Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-05-21 / 20. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES, 1983. május 21, Következetesen, az igényelnek megfelelően Az év elején megtartott évzáró taggyűlések után április 16-án és 17-én került sor Losoncon (Lučenec) a járási pártkonferenciára, amely a CSKP KB Elnökségének 1982 szeptemberi határozatával összhangban értékelte a XVI. pártkongresszus programjának teljesítését a mezőgazdaságban is. Az előterjesztett beszámolókat és a küldöttek felszólalását figyelembe véve elfogadta azokat a fű feladatokat, amelyek az elkövetkező három évre meghatározták a pártszervezetek, a pártcsoportok, a kommunisták tevékenységét. Meghatározták, hogy a mezőgazdasági termelés szakaszán elsősorban a növénytermesztést kell fejleszteni, minden téren emelni színvonalát és stabilizálni a gabonafélék, a takarmánynövények, a hüvelyesek, az olajnövények, a burgonya, a cukorrépa, a szemes kukorica, a gyümölcs- és zöldségfélék hektárhozamát. Azt is megbatározták, hogy a fent emlftett célok valóra váltása érdekében biztosítani kell a mezőgaz dasági földterület termékennyé tételét, optimális kihasználását és egyetemes védelmét. Az állattenyésztés területén növelni kell a gazdasági állatok- hasznosságát. A jelenlegi ötéves tervidőszakban az 1980-as év valóságához viszonyítva minimálisan 200 literrel kell növelni a tehenek évi tejhozamát. Ugyanakkor a sertéseknél el kell érni a 0,50, a szarvasmarháknál pedig a 0,75 kilogrammos átlagos napi súlygyarapodást. A vízgazdálkodásban elősorban a szükséglet és a források közötti aránytalanságokat kell mérsékelni, főként az ivóvíz esetében, ami a járás legnagyobb problémája. További fontos feladat 4100 hektár mezőgazdasági földterület lecsapolása 1560 hektár terület öntözhetővé tétele, két kisebb víztároló építésének megkezdése és az életknrnyezet védelme. Az erdőgazdaságban növelni kell az erdők termőképességét, össztársadalmi szerepét és a népgazdasági szükségletnek megfelelően a fakitermelést. Hasonlóan igényes feladatok hárulnak az élelmiszeriparra is. Járásunk adottságait, időjárási viszontagságait figyelembe véve igényes feladatokról van szó a mezőgazdaság szakaszán, melyek teljesítése felelősségteljes hozzáállást követel. A mezőgazdaságban működő pártszervek és szervezetek az említett feladatokat a kommunistákkal a pártértekezleteken, tagsági gyűléseken behatóan megismertették. A fő feladatokat a pártszervek és -szervezetek bedolgozták munkaterveikbe, teljesítésük érdekében pedig konkrét, ellenőrizhető intézkedéseket fogadtak el. Hasonló eljárást követelnek a gazdasági vezetéstől és a mezőgazdasági üzemekben működő társadalmi szervezetektől. Azt kérik tőlük, hogy növeljék a szövetkezeti tagok és a mezőgazdaság A pártkonferenciák határozatainak teljesítéséért ban dolgozók tevékenységét, amelyet a termelési és áruértékesítési feladatok sikeres teljesítésére keli irányítani. Mozgósításukhoz még céltudatosabban kell kihasználni a tömegpolitikai, az agitációs és közgazdasági propagandát a nyilvános pártgyűléseket, a termelési értekezleteket, a legjobb dolgozók galériáját, a faliújságokat és a különféle rendezvényeket. Az említett feladatok teljesítésében a kommunisták konkrét megbízatást kaptak. Nekik kell példával szolgálniuk és élen járniuk a feladatok tellesítésében. Azoknak a kommunistáknak, akik a gazdasági vezetésben dolgoznak, nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a munka jobb szervezésére, az álló- és forgóeszközök maximális kihasználására, a gazdaságosság növelésére minden területen. A kommunisták konkrét feladatait a taggyűléseken. a bizottsági gyűléseken és a pártcsoportüléseken formálták meg, amelyek teljesítését következetesen fogják ellenőrizni. Ezen a téren a szervező és tömegpolitikai munkában