Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-12-18 / 50. szám

% 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1982. december 18. A Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövetségének szakemberei a közel­múltban megtartntt sajtótájékoztatón a jól végzett munka tudatában nyi­latkoztak. ugyanakkor ismertették a következő évekre szóló új, tartalmas tervezetet. Rudolf Lesko mérnök, a Lakászszövetkezetek Szlovákiai Szö­vetségének elnöke és a résztvevő vendégek beszéltek a lakásszövetke­zetek fejlődéséről, valamint arról, hogy mi mindent kell megvalósítani a következő tervidőszakban. Ami a lakásszövetkezetek eddigi fejlődését illeti, a jól végzett munka bizonyítására számtalan példát emlí­tettek, de elmondták a problémákat is. Kezdjük talán a legégetőbb fel­adattal, a lakáskérdéssel: milyen a jelenlegi helyzet? Hány család jutott lakáshoz? Hány lakást sikerült tata­rozni, korszerűsíteni? Tegyük hozzá mindjárt, hogy nem keveset. A Lakás­­szövetkezetek Szlovákiai Szövetségé­nek III. kongresznsa óta Szlovákiá­ban több mint 73 ezer a felépült és átadott lakások száma. Ebből 51 ezer 688 lakást adtak át a stabilizációs lakások építése keretében. Ez a fel­épült lakásegyséeek 70 százalékát te­szi ki. Jelenleg 235 ezer 607 lakás­sal és 10 ezer 260 garázzsal rendel­keznek. Örvendetes az is. hogy a III. és IV. kongresszus közötti időszakban gyarapodott az önerős építkezés, fő­leg a mezőgazdasági dolgozók köré­ben. Dicséretes, hogy népgazdaságunk eme fontos ágazatában komoly gon­dot szentelnek a dolgozók lakásprob­lémája megoldásának, ahol a lakások nyolcvan százaléka önerőből épült fel. Am a lakásszövetkezetek dolgozói nem feledkeztek meg a régebben épült szövetkezeti lakások javításáról, karbantartásáról sem. Ezt mi sem bi­zonyítja jobban, mint az alábbi adat: a lakásszövetkezetek 1978 és 1982 szeptember 30-a között a lakások fel­újítására, korszerűsítésére több mint 800 ezer koronát fordítottak. Túltel­jesítették a 6. ötéves terv feladatait, s ugyanez a helyzet a 7. ötéves terv első két évében is. , Sajnos még elég sokan vannak olya­nok, akik eddig még nem jutottak la­káshoz, vagy a lakásuk tatarozásra, korszerűsítésre vér. Nos, ezen a téren a terv túlteljesítése sem hozta meg a kellő eredményt. Rudolf Leiko elv­társ beszámolójában hangsúlyozta, hogy a lakásszövetkezetekre az eddi­ginél sokkal nagyobb feladatok vár­nak, különösen, ha figyelembe vesz­­szük azt, hogy a III. kongresszus óta a lakásszövetkezeti tagok száma 61 ezér 422 taggal gyarapodott, s jelen­leg 302 684 ezer tagja van. Közülük több mint 61 ezer családnak van la­kásgondja. Ezt figyelembe véve a la­kásszövetkezetek vezetői felhívták a figyelmet a CSKP KP 6. ülésének ha­tározataira, amelyek sürgetik szocia­lista államunk lakáspolitikájának meg­valósítását. Ezt kell, hogy szogálja a céltudatos gyakorlati munka. Továb­bá, felhívták a figyelmet arra is, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a régi lakások felújí­tására, javítására. Ez vonatkozik az úgynevezett népi szövetkezetek laká­saira is. Valamennyi ilyen szövetke­zetben ki kel) választani azokat a há­zakat, amelyet a nemzeti bizottságok­kal együttműködve korszerűsíteni akarnak. A munka