Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-16 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 18. 6----------­A LEGFONTOSABB Összetevőkről Rendszeresen vlsz­­szatérő téma la­punk hasábjain a honvédelmi neve­lés. Beszámolunk a Honvédelmi Szövet ség Járási és he­lyi szervezeteinek működéséről, az ál­taluk, Illetve más társadalmi szerve­zetekkel közösen megrendezett hon­védelmi versenyek röl, sportnapokról. A honvédelmi ne­velés, mint egysé­ges rendszer cél­jainak, összetevői­nek, eszköztárának és általános érte­lemben vett felada fainak ismerete vi­szont elengedhetet­lenül szükséges ah hoz, hogy ezeknek a rendezvényeknek a társadalompoliti­kai Jelentőségével és rajtuk kérész‘ül természetesen magán«,. a no., védelmi nevelésnek a fontossá­gával tisztában legyünk. Cik­künkkel tehát áttekintést kívá­nunk nyújtani a honvédelmi nevelés lényegéről, általános és részfeladatairól, valamint eze­ken keresztül rámutatni azokra a lehetőségekre, amelyek az ilyen Jellegű munka eredmé­nyességét, hatékonyságát és színvonalát növelhetik. Vázla­tosan Ismertetjük továbbá a honvédelmi nevelés gyakorlatá­ban a társadalmi szervezetekre háruló fóbb feladatokat is. MIÉRT SZÜKSÉGES? Társadalmilag és politik <ilag megosztott világban élünk. Ez a megosztottság magáoan hot dozza egy újabb világméretű háborús konfliktus csiráit. A nukleáris háború veszélyeit tl­­letően nincs szükség túlságo­sán nagy képzelőerőre: valószí­nűleg az emberiség pusztulásá­hoz vezetne. Am egyre többet hallani az amerikai kardcsörte­­tők ü] elméletét: az úgyneve­zett korlátozót nukleáris hábo­rú elvét. Természetes, hogy en­nek színtere alatt a politikai­lag és társadalmilag amúgy is a legtöbb arcú világrészt: Eu­rópát értik. Itt húzódik a két világrendszer talán legérzéke­nyebb érintkezési zónája, amely övezetbe — nagyon Jól tudjuk i— hazánk is beletartozik. Ami­kor tehát azt mondjuk, hogy készenlétben kell állnunk hatá­raink, hazánk, szocialista vív­mányaink védelmére, a legma­gasabb rendű hazafias és inter­nacionalista kötelességről van szó. A magasan képzett, ütőké- I>es néphadsereg léte mellett minden állampolgár mély fele­lősséget kell hogy érezzen szo­cialista hazájának sorsa iránt, és rendelkeznie kell azokkal az erkölcsi tulajdonságokkal, po­litikai tisztánlátással és gya korlatl Ismeretekkel, amelyek lehetővé teszik számára, hog\ szükség esetén hatékonyan ve hesse ki részét hazánk és a szo­cializmus védelméből. A honvé­delmi nevelés a maga sajátos eszközeivel és módszereivel ép pen ezt a célt szolgálja. A (aSUlävóldS, Iliiül a Iliül • védelmi nevelés része ľ tén fontos szerepet Játszik, hiszen a haza védelmére való készen­lét egyik nélkülözhetetlen fel­tétele az edzettség, a fizikai állóképesség. A MEGVALÖS1TÄS formai Időrendi és fontossági sor­rendben egyaránt az iskolai honvédelmi nevelést kell az el­ső helyen említenünk. Tartal­ma és módszerei kellőképpen differenciáltak, a tanulók élet­korának megfelelően. Mint tan­tárgy, szervesen illeszkedik a kommunista nevelés rendszeré­be, valamennyi iskola szintjén megfelelő Ideológiai és szak­mai Ismeretekkel ruházza fel a fiatalokat. A közép- és fő­iskolák szintjén pedig már a tanulók és hallgatók jövendő hivatásának megfelelő szako­­sltottság is tapasztalható. A sorkötelesek előkészítése a honvédelmi nevelés egyik leg­általánosabban Ismert formája. Célja a katonai alapszolgálat­ra való előkészítés. Elméleti ösz­­szetevője