Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-10-29 / 43. szám
1983. október 29. SZABAD FÖLDMŰVES Ebbe a pincébe felfelé kell bemenni S eptemberben, amikor a nagyüzemek szőlészeteiből megindul a szőlőáradat a feldolgozó üzemekbe, akaratlanul is mindig eszembe futnak a régi szüretek. Méq hatóan év távlatából is vissza-visszatérnek emlékezetembe a húszas évek felefthetetlen gyermekkori szüreti élményei. Abban az időben községünkben, Búcson még rendezett volt a hegyközségi élet. A hegyközséget a szőlőtulafdonosok, a szőlősgazdák közössége alkotta; ennek feje a hegybíró és hegymester" volt, akiket a választmány nevezett ki három éves időtartamra. A hegybíró irányítása alá tartoztak a „hegyőrök“ Ihat nyolc fő volt a létszámuk I, akiknek a feladata volt a szőlőhegyeken és a pincesoron a rendre ügyelni, főleg szőlöérés tdefén. Községünkben három nagyobb és egy kisebb, földsánccal körülzárt szőlőhegy volt; összterületük úgy 250—300 hektár lehetett. A századforduló éveiben a filoxéra itt Is rányomta bélyegét a szőlőtermelésre. Sok szőlő kipusztult, helyettük .direkt-termők" ts kerültek a szőlőhegyekre. Aki azonban rendszeresen gondozta szőlőjét, nem kellett aggódnia, még a húszas-harmincas években ts voltak föl termő régi szőlők, különösen az Ojhegyeken. Ez a rész homokosabb, délkeléit lejtős, itt termett a legjobb minőségű bor. A régi fajták közül különösen a mézesfehér, a sárfehér, pozsonyi fehér, kövidinka, vörösdinka, kadarka, oportó voltak gyakoriak. Hogy ts voltak az°k régl szüretek? Szőlöérés kezdetén minden szőlőhegyre állítottak csőszöket, akik védték a termést a seregélyek és más illetéktelenek dézsmálásától. Ilyenkor a hegybíró beosztotta a hegyőröket is az egyes szőlőhegyekre, akik ellenőrizték a csőszöket, és gyakran kerülték a szőlőket, ntncs-e valami htba. A kapukat érés idejére lezárták, fogatokkal a szőlőhegyre bemenni nem volt szabad. Csak a sáncokon levő bejárati ajtókon (verőcéken) lehetett a tulajdonosoknak közlekedni. Érésre a szőlők be voltak kapálva, elgereblyézve, úgy, hogy még a madárnyomok ts észrevehetők voltak. Ha valaki kiment egy-egy kosárka szőlőért, vitte magával a vasgereblyét és szedés után elsimította a nyomokat. Amint közeledett a szüret ideje, a hegyközség választmánya körüljárta az egyes szőlőhegyeket, megállapították, milyen a szőlő minősége, eléggé érett-e már, és ennek alapján határozták meg az „általános“ szüret időpontját. Addig, amíg ez meg nem történt, nem volt szabad senkinek szüretelni. Rendszerint október elején vette kezdetét a szüret. A faluban a kisbíró dobszóval hirdette ki, hogy melyik szőlőhegyen mikor, melyik napokon lesz az általános szüret. Elsőnek mindig az Ojhegyeken kezdődött, majd folytatódott a Pereseken és öreghegyeken. A szüret általában 8—10 napig tartott. A hegymester reggel korán „kizárta" a kapukat és a fogatok kádakkal, szüretelőkkel megrakodva megindultak a szőlőhegy felé. Ilyenkor az iskolában ts szünetelt a tanítás, mert a gyerekek nem maradhattak kt a szüretből. Hangos volt a szőlőhegy a szüretelő lányok, asszonyok nótájától, a gyerekek zsivajától és a puttonyos legények viccelődésétől. Nekünk az Ojheqyen vop négy sor és a külső Peresen hét sor szőlőnk (kb. 8—8 ár). En a perest szüretet vártam leginkább, mert az Nádfedeles pince ma már csak mutatóban van volt a legromanttkusabb. Az erdő melletti sáncban rókák tanyáztak, és lestük, nem látunk-e kisrókákat. No meg itt a szőlőnktől nem messze volt a csőszkunyhó, a csősz, Persei Béla bácsi birodalma. Hosszú éveken keresztül 0 volt a perest szőlőcsősz. Ismert minden rókalyukat, minden nyúljárást a sáncokon, és legendákat tudott mesélni rókaktfüstölésről, nyúl fogásokról. A kunyhó körül mindig jó illatok terjengtek. Ha a hegyőrök kilátogattak ellenőrzésre, nyúlpaprikással vendégelte meg őket, azok meg egy-egy üveg borocskával lepték meg Béla bácsit, így aztán vígan telt a csőszködés. A kunyhó hátsó „szentélyében“ Ipokróccal volt elkerítve) mindig volt valami különlegesség. Szép körte, birs, vagy