Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-11-12 / 45. szám

A szántóföldi takarmánynövények termelése az 1981—1982-es évek állagában 9,2 millió tonnára növekedett, ami szénára átszámíiva hektáronként 6,57 tonna évi átlagot jelent a 6. ötéves tervidőszakban elért évi 8,3 millió tonnával és az 5,78

tonnás hek árhozammal szemben.

Silókukoricából 1981-ben 8,67, 1982-ben pedig 34,7 százalékkai termeltünk többet a tervezettnél. Hasonlóképpen növeltük a 7. ötéves tervidőszak első két évében az állandó gyepterületek takarmánytermését is. Az 1981—1982-es évek átlagában az évi termelés 4,7 millió tonna és az átlagos hektárhozam 3,13 tonna volt a 6. ötéves terv időszakában elért évi 4,3 millió tonnás termeléssel és 2,79 tonnás hektárhozammal szemben.

Ezzel szemben nem sikerült teljesítenünk az évelő takarmányok termelési tervét, amelyekből 1981-ben 8,9 százalékkal, 1982-ben pedig 21 százalékkal termeltünk kevesebbet a tervezettnél. Ennek oka elsősorban a vetésterületek nagyságának csökkentésében és a szükséges vetőmagvak hiányában keresendő. A takarmányalap megteremtése érdekében a kapás takarmánynövények termesztését fokozatosan növeltük. Az össztermelést azonban — a 7. ötéves tervidőszak első két évében — nem sikerült növelnünk (az 1981—1982-es évek évi termésátlaga 1 millió 067 ezer tonna volt, a 6. ötéves tervidőszak évi 1 millió 040 ezer tonnás átlagával szemben).

A TAKARMÄNYTERMELÉS BELTERJESÍTÉSÉNEK FŰ IRÄNYAI

A tömegtakarmányok termelésének fejlesztése elsősorban megköveteli, hogy másképpen viszonyuljunk a vele kapcsolatos problémákhoz, azaz olyan egyetemes megoldást és erőösszpontosítást követel, amely a gabonatermelésben elért sikerekhez vezetett. A termelés további hatékony belterjesítének útját jelenti, amely a tudományos-műszaki ismeretek egyre szélesebb körű alkalmazására, és az összes rendelkezésünkre álló termelési forrásokkal való ésszerű gazdálkodásra támaszkodik.

Az a tény, hogy tömegtakarmányokból — szárított takarmányra átszámítva — 1985-ben 15,5, és a 7. ötéves tervidőszakban összesen 74,3 millió tonnát kell termelnünk, vagyis a termelést a 6. ötéves tervidőszak valóságához viszonyítva 14 százalékkal kell növelnünk, nagyon igényes feladat. A takarmánytermelést a 8. és a 9. ötéves terv időszakában 16—16,5 millió tonnára kell növelni. Ez a CSSZSZK mezőgazdasági földterületére való tekintettel valamennyi takarmányféleség termelésének belterjesitésével, a nagy asszimiiáló-képességű takarmánynövények nagyobb mértékű termesztésével és olyan műszaki-szervezési feltételek megteremtésével érhetők el, amelyek lehetővé teszik az összes belterjesítő tényező maradéktalan érvényesülését a hozamok és az össztermelés növelésében.

A növénytermesztés fejlesztésének jelenlegi szakaszában előtérbe került a minőség és a hatékonyság kérdése. Ez annyit Jelent, hogy a takarmánynövények, termelésére előirányzott 1 millió 450 ezer hektárnyi szántóterületen, valamint az 1 millió 680 ezer hektárnyi réten és legelőn megtermelt tömegtakarmányok mennyiségén kívül figyelemmel kell kísérnünk azt is, hogy ez a mennyiség mennyiben segíti elő a végtermékek termelésének növelését a szarvasmarha-tenyésztésben, ahol a tömegtakarmányoknak több mint a 90 százaléka kerül felhasználásra.

A megtermelt tömegtakarmányok jelenlegi alacsony tápértéke számtalan tényező összhatásának eredménye a takarmánynövények faj- és fajtaösszetételétől kezdve a betakarítás, tartósítás és tárolás minőségén át egészen a tulajdonképpeni takarmányozásig.

