Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-02 / 39. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. október 2. 2 Helyes irányban Csehszlovák párt- és állami küldöttség Bulgáriában Ketétayai pártoktatást A pártszervek és -szervezetek feladatai Gustáv H u s á k, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök a múlt héten párt- és állami küldöttség élén hivatalos baráti láto­gatást tett a Bolgár Népköztársaság­ban. Husák elvtársnak a látogatás előtt a Rabotnicseszko Delöban és Tó­dor Z s i v k o v elvtársnak a Rudé právóban megjelent interjúja eleve arra engedett következtetni, hogy a látogatás rendkívüli, kiemelkedő ese­mény országaink kapcsolataiban, kü­lönbözik a szokásos látogatásoktól. Valóban a látogatás során sor került A csehszlovák-bolgár gazdasági és tu­dományos-műszaki együttműködés 1985 utáni kiszélesítésének és elmélyítésé­nek fő irányai címfi dokumentum alá­írására. A tárgyalások során a küldöttség­vezetők tájékoztatták egymást a párt­kongresszusokon hozott határozatok végrehajtásának menetéről. Áttekin­tették a csehszlovák-bolgár kapcsola­tok fejlesztésének valamennyi terüle­tét, továbbfejlesztésük távlatait, vala­mint a nemzetközi helyzetet, a nem­zetközi kommunista és munkásmoz­galom időszerű kérdéseit. Megelégedéssel nyugtázták, hogy teljes a két párt nézetazonossága a fejlett szocialista társadalom építésé­nek, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak és a nemzetközi helyzetnek valamennyi kérdésében. Kiemelték a most aláírt gazdasági és tudományos-műszaki együttműkö­dési dokumentum jelentőségét, inert aktívan hozzájárul a kongresszusokon kitűzött fő népgazdaságfejlesztési fel­adatok megvalósításához, a népgazda­sági szerkezet további tökéletesedé­séhez, a gazdasági élet intenzívvé válásához, a társadalmi termelés ha­tékonyságának növekedéséhez és a két nép életszínvonalának további emelkedéséhez. Megelégedéssel állapították meg, hogy az 1981—1985. évi hosszú távú kereskedelmi egyezmény alapján si­kerül teljesíteni az árucsere-forgalom tervét; tavaly 22 százalékkal nőtt, az idén további 11 százalékkal nő. To­vább fejlődik á gyártásszakosítás és a kooperáció. A szakosított és a koo­perációs termékek kölcsönös szállí­tásának részaránya jelenleg a két or­szág árucsere-forgalmának 35 száza­lékát teszi ki. Javaslatokat dolgoznak ki az autóipar, a nehézgépgyártás, a számítástechnika, az elektronikai, a vegy- és kohóipar terén folytatott együttműködés és kooperáció fejlesz­tésére. A felek nagyra értékelték a két kormányfő szeptember elején folyta­tott tanácskozásának eredményeit. Ezen úgy döntöttek, hogy igen nagy gondot fordítanak a könnyűipar, a tudomány és a technika, a mezőgaz­daság és a közlekedés terén folyta­tott együttműködés hosszú távú fej­(Folytatás az 1. oldalról) na, nem állt és nem áll szándékuk­ban az első nukleáris csapást bizto­sító potenciál létrehozása.“ E tényekből indul ki a CSKP a maga katonapolitikájában s vezeti a csehszlovák néphadsereget arra, hogy tökéletesítse felkészülését a szocia­lista haza védelmére, s állandóan mélyítse hozzájárulását a szocialista közösség országainak közös védelmé­hez. A szocializmus védelmével szem­ben támasztott növekvő igényekkel összhangban hadseregünkben a párt vezető szerepének következetes érvé­nyesítésére és elmélyítésére, a had­sereg és a nép egységének szilárdí­tására, a kommunista nevelés töké­letesítésére, mély osztálygyökerekre, hazafias és internacionalista