Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-13 / 32. szám
1 1983. augusztus 13. SZABAD FÖLDMŰVES Előtérben az atomenergia Az Idei év elején az európai szocialista országokban — a Szovjetunió kivételével — tíz atomreaktor üzemelt, melyek összteljesítménye 4400 MW volt. Elsősorban a Szovjetunió műszaki segítségnyújtásával épültek, s az atomreaktorok VVER- 440 típusúak. A Szovjetunió kivételével jelenleg négy szocialista országban — az NDK-ban, Bulgáriában, hazánkban és Magyarországon — állítanak elő elektromos áramot atomerőművekben. Az idén előreláthatólag még két atomreaktort helyeznek üzembe, az egyiket hazánkban, a Jas-Kőolaj kitermelés Ukrajnában Ál Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság poltavai területén nemrég kezdték meg az új lelőhelyen a kőolaj és a földgáz kitermelését A 4500 méter mély furaton keresztül naponta 150—250 tonna kőolajat termelnek ki. Elsősorban annak köszönhető, hogy az új lelőhely mészkővel dúsított közegben van. Tekintettel arra, hogy az új lelőhelyet nem igen lehet öszszehasonlítani a szibériai lelőhelyekkel, a kőolaj kitermelése mégis nagyon gazdaságos, mert az ipari központok közelében fekszik és kőolajvezetéket sem kell építeni. lovské Bohunice-i a másikat pedig a paksi (MNK) atomerőműben. 1990-ig várhatóan húsz atomreaktor fog üzemelni, egy-egy Lengyelprszágban és Kubában. A KGST-tggországok atomerőműveinek fejlesztése és építése a sokoldalú nemzetközi munkamegosztás eredménye. Míg korábban az öszszes berendezést a Szovjetunió gyártotta, manapság a sokoldalú együttműködés révén hazánk, Magyarország, Bulgária, Lengyelország, Románia és az NDK is részt vesz bizonyos típusú berendezések gyártásában. Erdőtelepítés az utóbbi tíz év folyamán évente nyolcvanezer hektár területet erdősítettek. jelenleg az erdősítés az igényes hegyi és hegyaljai körzetekben folyik, ami bizonyos mértékben lelassította az erdősítés ütemét. A Bolgár Népköztársaságban 1946- tól a múlt év végéig egymillió 600 ezer hektár területet erdősítettek, jelenleg az ország minden egyes lakosára 0,41 hektár erdőterület jut. Az országban az erdőtelepítésnek egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Például A rizstermelés fejlesztése A Román Szocialista Köztársaságban az ntábbi években egyre nagyobb figyelmet szentelnek a rizstermelésnek. Míg 1980-ban 19 ezer 800 hektáron termelték a rizst, eddig a jelenlegi ötéves tervidőszak végéig 25 ezer hektárra bővítik a rizs termőterületét. Ezzel elsősorban a rizs külföldi behozatalát kívánják csökkenteni. Az új rizsültetvényeket az ország déli. meleg körzeteiben, a folyók közolében telepítik. E területeket korábban nagyüzemiieg nem tadták hasznosftani. Az idén például Braiie környékén 500, a közeljövőben pedigtovábbi 700 hektáron telepítenek rizsültetvényt. Szövetkezetesítéssel az idei év végére ezt a részarányt 55 százalékra kívánják“ növelni. A Kisparasztok Nemzeti Szövetségének tagjai — 76 ezer szövetkezeti és 80 ezer egyénileg gazdálkodó földműves — adják az ország dohánytermésének, 79, kávétermésének 59, zöldségtermésének 65, kakaótermésének 70, cukornádtermésének pedig 19 százalékát, s az ország szarvasmarha-állományának 24 százalékát tenyésztik. Dmitri] Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere válaszolt a TASZSZ tudósítójának kérdéseire. Válaszában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és szövetségesei saját védelmi potenciáljukat a Varsói Szerződés tagállamainak megvédelmezéséhez szükséges szinten tartják. Katonapolitikájuk lényege a hatékony védelem, és semmi több. A Szovjetunió soha nem kezdeményezett fegyverkezési hajszát, s a jövőben sem szándékozik ezt tenni. Ha összehasonlítjuk az Egyesült Államok katonai potenciálját a Szovjetunió védelmi potenciáljával, akkor kiderül, hogy ez nagyjából egyenlő. A Nyugat és a Kelet között tehát megvan a katonai erők hozzávetőleges egyensúlya. Ez a reális valóság. Elismerte ezt három amerikai elnök is: Nixon. Ford és Carter. Ezt ma is sok jelentős amerikai személyiség elismeri. Csupán Reagan elnök, és őt követve az utóbbi időben néhány más nyugati vezető