Szabad Földműves, 1984. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-18 / 7. szám
8 SZABAD FÖLDMŰVES 1984. február 18. Megalapozott követeimmel támasszunk A családi és az iskolai nevelés egyaránt bizonyos követelményekre, követelményrendszerekre épül. lényegében arról van szó, hogy megértessük a tanulókkal, hogy mit várunk tőlük. A szocialista nevelési rendszer egyik fontos alkotóeleme éppen abban rejlik, hogy a tanulókkal szemben a pedagógia szabályai szerint követelményeket támaszt. A nevelés folyamán tevékenységre serkentő követelményeket állítunk a tanuló elé, aki a követelmények teljesítése érdekében végzett erőkifejtés ótján fejlődik. Annak érdekében, hogy a követelményeket a tanulók teljesítsék, rá kell őket szoktatni az akadályok leküzdésének igényére. Jó, ha a szülők és nevelők megértetik a tanulókkal, hogy az életben különböző akadályokat kell leküzdeni, az eredményekért keményen meg kell dolgozni. A gyermek munkája a tanulás, melynek végzése közben szintén merülnek fel problémák, ám becsületes, kitartó munkával azok áthidalhatók. Ä követelmény teljesítésének kezdetben. főleg kisiskolás korban még nem a meggyőződés az alapja, hanem az engedelmesség, a szokás, az utánzás, a korán kialakuló kötelességérzet. Erkölcsi indítékok alapján csak a fejlődés későbbi szakaszában, 14—1B éves korban alakul ki a követelményteljesítés. amikor a külső követelményeket felváltják a belsők, vagyis amikor már önmaguk is állítanak fel követelményeket, és szükségét érzik azok megvalósításának. Lényeges. hogy a nevelés jól teljesíthető követelményekre épüljön. Ennélfogva azoknak tartósaknak és szilárdaknak kell lenniük. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ne követelőink mindig mást. a gyerek legyen tisztában azzal, hogy mit tartunk helyesnek. A követelmények megvalósításában legyünk következetesek, de egyben tartsuk be a fokozatosság elvét is. Nem lehet a követelményeket máról holnapra teljesíteni. Sok esetben nagvohb türelemre és megértésre van szükség, legyünk tekintettel a gyermek értelmi képességeire, érzelemvilágára. eddigi felkészültségére, mert az ugrásszerű követelményemelés kockázattal jár. A követelményeknek egységeseknek kell lenniük. Ez megköveteli a családi és az iskolai nevelés szorosabbá tételét, a rendszeres információt. Tudatosítani kell. hogy ezek egységén áll, vagy bukik a nevelés sikere, eredményessége. A követelmények egységesítésének fontossága a csehszlovák közoktatási rendszer tartalmi átszervezése kapcsán még időszerűbbé vált, hiszen az új koncepció szerinti oktató-nevelő munka lényegesen igényesebb. A s'ker érdekében sokat tehetnek a szülők is. jó, ha a szülők egymás között is megegyeznek, egységesítik követelményeiket, tudják, hogy milyen emberré akarják nevelni gyermeküket. Nagyon zavarólag hat a gyermek fejlődésére, ha az iskola és a család nevelési elveikkel keresztezik egymást, ellentmondó követelményeikkel ártanak gyermeküknek. Sok esetben előfordul, hogy némely szülő jóakaratúlag vagy túlbuzgóságból, esetleg elfogultságában nem reális, vagyis nem teljesíthető követelményeket támaszt gyermekével szemben. A követelményeket mindig a gyermek életkora, fejlettsége és életkörülményei alapján kell meghatározni. Ellenkező esetben a jó szándék is negatív kihatással van a gyermek további fejlődésére. Mindig konkrét követelményeket szabjunk meg, mert csak azokat lehet pontosan végrehajtani. Nem kevésbé