Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-11-19 / 46. szám

KERDFS: f Néhány tő rózsát szeretnék telepíteni, de nem tudom, mikor és hogyan kezdjek hozzá. érdeklődtem a kertésztdrsaktől, de attól még nem lettem oko­sabb. Az egyik az őszi, a másik a tavaszi ültetés mellett kar doskodik. Melyikükre hallgas­sak? V. S., L. ( VÁLASZUNK: A kertészkedőknek tulajdon­képpen igazuk van, hiszen ró­zsát ősszel és tavasszal egy­aránt lehet telepíteni. A tapasz­talt virágkedvelők és a szak írók általában az őszi telepítést javasolják, mert ez nyújt jobb eredményt. Persze a növényeket addig kell elültetni, amíg nem fagy be a föld. A rózsa számá­ra legmegfelelőbb a humuszom, 6—7 pH értékű agyagos homok­talaj. A nehéz talajokon a rózsa számára kijelölt területet minő­ségi szántófölddel, komposzttal, homokkal és szárazon oltott, égetett mésszel (10 négyzetmé­terre 2—3 kg) lehet feljavítani. Ä túl könnyű talajokon kom­­posztot, termőföldet ős mész­követ (10 m’-re 4—5 kg) kell adagolni. Rózsái számára szel­­lős, napsütötte helyet jelöljön ki s a töveket telepítés előtt állítsa vízbe. A gazdagon vi­rágzó rózsát 35—40, a nagyvl­­rágúakat 50—60 centiméterre ültesse, a rózsafák között egy­méteres, a futórózsák között kétméteres távolságot hagyjon. Ne sajnálja a fáradságot, akko­ra és olyan mély gödröket ás­son, hogy bennük szépen elhe­lyezhesse a felújított vágási felületű gyökereket, s közben az oltás helye maximum 5 cin­re kerüljön a föld felszíne alá. A gödrökbe adjon szerves trá­gyát, a gyökerekre szórt földet alaposan tömörítse, majd jól öntözze be a bokrot. Amikor a víz elszivárgott, a gödröt töltse, a bokrot pedig kupacolja föl (30 cm). Az Istállótrágyái úgy helyezze el a gödör alján, hogy a zsenge gyökerek még jövőre se kerülhessenek közvetlenül érintkezésbe vele. Őszi telep! léskor az ép és egészséges haj­tásokat lehetőleg ne vágja vtsz­­sza (tavaszi telepítéskor 2—3 rügyre kurtítjuk a hajtásokat). tkr| KÉRDÉS: Evek éta komoly gondban va­gyok, mert a kertszomszédunk 1976-ban felelőtlenül gyomirtó­zott s ennek még ma Is kárát látjuk. A kerítés tövében mind­két oldalon — tehát nála Is meg nálam ts —, körülbelül 20 cra-es sávban rengeteg gyom nőtt, amit egyszerűen lehetet­len volt kiirtani. Nos, a szom­széd gondolt egyet, szerzett va­lahol Zeazint és alaposan be­öntözte vele a kerítés mentét. Azóta az ó kertjében Is, meg a mi kertünkben is olyan 1,5 mé­teres sávban kukoricán k'vül semmi mást nem lehet termel­ni. Persze a kukorica ts csak sínylődik a földben. A szom szédra nem haragszom, hiszen lényegében jót akart, csak nem jól fogott hozzá a gyomirtás­hoz. Ellenben — mindkettőnk érdekében — tudni szeretném, hogyan lehetne Ismét termőre fordítani a nem kis földdara­bot? É. G., V, VÁLASZUNK: A felszívódó, gyökéren ke­resztül ható gyomirtó szerek közé tartozó Zeazin nálunk el­sősorban a kukoricában előfor­duló gyomok Irtására szolgál. Totális gyomirtóként is hasz­nálható a nem művelt, ún. nem mezőgazdasági területek gyom­talanításakor. A Zeazinnak van egy tulaj­donsága, amely a kukorica mo­nokultúrás termesztése szem­pontjából előnynek, az utóvete­­mények szempontjából hátrány­nak nevezhető. A szer utóhatá­sáról van szó, amely bizonyos feltételek közepette (pl. száraz­ság) még szakszerű használat cselén Is egy évnél tovább tart­hat. Ha viszont amúgy találom­­szerüen általában alaposan túl­adagolva használjuk, akkor bi­zony 6—8 évtg ts számolni te­het az utóhatással. Mivet a Zeazin a kistermelők számára könnyen hozzáférheiő, vo.. már rá példa, hogy a haragosok bosszúból, megszórták vagy meg­permetezték vele egymás kert­jét. Az sem ritka, hogy a segí­teni akaró kertésztárs műtrágya helyett hasonló zsákban tárolt Zeazint adott a kölcsönkérőnek. Csak a talajvizsgálat során de­rült ki, hogy a tévedés követ­keztében kb. 8—10 évre elegen­dő gyomirtó került a tataiba. Mások az érlelt Istállótrágyát gyomtalanítják Zeaztnnal, s a­­mikor a hajtatott növények gyökere elér a