Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-30 / 17. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES, 1983. április 30. BELPOLITIKAI KOMMENTAR A Szlovák Nemzeti Tanács 8. ülé­sén többek között megvitatta a kormányprogram teljesítését értékelő beszámolót, amelyet Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke terjesztett elő. A programnyilatkozat elfogadása éta csaknem két esztendő telt el. Ebben az időszakban a hatékonyság növelése során a gazdaságban több sikert értünk el, főleg az anyagi költ­ségek csökkentésében, amely 2,24 százalékot tett ki. Az anyagi ráfordí­tások és az eredmények közti arány javítását a takarékosság és a gazda­ságosság növelésével, a nyilvántartás, a rend és a fegyelem javításával, a tartalékok feltárásával és kihasználá­sával, valamint a szerkezeti változá­sok megvalúsftásával sikerült elérni. A tüzelőanyag- és az energiafo­gyasztás ésszerűsítésének programjá­ból az SZSZK kormánya által irányi-Az SZSZK kormánya teljesíti programját tott vállalatokra, üzemekre Igényes feladatok hárulnak — a 7. ötéves tervidőszakban 1,9 millió tonna fajla­gos tüzelőanyagot kell megtakarítani. Az előző két évben már 840 ezer ton­nát takrltottunk meg, ami az említett feladat 43,4 százalékos teljesítésének felel meg. Colotka elvtárs rámutatott arra, hogy a termelési állóalapok kihasz­náltságában nem érjük el a kívánt színvonalat, jelentős veszteségek ke­letkeznek abból, hogy az egyes őj termelő létesítményeket késve adják át rendeltetésüknek, a termelés fel­futtatása aránytalanul sok időt vesz igénybe és sok esetben a tervezett paramétereket sem érik el. Az SZSZK kormánya ügyelt arra, hogy a minisztériumok és az alsóbb szintű irányítási láncszemek határo­zottabban biztosítsák a 7. ötéves terv­időszak tudományos-műszaki fejlesz­tése feladatainak teljesítését. Pozití­van értékelhető, bogy sikerült jobban összehangolni az alapvető és az al­kalmazott kutatás feladatait. A tudo­mányos-műszaki haladás segítségével gyarapítottuk az új gyártmányok vo­­lumenjét, s nagyobb lett a műszaki viszonylatban korszerű gyártmányok hányada. — A pozitív fejlődés elle­nére az elért eredményekkel nem elégszünk meg — hangsúlyozta Colot­ka elvtárs. — A tudományos-kutatási bázistól elvárjuk, hogy jobban járul­jon hozzá az innováció meggyorsítá­sához, a termékek műszaki színvona­lának emeléséhez és minőségének ja­vításához, valamint a költségek csök­kentéséhez. Az SZSZK kormánya figyelmének előterében állt a külgazdasági kap­csolatok fejlesztése. Alapvető céljain­kat — a kivitelt gyorsabban növelni a behozatalnál — általában sikeresen megvalósítottuk. Bonyolultabban ala­kult a helyzet a nem szocailista or­szágokkal való kapcsolatainkban, mert ezekre az utóbbi időben erőtel­jesen rányomta bélyegét az Egyesült Államoknak és nyomására további nyugati országoknak megkülönbözte­tett politikája. Ez megnehezítette gyártmányaink exportját ezekbe ez' országokba és a megfelelő értékesí­tési árak elérését., A gátló körülmé­nyek arra késztetnek bennünket, hogy kezdeményezőbben, határozot­tabban fejlesszük és elmélyítsük gaz­dasági és tndományos-műszaki együtt­működésünket a szocialista közösség országaival, főleg a Szovjetunióval. A XVI. pártkongresszuson kitűzött legfontosabb célok egyike a