Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-16 / 28. szám

1983. július 16.

SZABAD FÖLDMŰVES

7

ségeket új tanulságaival, hogy próbálni kellene már valami egyebet, hátha tudunk írni és játszani mi ts úgy, mint a régiek, vagy talán még jobban? még szebben? még igazabban? hogy talán nem volt se szép, se jó, se igaz, amit ők csináltak, és ml tehetetlen szokásból megcsodáltuk? Ezt gondolja, fiatalember, de mit tegyünk? A közönségnek ez kell, higygye el nekem, régi komédiásnak. A közönségnek klasszikusok kellenek, ez már így van, és én, ugye, üzletember vagyok, ami annyit tesz, hogy szeretek jól élni. Erre, erre tessék, gyerünk vissza az irodába.

Az ajtó bezárult mögöttünk, és az igazgató hátradőlt székében.

— Szóval, hogy az üzletre térjünk — mondotta és szórakozottan nézegette a körmét —, arról van szó, hogy ehhez a darabhoz nekem eqy prológus kellene. Tudja, nem hosszú, persze versben és könnyen szavalható formában. A téma igazán nem nehéz, adva van minden, ami kell, tudja, úgy gondolom, hogy a prológusban nem kell elmondani a darab tartalmát, hadd lepődjön meg a közönség ezeregyszer újra, azon a befejezésen, amit már ezerszer látott, hanem csak valami olyan lelkesítő dolgot gondolok — hiszen tudja. Valami őszszefogó gondolatot, amit a szerzők kifelejtettek a darabból. Valami olyasmit, tudja, mintha az Igazgató beszélne a közönséghez, melegen és lelkesen, hogy ezt és ezt akartam: nemes és fennkölt érzéseket akartam kelteni bennetek, hölgyeim és uraim, mert a darabban tényleg vannak ilyen dolgok, ahogy emlékszem rá, de mondom, úgy kell azt megírni, mintha az Igazgató azért adatná elő a darabot, mert tlyen dolgok vannak benne, és nem a stker végett. No, de hiszen maga majd tudni fogja. Én aztán ezt a prológust a műsorra nyomatnám.

Várakozóan, de nem sürgetve nézett rám.

■— Nézze — mondta hirtelen —, maga azt meg tudja írni nagyon hamar. Minek halasszuk a dolgot? Van itt egy kényelmes mellékszoba, bőrajtóval, a színpad lármáját kicsukjuk, leül szépen a fotelba, maga elé tesz egypár jó szivart — ezt a bockot parancsolja? — egy üveg likőrt, elmereng, ugye, ahogy maguk költők szoktak, és еду-két Óra alatt ott lesz az a prológus a papíron. En tizenegyig itt vagyok, bemegyek érte, és mindjárt megcsinálják az üzletet. 'Az első, akinek megmutatom, persze a kegyelmes úr lesz; fiatalembernek sohase árt, ha az akadémián tudnak róla. Egy kis halhatatlanság, téringette, piáié ha előleget lehet fölvenni rá, á contot. Mibe kerül az egész, ilyen tehetséges embernek? Néhány jó rím, néhány szép hasonlat — és kész.

Igazán, mondtam magamnak, ülvén a másik szoba zöld karszékén, szájamban szivarral, s a füstbe bámultam — mibe kerül? Hiszen ismerem a mesterséget, és vannak hasonlataim.

A papírra tettem toliamat és rámeredtem. Es gondolkodva és szórakozottan leírtam: faj és leírtam istenem ... és aztán hosszan múltak a percek és az órák, és a papíron egyre teltek a sorok,., egy és ugyanazon szó, százszor, ezerszer, egymásután.. jaj... jaj... jaj... egyre na'gyobb betűkkel... egyre görcsösebben, makacsabbul, végeláthatatlan .. % és ködbeborult szemeimen, leftttyent, elemyedt szájamon túl szegény, meggyötört elmém lassan, halálos gyönyörrel forgatott egy képet, hogy milyen jó lesz most, bejönnek értem és szelíden felemelnek majd, csltitanák, kocsiba tesznek... és milyen jó lesz majd a tébolyda hűs cellájában ülni, nézni,nézni végtelenül a fehér falakat... és tudni, hogy itt nem bánthatnak, nem szólhatnak hozzám .. ■ mert nem leszek ember többé, és nem kell felelnem a lelkemért.