beszántott trá­gyáig, a leveleken érközi sár­­gulás jelentkezik, majd az erő­sen károsult növények lassan elpusztulnak. Az elmondottakból kitűnik hogy a gyomirtó szerek haszná­lata sok veszéllyel Jár. Leg­nagyobb gondot a gyomirtók egyenletes kijuttatása jelent. Nagyüzemben ez megoldott kér­dés, de a kertben szinte meg­oldhatatlan • probléma. Marad­junk a Zeazlnnál. A kukorica gyomirtására hektáronként 1,5 —2 kg szükséges belőle. Ha ezt az adagot átszámítjuk mondjuk tíz négyzetméterre, akkor 1,5— 2 gramm vegyszert kellene víz­ben oldva egyenletesen kiper­metezni az adott területre. Ezt a feladatot a kertészkedők szá­mára gyártott permetezőkkel nagyon nehéz megoldani. A további probléma az utó­hatás. Az utóbbi időben a nagy­üzemekben is mind gyakrabban észlelik a kukorica irtán ter­mesztett növényeknél. Tipikus példaként említhető a kukorica után vetett bűza vagy árpa ká­rosodása: néha 20—30 négyzet­­méteres „kiégett* szigeteket láthatunk a gabonaföldeken. A terméketlen foltok jelzik, hová jutott a kelleténél több Zeazin a kukorica gyomirtása során (pl. megállt a gép vagjy előbb a permetezőt indították be, s csak azután Indult meg a traktor stb. |. A kukorica a Zea­zin tízszeres túladagolását ts eltűrt, de más növények azon­nal érzékenyen reagálnak a szermaradványra. • A gyakorlati tapasztalatok Is­mer--ében, kimondottan a gyom­irtó szerek kerti használata el­len vagyunk. Persze vannak a Zeazlntól kevésbé veszélyes gyomirtó szerek Is, de ezek használata is csak bizonyos esetekben Indokolt. Az önök esetében például a Roundup jöhetett volna számításba. En­nek a hatóanyaga — ellentét­ben a Zeaztnéval — a lombon keresztül jut be a növénybe, és a gyökórzet felé haladva, az egész növényt elpusztítja. E tulajdonságánál fogva kitűnően megfelel a mélyen gyökerező, évelő gyomok (pl. szulák. ta­rackbúza, mezei ászát) Irtásá­ra. Használata akkor a legered­ményesebb, ha intenzív növeke­désben levő gyomokra perme­tezzük ki. Persze vigyázni kell vele, hogy a permetléből a kul­túrnövényekre he jusson. A ke­zelt gyomok előbb elhalványod­nak, későb hervadni kezdenek, végül elpusztulnak. A folyamat elég lassú, körülbelül három hétig tart, de az eredmény tö­kéletes. Sajnos, ezt a gyomirtót azonban egyelőre csupán л nagyüzemek részére forgalmaz­zák. Hogy van-о lehetőség az évekkel ezelőtt Zeazinnal be-^ öntözött tr- " .1 mielőbbi ter­mővé tételére? Sajnos nemmel kell válaszolnunk. A Zeazin ha­tóanyagénak bomlását gyakori talajműveléssel, öntözéssel és főleg szerves anyagok , tőzeg, komposzt, tstállőtrágya I bedol­gozásával is csupán némileg tudjuk meggyorsítani. S amíg a Zeazin hatása tart, addig ki­zárólag kukoricát lehel a szak­szerűtlenül gyomirtőzott terüle­ten termeszteni. MATLÄK GYÖRGY. agrármérnök Az ifjú kisállattenyésztők találkozója az érsekújvári (Nové Zámky) járásban 1979 óta tölt be fontos szerepet a fiatalok körében végzett népszerüsítő-oktatá munkában. Tavaly elsó ízben rendeztünk közös ifjúsági találkozót a lévai (Levice) járás fiataljaival, az Idén pedig mi voltnnk az ő vendégeik. Az Ipolyságon (Šahy) megtartott találkozón mindkét járás­ból harminc fiú és lány vett részt. A háromnapos rendezvény keretében a gyerekek megismerkedtek az SZKSZ ipalysági he­lyt szervezetének munkájával és eredményeivel, meglátogattak több nyál-, baromfi- és madártenyésztűt, és természetesen szakelőadásokon vettek részt. Ezt követően vetélkedőt rendez­tünk és a legjobban szereplő fiatalokat jutalomban (tenyész­állatok) részesítettük. Ogy tapasztaltak, hogy a fiatalok közöl az ipolysági (Šahy) Liikáfi Maroš sajátította el leginkább az eredményes állattartáshoz nélkülözhetetlen tudnivalókat, de igen jól szerepelt a komjaticei Bartová Beata és az érsek­­újvári Mazanová Renata is. Bízónk benne, hogy a szerzett ismeretek hozzájárulnak gyermekeink tenyésztői munkájának javulásához és a kiállításokon elért sikerek állandósításához. (na) 4 1 Agalántai járás hazánk egyik legnagyobb zöld­ség- és