Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-17 / 37. szám
1983. szeptember 17. .SZABAD FÖLDMŰVES Ezernyolcszázhatvannyolcban egy tavaszt napon, déli egy Órakor hanyagul és szegényesen öltözött huszonhét éves jérji haladt felfelé Pétervárt egy Oficerszkaja utcát ötemeletes ház hátsó lépcsőjén. Kitaposott sárcipöjében nehezen csoszogva, lassan döcögő, nehéz testtel végre elérte a lépcső felső fokát, megállt egy megviselt, félig nyitott ajtó előtt, de nem csengetett be, csak hangosan lihegve bedőlt egy sötét kis előszobába. — Itthon van Nyezsdanov? — kérdezte öblösen kiáltó hangon. — Nincs itthon én vagyok itt, jöjjön be — hangzott a szomszéd szobából egy másik, szintén elég érdes női hang. •— Masurina? — kérdezte a most érkezett. '— A maga valóságában, ßs maga... Osztrodumov? — Pimen Osztrodumov — felelte a férfi, majd gondosan lehúzta a sárcipőt, aztán szegre akasztotta ócska köpönyegét, s belépett a szobába, melyből a női hang hallatszott. Alacsony, piszkos szoba volt, a fala fakózöldre festve, két kis piros ablaka gyéren világította meg. Mindössze ennyi volt a bútora: egy vaságy a sarokban, közepén asztal, néhány szék, egy polcos állvány megrakva könyvvel. Az asztal mellett egy harmincéves nő alt hajadonfővel, fekete gyapjúruhában, szájában cigaretta. Amint megpillantotta a belépő Osztrodumovot, szótlanul feléje nyújtotta széles, vörös kezét. A férfi sem szólt, mikor kezet szorított vele, aztán leereszkedett egy székre, s elővett oldalzsebéből egy félig eltört szivart. Masurina tüzet adott neki, a fiatalember rágyújtott, aztán elkezdtek kék füstöt eregetni a szoba homályos levegőjébe, melyet amúgy is eléggé átitatott már a füst, s közben nem szóltak egy szót sem, még csak tekintetet sem váltottak. A két dohányzó alakban volt valami közös, bár arcvonásaik nem hasonlítottak egymáshoz. Kissé elhanyagolt külsejükben, az erős ajkakban, fogakban, orrokban [Osztrodumov arca még ragyás is volt) valami becsületesség, álhalatosság és munkaszeretet futott kifejezésre. Látta Nyezsdanovot? — kérdezte végre Osztrodumov. ■ Láttam; tüstént jönni fog. Könyveket vitt vissza a könyvtárba. Osztrodumov félreköpött. ■— Minek szaladgál mindig? Sehol sem lehet elcsípni. Masurina új cigarettát vett elő. — Unatkozik — feleltess gondosan rágyújtott. — Unatkozikl — ismételte Osztrodumov megrovó hangon. Micsoda csacstságl Azt hinné az ember hogy nincs is semmi dolguk. Annyi a végezntvalónk, hagy alig győzzük — és ő unatkoztkt — Megjött Moszkvából a levél? — kérdezte Masurina kis idő múlva. г— Meg... tegnapelőtt. — Olvasta? Osztrodumov csak bólintással felelt. — No... s mi van benne? — Mi? Hamarosan el kell utazni. Masurina kivette a cigarettát a szájából. — Miért? Hiszen ott, úgy hírlik, minden jól halad. — Halad a maga rendes útján Csakhogy felbukkant egy megbízhatatlan ember. Ezt hát... félre kell állítani vagy végképp el kell távolítani. De más elintézni való is van. Magát is hívják. — A levélben? — Igen; a levélben. Masurina megrázta súlyos haját. Hanyagul volt a haja, hátul ktcsi varkocsba fogva, s elől a homlokára és szemöldökére hullt. — Hát rendben vanI — felelte. — Ha egyszer itt a rendelkezés, nincs mit