Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-13 / 32. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES. 1983. augusztus 13. Ez még a nyár Vicsápapáti (Výčapy Opatovce) szövetkezeti tagok és családtagjaik a tengerparton i nagyokat nyújtózzunk, felfrissüljünk, élvezzük a természet szépségét, a víz és a nap hatását s új erőt gyüjtsünk az őszi munkák végzéséhez. Míg a kevesebb pénzűek szívesen veszik Igénybe termálfürdőinket, folyópartjainkat, tavainkat, a vastagabb erszényűek a Magas-Tátrát, vagy híres fürdőhelyeinket, esetleg a tengerparti nyaralókat veszik birtokukba, hogy néhány kellemes hetet töltsenek el, gazdagítva élményeiket, bővítve látókörüket. Képeink a nyár meghitt örömeiből adnak csöppnyi ízelítőt. A dpdkl (Dlakovce) termálfürdő vendégei, akik a Jegenyefák lombsátra Szöveg és képek: —nk— ■ ■ Öregek a társadalom védőszárnya alatt Akárhogy is vesszük, a szövetkezeti földművesek többnyire eredményes munkát végeznek. Nekik is kijár a szabadságolás, az üdülés, az erőfelfrlssítés. Különösen most, amikor már maguk mögött hagyták a nyári munkák egyik legigényesebbjét, a gabona betakarítást. Ez az időszak — afféle „uborkaszezon“. Am nagyon jó arra, hogy Az öregkor sok bajának nyomában járva jutottam el Szlovákia legmodernebb nyugdfjasotthonba, melyet 2 évvel ezelőtt adtak át Tornaiján (Šafárikovo). Az impozáns szociális intézmény 170 lakójáról 52 tagú személyzet gondoskodik. Tizenegy pavilonjának két-, illetve egyágyas szobái kényelmes otthont nyújtanak a magányos öregeknek. Mindegyik lakóegységhez szociális helyiség, teázó és társalgó is tartozik. Az ápolásra szoruló fekvőbetegeket a kórházi részlegen helyezték el, ahol rehabilitációs szobák is vannak. ELMENYTŰREDEKEK Meggyőződéssel vallom, hogy egy szociális otthon mindennapi életfolyásának, az ottlakók hangulatának s érzéseinek a megértéséhez, megértedéhez bizonyos fokú lélektani Ismeretekre van szükség ... A felszínen sepregetéssel csak közismert formulákat, érzelgős szólamokat pufogtathatunk. Különben ez a véleménye Biriné, Antal Erzsébetnek is, az otthon ergoterápiás munkatársának, akivel végigjárom a szobákat, társalgókat, a tágas parkot. A szociális létesítmény lakóinak Erzsikéje hozzáértően, ráérzőén tudja, hogy milyen út vezet az emberi értékek felszabadításához. Nem az elmélettel, hanem széplelküséggel vezeti közel a békés öregkorhoz, a jóravaló öröthökhöz és az értelmet adó munkához az igaz szeretetre vágyó nyugdíjasokat. A szociális otthonok lakóiról írt újságcikkekből eddig többnyire csak az öregkori derű, múltnélküli megbékélés s lágy mosoly ldilljének sugárzását éreztem. Most már tudom, hogy ennél sokkal több, más a valóság, mert a befogadás-lélektan föltáratlan titkainak felfejtésével megsejtettem hétköznapjaik emelkedett nyilatkozatai mögött mosolyuk szögletében, könnyeik prizmájában megbúvó, kitft rülhetetlenül jelen levő múltjukat: a különös, magányba zárt csonka családok fájó történeteit. Az idekerült, zaklatott, s fölzaklató emberek személyes és kollektív hiányérzetének prózai leltárkönyvét lapozgatom lllúziótlan józansággal. Megállapítható, hogy világba ágyazottságuk érzelmi kötődései itt sem szűntek meg, csak éppen érvényüket vesztik —, mert újak lépnek a helyükbe — azok a normák. A huzamos beszélgetések hatására a valóság olyan csomópontjait fedezhetem fel, melyeket a belső valóságra figyelő elmék ragadtak ki a világ képeinek halmazából. Vagyis: csak arról tudtak felszabadultan beszélni, ami számukra egyes-egyedül fontos és reális a világban: megélt szenvedéseikről és az otthonralelésüket követő megbékélésről. Az önnön hibáit leküzdő társadalmi rend itt és ekkor vált előttem felejthetetlen ténnyé és folyamatos ígéretté. Akkor, amikor magányos, kapcsolatok nélküli éveik, s az utána megváltást nyújtó otthonratalálásuk történetét rajzolták elém Izzó plaszticitással és nyíltsággal. Hatására ellenállhatatlanul feltört bennem a valóságérzékelés mindent lehengerlő kényszere, a lelki odafordulásra való reagálás légkörében... NÉGY a 170 Közül, Az egykori magányérzet és a számvetés vágya elementáris kitárulkozást kényezert váltott ki a hetvenhat éves Bódl néniből. — Több mint huszonöt éve vagyok özvegy, tizenhét éve betegeskedem. Kórházakban töltöttem el életemnek ezt a hosszú, keserves Időszakát. Akkor éppenséggel otthon (otthon?) voltam — senkim sem lévén — a szomszédok és a falumbéliek segítségére szorultam, ök főztek, mostak rám. Gyötört ez az állandó kiszolgáltatottság, elhagyatottság... Itt Jól érzem magam. Végh Zsuzsi néni a lakótársam, akivel testvérként összeszoktunk már. Megértjük, óvjuk egymást. S amióta itt vagyok, ennek egy éve, már az egészségem Is jobbra fordult ... Gálová Margita már közel jár a hetvenhez, önleleplező módon vetkőzik ki az örökös önfegyelem hozzánőtt páncéljából, újraélve családja szomorú stragédiáját. Korán meghalta férje, egyetlen fiát is fiatalon elragadta a halál. Teljesen egyedül maradt, vlgasztalhatatlanul, gyógyíthatatlan sebbel a szívében. Hogy életben maradhasson, s léte valamicske értelmet is nyerjen, ébrenlétének szinte minden percét, óráját kézimunkázással tölti ki. A kóros családldegenség elpusztít gyöngédséget, szeretetet, törődést, még a józan ész diktálta viselkedési szabályokat is. Ez a tanulság vlláglott ki Kovács Pali bácsi keserűen panaszo1-- félmondataiból. Elszomorító ennek a megfáradt apának az esete, aki látva, hogy szavai, tettei (három lányt nevelt föl özvegyen) falra hányt borsóként hatástalanok, befogta „pörös“ száját és hátat fordítva a családi kúriának, beköltözött az „öregotthonba“. Pali bácsi egyébként hamar megtalálta helyét ebben a közösségben. Részt vesz valamennyi kulturális rendezvény szervezésében, seprűket köt, és segít a kerti munkában. Tóth Barna bácsi 73 éves, a lakóbizottság köztiszteletben álló elnöke. Jó szervező. Mindenféle munkát elvégez. Gyönyörűen harmonikázik. Sorsáról kemény, ídllltelen látleletet tár elém: — Kőbányában dolgoztam. Szürkén, egyhangúan, magányosan éltem az éveimet. Egyszer látogatóban voltam Itt, s annyira megtetszett ez az otthon, hogy késlekedés nélkül be is költöztem Ide. Amikor hébe-hóba hazalátogatok szülőfalumba, az emberek sajnálattal a szembe mondják: „Hát szegényházba kerültél, te Barna?!...