megvalósításába be kell vonni a szövetkezeti tagokat is. E feladat teljesítése rendkívül fontos Bratislaváhan, ahol ötezer la­kás van a népi szövetkezetek gon­dozásában. Am a javítási, korszerűsí­tési munkák mellett fokozni kell a műszaki-gazdasági tényezők működé­sét. ugyanakkor támogatni kell a szö­vetkezeti tagok kezdeményezését és az önerős karbantartási munkálatok megvalósítását. Fokozni kell e mun­kálatok gazdaságosságát, az anyagi lehetőségek racionális kihasználását. Nagyobb súlyt kell helyezni a hosz­­szabb távú tervekre, ahol lehet, igye­kezni kell saját karbantartó közpon­tokat létrehozni. Meg kell teremteni e munkálatok anyagi alapját. Továb­bá fejleszteni kell az egyes lakásszö­vetkezetek közötti együttműködést, és a termelőszövetkezetekkel, esetleg más szervezetekkel való kapcsolatokét. Fontos követelmény, hogy a szövet­ség szervei feladataikat eleven szer­vező és politikai munkával valósít­sák meg, kerüljék az adminisztratív intézkedéseket, utasításokat, távolít­­sanak ei munkájukból mindenféle bü­rokratizmust, jobban és érzékenyeb­ben figyeljenek a tagok javaslataira, és szorgalmasan oldják meg jogos kö­veteléseiket. A 7. ötéves tervben, azaz 1961— 1985 között a stabilizációs építkezé­seket keil előtérbe helyezni. Ez az építkezési forma a munkaerő tobor­zását és stabilizálását segíti elő. A CSKP KB S. ülésének határozata hang­súlyozta, hogy a szocialista demokrá­cia elmélyítése és az emberek igé­nyeinek kielégítése érdekében tovább kell javítani a helyi nemzeti bizott­ságok, társadalmi szervezetek, vala­mint .a Nemzeti Front szerveinek együttműködését. A tapasztalat azt igazolta, hogy ott, ahol nem jó az együttműködés a lakásszövetkezetek és a nemzeti bizottságik között, ott hiányosságok mutatkoznak az embe­rek lakásigényeinek kielégítésében. A fentiekből kiderül, hogy a követ­kező évek feladatai nem könnyűek, ám reálisak és szükségesek. A szö­vetség felelősségteljesen készftette elő ezeket a Feladatokat és ugyanígy kell hozzálátni ezek megvalósításá­hoz is. —nt— A gyógyszer használatáról Tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek többsége nem úgy használja a gyógyszereket, ahogyan kellene. Az antibiotikumok gyengítik és csökkentik a fertőző betegségek kőrokozőinak szaporodását, megölik a baci­­lusokat. A legismertebbek közé tartozik a Penicillin, a Tetracyklín, az Oxyraykoin, a Chloramfenikol. A leg­újabbak közé az Erytromycin, az Ampicilin és az Amo­­clein. , Az első hibát ott követik el a betegek, hogy csak ad­dig szedik az előirt orvosságot, ameddig rosszul érzik magukat. Pedig az orvos utasítása szerint be kell min­det szedni, mert a láthatatlan bacllusok mindig jelen vannak a szervezetben, még akkor ts, amikor a pácien­sek jól érzik magukat. Hiányos gyógyszerszedés esetén ezek a bacllusok Jújból elszaporodnak, és visszatér az eredeti betegség. Ilyenkor viszont az eredeti gyógyszer már hatástalan, mert olyan ravaszok ezek a láthatatlan élőlények, hogy semlegesíteni tudják a gyógyszer ha­tását. Másik nagy hiba, hogy a betegek rendszertelenül használják az előíA gyógyszert: éjjel nem szedik be, sőt nappal Is megfelédkeznek a pontos Idő betartásáról, és sokan itallal párosítják a gyógyszerszedést. Arra