Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-06-25 / 25. szám

1993. Június 25. SZABAD FÖLDMŰVES Э Tokiói Idő szerint hajnali három óra huszonhárom perc volt. 1941. december 7-e. A Pearl Harbourra, a nagy amerikai haditengerészeti bázisra lecsa­pódó japán légikötelék vezérgépének rádiója az előre megbeszélt győzelmi jelszót sugározta, a császári flotta néhány száz kilométerre várakozó zászlóshajójához: Tigris, tigris, tigris ... Miért Idézzük fel a második világháború csendes­óceáni harcainak első pillanatait? Emlékeztetőül és a csábító párhuzam kedvéért. A közelmúltban ugyanis szűkszavú hírt kopogtak papírra a távirati irodák telex­gépei: Japán — köztudomásúan semmi köze sincs a NATO-hoz — Is aláírta a „Williamsburg! nyilatkozat“ elmen kiadott állásfoglalást, amely a fegyverkorlátozás kérdéseiben az Eg'yesült Államok elképzeléseit tükrözi. Idézhettük volna Hirosimát és Nagaszakít a második világháborús japán tragédiából, csakhogy az utóbbi hó­napokban erről kevesebb szó esik Tókióban. A sziget­országban mostanában eddig sohasem tapasztalt nyílt­sággal beszélnek és vitáznak a katonapolitikáról, a had­sereg fejlesztéséről. Teszik ezt annak ellenére, hogy a második világháború után elfogadott japán alkotmány IX. cikkelye kimondja: ....... a japán nép örökre le­mond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról és az erővel való fenyegetésről... Sohasem hoz létre szá­razföldi, tengeri vagy légierőt, vagy bármilyen más há­borús potenciált.“ Bár voltak, akik kezdettől fogva tá­madták ezt a kötelezettséget, mindeddig politikailag senkinek sem volt kifizetődő nyíltan követelni eltörlé­sét. Tény az Is, hogy Japán igyekezett szertefosziatní Ázsia gyanúját, feledtetni az oly sok szenvedést okozó császári hadsereg emlékét. A katonai kiadások alacsony szintje pedig határozottan segítette a gyors gazdasági fejlődést. Am csendben, lassan. Japán újra, már nem lebecsü­lendő katonai erőt fejlesztett ki. És ez akkor 'is igaz, ha alkotmányos megfontolásokból, szemérmesen, önvé­delmi erőnek nevezik. Nyugati katonai szakértők, tüz­­erejét és mobilitását tekintve, a világ első hét hadseré­­ge közé sorolják. Ázsiában pedig a kfnal után második­ként tartják számon. ^ Értékét a megfigyelők szerint három tényező emeli: Viszonylag alacsony létszámát ellensúlyozni látszik az a tény, hogy a csapatok hetven százaléka tisztekből és t tszthelyettesekből áll. s ha kell, gyorsan feltölt­hető, hivatásos elíthadseregről van szó. A hadsereg mögött a világ egyik legnagyobb ipari bázisa áll. Ennek technológiai fejlettségi szintje külö­nösen azokban az ágazatokban magas, amelyek nélkül nehezen képzelhető el modern technikával felszerelt, korszerű hadsereg. A hadsereg jórészt önellátó, az ország hadipara látja el. 1980-ban megkezdték a legmodernebb levegő—föld, föld—levegő és a tankelhárító rakéták tömeggyártását, s a haditengerészet számára új anyahajók készültek. De vajon mi rejlik a változások mögött? Az egyik ok: a japán katonai ipar erősödő nyomása. A hadiparban érdekelt nagytőke a vietnami háború idején elsősorban amerikai megrendelésekre dolgozott, most pedig hazai lehetőségekre vágyik. A kormánykörökben azzal a meg­fontolással pártolják az ütem fokozását, hogy a katonai erőt, mint a politikai befolyásolás eszközét kell figye­lembe venni. A katonai vezetők pedig azzal érvelnek, hogy biztosítani kell a nyersanyagokban szegény ország tengeri szállítási útvonalait. A másik ok: az amerikai igény. A Japán hadsereg fel­­támasztása washingtoni sugallatra történt, s az ameri­kai magatartás most is meghatározóan befolyásolja a tokiói elképzeléseket. Az utóbbi időben Washingtonból határozottabb szerep- és