X. kongresszusát. A szocialista kötele­zettséget vállalók ígéretet tettek — úgy fognak dolgozni, hogy szövetke­­zetük az idén a tervezett mezőgazda­­sági nyerstermelést legalább 1 millió 40 ezer koronával, az árutermelési feladatot pedig 605 ezer koronával túlteljesítse. Az Ígéret 6 tonna sertés­hús, egy tonna marhahús, 72 ezer liter tej, 90 tonna gabona, 10 tonna korai burgonya, 110 tonna cukorrépa, 15 tonna cikória és kis híján 2 tonna dohány terven felüli értékesítését he­lyezi kilátásba. A 311 ezer korona anyagmegtakarítási felajánlás az ész­szerű takarékosságra, * termelés gaz­daságosabbá tételére törekvést jelzi. Akárcsak a múltban, a galántai Május 9. Efsz ben az új, minden ed­diginél komolyabb fejlesztési elkép­zelések megvalósításában és az ön­ként vállalt többtermelési és takaré­kossági feladatotk teljesítésében ez­úttal is a kommunisták és a szocia­lista brigádok tagjai járnak az élen. A tizenhárom versengő munkaközös­ség immár 669 szövetkezeti tagot kapcsol be közvetlenül a magasabb fokú szocialista versenybe. A 79,3 százalékos szervezettség, valamint a mozgalom korábbi eredményei bizta­tóak, tehát Joggal reméljük, hogy a szövetkezet tagjai ezúttal is megtart­ják adott szavukat (bor) farsangi nyugdíjas-bálon magam Is tapasztaltam, az a tizenöt-húsz tagú csoport, amely a rendezvények mü­sorszámalnak kollektív alkotója és előadója, dicséretes munkát végez. Talán azért, mert rátermett vezetőre talált. Tény, hogy Csnport László, a rokkantak helyi szervezetének titkára érti a dolgát. Műseralkotó, előadó és. ha kell, karmester Is egyszemélyben. Ezt bizonyította az említett bál gaz­dag műsora is, amit a jelenlevő több mint kétszáz nyugdíjas rendkívüli figyelme és gyakori tetszésnyilvání­tása kísért. Nincs rá lehetőség, hogy a bál gazdag műsorát e cikkben részletesen Ismertessem. De az egyes műsorszámok tartalmát, ötletgazdag­ságát talán sikerül érzékeltetnem az est nyitányaként elhangzott dal egyik strófájával, amely így hangzott: „'Azt kívántuk, aki megért immár sok szép évet, érje meg még ä párjával a századik éveit Ne jájdtísa kezét, lábát, no meg a derekát, járja el még a párjával a ropogós csárdást." Meglepően gazdag műsora volt a muzslai nyugdíjasok ■ farsangi báljá­nak. Hiszen nemcsak a nyugdíjasok éneklő csoportja és szavalói „vágták ki a rezet“, hanem remekeltek az alapiskola tanulói is, akik népdalok­kal, szavalatokkal, harmoníkaszóló­­val, citerazenével, mulatságos jelene­tekkel és néptáncokkal kedveskedtek a jelenlevő nagymamáknak és nagy­apáknak. A vidám hangulatot fokozta még a muzslai szőlőhegy „tüzes le­ve“, s nem kevésbé a štúrovoi tánc­­zenekar nótázásra és táncra serkentő dicséretes szereplése. PATHO KAROLJ ^ A trágyahordás volt éppen so­ron, amikor a szímői (Zemné) szövet­kezetben jártunk. Madarász Jézsel gépkocsivezető egy gumicső segítsé­gével a szállítójárművet mosta. — Nemegyszer úttalan utakon köz­lekedünk, de hát a feladatokat telje­síteni kell. — A tél viszontagságait a gépko­csi Is megsínyli, nemcsak az ember. Adódnak-e Javítási gondok? — A jármű ilyenkor sérülékenyebb. Javítása? Komplex ésszerűsítő brigád­ban dolgozom, tehát a gépjavítóknak a gépkezelők is segítenek. Most pél­dául a kocsimosás után a műhely elé megyek, ott a féket kell majd beállí­tani. Ez alig tart tíz percig, utána Irány a város, ahonnét autógumikö­penyeket hozok.