Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-17 / 37. szám
SZABAD FÖLDMŰVES .1983. szeptember 17. 6 interjú egy világbajnokkal vamMtiez egy-két szót... Ogy látszik, Gejza Valenmek Is sokat jelentett, hiszen — mint tudjuk — a legbizakodőbb számításokat is messze felülmúlva, a harmadik helyen végzett a két nagy rivális mögött. — Az esőtől féltünk, én legalábbis nagyon. Egy sor cipőm volt előkészítve, különböző hosszúságú bőrszegekkel, hozzájuk három- vagy négyféle csúszásgátló szpré. Nem tudom, hogyan alakult Volna esőben a verseny, de hát nem esett, és így alakult ... — A felkészülés? Általában november-decemberben kezdjük el. Tartalma, nehézségi foka mindig más, altól függően, milyen sportesemény lesz az elkövetkező idényben. A kilenc év alatt, amióta élsportoló vagyok, a moszkvai olimpiára való felkészülés volt a legerősebb. Persze az idén sem volt sokkal gyengébb. Akár azt is beleszámíthatnám — teszi hozzá nevetve —, hogy a Dukla edzőpályája tizennyolc kilométerre van a LlbuSe városnegyedben levő lakásomtól. Ez ugyebár napi harminchat kilométer. -— A diszkoszvető tulajdonképpen már akkor érzi, hogyan sikerült a dobása, amikor a korong elhagyja a tenyerét. Azon múlik ez, hogy milyen pörgést tudott neki adni, mennyire tudta „kacsázás“ nélkül elröppenteni, hogyan sikerült „ráültetni“ a levegő re. Ilyenkor figyeli igazán szorongva az eredményjelző táblát, és ... és nincs az az érzés, amely ahhoz hasonlítható, ha a számok igazolják ezt a várakozást. Az embernek meg kell ölelni, megcsókolni valakit, bárkit, aki a közelben áll... — Eddig csalt az izgalmakról volt szó Helsinkivel kapcsolatban; bízó nyára akadt ott azért valamilyen mosolyogtató élmény is ... Egymásra néznek Valenttal: volt ott idő mosolyra, legalábbis a verseny előtt? Aztán Imre mégis benyúl az emlékei közé és elmeséli, hogy egyik versenyzőtársuk a számok közötti hosszabb pihenőt nem az öltözőben töltötte, hanem a pálya szélén heveredett le, ahol a fúvószenekar „had állása“ volt. Amikor aztán a zenészek újból akcióba léptek, a pattogó Induló első taktusai, úgy látszik, a legédesehb álmában érték a „zeneközeiben“ békésen szendergő sporttársat, mert úgy ugrott fel, mintha az ítéletnap A szénégetés feledésbe merült mesterség. A faszénnel hajtott gézgépek múzeumokba kerültek. Szomorúak lehetnek az egykori szénégetők, mert a múlandóságnak engedjük át emlékeiket. A századforduló' után is még jobbára favágásból és szénégetésböl éltek a Csermosnya-völgyi emberek. A szénégetők a grófok megbízásából mentek remeteségbe. Örökösen szurtosak voltak, hiszen füstös milék körül dolgoztak. Nem is szenet égettek, hanem fát; nem Is égették, csak senyvesztették addig, amíg valódi faszenet nyertek belőle. Ruhájuk és ritkán nyírt hajuk füst szagú, borostás ar cuk, szemöldökük kormos volt. A milék körül ormöüan bocskorban jártak, ha az erdőre indultak, gumicsizmái húztak. Öltözékük kenderből szőtt vászontng, vászon gatya és szutyoktől megbámult vászonhorosnya volt. A szénégetők földbe ásott kunyhóban aludtak, pókok kai, ftjlbembászókkal, denevérekkel és különféle rágcsálókkal. A földkunyhó tetején: gerenda, haraszt, föld. Az ajtórésnél volt a tűzhely, átellenben pedig a fűből vetett fekhely. Télen is itt aludtak. Szalonnát, sült gruját. cserépfazékban főtt „szenes“ haluskát ettek, jó étvágyuk volt a szénégetőknek, akik egyébként szegény emberek voltak. Hetente egyszer jártak haza életemért, pálinkát is csak akkor ihattak. A szénégetők olykor fiaikat is magukkal vitték az erdőre betanítani. Egyszer azt kérdezi az egyik fiú, hétfőn, kedden s szerdán: mit eszünk, édesapám? — Ami tetszik, fiami A fiú mindennap megkérdezte ugyanezt. Csütörtökön, pénteken, szombaton már ez volt a válasz: — Ami van, fiam! A szénégetők mozdulataiban számtalan emberöltő beidegződése sűrűsödött. Erős, összeszokott emberek voltak. Együtt rezgő ritmusban dolgoztak. Testtartásuk célszerűsége a mile kiszámított pályaívét követte. Minden mozdulatuk az idegekbe, seftekbe rakódott tudásról, tapasztalatokról beszélt. Ök nem tudták, ml az unalom. Keveset pihentek. Éjfél is őrködtek a beföldelt senyvedő fahasábok fölött. Éberen figyelték a füstölgő miiét, hogy lángra ne kapjon. De nem tudták, ml célból világítják be élszakáikat az égi mécsek. A szénégetők megöregedtek. Sokukért már eljött az Idő, s földdé váltak. De él még közülük egynéhány, akik elmesélték nekem ezt a történetet. Szomorúak az élő szénégetők, mert feledésbe merül mostoha sorsuk emléke. Nekidőlnek a harangcsöndalkonyainak: homályból, ködből, emlékekből építgetnek kései vágyakat, amit belep az út felkavart pora ,.. Korcsmáros László A dobás pillanata A dobókör szé lén toporgok fényképezőgépem mei. A ketrecet félkörben vastag szövésű háló övezi; a lencsében zavarólag hat. Próbálom elölről: túl nagy a távolság, hiányzik a teleobjektív. Hatvannyolc méterre mégsem mehetek, pedig legalább enynyire kellene, hogy biztonságban érezhessen! magam. A körben ugyanis — diszkosszal a keiében — egy világbajnok áll. Az, aki az atlétikai világbajnokságon olyan messzire dobta a hasas korongot, mint senki más a világon. Bngár lm re, diszkoszvető Európa- és világbajnok, olimpiai ezüstérmes. A mezőny, bát nemzetközi, el kell ismernünk, nem túl erős. Imre egyetlen számottevő riválisa Gejza Valent, a helsinki bronzérmes. Testközelből figyelem a diszkoszvetők küzdelmét: a pálya szélén sétálgatnak, nagyjából addig, amíg a hangosbeszélő az előttük lévőt nem szólítja. Ekkor ledobják magukról a melegítőt, arcvonásaik valahogy furcsán megkeményednek, félszemmel — de csak ennyivel — kollégájuk dobására kandttanak.. Aztán beállnak ök is a körbe, és ekkor már semmi más nem fontos, csak az, hogy minél jobban sikerüljön a dobás. Kíméletlen dolog a többiekkel szemben, mégis le kell írnom: egyenlőtlen a küzdelem. A nemzetközi atlétikai verseny magyar és NDK-beli résztvevői megtesznek minden tőlük telhetőt: dobásaik nyomán ötvenöttől hatvanig terjedő értékek jelennek meg az eredményjelző táblán. Ekkor lép a a dobókörbe Bugár Imre: hatalmas alakja szinte túlnövi a biztonsági okokból hálóval körülvett ketrecet. Első dobásához készülődik. Rövid összpontosítás: „megülfeti“ tenyerében a diszkoszt, amely két forgás után fütyülve hasítja a levegőt, és 67 méter 03 cen’lméterre ér füvet. A világon négyen vagy öten képesek ilyen teljesítményre. A Budapesti Vasas, az MTK VM és a Motor Jena versenyzői mélabúsan nézik az eredmén :rtző táblát. Egyetlen dolog vigasztalhatja őket: világ- és Európabajnok produkálta ezt az eredményt. Sorozata: 67,63. 