tehervállalásra ösztönzik Ja­pánt, amely az Egyesült Államok legfontosabb ázsiai szövetségese. Több mint száz támaszponton 40 ezer ame­rikai katona állomásozik az országban. Á két ország biztonsági szerződése alapján Japán amerikai nukleáris védelmet élvez. Az Egyesült Államok gyakorlatilag azt akarja Tokió­tól, hogy fizessen többet a nukleáris ernyőjéért, s fegy­­vprvásárlásokkal csökkentse a Japánnal szembeni hatal­mas amerikai kereskedelmi deficitet. Ezzel egy Időben még szorosabban akarják Japánt Integrálni a távol-keleti amerikai katonai rendszerben. Ez a terv nem új keletű. Már Brzezinski volt nemzet­biztonsági főtanácsadó tizenkét évvel ezelőtt megjelent Törékeny virágzás című könyvében közös, magas szintű politikai és katonai csoport felállítását tervezte, s kere­ken kimondta, hogy Japán keressen kapcsolatot a NATO-val. Az elmondottak komolyan megkérdőjelezik a hivata­los japán megnyilatkozásokat, amelyek kizárják a kato­nai szerepvállalást, és a hadsereg erősítését kizárólag védelmi célokkal igyekeznek megmagyarázni. CSIBA LÁSZLÓ A militarizmus kettős törzsű, gyors járatú bajója G. Gorohov rajza A párt ideológiai és tomepitikai ишЩаак tökeletesiiOse Moszkvában a múlt héten Ülé­sezett az SZKP Központi Bi­zottsága. A párt ideológiai és tömegpolitikai munkájának Idő­szerű kérdéseiről szóló beszá­molót Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára ter­jesztette elő. Hangsúlyozta, hogy a társadalom forradalmi átalakítása csak akkor lehet­séges, ha megváltoznak maguk az emberek is. A párt nemcsak legfőbb célját, hanem a kom­munista épftőmunka elengedhe­tetlen feltételét is látja az új módon gondolkodó, cselekvő emberek formálásában. Az 1917- es szocialista forradalom a dol­gozó nép hatalmas alkotóerőit szabadította fel az országban. Megteremtette annak lehetősé­gét, hogy kibontakozzanak a szovjet ember jellemének leg­pozitívabb vonásai — az aktív állampolgári magatartás, az ál­lami és társadalmi ügyek iránti érdeklődés, a munkához való kezdeményezőkész, alkotó vi­szony. Mi ezekben a vonások­ban a kommunista párt vezeté­se alatt végrehajtott mély tár­sadalmi-gazdasági és politikai változások eredményét látjuk, és annak a gondolkodásnak az eredményét, amjt a párt a szo­cialista demokrácia fejleszté­se, a dolgozók öntudatának erősítése, anyagi körülményeik és kulturális színvonaluk javí­tása iránt tanúsít. Bizonyítja ezt az is. hogy állandóan nő a párt befolyása a tömegekre, erősödnek kapcsolatai a mun­kásosztállyal. a parasztsággal, az értelmiséggel. Nem szabad azonban megfe­ledkezni arról sem, hogy az új ember felnevelése ugyanolyan szakadatlan és bonyolult folya­mat, mint amilyen folyamatos és bonyolult az élet — mulatott rá Csernyenko. Változnak a munka és az élet társadalmi­­gazdasági feltételei és egyre újabb -nemzedékek lépnek érett korba. Jelenleg hatalmas átfogó társadalmi-gazdasági progra­mok megvalósításán dolgozunk, a tudományos-műszaki haladás meggyorsftására törekszünk, az ország óriási területeinek ar­culatát változtatjuk meg. Magá­tól értetődik, hogy az ideoló­giai munkának meg kell felel­nie a feladatoknak. Jelentős mértékben függ tőle, hogy mi­lyen ütemben tudunk tovább­haladni. Ma az ideológiai munka jel­legét észrevehetően befolyásol­ja a nemzetközi helyzet, amely súlyosan kiéleződött — mon­dotta. Az Egyesült Államok és szövetségesei rendkívül veszé­lyes politikát folytatnak, meg­kísérlik megállítani az embe­riség életében végbe menő ha­ladó változásokat. Az imperia­lizmus, elsősorban az amerikai imperializmus nagy erejű táma­dásokat intéz társadalmi rend­szerünk, a marxista—leninis­ta ideológia ellen, megpróbálja hamis színben feltüntetni kül­politikánkat és