Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1983-10-15 / 41. szám

Ä z Ax '83 Országos Mező­gazdasági Kiállításnak ezúttal 510 ezer látoga­tója volt. Közülük nagyon so­kan komoly érdeklődéssel te­kintették meg kertészkodőink kiállítását is a mintaszerűen elrendezett és betelepített kert­­telepen. Itt ebben az évben is tizenkét jellegzetes kiskertet létesítettünk, hangsúlyozva az alföldi, hegyaljai és hegyi ter­mőkörzetek, illetve a külterü­leti adottságokat és lehetősége­ket. Közben bemutattunk né­hány tetszetős hétvégi házat, különböző típusú, hétvégi há­zakba szánt bútorokat, és azt is szemléltettük, körülbelül ho­gyan kell betelepíteni a kertet, hogy a lehető legjobban bizto­sítsuk a család önellátottságát. A díszkertben a litomyšli fais­kola mutatta be termékeit Ugyanitt láthattuk a piešfanyi Geránium Klub tagjainak mus kátlilmmutafóját. A hétvégi házak közül ötben kertészeti kellékekből, műtrá­gyákból, vegyszerekből, szer­számokból, gyümölcsből, zöld­ségből és szőlőből rendeztünk kiállítást. Huszonhat kertészeti alapszervezet 168 tagja össze­sen 780 féle terményt vonulta­tott fel. A sok-sok zöldséget és gyümölcsöt később ajándékba adtuk a nitra-éermáűi nyugdíja­sok báza mintegy háromszáz lakójának. Kiállítási területünk látoga­tóit leginkább a háztájiban is jól kihasználható kisgépek ér­dekelték. A bematatott MIO és iffll- ' HALAS ZOLII IKK KÉRDÉS: Több éve termelők sárgadiny­­nyét, sajnos sok bosszúsággal. 'A hozamra nem panaszkodha­­tom, viszont a termések raln­­’dlg megrepedeznek és rothadni kezdenek. Miért? Egyúttal azt Is szeretném megkérdezni, kell-e a dinnyét valamiyen vegyszer­rel permetezni, mert a sárga­dinnye szára néha sárgulni, száradni kezd. . B. J„ H. vAlASZONKs A dinnye termésének repede­­zfese — akárcsak más zöldség, U-letve gyümölcs (paradicsom, karalábé, cseresznye J esetében •— a hosszak' szárazságot kö­vető, kiadós esőzés vagy öntö­zés következménye. A repede­zte a termés belsé felépítésétől függ, éppen ezért az egyes faj­ták különböző mértékben káro­sodhatnak. Ha egyezerre több fajtát termeszt, akkor ezt a faj­taérzékenységet bizonyára meg­figyelte. Azt tanácsoljuk, hogy ezentúl a repedezésre kevésbé hajlamos fajtákat telepítse. An­nál is inkább, mert a gyümöl­csök feirepedezésőnek megelő­zésében kizárólag a rendszeres ILYEN VOLT... Honda típusú traktorokat sokan denki inkább a Terra trakloro­­mcgcsodálták, de borsos áruk kát vagy a kertészkedők által miatt ezek az igazán hasznos házilag barkácsolt masinákat gépek nem sokáig élvezték a tanulmányozta, kistermelők érdeklődését. Min- Örömünkre szolgált, hogy a bemutatott prések, gyümölcs­mosók és aszalók felkeltették részlegünk látogatóinak érdek­lődését. A szövetség kunuvi aiapszervezete egész gépsort mutatott be a gyümölcslé készí­tésére. A gépsorhoz tartozó, ra­kodást segítő emelőszerkezetet, valamint a csírátlanítő beren­dezést maguk a kunovi kert­telep kertészkedői készítették. Sokan érdeklődéssel szemlélték és tanulmányozták a házi befő­zést segítő, automatikus csírát­­lanítót, a szeredi Súkenník Mi­chal által készített, villanymeg­­hajtósú kompresszoros automa­ta permetezőt, a Nová