fontos az sem, hogy milyen formában tálaljuk a gyermek elé a követelményeket. Ilyenkor a gyermek egyénisége a meghatározó. Vannak hajlékony, kunok, határozott, határozatlan, pozitív és negatív jellem vonásű gyermekek, s ezért tudni kell, hogy kinek milyen formában, mi módon tolmácsoljuk a követelményeket. Az említett tulajdonságok figyelembevételével a követelmény lehet kérés, óhaj, kívánság, tanács, parancs, utasítás, stb. A tapasztalatok igazolják, hogy szívesebben teljesíti a gyermek a követelményt, ha buzdításban. bizalomnyilvánitásban részesül, más szóval érzi, hogy a szülő, vagy nevelő bízik benne. Ennélfogva végtelenül fontos a kölcsönös bizalom kialakítása, mely serkentőleg hat a gyermek teljesítményére. Helytelen tehát, ha a szülő a gyermek előtt nyíltan bírálja a pedagógusokat, az iskola nevelési módszereit. Talán eszébe sem jut, hogy ennek következményeként gyermeke kénytelen másképpen élni és gondolkodni otthon, és másképpen az iskolában, s ezáltal megdönti a gyermeknek az iskola iránti bizalmát. Ahhoz, hogy a követelményeket teljesítse, töretlen bizalommal kell viseltetnie a szülők és pedagógusok iránt, de a szülőknek és nevelőknek is bízniuk kell a gyermekben. A kölcsönös bizalom egyben igazi tekintélyt is biztosít, mely a szocialista nevelés és követelményteljesítés nélkülözhetetlen záloga. SVINGER ISTVÁN ízes rögtönzések PIKÄNS RAGULEVES Hozzávalók: Vi kg marhahús, V\ kg vegyes zöldség, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 5 dkg zsír, 3 dkg liszt, só, bors. A marhahúsból a zöldségekkel levest főzünk. Az apróra vágott vöröshagymát zsíron megpirítjuk, liszttel megszórjuk, majd húslével felengedjük, és egy pohár tejfölt elkeverünk benne. Kockára vágott marhahússal tálaljuk. BABSALÄTA Hozzávalók: 15 dkg tarkabab, 25 dkg disznósajt, 2 fej vöröshagyma, s egy közepes zeller. A pácléhez cukor, só, ecet, olaj, bors, petrezselyem és babérlevél. A tarkababot sós vízben, az apróra vágott zellert külön edényben szintén sós vízben megfőzzük, a vöröshagymát apróra vágjuk, és enyhén Pionírtalálkozó A napsütéses téli reggelen díszbe öltözött a galántai művelődési ház, ahol a járás legjobb pionírjai találkoztak a járási párt és állami szervek képviselőivel Harsonaszó jelezte a zászlóvivő érkezését, majd ünnepélyes jelentés következett- Ezt követően Ondrej Saling, a járási pártbizottság vezető titkára üdvözölte a pionírokat. Beszédében nagyra értékelte és megköszönte munkájukat, mellyel aktívan hozzájárultak a járás fejlesztéséhez. Szólt továbbá a fiatal nemzedéket érintő Időszerű kérdésekről, a kommunista nevelés fontosságáról, a béke megőrzéséért tett erőfeszítésekről, végül pedig Ismertette a járás fejlesztésének távlati terveit. A pionírok részéről ketten — egy fiú és egy lány — beszámoltak a járás pionírjainak életéről, ismertették a Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére tett szocialista vállalások eredményeit. A pionírok felajánlásukat 136,9 százalékra teljesítették. A pionírok az idei évben Is a megkezdett úton akarnak haladni. Ondrej Saling elvtársnak átnyújtották a pionírszervezet megalakulásának 35. és az SZNE 40. évfordulója tiszteletére vállalt felajánlásukat. A szocialista vállalás felolvasását követően a Példás csapattanács elmért folytatott versenyt értékelték, majd a szakkörök legaktívabb tagjainak a névsorát ismertették. A hivatalos rész befejezése után pionírkarnevált rendeztek, ahol