ellensúlyozni a megvalósult szocializmus nö­vekvő hatását. Céljai elérésé­hez az egyik legfőbb eszközt a lélektani hadviselésben látja, valóságos propagandainterven­ciót kísérel meg, a más álla­mok belügyeibe való beavatko­zás és felforgató akciók eszkö­zévé próbálja tenni a rádiót és a televíziót. Konsztantyin Csernyenko a továbbiakban kiemelte, hogy a fejlett szocializmus tökéletesí­tésének eszméjét kell az ideo­lógiai munka alapjává tenni. Az SZKP egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy min­denkiben kialakítsa a munka­szeretetei és a közösség érde­kében végzett munka igényét. A párt a demokrácia tovább­fejlesztésében és elmélyítésé­ben a dolgozók kommunista nevelésének és az új ember formálásának hatalmas erejű eszközét látja.' Az előadó beszédében szólt a tömegtájékoztató eszközök fel­adatairól is. A szovjet sajtó gyakorlata azt bizonyltja — mondotta —, hogy a tömegtá­jékoztatás munkája akkor le­het hatékony, ha a figyelmet a nép alkotó tevékenységének legfőbb területeire irányítja, a legidőszerűbb kérdéseket veti fel, s ezek megvitatásába be­vonja magukat a dolgozókat is. Az újságolvasók, a televízió­nézők és a rádióhallgatók leve­lei érzékeny barométerként igutatják a közvélemény válto­zásait, a tömegektől származó gondolatok, tapasztalatok és kezdeményezések forrásául szolgálnak. A KB titkára a szocialista kultúra eredményeiről és fel­adatairól szólva elismeréssel említette azokat az írókat, ze­nészeket, képzőművészeket, színházi és filmművészeket, akik aktívan hozzájárulnak az ország soknemzetiségű kultúrá­jának fejlődéséhez. A párt kul­turális irányító munkájának stílusára a művészi alkotó­munka sajátosságainak és bo­nyolultságának megértése jel­lemző. A párttól Idegen a pa­rancsolgatás módszere. A Szov­jetunióban hatalmas tömegek­hez jutnak el a kulturális ér­tékek. E területen azonban van­nak bizonyos nehézségek. Nem , sikerül maradéktalanul kielégí­teni a lakosságnak könyvek, elsősorban szépirodalmi alkotá­sok és képzőművészeti munkák Iránti növekvő igényét. Csernyenko az Ifjúságról szólva megállapította: ma a Szovjetunió történelmének leg­képzettebb, szakmailag legfel­készültebb ifjú nemzedéke kez­di meg az önálló életet. Ez a nemzedék a szocializmus, az állandóan javuló életszínvonal körülményei között nőtt fel. Az SZKP azonban látja az ifjúság körében jelentkező negatív je­lenségeket is. Nyugtalanító, hogy a fiatalok bizonyos részé­ben csak késve alakul ki az állampolgári felelősség tudata, ezek a fiatalok politikailag nai­vak. és hajlamosak élősködés­­re. Akik ma még az iskolapad­ban ülnek, a jövőben a legbo­nyolultabb feladatokat kell hogy megoldják. Mi azt akar­juk. hogy e feladatokat képes­ségeik legjavát adva, erkölcsi fogyatékosságoktól mentesen oldják meg. Csernyenko emlékeztetett ar­ra is, hogy a Szovjetuniót több mint száz nép és nemzetiség lakja, ezért az ideológiai mun­ka elképzelhetetlen a különbö­ző népek sajátos érdekeinek, nemzeti pszichológiájuk és kul­túrájuk másoktól eltérő voná­sainak gondos figyelembevétele nélkül. A tudományosan meg­alapozott nemzetiségi politika elválaszthatatlan eleme ennek a tevékenységnek, amelyet aa SZKP a fejlett szocializmus tö­kéletesítése érdekében véges» E munka sikerének kulcsfon­tosságú feltétele a dolgozók­nak a proletár, a szocialista internacionalizmus szellemében történő nevelése. A külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban felhívta a figyel­met arra, hogy az Egyesült Ab lamok és a NATO-országok fé­kevesztett fegyverkezési hajszát folytatnak,, erőfölényre törek­szenek a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés országaival szemben. Washington kalandor politikája nnkleáris