Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-02 / 39. szám

AZ SZSZK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM. ÍNAK HETIt APJA Iv^ŰíV ; '' 1982. október 2. * 39. szám * XXXIII. évfolyam * Ara 1,— Kfis DUKLA ÖRÖKÉ KÖTELEZ Népünk s vele együtt a csehszlovák néphadsereg katonái e na­pokban emlékeznek 1944. október 8-ra, amikor a Szovjetunióban alakult I. csehszlovák hadtest katonái Ludvfk Svoboda tábornok vezetésével a fasiszta betolakodók ellen vivott súlyos harcokban osehszlovák területre léptek. A szovjet hadsereg és az I. csehszlovák hadtest kárpáti hadmű­veletei űrökre és mélyen beíródtak népeink és a csehszlovák állam történetébe. Lényegesen kihatottak népünk nemzeti felszabadító harcának folyamatára is. A Szlovák Nemzeti Felkelés megsegítését célzó kelet-kárpáti hadművelet, melynek szerves része volt a legen dás kárpáti-duklai operáció is kedvező feltételeket teremtett Cseh Szlovákia végleges felszabadítására. Ezzel elősegítette a nemzeti és demokratikus forradalom kibontakozását és új, valóban demokrati­kus rendszer létrejöttét felszabadult hazánkban. Nagyra becsüljük a Szovjetnnió döntö részvételét Csehszlovákia felszabadításában, és mély tisztelettel emlékezünk a szovjet had­sereg óriási áldozataira, melyeket szabadságunkért és függetlensé­günkért hozott. E tények örökre gyökeret vertek népünk tudatá­ban, s kifejezést nyertek a mély és megbonthatatlan csehszlovák­szovjet barátságban, amely biztonságunknak és szocialista hazánk sokoldalú fejlődésének egyik alapköve. A duklai harcok nemcsak a legnagyobb hadműveletet jelentették az I. csehszlovák hadtest harcosai számára, hanem fontos politikai eseményként zajlottak le. Az I. csehszlovák hadtest a szülőföldet elérve a hazai ellenállás frontjának szerves része lett. A nemzeti és demokratikus forradalom hadserege lett, mely a többi forradalmi erővel együtt részt vett a kommunista párt nemzeti felszabadító és demokratikus programjának megvalósításában. Dicső harci útja Csehszlovákia népe és a csehszlovák néphadsereg leghaladóbb ha­gyományainak tartós forrása lett. Hazánk október б-át a csehszlovák néphadsereg napjaként ünnepli a történelmi duklai harcok em­lékére. A szocializmus építésének több mint három évtizede alatt hadse­regünk a CSKP vezetésével új típusú szocialista hadsereggé fejlő­dött, mely szilárdan és megbízhatóan őrzi a dolgozó nép nagy forradal­mi vívmányait. Osztályalapra épül mint a szocialista állam hatalmi szerve, mint az a hadsereg, amely a munkások, a szövetkezeti pa­rasztok és a szocialista értelmiség megbonthatetlan szövetségét testesíti meg, a csehek, szlovákok és államunk nemzetiségeinek egy­ségét fejezi ki. Hadseregünk erejének és sikereinek forrása a CSKP bölcs vezeté­se, a nép szilárd egysége, a marxizmus-leninizmns tudományos ta­nításának érvényesülése, elmélyülő internacionalista kapcsolataink. A CSKP Központi Bizottsága Gustáv Husák főtitkár vezetésével rendszeresen törődik a hadsereg életének és építésének valamennyi oldalával, optimális feltételeket teremt azok fejlesztésére. A csehszlovák néphadsereg harcosainak hűségét a párthoz, a nép­hez és a szocializmus eszményeihez az a célratörő törekvésük is kifejezi, hogy teljesítsék azokat a feladatokat, amelyeket a CSKP XVI. kongresszusa bízott néphadseregünkre a szocializmus védelmé­nek biztosításában. A csehszlovák néphadseregnek az elmúlt években elért sikerei el­választhatatlanul összefüggnek a szovjet hadsereggel folytatott együttműködésével és testvéri segítségnyújtásával. Hadseregünk a jelenkori hadtudomány legújabb ismereteit és tapasztalatait meríti e szövetségből, összhangban a gyors tudományos-műszaki haladás­sal. A sokoldalú együttműködés fejlesztése fontos tényező a cseh­szlovák néphadsereg nagyfokú harci készültségének és készenlété­nek fenntartásában. Rendkívül értékesek szoros kapcsolataink az Internacionalista kapcsolatainkat erősítő és szilárdító szovjet Közép-hadseragcsoport parancsnokaival, politikai szerveivel, párt- és Komszomol-szerveze­­teivel. így teljesül be és fejlődik tovább mindennapi életünkben azoknak a duklai hősöknek öröké, akik a hitlerista megszállók el­len vívott közös harcban vérükkel pecsételték meg a csehszlovák­­szovjet barátságot, a két hadsereg szövetségét és fegyverbarátságát. A Varsói Szerződés védelmi