mezőgaz­dasági-élelmiszeripari komplexum to­vábbi fejlesztése, az alapvető élelmi­szerekből való önellátás növelése. — Ezzel összhangban — tekintetbe véve azt a körülményt, hogy korlátoznunk kellett a korábban jelentős takar­mánygabona-behozatalt — a mezőgaz­daság, ezen belül pedig főleg a nö­vénytermesztés elé rendkívül igényes feladatokat tűztünk — emelte ki a kormányelnök. — Ezeknek teljesíté­sét nagy mértékben bonyolították az 1981. évi kedvezőtlen időjárási felté­telek, amikor is a növénytermesztés­ben a tervet csupán 85,7 százalékra telje:" ""k. Nemcsak Szlovákiában, hanem országos méretekben is rend­kívül csökkent a gabonatermés. Ezért a szövetségi kormány döntése alapján hozzáfogtunk a gazdasági állatállo­mány szabályozásához, főleg a seriés­állomány és a sertéshústermelés csökkentéséhez. Ezzel összefüggésben módosítottuk a hús és néhány továb­bi élelmiszeripari termék árét. Noha általában megbirkóztunk az állatte­nyésztési termeléssel, a takarmány­hiány átmenetileg megnyilvánult a gazdasági állatállomány hasznosságá­nak csökkenésében. A növénytermesztés és az állatte­nyésztés közti feszültséget enyhítet­ték a múlt évi eredmények, amikor a növénytermesztés volumene — az előző évhez viszonyítva — csaknem 11 százalékkal volt nagyobb, noha nem érte el a tervezett szintet, Szlo­vákiában mégis elérte az eddigi leg­nagyobb terjedelmet. A szemesek fel­vásárlássá és részben az abraktakar­mányok terven felüli importja lehe­tővé tette a gazdasági állatok hasz­nossága csökkenésének megállítását, amiről a hús, a tej és a tojás felvá­sárlásának Idei eredményei tanús­kodnak. Tavaly általában jő eredményeket értünk el a burgonya, a zöldség- és gyümölcsfélék termelésében. Ez lehe­tővé tette az ellátás javítását is. Vi­szont továbbra is nagyok a betakarí­tási, tartósítási és tárolási vesztesé­gek, főleg a cukorrépa, a burgonya és a tömegtakarmányok esetében. Ezeknek megelőzése továbbra is fon­tos feladata a járási mezőgazdasági igazgatóságoknak és 8 mezőgazdasági nagyüzemeknek. A* utóbbi években jelentősen csökkent a répa cukortar­talma. Ez feltétlenül megköveteli, hogy a mezőgazdasági kutatás dol­gozói és a nemesitők a gyakorlatnak hathatós segítséget nyújtsanak. — Az utóbbi két évben tovább szi­gorítottuk a termőföld védelmét szol­gáló intézkedéseket — hangsúlyozta Colotka elvtárs. — Örülünk annak, hogy az említett intézkedéseknek is köszönhetően az 1981—1982-es évek­ben első ízben nem csökkent, sőt, hozzávetőlegesen kétezer hektárral növekedett a szántóföld területe. Az SZSZK kormánya és szervei mindent elkövettek a XVI. pártkong­resszuson kitűzött feladat teljesítésére, hogy megőrizzük és az eredmények­től függően javítsuk a lakosság élet­­színvonalát. A figyelem arra összpon­tosult, hogy a lakosság vásárlóerejét az árualapok minél nagyobb mérték­ben fedezzék, nemcsak a volumen, hanem az egyes áruféleségek konk­rét összetétele, választéka viszonyla­tában is. Rugalmas munkát követelt a lakos­ság folyamatos élelmiszerellátásának biztosítása. Gyorsan kellett reagálni a múlt év elején — a húsárak módo­sítását követően — az élelmiszer­kereslet szerkezeti változásaira. Első­sorban több zsiradékot, cukrot, tojást és lisztet kellett biztosítani. Colotka elvtárs beszédének további részében rámutatott