már ezidáig is jó eredményeket érnek el a pártszervezetek, ami a szövetkezeti tagok, a mezőgazdaságban dolgozók tevékenységében, a feladatok teljesítésében is megmutatkozik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy járásunk mezőgazdasági üzemei az év elejétől a hús értékesítési tervét 105, a tojásét 121,4, a tejét pedig 109 százalékra tcljesíttik, s az agrotechnikai határidőn belül végezték el a tavaszi mezőgazdasági munkákat. A feladatok sikeres teljesítéséhez nagyban hozzájárultak a Februári Győzelem 35.. évfordulója tiszteletére tett, több mint 8 millió 451 ezer korona értékű felajánlások, amelyeket a mezőgazdasági üzemek sorra teljesítenek, továbbá az a munka, amelyet a munkaaktivitás hetében és a munkabecsület szombatján végeztek. A kötelezettségvállalások az idei feladatok túlszárnyalására, a tartalékok mozgósítására, a munka- és életkörülmények javítására irányulnak. Teljesítésükért szocialista munkaverseny folyik a mezőgazdasági üzemek között, ahol 116 szocialista és ésszerűsítő brigád fejt ki érdemdús tevékenységet. A mezőgazdasági termelés növelésével, az igényes feladatok teljesítésével a pártszervek és -szervezetek is behatóan foglalkoznak. Például a járási pártbizottság elnökségi és testületi ülésein ellenőrzi a kitűzött célok végrehajtását. így járt el a legutóbbi ülésein is, amikor elemezte a tavaszi mezőgazdasági munkák menetét, értékelte az állattenyésztés fejlesztési tervének teljesítését a járásban. Az elemzés és értékelés megmutatta, hogy a járás mezőgazdasági üzemei mindent megtesznek a termelés növelése érdekében. Igyekezetüket a pártszervek és -szervezetek is támogatják. s arra összpontosítják a gazdasági vezetés figyelmét, hogy a munkák jobb szervezésével, hatásos intézkedések kidolgozásával hidalják át az objektív nehézségeket. Ezt fogja kérni a járási pártbizottság a gazdasági vezetőktől, s ellenőrizni fogja, hogyan teljesítik a komplex értékelésen kapott konkrét feladatokat. járási pártbizottságunk a járási pártkonferencián elfogadott fő feladatokat ^nemcsak hogy lebontotta és konkretizálta a járás viszonyaira, hanem a pártszervezetek, a pártcsoportok ás a kommunisták széles körű bevonásával, aktivitásuk fokozásával mindent megtesznek teljesítésük érdekében. TANKINA ISTVÁN, a losonci (Lučenec) járási pártbizottság ideológiai titkára Ián Gregornak, az SZLKP KB tagjának, szlovák miniszterelnök-helyettesnek 60. születésnapja alkalmából a szocialista társadalom építése terén kifejtett sokéves érdemdús tevékenységéért a köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrendet adományozta. © A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének 22. ülésén a képviselők megvitatták a szlovák népgazdaság 1982. évi fejlődéséről, az idei első negyedév tervfeladatainak teljesítéséről a lakosság, élelmiszerellátásáról és az alkotmányjogi bizottság tevékenységéről szóló jelentést, valamint a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megszilárdítását célzó feladatokat. © „A párt és a nép minden erejét a CSKP XVI. kongresszusa programjának megvalósítására összpontosítjuk“ jelszó jegyében zajlott a kilenc kerületi, valamint a prágai és a bratislavai városi pártkonferencia. A kétnapos tanácskozásokon a küldöttek JOGI VÁLASZOK A nagy árnyékot vető fákról T. L. olvasónk kérdezi, hogy a Polgári Törvénykönyv múlt év augusztus 3-1 számunkban emlftett módosítása tényleg hatályba lépett-e, milyen dátummal és milyen a kérdéses szakasz megjelölése, végül mit tegyen, ha a szomszéd az újabb felhívás ellenére sem lenne hajlandó megnyesni, megritkítani vagy eltávolítani a kertjében ültetett, de már túl magasra nőtt tujafáit, amelyek árnyékukkal aránytalanul nagy kárt okoznak Olvasónknak (a teljesen beárnyékolt részen nem tud semmit sem termelni). A kérdéses előírás az 