szervezethez tartozása kidomborítja a csehszlovák néphadsereg felelősségét a szocializmus védelméért. A tagállamok testvéri hadseregeivel, elsősorban a szovjet hadsereg­gel egyetemben kész védelmezni a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság határát, amely nyugaton a szocialista közösség határát is alkotja. Ennek az internacionalista feladatnak öntudatos teljesíté­sével nemcsak a szocialista közösség országai biztonságának szava­tolásához, hanem az európai és világbéke megőrzéséhez is hozzá­járul. E tények főként a jelenlegi viszonyok között kulcsfontosságúak, amikor a nemzetközi imperializmus az Egyesült Államok uralkodó köreinek vezetésével az agresszív NATO tömb sokoldalú erősítésére törekszik, gyorsítja katonai erejének növelését, növeli fegyverkezési kiadásait, háborús hisztériát szit, s arra törekszik, bogy a fenn­álló erőviszonyokat a maga javára változtassa meg. Ezeket a célo­kat követi a Carter egykori elnök által meghirdetett „új“ katonai stratégiai koncepció, mely hadviselésre és katonai beavatkozásokra orientálta az ameriai fegyveres erők fejlesztését, hogy valamennyi világrészen biztosítsák az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai érdekeinek érvényesülését. Az Egyesült Államok és a NATO háborús erői a Reagan-kormány vezetésével szembehelyezkednek a nemzetközi feszültség enyhülé­sével és elodázzák e SALT-II szovjet-amerikai hadászati fegyver­korlátozási szerződés ratifikálását, különböző világrészeken veszé­lyes helyzetet idéznek elő, feszültségi gócokat alakítanak ki, tá­mogatják a jelenlegi kínai vezetőség nagyhatalmi béke- és szovjet­ellenes politikáját. A Varsói Szerződés államainak a politikai tanácskozó testület legutóbbi ülésén tanúsított magatartása es beterjesztett javaslatai éles ellentétben vannak a veszélyes tervekkel és koncepciókkal. Nyi­latkozatuk világosan megállapította, hogy a Varsói Szerződés tag­államai „soba nem törekedtek katonai fölényre és a jövőben sem törekednek erre, változatlanul síkraszáilnak azért, hogy a katonai egyensúly mind alacsonyabb szinten valósuljon meg, hogy Európá­ban csökkenjen és megszűnjék a katonai szembenállás.. Nice, nem volt és nem lesz más stratégiai doktrínájuk, mint a védelmi doktri-Folytatás a 2. oldalon) ABratislava-vidéke járásban ■— Ján Markovié agrármérnöknek, a jmi főagronómusának szavai szerint — a gazdaságok többségében nagy gondot fordítanak a minőségi magágy előkészítésére. Hiszen ’nagy­mértékben függ ettől a következő évi termés alakulása. A talajelőkészítés gyors ütemét bizonyltja az a tény is, hogy a középszántást a tervezett te­rület túlnyomó hányadán elvégezték. E tekintetben legjobb eredményt a bratislavai Barátság Eísz a récsei (Rača), a vajnoryi, a gajaryi, a Senk­­vicei és a budmericei szövetkezet traktorosai érték el. A tervezett 11 ezer 300 hektárnyi trágyázandó területből csupán más­félezer hektár maradt hátra. Járásszerte megkezdődött az ősziek vetése. A tervezett terület 22 ezer hektár. Az őszi takarmánykeverékek több mint kétharmadát elvetették, s folyamatban van az őszi árpa és a rozs vetése. A talajművelési munkák és a vetés mellett tetemes mennyiségű termés vár begyűjtésre. Az idén jóval több, mint az előző években, hiszen az őszi érésű növények gazdag terméssel ke­csegtetnek. A silókukorica begyűjtését és tar­tósítását a gazdaságok többségében befejezték. Az előzetes felmérések alapján a tervezett 38 tonnás járási átlaggal szemben 42 tonnás hektá­ronkénti hozamot értek el. Ez ked­vezően befolyásolja a téli takarmány­készlet biztosítását, s nagymértékben pótolja a szálas takarmányok okozta kiesést. A meleg időjárás hatására a sze­mes kukorica is *r- az előző évekhez viszonyítva -— két-három héttel ko­rábban érett be. Betakarítását több mint kilencezer hektáron kell elvé­gezni. A gazdaságokban igyekeznek kihasználni a kedvező körülményeket. A rendelkezésükre állő kilencven ku­koricaadapterrel naponta ötszáz hek­tárnyi területről gyűjtik be az értékes szemest. Azzal számolnak, hogy a sze­mes kukorica betakarítását 20—25 napon belül elvégzik. Az idén kilenc mezőgazdasági üzemben összesen ezerhatszáz hektárnyi területen a nedveskukorica begyűjtési és tárolási módszerét alkalmazzák. Az ehhez szükséges gépi felszerelés megfelelő. A napraforgó begyűjtése az idén gondot okozott a