Bošáca-f Ševčík Ľudovít által konstruált, dobos szárítóberendezést stb. Minden szombaton és vasár­nap előadásokat tartottunk a gyümölcs és a zöldség házi tar­tósításáról, illetve a virá-tker­­tészetről. Rendezvényeinken so­ha nem tapasztaltuk az érdek­lődés hiányát. S talán monda­nom sem kell, hogy a Kerté­szeti Szolgáltató Vállalat bolt­jaiban igen komoly volt a for­galom. Mindent egybevetve elmond­hatjuk, hogy szövetségünk kiál­lítási részlege az idén is telje­sítette küldetését — népszerű­sített, tájékoztatott és ösztön­zött, s minden bizonnyal új hí­veket is szerzett a kertbarát­mozgalomnak. A kiállítás látogatói kezűi sokan vásároltak kertészeti kellé- Daniela Hornofová keket, szerszámokat, vegyszereket, vetőmagot és illtetöanyagol agrármérnök. Fotó: Šarek P. az SZKSZ KB munkatársa vízellátás lehet segítségére. Ami a második kérdést Illeti leveléből nem tűnik ki egyér­telműen, hogy milyen károso­dásról van szó. Jó lenne tudni, hogy a károsult növények szá rán keletkeznek-e foltok vagy pedig egyszerre' megsárgul, el­hervad és kipusztul az egész növény? Ha az utóbbi tünetré! van szó, akkor nem kell, helye­sebben mondva felesleges vegy­szeres permetezést alkalmazni, mert a kezelés úgysem ment! meg a növényt A hervadás megelőzésére agrotechnikai el­járást javasolhatunk. Évente más-más területen termessze a sárgadinnyét. Egyébként erről a témáról (a paprika fertőző hervadásáröl) már olvashatott lapunk Idei 30. számának szak­rovatában. A paprikával kap­csolatban elmondottak az ubor­kára meg a dinnyére Is vonat­koznak. Matlák György agrármérnök KÉRDÉS: Egy kezembe került külföldi szaklapban nemrég arról olvas­tam, hogy milyen szerepet tölt be a kacs a szőlő életében. Ez­zel kapcsolatban kérdezem, mi­lyen a hazai szakvélemény: csupán szabad vagy szükséges eltávolítani a kacsokat? Cz. B., M. VALASXONK: Nem írta meg, tehát csupán feltételezzük, hogy dr. Kriszten György írását olvasta a Magyar­­országon megjelenő Kertészet és Szőlészet Idei 33. szántában. Mivel tapasztalt szakembereink nem mondhatnának mást, kis­termelőink okulására az aláb­biakban közöljük a feltehetően másokat is érdeklő írást. A kacs a nóduszon (a cső­mön, a bütykön) a rüggyel és levéllel átellenes oldalon fejlő­dő, 2—4 felé elágazó, kapasz­kodásra alkalmas, fonálszerű tengely. Némely helyen bajusz néven is emlegetik. Néhány faj­tánál, például a Kocsis Irmánál kacsot Ízközben Is találhatunk. A kacs valaha igen nagy szerepet játszott a szőlőtőke életében. Amikor még erdei vad növény volt, ennek segítségévet kapaszkodott fel a fák ágain keresztül a korona tetejére. Termesztett növényként azon­ban inkább gondot okoz, mint hasznot. Alenyvessző-nevelés so­rán folyamatosan el kell távo­lítani, mert ha rátokeredik a vesszőre, bevágja, másrészt megnehezíti a letermelést. Ezt a műveletet nagy- és kisüzem­ben egyaránt el kell végezni. Üzemi méretű termőszölőben erre az Időigényes műveletre még néhány száz négyzetméter esetén sem kerülhet sor. Másképpen tekinthetjük a ka­csok kérdését, ha a lakóház vagy a nyaraló mellett csak néhány tőkét gondozunk. Ebben az esetben nemcsak a gyakor­latiasság számit, hanem az esz­tétikai