-4- Erdei Béla traktoros már husza­dik éve dolgozik a közősben. Tíz esz­tendeje párttag, jó az áttekintése a múltbeli és a jelenlegi munkaszerve­zésről. — Míg korábban spontán munka­végzésről volt szó, a „sorkatona“ a saját munkáját sem tudta értékelni, hiányzott az egészséges ellenőrzés. Bizonyos közöny vált úrrá az embe­reken ... Más a helyzet most a bri­gádban: a munkaszervezés színvona­lasabb, jobban áttekinthető, a feladat­kör behatárolt. S ami mindenképpen előny: a munka könnyebben ellen­őrizhető. Például, akt a répát veti, áz végai az illető terület növényápo­lást (sárabolés stb.) és ősszel a répa­­fejelési, betakarítási munkát Is. Az ellenőrzés a részlegagronómus dolga. A gépkezelő anyagilag is érdekelt a Jó minőségű munka végzésében. Ez elősegíti a személyes felelősség ki­alakulását az emberekben. No meg ezt is, hogy az ember büszke a saját jól végzett munkájára, teljesítményé­re és az elért hozamátlag sem kö­zömbös a számára — fejezi be fejte­getését. + Bombicz József brlgádteg a leg­idősebbek közé tartozik. Huszonöt éve van a szövetkezetben. Eleinte volt lovász, etető, fejő. Oda ment, ahol szükség volt > szorgos kezére, éles észjárására. Huszadik éve gép­kezelő. Jelenleg egy Zetor-8011-est vezet. — Mennyire becsülik Wt az embert és munkáját? — Eleinte bizony nagyon kevés fi­zetést kaptam, mégis kitartottam, Itt maradtam. Ma egészen más a hely­zet; szervezettebb a munka, a dolgo­zók helytállását, teljesítményét anya­gilag és erkölcsileg elismerik. Érez­hető, hogy a brigádvezető odafigyel az emberek feladatteljesítésére, szak­mai-politikai fejlődésére, s arra is ügyel, hogy a brigádtagok megkap­ják-e azt a pénzt, amit megérdemel­nek ... Aztán azzal is törődik, hogy legyen munka-, illetve kereseti lehe­tőség az úgynevezett „holt Idényben" Is. Például a közelmúltban nyolc tár-3- sammai együtt szoiot metszettünk, a­­t- hol teljesítmény szerint jutalmaztak sf minket. S- — Hallottam, hogy a zárszámadő közgyűlésen elismerő oklevelet ка­­s' pott az évi jó munkája erkölcsi elis­­i- méréséként. — Ez így tgaz. A Jutalmazásnak )- különböző formái érvényesülnek sző­­г. vetkezetílnkben. Az anyagi és erköl­csi jutalmazáson kívül például nyolc t>. társammal együtt szovjetunióbeli Ju­­i- talom-társasutazáson vettem részt, к Láttuk a nagyon szép, történelmi ne- 1- vezetességekben gazdag Ogyesszát, a é napfényes Szocslt, Szuhumit és Jal­­í- tát. Bejártuk Isztanbul zsibongó, sát­­a rakkal szegélyezett utcáit, í* -4 Illés Józef, a komplex ésszerű­sítő briád vezetője. A délutáni mun­­>■ ka elosztás után kértem őt meg a röpke beszélgetésre. * — A brigádtól, annak tagjaitól a J' gazdaságvezetés azt várja, hogy az átlagnál többet nyújtson. — Ezt tesszük. Évek óta értékes s kötelezettségeket vállalunk, legyen az *. faluszépítés, alkatrész-, anyag-, vagy s- üzemanyagtakarékosság. Meg aztán az egész évben végzett jó munka l* eredményekben, hozamátlagokban Is i' tettenérhető, kitapintható. Ha egy brigádtagunk gyors ötlete alapján sí­rt kerül valamelyik gépet üzemképessé >* tenni — mely máskülönben hónapo­­•t kig állna I — ez mindannyíunk örö­­•* mét, büszkeségét váltja ki. Ily módon 1_ százezrekben mérhető haszonhoz jut­­z tatjuk a közös gazdaságot. Ezt neve- L zem a sző szoros értelmében vett em­­a béri tényezőnek ... z A CSKP KB 8. ülése foglalkozott i_ többek között az újítómozgalom nép- 5 gazdasági jelentőségével, e mozgalom t továbbfejlesztésének szükségességével. Mi a helyzet önöknél? ” — Nálunk Adamovics Béla e moz­galom Irányítója. Újításaikat nemcsak helyben, hanem Szlovákia-szerte hasz-U l+ . nosítják. Jól működik az általuk szer­kesztett kazalozó gép. Kollár Gyula a Monair vetőgépen eszközölt éssze­rűsítést. A kiváló újítók közt tart­juk számon Sztarko Jánost. Újításai kiterjednek az alkatrészgyártásra, a régiek felújítására és az üzemanyag­­takarékosságra. Jól működik az újító bizottság, Miroslav Knapek mérnök, gépüzemelési főágazatvezetővel az élen.