valamennyi résztvevő jól szórakozott. N. M. Védjük a ragadozó madarakat! A nappali és éjjeli ragadozó madarakat még századunk elején Is tűzzelvassal üldözték a hasznos vad védelme érdekében, jelenleg viszont valamennyi ragadozó madár védelmet élvez, csupán a zárt téri apróvad nevelő telepek közelében engedélyezett a héja, karvaly és az egerésző ölyv apasztása. Különösen az egerésző ölyvtől féltik a zárt térben nevelt, félig-meddig szelíd fácáncsibéket. De lássuk a kérdés másik oldalát, a növénytermesztés szempontjából. A kutatók például kiszámították, hogy egy egerésző ölyv évente nagy mennyiségű gabonát ment meg a rágcsálók pusztításától. Egy mezei pocok nyári időszakban egyedenként 1 kilogramm gabonát fogyaszt. Bármelyik nagyobb bagoly ezer pockot zsákmányol nyaranta. Ezen az alapon egyetlen bagolynak idényenként tíz mázsa gabonát kő-* szönhetünkl Az elmondottak ismeretében' miért van szükség az élő természetre károsan ható növényvédő szerekre? A kérdés megválaszolása egyszerű: manapság a korszerűen művelt agrárkörnyezetben már képtelenség lenne akkora madársűrüséget fenntartani, amely nagyüzemi méretekben megbirkózhatna a kártevők tömegével. Hiba lenne azonban lebecsülni vagy elvetni a biológiai növényvédelem adott körülmények között kínálkozó lehetőségeit. Ifi- Bugár Árpád, Itt a farsangi Fo;6; Hp.. Iskolai szavalóverseny A nemesócsai (Zemianska Olča) Petőfi Sándor pionírcsapat az elmúlt héten tartotta hagyományos szavalóversenyét. -Vers és prózamondásban 53 pionír versenygett azért, hogy a legjobbak közé kerüljenek, s pionírcsapatukat a körzeti versenyen képviselhessék. A versenyzőket öt tagú bizottság értékelte. Versmondásban — az egyes kategóriák szerint — Horváth Xénia, Hercz Zsuzsa, Horváth Hedvig, prózamondásban pedig Lehôtka Beáta, Pálfy Mónika, Szabó Zsuzsa szerezte meg a győzelmet. RAVASZ ÖDÖN FEBRUAR kelte nyugta kelte nyugta , ó. p. ó. p. ó. p. ó. p. Február 20 Hétfő ALADÄR LÍVIA i 6 43 1714 21 52 8 43 Február 21 Kedd eíeSs; \ 641 1716 2310 906 Február 22 Szerda GERZSON i ETELA $ 8 39 17 17 — 9 30 Február 23 Csütörtök ROMAN0 ? 6 37 17 19 026 9 58 Február 24 Péntek MÄTYÄS ) g 36 1720 1 40 10 30 MATEJ v. Február 25 Szombat Februári í 6 34 17 22 2 48 11 09 Győzelem (1948) \ Február 26 SÁNDOR, GÉZA ) 6 32 17 23 3 48 11 56 * a lakásban megsózzuk. A megfőtt babot és zellert leszűrjük, összekeverjük a besózott hagymával, az apróra vágott disznósajttal. Majd a páclével leöntjük, s tálalás előtt egy két óráig hűtőben állni hagyjuk. FÜLEMÜLE PALACSINTA Hozzávalók: 12 dkg liszt, 3 tojás, 3 dl tej, 5 dkg dióbél, 10 dkg málna vagy szamócadzsem, 3 cl rum, 5 dkg porcukor, zsír, Só, 1 csomag vaníliás cukor. A darált dióbelet összekeverjük á málna- vagy szamócadzsemmel, megtöltjük a palacsintát és a meleg puncsmártással leöntjük. Puncsmártás készítése: 2 tojás sárgájából egy kávéskanál liszttel, 5 dkg cukorral krémet készítünk, felöntjük forró vaníliás tejjel, elkeverjük, s forrás közben hozzáadjuk a rumot. i 4 I 4 I I s I s I 4 Az otthon sokkal többet jelent, mint a lakást, az elemi szükségletek kielégítését. Akkor szolgaija maradéktalanul až embert, ha magasabb rendű esztétikai igényét is kielégíti. Minden lakásnak megvan a maga sajátos hangulata, légköre, amelynek a benne lakó ember egyéniségét kell tükröznie. Fontos az az érzelmi hatás, amelyet az összkép gyakorol az emberre. Ez sok összetevőből áll: a térhatásból, a bútorok, a