A péterfalvi (Petrovce) gyermek citerazenekar

Kratkóczky Katalin nádszegi (Trstice) citerás Fotó: —-vass—

SVIDNÍK 1983- abéke jegyében

A színál Rozmaring vendégfellépése

A Dukla alatti tájon, amelyen át közel négy évtizede a szabadságunk érkezett, az Idén Június derekán Ismét felhangzott népeink békevágyának elnémíthatatlan hangja. Június 18—19-én immár huszonkilencedszer rendezték meg itt a hazánkban élő ukrán dolgozók svidniki kulturális ünnepségeit. Dukla és Svidník — népeink közös történelmének két elválaszthatatlan Jelképe. A duklai szoros mint szabadságunk kapuja, Svidník pedig mint évről évre erősödő békevágyunk kifejezője.

Harmincnyolc éve, hogy szabad hazában élünk: csehek, szlovákok, magyarok, ukránok, lengyelek. Nemzeti sajátosságainkat megőrizve, mégis közösen építhettük kulturális életünket, amely hazánk virágzó szocialista kultúrájának egészévé áll össze. Ehhez természetesen mindenekelőtt békére van szükségünk. Ennek a Jegyében zajlott a svidniki fesztivál is, amelynek résztvevői a prágai béke-világtalálkozó résztvevőinek küldött üdvözlő levelükben egyértelműen hitet tettek a béke és az élet mellett, az atomháború ellen.

A Grúziából jött Mhedrult IFegyveres lovas) folklórcsoport

Vaško Gyula felvételei

A kétnapos találkozón részt vett az SZLKP KB küldöttsége is, amelyet a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, Peter Colotka vezetett. A Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének küldöttségét a szövetség központi bizottságának elnöke, Fedor Kovát* vezette; Jelen voltak továbbá a magyar és a lengyel kulturális szervezetek központi szerveinek képviselői Is.

Az ünnepély gazdag programját a gyermekek nyitották meg.

A Legyen béke az egész földön! Jelszó Jegyében a svidniki Járás pionírjainak képzőművészeti alkotásait tekinthettük meg, már, péntek estétől. A szombati nap és tulajdonképpen az egész ünnepségsorozat a duklai emlékmű megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően a svidniki járási galériában Peter Colotka elvtárs ünnepélyesen megnyitotta a hazánkban élt legjelentősebb ukrán képzőművész, Dezider Millý Testő, nemzeti művész tárlatát. Az értékes gyűjtemény — amelyet a festő özvegye is megtekintett — a kiállítás után a svidniki Ukrán Kultúra Múzeuma tulajdonába került.

Ezt követően már véglegesen a dal, a tánc és a muzsika vette birtokába a svidnlkt szabadtéri színpadot. A műsor első része a Február szelleméhez hűen című összeállítás volt, amelyben ukrán gyermek- és ifjúsági folklórcsoportok léptek fel. Ezt követte A Kárpátok dallamai című összeállítás, amelyben a preiovi, a medzilabnrcei és a svidniki ukrán nemzetiségű vokálishangszeres csoportokat láthattuk hallhattuk. Vasárnap A barátság koszorúja című színes összeállítással kezdődött a műsor, amelyben a vendégegyüttesek, köztük az ukrajnai Verhovina, a grúzlal Mhedruli, valamint a kassal (Košice) Východniar és a CSEMADOK szinai (Sena) alapszervezetének Rozmaring tánccsoportja léptek fel. A fesztivál műsorának utolsó részét — Az otthon virágai cimű összeállítást — a Csehszlovák Televízió egyenes adásban közvetítette. A csodálatos szín- és dallamgazdaságú, pergő ritmusú műsorban szinte senki sem hiányzott a már eddig is szerepeltek legjobbjai közül; rajtuk kívül bemutatta ú] műsorát a Duklaalji Ukrán Népi EgyUttes ts.