meggyő­ződésre, a csehszlovák néphadsereg minden egyes harcosa magas színvo­nalú fegyelmére, szervezettségére, politikai és szakmai felkészültségé­re törekszünk. A parancsnokok, politikai szervek és pártszervezetek figyelmének előte­rében állnak a harckészültség állan­dó biztosításával kapcsolatos köve­telmények. Tevékenységükben mind­inkább előtérbe kerülnek a harci és politikai kiképzés minőségének és ha­tásosságának kérdései. Emelkedik a tábori kiképzés színvonala, a modern fegyverek és haditechnika, ismere­te, kezelésük mesteri elsajátítása. Si­kerül érvényre juttatnunk azt az el­vet, hogy minél bonyolultabb techni­kát és fegyverrendszereket vezetnek be a csapatoknál, annál kiterjedtebb ismeretekkel kell rendelkezniük az embereknek, annál nagyobb erőfeszi­lesztésére, harmadik országok piacán való közös eljárásra, különösen a sza­kosítás és a kooperáció fejlesztésére. Egyidejűleg kiemelték az 1SBS— 1990. évi népgazdasági tervek egvez­­tetésének jelentőségét, amely aktívan elősegíti a hosszú távú, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok alakí­tását. Nagy gondot fordítanak a kölcsö­nösen előnyös gazdasági-szerkezeti változások végrehajtására, új kapaci­tások építésére, a meglevők moder­nizálására és hatékonyabb kihaszná­lására, a nyers-, a fűtő- és alap­anyagok ésszerűbb hasznosításában kifejtett együttműködésre, ezeknek az anyagoknak kölcsönös cseréiére, valamint a két ország gazdasági szer­vezeteinek és termelővállalatainak közvetlen kapcsolatait kiszélesítő és elmélyítő intézkedésekre. Részletesen foglalkoztak azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a nemzet­közi szocialista munkamegosztás a tudományos-műszaki haladás meggyor­sítására és a KGST-tagországok nép­gazdaságainak továbbfejlesztésére nyújt. Kiemelték a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való ba­rátság, szövetség és sokoldalú együtt­működés jelentőségét. Határozottan elítélték az amerikai kormánykörök lengyelországi beavatkozási kísérle­teit. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az imperializmus legreakciósabb köreinek irányvonala élezi a nemzet­közi feszültséget és a fegyverkezési hajszát. A küldöttségek ezzel kapcso­latban ismét kifejezték, hogy támo­gatják az SZKP békeprogramját és az atomháború veszélyének elhárításá­ra, a béke megszilárdítására tett szovjet kezdeményezéseket és konkrét lépéseket. Határozottan eítélték azt a NATO-döntést, hogy új amerikai nuk­leáris fegyvereket telepítenek egyes nyugat-európai országokban, s ezzel veszélyeztetik a békét és az európai népek létérdekeit. Országaink elégedetten állapítják, meg, hogy az enyhülés és a békés megértés ellenfeleinek mesterkedései ellenére a helsinki záróokmány már hét éve kezdvezően befolyásolja az európai és világhelyzetet. A madridi találkozót olyan konferencia összehí­vására vonatkozó döntéssel kell be­fejezni, amelyen az európai bizalom, biztonság és leszerelés kérdéseivel kapcsolatos intézkedéseket vitatnának meg. A csehszlovák fél nagyra értékelte Bulgáriának más szocialista országok­kal együtt a nemzetközi légkör egész­ségesebbé tételére tett erőfeszítéseit, a bolgár fél pedig nagyra értékelte Csehszlovákia következetes békesze­rető külpolitikáját s hozzájárulását a béke, a biztonság és a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Mindkét ország aggodalmának adott tésnek, akaratnak és áldozatkészség­nek kell megnyilvánulnia elsajátítá­suk végett. Ennek