“ S nekem nagyon fáj, hogy nem tudom velük megértetni a valóságot, ami körülvesz, s amit érzek. Azt, hogy mostoha éveim után most végre elégedett és boldog vagyok ... Örömöm telik a közösség Javára végzett munkámban. S ami rész rám esik ebből a létesítményből, azt nemcsak otthonomnak, hanem a sajátomnak Is érzeml S büszke vagyok rá...Ili Otthontársaim, ha nem is mindig és mindenben értenek velem egyet, ha néha lázongva tudnak csak a közgondok viseléséből részt vállalni, akkor Is vállalják, hogy az olykor felbomlott rend helyreálljon. Azt hiszem, Barna bácsi azért beszél így, mert ö érzi át legmélyebben, s ami közös valamennyiükben: a családi szeretet hiányát, a megérdemelt gondoskodást utólagosan pótló gyönyörűséget, és a szabadságélményben kiteljesedő létbiztonságot. A beszélgetések során egy-egy pillanatra feltárult előttem az elfojtott ösztönök és felszabadult szenvedélyek összefonódott gyökérzete, melyből új életformát, új értékrendet és erkölcsi magatartást, új hajtásokat növesztett, hívott életre a társadalmi gondoskodás. Az egykor mosolytalan, rideg arcok — a szociális intézmény égboltja alatt — jóságos, hálálkodó tekintetűre változtak. S már csak az ajkak szögleteibe húzódó keserű ráncok emlékeztetnek kilátástalan, sanyarú múltjukra. ÉLTETŐ ÉLETKÖZEGBEN A szobák otthonos meghittséget, melegséget árasztanak. A falakat képek, virágok, kézimunkák díszítik. A társalgókban tévé, rádió, társasjáték s újságok sokasága. — Rendkívüli figyelmet fordítunk az emberek kulturált szórakoztatására — mondja kísérőm, a végtelenül kedves és jóságos Erzsiké. — Az esztétikai ráhatással igyekszünk megőrizni erkölcsi tartásukat, melyet a társadalom (egyéni sorsuk) öntőformáiban szereztek, s melyek megtartották ókét az otthon közösségi értékrendjének elfogadására. A kényelmes fotelokkal berendezett tágas kultúrteremben színpad, magnó, lemezjátszó, sőt különféle hangszerek Is a rendelkezésükre állnak. Sűrűn követik egymást a kulturális rendezvények, filmvetítések, színlelőadások, nótaestek, író-olvasó találkozók, teadélutánok. Gyakran fellépnek itt a város diákjai, tanulói szórakoztató esztrádműsoraikkal. Zárt körben megünneplik a nők napját, s még a Télapó is ellátogat hozzájuk. A sokezer kötetes könyvtárhoz olvasóterem Is tartozik. A nyugdíjasok nagy érdeklődést mutatnak főleg a mesék, detektívregények, útleírások lránt. Olvasókört is alakítottak, melyben nagyon népszerű a felolvasás. Van egy gyönyörű klubhelyiségük, ahol csodálatos kézimunkákat láttamf A lakók készítették. A faliújság édekes, színes tájékoztató. Ezt olvasva értesülhetnek az emberek többek között arról Is, hogy kinek, mikor van a születésnapja, Illetve a névnapja. Legkedveltebb a turisztikai szakkörük. Gyakorta szerveznek kirándulásokat a környék nevezetességeinek és természeti szépségének a megismerésére. A gyalogtúrák alkalmával erdei gyümölcsöt, sóskát, gombát s gyógynövényt is gyűjtenek. Rengeteg munkával ők létesítették az intézményt övező parkot. Van saját gyümölcsösük, ahol több tucatnyi fajta facsemetét ültettek. A zöldségeskert a másik büszkeségük. Mindenféle zöldséget termesztenek a konyha részére, s még télre is bőségesen raktároznak el belőle. Újabban szőlő telepítésével Is próbálkoztak. A kosárfonást, seprőkészltést háziiparrá fejlesztették az otthonban. Ugyanakkor a kézimunkakör tagjai Is sok értéket, szépséget teremtettek. Az ügyeskezű anyókák hímeznek, varrnak, subákat készítenek. Sisák Viktor, az otthon nagyrabecsült igazgatója arról tájékoztatott, hogy a közelmúltban egy új épületegységet adtak át, ahová olyan idős házaspárok költöznek be (az összkomfortos min’ ’-kősókba) akik saját bútoraikat akarják használni, maguknak főzni. Vagyis akik még nem veszik igénybe a széles körű gondozó-szolgálatot, de ha másképp döntenek, bármikor biztosíthatják számukra a főtt ételt, és az orvosi ellátást is. A jóízű ebéd elfogyasztása után mégegyszer elvegyülök az otthon lakói között. Figyelem mozdulataikat, szavaik nyomén végigjárom múltjukat. Szemük fényében — kihordott nyarak. Örökre elköltözött hajukból a nap, s tekintetükben öntudatlanul ott bujkál az örök kérdés: azok lettünk-e, akiknek ifjú korunkban álmodtuk magunkat? KORCSMAROS LÄSZLÖ Az éjszakai eső után felfrissült minden. Pára lebeg a vidék fölött, mint valami menyasszonyi fátyol. Mátyóc (Mafovce) főutcáján öröm végigsétálni. Csend van, emberhang és gépdobogás nélkül. Csupán lmlttamott kutya hangol, készülvén az Idegen fogadására. Aztán, amikor már nyomasztóvá válna a csönd, két idősebb embert látok Czap Béla portáján. — Csak az öregek vannak Itthon? — kérdezem, a kerítést támasztva. — Majdnem... — pillant fel gyümölcsszedés közben, immár kiegyenesedve, idősebb Czap, — öregszik a falu ... Amikor ml fiatalok voltunk, akkor is kicsi volt a falu, de a házaknál volt gyerekáldás, bőviben ... Az enyémek már kirajzottak: három fiam Nagykaposon (Veľké Kapušany) lakik, az egyik lányom Kassára (Košice) ment férjhez, Marlca meg a villanytelepen dolgozik és nálunk lakik. A fiatalok többsége városközeibe igyekszik... A férfiakat többnyire az országépítés szele sodorta el Innét, meg a kényelmesebb élet, a megélhetés. Mentek, s mennek Is, igaz, kevesebben, mint korábban, évekkel ezelőtt. A közénk telepedett csöndet Pogány Bertalan töri meg: — Három fiúgyermeket neveltem fel; kettő végképp elkerült a faluból, a harmadik, a legfiatalabb hét végeken hazajár. Villanyszerelőként Kassán dolgozik. Félek, ha megnősül 6 is hátat fordít a falunak. Nézze, a fiatalok nem nagyon akarnak itt. az országhatár mentén lakni... Ojfent a 77 éves Béla bácsi veszi át a szót: — Régebben pezsgő kulturális élet folyt Itt; arról emlegettek a leggyak-A HOLTPONTRÓL ELMOZDULNI Előbbre lépni! rabban minket. Húsz évig voltam a Csemadok-szervezet elnöke. Évente két-három színmüvet Is műsorra tűztünk, betanultunk s elő Is adtunk. Kiváló néptánccsoportunk volt, sosem hiányoztunk a különböző kulturális rendezvényekről, ünnepségekről. Sajnos, ma már mindez a múlté. Bár a Csemadok-szervezetben vannak fiatalok — a vezetésben Is! —, az utóbbi Időben mégsem hallatnak magukról. A nemzeti bizottság irodaépülete nem éppen a legjobb benyomást kelti az idegenben. Ssalontai István hnbelnök észre Is veszi, hogy fürkészem az épület küllemét s máris magyarázza, hogy hamarosan hozzáfognak az épület tatarozásához. Persze, azért történt Itt miegymás: „Z“'akció keretében felépült a kultúrház, járdákon kopog a lábbeli, s a nézelődő rózsabokrokat, díszcserjéket Is felfedezhet, ami társadalmi munkára vall. Smajda János, a falusi pártszervezet elnöke: — Sajátos a határmenti