megvilágítja a haza védelmének fontosságát, kiszé­lesíti a néphadsereg jövendő tagjainak politikai látókörét, gyakorlati téren pedig a fegy­vernemüknek megfelelő szak­mai előképzésben részesíti őket, ami nagyban megkönnyíti be­illeszkedésüket a hadsereg kö­telékébe. A polgári védelem megszer­vezése szintén a honvédelmi nevelés feladatainak egyike. Itt a legszélesebb értelemben vett tömegmunkáról van szó: a pol­gári lakosság széles rétegeinek felkészítéséről annak érdeké­készítéséről, illetve gyárak, üze­mek, gazdasági objektumok vé­delmét is magába foglaló óvó­intézkedésekről van-e szó. Szakköri tevékenység a honvé­delmi nevelésnek kétségtelenül a legszínesebb, legszórakozta­­tóbb területe. Ezért rendkívül fontos, hogy vonzó hatását a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzák, elsősorban a Hon­védelmi Szövetség alapszerveze­tei. Az Ilyen Jellegű tevékeny­ség megszervezésével mód nyí­lik a különböző kedvtelések­nek, egyéni képességeknek oly módon történő kielégítésére és lejlesztésére, hogy közvetlen öszefüggésben legyen a haza védelmére való. felkészüléssel. Több alapszervezet kebelében működnek már például rádiós, modellező, ejtőernyős, fonoló­giai vagy búvár szakkörök, egy­re növekvő népszerűségnek ör­vend a motorizmus. Könnyű nelátni, hogy az ilyen irányú tevékenységben szerzett tapasz­talatok közvetlenül hasznosít­hatók a katonai alapszolgálat teljesítésében, és az általáno­san értelmezett honvédelmi fel­készülésben egyaránt. A TÁRSADALMI szervezetek FELADATAI A honvédelmi nevelés felada­tainak megvalósításában szük­ség van a Nemzeti Front szer vezeteinek hatékony közremű­ködésére. A sajátos célokból és feladatokból eredően azonban néhánynak a szerepét külön Is megemlítjük: A Honvédelmi Szövetséget egyértelműen az első helyen kell említenünk. Tevékenysége a honvédelmi nevelés színvona­la szempontjából döntő jelen­tőségű. Magába foglalja a már elmondottak közül a sorköte­lesek előképzését és a szakkö­ri tevékenységet, de hatékony segítséget nyújthat a polgári védelem szervezésében is. A ke rétében megvalósítható egyéb honvédelmi Jellegű tevékeny­ségből a felsoroltakon kív 1 elég például a lövészetet meg említeni. A Csehszlovák Vöröskereszt a honvédelmi nevelés rendsze­rében annak egészségügyi ősz­­szetevőtről hivatott gondoskod­ni. Az ilyen irányú képzés, mint tudjuk, a sorkötelesek előkészítésének is fontos része. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség szervezeteinek fel­adata a tömegsport minél szé­lesebb tömegekre való kiter­jesztése, a lakosság fizikai fel­­készültségének érdekében. Végül, de nem utolsó­sorban, fontos szerep jut a honvédelmi nevelés célkitűzé­seinek megvalósításában a A honvédelmi nevelésen be­lül, a kitűzött célok minél tö­kéletesebb megvalósítása érde­kében a következő összetevők hatékony szintézisére van szűk Ség: Eszmei-politikai munka. Fel­adata az osztályharc lényegé nek, a szocializmus és a kapi­talizmus közötti alapvető kü­lönbségeknek a megvilágítása. A politikai meggyőződés for málásában betöltött szerepe semmivel sem pótolható. " A honvédelmi nevelés szak­mai-technikai összetevője alatt a katonai-szakmai előkészítést, a fegyverekkel, illetve a tömeg­pusztító fegyverekkel szembeni védekezés eszközeivel való bá­násmód elsajátítását értjük. Kü­lön jelentősége van a polgári védelemben, ahol az elmondot­takon kívül beleértjük még az egészségügyi és a tűzvédelmi