juntos alma. Ha kérdeztük, hogy „ez milyen fajta, Béla bácsi?" a válasz mindig az volt, „érve édes, edve jó". „Bő szüretet" kívánva köszöntötte a szüretelőket, s ekkor minden gazda megpakolta kosárkáját szőlővel, így aztán a csőszflzetés mellett még egy hordócska borra ts összejött. Béla bácst mestersége suszter volt, de Igazán csak a peresi szőlőkben érezte jól magát, ahol hosszá éveken át csöszködött. Délután, amikor már leürültek a tőkék, megteltek a kádak szőlővel, megindultak a kocsik rakományukkal a pincesorra. Itt a kádakból a fiatalok újra puttonyokkal hordták be a termést a darálóba, a kádak megteltei édes musttal, amit mi, gyerekek szívesen kóstolgattunk. A színlevet a gazda a kádba helyezett szürőkosárból „fickóval" (füles, fából készült mericske) merte kt a „fertályba" (kétjülü faedény), és ezzel hordta le a pincébe a csontérfákon előkészített hordókba. Másnap aztán hozzáfogtak a préseléshez és ezzel lezárult a szüreti munkafolyamat. A termést szüretkor puttony számmal mérték. Volt gazda, akinek száz puttonynál is több termett. Három puttony szőlőből lett egy akó bor, így szüret befejeztével a ‘kádakról leolvasva a puttonyjelzések számát, már tudta mindenki hány akó bora lesz a termésből. Volt olyan szőlősgazda is, akt elhanyagolta szőlőjét, így kevés volt a termés, a puttonyokat csak félig rakta, hogy több legyen a puttonyszám, mert kérdezgették ám egymástól, hogy neked komám, hány puttonnyal termett az idén? Az ilyen gazda magát is becsapta, mert hordói nem teltek meg, hiába dicsekedet * a nagy puttonyszámmal. Szüret után a hegyőrök beszedték a csőszök díját, ami szőlősorok szerint volt megállapítva minden szőlőhegyen. Aztán valamelyik október végi vasárnapon vidám, nótás szűreit mulatság tett pontot a szüreti rpunkálatok végére. Ilyenkor hangos, mozgalmas volt a falu a látványos szüreti felvonulástól. Elöl ment a legények „lovas bandériuma“, utána a feldíszített hintó, amelyben a hegybíró és a hegymester feszített ezüstgombos dolmányban. Utánuk sorakoztak a különböző munkálatokat bemutat! fogatok. Ezekről nem hiányzott a hagyományos szőlökoszorú, de ott voltak a szüretelő lányok, a puttonyos legények és a szüret összes tárgyi kelléket Is. Este aztán a szövetkezet udvarán vagy a szőlőfürtökkel feldíszített kultúrházban vidám táncmulatság volt. A szőlőcsöszök Itt népviseletbe ötlözött lányok voltak, és ha elcsíptek egy „szőlőt lopó“ legényt, a hegybíró asztalához vitték, ahol a taksát le kellett fizetni. A mulatság mindig reggelig tartott. Az újbor kiforrt, a pincesoron ilyen élénk társasági élet folyt. A hegyőrök tevékenysége ts már csak a pincesorra korlátozódott, ök vigyáztak a rendre itt ts, hogy illetéktelenek ne garázdálkodjanak a pincék körül. Ma már csak az Idősebbek emlékeznek és emlegetik fel néha-néha a régi szüreteket. A fiatalabb nemzedék már a mának él. A szövetkezet közel száz hektáros szőlészetében már nincs puttonyozás; traktorra szerelt merítőkanál, hidraulikus szerkezet rakja a leszedett szőlőt a szállító kocsikra, amelyek öt-hat tonnányi rakományukat percek alatt leürítik a borászati üzem fogadó helyein. A bekerített szőlőhegyek közül Is csak Ojhegyen és öreghegyen van összefüggő szőlőterület a tagok birtokában, öt ár tagonként. A pincesoron a nádfödelü pincéket, présházakat modern vlkendházak váltják lel. Nádas pince már csak mutatóban van, pedig olyan ló hüs helyiségek voltak azok, hogy bennük a kádak, hordók nyáron sem száradtak el. Azért az új pincékben is jó borok vannak, mert arra ma is sokat adnak a búcstak. Az sem változott, hogy ezen a pincesoron nem le, hanem fel kell menni a pincébe. A meredek domboldalon egymás fölött három pince ts van, és bizony a legfelsőbe néhol 50—60 „grádicson" kell felkapaszkodni. Így volt ez valamikor régen ... Ma már sokkal könnyebb és gyorsabb ez a munka is, de kár lenne elfelejteni a régi, ünnepnek számító szüretek izét, hangulatát. Varga ]. PETŐFI SÁNDOR: Dalaim Elmerengek gondolkodva gyakran, S nem tudom, hogy ml gondolatom