A svidniki fesztivál jelentős aktusa volt az az ünnepi békegyfilás, amelyre vasárnap délután került sor, s amelyen Peter Colotka elvtárs mvondott ünnepi beszédet. Pártunk és államunk vezetőinek,Gustáv Husák elvtársnak a nevében szívélyesen üdvözölte az ünnepség résztvevőit. Hangsúlyozta a prágai béke-világtalálkozó jelentőségét, közös ügyünknek, a béke védelmének fontosságát. Nagyra értékelte a hazánkban élő ukrán dolgozók országépttő munkájának Jelentőségét, és külön utalt a kulturális élet magas színvonalára. Ezt követően Ivan Panóura, a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége Központi Bizottságának első titkára felolvasta azt a levelet, amelyet a fesztivál szervezői Prágába küldtek. A béke szószólóinak tábora tehát, akik ezekben a napokban a világ minden tájáról érkeztek Prágába, egy újabb hanggal gyarapodott.

BORISZ IVANCSOV,

a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége Oj Elet című hetilapjának munkatársa

frre van — mondta a portás, és a szuterén ajtaja felé vezetett. — Csak tessék lemenni a lépcsőn, jobbra fordulni, végig a folyosón, aztán balra végig, ki van Írva: Igazgató.

Keskeny pincefolyosókon mentem és azon tűnődtem, miért lakik az Igazgató a föld alatt. De aztán megértettem, hogy a földszintet egészen elfoglalja maga az orfeum: innen, alulról nagyon jól lehet adminisztrálni, és hogy mindez nagyon gazdaságos. Süllyesztők, gerendák, szuffiták bonyolult világa volt ez: apró villanylámpák pontozták be a sötétséget. Nyers puhafának, olajnak szaga terjengett.

Az Igazgató szobájában meleg volt, a pincefalai nehéz, drága szőnyegek borították.

Puha karszékbe ültetett le, és havannával kínált. Borotvált arca kövéren, élesen világított az íróasztal mögött, kiégett, gúnyos szemei most szórakozottan mozgolódtak. Előtte az asztalon egész sor villamosgomb, ezeket babrálta.

— Éppen telefonálni akarti mondta —, azt hittem, nem talál ide.

Bólintottam és eszembe jutott, amire figyelmeztettek, hogy óvatos legyek.

— A kegyelmes úr ajánlotta önt — mondta aztán az igazgató —, de különben magam is olvasgatom az írásait. Régi politikám, hogy törekvő, tehetséges fiatalembereket foglalkoztassak, új erőkhöz jut az ember, önök meg hozzájutnak valamihez, ami nélkül, akármilyen tehetség legyen valaki, nem viszi semmire. Megismerik az életet egy kicsit, közelről.

Néhány bókot dadogtam, hogy mennyire csodálom az egész üzemet, bonyolult szálaival, amik egyetlen kézbe futnak össze. Kieresztett tokával hallgatott.

— Most egy kisebb munkáról van csak szó — mondta aztán hanyagul —, de ha meg leszünk elégedve egymással, akad utóbb egyéb is. — Oldalt nézett rám, hidegen, gúnyosan, kegyetlenül. — Nálunk lehet keresni. — Nevetett és megveregette a Páliamat.

Kínosan vigyorogtam, aztán megdermedt az arcom. Kívülről, a folyosó felől hosszan elnyújtott zaj zendült fel, bugyborékoló hörgés vegyült bele, majd minden dobpergésbe fúlt. Az igazgató lenéző jóakarattal nézett rám.

— Próbálnak — nyugtatott meg —, ne féljen semmit.

— Milyen érdekes — mondtam, még mindig borzongva egy kicsit —, nekem még szokatlan ... Hát ez így megy, ilyen komolyan?

Felállt és zsebredugott kezekkel járkálni kezdett előttem. Most láttam csak, hogy biceg.

— Annak bizony komolyan kell

' menni, fiatal barátom. Ekkora üzemet csak nagy fegyelemmel lehet fenntartani, mindenki a legjobbat kell, hogy nyújtsa, ez nem játék.

Sokba kerül a dolog, és csak biztosra mehetünk, a közönség látni akar valamit. Nem szabad zökkenni semminek, mire elérkezik az előadás; a próbákon hulljon ki, ami férges, gyenge, élhetetlen. Annak össze kell vágni, mint egy gépnek. Erőlködést, forgácsot, bíbelődést nem szabad hogy lásson a közönség.

Megállt előttem, báliamra tette

mind a két kezét.