képzést is. ben, hogy minél hatékonyabban tudjanak védekezni egy ellen­séges támadás esetén, elsősor­ban a tömegpusztító fegyverek hatásai ellen. Területei a gya­korlati élet területeivel azono­sak: megszervezésénél figye­lembe kell venni azt, hogy falvak, városok lakosainak fel-Tüzultószövetség ulapszerveze­­teinek. Munkájuk értékek vé­delmét jelenti, tehát közvetle­nül összefügg a honvédelem­mel. Különösen nagy jelentősé­gű a szövetségnek a polgári la­kosság felkészítésében betöltött szerepe. VASS GYULA Mire ezek a sorok napvilágot látnak, le­zajlott már Prágában a Szocialista Ifjúsági Szövetség III. kongresszusa. Határozatai hoz, az azokból eredő célkitűzésekhez ter­mészetesen visszatérünk még lapunk ha­sábjain. Most — ennek előzeteseként — vázlatosan Ismertetjük a mezőgazdaság­ban dolgozó fiatalok előtt álló fő felada­tokat és néhány, például szolgáló ered­ményt, a SZISZ szlovákiai kongresszusán elhangzott beszámoló alapján. A kongresszuson részt vevő mintegy hétszáz küldött fóru­ma előtt elhangzott beszámoló többek között értékelte a fiata­lok aktivitását a mezőgazdasá­gi munkákban. Rámutatott, hogy a mezőgazdaság korszerűsítésé­ben és fejlesztésében kimutat­hatóan megnőtt a fiatalok sze­repe. A fiatalokból álló mun­­közösségek aktívan bekapcso­lódtak -az „Egy szem gabona se vesszen kárba“ mozgalom­ba, amelynek beszédes bizonyí­téka, hogy az idei aratásban részt vevő minden második kombájnnak fiatalokból állő „le­génysége“ volt. Közülük is ki­emelkedik a dunaszerdahelyt (Dunajská Streda) járásbeii Erős, illetve a losonci (Luče­nec) Pauóo teljesítménye. A kellő mennyiségű és minő­ségű tömegtakarmány biztosí­tásában jelentős segítség volt a fiatalok által meghirdetett „A rétek és a legelők intenzifiká­­lásáért“ munkaverseny. Ez:e! kapcsolatban innen, a kong­resszus fórumáról hangzott el a felhívás valamennyi alapszer­vezet felé, hogy hatékonyabban működjenek együtt a járási me­zőgazdasági igazgatóságokkal és a mezőgazdasági üzemekkel, elsősorban a rétek és legelők fölött vállalt védnökség formá­jában. Ezen a téren eddig a közép-szlovákiai kerületben ér­ték el a legjelentősebb eredmé­nyeket, a másik két szlovákiai kerületnek viszont adósságaik vannak. Részben pótolni tudták ezeket az Arany sarló néven meghirdetett szénabetakarltásí versenyben, amelyben a žilinai, a čadcai, a topoftanyi és a Ko­­sice-vidiek járásbeii fiatalok ér­ték el a legjobb eredményeket. Az állattenyésztésben dolgozó SZISZ-tagok, a mezőgazdaságt üzemekben működó alapszerve­zetek vezetőségével együtt a tömegtakarmányok hatékony ki-IGÉNYEK ÉS Az élelmiszeripar terén az egyik fő feladat a „Vörös szeg­fű“ néven meghirdetett szocia­lista verseny további népszerű­sítése. A verseny célja a mező­­gazdasági termények minél jobb minőségű feldolgozása, a lehe­tő legkisebb gyártási és raktá­rozási veszteségek mellett. Ami pedig a mezőgazdasággal köz­vetve és közvetlenül egyaránt összefüggő ardű- és vízgazdál­kodást illeti, az Itt dolgozó fia­talok fő feladataként az erdő-FELADATOK A SZISZ kongresszusa után használására, a gazdasági álla­tok hasznosságának fokozására, valamint a hús-, a vaj- és a tej­termelés emelésére irányuló szocialista versanymozgalom széles körű kiterjesztését tűz­ték ki fő célul. Ennek elérése érdekében több fiatalt kell megnyerni a verseny szellemé­nek, növelni kell az Ifjúsági munkaközösségek számát, ame­lyek tevékenységét úgy kell irányítani, hogy a