termelőknek. A fonnyasztásához szükséges R-gic.ie szert nem szállították le Időben a gazdaságok. Ezért a napraforgó be­takarításához tíz napos késedelem­mel kezdhettek hozzá. A cukorrépa gazdag terméssel ke­csegtet. A gazdaságok többségében a tervezettnél nagyobb hozammal szá­molnak. Begyűjtése az ütemterv sze­rint halad. A cukorrépát elsőként a budmericei és a blatnéi szövetkezet kezdte szállítani a cukorgyárba. A já­rásnak e két legnagyobb répatermelő gazdaságában a répa utószedésébe a diákok is bekapcsolódtak. Kovács Károly agrármérnök, a jmt speciális agronőmusa elmondotta, hogy a járás több gazdasága nagy­üzemi zöldség- és gyümölcstermelésre szakosodott. A jelentős területen ter­mesztett zöldség és gyümölcs, vala­mint a 3 ezer 850 hektárnyi szőlő A szorgalom időszaka szüretelése igen sok munkaerőt vesz igénybe az őszi munkák során. A me­zőgazdasági üzemeknek nagy segítsé­get nyújtanak a társadalmi munkába bekapcsolódó diákok és a védnökség! üzemek dolgozói. A társadalmi összefogásnak köszön­ve a szőlőt ezer hektárnyi területről leszüretelték. A Iozornói szövetkezet­ben, amely a járás legnagyobb alma­termelő gazdasága, kétezer tonnás össztermeléssel számolnak. Innen na­ponta nyolcvan tonna almát szállí­tanak el. A zöldségfélékből, főleg téli ká­posztából és karfiolból, de paradi­csomból Is gazdagon termett. A me­zőgazdasági üzemek a lakosság hat­hatós közreműködésével képesek ar­ra, hogy a termést idejében és ma­radéktalanul begyüjtsék. Viszont az, hogy az egész termés valójában a fogyasztó asztalára kerüljön, a felvá­sárló vállalatokon múlik. Rugalma­sabb, szervezettebb munkát, jobb hoz­záállást kíván tőlük az őstermelő és a fogyasztó egyaránt. —kim— • • • Aminap a Tőketerebesi (Trebi­­šov) Járási Mezőgazdasági Igaz­gatóságra látogattam el, ahol Pavel Kolesár főagronómus az őszi munkák menetéről tájékoztatott. A járás mezőgazdasági üzemei ala­posan felkészültek a soron levő őszi mezőgazdasági munkákra, s a jövő évi termés megalapozását jelentő ta­lajelőkészítésre. A járás mezőgazda­­sági nagyüzemei az ősziek vetését összesen 24 ezer 200 hektáron ter­vezték, s a lucernatelepítást és az őszi takarmánykeverék vetését már befejezték. Közel hatezer hektáron a silókuko­rica betakarítása is a befejezéshez közeledik. A legtöbb gazdaságban a szilázs minősége kimondottan jónak mondható, erre egyébként eddig még nem volt példa a terebesl járásban. Cukorrépát 3400 hektárról kell be­takarítani. A termés jó közepesnek mondható. A 31 cukorrépakombájn na­pi teljesítményét 98 hektárban határoz­ták meg. Beszélgetőpartnerem sajnos szomorúan nyugtázta, hogy gyakori a gépek meghibásodása. Jő néhány üzemben a betakarítási veszteségek nagyobbak a megengedett 12 száza­léknál. Egyes gadaságokban asszo­nyok gyűjtik össze a répát a gépek után, hogy ne tegyen olyan nagy a veszteség. A járásban hétezer hektáron ter­mett szemes kukorica, s a begyűjtést még csak most kezdték el. A napra­forgó, a szója és a magnak hagyott lóhere cséplése is folyamatban van. A búzavetés üteme a betakarítástól függ. A vetés alá történő talajelőké­­szítést a letakarított kukoricafölde­ken már megkezdték. Megkezdődött a tavasziak talajelő­készítése is. A cukorrépa vetésterüle­tének 100, a kukorica vetésterületé­nek pedig 50 százalékát istállótrá­­gyázzák. A cukorrépa, a kukorica és a hüvelyesek alá már ősszel az egész területen el kell végezni a műtrágyá­zást. Az erőgépek szabaddá válásával párhuzamosan gyorsul majd az őszi mélyszántás üteme. Ismételten arra kell figyelmeztetni, hogy a száraz ta­lajon nagy gonddal kell elvégezni a mélyszántást, mert az elnagyolt mun­ka a tavaszi vetésnél problémákat okozhat. A járás mezőgazdasági nagyüzemei az őszi időszakban is alkalmazzák a brigádszerű munkaszervezési és ju­talmazási rendszert. Alapelv, hogy aki többet teljesít és jól dolgozik, az nagyobb jutalomban részesül. Pártunk és kormányunk felhívására a terebesi járás mezőgazdasági üzemeiben több ezer ember dolgozik társadalmi mun­kában. Nem frázis, hogy minden perc drá­ga. A megtermelt szőlő, zöldség, gyü­mölcs, kukorica, cukorrépa és egyéb termények lehető legkisebb veszteség­gel történő betakarítása közös érdek. A több termés, a nagyobb bevétel nemcsak az egyes gazdaságok, hanem a népgazdaság szempontjából Is fon­tos. I. B.

Next

/
Thumbnails
Contents