arra, hogy a СЯКР Központi Bizottságának 8. ülése szellemében a kormányban, a minisz­tériumokban és a nemzeti bizottsá­gokban lépéseket tettek a szolgálta­tások fejlesztésére és tökéletesítésé­re, ami a fejlődés jelenlegi szakaszá­ban az életszínvonal további szerke­zeti tökéletesítésének fontos tényező­je. A szükségnek megfelelően további intézkedéseket foganatosítanak. A szociális gondoskodás területén javultak a gyermekes családokról, az idősebb és a csökkent munkaképes­ségű emberekről való gondoskodás feltételei, az egészségügyben kétezer ággyal gyarapodott a létesítmények kapacitása, s jelentős előrelépés tör­tént a bölcsődék és az óvodák építé­sében. — Az anyagi és a kulturális szín­vonalnak, valamint a társadalom éle­tének fontos részévé válik az egész­séges környezet — emelte ki a kor­mányelnök. — Ezzel kapcsolatban az eddiginél igényesebben érvényesítjük a környezetvédelmi intézkedések fe­gyelmezett megtartását az ipari és • mezőgazdasági üzemekben. A béke és a békés együttműködés gondolata Iránti hűségűnket azzal fejezhetjük ki, hogy mindennapos konkrét munkánkkal hozzájárulunk hazánk és ezáltal az egész szocia­lista közösség gazdasági és védelmi erejének növeléséhez. A programnyi­latkozatban kitűzött feladatokat csak azért teljesíthettük, mert békében élünk. A jövőben Is csak ez teszi le­hetővé feladataink megvalósítását. Mindazt, amit békés munkánk 38 esz­tendeje alatt elértünk, a Szovjetunió békepolitikájának köszönhetjük, s ma is, amikor az imperialista körök je­lentősen kiélezték a nemzetközi hely­zetet, fenntartás nélkül és egyértel­műen támogatjuk . Colotka elvtárs beszédének végén hangsúlyozta, hogy a kormányban, a minisztériumokban és az irányítás alsóbb láncszemeiben mindent elkö­vetnek a programnyilatkozat felada­tainak teljesítése érdekében. Ez szo­cialista társadalmunk fejlődését, né­pünk jólétét és boldogságát szolgálja. A KOMMUNISTÁK АШАН AZ EUEN А XVI. pártkongresszus behatóan foglalkozott a párt munkájá­val, s hangsúlyozta, hogy a kővetkező Időszak feladatainak telje­sítése szükségessé teszi az ideológiai­nevelő és politikai szervező munka tökéletesítését. Javulnia kell a káder­munkának, jobban el kell mélyülnie a párt vezető szerepének. Ennek he­lyes és sokoldalú érvényesítése a mezőgazdaságban meghatározóan be­folyásolja a szocialista termelési vi­szonyok fejlődését. A párt egyik fö feladata, hogy helyes kapcsolatot és összhangot teremtsen a politika és a gazdaság között, biztosítsa gazdaság­politikai céljainak elérését., — A párt vezető szerepének érvé­nyesítése járásunk mezőgazdasági üzemeiben a mind jobb eredmények elérésének fontos biztosítéka. Szüksé­gessé teszt a párt sorainak tervszerű bővítését, a tagság összetételének ja­vítását -^- mondotta Pavel Pekár, а nagykürtösi (Velký Krtíš) járási párt­­bizottság mezőgazdasági titkára. — Mind nagyobb figyelmet fordítunk ar­ra, hogy főként a növénytermesztés és az állattenyésztés dolgozói közül fiatalokat nyerjünk meg a párt szá­mára. Ebben a vonatkozásban ered­ményes munkát végez az ipolybalogi (Balog nad IpTom), a bussai (Bušin­­ce), a zsélyi (Želovce) és az alsó­­palojtal (Dolná Plachtince) szövetke­zet pártszervezete. A jövőben nagyobb figyelmet kell szentelnünk dolgozó nők jelölésének. Főként kiváló