van, Atröpülök hosszában hazámon, At a földön, az egész világon. Dalaim, mik Ilyenkor teremnek, Holdsugárí ábrándos lelkemnek. Ahelyett, hogy ábrándoknak élek, Tán jobb volna élnem a Jövőnek, S gondoskodnom... eh, mért gondoskodnám? Jó az Isten, majd gondot visel rám. Dalaim, mik ilyenkor teremnek. Pillangói könnyelmű lelkemnek. Ha szép lyánnyal van találkozásom, Gondomat még mélyebb sírba ásom, S mélyen nézek a szép lyány szemébe, Mint a csillag csendes tó vizébe. Dalaim, mik Ilyenkor teremnek, Vadrózsái szerelmes lelkemnek. Szeret a lyány? Iszom örömömben; Nem szeret? kell inni keservemben. S hol pohár és a pohárban bor van, Tarka jókedv születik meg ottan. Dalaim, mik Ilyenkor teremnek, Szivárvány! mámoros lelkemnek. Oh, de míg a pohár van kezemben, Nemzeteknek keze van bilincsen: S amilyen víg a pohár csengése, Olyan bús a rabblllncs csörgése. Dalaim, mik Ilyenkor teremnek, Fellegei bánatos lelkemnek. De mit tűr a szolgaságnak népe? Mért nem kél föl, hogy láncát letépje? Arra vár, hogy Isten kegyelméből Azt a rozsda rágja le kezéről? Dalaim, mik Ilyenkor teremnek, Villámlási haragos lelkemnekl Dolán György: Pihenés (olaj) Fotó: —vess— Mint általában minden hétvégén, most Is kelletlenül Indulunk. Lassú esó pásztázta a szélvédő üveget, pár kilométer után a leszálló köd ts nehezítette a tájékozódást. Igaz, ezen csak apu morfondírozik, mivel ö vezet; a többiek, vagyis anya, ötéves húgom meg jómagam unottan szunyókálunk a kellemesen fütött kocsiban. Ki tudja, hányadszor tesszük már meg ezt az utat a nagylékhoz .. .71 Nyáron jó Időben Is unalmas már a táj, a sima szántóföldek egybeolvadó tengere, nem még Ilyenkor, amikor a késő őszi délután lepelként borul rá ... A kocsikázás eddig sem érdekelt különösebben, de amióta harmadikos vagyok... I Amikor belekényszerítenek, toporzékolok, mint a verembe csalt... Apu a vonatról hallani sem akar, az autóbuszt meg anyu nem bírja, Így marad ez a pléhskatulya, amelybe hétvégenként belepréselődünk, aztán Indulás... Nagyléknál már jó, mert 6 mindig kitalál valami érdekeset — csak az utazás borzasztóan egyhangú, akár a vízállásjelentés... Nagyi ötleteit apu általában megmorogja, mint valami vén apóka; anyu ellenben örül — nagyi vihet bennünket akár a rokkát hajtani Is, csak végre ne legyünk láb alatt... A húgomnak mindegy hol van, jár a szája, ha hallgatják, hanem, mintha „mótola“ volna a nyelve helyett beépítve neki... Ezt nagyapámtól hallottam, 6 gyakran mond Ilyeneket, apu meg rendszerint javítgatja őt: „Nem mótola, hanem motolla, ha kézi, ha forgó, mindenképp hosszú ell és rövid o.“ Apu szereti fitogtatni nyelvtani Ismereteit, büszke rá, hogy műszaki ember létére otthonosan mozog a nyelvtudományban Is. De nagyapa nem sokat ad rá, ö továbbra is az általa megszokott alakot használja. — Mozgás, ingyenutazók, megérkeztünk! Ez apu hangja. Az ablaküvegen út nagyapa elmosódott alakja közeledik felénk. — Már azt hittem, nem jöttök, gyerkőcök... — halljuk rekedtes hangját. — Jöttünk... sarat gyúrni — mosolyog apu, s szélesre tárja a kocsi ajtaját. Nyirkos levegő csap arcunkba, kissé megborzongunk, de egyúttal életre Is kelünk, mint nyárt zápor után a kókadt virágok. — Ajjaj, sár, víz, rá se nlzzl Igaz, gyerkőcök?! Holnap nyispolaszedésre hívlak a Kavicsosba... — Apuka, az nem nylspola, hanem naspolya, elipszl- Ionnal! — Pedig az ám a finom gyümölcs.>>1 — ... hogy a fogatok törik belél — Nem most kell fogyasztani, hanem mikor pöfeteg lesz belőle... — Pöfeteg..., az egy mérges gombafajta... Talán akkor fogyasztható, amikor megpöffed... — Értik a gyerkőcök, amit mondok, csak te nem akarod... Szóval, holnap megyünk? — Igeeeen... — ordítjuk. Vacsora után még megnézzük, nagyapa milyen ügyesen morzsol az öreg, szúette fejőszék vaspántján aztán ágyba dugnak bennünket. Itt sosem hiányzik a lévé, a mesét Is álmodom. Ma arról szeretnék álmodni hogy a Kavtbsos oldalán nylspolát szedek a húgommal meg nagyapával... Csak azt'nem tudom, milyen is lehet az a nyispola-naspolya.j, PÉNZES ISTVÁN