beszél sokat és gyakran a Szovjetunió „túlfegyverzettségéről“. Valójában az Egyesült Államok egészen a hetvenes évek elejéig fölénnyel rendelkezett a hadászati nukleáris fegyvezetek terén. S vannak olyan területek, ahol ma is fölényben van. Ha már a túlfegyverkezésről van sző, akkor az az ország törekszik erre, amely más államok területén több mint 1500 katonai támaszpontot és létesítményt épített ki, nagy harccsoportokat és harci eszközöket tart állandó készültségben, hogy átdobhassa azokat akár a világ legtávolabbi térségeibe. Rámutatott, hogy e Szovjetunió azért száll síkra, hogy Európában ne legyen nuklueáris, sem közepes harcászati fegyver. Ez reális út a nukleáris fegyverzettől mentes Európához, mivel a Szovjetuniónak nincsenek agresszív tervei. Az Egyesült Államok és a NATO azonban mind a mai napig hallgat: nem válaszol a szovjet kezdeményezésre, noha előterjesztése őte közel két év telt el. A Szovjetunió még egy változatot javasol: azt, hogy az európai övezetben mindkét fél csökkentse közepes hatótávolságú fegyverzetét több mint kétharmadával. Ez esetben a Szovjetunió készen áll arra, hogy csupán annyi rakétát tartson meg. ahánnyal Usztyinov marsall nyilatkozata Anglia és Franciaország rendelkezik. Nyugaton sokat beszélnek az „oroszok engedékenységének hiányáról". A Szovjetunió engedékenységének hiányáról szóló állítások leple alatt tudatosan elködösítik az angol és francia nukleáris fegyverek kérdését. Már önmagában abban a megközelítésben sem lehet felfedezni objektivitást, hogy nem akarják számításba venni ezeket a fegyvereket a NATO európai közép-hatótávolságú nukleáris erőinek keretében. Ez nem más, mint a NATO nyílt törekvése arra, hogy saját maga számára hatalmas katonai fölényt őrizzen meg Európában. Mint a közelmúltban ismeretessé vált, az Egyesült Államok és a NATO legjelentősebb országainak vezetői még 1979-ben, Guadeloupe-ban megegyeztek abban, hogy a genfi tárgyalásokon csak az Egyesült Államok vesz részt, s a tárgyalások kétoldalú jellegére hivatkozva kizárja a számításokból az angol és francia nukleáris fegyvereket, s bedobja a forgalomba az európai szovjet rakétamonopőliumról szóló verziói. A valóságban természetesen nem létezik semmiféle szovjet „rakétamonopólium“. Az SS—20 típusú szovjet rakéták kizárólag a NATO európai tagországainak nukleáris potenciálját — ideértve raját rakétáikat is — ellensúlyozzák. Kiemelte, hogy a Szovjetunió hadászati nukleáris ereje és az Egyesült Államok hadászati támadó ereje öszszevetésében hozzávetőleges egyenlőség mutatkozik. A Szovjetunió és az Egyesült Államok hét évvpl ezelőtt készítette el a SALT-2 szerződést. Annak minden legapróbb részletét, minden számadatát megvizsgálták. Amikor pedig a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői 1979-ben Bécsben aláírták ezt a szerződést, megállapították, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között paritás áll fenn a hadászati fegyverzet területén. Ez megmaradt mind a mai napig. Washingtonban viszont célul tűzték ki ennek a paritásnak a megtörését, a katonai fölény elérését Ha az Egyesült Államok hadászati támadó erejének bármelyik összetevőjét nézzük, azt látjuk, hogy ďiadegyiket rövid Időn belül a fegyverzet új rendszerére állítják át. A Szovjetunió senkit sem fenyegetett, és senkit sem fenyeget. A „szovjet veszély“ koholmányával egyes nyugati körök igyekeznek elterelni a népek figyelmét a valódi katonai veszélyről, amely a Reagan-kormányzat és egyes NATO-szövetségesek részéről fenyeget. Az utóbbi időben például az Egyesült Államok elnöke egyre gyakrabban beszél arról, hogy a Pershlng-2 rakéták nélkülözhetetlenek, hogy a Trident típusú rakétákra ugyancsak szükségük van az amerikaiaknak az „oroszok elrettentésére“. Am az elrettentésről szóló fejtegetések csupán porhintést jelentenek. Az amerikai vezető személyiségek ugyanis nem tartják előnyösnek, hogy bevallják az igazságot a katonai előkészületekről. A Pershing-2 és a Trident-rakéták valójában az első nukleáris csapás mérésére alkalmas fegyverek. A Szovjetunió tehát kénytelen olyan lépéseket tenni, amelyek katonailag ugyanúgy