1982/131 sz. törvény, amely többek között 1983. április 1-től kezdődő hatállyal módosította, illetve kiegészítette a hatályos Polgári Törvénykönyvünket, (ainelynek száma egyébként 40/1964). A kérdéses rendelkezés, amely szabályozza a „szomszédjogot“, a módosított Polgári Törvénykönyv 130a paragrafusa. értékelték a kerületek, valamint Prága és Bratislava pártszervezeteinek a XV. pértkongresszsus határozatai teljesítése terén elért eredményeit, kitűzték a feladatokat a következő időszakra s megválasztották az új kerületi és városi pártszerveket. A konferenciákon részt vettek a CSKP Központi Bizottságának küldöttségei. A prágai városi pártkonferencia vitájában Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a bratislaval városi pártkonferencián Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök Is felszólalt. František Hagara, az SZLKP KB tagja, az SZNT alelnöke, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és az Antifasiszta Hascosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának alelnöke, hosszan tartó súlyos betegség után május 10-én 68 éves korában elhunyt. Hagara elvtársat május 18-án a Szlovák Filharmónia hangversenytermében és a bratislaval krematóriumban búcsúztatták. Ez a rendelkezés többek között kimondja, a dolog (beleértve a telket, a kertet mint ingatlant Is) tulajdonosa köteles tartózkodni mindentől, ami a körülményekhez képest aránytalanul terhelhet másokat, vagy komolyan veszélyeztethet másokat a jog gyakorlásában. Ezért főként nem szabad a szomszéd építményét vagy telkét veszélyeztetni a kérdéses telek vagy építmény előzetes biztosítása nélkül, továbbá nem szabad a körülményeknek aránytalanul a szomszédot porral, hamuval, füsttel, gázokkal, szilárd és folyékony hulladékkal, zajjal és beárnyékolással terhelni. Továbbá nem szabad a nem megfelelő Időszakban telkén a fák és bokrok gyökereit és a szomszédból átnyúló ágait eltávolítani. Végül az új rendelkezés kimondja hogy nem szabad a nevelt állatokat a szomszéd telkére engedni. Ajánljuk, hogy forduljon ügyvédhez, aki előzetes ügyvédi felszólítás után keresetet adhat be a járásbíróságon, hogy az'a szomszédját a Polgári Törvénykönyv 130a, 132. és esetleg 417. paragrafusának 2. bekezdése értelmében kötelezze — meghatározott határidőn belül — az aránytalanul nagy kárt okozó, magasra nőtt tujafák megritkítására vagy kivágására. Dr. F. J. BELPOLITIKAI KOMMENTAR Az SZSZK Belügyminisztériuma évente rendszeresen értékeli a Nemzeti Front választási programtervei feladatainak teljesítését és a nemzeti bizottságok szocialista versenyét. A nemzeti bizottságok az 1981—1985-ös évekre elfogadott választási programterveket kiegészítették azokkal a feladatokkal, amelyekre a CSKP Központi Bizottságának 4. és 6., valamint az SZLKP Központi Bizottságának ülésein felhívták a figyelmet. Itt főleg a mezőgazdasági földterület kihasználásával és védelmével, a kertbarátmozgalom és a kisállattenyésztés fejlesztéséhez szükséges feltételek kialakításával, a-nemzeti bizottságok munkája hatékonyságának növelésével kapcsolatos feladatokról van szó. a gazdasági Es szociális jellegű feladatok teljesítését a belterje^Jíő tényezők széles körű érvényesítésével szorgalmazták. A nemzeti bizottságok a múlt évben megkülönböztetett figyelmet szenteltek a komplex lakásépítésnek — a tervfeladatot 5,1 százalékkal túlszárnyalták, s lemaradás csupán a kelet-szlovákiai kerületben volt, 1982-ben több mint negyvenezer lakás építését fejezték be. Viszont egy kerületben sem sikerült befejezni a tervezett közművek építését. Bratislavában nem fejezték be 12, a nyugat-szlovákial kerületben 10, a közép-szlovákiaiban 14, a kelet-szlovákta kerületben pedig 14 Ilyen létesítmény építését. A helyi gazdálkodás üzemel a lakosságnak nyújtott szolgáltatások bevételi tervét 2,1 