-4 Dósat Ferenc brígádtag, műhely­­vezető: — Hányadán állnak a gépjavítás­sal? — A gépek és a talajművelő eszkö­zök üzemképesek. Más a helyzet a vontatókkal, utánfutókkal. Ezekhez kevés a pótalkatrész. A Crysthal trak­toroknál a hátsókerék-redokció, a Majoroknál a csapágypersely — hiány­cikk. Ugyanez a helyzet a gumialkat­részeknél. Ezek filléres áruk, melyek miatt nemegyszer többezer koronás géprészt kell vennünk. Erre rákény­szerülünk ... Máskülönben egy-egy gép hónapokig állhatna. A mezőgaz­dasági üzemeknek nyújtott ilyen irá­nyú szolgáltatásról ne is szóljunk . .. A probléma általános. Egyetlen sze­rencsénk: a komplex ésszerűsítő bri­gád 22 tagja lelkes, jól felkészült szakember. S nem félnek a legnehe­zebb problémák megoldásától sem. j 4- Balogh Gyula, miközben a trak­tort Javítgatta, a brigádba való be­illeszkedéséről szólt: — Miután a katonamundért a civil­­ruhával váltottam fel, a Párkányt (Štúrovo) Állami Gazdaságban dol- l goztam, majdpedig a Bratislavai Út­építő Vállalatnál. Hétvégeken haza­jártam. Aztán beleúntam az Ingázás­ba. Később, gépkezelőként itt a szi­­mőt szövetkezetben helyezkedtem el, ahol lakást Is kaptam. Úgy érzem: a brigád befogadott. Meg aztán, más az, ha az ember otthon lehet nap J mint nap. Elmondhatom: van erő, tettrekész- f ség, ú) iránti fogékonyság, jó közös- 8 ségt szellem, közösségi felelósségér- * zet ebben a brigádban. Lehet tőlük * tanulni! * P Kalita Gábor я Г Néhány brigádtag: Erdei Béla, Balogh Gyula, Bombicz József és Madarász József (A szerző felvételei) A falvak szocialista jellegének formálása és fejlesztése köz­ben szembetűnően megválto­zott az emberek magatartása, életvi­tele, s őszintébb, bensőségesebb lett az emberek közötti kapcsolat is. Az persze igaz, hogy a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdasági termelés, főleg fejlődésének első szakaszában csak mint kényszerítő tényező hatott az emberi kapcsolatok módosulására. Vagyis a puszta lét, a létfenntartás­hoz szükséges anyagi feltételek meg­teremtése kötelezte a vagyon szerinti megosztottság légkörében született és nevelkedett embereket az együttmű­­ködösre, erőfeszítésük összehangolá­sára. Ez a gazdasági kényszer foko­zatosan formálta, az együvótartozás tudatosítására, a régi világ torz er­kölcsi szabályaitól való szabadulásra, egy. teljesen új társadalmi légkör ön­kéntes kibontakoztatására a falvak lakosságát. A falusi emberek magatartásában, ’életvitelében történt gyökeres válto­zások — egyébként magától értető­dően — az idősebb korosztályoknál tükröződnek. A mai öregember tel­jesen más, mint az ősei voltak. A ré­gi világban élő falusi öregek döntő többségére az életuntság volt jellem­ző. A szegény sorsúakat az élettől valő szabadulás óhajtáséra késztette a könyöradományokon való tengődés, a módosabbak többségét pedig az, hogy munkaképtelenné válásuk miatt a vagyont birtoklé utódaik részére csak megtűrt, de gyakran felesleges tehernek is minősített, s persze „le­fokozott" családtagjaivá váltak. Szocialista társadalmunk, melynek alapjait a mai öregek rakták le, messzemenően gondoskodik az öre­gekről. A falun élő öregek nemcsak mentesültek a létfenntartást gondok­tól, hanem többségük abban a szeren­csés helyzetben van, hogy egyáltalán nincs rászorulva a gyermekétől Igé­nyelhető anyagi támogatásra, sőt mt több, ö járul hozzá szerény vagy bu­­sásabb ajándékokkal utódai gyarapo­dásához. Ez a magyarázata annak az egyéb­ként dicséretes magatartásnak Is, amit a falun élő öregek körében nap­jainkban tapasztalhatunk. Ennek a magatartásnak egyik legjellemzőbb vonása az öregek sokrétű társadal­mi aktivitása. A fiatalok némelyike ezt az aktivi­tást félremagyarázzal Pedig nem a feltűnési viszkétegség vagy a hará­­csolásl hajlam ösztönzi tettekre az jasok alapozták meg. Sokan közülük a nyúltenyésztésben jeleskednek. Töb­bek között Porubszki Boldizsár, Bánszki Zoltán, Madár János, Hege­dűs Mihály és Ruzsicska