Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-16 / 41. szám
, 1 Az ősziek vetését minden mezőgazdasági nagyüzemben olyan fontos eseménynek kell tekinteni, amely megalapozza a Jövő évi termést Fotó: ČSTK ■к: Ä Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága — az SZKP XXVI. kongresszusának határozata értelmében — idei májusi plenáris ülésén megtárgyalta és jóváhagyta az élelmiszerprogramat, a lakosság élelmiszerellátásának lényeges növelésére, a mezőgazdasági termelés, az élelmiszerek feldolgozásának és forgalomba hozásának javítására irányuló komplex programot. Az élelmiszerprogramot rendkívül alapos, gondos munkával, az összes lehetőség figyelembevételével, az élelmiszer-gazdálkodás valamennyi összetevőjének áttekintésével készítették el. A szakemberek és a tudósok munkája mellett a program kidolgozásánál messzemenően figyelembe vették a közvélemény állásfoglalását, javaslatait is. tólÉRT VOLT SZÜKSÉG AZ ÉLELMISZERPROGRAM KIDOLGOZÁSÁRA? Elsősorban azért, mart bár a Szovjetunióban az egy lakosra számított élelmiszer-fogyasztás, annak kalóriaértéke a fejlett ipari országok vezető csoportjában van, az élelmiszerek összetétele nem biztosította kellően a valóban ésszerű táplálkozást, mindemellett az ellátás sem volt zökkenőmentes és nem tudott az ország minden részén nagyjából egyenletes és jé minőségű választékot biztosítani. Ennek azonban csak részben volt az oka, hogy az elmúlt években a szovjet mezőgazdaságot az átlagosnál is gyakrabban sújtotta a kedvezőtlen időjárás; az 1978-as rekordtermést! esztendő után három gyenge év következett. A szakemberek véleménye az, hogy a kedvezőtlen időjárási viszontagságok mellett nem volt megfelelő a mezőgazdasági termelés hatékonysága, nagyok voltak a betakarítási és a feldolgozás során keletkezett veszteségek, nem mindenben volt korszerű az élelmiszerek feldolgozása és nem volt kellően szervezett ezek forgalomba hozása. Hozzájárult ebhez a mezőgazdasági tervezés és irányítás nem megfelelő rugalmassága, az anyagi ösztönzők nem minden esetben a fő célok megvalúsftását szorgalmazták, a falusi infrastruktúra alacsony színvonalú volt és több más tényező is. Az SZKP Központi Bizottságának idei májusi ülésén Leonyid Brezsnyev a beszámolóban a mezőgazdaság helyzetéről szólva megállapította, hogy az SZKP mezőgazdasági programját a központi bizottság 1965. márciusi ülésén, az azt követő KB- üléseken, a párt XXIV., XXV. és XXVI. kongreszszusán dolgozták ki. Az eltelt tizenhét év során minőségileg megújították a mezőgazdaság anyagiműszaki báziását, az energiaellátottság szintje több mint a háromszorosára növekedett, az öntözött, illetve lecsapolt földterületek nagysága 1,7- szeresére nőtt. Egész sor szakosított állattenyésztő gazdaság, nagyméretű baromfitenyésztő telep, magas hatékonysággal működő agrár-ipari vállalat kezdte meg a munkát. Nagy változások mentek végbe a földművesek életkörülményeiben is. Lényegesen megnőtt a munkájukért juttatott fizetség. javult a nyugdíjellátás, emelkedett a kolhoztagok és a sgovbozmunkások szakmai színvonala; ma a Szovjetunió mezőgazdasági üzemeiben mintegy 2 millió fő- és középiskolai végzettségű szakember dolgozik. A mezőgazdaság bruttó termelése — a gyakran kedvezőtlen időjárás ellenére is — ötven százalékkal növekedett. A gabonatermelés például az 1965. márciusi КВ-ülés éta 130,3 millió tonnáról sec ~i, 11 na—a——a— 205 millió tonnára, a hústermelés pedig 9,3 millió tonnáról 14,8 millió tonnára nőtt. Ennek következtében