százalékkal túlszárnyalták. A kiválasztott szolgáltatások közül lemaradás volt a gumiabroncsok javításá és újrafutözása, a villamos háztartási eszközök javítása, a ruhatisztítás és -festetés szakaszán. Az üzemek a szocialista országokba irányuló kivitel tervét 38 és félmillió koronával túlteljesítették, a nem szocialista országokba Irányuló kivitelt csupán a közép-szlovákiai kerületben nem teltesítPtték. A nemzeti bizottságok hatáskörébe a múlt évben több mint 273 ezer lakás tartozott. A lakásgazdálkodási szervezetekben továbbra is hiányoznak a fűtők és a karbantartók. A lakások javítására, karbantartására és felújítására több mint 689 millió koronát fordítottak, de az illetékesek a nagyobb javításokat, a régi lakások és fűtőberendezések felújítását hosszadalmasan, nem kielégítő minőségben végzik. A vízgazdálkodás és az életkörnyezet védelme szakaszán a nemzeti bizottságok a legnagyobb figyelmet a csatorna- és vízvezeték-hálózat építésének, az altalaj- és felszíni vizek szennyezése megakadályozásának stb. szentelték. Gondoskodtak 64,6 kilométeres szakaszon a folyók, patakok medrének szabályozásáról és a védőgátak megerősítéséről, amivel a termőföld védelméhez is hozzájárultak. A kelet-szlovákiai kerületben keletkezett lvővízgondok megoldását ideiglenes Ívóvízforrások kiépítésével segítették. A nemzeti bizottságok a levegőt szennyező vállalatoknak, üzemeknek több mint 42 millió korona értékű bírságot róttak ki. POLITIKAI NEVELŐ MUNKA A kerületi és járási nemzeti bizottságok elsősorban a székhelyközségekben levő nemzeti bizottságoknak nyújtottak hathatós segítséget, főleg a megnövekedett hatáskörükből eredően. A városi nemzeti bizottságokat arra ösztönözték, hogy a gazdasági és szociális fejlesztés keretében növeljék munkájuk hatékonyságát. Gondot fordítottak a nemzeti bizottságok szervei Irányító és szervező munkájának tökéletesítésére, a szocialista demokrácia elmélyítésére. Az említettek eredményeként a nemzeti bizottságok Jelentős mértékben hozzájárultak a dolgozók, a fiatalság és a többi honpolgár kezdeményo-^-ének fejlesztéséhez, különösen a Nemzeti Front választási programterveinek teljesítése során. A 3059 polgári bizottság munkája, törekvése a több mint 28 ezer tag jóvoltából a lakosság kezdeményezésének fejlesztésére, különösen a Z akciók keretében, továbbá a mezőgazdaságnak nyújtott társadalmi munka szervezésére irányult. Rendszeresen ellenőrizték a lakosság ellátásának színvonalát, az üzletek nyitvatartási Idejét, a higiéniai követelmények betartását. A legjobb eredményeket Bratislavában a 4-es számú városkerület, a nyugat-szlovákiai kerületben a nyitrai és a trnavai, a közép-szlovákiaiban a Dolný Kubln-t és a Cadcai, a kelet-szlovákiai kerületben pedig a kassai (Košice) járás polgári bizottságai érték el. A lakosság társadalmi munkára való szervezésében fontos szerepet töltöttek be a nyilvános összejövetelek, amelyekre évente átlagosan két alkalommal kerül sor. Tavaly összesen 8818 ilyen összejövetelt tartottak, melyen több mint 930 ezer honpolgár vett részt. A lakosságot megismertették a Nemzeti Front választási programtervei feladataival és a szocialista felajánlásokkal. Válaszoltak a hozzászólásokra, kérdésekre, javaslatokra és értékelték a képviselők munkáját. ESZMEI NEVELŐ MUNKA A nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó kulturális és népművelőt Intézmények tevékenysége a múlt évben az eszmei-politikai munka minőségének javítására Irányult, különös tekintettel a világnézetre való nevelésre. Itt mindenekelőtt a dolgozók felelősségérzetének elmélyítésére, az anyagi és szellemi Javak létrehozásában és védelmében való aktív hozzájárulásra, a választási programtervek feladatai teljesítésének népszerűsítésére kell gondolnunk. A nemzeti bizottságok politikai és kulturális nevelő