kisközség helyzete. Minden szempontból meghatározza az Ifjúság helyzetét, lelenét, jövőjét. Az alapvető kérdés: a foglalkoztatottság. Az utóbbi években sokán elmentek, másutt keresni kenyerüket. Még csak kilátás sincs arra, hogy a helyzet Javulna... Az elnök szavaiból kiszűröm, hogy az utóbbi években mintegy háromszázan költöztek el a faluból. Nyolc lakás ablakai élettelenül néznek az utcára. ' • Ma már elég sok gyereket vesznek fel a kisebb településekről, falvakból Is továbbtanulásra. Ez helyénvaló Is, de... az már más kérdés: hányán térnek vissza közülük, a tudás, az érettségi, a mérnöki diploma megszerzése után? — morfondíroz a hnb-elnök. Smajda pártelnök fűzi tovább a beszéd fonalát: — Közösségteremtés, közvéleményformálás szempontjából valóban jelentős az értelmiség szerepe. Jó légkörteremtő lehet — ha tevékenyl Ez utóbbi különösképpen hangsúlyoznám, mert elharapózhat az „elvégzem azt, amit reám bíztak, de semmi többet .. I“ felfogás, az „éljünk magunknak“1 szemléletmód. S kinn vagyunk a „vízből“... Hiszen a közművelődés elősegítése nem csupán a pedagógus feladata, az agrárértelmiségé Is... 1 Node, nézzük, milyen a gyerme’.:szaporulat. Az óvoda udvarán számolom a gyerekeket; sehogy sem több az huszonegynél. Az elnök tömören fogalmaz: — ötszázhetven a falu lélekszáma. Évente 12—14 gyerek születik. Van könyvtárunk s ifjúsági klub. Az iskolát megszüntették, azzal az indokkal hogy nem életképes. — Mit csinálhatnak Itt a fiatalok? — vetem fel a kérdést a falu kormányosának. — Közel van Nagykapos (Veľký Kapušany), oda járnak be szórakozni. Többen járáson kívülre járnak el. Viszont a továbbtanulók egy része a" közelben marad, Akik viszont szellemi munkát végeznek (mert Ilyenek si vannak jőcskánl), azok elmennek a faluból.... A többség itt lakik és a városban dolgozik. Az a véleményem, hogy a kistelepülésen sem okvetlenül kilátástalan egy fiatal jövője. Még akkor sem, ha a gondok listájával oldalnyi papírt lehetne megtölteni. A hnb-képviselök száma tizenkilenc; a kommunistáké — tizenhat fő. A regisztráltaké: huszonkettő. Legutóbb a hnb képviselőtestülete és a községi pártszervezet tagsága közös ülést tartott, melyen többek között értékelték a gabonabetakarítás menetét, a helyi társadalmi- és tömegszervezetek tevékenységét, a képviselők, faluvezetők helytállássét és a közellátást. Végezetül idézzük Szalontai István hnb-elnöknek a falu jövőjére vonatkozó nyilatkozatát: — Úgy vélem, az elvándorlás meg nem akadályozható, csupán csökkenthető az arányszám. Mátyóc fejlődése nem zárult le. Mint említettem, az idén renováljuk a hnb-épületét, szeretnénk befejezni a Járdák aszfaltozását. Sok tennivalónk nincs, a fontosabb dolgokat már megcsináltuk. Következő feladataink közé tartozik: a Csemadok-szervezet tevékenységének a fellendítése. Kár, hogy nincs képesített népművelőnk ... —®— Tudom, hogy a helyes cél elérése érdekében az emberek szövetségre lépnek. Ha nincs szakképzett népművelőjük, vagy pedagógusuk, válaszszák meg a leginkább rátermett, hozzáértő egyént a tánchoz, a színjátszáshoz, az énekléshez, hogy a kulturális élet ne stagnáljon, hanem fellendüljön — újra. A kisközség visszanyerhesse újfent régi, jó hírnevét. Illés Bertalan
