Szabad Földműves, 1983. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1983-08-20 / 33. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1983. augusztus 20. Jubileum és Aratási Kupa Júliusban Ünnepelte fennállásénak 40. évfordulóját a palásti (Pláštovce) sportszervezet. Ebből az alkalomból nagyszabású labdarúgó-tornára került sor a községben, amelyen a helyi Družstevník csapatán kívül részt vettek a magyarországi Egerszóláti SE, a Slovan Sahy, valamint a Banská Bystrica Járásbeli Družstevník Jašenie labdarúgói Is. Ez utóbbi, valamint az elsőként említett magyarországi sportegyesülettel már évek óta baráti kapcsolatot tartanak fenn. A torna megnyitása után a helyi sportszervezet elnöke, Bohus László értékelte Palást sportéletének negyven esztendejét. Örömmel konstatálta, hogy mindenekelőtt a szövetkezet hathatós támogatásának eredményeként 1975-ben átadhatták az új, fedett lelátóval és szociális helyiségekkel ellátott sportpályát, amelynek értéke meghaladja a 700 ezer koronát. A szervezetnek saját autóbusza van, amely zökkenőmentessé teszi a három csapat Idegenbeli mérkőzéseire való eljutást a szurkolók számára is, de kirándulásokra Is gyakran igénybe veszik, nemcsak a 250 tagú sportszervezet, de a község többi tömegszervezetének tagjai Is. Ami a konkrét sporteredményeket illeti, a beszámolóból megtudhattuk, hogy a felnőtt, az Ifjúsági és az Iskolai labdarúgó-csapat egyaránt a Járási II. osztály élmezőnyében végzett. Kiválóan működik az asztalitenisz szakosztály, és egyre aktívabb teljesítményt mutat fel a 30 tagú turisztikai, valamint a 40 tagú alapozó testnevelési ; akosztály Is. A szervezet ez év tavaszán szerezte meg a Példás sportszervezet elmet. Az ünnepség további aktusaként Pavol Cenger, a CSSZTSZ Lévai (Levice) Járási Bizottságának titkára, Stanislav Jalakša elnökkel együtt átnyújtották a húsz legaktívabb palásti sportpártolónak a járási bizottság elismerő oklevelét, Bohus László elnök pedig a szervezet nevében Emlékérmet vett át. Ezek után pedig már valóban a pályára összpontosult a mintegy ezer néző figyelme, ahol megkezdődtek a mérkőzések. A torna győztesei végül Is a kerületi bajnokságban szereplő Ipolysági labdarúgók lettek, mintán a döntőben, színvonalas mérkőzésen 3:l-ra legyőzték a hazaiak csapatát; a 3. helyen — büntetőrúgásokkal — az egerszólátlak végeztek. Igazi sportünnep, labdarúgó-csemege voltl Belányi János-+ — Július két utolsó napján immár harmadlzben rendezték meg Léván az Aratási Kupáért kiirt nemzetközi labdarúgó-tornát. Az Idei résztvevők a hazai színeket képviselő Slovan Agro Levice csapatán kívül a Lokomotíva Košice, a Plastika Nitra és a Dynamo Berlin labdarúgói voltak, tehát valóban nem mindennapi futball-élménynek nézhettünk elébe. Nem Is csalódott a szép számú közönség, mert kitűnő színvonalú játékot, Izgalmas, őm mindvégig sportszerű mérkőzéseket láthattak, amelyeken a következő eredmények születtek. Plastika Nitra— Slovan Agro Levice 0:2 Dynamo Berlin— Lokomotíva Košice 1:1 Lokomotíva Košice— Slovan Agro Levice 1:1 Dynamo Berlín— Plastika Nitra 0:3 A végső győzelmet a hazai Slovan Agro Levice csapata szerezte meg. 3 ponttal és 3:l-es gőlaránnyal; eggyel több kapott góllal és egy ponttal kevesebbet gyűjtve szorult a második helyre a Plastika Nitra; a harmadik helyen a Loko motlva legénysége végzett, két ponttal, míg a vendég bérli nleknek egy szerzett pontjuk ellenében csak a 4. hely