Ennek eredményeképpen az egész problémakör' súlypontja a tömegtakarmány-termelés belterjesítésének minőségi oldalára tervődik, amikor a takarmánytermelés eredményeit a szarvasmarha-tenyésztésben előállított végtermékek területegységre átszámított mennyisége alapján értékeljük. A szarvasmarhatenyésztésben használatos tömegtakarmányok hatékonyságának mértéke közvetlenül , befolyásolja az erőtakarmányok összszükségletét, és így a sertés- és baromfitenyésztés társadalmilag előnyös mértékének egyik meghatározó tényezőjévé válik.

A CSKP Központi Bizottsága 13. plenáris ülésén elfogadott határozatok értelmében a tömegtakarmányok termelésében kitűzött célok elérése érdekében figyelmünket elsősorban az alábbi ésszerűsítő intézkedések megvalőtására kell összpontosítanunk:

hogy nálunk nagy a szántóterület részaránya, kevés az évelő takarmány, a termékeny rét, a földterület' tereprendezésének módjából kifolyólag pedig nagyok a szállítási távolságok. Ezeket a tényezőket a jövőben nagy körültekintéssel kell értékelni.

A belterjesítést célzó intézkedések megvalósítása során mindenekelőtt Ügyelni kell a betakarítás, tartósítás és tárolás folyamán elérhető energia-megtakarításra, mivel a tömegtakarmánytermelés energiaszükségletének több mint 80 százalékát éppen az említett munkafolyamatok igénylik.

Ezzel szemben az energiabefektetés szempontjából nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a herefélék képesek hasznosítani, lekötni a levegő nitrogénjét. A nitrogén közepes megkötése esetén (évente 200—220 kg N hektáronként) a szántó* területen elérhető évi nitrogénhozam megközelítheti a 200 ezer tonnát. A jelenlegi eredmények azt bizonyítják, hogy még közel sem használtuk kt a herefélék ezen tulajdonságában rejlő lehetőségeket.

Az energiamérleg szempontjából nagy jelentősége van az előveteményeknek. A herefélékhez hasonló jó elővetemények a búza energiatermelő-képességét kb. 10, az árpáét pedig 3—4 százalékkal javítják, összehasonlító kísérletek igazolják, hogy ažon vetésforgók, amelyekbe az említett talajjavító hatású növényeket sorolták be, még abban az esetben is túlszárnyal* ják energianyereség szempontjából a talajjavító elővetemények nélküli vetésforgókat, ha kisebb mennyiségű nitrogénműtrágyákat juttattak a talajba. \ ■

A TAKARMÁNYNÖVÉNYEK FAJTAÖSSZETÉTELÉNEK

MEGOLDÁSA i

Olyan fajtaösszetételre kell törekednünk, hogy a tömegtakarmányok — beleértve a gyepterületeket is — energia és fehérje aránya elérje a 6-os értéket. Ezt az értéket az évelő takarmánynövények, elsősorban a lucerna és a herefélék, valamint a szénhidrát-tartalmú takarmánynövények — a silókukorica, a szenázsolásra termesztett zab és a kapás takarmánynövények — ésszerű arányának kialakításával érhetjük eL

A tápanyagtartalom kiegyenlítése szempontjából a szénhidrátos takarmányok vetésterületével szemben a lucerna támasztja a legnagyobb igényt. A kedvező arány elérése érdekében hektáronként tíz tonna szénatermés esetén 1,2 hektár silókukoricát kell termeszteni, 40 tonnás hektárhozamot alapul véve.

Ezért a fehérje és energia közötti megfelelő arány megoldása a répatermelő körzetekben bonyolult feladat.

A tömegtakarmányok termelési szerkezetében fontos szerepe van az évelő takarmánynövényeknek, mivel ezek fedezik a szárazanyag-szükségletnek kb. 36—40 százalékát, nagy menynyiségű nitrogénműtrágya-megtakarítást tesznek lehetővé, a talajt szerves anyaggal dúsítják és egyúttal a vetésforgók fontos részei. Ezért főként a répa- és kukoricatermelő körzetekben fordítsunk nagy figyelmet nemcsak az évelő takarmánynövények vetésterületének a lucerna javára történő módosítására is. Országos viszonylatban a lucerna részarányát az évelő takarmányok vetésterületének 40 százalékára kellene növelnünk. A hátralevő 60 százalékon további fontos herefélét, a vörösherét kellene termeszteni, ennek keretében 60 százalékba diploid és 40 százalékban pedig tetraploid fajtát.