bizonysága a csa­patok jó erkölcsi-politikai állapota, a harci és politikai kiképzésben az idén elért jó eredmények, melyek fontos lépést jelentenek hadseregünk harc­készségének fokozásában. A CSKP vezetésével erősödik had­seregünk tagjainak aktivitása. Ez a harci és politikai kiképzés feladatai­nak teljesítésére és a népgazdaság megsegítésére irányuló nagyszabású szocialista versenyben jut kifejezésre. Nő a pártszervezetek szerepe és befo­lyása mindennapi kötelességek és fel­adatok teljesítésében. Nagyra becsüljük, hogy dolgozó né­pünk szereti hadseregét, hisz benne és azt mindenképpen támogatja. Ka­tonáinkat ez arra kötelezi, hogy szi­lárdan álljanak a kommunista párt politikája mellett és tovább mélyít­sék a hadsereg és a nép egységét. Állandóan fokozzák harcképességüket és éberen őrizzék szocialista társadal­munk vívmányait. Legyen hadsere­günk a Varsói Szerződéshez tartozó államok testvéri hadseregeinek meg­bízható szövetségese, fejlessze tovább fegyverbarátságát tőként a dicső szov­jet hadsereggel. Katonáink híven a hős duklai har­cosok és népünk nemzeti felszabadító harcának örökéhez, híven azokhoz a nagy eszményekhez, amelyekből a harcban ihletet és erőt, életképessé­get és kitartást merítettek, a harci erő fokozásában és néphadseregünk szocialista honvédelmére, népünk bé­kés munkájának biztosítására irányu­ló felkészülésében újabb sikerekkel köszöntik ünnepüket. Dr. JÄN MICATEK, ezredes kifejezést amiatt, hogy a világimpe­rializmus agresszív politikája miatt veszélyes feszültséggócok léteznek és keletkeznek a világ különböző ré­szein. Teljesen szolidárisak Vietnam, Kambodzsa és Laosz harcával, me­lyet a három ország szuverenitásának és függetlenségének megvédéséért vív. Szolidaritásukról biztosították a nemzeti és társadalmi felszabadulásu­kért, függetlenségük megvédéséért és megszilárdításáért az imperialista erők támadásai és a neokoionializ­­mus, a fajüldözés és az apartheid ösz­­szes megnyilvánulásai ellen küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai né­pekkel. A Varsói Szerződés tagálla­maiként teljes mértékben támogatják azokat a szovjet javaslatokat, hogy a NATO és a Varsói Szerződés veze­tő szervei tegyenek nyilatkozatot, hogy nem bővítik e tömbök működési övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Ame­­rika irányában. Mindkét fél elítélte a Dél-afrikai Köztársaságnak az Angolai Népi Köz­társaság, a Mozambiki Népi Köztár­saság és más független afrikai álla­mok ellen elkövetett szakadatlan ag­resszív cselekedeteit, s amellett fog­laltak állást, hogy a vonatkozó ENSZ-határozatokkal összhangban ha­ladéktalanul és igazságosan meg kell oldani a namibiai kérdést. Mindkét fél nagy nyugtalanságának adott kifejezést a közel-keleti helyzet további komoly kiéleződése miatt. Határozottan elítélték a Libanon és a Palesztinái nép elleni izraeli agresz­­sziót, valamint az izraeli szolda­­teszkának az Egyesült Államok nyílt támogatásával elkövetett barbár tet­teit. Kategorikusan tiltakoznak a nép­irtás politikája, valamint az izraeli agresszornak a palesztin csapatok nyugat-bejrúti kivonulása után elkö­vetett borzalmas gaztettei ellen. Tel­jes szolidaritásukról biztosították a palesztínai nép igazságos harcát, me­lyet élcsapatának, a Palesztinái Fel­­szabadítási Szervezetnek a vezetésé­vel nemzeti jogaiért vív. Nézetük sze­rint a közel-keleti helyzet igazságo­san és tartósan csak úgy rendezhető, ha Izrael feltétlenül kivonja csapatait