— De az ilyen tehetséges művészembernek nem árt, ha egy kicsit bekukkant a kulisszák mögé. — Bizalmaskodóvá lett a hangja. — Ml? Magunkfajtát — nem sértem ugye ezzel — ez jobban érdekel, mint a nézőtér, a kész előadás. Mi, akik csináljuk a dolgokat, ugye?~... Mi szeretjük közelről látni, hogy ts készül a szenzáció? Részt venni benne, ugye... Aztán magának nem ts árt, ha megismeri a dolog technikáját. Az illúzió

veszít vele, de kap helyette valamit, imi később többet ér majd: egy kis bölényt, egy kis iróniát, amivel nagyizerúen el lehet igazodni az emberek cözött. Ss talán — nyersen nevetett is rám kacsintott — talán egy kis ooziciót, később egy kis hatalmat... ni, fiatalember? Gondolja meg. Egy tis címecskét esetleg ... meg némi kiváltságokat, amikről kevesen tulünk csak.

Az asztalhoz lépett, és megnyomott tgy gombot. Vörös fénybe sötétült a :zoba, s alig vettem észre, hogy a izemben levő fal lassan szétnyílik, lomályos mező terült el a falon túl. ilkonyodó éggel, melyet bordó és sárgás sávok kereszteztek. Lejtős

PUV rOfíiVPC"

domb emelkedett, tetején elnyúló sö vény. Es hideg szél fújt.

— Csak erre — mondta az igazga tó, — mindenütt utánam. Vigyázzoi meg ne botolojn.

Távoli dörgés dübörgőit, világítt rakéták kapaszkodtak az égre. Heve nyészett pallón mentünk egymás mö gött, az igazgató zseblámpával vilá gított lefelé. Ekkor vettem észre a\ elnyúló kígyókat alattam, a katoná kát. Most megint dübörögve szólal meg az ágyú, és a rakéták fényéber olykor megvillant a tájék. Ilyenkoi felvonuló csapatokat láttam vergődn keskeny, sziklás ösvényeken. A fái közt hullák hevertek.

i—i Látja — mondta az igazgató — más gombot nyomva meg, mire nap pali fény öntött el mindent — látja minden igazi, nem kíméljük a pénzt Igazi fák, látja? Igazi föld és igaz fegyverek. A hullák ts igaziak. Mint ha ágyban, párnák közt haltak volne meg. Nézze, megfoghatja akármelyi két. Ez csak természethü lesz?

Tölcsért csinált a kezéből, és a zsi nórpadlás felé kiáltott — végteler magasságban kereszteződtek a fejünk felett.

— Hé, Majer, egy kicsit balra t. világítást. Aztán ide, az előtérbe égi, kis ütközetet szeretnék — ha lehel kézitusával. Es több hangot, töbl hangot. Az a katona ott rosszul áll lője le.

Rettenetes dörgés rázta meg a he gyeket, aknák robbantak, lassan hali el a visszhang, aztán sikoltozás, jaj gatás, hörgés. Lovak nyerítettek, éi sár cuppogott. Az Igazgató felém for dúlt.

— A rendezés elég egységes, ügyei Mert nem szabad elfelejteni, hogy c mű, úgy, ahogy házi szerzőim össze tákolták, magában zavaros és sok he lyen értelmetlen. Sokfelöl szedtük ai anyagot — Caesar, Hannibál és Napóleon nyomán. Kevés mese van ben ne, de annál több helyzet és szín Nagy tömegeket mozgatunk, a legbtz tosabb hatás.

Hogy erre nem tudtam mit monda ni, elmélkedni kezdett:

— Hát persze, azt gondolja, ugye mint afféle fiatal idealista, hogy ml nek ez, minek ez a sok régi darab újra meg újra felelevenítve, mikoi már ezer év előtt se volt sok értei műk. Tudom én azt, fiatalember. 01 vasom és a maguk írásait, ha nem is látszik meg rajtam. Hát persze tudom én azt jól, hogy többet érm valami újat kezdeni, valami szebbet valamtt, amiben tehetség, szellem éi erő van, fiatal kedv, új szempontok új erkölcs a megújhodott emberiség nek — hogy ezen a gyönyörű színpa dón, pompás felszerelésével — ezer a nagy mezőn itt, fölötte pompái csillárunkkal, a nappal, új drámái kellene látszani ül miliőben. úi szén