Jutott. Császár Ernő Scbvarcz Gyula Nagykaposon (Veľké Kapušany) született, Jelenleg Rozsnyón (Rožňava) él. A kassal (Košice) Kultúra és Pihenés Parkja mellett működő társastáncklub tagja. M kategóriás táncos. — Mikor kerültél először komolyabb kapcsolatba a tánccal? — 1972-ben. Jó! emlékszem: kilencedikesek voltunk, s az iskolánkban Is toboroztak a városban nyíló tánctanfolyamra. Az osztály többsége Jelentkezett, köztük én Is. Persze, akkor még nem a majdani nagy táncversenyek varázsa csábított — hogy táncos Is lehet belőlem, ez akkor eszembe sem Jutott — az volt csak a célom, hogy megtanuljak táncolni. A tanfolyam befejeztével néhányan továbbra Is összejártunk táncolni, és táncklubot alakítottunk Nagykaposon. Én lettem a klub vezetője. Kezdetben volt egy viharvert magnónk, egy tépett szalag és rajta néhány silány minőségű felvétel. De táncolni akartunk, és táncoltunk is. Előbb csak a klubban, később felléptünk a városunkban rendezett különféle rendezvényeken, ünnepélyeken Is. 1974-ben akkori partneremmel meghívást kaptunk a Járást táncversenyre. Másodlkok lettünk. Ekkor Jöttem rá, hogy van némi tehetségem a tánchoz, s akár versenyző Is lehet belőlem. Kedvteléseim rangsorolása elvégeztetett. Ekkor kezdett Járni Oto Böhm kassai tánctanár; felfigyelt ránk és komolyabban kézbe vett bennünket. 1976-ban а В kategóriás minősítés megszerzésére készültünk, ami egyben a kerületi versenyen - velő részvétel Jogát is biztosította volna, amikor váratlan baleset ért. Ogy tűnt, egyszer s mindenkorra vége táncos pályafutásomnak. ÉLETELEME A TÁNC — Mi történt? ban megtudtam: slpcsont-, comb- és — Karamboloztam. Nem én voltam kulcscsonttörést szenvedtem. A coma hibás, de ez a lényegen mit sem bomon műtétet, csontszegezést ha)változtat. A tény az, hogy a kórház- tottak végre. Több mint két hónapig voltam ágyhoz kötve. Ha tánczenét hallottam, a lábujjaimmal táncoltam. Az orvosokat meg sem merterd kérdezni, hogy táncolhatok-e még valaha, annyira féltem a nemleges választól: inkább reménykedtem. Hat hónapig voltam munkaképtelen, de közben -- mankón — be-be]árogattam a klubba. Egy Ilyen látogatás alkalmával a partnerem, Jakab Magdi tré fálkozva megkérdezte: Gyuszí, nem táncolunk egyet? Megpróbáltuk. Utána annyira megfájdult a lábam, hogy az egyik barátom vitt haza kocsin. Mégis, újra meg újra próbálkoztam. Szerencsére, a lábam a vártnál szebben gyógyult. Az orvosok maguk is csodálkoztak, s azt mondták, mindezt a mozgásnak, a táncnak köszönhetem. Egyben csodálták megszállottságomat. — Felépülésed után ...? — 1979-ben szereztem meg а В kategóriás minősítést. Egy évre rá soroltak az országos versenyeken való részvételre Is feljogosító A kategóriába, s tavaly óta M kategóriás, tehát nemzetközt minősítésű táncos vagyok. Így vehettünk részt az év elején Bralislavában a Duna Kupa elnevezésű nemzetközi táncversenyen, ahol a 7. helyen végeztünk. — Ez egyben az utolsó szereplésed Schvarcz Gyula és felesége is volt addi8‘ partnereddel... próba közben — Igen, most már néhány hőnapja a feleségemmel táncolok. Napi három őrát próbálunk „hivatalosan“, de gyakran megesik, hogy este a lakásban félretoljuk' a bútorokat és eltáncolunk még egyszer egy-egy új figurát. — „Civilben" mii csinálsz? — Szakérettségim van; a rozsnyól tejgyárban a hűtőberendezést kezelem. A gyár vezetősége lehetővé teszi, hogy maradéktalanul hódolhassak a táncnak. — Legközelebbi terveid? — Sikerrel szerepelni