korszerű technikán alapuló termelő mun­ka kezdeményezői és példamu­tatói legyenek. Ugyanígy foko­zottabb elvárásokat kell tá­masztani a mezőgazdasági kö­zép- és főiskolák végzettieivel szemben, aztáltal, hogy végzett­ségüknek és képességüknek megfelelő munkakört kell bizto­sítani számukra. • Továbbra is időszerű márad a Cíferi Efsz SZISZ-alapszerve­­zetének felhívása, amely az ed­dig kihasználatlan talajkincs mezőgazdasági megművelésére szélítja fal a fiatalokat Szlová­­kia-szerte. Népgazdasági érdek, hogy ez a felhívás minél szé­lesebb körű visszhangra talál­jon. állomány biológiai értékének növelését és a fakitermelés el­sősorban gépesítés útján törté­nő hatékonyabbá tételét jelöl-' ték meg. ooo Ezek voltak tehát a SZISZ szlovákiai kongresszusán a me­zőgazdaságban dolgozó fiatalok felé kimondott főbb gondola­tok. Az egyes alapszervezetek vezetőségén, a tagok aktivitá­sán múlik most már, hogy mennyi valósul meg belőlük. A feladatok konkretizálását la­punk hasábjain is Igyekezni ló­gunk elősegíteni azáltal, hogy rövidesen részletesen ismertei­­jük a SZISZ III. kongresszusá­nak a mezőgazdasági alapszer­­vezétekre vonatkozó határoza­tait. És minthogy a témát ille­tően részünkről is bosszú távú programról van szó, a kong­resszus utáni időszakban rend­szeresen fogjuk majd látogatni a falusi, illetve a szövetkezetek mellett működő SZISZ-alapszer­­vezetekei, hogy munkájukról, a kitűzött feladatok megvalósítá­sáról érdeklődjünk. V. Gy. Felavatták a iszscikat A dunaszerdahelyt (Dunajská StredaJ járásban — a járási pártbizottság irányítása alatt — nagy gondot fordítanak a múlt forradalmi hagyományának ápo­lására és kbzkinccsé tételére. E nemes küldetést szolgálják az elmúlt ének folyamán létreho­zott munkásmozgalmi emlékszo­bák, amelyek száma a járás te­rületén 1981-ben már elérte a tizenkilencet. A huszadik mun­kásmozgalmi emlékszoba átadá­sára 1982 szeptemberében ke­rült sor Vásárüton (Trhové Mý­to), a járás egyik leggazdagabb I forradalmi hagyományokkal j rendelkező községében. Vásárüton az emlékszobát a ! község köpontjában lévő, a kö­zelmúltban újjávarázsolt műve­lődési ház földszinti helyiségé­ben, a volt házasságkötő terem­­j ben rendezték be. Az aránylag j nem nagy — de a célnak teljes ! mértékben megfelelő — terem 1 ízléses berendezése a K o p 6 c s Tibor festőművész vezette mun­kacsoport ötletes elképzeléseit, valamint T űblt Jenő és Gaál Géza asztalosok szépen kivite­lezett munkáját dicséri. A terembe lépve a vásárútl Csehszlovák-Szovjet Barátság nevet viselő társult egységes földművesszövetkezet határá­nak precízen elkészített kataszt­­rálts térképe tűnik a szemünk­be, amelyről leolvashatjuk, hogy az 1977 január 1-én társult szö­vetkezet négy község — Nyá­­rasd (Topoínlky), Felsővámos (Horné Mýto), Vásárát (Trho­vé Mýto) és Csallóközkor! (Ohrady) — határát, összesen mintegy 4742 hektárnyi terüle­tet kapcsol egy nagyüzemi me­zőgazdasági egységgé. A térkép alatti vitrinekben a társult szö­vetkezet eredményeit szemlélte­tő és dokumentáló színes ki­advány hirdeti, hpgy egységben az erő, hogy összefogással és egyetértéssel csodálatos ered­ményeket lehet elérni mind az állattenyésztés, mind a növény­­termesztés szakaszán. 