elérték azt, hogy a mezőgazdasági termelés növekedése szisztematikusan megelőzi a lakosság számának növekedését. Az említett időszakban az egy lakosra számított bruttó mezőgazdasági termékmennyiség 28 százalékkal nőtt. Tizenöt év alatt — agy lakosra számítva — a hús és a húskészítmények fogyasztása 41, a tej és a tejtermékek fogyasztása pedig 25 százalékkal nőtt, és emelkedett más élelmiszerek fogyasztása is. Az említett pozitív példák bizonyítják: a párt agrárpolitikája biztosította , hogy jelentékeny A szovjet éiilrararpregn mértékben növekedjék az élelmiszer-termelés, bár — mint ahogy azt Brezsnyev elvtárs is hangsúlyozta — az elért eredményekkel mégsem lehet megelégedni. AZ ÉLELMISZERPROGRAM CÉLJAI és megvalösItAsAnak ÚTJAI A tizenkettedik ötéves tervidőszak végéig terjedő élelmiszerprogram kidolgozásánál célul tűzték ki elsősorban a lakosság -táplálkozása összetételének lényeges javítását. Ez új lépést jelent a szovjet tervezési rendszerben. A program részletesen előirányozza a mezőgazdasági termelés hatékonyságának további növelését. Csak néhány példát említve: a gabonatermelés évi átlagát 1990-ig 250—255 millió tonnára, a hústermelést 20,5 millió tonnára, a tejtermelést pedig 104—106 millió tonnára kell növelni. Annak érdekében, hogy az említett feladatokat teljesítsék, egész sor intézkedést kell végrehajtani, s mindez aligha képzelhető el hathatós anyagi támogatás nélkül. Ezért nem véletlen, hogy a jövőben a szovjet népgazdaság teljes beruházási összegének csaknem az egyharmadát az élelmiszer-gazdaság kapja. Többek között folytatják a mezőgazdaság gépesítését, kemizálását és a talajjavításKmunkálatokat. 1990-ig mintegy 60—70 százalékkor növelik a mezőgazdaságnak szállított gépek, műtrágyák és növényvédő szerek menynyiségét. Az élelmiszerprogram szerves része a falu szociális átalakítása. A termelést segítő összegeken kívül jelentős beruházásokat irányoztak elő olyan komfortos, főleg családi házak építésére, amelyeknek udvarán megfelelő gazdasági épületek létesíthetők a háztáji gazdálkodáshoz. A jövőben jelentős mértékben bővítik az iskolák, az óvodák, a klubok kiépítését. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lényegesen javuljon a falusi lakosság egészségügy) és kereskedelmi ellátása és bővíHjön a szolgáltatóhálózat. Az élelmiszerprogram tartalmazza a külgazdasági kapcsolatokhoz fűződő összefüggéseket is. A tervezet abból indul ki. hogy a korábbi évek valóságához viszonyítva csökkenteni kell a tőkés országokból származó gabona- és éielmiszer-—wii' t tim iiiiiH 1111имааиNoидамю1жудмNo importot. A Szovjetunió érdekei megkövetelik, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszer- és takarmánytartalékot halmozzanak fel, mert a mai külső feltételek között csakis ez nyújthat garanciát a különböző meglepetések, mesterkedések ellen. Ugyanis egyes államok vezetése arra törekszik, hogy a szokásos kereskedelmi ügyleteket, így péL; dóul a gabona eladását, a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa elleni nyomás, sőt a politikai nyomás eszközévé változtassa. A Szovjetunióban sokat várnak attól az intéskedéstől, melynek célja a felvásárlási árak emelése. A jövő év kezdetétől felemelik a szarvasmarha, a sertés, a juh, a tej, a gabona, a cukorrépa, a burgonya, a főzelékfélék és más mezőgazdasági termék felvásárlási árát. Növelik a lakásépítésre, a gyermekintézmények és klubok építésére szánt állami hiteleket. A jövőben a kolhozokban és a szovhozokban a fizetések