az 1967-ben megszállt összes arab te­rületről, biztosítják a palesztínai arab nép elidegeníthetetlen nemzeti jogait, beleértve önálló állam alapításának jogát is, s elismerik a térség, vala­mennyi népének azt a jogát, hogy békében és biztonságban éljen. Támo­gatják azt a szovjet javaslatot, hogy valamennyi érintett fél, köztük a PFSZ részvételével hívjanak össze nemzetközi értekezletet a közel-keleti helyzet* megvitatására. Ezzel kapcso­latban támogatják Leonyid B r e z s­­n y e v szeptember 15-i javaslatait, me­lyek a nemzetközi jog elveiről és az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Köz­gyűlésének konkrét határozataira épü­lő átfogó programot jelentenek a közel­­keleti helyzet tartós politikai meg­oldására. Mindkét fél pozitívan értékelte az el nem kötelezett országok mozgal­mának szerepét a béke és a világbiz­tonság szilárdításában. Megelégedéssel nyugtázták a béke­mozgalom nagyfokú növekedését és szerepét a háborúellenes és békesze­rető erők egyesítésében. A nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom számos időszerű kérdését is megvi­tatták. Gustáv Husák elvtárs hivatalos csehszlovákiai baráti látogatásra hív­ta meg Tudor Zsivkov' elvtársat. FIGYELEMl A „Rajtra készen“ című írás (38. szám, 5. oldal) megjelenése után ér­tesültünk arról, hogy a borászati üze­mek a borszőlőfajtákat 1 korona fel­árral veszik át a termelőktől. Bratislava testvérvárosa, Kijev, az idén ünnepelte alapításának 1500. év­fordulóját. Ennek a jelentős évfordu­lónak a jegyében rendezték meg idén a szlovák fővárosban a hagyományos Kijevi Napokat, amelyeket a testvér­város kerek születésnapján kívül a Szovjetunió megalakulásának 60. illet­ve a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 65. évfordulója Is emlékeze­tessé tett. A szeptember 13. és 18. között le­zajlott rendezvénysorozat méltókép­pen jelképezte a két város hagyo­mányokra épülő szoros barátságát, amely gazdasági, eszmei-politikai és kulturális téren egyaránt megnyilvá­nul. Az együttműködés konkrét for­máiról szólva J. N. Jelcsenko, a ki­jevi városi pártbizottság első titkára, a kijevi küldöttség vezetője elmon­dotta, hogy a közös munka, tapaszta­latcserék gyakorlati haszna az egyes üzemek és gyárak kapcsolatában nyil­vánul meg a legkézzelfoghatóbban. A hatvan tagú kijevi küldöttség szak­emberei ezenkívül érdeklődéssel ta­nulmányozták a bratislaval tőmegköz-A CSKP Központi Bizottságának Titkársága áprilisban határozatot ho­zott a pártszerveknek és- szerveze­teknek azzal kapcsolatos feladatairól, hogy а XVI. pártkongresszus határo­zatainak szellemében fokozódjék a pártoktatás hatékonysága. A tökélete­sített pártoktatási rendszer feltétele­ket teremt a párttagok és tagjelöl­tek marxista-leninista nevelésének hosszú távú Irányítására, tervszerűsé­gének és komplex jellegének erősíté­sére. Az Idei tanévben a pártoktatás színvonalának emelése és hatásfoká­nak növelése során a pártszervek és­szervezetek a kommunisták eddigi marxista-leninista nevelési rendszeré­ben elért eredményekre támaszkod­nak és felhasználják а XVI. nárt­­kongresszus óta szerzett tapasztala­tokat. Általában megállapítható, hogy a pártművelódésnek a jövőben bonyo­lultabb feladatokat kell tejesítenle. A tagjelölteknek és a fiatal kommunis­táknak alapvető marxista-leninista vi­lágnézeti ismereteket kell nyújtania. Határozott változások történtek a párt tagsági bázisénak szerkezetében. Erő­södött a munkás törzsgárda, emel­kedett