ter­melési eredményeket elérő, feladataik teljesítésében másoknak Is példát mutató, haladó gondolkodássú nők felvételét kell szorgalmazni. Ebben sikereket könyvelnek el a lukanényei (Nenince), az Ipolyvarbói (Vrbovka) és a zsélyi efsz pártszervezetében. — A párt vezető szerepének érvé­nyesítése érdekében a felelős gazda­sági posztokra olyan kommunistákat állítunk, akiknél minden feltétel adott ahhoz, hogy biztosítani tudják a párt gazdaságpolitikájának realizálását — hangsúlyozta Pekár elvtárs. — A me­zőgazdaság dolgozóinak egyre Igénye­sebb termelési célokat kell mégvaló­sítaniuk. A kommunisták fontos fel­adata, hogy elkötelezetten hirdessék és meggyőzően magyarázzák a párt gazdaságpolitikájának irány vcnalát, s annak megvalósítására nyerjék meg a pártonkívülieket is. Ez a politikai tevékenység a járási pártkonferencia utáni időszakban nagyon is időszerű, mivel az Igényes feladatok eredmé­nyes valóra váltásában meghatározó szerepet játszhat a munkaaktivltás.--------------------•----------------------­a pArtkonferenciAk HATÁROZATAINAK TELJESÍTÉSÉÉRT A párt gazdaságpolitikájának meg­valósításához politikailag képzett kommunistákra van szükség. Ezért különösen a tagjelöltek és a fiatal párttagok eszmei-politikai felkészíté­sére fordítanak nagy figyelmet a já­rásban. Ez a fontos nevelőmunka a politikai nevelési ház irányításával történik. A tagjelöltek politikai fel­készítésére 460 fiatalt kapcsoltak be, s az összlétszám harmincöt százaléka mezőgazdasági dolgozó. Kilenc szö­vetkezet üzemi pártszervezetében a CSKP gazdaságpolitikájával Ismerked­nek meg a párttagok. A magasabb színtű pártoktatást — a Marxizmus—Leninizmus Esti Egye­teme biztosítja. Az esti egyetemet lá­togató hallgatók 28 százaléka agrár­mérnök, ami arról tanúskodik, hogy a vezető beosztású mezőgazdasági szakemberek politikai felkészítése eredményesen folyik. Az eszmet-polltlkal nevelőmunka eredményessége abban is visszatük­röződik. hogy a járás mezőgazdasági üzemeiben egyre több az olyan kom­munista, aki kellő politikai Ismeret­tel, elkötelezetten végzi feladatát. Személyes példamutatással tf párt gazdaságpolitikájának eredményes elősegítésével hatékonyan hozzájá­rulnak a szocialista mezőgazdaság további fejlesztéséhez. Ennek elisme­réséül — többek között — Lestyan­­szky Imre, Juraj Greűo, Ján Petrus, Pulai László, Alžbeta Richtáreková, Ján Gilan, Szilágyi Lajos, Mária Fili­­pová, Cserődi János, Nemesek László és Deák Ferenc állami, illetve szak­ágazati kitüntetésben részesült. A párt ereje, vezető szerepe meg­mutatkozik a szocialista brigádok eredményeiben is. A zömében kom­munistákból álló közösségek a terv­feladatok teljesítésén és a vállalások túlszárnyalásán kívül eredményes po­litikai meggyőző munkát Is folytat­nak. A példás szocialista brigádok egyike az ipolynyéki (Vinica) szövet­kezet kollektívája, mely Tóth Ferenc irányításával kiérdemelte a legne­mesebb fémből készült jelvényt. Az elért eredmények mellett azon­ban akadnak hiányosságok is, melyek fékezik a mezőgazdaság előtt állő igényes feladatok sikeres teljesítését. A járási pártkonferencián több fel­szólaló hangsúlyozta, hogy a jövőben emelni kell a tagsági gyűlések szín­vonalát. aktivizálni kell a passzív magatartást tanúsító kommunistákat, s hatékonyabbá kell