gyümölcstermő vidéke. Akárcsak a danaszerda­helyi (Dunajská Streda), a ko­máromi (Komárno) vagy az ér­sekújvári (Nové Zámky) járás­ból. innen is naponta tonna­­szám szállítják a zöldséget Szlovákia északibb vidékeire, no és persze a cseh országré­szekbe. Járásunk az idén 34 ezer 153 tonna zöldség termelését vállal­ta^ Nekünk termeltetőknek örö­münkre szolgál, hogy a feladat sikeres teljesítéséből a kertész­kedők is kiveszik részüket. A kistermelők az év elején — szerződéses alapon — több mint 11 ezer tonna zöldség A kertészeti moz­galom népszerűsí­tését szolgáló kiál­lításokon bemuta­tott sok szép gyü­mölcs és zöldség kistermelőink hoz­záértését és szor­galmát dicséri Fotó: —bor megtermelésére és értékesíté­sére tettek ígéretet. A kertészkedők mozgalmának járásunkban több mini negyed­­százados hagyománya van. Az első SZKSZ-alapszervezetek (Matuškovo, Šintava, Sládkovi­čovo) 1955-ben alakultuk. Faü­­vainkon fokozatosan fellendült a tervszerű háztáji áruterme­lés. amely iráni az utóbbi években igen nagy érdeklődés mutatkozik. Ezzel párhuzamo­san egyre gyarapszik az alap­szervezetek, illetve a szervezett kertészkedők száma. František Šebo. az SZKSZ járási bizottsá­gának elnöke újságolta a mi­nap. hogy járásunkban immár 52 alapszervezete van a szövet­ségnek, s ezekben a szerveze­tekben 8439 kertészkedő tény­kedik. Ha figyelembe vesszük, hogy két évvel ezelőtt 50 alap­­szervezetben 7203 kertészkedő dolgozott, akkor a fejlődés fi­gyelmet érdemlőnek minősíthe­tő. Annál is inkább, meri a kedvtelésből vagy áratermelési hektáros földterület ésszerű kJ- nekelütt a nagyüzemi szinten használását szorgalmazzák, nehezen megtermelhető, mun Megjegyezzük, hogy a terület kaigényes zöldség- és gyii­­nagyubb részét a házikertek ad mölcsfélék szükséges mennyi-Egyre eredményesebben jak, mert járásunkban eddig csupán 55,4 hektáros, korábban elfekvő földterületen létesültek kerttelepek. A háztáji zöldség- és gyü­mölcstermelést — a felvásárló szervezetekkel kötött szerződés értelmében — az SZKSZ járási bizottsága szervezi és irányítja. A szervezett manka fő célja. ségének előteremtésében legyen segítségünkre. Kertészkedőink elsősorban a korai zöldségnövé­nyek termelésére szakosodnak (saláta, retek, zöldhagyma, sa­látauborka stb.), de más fonlns növények termelésével is szíve­sen foglalkoznak. Munkájukat a szövetség járási bizottsága — fólia, vetőmag és palánta biz-Ä legutóbbi járást kiállításon a húatáji termelők mellett a nagyüzemek is bemutatták ter­mékeiket Fotó: —éh tosftásával — hatékonyan tá­mogatja. Járásunk kertészkedni u múlt évben 11 ezer 428 tonna zöld­ség, valamint 887 tonna gyü­mölcs értékesítését helyezték kilátásba kistermelőink, akik elsősorban velünk, a Zelenina vállalat fióküzemével állnak partneri kapcsolatban. A félévi mérleg kedvezően alakult, hi­szen a 35 millió koronás for­galom 4578 tonna zöldség- és 102 tonna gyümölcs ellenérté­két képviselte. Nekünk, felvásárlóknak örö­münkre szolgál, hogy a háztáji árutermelés mindinkább szer­vezett jelleget ölt. Viszont, saj­nos, a szállítói-átvevői kapcso­latokban még mindig komoly hiányosságok észlelhetők. Mi a felvásárlást a megkötött szer­ződések értelmében végezzük, de például a Jednota FSZ felü­letes, kisebb mennyiségre szó­ló szerződést köt, aztán me­net közben általában lényege­sen töbh árut vásárol meg a termelőktől. Ez adott esetben nem csupán az SZKSZ járási bi­zottságának szervező munkáját nehezíti, de a miénket is. A ki­termelt^ zöldség és gyümölcs zömét a mi vállalatnak, a Zele­nina vásárolja fel, amely lénye­gében a járás önellátásának megalapozását szavatolja. A szerződés értelmében a kister­melőktől ebben az évben 9893 tonna zöldséget veszünk át, ami a háztáji árukínálatnak több mint 80 százalékát adja. Ezért is azon fáradozunk hogy kap­csolatunk a kertészkcdőkkél egyre jobb és gyümölcsözőbb legyen, természetesen mindkét fél megelégedésére. OLÁH GYULA agrármérnök, Zelenina Galante

Next

/
Thumbnails
Contents