padló, a szőnyeg, a világítótestek, a függönyök, harmóniájából. A lakás végsó forníáját a díszítés határozza meg. Ez teszi otthonunkat meleggé, lakályossá, mindenekelőtt egyénivé. Aki jól akarja magát érezni otthonában, az nem nélkülözheti a szép tárgyak jelenlétét.' _ A polcokra könyvek, szobor, kerámia, fa- és üvegtárgyak, a falakra festmény, grafika, metszet, faliszönyeg stb. kerülhetnek. A tárgyak egymás mellé he’yezésénél figyelembe kell venni a ^ontraszthatást. A szomszédos színek módosítják egymást. A hideg és a meleg színek, a vidám és a nyomasztó, a kiugró és a háttérszínek egymást "kiegészítő optikai hatások A tárgyak nagysága és alakja is viszonylagos, a szomszédos elemek arányától függ. A tárgyak helyét a kompozíciós egyensúly, a felületek arányos kitöltésének lehetőségei alapján kell meghatározni. Asszimetrikus kompozícióknak is van egyensúlyuk, ez a pozitív és negatív formák és foltok összhangjában jelentkezik. Ha a tárgyak elrendezésében hiányzik a komporfáltság és a művészi megjelenítés eszközei nem érvényesülnek, az eredmény zavaros, kifejezéstelen vagy túlzsúfolt lesz. A különbség annyi, mint egy rendetlen raktár és egy szépen megrendezett kirakat között. Legyünk óvatosak a műfajok keverésében. Csak olyan tárggyal díszítsünk. csak olyan képet tegyünk a falra, amelynek személyes mondanivalója van számunkra. - —csp— lEBÉSZTREJTVfBY Rejtvényünkben Munkácsy Mihály alkotásait rejtettük el a vízszintes 1., 14., 36., 66., 71., valamint a függőleges 15., 23., 26., 35. számú sorokban. VÍZSZINTES: 13. Tó — olaszul. 15. Sgekundum. 16. Vázlatos rajz. 18. Azonos betűk. 19. Lantén. 20. Limában van! 22. Sokára. 24. Város Ausztriában. 26. Bór. 27. Tesz. 29. Csemegeszőlő-fajta. 31. Bánat- 32. Tarol. 34. Aeneas szerelmese — fonetikusan. 35. Magyar színész. 38. Tantál. 39. Hiányosan kirúg. 40. Ilyen fény Is van. 43. Béke — szlovákul. 45. Szilícium. 46. Rejtély. 49. Kérdőszó. 50. Latin elöljáró. 52. A középkor legjelentősebb európai utazója. 53. Talmi. 54. Műsoros est tartására való épület. 56. Vízinövény. 57. Cseh színész. 58. Váltságdíj. 60. Hála fele. 61. Tibor, Antal. 62. Házőrző.* 64. Azonos a vízszintes 43-al. föld megmunkálása. FÜGGŐLEGES: 1. Tonna. 2. Létezik. 3. Tánclépés. 4. Hőenergiát termelő folyamat. 5. Magyar akadémikus, az agrártudományok művelője. 6. Fasiszta rohamosztag. 7. Folyó Romániában. 8. Pa............. hosszúnadrág. 9. Területegység. 10. Csehszlovák jégkorongozó. 11. Hiányos bója. 12. Azonos betűk. 17. Szorul. 21. Cseremisz. 25. Ad ácta. 28. Város az NSZK-ban. 30. Siker — szlovákul. 31. Fizetés. 33. T ,Z. 37. Néma tusa. 41. Zsiger része. 42. A múlt idő jele. 44. Viola közepe. 47. Pipában van! 48. Magyar költő. 50. Diadal (az utolsó betű duplán). 51. Hollandiai város. 54. Képző. 55. Mesealak. 57. Angliai fürdőváros. 59. Zenei hang. 61. Varróeszkőzei. 63. Női név. 69. A 65. Pozsonyi hírlapíró. 66. 1005 római számmal. 67. Emma, Anna, 68. Másodperc. 70. Vásárban van! Beküldendő a vízszintes 1., 14., 36., 66., 71., valamint a függőleges 15., 23., 26., 35. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk 4. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: vízszintes 1. Morgue utcai gyilkosság, 43. Groteszk és arabeszk. Függőleges 12. Az aranybogár, 39. Csodálatos történetek. Nyertesek: Vass Ildikó, Csenke (Cenkovce), László Benőné, Hidaskürt (Mostová), Szúnyog Mihály, Királyhelmec (Kráľovský Chlmec).