Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-16 / 41. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 18. Poszpis József emlékére A közelmúltban elhunyt Posz­­pics József személyében a szlová­kiai munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége távozott közülünk. Több *mint hatvan évvel ezelőtt, fiatalon lépett pártunk tagjainak soraiba, amikor e lépéshez a lélek ereje, elszánt forradalmi hit és akarat­erő kellett. Az 1921 februárjában megala­kult tornócl (Trnovec) pártalap­­szervezet első elnöke volt, később pedig a község kommunista bírója lett. Az 1938. szeptember 4-1 tornócl antifasiszta tüntetés egyik szerve­zőjeként tett hitet internaciona­lista elkötelezettségéről. A második világháború előtti szlovákiai antifasiszta ellenállás utolsó ^őrtüzeinek hű őrzője sze­rény ember volt, aki inkább arról szólott, ha emlékeit idézte, hogy miként tanulmányozta — már a felszabadulás utáni feladatokra is készülődve — Marx, Engels és Le­nin műveit. f Emberségéhez hozzátartozott az is, hogy mindenkor hangsúlyozta a tudás erejét, s műveltség meg­szerzésének szükségességét, a tu­datos kommunista történelmi fele­lősségét. Született agitátor volt. S ha ön­maga szerepéről kevesebbet szó­lott, s a történelem tudatos meg­ismerésére helyezte a hangsúlyt, a társadalmi törvények erejére fi­gyelmeztetett, akkor ezt a agitá­tor felelősségének tudatában tette. Nem a szólamok Ismételgetésében, hanem a tények és az elmélet meggyőző erejében hitt. Ez irányí­totta tevékenységét a felszabadu­lás utáni időszak országépltő évei­ben is. A végső búcsú mindig nagyon fájdalmas. Poszpis elvtárs egyé­nisége, munkabírása, fáradhatat­lan lelkesedése hiányzik majd munkánkból. De elmondhatjuk ró­la azt is, hogy a történelem az ő legyőzhetetlen hitét és optimizmu­sát igazolta. Élete, elvhüsége, sze­rénysége példa marad. —esi.— Híven Dukla örökéhez Gustáv Husák, в CSKP Központi Bi­zottságának főtitkára, köztársasági elnök a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából a prágai várban fogadta néphadseregünk küldöttségét, melyet Martin Dzűr hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi miniszter ve­zetett. A fogadáson pártunk és kor­mányunk számos vezető személyisége részt vett. Martin Dzúr nemzetvédelmi minisz­ter beszédében beszámolt katonáink minden téren étért sikereiről, és nagyra értékelte a párt központi bi­zottságának figyelmességét és törődé­sét néphadseregünkkel. Ezután Husák elvtárs köszöntötte ünneplő hadseregünket. Kijelentette, hogy a duklai harcok fontos határ­követ jelentettek népünk nemzeti fel­szabadító harcában, közös harcában a fasizmus ellen. Ebben a harcban edződött szilárddá barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval. Mun-HADSEREGNAPI ÜNNEPSÉGEK A néphadsereg napja és a duklai hadművelet 38. évfordulója alkalmá­ból Prágában és Bratlslavában hiva­talos ünnepséget tartottak. A prágai Na Vínohradech Színházban rendezett ünnepség szónoka František Pitra elvtárs, a CSKP Központi Bizottságá­nak titkára volt. Felidézte á harci hagyományokat, majd hangoztatta, hogy a nemzeti felszabadító harc és Dukla forradalmi öröksége- iránti vi­kánkban minduntalan vissza keli tér­nünk a forradalmi harci hagyomá­nyokhoz, védelmeznünk és fejleszte­nünk kell őket. A Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződés többi államához fűződő szövetség a jövőben is nemze­ti szabadságunk és állami független­ségünk, békés életünk legszilárdabb biztosítéka lesz. Husák elvtárs méltatta a hadsereg szerepét és tevékenységét, kiemelte pártunk és szocialista államunk nagy gondoskodását a néphadseregről. Han­goztatta, hogy nem nézhetjük tétlenül az imperializmus veszélyes hazárdpo­­litikáját, bár nem becsüljük túl ere­jét. E politikának az egész emberisé­get fenyegető