az ősszel finnén megrendezendő szlováklat bajnokságon. Ott lépek először nagyközönség elé a feleségemmel. — Távlati tervek ...? — Életelemem a tánc. Ez az \a tevékenység, amelyet művelve a legjobban érzem magam, amelyben a legtöbbet tudom nyújtani. Lehetőség teheségem kibontakoztatásához, egyben szellemi és fizikai öröm Is. Olyan fajta elégedettség-érzé^ ez, mint amikor a kutató új vegyületet fedez fel, vagy az orvos meggyógyít egy beteget. — Szeretnék még sokáig táncolni, versenyezni. Ez utóbbiban az „álmom“ a szombathelyi Savarta táncversenyen való részvétel. Egyébként tánctanárképzőt végzek Kassán; ennek befejeztével tánctanfolyamokat szeretnék szervezni Rozsnyón és a környező falvakban, s nálam Is Jobb táncosokat nevelni. — Sikerüljön! MARTON IVAN Egy beszélgetés tanulságai AJ PROLÓGUS, SZILVAPALINKAVAL ÉS KÖNYVEKKEL Ahogy az új ismeretségek nagy része születik: barűtom bemutatott egy barátjának. Otthonában kerestük jel, nem lepődött meg a váratlan „plusz egy /6“ láttán, szívélyesen invitált beljebb. Igazán nem vendégeskedni jöttünk, de ahogy az már ilyenkor szokás, csakhamar az asztalon állt a három csésze illatozó kávé, sót, mit szépítsem, egy üveg jófajta sztlvórtum Is mellette. S hogy most egy mondattal kitérek e javak asztalra kerülésének tisztán műszaki jellegű előzményeire, ennek az az oka, hogy tulajdonképpen Itt indul az egész történet. Amíg ugyanis vendéglátónk a konyhában vizet forralt, poharakat mosott és csészéket rakott a tálcára, elnézelódtem egy kissé az ízlésesen berendezett szobában. Legfőképpen pedig az egész jobb oldali falat elfoglaló, zsúfolt könyvespolcon. OtJ volt az egész világirodalom, de legalábbis a java: Stendhal, Faulkner, Hugo, Dosztojevszkij, Hemingway, Stnclatr, Balzac, Tolsztoj és a többiek, néhány testes lexikon mellett a Gyorsuló Idő sorozat karcsú kötetei, odébb, a dohányzóasztalkán folyóiratok: Valóság, Mozgó Világ, Látóhatár, Elet és Irodalom, 0j Tükör. Az ablak mellett újabb falipolc; a könyvek gerincén. Vercors, Saint-Exupéry, Pavese, Feuchtwanger, Updike, Prus neve. Egy fehér borító állítja meg a tekintetem: Dobos László Földönfutók és Egy szál Ingben elmü kettős kötete. Es ekkor egycsapásra rájövök, hogy mi okozta szinte tudat alatti hiányérzetemet a világirodalomnak ebben a kavalkádjában. Beszélgetünk. Távolról sem holmi megszállottak módjára csupa magasröptű és mélyen szántó dologról; szóba kerülnek diákéveink, utazásaink, mindennapjaink apró-cseprő élményei. Mégis, csakhamar a könyveknél kötünk ki; nem azért, mert szinte parancsolóan vesznek körül bennünket, hanem azért, mert eddigre már nyilvánvaló, hogy mindhárman szeretünk olvasni. Megtárgyaljuk Dosztojevszkij félelmetes erejű lélekanallziseit, Dreiser könyörtelen társadalom-kórképeit éppen úgy, mtnt Balzac csodá latos nyelvezetét. Am a Dobos-könyv nem hagy nyugodni. Annyira nem, hogy kereken megkérdezem: — Na és a Földönfutók? Tetszett? — Még nem olvastam — volt a válasz. — Nem jutottam hpzzá. Es én abban a pillanatban meg mertem volna esküdni rá, hagy rendkívül művelt és sokat olvasott új barátom még nagyon hosszú Ideig nem jog időt találni a Földönfutók és a hozzá hasonló könyvek elolvasására. Tűi Két „emlék“ az idei Gombaszögi Kulturális Ünnepségről; a gimesi (Jelenec) alapi.skn la tanulóitól sok idősebb lány-aszszony is megtanulhatta a hagyományos körmön - fonást; ha esik az eső. ilyen szolgálatot Is tehet a gazdagon