fontolgatniI — Persze, hogy nincs. Csakhogy pénz nélkül ntncs mihez kezdeni; azt a pénzt pedig honnan kerítsük elő? Masurina elgondolkozott. — Nyezsdanov kell hogy szerezzen — szólt halkan, mintha csak magának mondaná. ■— Éppen ezért jöttem ide — jegyezte meg Osztrodumov. ■— Magánál van a levél? — kérdezte hirtelen Masurina. — Nálam. El akarja olvasni? ■— Adja ide... vagy inkább ne adja; fölösleges. Majd elolvassuk együtt... később. — Igazat mondok — dőrmőgte Osztrodumov —, ne kételkedjék. — Nem is kételkedem. Ismét elhallgattak mind a ketten, s mint az előbb, csak a füst gomolygott szófián szájukból, s emelkedett kígyózva sűrű hajuk, fejük fölé. Az előszobából sárdpő csoszogása hallatszott. — Itt van márt — suttogta Masurina. 'Az aftá halkan kinyílt s egy fej hatolt be a nyílásán de nem Nyezsdanové. Kis, kerek fej volt, fekete merev haja, széles és ráncos a homloka, nagyon élénk, barna szempár csillogott a sűrű szemöldökok alatt, felfelé fitosodon kacsaorra, s kiest, rózsaszínű komikus formájú szája volt. Ez a fejecske körülnézett, bólogatott és nevetett, nevetés közben kilátszott sok apró fehér foga, majd gyenge testével, rövid karjával s egy kicsit görbe és egy kicsit sántító lábával bejött a szobába. Mihelyt megpillantották ezt a fejecskét, Masurina arcán is, Osztrodumovén Is a leereszkedő fttymálás jelent meg, mintha mind a kelten ezt mondták volna magukban: „A! Csak ez!" — s egyetlen szót sem szóltak, még meg sem mozdultak. Ez a neki szóló fogadtatás egyébiránt nemcsak hogy zavarba nem hozta az érkező vendéget, hanem — úgy tetszett — bizonyos elégtétellel vette tudomásul. — Mit akar ez jelenteni? — kérdezte sipítő hangon. — Duett? És miért nem trió? Es hol van az első tenor? — Nyezsdanov tránt érdeklődik, Paklin úr? — kérdezte tőle Osztrodumov komoly arccal. — Ügy van, Osztrodumov úr; őiránta. — Valószínűleg megjön nemsokára. Paklin úr. — Örömmel hallom ezt, Osztrodumov úr. A sántító kis ember most Masurinához fordult. Masurina mogorva arccal ült ott, s lassan tovább szívogatta a cigarettáját. — Hát hogy van kedves... kedves ... Ejnye, milyen borzasztó! Mindig elfelejtem a keresztnevét és az apai nevét! Masurina vállat vont. IVAN SZERGEJEVICS TURGENYEV:* (RÉSZLET) — Teljesen felesleges azt tudniI Ismert a családnevemet. Kell annál több? Aztán micsoda kérdés az: hogy van? Talán bizony nem lálfa, hogy élek? — Tökéletesen, tökéletesen igaz! — kiáltott fel Paklin orr- ITkalt tágítva s megrántva szemöldökét. — Ha nem élne, alázatos szolgájának most nem volna meg az öröme, hogy itt lássa és beszéljen magávalI Megrögzött rossz szokásnak tulajdonítsa kérdésemet. Ami pedig a keresztnevét és apui névéi illeti... Tudja, egy ktcslt feszélyező pusztán ennyit mondani: Masurinal Igaz, hogy tudom: levelei alá sem írja másként a nevet, mint így BonaparteI... azazhogy: Masurinal Mégis, társalgás közben... — De ki kéri magát arra, hogy velem társalogjon? Paklin idegesen elnevette magát, mint mikor clgányútra megy a falat. — No, elég már, kedves, elég már, lelkem, adjon kezet nekem, ne haragudjék, htszen tudom, hogy csupa jóság ... és én ts jó vagyok .... No? ... Paklin kinyújtotta kezét... Masurina sötéten nézett