A mezőgazdasági földterület (elsősorban a kedvezőtlenebb adottságú, terméketlenebb és újraművelt területek) kihasználása és a talaj termőerejének fokozása érdekében idővel nagyobb mértékben fogjuk termeszteni a többi hereféléket. Elsősorban a fehérheréből (a rétek és legelők füveshere keverékeiben), a lucernáról és bíborheréről (a könnyű homokos talajok termőerejének fokozására és a takarmánytermelés növelésére), valamint a baltacímről (a főbb leszántásra kerülő herefélék pótlására) van szó.

A hazai növénytermesztés szerkezetének keretében az évelő takarmánynövények 17—16 százalékos szántóföldi részarányával számolunk a termelési körzetek és állatsűrűség szerinti

felosztásban:

kukoricatermelő körzet répatermelő körzet burgonyatermelő körzet hegyi és hegyaljai körzet

13.0— 15,0 %

15,5—17,5 °/o 16,9—21,5 °/o

21.0— 25,5 % (túlnyomó részt herefüves keverékek)

И a szántóföldi takarmánynövények faj- és fajtaösszetételét a tudományosan indokolt takarmányozási rendszerek szükségleteinek megfelelően kell módosítani;

H a szántóföldeken, a réteken és legelőkön egyaránt belterjesben! kell a tömegtakarmányok termeléséi;

В lényegesen csökkenteni kell a takarmányok betakarítási, tartósítási és tárolási veszteségeit;

В a szarvasmarha takarmányozása tudományos módszereinek alkalmazásával egyidejűleg tökéletesíteni kell a takarmányozási technikát.

Mezőgazdaságunknak nagyobb a más országokhoz viszonyított tüzelőanyag- és energiaszükséglete, ami abból következik,

Azokban a termelési körzetekben, ahol a herefélék növényzete kisebb termőképességű és bizonytalanab hozamú (burgonyalermelési és hegyaljai körzetek), ott a tiszta vetéseket berefüves keverékkel és fűfélékkel fogjuk helyettesíteni. Öntözéses feltételek között továbbra is Ideiglenes gyepeket létesítünk abból a célból, hogy ezeknek a kultúráknak a termőké pessógét maximális mértékben takarmánytermelésre és szarvasmarha-legeltetéssel hasznosítsuk.

A tömegtakarmányokban mutatkozó energiahiányt jelenleg a fajösszetétel szempontjából a sbókukorica és a szenázsolásra termesztett zab vetésével igyekszünk megoldani. Ezek a növények üzemi feltételek között 20—25 százalékkal nagyobb

területet igényelnek, mint a kapás takarmánynövények.

Ezt a tényt az 1977—1980-as években megvalósított állami fajtakísérletek is Igazolták. Ebben az időszakban a takarmányrépa átlaghozamai a következőképpen alakultak: takarmányt cukorrépából hektáronként 22 tonna száraz anyagot takarítottak be, a kis szárazanyag-tartalmú , de bőtermő takarmányrépából száz tonnás hozamot, ennek hektáronkénti szárazanyag-tartalma a lombozattal együtt 19,5 tonna volt. Ugyanazon időszakban a silókukorica hektáronkénti 62 tonna zöldanyagot adott, ami 13 tonna száraz anyagot képvisel.

Ezért a takarmányrépa' vetésterületét 1985-ig 40 ezer hektárra akarjuk bővíteni (a CSSZK-ban 30 ezerre, az SZSZK-ban 10 ezerre]. Távlatilag a takarmányrépát a takarmánynövények vetésterületének 25 százalékán kívánjuk termeszteni.

Ami a kapás takarmánynövények termelési szerkezetét illeti, hozzávetőlegesen az alábbi összetételt javasoljuk:

takarmányrépa 10 °/o

takarmány-cukorrépa 30 °/o

átmeneti típusú takarmányrépa 40 % bőtermő takarmányrépa 12 °/o

murokrépa 8 °/o

A kapás takarmánynövények kisebb kockázattal járó termőképességére és az egységnyi területre jutó tápanyagtermelésre való tekintettel ezek vetésterületét a magasabban fekvő vidékeken az ottani viszonyok között elégtelen hozamokat és gyengébb takarmányt adó kukorica rovására bővíteni fogjuk. A iböbbi termelési körzetekben a kapás takarmánynövényeket más, kisebb termőképességű gazdasági növények rovására fogjuk termeszteni.

A kukorica nagy előnye, hogy már, egyetemesen megoldottuk termesztésének, betakarításának és tárolásának nagyüzemi technológiáját. Ezért továbbra is fontos helye lesz a takarmánynövények szerkezetében, annak ellenére, hogy (22 százalékos szárazanyag-tartalom mellett) a takarmányrépához viszonyítva 20 százalékkal kevesebb energiát nyújt. Vetésterületének nagysága azonban az évelő és a kapás takarmánynövények vetésterületének bővülésével fokozatosan évről évre enyhén csökkenni fog.