emelésével is számolnak, és további új kedvezményeket biztosítanak. A SZOVJET MEZÖGAZDASÄG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK KORSZERŰSÍTÉSE A program előirányozza a mezőgazdaság helyi irányításának és a felvásárlásnak a korszerűsítését, a mezőgazdasági termelés szervezésének a javítását. Erre azért volt szükség, hogy felszámolják a szűk minisztériumi szemléletet, megszüntessék a különböző bürokratikus akadályokat, és minden kiszolgáló ágazatot a központi feladat megoldásának rendeljenek alá. A jövőben minden, a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdés egyedüli gazdája és irányítója a járási agrár-ipari komplexum tanácsa lesz. A kolhozok és szovhozok — alapvető tervkötelezettségük teljesítése után — saját maguk határozzák meg tervüket, abba semmilyen más szerv nem szólhat bele, nem kényszerítheti rá saját döntését a termelőegységre. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége május végi ülésén megtárgyalta a tanácsok szerepét az élelmiszerprogram megvalósításában. A gyakorlat már bebizonyította, hogy a legnagyobb feladatok a tanácsokra várnak. Főleg azért, mert egyrészt a tanácsoknál valösul meg a területi és ágazati irányítás egysége, másrészt pedig azért, mert a tanácsok felelősek a termelés és a szolgáltatás fejlesztéséért. Az ülésen hangsúlyozták, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egységes irányítására létrehozzák az agrár-ipari egyesülések tanácsait. Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Tanács Elnöksége módosította a tanácsok hatásköréről szóló törvényt. Az elfogadott határozat kiemeli, hogy az élelmiszerprogram megvalósításához a tanácsoknak meg kell teremteniük a mezőgazdasági és az élelmiszeripar valamennyi ágának arányos fejlesztéséhez szükséges feltételeket. A májusi plénum éta eltelt hónapok eseményei igazolják, hogy a szovjet nép teljes egyetértéssel és nagy reményekkel fogadta a határozatot. Az emberek ugyanis megértették az élelmiszerprogram által megnyílt nagy lehetőségeket. Az érdekeltek elsősorban azt latolgatják, hogy miként lehet ezeket a lehetőségeket minél hatékonyabban kihasználni. Az élelmiszerprogram megteremti a feltételeket ahhoz, ami az egész szovjet gazdaság legfontosabb teendője: áttérni a mezőgazdaságban le az intenzív gazdálkodásra. BARA LÄSZLÖ 1Имшиш11No;!Ш1шазЕшаи -• Lapunk 2. oldalén egy szövetkezeti pártszervezet munkáját mutatjuk be, s beszámolunk az őszi munkák menetéről, a 3. oldalon pedig a szovjet választási rendszer demokratizmusát szemléltetjük a nyugati szovjetológusok torzításaival szemben, valamint a választásokra készülő Spanyolország helyzetét elemezzük kommentárban • A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére „Szabad népek örök szövetsége“ című cikksorozatunkban •— a 7. oldalon — a Szovjetunió északnyugati csücskében, a .Balti-tenger mentén elteíülő Litván Szovjet Szocialista Köztársaságot mutatjuk be • E héten a Kertészet és Kisállattenyésztés szakrovatban egyebek között összefoglaljuk a gyümölcsész szüret utáni tennivalóit, fölelevenítjük a babzsizsik elleni védekezés módját, s beszámolunk a központi növényvédelmi tanácsadó szolgálat munkájáról és tapasztalatairól • Lapunk 12. oldalán „A takarmányalap megteremtétése nagyüzemi szinten“ című írás áttekintést nyújt a kellő tömegtakarmány-készlet megteremtésének irányításáról, szervezéséről az lparszerü nagy kapacitású istállók feltételei között. Felhívja a figyelmet az előrelátó tervezés jelentőségére