veszélyével szemben ki­emelte a Szovjetunió és más szocia­lista államok következetes békepoliti­kájának jelentőségét, melynek érvé­nyesítésében Csehszlovákia is tevé­kenyen részt vesz. Elismeréssel nyi­latkozott néphadseregünknek a nép­gazdaságban nyújtott segítségéről is. szonyt leginkább a szocialista társa­dalom felvirágoztatásán végzett mun­ka fejezi ki. Bratlslavában a Klement Gottwald Katonapolitikai Akadémián rendezett ünnepi ülés szónoka, Eudovit Pezlár, az SZLKP Központi Bizottságának titkára katonáink harci erényeinek történelmi méltatása után a Jelen gazdaságpolitikai kérdéseivel foglal­kozott. Hangsúlyozta, hogy а XVI. pártkongresszuson kitűzött program megvalósítása érdekében rá kell tér­nünk az Intenzív gazdaság- és társa­dalomfejlesztés útjára. Vendégünk: Dmitrii Usztyinov marsall Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter meghívá­sára Dmitrij Usztyinov marsallnak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének vezetésével szovjet katonai küldöttség érkezett hivatalos baráti látogatásra hazánkba. A küldöttséget vezető személyiségek jelenlétében fogadta Gustúv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök. A megbeszélések után Gustáv Husák átnyújtotta Usztyinov marsallnak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse cim — magas állami kitünte­tést, a vele járó aranycsiilag viselésének jogával. Gustáv Husák elvtárs díszebédet adott a küldöttség tiszteletére. Teljes erével a terv teljesítésűért A Szakszervezetek Központi Taná­csa a múlt héten megtartotta 2. ple­náris ülését. Az elnökségi beszámolót — Összpontosítsuk a Forradalmi Szak­­szervezeti Mozgalom erőit а X. szak­­szervezeti kongresszus határozatai­nak végrehajtására — Ladislav Abra­hám, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának alelnöke terjesztette elő. Egyebek között megállapította, hogy а X. szakszervezeti kongresszus után közös tanácskozásokat folytattak a központi, csehországi és szlovákiai szakszövetségek a* Illetékes szövetsé­gi vagy köztársasági Irányító szervek vezetőségével. A közös Intézkedések azonban még mindig nem eléggé konkrétak és címreszólók. A beszámoló az idei népgazdaság­fejlesztéssel Is tüzetesen foglalko­zott. A Szakszervezetek Központi Ta­nácsa jóváhagyta a szövetségi kor­mány és az SZKT egységes fellépé­sének elveit, melyek értelmében biz­tosítani akarják az Idei terv teljesí­tését és a jövő évi terv előkészítését. Az együttműködés elmélyítéséről Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök a múlt héten fogadta a hazánkban munkalátogatáson tartózkodó Németh Károlyt, az MSZMP Központi Bizottságának titkárét. Szívélyes, elvtársi beszélgetés keretében megvitatták a két pártnak és országnak a pártkongresszusok szellemében eredményesen fejlődő kölcsönös baráti kapcsolatait. Kiemelték a két párt központi bizottsága széleskörűen meg­alapozott együttműködésének és tapasztalatcseréjének Jelentőségét. A fogadáson jelen volt Mikuláš Beöo, a CSKP Központi Bizottságának titká­ra, Vratislav Vajnar, a CSKP Központi Bizottsága főtitkára titkárságának vezetője és Kovács Béla prágai magyar nagykövet. A fogadás után Mikuláš Beňo és Németh Károly megkezdte tanácskozá­sát. Javában folynak az őszi mező­­gazdasági munkák. A belterjes földműveléssel kapcsolatos ko­moly tennivalók, a gazdasági gondok égetően szükségessé teszik a munka­végzés magas színvonalú megszerve­zését az egyetértés szellemében. A párt irányelvei Vezérfonalul szolgál­nak a népgazdasági érdekek érvénye­sítésére. Az Almás-görgőt (Jablonov nad Turňou] Efsz-ben Is biztos program alapján folynak az őszi munkák olyan program keretében, mely a kö­vetkező hónapokban Is iránytűként szolgál valamennyi mezőgazdasági dolgozónak. A mintegy félezer szövetkezeti tag 12 százaléka párttag. A névre szőló feladatok általában egyének tisztsé­géből erednek, s teljesítésükről a kommunisták kötelesek számot adni a párttagságnak. Bizonyára országos viszonylatban is hasznát veszik, ha megosztjuk e jól gázdálkodő szövet­kezet pártszervezetének munkatapasz­talatait, amint munkájukról leső János oki. agrármérnök, szövetkezeti elnök és Körtvély Károly pártszervezeti el­nök nyilatkozott. A gazdaság irányítói a dolgozók tudta, egyetértése nélkül nem dönte­nek, nem cselekszenek. Előbb Igényt tartanak ötleteikre, hozzászólásíaikra, s csak azután dolgozzák ki a címre szóló feladatokat, amelyek egyéni teljesítéséért az egész tagság felelős. A szövetkezet vezetői úgy vélik, az a helyes, ha egyéni érdem szerint jár az elismerés vagy a bírálat. A fele­lősség megállapítása Is a valóság alapján történik. Ha ezt nem így ér­telmeznék, a kollektívában kiosztott szerep, a hibákat takaró többesszám egyszerű statisztákká változtatná a dolgozókat, így a tagság biztonság­érzete is meginogna. Pártfegyelmi vonatkozásban az idén az állattenyésztési részleg a leggyen­gébb. Ez a gazdasági mutatókban is kedvezőtlenül tükröződik vissza. Járá­st méretben a tejhozamban éveken át az első helyen álltak, most kénytele­nek voltak beérni a 4násodik hellyel. Egy átfogó vizsgálat során a pártbi­zottság feltárta a hibákat: az új te­nyésztési módszerekre való átállás során a technikusok nem szolgáltak kellő szakmai tanáccsal a dolgozók­nak. Miért nem? Az elnök véleménye szerint azért, mert a fiatal káderek nagyon passzívak, sok esetben pedig a hanyagság és a felelőtlenség az ok. Atyai intelmek, figyelmeztetések, meg­értő elnézések ellenére Is újra meg újra megismétlődnek ugyanazok a hi­bák. Ezért nagy feladat hárul a párt­­szervezetre, hogy minden eszközzel megpróbálja életközeibe hozni a fia­tal szakembereket, hogy felnőjenek a feladatokhoz. Őszinte szóval Az állattenyésztésnél tartva, meg­említem, hogy a szövetkezetben hiány­zik a népgazdasági és pártlrányelvek teljesítéséhez szükséges anyagi-mű­szaki bázis. A talajműveléshez és fő­ként a szálas takarmány gyors beta­karításához feltétlenül szükséges gé­pek ellátásában egyenesen katasztro­fális a helyzet. Kínálat hiánya miatt már tíz éve nem tudtak ekét, vetőgé­pet, kaszáló-, forgató-sorolő gépeket vásárolni. A meglevő takarmánybe­gyűjtési technika csak 30—40 száza­lékben fedezi az Igényeket. Az Idén szerencsére itt olyan kedvező volt az időjárás, hogy az utolsó szálig sike­rült betakarítani a takarmánynövé­nyeket, de elgondolni is rossz, milyen veszteség érte volna a gazdaságot, ha történetesen esős a nyári Persze azt Is el kell mondanom, hogy ebben a mezőgazdasági üzem­ben a gazdálkodáshoz hiányzó eszkö­zöket előrelátó, ésszerű és ügyes szervezéssel és a dolgozók szocialista erkölcséből profitált többletértékkel fedezni tudják, pótolják. Ennek a bel­ső légkörnek kemény, ugyancsak elő­relátó munkával kialakított szociál­politikai vonatkozásai vannak. A dol­gozók ellátása és munkakörnyezetük emberibbé tétele példaként szolgál a járásban. Icso elvtárstól hallottam a megha­tározásnak Is beillő megállapítást: A minőségre törekvés gazdaságunk minden területén azt jelenti, minden­képpen magunkévá kell tennünk a pártnak számunkra nagybetűvel író­dott követelményeit. Az elgondolások kivitelezése feltételeinek megteremté­sét azonban sohase tekintsük másod­rendű feladatnak, mert nélkülük üres ábrándok maradnak a célkitűzések, bármilyen haladók is legyenek. A pártelnök pedig arról szólt, hogy a problémák őszinte feltárásá­nak, a szókimondásnak ösztönző és erkölcsi ereje van a tagság körében. Ez a siker forrása. A gépgyártásra szakosodott mellék­­termelési ágazat fejlesztésével a szö­vetkezetben megoldódik egy nagy probléma: lesz elegendő gépjavító és traktoros. Eddig ugyanis a kooperációs válla­lások keretében egy-egy nehézgép átcsoportosításával eladták a legjobb munkaerőt. Emiatt például megoldha­tatlanná vált a kétműszakos szántás. Az őszi munkákat, ezek keretében a talajelőkészítést és a vetést szerve­zetten, agrotechnikai határidőben végzik, öt traktor hosszabbított mű­szakban szánt. Végre egy kiadós eső még kedvezőbb feltételeket teremtett a hátra levő teendők elvégzésére. A rozsnyől (Rožňava) járásban az új irányítási rendszer még az ősszel ebben a szövetkezetben akarja elő­ször bevezetni a járási mezőgazdasági igazgatóság. Mi a véleménye a gazda­ság vezetőinek? A feltételek hiányára panaszkodnak. Kevés a szakképzett káder a részleglrányltás bevezetésé­hez, s a műszaki biztonság Is hiány­zik ... A szövetkezet munkája bizonyltja, hogy Itt kommunisták dolgoznak, akik érvényesítik a párt vezető szere­pét, kommunista módon viszonyulnak a szövetkezet gazdaságának fejleszté­séhez, s ügyelnek arra, hogy a szo­cialista életmód, a kommunista er­kölcs Itt Is termékeny talajra talál­jon. KORCSMAROS LÄSZLÖ SÜRGET Az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériuma növényter­mesztési bizottságának a közelmúlt­ban megtartott ülésén megállapítot­ták, hogy az őszi termények begyűj­tése megfelelő ütemben halad. A me­leg nyárutó meggyorsította a termés érését. A szemes kukoricát október 6-ig 54 ezer hektárnyi területről taka­rították be, míg tavaly hasonló idő­szakban csupán húszezerről. A szá­razanyag-tartalom gyors növekedése miatt a nedves kukorica begyűjtési és tartósítási módszerét nem tudták a gazdaságok többségében a tervezett területen alkalmazni. Az előjelek sze­rint a kukorica minősége kiváló és az átlaghozamok elérik a tervezett szintet. A múlt év valóságához viszo­nyítva hozzávetőlegesen kétszázezer tonnnával több szemes kukorica ke­rül a magtárakba. Jól halad a burgonya betakarítása Is. A termést a terület több mint 85 százalékán betakarították. Ebben je­lentős segítséget nyújtottak a társa­dalmi munkába bekapcsolódó diákok. A cukorrépa betakarítását az ütem­tervnek megfelelően végzik a gazda­ságok dolgozói. Egyes tárolóhelyeken azonban már nagyobb készletek van-A VETÉS nak, ezért a felvásárlóknak meg kell gyorsítani az elszállítást a tárolási veszteségek megakadályozása végett. Sajnos a mezőgazdasági Üzemek több­ségében nem fordítanak kellő figyel­met a betakarítási veszteségek csök­kentésére. Ezidáig a répa kézi kisze­dését csak a terület elenyésző hánya­dán alkalmazták. Holott sok táblán a répa növényzete alkalmatlan a gépi betakarításra, illetve csak nagy vesz­teségek árán gyűjthető be. Ezért az eddiginél még nagyobb gondot kelt fordítani a répa utószedésére, első­sorban a lakosság bevonásával. A mezőgazdasági üzemek többségé­ben gyors ütemben végzik a zöldség­es a gyömölcsfélék begyűjtését is. A felvásárlás azonban helyenként aka­dozik a csomagoló ládák hiánya miatt. A vetésszántás és az ősziek mag­­ágyelőkészltése komolyabb gondokat okoz. Az utóbbi hetekben lehullott csapadék nem sokat enyhített a szá­razságon, amely nehezítette, s lassí­totta a talaj előkészítését. A munká­kat hozzávetőlegesen százezer hektá­ron kell elvégezni. Köztudott, hogyha az őszi búza október 15-e után kerül a talajba, ez már a kővetkező évi termés csökkenésével jár. Ezért a ve­tés agrotechnikai határidejének be­tartására a mezőgazdasági üzemek­ben meg kell gyorsítani a talajelőké­szítési munkákat. Annak az árán is, hogy négy-öt napra megszakitj&k a kukorica, a cukorrépa betakarítását, és az fgy felszabadított erőgépeket bevetik a szántásba, a magágyelőké­szítésbe és a vetésbe. A munkák mi­előbbi elvégzése érdekében a gépeket hosszabbított műszakban kell üzemel­tetni. Az őszi árpa és az őszi keverékek vetése befejeződött. Az őszi rozs ve­tésében bizonyos lemaradás mutatko­zik, főleg a nyugat-szlovákiai kerü­letben. Az ntöbbi Időben a kutatók több ízben Is felhívták a növénytermesz­tők figyelmét a búza idény előtti, vagyis őszi öntözésének jelentőségé­re. Ugyanis ez a növényzet fejlődése szempontjából sokkal hatásosabb, mint a tavaszi öntözés. Sajnos ezt a lehetőséget az Idén sem használták ki a mezőgazdasági üzemekben. Pe­dig még a jelen időszakban is érde­mes volna üzembe helyezni az öntö­zőberendezéseket. Csapadékos Időjá­rás esetén sem számolhatunk azzal, hogy a talaj nedvességtartalma eléri az optimális szintet. fc-kim— A programszerű élelmiszer-termelés feltételei A múlt héten megtartotta 2. ön­álló ülését a Szövetségi Gyű­lés Nemzetek Kamarája, a párt és a kormány vezető személyiségei, a Népi Kamara, a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács képvi­selői, a mezőgazdasági főiskolák rek­torai, s más meghívott vendégek je­lenlétében. A tanácskozás napirend­jén A mezőgazdaság és élelmezés to­vábbfejlesztése, elsősorban a tartalé­kok felhasználásának űtján című be­számoló megvitatása szerepelt. A beszámolót Rudolf RohliCek szö­vetségi miniszterelnök-helyettes ter­jesztette elő. Megállapította, hogy a szocialista építés folyamatában kor­szerű nagyüzemi termelési bázist te­remtettünk mezőgazdaságunkban, s ez hosszú távon biztosítja az élelmezés magas színvonalát, lehetővé tette a mezőgazdasági munka termelékeny­ségének lényeges növelését, s az ága­zat nagyszámú dolgozójának felsza­badítását más népgazdasági területek számára. Ma gyakorlatilag nincsenek különbségek a falu és a város kö­zött, sem társadalmi és kulturális téren, sem a munkadíjazás színvona­lában, a járadék- és szociális bizto­sításban. A kritikai szemléiét azonban azt mutatja, hogy sok a negatív jelenség is, amely oda hat, hogy az elért eredmények nem mindig vannak arányban a ráfordított eszközökkel és lehetőségeinkkel. A hatodik ötéves tervidőszakra Jel­lemző volt a takarmánybázís ős az állattenyésztési termelés ellentételei­nek fokozódása, mely egyrészt a nö­vénytermesztés ijdermelés csekély tel­jesítőképességéi, másrészt pedig a szemes takarmányokkal szemben Igé’ nyes állattenyésztési termelés növe­kedéséből eredt. A kormány sürgető feladatnak te­kinti a földek termővé tételében a csehszlovák mezőgazdaság eddigi vi­szonylagos lemaradásának gyors le­küzdését. Feltételeket kell teremteni arra, hogy a hetedik ötéves tervidő­szak feladatait e-i 100 ezer hektár föld öntözését és 210 ezer hektár le­­csapolását maradéktalanul elvégez­zük. Nagy tartalékok vannak a föld termőképességével való törődésben. Az általános gépipari szövetségi mi­nisztériumnak és az újonnan létesült brnói Agrozet termelési-gazdasági egységnek a hetedik ötéves tervidő­szak feladataival összhangban bizto­sítania kell mezőgazdasági gépek szállítását a szövetségi mezőgazda­­sági és élelmezésügyi minisztérium­mal kötött megállapodás teljes terje­delmében. Nagyobb Igényességet várunk a mezőgazdasági energiamegtakarítás­ban, a tárcakutatás munkájában. A kemizálás terén KGST-vlszonylatban vezető helyen állunk, az egy hektár­ra számított műtrágyafogyasztásban megelőztünk egyes fejlett közöspiaci országokat, Franciaországot, Dániát stb. A hetedik ötéves tervidőszakban számítunk egyes belföldi vegyipari kapacitások üzembe helyezésére. A beszámold foglalkozott a kister­melők ésszerű gazdálkodásának tá­mogatásával, behatóan foglalkozott a díjazás problémájával. A CSKP Központi Bizottságának Elnöksége az alacsony gabonahozam­nak a takarmánymérleget befolyásoló negatív hatása enyhítésére határoza­tot fogadott el a szükséges intézke­dések megtételéről, beleértve a beho­zatalt is. A Nemzetek Kamarájának képvise­lői terjedelmes határozatban támo­gatták a kormány lépéseit,

Next

/
Thumbnails
Contents