A szenázsolásra termesztett zabot mindenekelőtt a CSSZK- ban, ott is elsősorban a burgonyatermelő körzetekben kellene (termeszteni.

A tömegtakarmányok termelésének fejlesztése szempontjából nagy tartalékot jelent a másodnövények termesztése. Továbbra is igyekeznünk kell a másodnövények vetésterületét a szán tótöld területének 10—12 százalékán tartani (az adott feltételeknek megfelelően differenciálva 5 és 20 százalék között).Et a programot nemcsak az őszi és tavaszi takarmánykeverékek hagyományos termeszlésével biztosítjuk, hanem elsősorban a nálunk és külföldön bevált új fajták termesztésének bevezetésével és terjesztésével.

Csehszlovákiában a szántóföldi takarmánytermesztés keretében a másodnövények termelésének az alábbi — minimális

részarányú — szerkezetét javasoljuk:

őszi másodnövények 3 %

gabona alá vetett angol perüe 1 %

nyári- és tarlővetések 8 %

összesen 12 %

ebből káposztafélék 6 %

ÉVELŐ TAKARMÁNYNÖVÉNYEK

Amennyiben a következő években nyolc tonnánál nagyobb hektárhozamokat akarunk elérni, akkor be kell tartanunk az adott feltételek között alkalmazható intézkedések egész komplexumát.

Az ufóbbi években bebizonyosodott, hogy az alávetések vetésének módja fontos tényezőt jelent, ezért a helyi viszonyoknak megfelelően ezt úgy kell módosítani, hogy lényegesen csökkentsük a herealávetések feltörésének mértékét és elérjük, hogy az alávetések növényzete már a vetés évében megfelelően zárt legyen.

A gabonaalávetésekkel a múltban is jó tapasztalatokat szereztünk. Am a növénytermesztés jelenlegi belterjesítése és a gabonafélék fajtaösszetétele egészen más szempontokat helyez előtérbe, amelyek a gabonafélék hozamai és az alávetés fejlődése közötti negatív korrelációból erednek. Bonyolult problémakör ez, amely a szántóföldi takarmánynövények elégtelen termőképességének egyik oldalát képezi.

Bebizonyosodott, hogy a főnövény alá vetett növényzet egyenlőtlen vagy korlátozott fejlődését több más tényező Is befolyásolja — így mindenekelőtt a talaj vízellátottsága, a takaró növény, a vetés Ideje és módja, az alávetés növényzete betakarító gépek általi károsításának mértéke, valamint a betakarított főnövény maradékainak kései letakarítása.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az intenzív gabonatermelő vidékeken előnyösebb a takarónövény nélküli vetés. A kevésbé intenzív gabonatermelő vidékeken pedig a takarónövény közé vetett alávetést a korán érő fajok (pl. a tavaszi és az őszi keverékek, a zab, a nyári per je stb.) esetében zölden takarítjuk be. A nyári, például a gabenabetakarítás után végzett vetések kockázatosak és csak öntözéses feltételek mellett indokoltak.

Nagy figyelmet és körültekintést kíván az agrotechnika Mindenekelőtt arra kell ügyeim, hogy az évelő takarmánynövényeket a megfelelő helyre, nitrogénnel nem túltrágyázott parcellára (azaz a trágyázott kapásnövények után mint második vagy harmadik növényt) soroljuk a vetésforgóba. Fontos, hogy a herefélék feltörésétől az'új vetésig betartsuk a minimá iis négyéves időszakot.

Hasonló fontossága van a vetőmag vetés előtti kezelésének és a vetés minőségének is, vagyis annak, hogy a magot megfelelő sortávolságra juttassuk a talajba és betartsuk az optimális vetőmagmennyiséget.

Az évelő takarmánynövények a tenyészido folyamán nem igényelnek különösebb növényápolást, de a haszcnévekben nem szabad elhanyagolni a lucerna fogasolását és a herefelék hengerezését. ligyelnünk kell arra is, hogy a beiakarítógépek ne károsítsák fölöslegesen a növényzetet.

A trágyázási rendszer céltudatos érvényesítése a termelés belterjesítésének egyik legfontosabb tényezője. A herefélék azon növényekhez tartoznak, amelyek sok tápanyagot vonnak el a talaj készlettrágyázásából. A legfontosabb a foszfor- és káliumtrágyázás, valamint az ezt megelőző meszezés.