munkájának szerves részét képezi a polgári ügyek testületéinek tevékenysége amely a lakosság széles rétegeit érinti. Az iskolán kívüli nevelési és művelődési formák a világnézetre, a szocialista hazafiságra és a proletár nemzetköziségre való nevelésre, a jogi és honvédelmi nevelésre Irányult. A nemzeti bizottságok, a kulturális és népművelői intézmények eszmei nevelő munkájában pótolhatatlan szerepe van a jogi nevelésnek és a jogpropagandának, amelyek a honpolgárokat törvénytiszteletre, a szocialista együttélés jogszabályainak megtartására stb. ösztönzik. A nemzeti bizottságok rendszeres figyelmet fordítottak az 1896 agitációs központ munkája hatékonyságának növelésére. A több mint nyolcvanezer agitátor jelentős részt vállalt a lakosság széles rétegeinek neveléséből és művelődéséből. A TÁRSADALMI szervezetek SZEREPE A Nemzeti Front társadalmi szervezetei szintén jelentős részt vállaltak a választási programtervek feladatainak végrehajtásából. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom hatékonyan elősegítette a CSKP gazdasági és szociális programjának végrehajtását. A dolgozók kezdeményezést mozgalmában a szocialista és ésszerűsítő brigádok jártak az élen. A közép-szlovákiai kerületben például 17 ezer 815, a trnavai járásban 2771 szocialista brigád több mint 264 ezer, illetve több mint 38 ezer tagja versenyez a megtisztelő cím fokozatainak elnyeréséért. A kelet-szlovákiai kerületben a szocialista brigádmozgalomba a dolgozók 47 százaléka kapcsolódott be. A Szocialista Ifjúsági Szövetség kezdeményezését és tevékenységét a III. kongresszus szellemében fejtette ki, főleg olyan mozgalmak keretében, mint a ZENIT, az Ifjúsági Fényszórók stb. A SZISZ-tagok például a középszlovákiai kerületben több mint nyolcmillió 169 ezer óra társadalmi munkát végeztek, a lévai (Levice) járásban 38 hektár rét termává' kaszálták le és még sorolhatnánk tovább. A Szlovákiai Nőszövetség szintén hozzájárult a _ szocialista brigád-, az újító- és feltalálómozgalom, valamint a szocialista versenymozgalom fejlesztéséhez, különös tekintettel a városok és falvak, valamint a munkahelyek szépítésében. A nemzeti bizottságok illetékes albizottságaival karöltve különféle előadásokat, beszélgetéseket, kiállításokat, tanfolyamokat stb. szerveztek. A választási programtervek teljesítéséhez a Nemzeti Frontba tömörülő többi társadalmi szervezet — az Antifasiszta Harcosok Szövetsége, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség, a Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége stb. — Is jelentős mértékben hozzájárult. SZOCIALISTA VERSENY örvendetes, hogy a múlt évben a szocialista felajánlások és a szocialista verseny a nemzeti bizottságok gazdasági és szociális programjának végrehajtására Irányultak. A képviselők, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek tisztségviselőinek jő tömegpolitikai és szervező munkáját bizonyítja, hogy a honpolgárok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére több mint egymillió 358 ezer kollektív és egyéni felajánlást tettek több mint egymllllárd 870 millió korona értékben, amit 38,2 százalékkal túlszárnyaltak. A nem beruházásos jellegű Z akciók (zöldövezetek létesítése, fák és díszcserjék kiültetése, virágágyások létesítése stb.) keretében egymilliárd 470 millió korona érték született. A Nemzeti Front szervezeteinek tagjai és a lakosság 52 millió óra társadalmi munkát végzett. A beruházásos jellegű Z akciók a bölcsődék, óvodák és iskolák építésére, szolgáltatóüzemek létesítésére, vízgazdálkodást létesítmények kivitelezésére stb. irányult. A múlt évben 75 óvodát, 17 bölcsődét, 3 iskolát 4 napközi otthont, 10 iskolai étkezdét, 69 üzlethelyiséget és szolgáltatóüzemet, 7 egészségügyi központot stb. adtak át rendelteté^én-k. BAKA LÁSZLÓ A lakosság érdekeit szolgálják