veszélyeztetik az Egyesült Államok területét és azon országokat, ahol amerikai rakétákat állítanak rendszerbe — ahogyan az Egyesült Államok veszélyezteti a Szovjetuniót és szövetségeseit. Azok, akik ma a fegyverkezést szítják, hadd értsék meg végre, milyen veszélyes illúzió a katonai erőfölény megszerzésére törekedni, s hogy mennyire sürgető szükség van a megállapodásra a nukleáris fegyverek korlátozásában és csökkentésében, az egyenlőség, a kölcsönös biztonság elvének megfelelően. Kubában jelenleg 1426 szövetkezet működik, melyek 76 ezer földművest tömörítenék és több mint 730 ezer hektár területen gazdálkodnak. Az 1959. évi első és az 1963. évi .második földreformot követően a földterület 70 százaléka került a szocialista szektorba, 30 százalékén pedig a kisparasztok gazdálkodtak, jelenleg az utóbb említett terület 42,3 százalékát szövetkezetesítették, s a további cél; Fellendült a kistermelés Az NDK-ban a kertbarátok az idén több mint 15 ezer tonna tavaszi zöldséget adtak a közellátásnak. A zöldségféléket szinte naponta szállítják az üzemi konyhákra, a vendéglátó üzemekbe, a városi piacokra. A kér tészkedök az NDK-ban tavaly a zöldségféléknek egynegyedét, a gyümölcsféléknek pedig felét termelték. Az idén a kert- és állatbarátok vállalták. hogy a kereskedelemnek 300 ezer tonna zöldséget, gyümölcsöt és húst szállítanak. A kertészkedők jelenleg több mint 73 ezer hektár, nagyüzemi termesztésre alkalmatlan területen gazdálkodnak. A kisállattenyésztők az idén megközelítően kél milliárd tojást és 400 ezer vágóludat adnak a közellátásnak. A teldolgozó iparnak 8 millió nyúl- és 175 ezer nutriagereznát szállítanak. Az NDK-ban jelenleg minden hetedik vágósertés, minden tizedik vágómarha, szinte az összes méz és házinyúlbús a kisállattenyésztőktől származik. (HÍZ) Washingtoni „békegalamb“ Kukrlnyikszl rajza Recesszió. Ez a sző már nem tűnik alkalmasnak a világgazdaságot megrázkódlató zűrzavar meghatározására. Egyre több politikust, üzletembert és közgazdászt kisér a félelem, hogy ez a gazdasági hanyatlás ellenőrizhetetlenné válhat, és a gazdasági rendszer nagyarányú lerobbanásához vezethet. Miközben a tőkés országok a gyorsuló infláció és a lassú gazdasági növekedés ikerproblémáival küszködtek, az emberek milliói vesztették el állásukat. A hihetetlenül magas kamatlábak a vállalatok ezreit tették tönkre. Számtalan vállalat képtelen volt elavult gyárait korszerűsíteni. Hirtelen veszélybe került a gazdaságfejlesztés Ígérete, amely a kapitalizmusban a múltban mindig is ösztönző erőként hatott. Az 1930-as évek n.agy válsága óta egyetlen gazdasági hanyatlási szakasz sem volt ennyire globális szintű. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a visszaesés felduzzasztottá a munkanélküliek sorait: számuk eléri a második világháború utáni 22 milliós rekordszintet. Ez annyit jelent, hogy majdnem minden tizedik dolgozó munkanélküli. Angliában a gyáripari munkahelyek száma 16 százalék kai esett vissza. Az NSZK-ban 1979 óta majdnem kétszeresére emelkedett a munkanélküliek száma, s eléri a 6,8 százalékot; a vállalati csődök száma pedig több mint száz százalékkal nőtt. A válság rezgéshullámai nem kerülték el Ausztráliát sem, amely jelenleg szokatlanul magas, 5 százalékos munkanélküliséggel kénytelen megküzdeni. A külföldi tőke beözőnlése számára „vegyes áldás“. A csekély lakosságú ország saját erejéből nem tudja összehozni a fejlődéshez szükséges tőkét — ám a nagyarányú tőkeimport nem kis veszélyeket hordoz magában: a multinacionális konszernek függvényévé teszi Ausztráliát. A vámvédelem elősegítette az ipar fejlődé sét, ám a protekcionizmus védfaiai mögött egész iparágak üvegházi palántákká csenevészedtek, s nemzetközileg versenyképtelenek. Miközben a kormányok bűnbakokat keresnek, hogy azokat tegyék felelőssé gazdasági nehézségeikért, a nyugati szövetségben egyenetlenség robbant ki. Az európai tőkés országok közgazdásza) azt a vádat hangoztatják, hogy talpraállásnkat akadályozza az Egyesült Államok hatalmas költségvetési deficitje, továbbá a kamatlábak magas sZintjeris gátolja. Washington viszont azzal vádolja