szempontok Is. Itt ugyan­is lugas kialakításakor minden hajtást külön-külön kötözünk, így szép elrendezésével Is dí­szíti környezetünket. Ilyenkor, ajánlatos a kacsokat eltávolíta­ni, hogy a hajtások ne kapasz­kodjanak össze. A kacsokat éles késsel vágjuk le, ne kéz­zel szakítsuk, mert a hajtás könnyen beszakadhat. Az egé­szen fiatal kacsot körömmel Is lecsíphetjük. A kacs előnyös Is lehet, a hu­zalos támberendezések esetéül A hajtások egy része ugyanis belekapaszkodhat a huzalba* ezeket azután nem kell se kö­tözni, se belgazítani. Amint már említettük, komoly hátrányai vannak viszont a metszéskor* mert a huzalokra rákapaszkodó vesszők leválasztása teszi ki a műveletre fordított Időnek kö­rülbelül a felét. 1 Kétszeresen hasznos Érdekes — és egyúttal fölöt­tébb hasznos — kezdeménye­zésről hallottam a miaap. tak, bennük egzotikus madarak csiviteltek. Viszont a járást bi­zottság székházának két helyi­ségében annál nagyobb volt a csend — Itt az akvaristák mu­tatták be kedvenceiket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szövetség járási bizottsága Jó munkát végzett, a bemutató HÍRVERÉS A VASÚT UTCÁBAN teljesítette küldetését: tájékoz­tatott, népszerűsített és kezde­ményezésre csábított, hangsú­lyozta az állattartók közhasznú tevékenységének fontosságát és egyszersmind kedvező alkalmat kínált a gyönyörködésre, a be­szélgetésre, no meg a tapaszta­latcserére. Mint megtudtam, a losonci járásban napjainkban harminc­három alapszervezete van a kis­­állattenyésztök szövetségének. A szervezetekben összesen 924 klstenyésztö tevékenykedik. Kö­zülük sokan valóban példás munkát végeznek és figyelmet érdemlő eredményeket érnek el. Például igen szép nyúláile mánnyal büszkélkedhet a loson­ci ján Novotka és dr. Marian FleSko állatorvos, a fűleki (Fi­­fakovo) Kovács József, komoly galambtenyészete vau Medve A szerző felvétele Jánosnak és dr. Ľubomír Pál állatorvosnak. Meg persze Agócs Józsefnek, aki galambjaival idén tagja volt a csehszlovák válogatottnak. A járás területén egyre töb­ben foglalkoznak díszmadarak tenyésztésévol. Közülük minde­nekelőtt Leicner Istvánt illett dicséret a jó munkáért. Fel­lendülőben van az akvarisztika. Ez nem a véletlen műve, ugyan­is a járásban Ferenc István irá­nyítja és szervezi az akvaristák tevékenységét. Márpedig Ferenc Istvánt a legjobb szlovákiai szakemberek között tartják számon. Ügy mondja, még ko­moly lehetőségek vannak az akvarisztika felfuttatására, hi­szen a járásban eddig csupán nyolcvanan tömörültek szerve­zetbe, pedig legalább kétezren tartanak és nevelnek kisebb­­nagyobb víztartályokban dísz­halat. A szövetség járási bizottsá­gának dolgozói bizakodással tekintenek a jövőbe. Ügy válik, hogy a megnyitott kiállítási te­rület, melynek létrehozáséhoz 25 ezer koronával a járási nem­zeti bizottság Is hozzájárult, minden bizonnyal hozzájárul a kisállattenyésztés fellendítésé­hez. Ugyanis adott a lehetőség a kiállítások rendszeres szerve­zésére, a kedvtelésszerű háztáji állattartás népszerűsítésére. A kiállítási terület a bemutatók után sem marad kihasználatla­nul, hiszen a járási bizottság minden hónap első szombatján börzét rendez az