Szabad Földműves, 1983. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-19 / 11. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES. 1983. március 19. Költs 0SS2EIOBÖSSA1 I VHLLAlASOK SIKERES TEllESITESEEiI Nemrégiben foglalkoztunk lapunkban a kötelezettségvállalási mozgalommal. Mérlegeltük fény- és árnyoldalait, levonva a tanulságokat. Cgy hisszük, ugyanezt megteszik a kerületek és járások mezőgazdasági igazgatóságai is, a Szövetkezeti Föld művesek Szövetsége járási bizottságaival karöltve. Téve ezt azért, hogy a jó tapasztalatok széles körben hasznosulhassanak, s a felmerülő hibák, fogyatékosságok na ismétlődhessenek, hogy a mozgalomra rakódott formaságokat le lehessen hántani, amelyek béklyóként csüngenek rajta. Sajnos, a vállalt kötelezettségek népszerűsítésével nincs párhuzamban azok teljesítése. Épp a vállalástel jesltés nem kap akkora nyilvánosságot, mint az jogosan megérdemelné. Valahogy mostohán kezeljük ezt a kérdést. Ez nem csupán a tömegtájékoztatási eszközök rovására Írandó: a mezőgazdasági üzemek illetékes vezetői sem fordítanak rá olyan figyelmet, amilyet méltán megérdemelne. A vállalt kötelezettségek teljesítésének napirenden tartását több helyütt elmulasztják, vagy már későn kerítenek rá sort, amikor a lemaradás behozása eleve kizárt. Márpedig, nem egy esetben több milliós terven felüli értéktöbbletekről van szó. A 7. ötéves tervidőszak harmadik, tehát döntő évében fordítsunk a kötelezettségvállalási mozgalomra az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet. Főleg a kommunisták ne tévesszék szem elől: ez is tömegpolitikai nevelőmunka kérdése. Ha ez jól szervezett és irányított, akkor a vállalások teljesítése is jobbára sikeres. Az alábbiakban visszatekintünk a Nagy Otkóberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésére. Ezt követően pedig a Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére tett egynéhány munkafelajánlásra. A siker jórészt szervezés és ellenőrzés kérdése Versenycélok A cékei (Cejkov) szövetkezet tag sága a hatékonyság növelését helyez te előtérbe.. E célból nagy figyelmet szentelnek a takarékos energiagaz dálkodásnak. Vállalták, hogy a gépek ésszerűbb karbantartásával 4000 liter üzemanyagot takarítanak meg. Az Idén tovább akarnak lépni a takar hiánygazdálkodásban is, s főleg a szemesekkel valő takarékosságot he lyezlk előtérbe. Az állattenyésztésben dolgozó szocialista brigádok 50 ton na takarmánytáp megtakarítását tűzték ki célul. A tehenészetben dolgozó kollektívák tejeladási tervüket 10 ezer literA Februári Győzelem 35. évfordulójának ünnepségei keretében az SZLKP Rozsnyói (Rožňava) járási Bizottságán elismerő oklevelek átadására került sor. Mivel a szilicei (Silica) Vörös Lobogó Efsz gépjavító brigádja kitűnő eredményeket ért el a kötelezettségvállalások teljesítése és az újítómozgalom terén, Ján Gallo mérnök, a Járási pártbizottság titkára (Jobboldalt) elismerő oklevelet nyújtott át többek között Mezei Dionéz brigádvezetőnek. Fotó: MiškoviC rel növelik, az anyasertések gondozói pedig terven felül 50 malac elválasztását vállalták. A növénytermesztés dolgozói kukoricából 48, cukorrépából szálas takarmányból 200— 200 tonnával akarják túlszárnyalni a tervet. A vállalások önértéke 516 ezer koronát tesz ki. Kezdeményezően Az abarai (Oborin) Virágzás Efsz dolgozói a Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére 500 ezer korona értékű vállalást tettek. A traktorosok és a gépjavítók 95 ezer korona értékű vállalása az üzemanyag, a pótalkatrész és az energia megtakarítására irányul. Lesz mit tenni az állattenyésztőknek is, hogy a tervezett 474 tonna húseladási tervet túlszárnyalják. Hasonlóan, a fejőknek is gonodosan, s nagy felelősségérzettel kell számba venniük a lehetőségeket, mivel a tervezettnél 10 ezer literrel akarnak több tejet fejni. A környezetszépítési és a Nemzeti Front választási programjának teljesítésében 2060 órát dolgoznak le társadalmi munkában. Nem kis elhatározások ezek, s teljesítésüket a dolgozók munkakezdeményezésén túl az előrelátó vezetés, valamint a szakszerű irányítás is segíti. ILLÉS BERTALAN A tartalékok feltárásával A Februári Győzelem 35. évfordulóját a tőketerebesi (Trebišov) járás dolgozói is tartalmas, konkrét felajánlásokkal köszöntik. Marczi Gyula, a csicseri (Ciöarovce) szövetkezet elnöke vállalásaikat ismertetve elmondotta, hogy tervüket búzából 10, korai burgonyából 20, cukorrépából 50, szemes kukoricából, szójából 10—10 tonnával akarják túlszárnyalni. A tartalékok feltárásával, s a takarmányalap biztosításával húseladási tervüket 10 tonnával kívánják túlteljesíteni. A sertéstenyésztésben dolgozó szocialista brigádok vállalták, hogy a tervezett malacszaporulatot 120 darabbal növelik, az elhullást pedig 40 darabbal csökkentik. A takarmány ésszerű felhasználásával- 10 tonna abraktakarmányt takarítanak meg. A szövetkezet gépesítői vállalták, hogy a gépek rendszeres karbantartásával 1000 liter üzemanyagot, az elhasználódott pótalkatrészek felújításával 67 ezer korona értéket takarítanak meg. A környezetszépítésben 2000, a választási programterv teljesítése érdekében pedig 1000 órát dolgoznak le társadalmi munkában. Az összüzemi vállalás értéke 674 ezer koronát tesz ki. Jól szervezett politikai-nevelő munkával biztosítják a munkafegyelem megszilárdítását, s dolgozóik felelős ségtudatát. A gépesítő brigádok alkatrészfelújitást, Qzemanyagmegtakaritást, s a gépek tiszteletére jobb karbantartását vállalták a Februári Győzelem 35. évfordulója Fotó: —-kallta-A "imaszombati (Rimavská Sobota) Járás mezőgazdasági üzemeiben — főleg szövetkezetekben — a NOSZF 65. évfordulója tiszteletére összesen 7300 egyéni, 211 csoportos és 27 üzemi vállalás született, mintegy tíz millió korona értékben. Néhány konkrét példára hadd hivatkozzunk: — Az egyéni vállalásokból 6650, a csoportosból 129, az üzemiből mindössze 20 teljesült. — A vállalások összértéke 8 millió koronával túteljesült. Megtakarítódon közel 50 ezer kilowattóra elektromosáram. Az üzemanyag-megtakarítás a vállalttal szemben a háromszorosára — 176 hektoliter — sikeredett. A legtöbb üzemanyagot a Hr. Zalužnny-i, a méhi (Vfielince), a rimaszénsi (Rimavská SeC) és a gesztetei (Hostice) szövetkezetben takarították meg. Ami pedig a hulladékvas vállalt összegyűjtését illeti (700 tonna), ebben a rimaszécsi és a drienéanyi szövetkezet jeleskedett. — A szövetkezetek összesen 100 tonna marhahúst, félmillió liter tejet, 3400 tonna cukorrépát, 825 tonna búr gonyát. 