hímzett, színes vállkendő Fotó: —vass— nagy ahhoz a világirodalom, túl sok az olyan folyóirat, amelyet érdemes elolvasni. Dobos Lászlóra — és nemzetiségi irodalmunk többi képviselőjére — aligha marad idő. B) EPILÓGUS, TANULSÁGOKKAL Ki merne — és kt tudna — tanácsot adni egy könyvszerető embernek, mit olvasson? Mihelyt kinőttük Iskolai kőtelező olvasmányainkat, teljesen szabad a választás. Es élünk ts vele, mert — állítom — mindenki olvas. Azt, ami érdekli: Rejtőt, Agatha Chrlstle-t, Halleyt, Remargue-ot, a Világirodalom remekeit. Esetleg — ha jóval kevesebben ts — verseket. Az olvasás nyújtotta élménynek szintén fokozatai vannak, a szórakozástól a legmagasabb szintű műélvezetig, és — foglalkozásunk, érdeklődésünk, műveltségünk alap/án — mindannyian megtaláljuk a magunk osztályát“ ezen a skálán Látszólag tehát minden rendben van, és az egészet ismételten így sommázhaíjuk: olvassa mindenki azt, ami érdekli. Próbáltuk azonban egy másik oldalról megközelíteni a kérdést. Nem szeretném elvont Irodalomelméleti fejtegetéssé formálni ezt az írást, annál kevésbé, mert tulajdonképpen nem ts Ilyen gondolatok és Összefüggések kavarognak-forrnak-tisztulgatnak bennem azóta a bizonyos beszélgetés óta. Sokkal inkább valami olyasmi, ami az irodalom TÁRSADALMI funkciójával áll kapcsolatban, amit az olvasás a társadalmi önismeret, a nemzetiségi tudat, a hazajiság, az otthonérzet szempontjából jelent és adhat. Aki ugyanis egy irodalmi műben kizárólag a tiszta, szublimált esztétikát él ményt keresi és találja meg — keveset talált. Zenei hasonlattal élve: megelégedett a csilingelő felhangokkal, amelyekből a hanqszín áll össze, nemegyszer csupán érzelmi ráhatással, a tudatot megkerülve. A zenei hang helyét a skálán, és ezzel lényegében az értékét azonban nem a felhangok: a_ biztos, szilárd ALAPHANG határozza meg. Ez pedig Irodalmi mű esetében nem lehet más, mint annak társadalmi mondanivalója. Az Irodalom nem öncélú és nem Is szabad annak tekinteni, márpedig ha valaki szem előI téveszti azt a bizonyos alaphangot, annak számára óhatatlanul öncélúvá válik. Lényegében ugyanebbe a hibába esünk akkor ts, amikor — mondjuk, tévesen értelmezett igényességből kifolyólag — távol tartjuk magunktól azokat a műveket, amelyek pedig kifejezetten nekünk íródtak, rólunk szólnak. Nem nehéz kitalálni, hogy nemzetiségi irodalmunk alkotásaira gondolok. Hemlngway-en keresztül megismerhetjük a spanyol polgárháborút, Dosztojevszkijen keresztül a cárt Oroszország pompáját és szennyét, Hugón, Balzacon, Vercorson keresztül az évszázadok óta Európa fáklyájaként vltágttö francia kultúrát — a Földönfutókon, az örvénylő Időn, az Adósságtörlesztésen, A keskenyebb úton, A Rogozsán kocsmán keresztül önmagunkat, a saját történelmünket. Azt, amit az idősebb nemzedék áléit ugyan, de helyhez kötve, korlátozott áttekintéssel csak torzítva láthatott és értékelhetett, s amit ml, fiatalabbak nem éltünk át, de szeretnénk, sőt kötelességünk ts megismerni. Ezért volna ló, ha minden kultúraszeretö csehszlováktól magyar önként választaná kötelező olvasmánnyá Duba Gyula, Mács József. Dobos László, Rácz Olivér, Ordóďy Katalin és a többi írónk művett. Minden történelemkönyvnél jobban megvtlágtjdk az utat, amelyet bejártunk, mindannyian találhatunk benne legalább egy sorsdarabkát a saját, vagy az elődeink életéből. Szükségünk van ezekre a könyvekre, nem lehetünk teljes emberek nélkülök. RÓLUNK SZOLNAK. Vass Gyula