alapszei veze­tek kisállatienyésztöi számára. BÖITÖS JANOS Puha Margit agrármérnök, várkonyi (Vrakún) kisáliatte­­nyészto, a szakkörökbe tömő* rült ifjú állattartók másod! к járási találkozójának szervező­je arról beszélt, hogy roind:-a kínálkozó alkalmat megragad­nak a kedvtelésszerű állattar­tás iránt érdeklődő liaia’ok megnyerésére és nevelésére. Nem is olyan régen megeléged­tek a csaknem formális szak­köri tevékenységgel. Ma már előadásokat tartanak a gyere­keknek, elviszik őket a kiállítá­sokra, melyeken — az idősebb és tapasztalt tenyésztők mellett — a legjobb eredményt elérő fiatalok is bemutathatják ked­venceiket. Sőt. Az idén már ezen a területen is továbblép­lek. önálló kiállítást rendeztek a szakkörök fiataljainak állat­állományából (a nemrég meg­tartott bemutatóról jövő héten beszámolunk a szakrovat olva­sóinak). Beszélgetőtársam a többi kö­zött nagy lelkesedéssel újságol­ta, hogy a szövetség járási bi­zottságának határozata értelmé­ben, minden olyan fiatal kis­­áilattenyésztőnek, aki részt vess állataival egy-egy kiállításon, az oklevél mellé egy könyvet adnak ajándékba. Természete­sen mindenekelőtt kisállatte­nyésztést tematikájú könyvek­ről van szó, de mivel ezekbőt — főleg magyar nyelven —> igencsak kevés jelenik meg ha­zánkban, olykor az iskolai kö­telező olvasmányok közül vá­lasztanak. Bárhogy van is, az Ötlet, a párját ritkító kezdeményezés fi­gyelmet érdemlő. Hiszen egy­szerre két célt szolgál: önkép­zésre ösztönöz, és ugyanakkor közelebb hozza a gyereket a kitnvvbüz megtanítja őket a szakirodalom és általában az irodalom, a betű, az írott sző szeretetéré. Bárcsak sok követője akadna a dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) járásban tapasztalt kez­­deményezésnekt (borj A négynapos járási kiállítás egyik részlege Örvendetes tény, hogy ha­zánkban a szervezett klsállattenyésztők száma egyre gyarapszik, munkájuk mind eredményesebbé válik. Egyebek között ezt a megálla­pítást igazolta a losonci (Luče­nec) járási apróállat-bemutató Is, melyet a Szlovákiai Kisállat­­tenyésztők Szövetségének járási bizottsága rendezett a Vasút utcai központjának kiállítási területén. Spurný József, a szövetség járási bizottságának titkára el­mondta, hogy a kiállítási terü­letet nem egészen két hónap leforgása alatt építették ki, természetesen a szövetség alap­­szervezteinek hatékony segítsé­gével. A szervezett állattartók háromezer-hétszáz óra társadal­mi munkával járultak hozzá a létesítmény elkészítéséhez. A néhai szeméttelep helyén ma betonba rögzített kiállítást ket­recek sorakoznak, közöttük zú­zott kővel felszórt utak vezet­nek. Az árusítással egybekapcsolt, négynapos bemutató valóban Jól sikerült. Már az első napon sokan megfordultak a kiállítá­son és érdeklődéssel szemlélték a felsorakoztatott állatokat. Lát­nivalóban nem volt hiány. Az udvaron elhelyezett ketrecek­ben nyuhak, baromfi, galambok, juhok meg kecskék kerültek bemutatásra. Láttunk néhány nutrlát is, ami arra utal, hogy ebben a járásban szintén van érdeklődés a különleges prémes állatok tenyésztése Iránt. A nyitott folyosó falán kt­­sebb-nagyobb kalickák sorokoz­

Next

/
Thumbnails
Contents