66,84, 67,54, 67,72. Bármelyik elegendő ahhoz, hogy megnyerje az Agrokomplex '83 alkalmából megrendezett nyitrai (Nitra) nemzetközi atlé ikai versenyt; az utolsó dobása centiméterre ugyanakkora, mint ami Helsinkiben a világbajnoki aranyat jelentette. Gejza Valent viszont túldobta a helsinki „bronzoi“: 66,26-ot ért el, ami azonban Bugár Imrével szemben nem lehet elegendő... Nemcsak Helsinkiben, Nytírán sem. Az atlétikai stadion sajtóközpontnak berendezett helyiségében beszélgetünk. Teljesen „civilben“, egy üveg sör mellett ül velünk szemben az a sportoló, aki szinte mindent elér* ami elérhető: olimpiai ezüstérem, Eurőpa- és világbajnoki arany. Ez utóbbit ráadásul a sportág első világbajnokságán, aminek következtében a Bugár Imre név úgy vonul be a sporttörténelembe, mint a diszkoszvetés első világbajnokáé. Ml Is lehetne más az első kérdés, mint ez: hogyan sikerült? — Dells Jött Igazi favoritként; nagy világversenyen még nem vertem meg. Amiért mégis bíztam magamban: éreztem, hogy „jő passzban“ vagyok, jó sorozataim, kiegyensúlyozott dobásaim voltak Helsinki előtt. Valami egészen sajátos érzés kerített hatalmába, már a pályán, versenyhez ké szülődve: meg kell vernem a kubait! Érdekes módon, abban a pillanatban nem arra gondoltam, hogy százmilliók figyelik majd küzdelmünket, hanem arra, hogy szüleim Is ott ülnek a nézőtéren ... Az első két dobásom, de főleg Dells első két kísérlete után pedig már szinte biztosan éreztem, hogy itt ma én nyerek... — A háttérben szerényen sörözgető Valent felé fordul: — Persze az is sokat jelentett, hogy ott volt mellettem Gejza barátom —> mondja mosolyogva. — Sokat jelent az, ha Ilyen Idegtépő pillanatokban az ember szólhat szervezet den évben bemutatnak egy új darabot, amellyel a hazai közönségen kívül a környező falvak lakóit is szórakoztatják. Legutóbb Vörösmarty Mihály—Görgei Gábor: Handabasa avagy a fátyol titka című háromfelvonásos vígjátékét tanulták be és adták elő nagy sikerrel, Ipolyfödémesen eddig kétszer, majd Paláston (Pláštovce) és Felsőszemeréden (Horné Semerovcel. Ugyancsak ezzel a darabbal vettek részt Nagytúron (Vefké Túrovcej ez amatőr színjátszó csoportok járási versenyén, ahol a második helyen végeztek, Velebný Anna rendező pedig elnyerte a legjobb díszletékért járó különdíjat. A jutalom sem maradt el: a csoport részt vett az idei gombaszögi kulturális ünnepsége ken, ahonnan élményekkel gazdagon tértek haza. Végül, de nem utol sósorban feltétlenül meg kell említeni, hogy a szervezet tagjai akti van kiveszik részű két a községben szervezett társadalmi munkákból, és értékes segítséget nyújtottak a helyi Béke Esz-nek az aratás sikeres lebonyolításában. Részlet a Hsndabasából, az ipolyfndémesiek Petrezsil László előadásában (A szerzó felvétele) Tevékeny Példamutatóan aktív tevékenységet fejt ki a lévai (Levice) járás egyik kisközségének, Ipolyfödémesnek (Ipefské Cfany) mintegy 90 főt számláló GSEMADOK-alapszervezete Jusztin Ferenc elnök vezetésével. A tagság túlnyomó része fiatal, akik az ország különböző részein tanulnak és dolgoznak, de hétvégenként mégis lelkesen bekapcsolódnak a kultúrmunkába. Jól működik az éneklőcsoport, a tánccsoport és a clterazene kar, de a legnagyobb elismerést mégis a szinte kizárólag fiatalokból álló színjátszó csoport tagjai érdemlik. .Már hagyománynak számit, hogy min-A diszkoszvetők versenyének végeredménye: győztes Bugár Imre, második Gejza Valent (balról), harmadik a Motor Jena versenyzője replikáz kellemes prágai akcentusával Valent. — Nyugodtan teheti önmagát a sor elejére, már csak azért is, mert „öcskös“ még hozzám képest — mondja egy lefordíthatatlan cseh szóval, s közben mosolyog, mert Igaz, hogy az „öcskös“ huszonnyolc éves, viszont Valent, a maga harminc esztendejével szintén legfeljebb sportidószámífés szerint tekinthető „középkorúnak“. — A következő állomás Kuba, a Baráti Hadseregek Spartakíádja. Természetesen Imro ts ott lesz, hiszen a Dukla Praha versenyzője. Miért pont ott ne születhetne meg egy új diszkoszvető-világcsúcs? Amíg azonban ez eldől, megkérdezem: Mi egy világbajnok hobbija, magyarán szabadidő-elfoglaltsága7 — Mindig szerettem a zenét, és a három év alatt, amióta Prágában élek, különösen megkedveltem a cseh fűvószenőt. Gondűző, vidámság sugárzik belőle. A popzenében Rod Stewart maradt a kedvencem... Azonkívül, kikapcsolódásként, szívesen játszom a barátaimmal egy-két mlnigolf-partlt. A rendezőség egy tagja már harmadszor kukkant be, és harmadszor Invitálja a vacsoraasztalhoz Imrét és társát, ő most Is. mint az előző két alkalommal, Int, ho^y még néhány pillanat, de a riporteri kíváncsiságnak is van határa, ezért most már valóban az utolső kérdésemmel rukkolok elő: — Tekintettel arra, hogy jövőre ismét olimpia lesz, túlságosan Is sztereotip a kérdés: mi a legnagyobb vágya a közeljövőben ... Néhány másodpercig gondolkodik, aztán felderül az arca: — Három éve vagyok nős, de még nincs utód, sem a diszkosz-pályán, sem a családi trónon ... Ennyi elég? — Tökéletesen. Köszönöm szépen a beszélgetést, és jó étvágyat a vacsorához. Hatalmas alakja fölemelkedik, a fotel megkönnyebbülve nyikkan egyet. A folyosón újra gyerekhad várja, akárcsak közvetlenül a verseny után; készségesen kuporodik le közéjük. Plakátra, műsorfüzetre, sportszatyorra firkantja alá a nevét. A srácok elégedetten távoznak: ma egy világbajnok autogramjával lettek gazdagabbak. VASS GYULA harsonái szólaltak volna meg fölötte... — Ha abban a pillanatban áll rajthoz, talán világbajnokságot nyer ijedtében — fejezi be mosolyogva. A világ- és Európa-bajnokságok, olimpiai szereplések felelevenítése közepette csaknem elfelejtettem megemlíteni valamit. Azt, hogy hazánk egyik legsikeresebb sportolója csallóközi származású. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás egyik községéből, Cssllókőzkürtről (Ohrady) indult el a világhír felé: szülei ma is ott élnek. Imre, mint elmondotta, évente háromszor-négyszer tud időt szakítani, hogy meglátogassa őket; ezek között mindig van legalább egy hosszabb 'lélegzetű „otthoni szabadság“ is. — A szezon befejeztével most is legalább egy hetet szeretnék otthon tölteni — teszi hozzá. — Helyénvalónak érzek egy ilyen kérdést: sokáig fog még „élni“ Dumcsev jelenlegi, 71,86 méteres világcsúcsa? — Én azt hiszem, hogy nem; jelenleg a világon legalább négy diszkoszvetőnek „több van a kezében“. Ezek közül akárki megjavíthatja, ha jó napot fog ki, kedvező az időjárás, jó a közönség, a verseny atmoszférája ... Miért ne lehetne mondjuk Gejza? — kacsint a társa felé. — Azt hiszem, Imro túl szerény — Autogram-osztogatás a gyerekek gyűrűjében (A szerző felvételei)