4,,, A következő falon számos ér­dekes és rendkívül értékes do­kumentummal ismerkedhet meg a látogató. Ilyen pl. a vásár­úti pártszervezet első pecsétje — „К. P. Csl. — Lenin-Vásár­­úr — felirattal, valamint a „Vi­lág proletárjai egyesüljetekГ jelszót hirdető első vásárütt for­radalmi közös zászló. Itt lát­hatjuk továbbá a Popper-féle birtokon 1931 ben szervezett földmunkássztrájk résztvevőit, korabeli fényképen. A sztrájko­ló nincstelenek elszántsága lel­­zt, hogy a Mondok Gábor, M i t a c jános, Házi Vince, Madarász jános, Bodnár Vince, Csömör Ignác és Tóth István alapító párttagok által létrehozott kommunista pártszervezet sikeresen vezette a falu szegényeit a földesúri önkénnyel vívott harcban. A sztrájkoló munkások fényképe alatt Вид ár Margit cseléd­könyve is jelzi a letűnt világ sanyarúságát. Ezt kővetően a régi nádjedeles viskókat ábrá­zoló falukép látható, s alatta Gaál János, Bodnár Ferenc, Bog у at Lajos és Bug ár Vin­ce belépést nyilatkozatai, Illet­ve szövetkezeti tagsägt lapjai jelzik az emberek főbb lövőbe vetett httét. Közvetlen a régi falukép mellett — rendkívül hatásoss összehasonlítási alap­ként — láthatjuk a falu jelen­legi képét. E két panel min­den szónál és írásnál ékeseb­ben bizonyltja szocialista rend­szerünk, kollektív gazdálkodá­sunk előnyeit, beláthatatlan távlatait. A szövetkezet ered­ményes munkáját számos kitün­tetés, országos versenyeken, mezőgazdasági kiállításokon el­ért első helyezések és emlék­érmek fémjelzik. Továbbhaladva, a szövetkezet jelenlegi vezetőségét, az óssz­­üzeml pártbizottság tagjait és a vásárútl helyi nemzett bizottság tanácstagjatt bemutató tablók szemléltetik, kik vették át és viszik tovább a nagy múltú pártszervezet, az alapító párt­tagok forradalmi hagyatékát.' A következő falon a régi pa­raszti világ háztartási haszná­lati tárgyaiból, gazdasági esz­közeiből láthatunk egy csokor­ra valót. Rokka, köcsög, mo­zsár, viharlámpa, favilla jelzi a letűnt kor tanújaként a csalló­közi parasztember jelszabadulás elöiti életmódját. A falra akasz­tott szép szőttesek pedig az itt élő háziasszonyok találékonysá­gának és Szépérzékének a bizo­nyítékát. A‘ negyedik falon a szövetke­zet 1951—1980 közötti ered-vé­nyeit bemutató, ízlésesen elk; szített grafikonok, számadatok láthatók, amelyek kézzelfogha­tóan szemléltetik minden terü­leten azt az óriási fejlődést, amelyet a közös gazdaság az utóbbi 10—15 évben elért. Az emlékszobában kiállított — bemutatott munkásmozgalmi dokumentumok és néprajzi jel­legű, a régi paraszti életmódot szemléltető használati tárgyak összegyűjtését a szervező bi­zottság lelkes tagjai végezték Orbán István hnb-elnök és Házi Vince, a szövetkezet vá­­sárúti részlege üzemi pártszer­vezetének elnöke irányításával. A gyűjtésbe aktívan bekapcso­lódott még Horváth Vince, Kálmán Erzsébet és Varga Béla a helyt alapiskola tanulói­val együtt. Reméljük példájukat mások is követik, s közős erő­vel elősegítik majd a község­ben még fellelhető további tárgyi emlékek felkutatását és köz­­kinccsé tételét. A helyi nemzett bizottság ta­nácsa és a szövetkezet vezető­sége az emlékszoba vezetésével K'álm án Erzsébetet, a népmű­velést otthon vezetőjét bízta meg. A naponta 9 órától 16 óráig nyitva tartó és sok-sok tanulságot nyújtó emlékszobát bizonyára hamarosan megláto­gatja a szövetkezet minden dol­gozója, az Iskola tanulóifjúsága és a község minden polgára. Mert az emlékszoba csak ak­kor teljesíti küldetését, ha láto­gatjuk, ha a múlt forradalmi ha­gyatékát alkotöan alkalmazzuk a felen feladatainak teljesítésé­ben és a jövő Igényes célkitű­zéseinek megvalósításában. MAG GYULA

Next

/
Thumbnails
Contents