reá, de azért odanyújtotta a magáét. — Ha mindenképpen tudni akarja a keresztnevemet — szólalt meg ugyanazzal a sötét nézéssel —, tessék: Teklának hívnak. — Engem meg Pimennek — tette hozzá Osztrodumov baszszus hangon. — At Ez nagyon... de nagyon tanulságost De most már mondja meg nekem, 6, Teklái és maga Is, 6, Pimen? mondják meg nekem, miért olyan barátságtalanok, állandóan barátságtalanok hozzám, mikor pedig én... — Masurina azt tartja, s ezzel a véleménnyel nem áll egyedül, hogy mtvel maga mindent a nevetséges oldaláról szemlél, nem lehet magára komolyan számítani. Paklin hirtelen megfordult a sarkán. — Lám, itt van, itt van azoknak az embereknek az állandó tévedése, akik rólam véleményt alkotnak, igen tisztelt PimenI Először is: én nem mindig nevetek; másodszor: ezzel én senkit sem zavarok, számítani pedig rám komolyan lehet, amit az a hízelgő bizalom ts igazol, melyet többször is élveztem maguk között! En becsületes ember vagyok, igen tisztelt Piment Osztrodumov mormolt erre valamit a fogai között. Paklin pedig csöválgatta a fejét, s mosolygás nélkül folytatta: — Nemi En nem mindig mosolygokI En egyáltalában nem vagyok víg emberi Nézzenek csak rám! Osztrodumov ránézett. S valóban, ha Paklin nem nevetett, ha hallgatott, az arca mafdnem mélabús, majdnem riadt kifefezésú lett: de komikussá, sőt gonosszá változott, mihelyt a száját kinyitotta. Osztrodumov azonban hallgatott. Paklin megint Masurinához fordult: — Es tanulmányaiban hogy halad? Elörejutott-e valóban emberbarátt tudományában? Ugyebár nem könnyű dolog a tapasztalattan polgártársnak segíteni abban, hogy belépjen Isten szép világába? — Semmi az, kicsiség, feltéve, hogy termetre nem nagyobb, mint maga — felelte Masurina, akt nemrég vizsgázott le a bábaasszonyt mesterségből, s önelégülten elmosolyodott. Másfél évvel ezelőtt' elhagyta szerény viszonyok közt élő nemesi szüleit Dél-Oroszországban, s hat ezüstrubellel a zsebében Pétervárra jött; beiratkozott a bábaképző intézetbe, s szakadatlan kitartással megszerezte az óhajtott bizonyítványt. Leány volt... szűzi tisztaságú leány. Nincs ebben semmt csodálnivalö, modaná némely szkeptikus, arra emlékezve, amtt külsejéről mondtunk. Csodálni való rttka dologi — bátorkodunk kijelenteni mi. — Ez már beszéd, kedvesem! — kiáltott fel. — Remekül elintézettI Ügy kell nekemI Miért is maradtam ilyen picurka alak. De vajon hova lett a házigazdánk? Paklin szándékosan fordította más témára a szót. Sehogy sem tudott apró termetével s jelentéktelen kis alakjával kibékülni. S ez annál érzékenyebb pontja volt, mert szenvedélyesen szerette a nőket. Mit nem adott volna tetszésükértl Szánalmas külsejének tudata sokkal jobban emésztette, mint alacsony származása, s mint jelentéktelen társadalmi helyzete, Paklin apja egyszerű polgár volt, akt mindenféle hamisságokkal eljutott a címzetes tanácsosságtg, jártasságot szerzett peres ügyekben, fezőrködött. Birtokok és házak dolgát intézte, s ebből egy kicsit megtollasodott, de az utolsó években inni kezdett, s halála után semmi örökség sem maradt. A fiatal Paklin ISzilának hívták, Szila Szamszontcsnak — amiben 0 szintén csak csúfságot látott) kereskedelmi iskolában