a kommunisták műveltsége és kulturális színvonala, nőtt azoknak a fiatal kommunistáknak a száma, akik fokozatosan politikai islmeretekre és tapasztalatokra tesznek szert. A kom­munisták eszmei felvértezése az egyik elengedhetelen feltétele annak, hogy erősödjék a párt vezető szerepe, szer­vező és kádermunkájának, tömegpoli­tikai munkájának a színvonala, foko­zódjék a pártszervek akcióképessége. A galántai járási pártbizottság el­nöksége beszámolót vitatott meg a pártszervek és- szervezetek feladatai­ról, melyek а XVI. pártkongresszus határozatainak szellemében várnak rájuk a pártoktatás hatásfokának nö­velésében. Intézkedései alapján a ga­lántai járási pártbizottság politikai nevelési háza utasításokat adott vala­mennyi alapszervezetnek, hogy mi­lyen tartalmi irányzatot és politikai­­szervezést biztosítást kapjon az 1982/ 1983. évi pártoktatás a galántai já­rásban. A politikai nevelés háza idejében megkezdte a pértoktatás előkészüle­teit. Háromnapos tanfolyamot rende­zett a községek, mezőgazdasági üze­mek, valamint a vállalatok, építőipari és közszükségleti üzemek lektorainak Elvszerűen mindhalálig Azon a napon a budapesti Margit körúti fogház lakói ökölbe szorított kézzel, celláikba zárva búcsúztak elv­­túrsuktól, bajtársuktól, aki utolsó óráit az akasztófa árnyékában is arra használta fel, hogy tartsa fogolytár­saiban a lelket, a harci szellemet, kitartásra buzdítsa őket a fasiszta veszedelem és Horthyék osztályural­ma elleni harcban. Az elitéit, akin 1942. október 7-én végrehajtották az ítéletet, a kassai (KoSice) származású Schönherz Zol­tán volt. 1905-ben született polgári családban. Prágában mérnöki okleve­let szerzett. Már diákéveiben megis­merkedett a marxista-leninista taní­tással és egy életre elkötelezte ma­lekedés szervezését, amelyből, mint elmondották, sok ötletet tudnak majd hasznosítani. Ami az eszmei-politikai nevelő munka, kultúra és a közműve­lődés terén való együttműködést Ille­ti, vendéglátóikkal egyetértésben arra a megállapításra jutottak, hogy azt a Jövőben még hatékonyabbá és gyü­mölcsözőbbé kell tenni, elsősorban a két város történelmét és szocialista jelenét ismertető kiadványok cseré­je és széles körű terjesztése formájá­ban, valamint művészegyüttesek gya­koribb cserefellépésével. A Kijevi Napok rendezvénysoroza­tának megnyitó aktusa V. I. Lenin szobrának, valamint a szovjet felsza­badítók slavínl hősi emlékművének a megkoszorúzása volt. Az ezt követó öt nap gazdag programjának rövid keresztmetszete: Szeptember 14: a „Kijev—Bratislava testvérvárosa“ című kiállítás ünnepé­lyes megnyitása; S. Slsko festőmű­vész, a Szovjetunió népművésze „Ki­jevi szimfónia“ című kiállításának megnyitása, „barátságfák“ ültetése; Szeptember 15: A küldöttség tagjai-és propagandistáinak. A tanfolyamon a járási pártbizottság legrátermettebb lektorai beszéltek a pártpolitikai leg­időszerűbb kérdéseiről, a párt ideo­lógiai munkájáról, a tagsági alap ja­vításának feladatairól és az Időszerű külpolitikai kérdésekről. Ez persze még csak a kezdet; a járási párt­­bizottság a pártoktatási év megnyitá­sa előtt még járási Ideológiai érte­kezletet rendez, amelyen nagyon tü­zetesen megvitatják a CSKP Központi Bizottsága Titkárságának áprilisi ta­nácskozásából következő feladatokat. A galántai járásban gazdag párt­oktatási programra készülnek. Nagy gondot fordítanak a tagjelöltekre. A politikai nevelés háza hetes fél­bennlakásos tanfolyamok keretében gondoskodik a