tenni a pártcso­­portok munkáját. Az alkotó légkörben lefolyt Járási pártkonferencia után a párttagok fe­lelősségük tudatában keresik a visz­­szahúzó hiányosságokat, rámutatnak azok kiküszöbölésének fontosságára, s lehetőségére. Ehhez természetesen minden becsületes dolgozó — kom­munista és pártonkívüli — alkotó munkájára szükség van, mivel az igényes feladatok teljesítése csak kö­zös összefogással lehetséges. Bojtos János © Gustáv busáknak, a CSKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárának, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnö­kének meghívására 1983. április 18-án és 19-én hivatalos baráti látogatást tett hazánkban Jasszer Arafat, a Pa­lesztinái Felszabadítást Szervezet Vég­rehajtó Bizottságának elnöke. A két politikus találkozója szívélyes légkör­ben zajlott le. Eszmecserét folytattak a közel-keleti helyzetről és néhány Időszerű nemzetközi kérdésről. © A Nemzeti Front Szlovákiai Köz­ponti Bizottsága múlt heti plenáris ülésén megtárgyalták, hogy a Nem­zeti Front szervei és szervezetet ho­gyan Járultak hozzá a CSKP XVI. kongresszusa, a CSKP KB, valamint az SZLKP KB ezt követő határozatai­nak teljesítéséhez. © DobfíSban „Jaroslav Hašek élet­műve a haladásért és a nemzetek közötti békéért folytatott küzdelem ben“ címmel háromnapos nemzetközi konferenciát tartottak, melyen Írók, Irodalomelméleti szakemberek és Ha­­šek műveinek külföldi fordítói tanács­koztak. © Prágában és Bratislavában ápri­lis 21-én ünnepi nagygyűlésen emlé­keztek meg V. I. Lenin születésének 113. évfordulójáról és a nagy forra­dalmárról, akinek nevéhez a világ­történelem legnagyobb fordulata fű­ződik. Prágában Mikuláš Вейо, а CSKP Központi Bizottságának titkára, Bratislavában pedig Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára mondott ünnepi beszédet. o Gustáv Husák, a CSKP KB főtit­kára, köztársasági elnök fogadta Branko Mamulát, a JSZSZK honvédel­mi miniszterét. A baráti megbeszélés során áttekintették a csehszlovák— jugoszláv kölcsönös együttműködés eddigi eredményeit és a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését. O Gustáv Husák. a CSKP KB főtit­kára, köztársasági elnök üzenetet In­tézett Sadli Bendzsedidhez, a Nem­zeti Felszabadítási Front főtitkárához, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökéhez, melyben se­­sgitségét kérte az UNITA által elhur­colt állampolgáraink mielőbbi szaba­don bocsátásához. © Április 23-án és 24-én hazánk 63 járásában, valamint Prága és Bra­tislava néhány városkerületében ta­nácskoztak a pártkonferenciák, me­lyeken értékelték a pártmunkában, valamint gazdaságunk fejlesztésében elért eredményeket és megvitatták a járást pártszervezetekre háruló fel­adatokat. © Ibrahim Farak, az Algériai Nem­zeti Földműves Szövetség titkára, aki az SZFSZ Központi Bizottságának meghívására hazánkba látogatott, Prágában sajtóértekezleten ismertette az algériai földművesszövetkezeti mozgalom helyzetét és eredményeit. Jelenleg a több mint hatezer szövet­kezet egymillió 200 ezer hektár terü­leten gazdálkodik. JOGI VÁLASZOK NYUGDÍJÜGY J. J.: Olvasónk írja, hogy férie 1954-ig kisiparos volt, és mint ilyen nyilván részese volt az 1948. október 1-től érvényes nemzeti biztosításnak. Olvasónk férje 1954 után munkavi­szonyban dolgozott tovább, és