katasztrófa felé sodorja az emberiséget Bármilyen kiélezett legyen Is azonban a nemzetközi helyzet, az SZKP-nak továbbra Is az a meggyőződése, hogy a nukleá­ris veszély növekedését meg lehet állítani. A párt számára nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése. Azok a kezdeményezések, amelyeket az utóbbi időben a Szovjetunió és más szocialista országok terjesztettek elő, azt tanúsítják, hogy a szocializmus folytatja békeoffenzlváJáL Jurij Andropovnak, az SZKP KB fő­titkárának kijelentéseit в bizo­nyító erejű érvek, az elvi kö­vetkezetesség, a nyugodt hang­vétel jellemzi, éles ellentétben a Fehér Ház felelőtlen, agresz­­szív nyilatkozataival. Az SZKP KB főtitkárának szaval képet adnak a Szovjetunió erejéről és megmutatják: hiábavaló kí­sérlet, hogy a Szovjetuniót olyan engedményekre kénysze­rítsék, amelyek veszélybe so­dornák biztonságát, a szovjet emberek és a testvéri szocia­lista országok dolgozóinak bé­kés életét — mondotta beszé­dében Konsztantyin Csernyenko. Az SZKP Központi Bizottságá­nak ülésén Jari] Andropov, az SZKP KB főtitkára is beszédet mondott. A Központi Bizottság egy­hangúlag határozatot hagyott jóvá az ideológiai és tömegpo­litikai munka töKéletesltéséről. Jurij'Andropov a legfelsőbb lanács Elnökségének elnöke Jurij Andvo^ovot, az SZKP KB főtitkárát h Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé választották a Legfel­sőbb Tanác,s két kamarájának együttes ülésén. Jurij Andropovnak a Szovjet­unió legmagasabb állami tiszt­ségébe történő megválasztásá­ról a javaslatot Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára terjesztette elő. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a Jurij Andropov megválasztásáról szóló határo­zatot. Ezt követően Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke a követke­zőket mondotta: „Engedjék meg, hogy őszin­tén köszönetét mondjak önök­nek a bizalomért, melyet irán­tam tanúsítottak, amikor meg­választottak a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöki tisztségébe. Az önök bi­zalmát úgy értelmezem, mint a lenini kommunista párt bizal­mát, melynek több mint 40 éve vagyok tagja és hűséges va­gyok eszméihez. Biztosftani sze­retném önöket arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökeként min­den igyekezetemmel, tudásom­mal és tapasztalatommal arra fogok törekedni, hogy becsüle­tesen heiytálljak és ne okozzak csalódást“ — mondotta Jurij Andropov. Az ülésen ezután a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének tag­jává választották Nyikolaj Szljunykov képviselőt, a Belo­rusz KP KB első titkárát és Viktor Misin képviselőt, a Kom­­szomol KB első titkárát. A Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek tagjai sorából felmentették Ivan Kebin és Borisz Pasztnhov képviselőket. Andrej Gromiko, a Miniszter­tanács első alelnöke, külügy­miniszter a tanácskozáson be­számolót terjesztett elő a Szov­jetunió külpolitikájáról ás a nemzetközi helyzetről. A beszá­moló feletti vita után a szovjet parlament határozatot hagyott jóvá. mentben bejelentette: közvet­len környezetének és kormá­nyának agyas tagjai „agy kül­földi hatalom“ segítségével összeesküvést szőnek megdön­tésére. ígérete ellenére neve­ket nem mondott, leírása alap­ján viszont a gyanú mindenek­előtt az éppen Angliában tar­tózkodó Charles Njonjúra, ax alkotmányos ügyek miniszteré­re, az elnök egyik legközeleb­bi munkatárséra terelődött Njonjo — más, szintén gya­nússá vált politikushoz hason­lóan — határozottan cáfolta a vádakat. Arap Mól mindmáig nem nevezett meg senkit a „jó­­dások“ közül, viszont kihirdeti te, hogy egy évvel előrehozza a parlamenti választásokat, amelyeket így várhatóan szep­temberben tartanak