Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-27 / 34. szám
13 .SZABAD FŰLDMOVES. 1983. auguszfn* ÜK. Kedvező alapok a feladatok teljesítéséhez úgyszólván valamennyi ágazatában, aminek következtében a termelés üteme lényegesen felgyorsult. Ma több mutatóban felülmúlják a járást átlagot, sőt megközelítik a legjobbak színvonalát. — Azt. hogy aránylag rövid időn belül sikerűit kimozdítanunk szövetkezetünket a helybentopogásbó), hngv felgyorsítottuk a termelés ütemét, elsősorban szilárd alapokon álló, erős és jól szervezett üzemi pártszervezetünknek küszönbetfük. amelynek élén Vízi Vendel pártelnök, egyben az ellenőrző bizottság elnöke áll. Állandó dolgozóink buszunöl százaléka párttag. A kommunisták példás helytállásukkal. a termelésben elért kiváló eredményeikkel a többieket is jnbb munkára, nagyobb teljesítményre serkentik. Ezért a párttagok szétbelyezését tudatosan irányítjuk, főleg azokra a részlegekre, ahol valamilyen oknál fogva akadozik a termelés. A kommunisták ellenőrző tevékenységükkel is kiemelkedő szerepet töltenek be a szinte naponta felmerülő nehézségek és hiányosságok rugalmas kiküszöbölésében — tájékoztatott az elnök. Ott. ahol az üzemi pártszervezet aktívan tevékenykedik, a versenymozgalom kibontakoztatása is éltető talajra talál. Nem csoda hát, hogy a szövetkezet valamennyi részlegén összesen bét szocialista brigád alakult 103 taggal. Ez az ott dolgozók létszámának hetven százalékát teszi ki. Közülük a gépjavítóműhely ezüstérmes és a sertésgundozók bronzérmes munkacsoportja jár az élen. bár valamennyi brigádtag áldozatkész munkájával hozzájárult a gazdaság fellendítéséhez. Végkövetkeztetésként leszögezhetjük: az előrelépés lehetősége elsősorban az emberek megnyerésében rejlik. A munkaerőproblémák megoldásában. főleg az állattenyésztés szakaszán. szakképzettségük megszerzésének szorgalmazásában, a felvilágosító munkában, az ésszerűen irányított anyagi ösztönzésben, ami végső soron a munka- és a technológiai fegyelem megszilárdulásához vezet. Ez az alap kedvező előfeltétele annak, hogy az idei feladatainknak maradéktalanul eleget tegyünk. KLAMARCSIK MARIA EGY TALÁLMÁNY NYOMÁBAN Újonnan épült, zárt körű, ezres tehénfarm. Tej- és fejőházzal, az utóbbi körfejővel, ahová fix felhajtóutakon és folyosókon jutnak el a tehenek. A takarmányozás, az Itatás és a trágyakihordás egyaránt gépesített. Így az állatgondozók valóban emberhez méltó feltételek mellett és környezetben dolgozhatnak. Sok ilyen van már az országban, és egyre több lesz, nem érdemes erról ilyen fennköít formában tudósítani — mondaná valaki, s joggal. Az állattenyésztés korszerűsítésének törvényszerű velejárói ez új, minden Igényt kielégítő tehénszállások, amelyekből természetesen a legkorszerűbb műszaki megoldások sem hiányoznak, s alapjaikban nagyrészt ezek is azonosak. Egyet, az Agrokomplex nagymegyeri (Calovo) üzemében, az újmajori (Nový Dvor) tehénfarmot kivéve. Itt ugyanis van valami, ami elenyésző méreteivel is kiemeli e farmot a hozzá hasonlóak, sót a vele teljesen azonosak sorából. olajhütöböl hőcserélő — Ez különböztet! meg a tehéntelepünket a többitől — mutatott egy nagyobb aktatáskában Is elférő, öntöttvasból készült dobozszerúségre Varga Ferenc, a gazdaság fógépesitóje, majd a műszaki kérdésekben kevésbé járatosak kedvéért a lehető legegyszerűbben elmagyarázta a dolog lényegét. — A telephez három, ALV-60-as hűtőgép tartozik. Ezek termelik azt a jeget, amellyel ismételten vlsszahűtjük négy fokra a zárt körű rendszerben etrkuláló, a kifejt tejet hűtő és ezáltal felmetegedó vizet. Átvezetett a tejházba, megmutatta a szűrőtartályt, amelybe a fejőházból csővezetéken érkezik a tej. Útközben veszít valamit a melegéből. Így megközelítően 32—33 C-fokos. Ezt a zárt körű rendszerben cirkuláló víz 7—8 fokosra hűti le, miközben természetesen felmelegszik, s ezért kell a jéggel Ismét lehűteni. tizennyolc C-fokról 35—55 fokra Is felmelegíti az olajhűtő másik vezetékén áramló vizet. £s tulajdonképpen ez a lényege. Ott, ahol nincs közbeiktatva egy Ilyen olajhütó-hőcserélő, a kúti vizet közvetlenül a két, egyenként 2500 literes villanybojlerba vezetik, s ezekben melegítik a szükséges 60 —70 fokra. Nem vitás, hogy lékeli számítani négy olajhűtő árát. Pusztán összehasonlításul: enynyi kellett a 960 tehénhez, miközben közel 15 literes a napi fejésl átlag. A gazdaság füsl (Trávniky) telepén beszerelt, gyárilag készülő hasonló célú és lényegében azonos előnyökkel járó berendezés 30 tehénhez húszezer koronába került. • Egyszerű, olcsó és gazdaságos — Mindez eredeti, gyárban készített berendezés, ehhez nem nyúltunk hozzá. A ml találmányunk ennek közbeiktatása, ami nem más, mint az E-512-es kombájn olajhűtóje — mutatta az említett dobozszerüséget a főgépesítő, miután visszamentünk a jeget termelő hűtőgépekhez, és ismét nagyon leegyszerűsítve vázolta a folyamat. lényegét. — A hűtőgép gáztöltete, miközben megcsinálta a jeget, felmelegszik. Ezt a kompresszor lehűti, és a kivont hó eltávozik a szabadba. Pontosabban mondva, eltávozott, egészen addig, míg e helyen közbe nem iktattuk az olajhütőt. Ezen az egyik Irány ban átvezetjük a forró gázt. ve le szemben pedig egy másik cső rendszeren a telep szociális tgé nyelnek kielégítését szolgáló kúti vizet cirkuláltatjuk. KIS BEFEKTETÉS — NAGY HASZON Röviden és tömören, hőcserélő lett az olajhfitóböl. Az egyik vezetéken áramló forró gáz ugyanis V nyegesen több villanyárammal, hiszen tizennyolc, s nem 35—55 fokról kell elérni az előirt meleget. A több villanyáram természetesen többe Is kerül. A kimutatások szerint Ojmajoron évente kereken hatvanezer koronát takarítanak meg, mivel a hőcserélőkkel naponta 275 ezer kilokalóriával kevesebb ts elég, és ez villanyáramban számítva pont annyi. — De milyen áron érik ezt el? — kérdeztem, hiszen napjainkban első a gazdaságqsság, s legyen az bármi, mindig lényeges, hogy mennyibe kerül. — Elenyésző az ára, a beruházás megtérülési Ideje mindössze pár hónap — mondta a főgépesítő, miközben előkereste a megfelelő kimutatásokat. — Egy hűtőgépre kellett két olajhütö, darabonként 1250 koronáért. Továbbá szükségünk volt egy cirkulációs vízszivattyúra, vízvezeték csövekre és egyéb szerelési kellékekre, őszszesen 4250 korona értékben; mindezt harmincnégy munkaóra alatt hoztuk össze. Mivel három hűtőnk van — egy tartalékban —, az előbbi összeghez még hozzá PÄR GONDOLAT — MÄSOK CÍMÉRE Energiatakarékos Időnkben sokan törik a fejüket a meglévőknél olcsóbb és ésszerűbb megoldásokon, sokan Igyekeznek olyan kiegészítéseket megtervezni és elkészíteni a berendezésekhez, amelyekkel csökkenthetők a ráfordítási költségek, elsősorban a felhasznált energia mennyisége. Az újmajori tehénfarm hőcserélője ilyen berendezés. Egyszerű, olcsó és gazdaságos, megléte a főgépesító érdeme, ö tervezte, dolgozta ki a részleteket, de amint szavai Is bizonyítják, egyéb tények is közrejátszottak. — Évek, évtizedek óta foglalkozom újításokkal. Szerencsém van, hogy olyan üzemben dolgozom, ahol támogatják az újítókat, s ez is késztet mindig jobb megoldásokon törni a fejem. Nálunk az ilyen ember nem marad magára. Vannak újításaim, amelyek kivitelezésében mások Is segítettek, s ezzel az ötlettől a gyakorlati megvalósításig lényegesen lerövidült az út. Így volt ez a tej hőjét hasznosító berendezés esetében Is. A kivitelezésben támogattak és megfelelő segítséget kaptam. Aranyjelvényes újító mondta mindezt, a szocialista mezőgazdaság érdemes dolgozója, akinek nevét eddig háromszor írták be a szlovákiai újítók becsületkönyvébe. Segítségre, támogatásra neki, a tapasztalt újítónak Is szüksége van, nem szólva a fiatalokról, kezdőkről. Érdemes mindezt megszívlelni, főleg azokban a mezőgazdasági üzemekben, ahol nincsenek jobb megoldásokat kereső dolgozók. Persze nem azért, mert az adott helyen esetleg kevésbé tehetségesek az emberek, hanem elsősorban azért, hogy kevesebb támogatást kapnak. A példa nyomán az elmondottakon túl egy másik dolgon Is érdemes elgondolkodni. Űjmajoron idestova másfél éve üzemel a találmány. Villanyáram megtakarítását teszi lehetővé, ami nagyon Is drága. Olyan energiafatja ez, amely a koronában kifejezett áránál lényegesen többet ér. így minden feleslegesen elhasznált kilowattja enyhén szólva felelőtlenség. És a valóság? Egyelőre csak helyben hasznosítják az ötletet, még a járáson belül sem tudnak róla a mezőgazdasági üzemek vezetői, vagy ha Igen, eztdeig sehonnan sem Jelentkeztek, hogy ha Ilyen egyszerű (s egyben olcsó Is), ók is alkalmazzák. Viszont hasonló típusú tehéntelepek akadnak. E tények után kívánkoznak még a kérdőjelek, annál Is Inkább, mivel nem Is annyira anyagi, mint emberi jellegük van. EGRI FERENC tekintélyes állatállomány számára meg kell teremteni a feltételeket, nehogy az előző évekéhez hasonló gondok akadályozzák a szarvasmarhaágazat fejlesztését. — A férőhelygond jainkon sokat ertyhltelt a korszerű ötszáz férőhelyes tehenészeti telep átadása, amelyre a múlt év elején került sor — mondotta a főállattenyésztő. — Az idén egy új üszőneveidét adunk it rendeltetésének. A második menetben a régi tehénistállők korszerűsítésével számolunk. A szarvasmarha-tenyésztés programba vett eredményes fejlesztésének a férőhelykérdésnél is lényegesebb kitétele a szükséges takarmányalap megteremtése, amelyet csakis a hozamok növelésével valósíthatnak meg. A szövetkezetben ezen a téren is messzemenő változás állt be. A lehetőségek kihasználására az a tény utal. hogy a korábban kultúrnövények termesztésére nem használt Iá- Dos területeket füvesítették. Ezek a % A korábbi években sok gonddalbajjal járt a szarvasmarhatenyésztés a komoly takarmányozási nehézségek, valamint a férőhelyhiány és a meglévő állatszállások nem kielégítő volta miatt. Ezért a termelés belterjesftését szorgalmazó intézkedések között kiemelkedő helyet foglal el a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztési programja, amelynek keretében a figyelem homlokterébe a tehenészet kerül. — A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésének jelentőségét fokozza az a tény, hogy megnő ezáltal az istállótrágya termelése, ez pedig lehetővé teszi a talajerő javítását, illetve viszszapótlását. Ezért amennyire ezt adottságaink engedik, a lehető legnagyobb mértékben növeljük a szarvasmarhaállományt — tájékoztatott Bleho Gábor állattenyésztési főágazatvezető. jelenleg száz hektár mezőgazdasági területre számítva, kilencven darab szarvasmarhát, ebből harminc tehenet tartanak. Távlati elképzeléseik szerint — száz hektár átlagában — az állománysűrüséget több mint száz darab szarvasmarhára — ebből 34—35 darab tehénre — növelik. Az ilyen A dinnyetermesztés a zöldségkertészetnek jól jövedelmező ága Fotó: —nkl A múltban a várkonyl (Vrakúň) földművesszövetkezet nem tartozott a dunaszerdahelyd (Dunajská Streda) Járás élenjáró gazdaságai közé. Az elmúlt két-három esztendőben azonban gyökeres változás állt be a szövetkezet, természetes gyepterületekkel együt az üszők legeltetésére szolgálnak. / legelők fűterméséből a téli takar mányalapba is jut bőven széna. A kedvezőbb takarmányozási félté telek a hasznosság növekedéséber tükröződtek vissza. A tejtermelés e múlt év valóságához viszonyítva 1! százalékkal növekedett. Hét hónay átlagában egyedenként 11,09 liter tejet fejtek naponta, és a tervhez viszonyítva 51 ezer 248 literrel több tejet értékesítettek. Látszatra szerény célnak tűnhet a járás többi mezőgazdasági üzeméhez mérten a 4100 literes egyedenkénti évi tejtermelési átlag elérése, viszont az előző évek gyenge tejhasznosságáhnz viszonyítva igencsak gyors ütemű előrehaladásnak tekinthető. Perszakértelemmel végzett munkájának köszönhető. A szövetkezetben immár harmadik éve juhtenyésztéssel is foglalkoznak. Az év végéig kétszáz darabra növelt és ezen a szinten állandósított, juhállomány, igen olcsó és igénytelen tartási feltételek mellett gyapjú és bárányhús értékesítési iehetőgét jelenti majd. A költségigénytelensége abban rejlik, hogy az állatok takarmányozását csakis a növénytermesztési melléktermékek, például a magra termesztett bab szalmájának, a kertészeti hulladékok, a nehezen hozzáférhető füvesített területek hasznosításával oldják meg. A gazdasági udvarok gyomtalanításában is fontos szerepet töltenek majd be. — Ahhoz, hogy a növénytermesztés is eredményes, de főleg jövedelmező legyen, s egyúttal teljes mértékben kielégítse a mezőgazdasági területhez mérten igen nagy állatállomány igényeit, több alapvető intézkedésre összpontosítottuk figyelmünket — mondotta Csiba Mátyás, a szövetkezet elnöke. — Elsősorban megkülönböztetett gondot fordítunk a termőföld ésszerű hasznosítására és termőképességének növelésére. Évente a szántóterületnek legalább a harminc százalékára istállótrágyát juttatunk. Fontosnak tartjuk a vetésforgó kialakítását is. A beruházási programunk keretében a szilárdított silovermek és a központi trágyatelepek építését szorgalmazzuk. Az 1986-os év végéig fokozatosan további 620 hektárnyi területre terjesztjük ki öntözőrendszerünket. Ezáltal az összterületnek nyolcvan százaléka öntözhetővé válik. jelenleg a szántóterületnek egyharraada öntözhető. Ezekre a területekre összpontosították a takarmánynövények, a zöldségfélék, a cukorrépa termesztését. Az öntözésnek köszönhető, hogy a hosszan tartó aszály ellenére is elegendő mennyiségű tömegtakarmányt biztosíthatnak a téli készletekbe. Előzetes