Nyugat-Euröpát, hogy szubvencifilt acéllal árasztja el az amerikai piacot, és ezzel árt az amerikai gyárosoknak. Ezek a viszályok felélesztik a gazdasági nacionalizmus kísér.tetét, és az 1930-as évek óta nem tapasztalt protekcionista kereskedelmi háború veszélyeit. Különösen pusztitó hatásúnak bizonyult a világméretű gazdasági válság a legtöbb fejlődő ország számára, amelyek nyersanyagokat és csak na-Csodák pedig nincsenek gyón kevés gyáripari terméket szállítanak az ipari országoknak. A tőkés közgazdászok a közelmúltban még gazdasági csodáról beszéltek az Ázsia távol-keleti peremén elhelyezkedő országok — japán, Dél- Kórea, Szingapúr, Tajvan és Hongkong — esetében, melyek kiváló minőségű árut adtak el olcsó áron, ezzel gyors fejlődési ütemet értek el, az autó-, az acél-, a hajóépítő, az elektronikai és a ruházati iparban nagy részt kanyaritottak ki maguknak a világpiacokból. Csodák pedig nincsenek ... Ezt bizonyltja, hogy ezek az ázsiai országok is egyre jobban kezdik megérezni a világméretű gazdasági visszaesés következményeit. A lassú nyugati növekedés csökkenti az ázsiai exportcikkek iránti keresletet. Ezenkívül az egyre szigorúbb kereskedelmi megkötöttségek komoly veszélyt jelentenek az ázsiai országok számára. japánt például rákényszerítették Amerikába irányuló autóexportja csökkentésére — ugyanez történt több európai ország viszonylatában Is —, mégpedig azzal a fenyegetéssel, hogy ellenkező esetben behozatali kvótákat állapítanak meg. Egyre több tényező sző! amellett, hogy a világ nagyobb megpróbáltatáson esik át, nem csupán egy ideiglenes, átmeneti ciklikus visszaesésen. Számos közgazdász véleménye szerint új és talán hosszas időszak kezdődik melynek jellemzője a lassú növekedés lesz. S ami még rosszabb, azt is jósolják, hogy az amerikai és az európai munkanélküliség a következő évtizedben 8—9 százalékot tesz ki. Ezek a prognózisok meghökkentők és kijőzanítőak az enrrőpaiak és az amerikaiak egy egész nemzedéke számára, amely átélte 'á háború utáni korszak példa nélkül álló prosperitását. A tőkés kormányok az firak megfékezése végett időnként leszűkítették a pénzellátást. Ennek következtében azonban lelassult a fejlődés gazdaságaikban és csak korlátozott, ideiglenes előrehaladást értek el az infláció elleni küzdelemben. Amikor pedig a kormányok új növekedésrre akartak ösztönözni, az infláció újra nekilódult. Miközben a közgazdászok tanulmányozták az infláció gyökereit, egyre inkább meggyőződtek arról, hogy ez neun csupán az olajárak növekedésének a következménye, Bonyolult jelenség, amely egyaránt következik az energiaproblémából és a nyugati társadalmakban a második világháború után nagy prosperitást hozó szakasz számos alapvető társadalmi és politikai fejleményéből. Az olcsó olaj a háború ntánl fejlődés egyik nagy katalizátora volt, de megteremtette az ipari világ tartós energiafüggőségét. Az olcsó olajárak idején a legtöbb gyárat úgy tervezték és építették, hogy kevésbé törődtek azzal, mennyi olajat fognak fogyasztani. Sok esetben bonyolult gépeket üzemeltettek, amelyek viszont nagy mennyiségű üzemanyagot fogyasztottak. A nyugati országok veszélyesen sebezhetőkké váltak üzemanyag-vonatkozásban, mire 1973-ban lecsapott rájuk az arab olajembargó. Nem tudták egyik napról a másikra építeni otthonaikat és gyáraikat, kicserélni autóikat, s ezért el kellett tagadniuk az új olajárakat. A háború utáni növekedéssel párhuzamosan a várakozások is robbanásszerűen megnövekedtek. Mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában az emberek rendszeres béremelésekre és az életszínvonal emelkedésére számítottak, sőt ezt meg is követelték. A bekövetkezett infláció elleni védelmet követelő igények kielégítésére a kormánykiadások állandóan növekedtek. A bruttó nemzeti terméknek a kormány által elhasznált része I960 óta az ipari tőkés országokban 28 százalékról 38 százelékra emelkedett. Annak ellenére, hogy az adókat erősen emelték, ebben a szakaszban sem bírták az iramot a kiadásokkal. A nyugati propaganda úttal a maiiban olyan gyakran emiegeteh lökés gazdasági csoda gyakorlatilag illúzióvá vált. —Csl—