meg. Megfigyelők az eseményeket belső hatalmi válság jeleként értékelik. Az elnök párton be­lüli abszolút hatalma az el­múlt időszakban — meggyen­gült. A vezetés egyes tagjai ezt saját pozícióik erősítésére kí­vánják felhasználni. Arap Moi mostani szfnjátéka és a „júdá­­sok“ elleni vádaskodás ezt a belső erúziút hivatott megállí­tani. A gyanúsftgatások légkö­rétől, valamint a tervezett szeptemberi választásoktól az elnök azt várja, hogy megsza­badulhasson a számára veszé­lyessé váló személyektől, és ez­zel visszaszorítsa a jelek sze­rint saját pártján belül is szer­vezkedő ellenzékét. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Egy éven belül immár másodszor mutatkoznak hatalmi válság jelei Ke­nyában. A korábban a földrész egyik legszilárdabb államának tartott kelet-afrikai országban 1963, a függetlenné válás éta ugyanaz a mozgalom, a néhai Dzsomo Kenyatta elnök pártja, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) tartja a kezében a kormányrudat. Bár az évek so­rán a KANU-nak többször szembe kellett néznie a politi­kai ellenzék támadásaival, mindig győztesen került ki a küzdelemből. Az uralmon levők kemény kézzel számoltak le el­lenfeleikkel, részben bebörtö­nözve, részben száműzve azo­kat. A rendszer megszilárdulá­sában központi szerepet ját­szott a volt anyaország, Nagy Britannia és az Egyesült Álla­mok támogatása. A két nagy hatalom a 60-as évek közepe óta jelentős anyagi segítséget nyűjt a kenyai vezetésnek, amelyet az lojalitásával, követ­kezetesen Nyugat-barát politi­kájával hálál meg, egyebek között például kenyai területen fekvő katonai létesítményeket adva bérbe az Egyesült Álla­moknak. A 70-es évek végétől mind­amellett egyre sűrűsödnek a kormányzat gondjai. A 17 mil­liós, egyébként is szegény or­szág gazdaságában felerősöd­tek a válságjelenségek. A vi­lággazdasági recesszió eredmé­nyeként nyilvánvalóvá vált, hogy a kenyai vezetés volunta­rista gazdaságfejlesztő politi­kája, a rablógazdálkodás, az Kenyai párhuzamok ország javainak tékozlása sú­lyos következményekkel Járt. Az addig Is lassú fejlődés meg­torpant, a kivitel visszaesett, mind nehezebbé vált a lakos­ság élelmiszer-ellátása. Az új elnök, Daniel Arap Moi — aki 1978-ban, Kenyatta halála után került az állam élére — a gaz­dasági bajok politikai vetüle­­teinek az ismét élénkülő ellen­zék felszámolásával s persze saját hatalmi helyzetének erő sttésével kívánta elejét venni. Eltávolította posztjáról és ki­zárta a KANU-bóI az elégedet­lenkedők vezérét, Oginga Odin­­gát, majd múlt év júniuséban a parlamenttel szentesítette a gyakorlatban már régóta fenn­álló egypártrendszert. Egyide­jűleg több ellenzéki politikust is börtönbe vetettek. Ilyen előzmények után ke­rült sor a tavaly augusztusi puccskísérletre, amely bebizo­nyította: a kormányzatot addig feltétlenül támogató hadsere­gen belül sem ért mindenki egyet az elnök politikájával. Bár a haialomátvételi kísérlet­ben csak a tisztek egy szűk csoportja, a légierő egyes ala­kulatai és a diákság egy része vett részt, maga a tény, hogy (ilyen összeesküvés bekövetkez­hetett, komoly figyelmeztetés volt a KANU vezetése számára. Az akciót nagyszabású letartóz­tatások, bírósági ítéletek, köz­tük 11 halálbüntetés követte, amelyek eredményeként Arap Moinak látszólag sikerült kon­szolidálnia hatalmát. Ismét biz­tosnak érezve helyzetét, ez év márciusában az elnök amnesz­tiát adott több száz, a puccskí­sérletben részt vett, de még el nem ftélt katonának és diák­nak, s újra megnyitották az ideiglenesen bezárt nairobi egyetem kapuit. Ezt követően érthetően nagy feltűnést keltett, amikor má­jus elején Arap Moi a paria-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents