Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-16 / 41. szám

9

1982. október 16.

SZABAD FÖLDMŰVES

3

Választások a szevjeterszágteo

Júniusban valamennyi szovjet szövetségi köztársaságban választásokat tartottak a népi képviselők helyi tanácsaiba a határterületi, területi, autonóm területi, autonóm körzeti, kerületi (járás), városi, városkerületi, lakótelepi és falusi néphatalmi szervekbe. Mintegy 180 millió, legalább 18 éves szovjet ember fejezte ki politikai akaratát és választotta meg képviselőit a következő két és fél évre több mint S0 ezer helyi tanácsba.

Az alatt a 65 év alatt, amióta a hatalom átment a szovjetek kezébe, tőként pedig a Szovjetunió új alkotmányának elfogadása óta eltelt öt év alatt a szovjetológusok számos sablont dolgoztak ki a szovjetek diszkreditálására.

Az egyik fő, gépiesen ismételgetett sablon, melyet a szovjetológusok a 60 éve létező szovjetország fennállása óta terjesztenek, az az állítás, hogy oroszosftás mutatkozik a Szovjetunió nemzetiségi-állami szerkezetében.

Arról, bogy ez nem felel meg a valóságnak, meggyőződhetünk, ha összehasonlíthatjuk az oroszok és például öt más nemzetiségi részarányát a lakosság összlétszámúban (a legutóbbi népszámlálás szerint) és a népi képviselők összetételében.

Százalékos részarány a lakosság összlétszámában

Százalékos részarány tanácsainak összetételében

Oroszok

52,3

45

Kazahok

2,5

2,99

Grúzok

1,36

1,75

Azerbajdzsánok

2 09

2,14

Moldovaiak

1,13

1,32

Lettek

0,55

0,82

A Legfelsőbb Tanács 61, a szövetségi és autonóm köztársaságok legfelsőbb tanácsaiba 71, a helyi tanácsokba több mint száz nemzetiség képviselőit választották. Sőt, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának egyik kamarájába, a Nemzetiségi Tanácsba a szovjetország lakosságának valamivel több mint 8 százalékát alkotó népességű autonóm köztársaságok képviseletében az összes képviselők 29 százalékát választották. Emellett a képviselők között a Szovjetunió terű létén saját igazgatási alakulatokkal nem rendelkező népek és nemzetiségek képviselői is vannak (például bolgárok, görögök, koreaiak, németek, finnek, lengyelek, gagauzok stb.).

A nyugati szovjetológia a valóságnak ellentmondva továbbra is elcsépelt szólamokat ismételget a „pártdiktátumról“ és a „kommunisták uralmáról“. Itt is számadatok tanúsítják, hogy a Szovjetunióban a tanácsi képviselők összetételében a kommunisták részaránya 43,2, a pártonkívülieké 56,8 százalék. Ilyen „uralom“ mellett igen nehéz „diktálni“. Hiszeu ehhez legalább abszolút többségre volna szükség, viszont — mint látható — a szovjetekben nincsenek többségben a párttagok.

A szovjetológusoknak azon állítására, hogy a jelölteket „rákényszerítik“ a választókra, elsősorban arra való utalással kell válaszolnunk, hogy a Szovjetunióban a jelöltek kiszemelésében és javasolásában követendő eljárást a törvény szabályozza. Tehát az olvasókra bízzuk, mennyire demokratikus ez az eljárás.

A szovjet választási törvények alapján mindenki, aki jelen van képviselőjelölt-javasló gyűlésen, a vitában támogathatja vagy elutasíthatja a jelölést. Az erre vonatkozó döntés a szervezet vagy a kollektíva tagjainak szótöbbségével történik. A szavazás titkos, és aki a választókerületekben nem nyeri ej a szavazatok többségét, nem lesz képviselő. Az 1980 februárjában tartott választásokon például 77 választókerületben nem választottak jelölteket képviselőkké.

A szovjetek állítólag nem felelnek meg a nép szociális összetételének, hangoztatják a szovjetológusok. S mit mondanak a számok? Az előző választásokon megválasztott 2 millió 286 ezer képviselő között 43,3 százalékban vannak munkások, 25 százalékban kolhozparasztok, 31,7 százalékban tisztviselők és egyéb kategóriájú dolgozók — a szovjetország több mint száz nemzetének és nemze tiségének képviselői. A képviselőknek mintegy a fele nő, minden harmadik képviselő 30 évesnél fiatalabb.

A szovjet alkotmány 103. cikkelye alapján a szovjet képviselő tevékenységében az országos érdekeket tartja szem előtt, tekintetbe veszi választókerülete lakosságának igényeit és szorgalmazza a megbízóitól kapott feladatok megvalósítását. A szovjetológusok azonban ebben is a demokratikus elvek megszegését látják. Schultz göttingeni professzor például azt állítja, hogy a képviselő tevékenységének alárendelése az országos érdekeknek csak azt jelenti, hogy a szovjet képviselő nem köteles semmilyen kötelezettségeket teljesíteni választói irányában, „szabad“ mandátummal rendelkezik. Valóban ilyen szabad ez a mandátum? A szovjet alkotmány 102. cikkelye értelmében a választók megbízásokat adnak képviselőiknek, s a tanácsok ezeket tiszteletben is tartják, biztosítják teljesítésüket, s erről tájékoztatják a lakosságot. A nyugati választási rendszerektől eltérően a szovjet választók idő előtt visszahívhatják képviselőiket. Az alkotmány 107. cikkelye kimondja: „Azt a képviselőt, aki nem teljesítette a bizalmukat iránta kifejező választók elvárásait, a választók többségének döntése alapján a törvényben szabályozott módon bármikor visszahívhatják“.

íme, egy vezető szovjetológusnak, a Harvard Egyetem tanárának, Richard ■ Pipes professzornak, az amerikai elnök egyik tanácsadójának a hangja: Vagy megváltoztatja kormányrendszerét a Szovjetunió, vagy harcolnia kell.

Ki más, mint 6, aki az orosz történelem szakértőjének tartja magát, gondolhatna vissza, hogy a szovjet nép negyven évvel ezelőtt Moszkvánál és Sztálingrádnál kitörte a nyakát a német fasizmusnak, amikor a szovjetek hatalmát védelmezte, azoknak a szovjeteknek a hatalmát, melyek révén a szovjet nép ténylegesen gyakorolja az államhatalmat. Azoknak a szovjeteknek a hatalmát, amelyeknek demokratizmusa objektív valóság, bármilyen irracionális sztereotipeket találjanak is ki a nyugati szovjetológusok. (APN)

ЯВЯШИЖВЖ

VESZÉLYES ÖSVÉNYEN

Spanyoinrszág bonyolult nemzetközi helyzetben készül a NATO-hoz csatlakozni s lépése magát Spanyolországot is nem mindenben belátható következményekkel fenyegeti. (M. AbraUov rajzaj

A munkásmozgalom számtalan mártírját tartja számon. Legtöbbjüknek élete kész regény volt. Sorsuk egyben közös: a munkásmozgalom elöharcosal életük legnehezebb perceiben is hívek maradtak az eszméhez, melyre életüket tették fel. ilyen nem mindennapi életű személyiség volt Alpári Gyula is, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom vezető alakja, akinek meg nem élt századik születésnapjáról emlékezünk meg október 16-án.

Az újságírást választotta élethivatásának. Korán, huszonegynéhány éves korában bekapcsolódott a szociáldemokrata ifjúsági szervezet munkájá-Hetével bizonyított

ba, szerkesztette lapjukat. Állandóan kapcsolatban volt a mozgalom nemzetközi vezetőivel. Később is, íint szociáldemokrata párttag Karl Liebknecht és Rtisa Luxemburg mellett állt a II. internacionálé úgynevezett háborúellenes csoportjában. A Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítói között foglalt helyet, s arról volt nevezetes, hogy rendületlen elvhűségével, alapos marxista elméleti felkészültségével segítségére volt a fiatal pártnak, hogy a bolsevtzmus szellemében erősödjék, fejlődjék új típusú párttá.

A fehérterror éveiben külföldi száműzetésben tartózkodott. Az lmprokkor kommunista tájékoztató szolgálat vezetőjeként tevékenykedett. Párizsban érte a német megszállás. Már az első napokban letartóztatták. A fasiszták tudták, kiről van szó. Alpárinak azonban olyan nagy tekintélye volt, hogy sokáig meg akarták „puhítani“. Ígéretekkel, gyötréssel el akarták érni, hogy „terhelő adatokat“ szolgáltasson a Komintern ellen. Alpári rendületlen maradt az eszme, a mozgalom iránti elkötelezettségében. így aztán a likvidálandók listájára került, s 1944. július 17-én a sachsenhausenl koncentrációs táborban eldördült a sortűz, mely az elismert magyar kommunista, Internacionalista életét kioltotta. (L)

A MARSALL

A napokban emlékezünk meg Andrej Ivanovics jeremenko marsallnak, a Szovjetunió Hősének és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hősének, Csehszlovákia egyik felszabadítójának meg nem élt 90. születésnapjáról.

1892. október 14-én szegényparaszti családban született a vorosilovi területen; 24 éves komszomolistaként partizánosztagot vezetett az ellenforradalmi bandák elleni harcban. 1918 végén vették fel a kommunista pártba és a Vörös Hadseregbe. A polgárháborúban a híres 14. lovas hadosztály soraiban küzdött a belső ellenforradalmárok és a külföldi intervenciósok ellen.

A béke idején elvégezte a lovassági főiskolát, a Lenin Katonai Politikai Akadémia tanfolyamát és a Frunze Katonai Akadémiát. A Nagy Honvédő Háború elejétől különféle frontokon küzdött. A nyugati front parancsnoka volt, s vezetésével a brjanszki csapatok védelmezték a Moszkvához vezető utakat. A grandiózus sztálingrádi csatában vezénylete alatt álltak a délkeleti és sztálingrádi front csapatai, később súlyos harcokat irányított a Krím-félszigeten, a Baltvidéken, majd részt vett a lengyelországi és csehszlovákiai felszabadító harcokban. Háromszor sebesült meg.

A szovjet csapatok 1945 elején határainktól északra áttörték az ellenség erős védelmét és megközelítették a fontos iparközpontot, Ostravát. Elkezdődött a szovjet hadsereg egyik legjelentősebb badművelete csehszlovák területen az 1. csehszlovák harckocsizó dandár és az 1. csehszlovák vegyes légi hadosztály részvételével.

Ezt az igényes hadműveletet a 4. ukrán front csapataira bízták, akiknek akkori parancsnokává Jeremenko hadseregtábornokot nevezték ki.

Mint később írta, „a város bevétele, az ellenség tüzérségi és légi megsemmisítése egy baráti ország iparszívónek elpusztítását jelentené. Mi azonban épen akartuk visszaadni Csehszlovákia népének bányáit, nagyolvasztóit, üzemeit és gyárait. Ezt csak bonyolult körülzárással tudtuk elérni, melynek során be kellett vennünk a hatalmas erődítést és mély védelmi övezetet...“

A döntő támadás május 1-én fejeződött be. Ostrava 1945. április 30-án felszabadult, és ipara épségben maradt. A város lakossága lelkesen fogadta a csehszlovák és szovjet katonákat és parancsnokukat, Jeremenko tábornokot. A város díszpolgárává választották, s róla nevezték el az egyik bányát is.

A háború viharának elültével Jeremenko katonai körzetparancsnokként magas katonai tisztségeket töltött be. Utolsó funkciója: a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának főfelügyelője. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője és az SZKP Központi Bizottságának póttagja volt. Súlyos betegség következtében 79 éves korában Moszkvában hunyt el.

Rendkívüli harci érdemeiért és aktív építő munkájáért a Szovjetunió Hőse címmel, ötszöri Lenin-renddel, az Októberi Forradalom Érdemrenddel, négy Vörös Zászló Érdemrenddel, három alkalommal a Szuvorov Rend

I. fokozatával, Kutuzov Renddel és további szovjet és külföldi érdemrendekkel és érdemérmekkel tüntették ki. Hazánk felszabadításában szerzett érdemeiért a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hősévé nevezték ki.

JAN MICATEK

Madridi erőpróba

Október б-val kezdetét vette a spanyolországi választási kampány, amely október 28-án te' tőzik, amikor negyedszer hívják a spanyol népet az urnák elé. Franco halála óta a spanyolországi válasz- I tásokat egyáltalán nem tartjuk szo’ kásos alkotmányos aktusnak, hanem ‘ a törékeny demokrácia újabb meg I újabb erőpróbájának. S a mindennapi élet igazolja is ezt az állítást.

A mostani idő előtti választásokat ' a túl laza és határozatlansága miatt gyakran támadott kormánykoalíció ’ felbomlása tette szükségessé. A Demokratikus Centrum Unió (UCD) párttömörülés, Adolfo Suarez volt ’ miniszterelnök pártja elvesztette vezető szerepét, képtelen volt megtar’ tani a tömörüléshez tartozó képvise; löket, melyek száma — sorozatos átpártolásuk következtében — a minimálisra zsugorodott, a párt képtelen 1 volt kormányozni, az ország helyzete pedig kormányozhatatlanná vált. U- gyanákkor Ibériát egy idő őta vészes [ árnyként kísérti a NATO-hoz csatla“ kozás, az amerikai—spanyol katonai szerződés s ennek folytán bővülő ka; tonai együttműködés terve. S még egy komor felhő lebeg az ország fölött: a minduntalan meg-megújuló katonai puccs veszélye, mely a tavalyi csend- I őrzendüléssel egészen konkrét és elképzelhető formát öltött. A helyzet bonyolultságát még tetézi a baszk ETA szervezet ma már esztelen, szűnni nem akaró terrorizmusa, mely rendszerint katonai és rendőri személyek ellen irányul.

Ki érezheti magát ilyen viszonyok között a politikai porond urának? A jelek szerint a kezdeményezést a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a PSOE vette át. Nagyratörő vezetője, Felipe Gonzalez fiatal ügyvéd páratlan lehetőséget lát a hatalom megszerzésére.

Az UCD laza jobboldali koalíció ugyanis felbomlóban van. Ez nem meglepő, hiszen Suarez az akkori miniszterelnök választási meggondolásokból, túl hirtelen tákolta össze 1977-ben. Nem állta ki a történelmi próbát. A szociáldemokraták már ta valy kiléptek e tömörülésből és sejteni engedték, hogy a szocialisták felé közelednek. Az UCD-ben azonban a pártkoalíción belüli pártvillongás annyira elharapódzott, hogy Calvo Sotelót, a nyáron lemondott miniszterelnököt előbb a párt éléről távolították el, majd belebukott gazdaságpolitikájába. Sotelót a nagytőke emberének ismerték, és az 6 tevékenységéhez fűződik, hogy Suarez 1980 ban történt lemondása után az UCD

meg tudná-e szerezni a kormányzáshoz szükséges többséget, noha nem alaptalanul találgatják Suarez és Gonzalez pártjának szoros együttműködésre lépését.

A PSOE (Gonzalez pártja) hatalomrajutása esetén balközép politikát ígér. Am Gonzalez NATO-ellenességétői függetlenül veszélyes, mert mereven elzárkózik a kommunistákkal való szövetség elől, teljesen elveti a francia példát.

A két tábor pártjai eddig is acsarkodtak egymásra, de most már a hivatalos kampány kezdetével éleződik a választási küzdelem. Nagyon józanul hat a kommunista befolyás alatt álló (szakszervezeti) Munkásszövetségek vezetőjének, Marcelo Camachónak helyzetmegítélése: „Olyan kormányra van szükség, amely megtartja ígéreteit és párbeszédet folytat a szakszervezetekkel“.