nem is gondolnak, hogy ez a helytelen cselekedet olyan következménnyel jár, hogy a bacilusok rezisztensekké válnak a gyógyszerrel szemben, s ha ismét megbeteg­szenek a már egyébként jól kikezelt betegséget hóna­pokig tart helyrehozni. Ezért azt tanácsoljuk a kedves betegeknek: tartsák be az orvos utasítását, mert csak így segítheti elő gyógyulásukat. Dr. NAGY GÉZA A közelmúltban a Nemzeti Front diószegi (Sládkovičovo) tömegszer­vezetei a NOSZF 65. és a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére ünnepéllyel égj bekötött gyalogtúrát szerveztek. A 127 részt­vevő virágcsokrot helyezett el az emléktáblánál. A Nemzeti Front nevé­ben Benkovszký Pál mondott ünnepi beszédet, melyben kiemelte a Nagy Október vívmányait. Az öt kilométeres gyalogtúra a gyermekjátszótéren ért véget, ahol lábortüz mellett szórakoztak a pionírok és a felnőttek. Minden résztvevő elistnrnö oklevelet kapott, a pionírok pedig a. NOSZF emlékpecsétjét őrizhetik krónikájukban. Kép és szöveg: Nagy Mihály 1 j j 1 í i i A I j í i í 1 A i I J I p i I i * I i Mi lehet I 4 ennek az oka ? Hol csak egy gomb, hol csak í a gond — de valami mindig-mindig hiányzik! Az a rücskös béna lóláb mindig-mindig - * I kilátszik! * i Meg-meg vigasztaljuk magunk, hogyha hatalmadban vagyunk: „Aranyida, arany oda úgysem mennék veled sokra!“ Mentem mégis — vitt a lábam. Aranyosig meg sem álltam. Aranyida, arany oda — ml lehet ennek oka? KMECZKÖ MIHÁLY t í i t í i я I Л t « i i i í i f j i i Kvr><9..) Л8 r. <**, л <-, rijf,« fül о (»1 rt tgh П ® Л I и kelte nyugta kelte n v ugta DbUJSPlBbK C ó. p. ó. p. 6. p 6 P. December Hétfű 20 TEOFIL DAGMARA 7 28 15 55 10 56 20 36 December 21 Kedd IZIDOR BOHDAN \ 7 29 15 55 11 22 2142 J December i Szerda 22 ZÉNÖ j> ADELА 1 7 29 15 56 11.46 22 47 December Csütörtök 23 VIKTÓRIA i! NADEŽDA <[ 7 30 15 58 12 07 23 54 December Péntek 24 ÄDÄM, ÉVA 7 30 15 57 12 28 December - Szombat 25 KARÁCSONY 1. napja i1 7 31 15 58 12 50 105 j December Vasárnap 26 KARÁCSONY ISTVÁN, STEFAN 7 31 15 58 1316 2 17 TŰZDELT PULYKAMELL: Egy ki­csontozott, lebőrözött, tisztán 1,20 kg-os pulykamellet sűrűn tűzdeljük meg füstölt szalonnacsíkokkal. For­gassuk meg öt deka forró vajon vagy margarinon, és enyhén sózva, borsoz­­va, egy deci száraz fehér borral pá­roljuk jó puhára. Ha a levét elfőné, egy kevés vízzel pótoljuk. Ezután tűzálló tálra fektetjük, és a forró sü­tőben, kevés levet aláöntve, pirosra sütjük. A többi levet — amelyhez tá­lalás előtt hozzáöntjük á tűzálló tál A jó konyha titkaiból alján levő levet Is — simára keverjük egy kiskanál liszttel meg egy deci tejföllel, és vízzel felengedve mártás sűrűségűre forraljuk. Külön tálkában adjuk a felszeletelt pecsenyéhez. Ki­tűnő körete a megtisztított, egészben — olajban vagy sütőben — ropogósra sütött burgonya, a burgonyapüré, az almapüré, de kínálhatunk hozzá be­főtt őszibarackot Is, amelynek mag­házába káprlbogyó szemeket teszünk. MANDULÁS MÉZESKALÁCS: Na­gyon habosra keverünk két egész to­jást öt deka porcukorral meg kés­hegynyi szódabikarbónával, beleön­tünk 20 deka, langyos mézet késhegy­nyi tört fahéjat, meg őrölt szegfűsze­get, végül 25 deka lisztet. Közepesen nagy, kizsfrozott, kilisztezett tepsibe