Az évelő takarmányok termesztésében a talajjavító öntözés szintén fontos belterjesítő tényezőt Jelent, főként az olyan körzetekben, ahol a szántóföldi növények hozamának állandósága az éghajlati tényezők alakulásának függvénye. Az öntözött területeken az évelő takarmánynövények közül elsősorban a lucernát, de a füveslucernát és a füféléket is termesztjük. Ez azonban megköveteli, hogy az agrotechnika, a növények tápanyagellátása és a növényvédelem is megfelelő színvonalú legyen.

A takarmánynövények hozamait a fajta megfelelő megválasztása is jelentősen befolyásolja. Ezért figyelembe kell venni a tudományos és kutatóintézetek ajánlásait. A hazai fajtákat jónak tekintjük, csak az a baj, hogy vetőmagból kevés van.

Nálunk az évelő takarmánynövények termelési szerkezetét 9 here- és 19 fűféle képviseli.

HEREFÉLÉK

A lucernát (Medlcago sativa L.) nálunk a Bobrava (1978), a Palava (1967) és a Prerovlcká (1939) fajták képviselik. Az SZSZK viszonylataira engedélyezett fajták a Palava, a Nitranka és az Ondava. Ezek a lucernafajták hozamaikkal versenyre kelnek a külföldi fajtákkal.

A vöröshere (Trifolium pretense L.) fajtaválasztékát a diploid és a tetraploid fajták képviselik. A diploid fajták közül a Chlumecký (1935), a Jlčínšký (1943), a Start (1973) és a Radan (1981); az SZSZK számára a Branisko (1980), a Start (1973) és a Chlumecký (1935) fajta szerepel. A tetraploid fajták közül a Kvarta (1974), a Radegast (1978); az SZSZK számára ezen felül a Dargov (1974) és a Tatra (1974) került köztermesztésre. A magasabb fekvésű, rövidebb tenyészidejű vidékek számára engedélyezték az egykaszálatú Horal herefajtát. A diploid Start és a tetraploid Kvarta fajták kiváló minőségű takarmányt és magtermést is adnak, ebből a szempontból túltesznek a külföldi fajták, legtöbbjén. A Kvarta tránt külföldön Is nagy érdeklődést tanúsítanak.

A fehérhere (Trifolium repens L.) egyes fajtáit, például a Jordánt, az Ovčákot és a Víglašskát a nagyhozamú és bő magtermő fajták közé sorolhatjuk. A fehérhere nemesítésében még nem sikerült elérnünk a külföldi nemesítésű fajták színvonalát.

A mi viszonyaink között széles körű lehetőségek adódnak a szarvaskerep (Lotus cornlculatus L.) termesztésére. Ennek ellenére a gyakorlatban nem értékelik kellőképpen. Pedig a Malejovský, Víglašský és Lotar fajták a mj viszonyaink között nagyobb termőképességűek, mint a külföldi fajták.

A korcshere (Trifolium hybridum L.) a vizenyős és kedvezőtlenebb talajú rétek gyepesítésére alkalmas. Hazánkban 1960 óta a fajtaválasztékot a Táborský és az Odevský fajta képviseli.

A bíborhere (Trifolium Incarnatum L.) főként a könnyű homokos talajokon érvényesül és a fajtaválasztékban 1972 óta a Kardinál fajta képviseli.

A baliacim (Onobrychis viciaefolia Scop.) a szárazabb vidékek meszes, kavicsos, kevésbé vízáteresztő talajainak heréje. A két államilag engedélyezett fajta — a Vtšňovský és a Bučianský — a külföldi fajtákhoz viszonyítva — nagyon nagy termőképességű.

'A herefélék közül kevésbé elterjedt fajták a fehérvirágű somkóró és a réti nyúlszapuka.

A füfélék gazdag csoportja nemcsak a takarmányalap részét képezi, hanem pázsitok és gyepfelületek létesítésére is használjuk őket. Elsősorban a következő tüfélékről van szó:

A réti komócsin (Phleum pretense L.) legelőre, kaszálóra és szántóföldi herefüves keverékekbe egyaránt alkalmas. Nálunk a fajtaválasztékát a Vétrovský és a Levočská fajta képviselt. Ezek alkalmazása univerzális. A külföldi fajtákhoz viszonyítva termőképességük jó színvonalú, de késeibb fajtára lenne szükségünk. ,

A hollandi perjét (Lolium multtflorum Lamk. westerwoldi-