A hatalomra törő PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt) választási nyilatkozatában leszögezte: „A NATO- hoz való csatlakozás csorbítaná nemzeti függetlenségünket. Ezért, ha hatalomra kerülünk, népszavazást rendezünk a NATO-ba való belépésről. A szocialisták nem engednék meg, hogy az amerikaiak spanyol területen nukleáris fegyvereket tároljanak.“ A szocialisták programját nagyjelentőségűnek és átfogónak tartják. Tíz évre szól, s első helyen a munkanélküliség megszüntetését tűzi ki célul. Szó van benne 800 ezer új munkahely létesítéséről a következő négy évben Bevezetnék továbbá a 4Q órás munkahetet és 65-ről 60-ra szállítanák le a nyugdíjkorhatárt. A

tét: súlyos börtönbüntetés az összeesküvés főszereplőinek, de büntetésüket luxusbörtönökben, látogatókat fogadva töltik. A spanyol kormányválság kirobbanásakor híre jött, hogy Aldolfo Suarez életére törő merénylőket sikerült leleplezni. Most pedig a választási kampány küszöbén újabb összeesküvést lepleztek le. Ebből kifolyólag letartóztatták Luis Munoz és Jesús Crespo ezredeseket, Jósé Crespo alezredest, akik „Cervantesoperáció“ fedőnéven összeesküvést készítettek elő a fennálló rend megdöntésére, és kapcsolatban álltak a tavalyi csendőrlázadás vezetőivel, akiknek nagy része börtönbüntetését tölti. A szálak a börtönben ülő Milans de Bosch altábornagyhoz vezettek. Az összeesküvők mindenekelőtt el akarták szigetelni a királyt az ország állami és katonai vezetésétől, hogy puccsukat „tökéletesen“ végrehajthassák. Mint a Diario-16 című jó összeköttetésekkel rendelkező lap leleplezte, nem a főszereplők neve vált ismertté. Az értelmi szerzők a felső körökben keresendők, de kilétüket rejtély fedi.

A választási kampányt még valami beárnyékolja. A tervek szerint e hónapban várják Madridba fi. János Pál pápát. Hivatalos helyek előre figyelmeztették az egyházfőt, ne avatkozzék bele a kampányba, amit a pápa eleve meg is ígért, ennek ellenére egyes jobboldali csoportok vérmes reményeket fűznek a katolikus egyház fejének látogatásához.

Ibéria fölött nem oszlanak árnyak ...

LÖRINCZ LÄSZLÖ

mindinkább jobbratolódott, eltérve középutas politikájától. Sotelótól azonban a jobboldal is megvonta támogatását, mert képtelen volt a finánctőke érdekeit teljesen megvalósítani. Pénzügyi kudarcaihoz járult még az UCD galíciai és andalúzlal májusi választási veresége. Mivel a 350 tagú parlamentben az UCD képviselőinek száma 126-ra zsugorodott, bizonyossá vált, hogy képtelen a kormányzásra, s ezért írta ki a király a jelenlegi választásokat.

A tavalyelőtt távozásra kényszerült Suarez közben egykori párthlveiből új pártot alapított — a Demokratikus és Szociális Centrumot, ez azonban még zsenge párt, s kétes, hogy valamely más párttal koalíciót alkotva is

szocialisták egyéb reformokat is javasolnak, de ezek megvalósulása természetszerűleg hosszabb időt venne igénybe.

Természetesen a Jobboldal. sem „henyél“. A Népi Szövetség nevű szélsőjobboldali párt például az ország jövőjét csak a „nyugati barátokkal szoros szövetségben, a NATO-n és a Közös Piacon belül látja“. A magántőke erősítését és a hadsereg korszerűsítését tekinti sürgető feladatnak. A Spanyol Szolidaritás Párt nevű másik jobboldali párt pedig anynyira ment, hogy a tavalyi puccs fővádlottját, a 30 évre elítélt Tejero csendőralezredest tette meg provokatívan első számú képviselőjelöltjévé.

Ezzel kapcsolatban időszerű beszélnünk a már bevezetőben említett puccsveszélyről. A tavaly történteket nem ismételjük meg, a televízió kamerája dokumentumszerűen megörökítette a parlamenti jelenetet. A bírósáe az* idén rnpp ta hnzta az ftélp-