tagjelöltek bevezető politikai oktatásáról. Ezenkívül a vág­­sellyel (Sala) Duslo műtrágyagyár­ban,) a szeredl Nikkelkohőban és mind a három városi nemzeti bizott­ság pártszervezetében kétévfolyamos tanmenetű kurzust rendeznek a tag­jelölteknek — Ifjú kommunisták Isko­láját, mely a CSKP forradalmi hagyo­mányait, a párt alapszabályzatát, a pártmunka és a pártpolitika alapvető kérdéseit fogja Ismertetni. Ezenkívül megnyílik a marxizmus-lenlnizmus alapjainak háromévfolyamos Iskolája, melynek tanulmányi programját al­kotják a politikai gazdaságtan, a marxista-leninista filozófia, a tudomá­nyos kommunizmus és a pártpolitika alapjai. Ennek az alakulatnak az a küldetése, hogy gondoskodjék az ifjú kommunisták döntő részének hosszú távú marxista-leninista kép­zőséről. Az Ifjú kommunisták ilyen hosszú távú képzését készíti elő az Idén a Diószegi (Sládkovičovo) Mag­­termesztó Állami Gazdaság üzemi pártbizottsága Is, mely az előkészítés kérdéseit megvitatta az alapszervezeti bizottságokkal. A galántai járási pártbizottság rend­kívül nagy gondot fordít a tagjelöl­tek és a fiatal kommunisták párt­­oktatásának biztosítására. Nem ki­sebb feladat valamennyi párttag po­litikai képzésének ellátása a szoká­sos pártoktatás egyes alakulatai kere­tében. Ezenkívül a Marxizmus-Leni­­nizmus Esti Egyetem öt osztályt nyit, s azoknak, akik már elvégezték az esti egyetemet, elméleti szemináriu­mokat rendeznek fontos gazdasági­­politikai kérdésekkel kapcsolatban. KRAJCSOVICS FERDINAND gát a munkásosztály ügye mellett. 1924-ben a Komszomol tagja és funk­cionáriusa, majd 1935-től a CSKP tag­ja lett. Nagyszerű szervezőnek bizo­nyult, nyilván ezért bizta rá a párt a kapcsolat fenntartását a magyar kommunistákkal az 1938. évi bécsi döntést követő dél-szlovákiai meg­szállás után. Így döntött egyébként a kommunista Internacionálé. Schön­­herz Zoltán különösen az északi ré­szeken ás Kárpátalján tevékenyke­dett. Budapesten a mártírhalált halt Ságvári Endrével működött együtt. A Szovjetunió megtámadása után a Horthy-rendflrség is fokozta hafszáját a kommunisták ellen, fgy került há­lójába Schönherz Zoltán is. A kihall­gatáson hősiesen viselkedett, hű volt pártjához. Erről tanúskodnak felesé­géhez és gyermekéhez írt búcsúlevelé­nek sorai is. Kommunistához méltóan lépett az akasztófa alá, a kommu­nizmust és a Szovjetuniót éltetve. IM nak találkozása a bratislaval dolgo­zókkal a Gottwald téren, a Barátság szőkókútjánál, a kijevi filmstúdiók­ban készült alkotások vetítéssoroza­ténak ünnepélyes megnyitása a Tat­ra filmszínházban, Hacsaturjan Spar­tacus címfl balettjének előadása a Szlovák Nemzeti Színházban; Szeptember 1B: Kijevi művészek koncertje, Muszorgszkij Borisz Godu­nov című operájának előadása A. Ko­­cserga kijevi operaénekes, az USZSZK népművésze főszereplésével; Szeptember 17: Kijevi és brattsla­­vai művészek közös fellépése a Szak­­szervezetek Háza nagytermében, Csaj­kovszkij Anyégin címfl operájának címszerepében A. Mokrenko, a Szov­jetunió népművésze; Szeptember 18: Prokofjev Hamupi­pőke című balettjének előadása, a kijevi Verjovka tánccsoport fellépése. Az egyhetes program utolsó rendez­vénye, egyben ünnepélyes befejezése a prlmáspalota tükörtermében meg­tartott műsoros est volt, amelynek végeztével a vendéglátók a mielőbbi együttműködés reményében vettek búcsút a két és fél milliós testvér­­városuk küldöttségétől. VASS GYULA DUKLA ÖRÖKÉ KÖTELEZ A barátság jegyében

Next

/
Thumbnails
Contents