70 tonna szemes kukoricát adtak a vállalásnak megfelelően tér ven felül a népgazdaságnak. E tekin tetben a rimajánosi (Rimavská Janovce), a gesztetei, a feledi (Jesenské), a kálosi (Káloša), a királyi (Kráf) és a rimaszécsi szövetkezetei ÍUetl dicséret. A vállalt kötelezettségek teljesítésének az értéke az említettnél ts Jóval több lett volna, ha az üzemek képesek a vállalt 200 tonna gabonát teljesíteni. Ez azonban csak 22 tonnára sikeredett a kedvezőtlen időjárást viszonyok és az egyéb fontos előfeltételek hiányos megleremiése következtében. Hozzájárult ehhez, ne gatlv értelemben, még a tornaijai (Šafárikovo) és a Bátkat Állami Gaz daskg is, amelyeknek dolgozói vállalt kötelezettségeiket Jóformán a felére sem teljesítették. A Győzelmes Február 35. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettsé gek a rimaszombati járásban főleg a termelésfejlesztésre, a villany- és üzemanyag-megtakarításra, másodlagos nyersanyagok (papír, vas stb.) gyűjtésére, a munkakörnyezet Javítására, a környezetszépítésre, valamint a választási programtervből eredő feladataik teljesítésére irányul. Konkrétum: a cukorrépa termesztő gazdaságok az ú] termelést és munkaszervezési módszerek alkalmazásával kívánnak — terven felül — 2460 tonna terméstöbbletet adni a cukorgyáraknak. Ebből a mennyiségből a rimajánosfak összesen 750 (onnát — terven felül, vállalásuknak megfelelően. A járás mezőgazdasági üzemei burgonyából 180, kukoricából és hüvelyesekből 30—30, tömegtakarmányokbíl meg 240 tonnával akarnak többet termelni a tervezettnél. Ugyanakkor 134 tonnányit kívánnak megtakarítani a kiutalt abraktakarmányokból. Ebben a Bátkai Állami Gazdaság, valamint a várgedei (Hodejov), a gömöralmágyi (Jablonov) és a rimaszécsi (Rimavská SeC) szövetkezet a leginkább érdekelt. # S most nézzük meg, hogy a komáromi (Komárno) Járáshoz tartozó csicsói (Cičov) Wilhelm Pieck Efsz tagsága milyen értékű kötelezettséget vállalt — és hogyan teljesítette azt — a NOSZF 65. évfordulója tiszteletére. A 282 egyéni, 8 csoportos és 2 brigádvállalás összértéke egymtllló-kétszázhetvenkétezer korona volt, amit 100 százalékon felül teljesített. Bár a vállalásukat gabonából nem tudták teljesíteni, ugyanakkor kukoricából, cukorrépából és takarmányból túlteljesítették azt. A Februári Győzelem 35. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeik összértéke meghaladja a tavalyit. Ebből a termelés túlteljesítésének az értéke 752 ezer korona. Terven felül kukoricából 90, cukorrépából 200, szálastakarmányból 100, húsból 20 és napraforgóból 10 tonnányi terméstöbbletet vállaltak. Ugyancsak 70 ezer korona társadalmi munka elvégzésére vállalkoztak. Mivel a tejminőség körül még van Jócskán behoznivalójuk, nagyon helyesen tették, hogy vállalták a te) 60 százalékának I. minőségi osztályban történő átadását. A tavalyihoz viszonyítva ez 20 százalékos minőségjavításnak felel meg. Ha valamennyi fejő az eddigieknél Jobban törődik a te) tisztaságával, nem kétséges, hogy vállalásuk teljesítését siker koronázza. Végezetül annyit: az Illetékes vezetők ne rekedjenek meg a kötelezett ségvállalás szorgalmazásánál! Tőlük telhetőén tegyenek meg mindent a vállalásteljesítés előfeltételeinek megteremtése érdekében. Ez jórészt szervezés és rendszeres ellenőrzés kérdései (kov—ros) Adunaszerdahelyi (Dun. Streda | Dukla szövetkezetnek a félmillió koronát csak valamivel meghaladó szocialista kötelezettségvállalása látszatra nagyon ts szerénynek tűnik, főleg, ha a múlt évi kétmillió 320 ezer