László mu­tat jó példát. Nagyrészt az ő érde­műk, hogy a muzslai kisállattenyész­­tők évente több mint ezerkétszáz há­­zinyulat értékesítenek, s hogy ennek körülbelül 70 százaléka a nyugdíja­sok neveltje. Mint azt Pathú Gyula, a helyi nem­zeti bizottság elnöke mondotta, a falu arculatának szépülése Is nagy­részt az öregek példás magatartásá­nak köszönhető. Ök gondozzák álta­előkészítésében és lebonyolításában fáradhatatlan magatartást tanúsít öz­vegy Halász Imréné, Kosztolánszki Mártonné, Jalsócki Andrásné, Diós Ráfaelné, s a nyugdíjas asszonyok jó hírnevét öregbíti özvegy Fábera An­­talné, Mészáros Józsefné, Szórád Ká­­rolyné, Galgóc Ilona és özvegy Ha$to štefanné, akik a közismert muzslai menyecskekórus tagjaiként vesznek rész a falu kulturális életének fej­lesztésében. Persze a klubélet szer­vezői között ott találhatók a férfiak is, főleg Gál Kálmán, Janicsek Gyu­la, Šindler Alojz, Zalaba Károly és Kolen János segítségére lehet támasz­öregeket, hanem az életkedv, amit ügy tartanak fenn és úgy élesztget­nek, hogy munkájukkal, sokrétű ak­tivitásukkal tartalmat adnak életük­nek, s így mentesülni’ akarnak — ál­talában szinte ösztönösen — a feles­legessé válásnak még a gondolatától Is. Ez természetesen Muzslán (Mužla) sincs másként! Ebben a faluban az öregek aktivitása még szembetűnőbb és sokrétűbb, mint máshol. Nagyon sokan ott találhatók közülük —• fő­leg a munkacsúcs idején — a szövet­kezet földjein. Például a szőlő szüre­telése — munkaerőhiány miatt — szinte elképzelhetetlen volna az idős nyugdíjasok közreműködése nélkül. Sokan hallgatnak közülük a hívó szóra, s még olyanok Is, mint például özvegy Mészáros Ferencné, aki las­san a nyolcvan felé közeledik, ennek ellenére az utóbbi években mindig a Jó teljesítményű • szüretelők sorába tartozott. A kisállattenyésztők alapSzerveze­­tónek jó hírnevét Is főleg a nyugdl­lában a házak előtti virágágyásokat, és közlük sokan vesznek részt mint példamutató dolgozók e társadalmi munkát Igénylő építkezéseken Is. A múlt esztendőben a 80 férőhelyes óvoda építésénél is jeleskedtek az öregek. Közülük kiemelkedően jé példát mutatott Dobiás József, Szabó Gyula, Sedlák Jón és még sokan má­sok. Muzsla azok közé a községek közé tartozik, ahol létrehozták az öregebb korosztályokhoz tartozó polgárok sza­badidejének, szórakozásának szerve­zésével foglalkozó központot, a nyug­díjasok klubját. Az ízlésesen beren­dezett négy helyiségben televízió, bi­liárdasztal és többféle társasjáték ta­lálható. A klub elnöke Bánszki Zol­tán, a hnb nyugalmazott elnöke. A klubélet szervezésében a kollektív szellem érvényesül. Még az eseten­kénti műsoros estek és a hagyomá­nyos nyugdíjasbál műsorszámainak többségét is közösen alkotják. S mond­hatom: közmegelégedésre! A klubélet és a nagyobb szabású rendezvények kodnl. A klub’ elnöke és a már említeti! aktiv asszonyok némelyike a klub­életet gyatrának minősíti. Főleg azt nehezményezik, hogy viszonylag ke­vesen látogatják rendszeresen a klu­bot. Nagyobb érdeklődés csak az egészségügyi előadások és az eseten­kénti kulturális rendezvények lránt tapasztalható. Hőt bizony idő kell ahhoz, míg az egyéb elfoglaltságot ke­reső és találó falusi öregemberek rájönnek arra, hogy az életet nem­csak a munka, hanem a kellemes társalgás Is szépíti, gazdagítja. Egy­előre méltányolni kell azt, hogy a nagyobb rendezvények iránt mér van érdeklődés, ős nem Is kicsi. Úgy tűnik, hogy a nagyobb rendez-' vények — főleg a kulturális rendez­vények — azért vomzzák a nyugdíja­sok széles tömegeit, mert színvonala­sak és szórakoztatók. Rendszerint a rokkantak helyi szervezetének és a nyugdíjasok klubja vezetőségének gyümölcsöző együttműködését dicsé­rik, Mint azt a közelmúltban tarlót}

Next

/
Thumbnails
Contents