mint ilyen ment később öregségi nyugdíj­ba. Férje az öregségi nyugdíjigény érvényesítésekor nem igényelte az ön­álló kisipari tevékenysége idejének beszámítását. Olvasónk kérdi, hogy az említett 1948 október 1-től 1954-ig terjedő ön­álló kisiparosi tevékenység biztosított idejét nem lehetne-e az ő (mint együttdolgozó) Javára kimutatni, esetleg lehetséges lenne-e férje javá­ra az említett éveket utólag kimu­tatni. Ha férjének megvannak még a nemzeti biztosítás dijának befizetésé­ről szóló nyugta-szelvényei, akkor ezek utólagos bemutatása alapján igényelheti, hogy a kérdéses éveket számítsák be, és egy évre visszamenő kezdettel állapítsák meg a kérdéses hosszabb munkaviszonynak megfelelő öregségi nyugdiját. Ha kellő módon tudná igazolni azt, hogy mint együttdolgozó családtag dolgozott a férjével együtt, a jnb szo­ciális osztálya, esetleg utólag megál­lapíthatja, hogy ilyen tevékenységről volt-e szó (az időtartam .megjelölésé­vel), és megállapíthatja, hogy milyen összeget kellene befizetniök. Az ilyen esetben a kérdéses időt be kellene az On esetében is számítani. RITKÁN MŰKÖDIK A FELVONÓJUK L. B.: A Polgári Törvénykönyvünk 171. paragrafusa értelmében a lakú­nak megfelelő lakbérengedményre van igénye, ha a házkezelő vállalat a lakó bejelentése ellenére sem szün­teti meg a házban vagy lakásban mutatkozó hibákat (ez vonatkozik a szolgáltatásokra is). Ezen engedmény Iránti Igényt a PTK 171. paragrafusa értelmében ha­ladéktalanul. de legkésőbb 6 hónapon belül kell érvényesíteni (ajánljuk írásban |. Az ilyen be jelen és után az igényt 3 éves elévülési ha’S'-islőn be­lül lehet a járásbíróságon perelni ür. F. J. A társadalmi munka elismerése A múlt héten a bratislavai várban megtartott ünnepi ülésen kiosztották az elismerő okleveleket a nemzeti bizttságok szocialista versenye győzte­seinek. A szocialista kötelezettségvállalások és maga a szocialista verseny a nemzeti bizottságok legfontosabb feladatainak teljesítését szorgalmazta. / A nemzeti bizottságok által Irányított szervezetekben a figyelem a teljesít­mények növelésére, a tüzelőanyagok és az energiahordozók ésszerű fel­­használására, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások Javítására, az élet­környezet védelmére és alakítására Irányult. A képviselők, a nemzeti bi­zottságok és a tömegszervezetek tisztségviselői jő tömegpolitikai és szer­vező munkájának eredményeként a lakosság társadalmi munkával a nem beruházásos Jellegű Z akciók keretében egymilltárd 470 millió, a beruhá­­zásos Jellegű Z akciók keretében pedig több mint 1 milliárd 248 millió korona értéket hozott létre. A legjobb eredményeket a bratislavai IV-es számú városkerületi nemzeti bizottság érte el, ahol a lakosság és a fiatal­ság társadalmi munkájának értéke meghaladta az 50 millió koronát Az SZSZK kormányának elismerő oklevelét többek között a Bratislava! IV-es számú Városkerületl Nemzeti Bizottság, az Érsekújvári (Nové Zámky) és a Losonci (Lučenec) Járási Nemzeti Bizottság, a Diószegi (Sládkovičo­vo) Városi Nemzeti Bizottság, a Bőst (Gabčíkovo), a Lakszakállasi (So­­kolce), a Deméndi (Demandtce), a Kövecsesi (Strkovec), a Csécsi (Себе jovee), a Szádalmási (Jablonov nad Turňou) Helyi Nemzeti Bizottság kép­viselői vették ét. (— bj

Next

/
Thumbnails
Contents