korona értékű felajánlásukkal hasonlítjuk össze. Am. ha tartalma és megvalósíthatósága szerint ítéljük, sokkal értékesebb, társadalmilag hasznosabb. Tavaly ugyanis vállalták, hogy a tervezettnél több gabonát és húst értékesítenek. Viszont túlértékelték erejüket. A túlfeszített tervfeladatokhoz mérten a vállalásuk nem bizonyult reálisnak, s ennek következtében nem Is volt teljesíthető. Az Idei terv a tavalyinál még Igényesebb feladatok elé állította a szövetkezet dolgozóit. A múlt évi tapasztalatokon okulva tudatosították, hasztalan vállalás lenne megtetézni termelési feladataikat. Ehelyett azokra a tartalékokra ősszpontostíották figyelmüket, amelyek elősegíthetik a termelés hatékonyságának és gazdaságosságának növelését. Az állattenyésztési dolgozók a ta-Takarékosság, de nem a minőség rovására kormányok megtakarítására vállalkoztak. A sertéstenyésztésben az élelmiszeripari és vágóhídi hulladékok hasznosításával harminc tonna abrakot takarítanak meg. Ennek értéke 67 ezer 500 korona. A szarvasmarhatenyésztésben dolgozók arra vállalkoztak, hogy a tömegtakarmány-készletből 15 tonnát megtakarítanak, elsősorban a takarmányok ésszerű hasznosításával, valamint a zöldtakarmányozás Idényének megnyújtásával. A múltban ugyanis Jelentős mennyiségű tömegtakarmány kárba veszett, amikor a tehenek déli etetéséhez a kifutókba szórták a takarmányt. Nos, az Idén véget vetnek az effajta pazarlásnak. Eddig az öntözőberendezéseket átlagban 75 százalékra használták ki. Tartalékokat ezen a téren Is találtak. Rájöttek, hogy jobb szervezéssel további öt százalékkal növelhető az öntözőberendezések kihasználásának foka, elsősorban a lucernások és a másodvetések öntözésére. Ugyancsak a vállalások között szerepel a hígtrágya teljes mértékű kihasználása is: Persze erre megfelelően felkészültek, s megoldották a szükséges műszaki feltételeket. Ha az említett kötelezettségeket valóban keresztül Is viszik, akkor ezek hozamnövelő hatása felbecsülhetetlen értéket jelenthet a közösnek. Jobban akarnak gazdálkodni a rendelkezésükre állő vegyszerekkel Is. Hatékony és ésszerű alkalmazásukkal — becslésük szerint — ötvenezer koronás értéket lehet megtakarítani. Erre pedig kedvező feltételeket biztosít a központi vegyszerraktár, valamint a vegyszerezés szakszerű irányítása, amely egy vegyészmérnök vezetésével történik. A szőlészetben és a kertészetben dolgozó asszonyok a betakarítási veszteségek csökkentésére és a Jobb minőségű áru értékesítésére vállalkoztak. Elsősorban jobban odafigyelnek a termés osztályozására. Ezáltal a szőlészetben húszezer, a kertészetben pedig tízezer koronával akarják növelni bevételüket. A melléküzemág vasmegmunkálé részletgének dolgozót a hulladékok ésszerű hasznosításával 70 ezer koronás értéket hoznak létre. Emellett társadalmi munkában nyolcszáz órát dolgoznak le munkakörnyezetük rendezésében. Ezen túlmenően a csúcsmunkák Idején hatszáz órát dolgoznak le társadalmi munkában. Az építészeti csoport dolgozói ötvenezer korona értékű építőanyag megtakarítására vállalkoztak az ácsmühely felépítésénél. Továbbá társadalmi munkában száz órát dolgoznak le a csúcsmunkák idején. A felajánlási mozgalomba a szövetkezet SZISZ-alapszervezete Is aktívan bekapcsolódott. A környezet rendezése és szépítése érdekében a fiatalok védnökséget vállaltak a parkosítás felett. —kim—