öntjük, és sűrűn kirakjuk hámozott mandulaszemekkel. A sütőben arany­sárgára sütjük. Ekkor nagyon kevés vízben felolvasztunk egy evőkanálnyi cukrot, és ezzel kenjük meg a tészta tetejét. A sütőbe visszatéve szép vi­lágosbarnára sütjük. A tepsiben hagy­juk kihűlni, majd közepesen nagy kockákra vágjuk, úgy rakjuk tálra. HIDEG TÖLTÖTT HAL: Apróra vá­gunk 10 deka gombát, és öt deka va­jon, sóval, törött borssal fűszerezve addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte. A tűzről levesszük, kihűt­jük, és összekeverjük még öt deka vajjal, két apróra vágott kemény to­jással és egy fél csokor finomra vá­gott zöldpetrezselyemmel. Egy kevés citromlével megöntözünk 70 deka fel­engedett mélyhűtött halat, besózzuk, és egy fél óráig állni hagyjuk. Annyi sós-ecetes vfzben, amennyi ellepi, két babérlevéllel Ízesítve megfőzzük a halszeleteket, majd tenyérnyi dara­bokra vágjuk. Langyosra — de nem egészen dermedtre'— hfltjük, mind­egyik szeletre halmozunk a tojásos gomba pástétomból, és összegöngyölve tálra tesszük. Leöntjük egy tubus ma­jonéz, meg két deci tejföl keveréké­vel, amit cslptenyl cukorral, mustár­ral, citromlével utánafzesltettünk. Jégbehűtjük tálalásig. Kitűnő kará­csony esti előétel. VÍZSZINTES: 1 Kodály Zoltán mű ve. 12. Szórakozó hely. 13. Szekértő ló. 14. Hebeg. 15 Suta. 16. C hang 17. Fiúnév. 18. I. Z R. E. 19. Tartó. 20 Titán azonos hang zói. Vietnami vá ros. 22. Folyó Fran ciaországban. 24. Rag. 25. A görög hősmonda szerint varázsló Istennő. 26. Kodály Zoltán kórusműve. 27. Mérsékelt ütemű zenemű. 29. Épít­kezési anyag. 30. Nyújt. 31. Övó. 34. Káka fele. 36. Majd­nem azonos betűk. 37. Kínai város + a mangán jele. 40. Az érzékiség és a csúfolódó kedv jel­képe, névelővel. 41. Kakaó része. 42. Hiányos rebab. 44. Az ENSZ szlovák rövidítése. 45. Bes­tia azonos hangzói. 46. A nemzetközi vtvószövetség fran­cia nevének rövidítése. 47. Irídium, nitrogén, kén. 49. Magyar zeneszerző (ék. csere). 50. Tova. 51. Magyar fi­zikus. 52. Moszkva része. 53. Jegyzé­ken. 55. Orozni. FÜGGŐLEGES: 1. Méter. 2. Morfo­lógia. 3. Hozzátartozó. 4. Eszes. 5. Képző. 6. Sál szélei. 7. Elővigyázatos. 8. Bizonytalan. 9. I. R. E. 10. Megszó­lítás. 11. Hat faluból álló köztársaság (ék. f.). 14. Kodály Zoltán vegyeskari kőrusműve. 15. Kodály Zoltán szín­padi műve. 18. Nemzetből készült, fa­vázas, kerek sátor. 19. Ata keverve. 21. Libikóka. 23. Gőz fejlesztésére va­ló tartály, névelővel. 25. Munkaközös­ség. 28. A dúr skála első hangja. 29. Svédországi város. 32. Az USA-ban élő német fró testvérpár. £3. Fém. 35. Hónap (s = z). 38. Tömör. 39. Azonos betűk. 43. Kritizál. 45. Folyó Jugoszlá­viában. 46. Kodály Zoltán ismert kó­rusmüve. 48. Kenyai atléta. 49. Egy­szer hopp, máskor.. .1 51. Kötél azo­nos hangzói. 52. Kihalt futómadár. 54. Visszaásl 55. Boltban vanl Beküldendő a vízszintes 1., 26., va­lamint a függőleges 14., 15., 46. szá­mú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk 47. számában közölt ke­resztrejtvény helyes megfejtése: „A politikai oktatás, az eszmei nevelés legfontosabb láncszeme.“ Nyertesek: Jóba Katalin, Bátorke­­szi (Vojnice), Majoros Mónika, Tor­naija (Šafárikovo), Fucsek Erzsébet, Eperjes, (jahodná). i

Next

/
Thumbnails
Contents