becslések szerint lucernából elérik a 10 tonnán felüli átlaghozamot. Remélik, hogy silókukoricából is — amelynek begyűjtése folyamatban van — meglesz a tervezett 40 tonna zöldtömeg hektáronként. A gabonaprogram megvalósításával kapcsolatban ekképpen nyilatkozott az elnök: — Szövetkezetünk fennállása óta az idén takarítottuk be a 480 hektáron termesztett kalászosokból a legnagyobb termést, az elért 6.46 tonnás hektáronkénti hozammal. A búza átlagban 7,07, az árpa pedig 4,86 ton-I- nával fizetett. Ennek eredménye kép- pen 390 tonnával több gabonát tér- meltünk a tervezettnél. Ha szemes s kukoricából sikerül elgalább a terve zett 61 tonnás átlaghozamot elérnünk s amiben bizakodunk, akkor szemesek ä bői az ötéves tervidőszak első három i évének tervfeladatát teljesítjük, z A jelenlegi búzafajta-választékunk- potenciális termőképességében rejlc 8 lehetőségekre utalnak az egýes táb- iákon elért csúcshozamok. A szövel- kezet adottságai között az SO-1585-ö.s- fajtajelölt ötven hektárnyi terület 8 átlagában 8.1, a harminc hektáron e termesztett ]ubilejna-50 nyolc, a het- ven hektáron termesztett Istra pedig- 7,4 tonnával fizetett hektáronkénti- átlagban. Említést érdemel aznnban. 1 hogy az összes termesztett búzafaj- Iákból hat tonnán felüli hektárhoza- mof értek el. e Az önként felvetődő kérdésre, mi i eredményezte a kiváló gabonahozam ) elérését, a válasz egyértelmű: Az i agrotechnikai fegyelem betartása, to- vábbá a dolgozók helytállása, becsü- lettel végzett munkája és kezdeményezése a csúcsmunkák idején. Ez az- aratási munkák gyorsaságában, ru- galmasságában ás folyamatosságában- is megnyilvánult, július végéig a szál- i mabegyűjtést és a tarlóhántást, hetven hektárnyi területen pedig a tar • lónövények vetését is elvégezték. Maradt idejük nekirugaszkodni, és kapkodás nélkül felkészülni az őszi munkára. Az elmúlt évhez viszonyítva sokat változott a helyzet a zöldségtermesztésben is, ahol szerkezetváltással a sokféle termékről a paprika, a para dicsőm és a dinnye termesztésére tértek rá. Így a korábbi évek mintegy hatszázezer koronás nyereségével szemben az idén 2 millió 357 ezer koronás bevétellel számolnak. Nem a véletlen müve, hanem a hatékony intézkedéseknek az eredménye az, hogy tavaly a szövetkezet 25 százalékos jövedelmezőséggel zárta az évet. Az idén ezt további két százalékkal szeretnék növelni. A szövetkezetben szép eredményekről tanúskodik a malacszaporulat Fotó: KrajCovič sze e tekintetben is akad bőven behoznivaló, de a szövetkezet eddigi intézkedései, fejlesztési elképzelései, a beruházások tulajdonképpen a tejhasznosság növelésére irányulnak. A tej minősége tekintetében elégedettek lehetnek az elértekkel, hiszen az első félévben az értékesített tejnek 95 százaléka első osztályú volt. A marhahizlalásban az eddig felmutatott napi egy kilogrammos súlygyarapodási átlag sem válik a szégyenükre, s világosan jelzi a takarmányozásban beállt kedvező fordulatot. A sertéstenyésztésben több év átlagában a hasznosság aránylag magas szinten állandósult. Tavaly kocánként 18,03 malacot választattak el. Ezt a szintet ez idén is meg akarják tartani, ami minden bizonnyal sikerül is. A sertések hizlalásában 0,63, az előhizlaldában pedig 0,41 kilogrammns súlygyarapodási átlagot értek el. Mindkettőt egybevetve, a 0,55 kilogrammos napi felhlzás a kiváló ser-