nevelkedett, ahol kitűnően megtanult németül. Különböző, meglehetősen nagy bajoskodások után végre bejutott egy magániskolába, ahol ezerötszáz ezüst rubel volt az évt fizetése. Ebből tartotta el magát, beteg nagynéniét és púpos lánytestvérén. Elbeszélésünk idején éppen betöltötte a huszonnyolcadik évét. Paklin nagyon sok diákkal, fiatalemberrel érintkezett, akiknek tetszett cinikus élénksége, magabiztos megnyilatkozásainak vidám epéssége, egyoldalú, de kétségbe nem vonható olvasottságán alapuló, pedantéria nélkül való tudása. Megesett — ha ritkán is —, hogy megrovást kapott tőlük. Egyszer elkésve érkezett egy nagy poltttkai összejövetelre ... Mihelyt belépett, azonnal mentegetni kezdte magát... „Begyulladt a szegény Paklin“ — kezdte énekelni valaki a sarokban, s valamennyien nevetésre fakadtak. A végén Paklin maga ts nevetni kezdett, bár szíven ütötte a tréfa. „Igazad van, gazembert" — gondolta magában: Nyezsdanovval egy görög étkezőhelyen Ismerkedett meg, ahova ebédelni járt, s ahol nagyon szabadon és hevesen szokta kimondani a véleményét. Azt állította, hogy demokratikus érzületének az a komisz görög konyha az oka, mely fel-felingerli a máját. — Igen... ez az... hova lett a házigazda? — ismételte Paklin. — Megjegyzem: egy Idő Óta mintha nem volna jókedvében. Csak nem lett szerelmes, az istenérti Masurina összeráncolta a szemöldökét. — Könyvekért ment a könyvtárba, beleszeretni valakibe nincs ideje, s nincs ts kibe. „Hát magába?“ — készült elröppent a kérdés Paklin ajkáról. —- Azért szeretném látni — mondta hangosan —, mett komoly dologról kell beszélnem vele. — Milyen dologról? — szólt közbe Osztrodumov. — A mienkről. — Lehet, hogy a magukéről ts... azaz, a mienkről, a közös ügyről. Osztrodumov ennyit mondott: hm. Blzalmatlankodott, de aztán azt gondolta magában: „Az ördög tudjál Agyafúrt egy fickói" — Lám, végre főn — szólalt meg hirtelen Masurina, s az előszoba aftajára szegzett apró, nem szép személyek mélyén melegen és gyöngéden világító fényfolt jelent meg. Az ajtó kinyílt, és sapkával a fején s egy csomó könyvvel a hóna alatt belépett egy huszonhárom éves fiatalember: Nyezsdanov. • Ezekben a napokban emlékeztünk meg a nagy orosz realista regényíró halálának 100. évfordulójáról. Turgenyev páratlan lélekrajzú regényeinek gondolati magvát a nagy elbeszélő lebilincselő stílussal megírt történetbe ágyazza; műveiben évszázadnyi távlatból is az élet teljessége Jut kifejezésre. .Х.ХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХХХХЧХХХХХХХХХХХЧХХХХЧХХХХЧХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХХч 4XXXVXXXXXXXXXXXXXXXX4X4XX4444XVWXVW*X 111J Г11 ■ I ■ 11111 ■ ■ ■ IГ KÖZLEMÉNY: A MATESZ Thálla Színpada szeptember 17- én (szombaton) Cslcserben (Clőarovce), 18- án. vasárnap pedig Abarán (Oborln) mutatja be a Pítyuka című darabot, egyaránt 19.30 órai kezdettel. < A peredi (Tešedíkovo) alapiskola clterazenekara és a Jókai (Jelka) hagyományőrző tánccsoport. Fotó: —vass— чч.ччЧЧчХЧЧХХЧЧХХЧЧХЧЧХЧХЧХХХХХХХХЧХЧХчХХХЧХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХ.ХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХЧЧХХХХХХХХХХХХХХЧХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХХ
