Szabad Földműves, 1982. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-18 / 37. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 12 Í982. szeptember £8. A vertikális integráció elmélyítése az agrokomplexiimban írta: Pósa Lajos közgazdasági mérnök, az SZLKP KB munkatársa II. RÉSZ Azon a véleményen vagyunk, hogy megfelelő állami támogatás nélkül — főleg a beruházások területén — az integrációs folyamatok megvalósíthatatlanok. Világviszonylatban szerzett tapasztalatok igazolják, hogy elsősorban a termékvertikumok leggyengébb láncszemeit kell kiépíteni. Vagyis azt a láncszemet, amely az egész vertikum teljesítőképességét hátráltatja. A gyakorlatban éppen ezek a láncszemek a legkissebb mérvű felhalmnzódóképességgel rendelkeznek. Ellentmondásos helyzet alakul ki, mert ott tapasztaljuk a legkisebb felhalmozódóképességet, ahol a beruházások szükségessége a legégetőbb. Hazai viszonyaink között a termékvertikum keretén beiül az esetek többségében a feldolgozó ipar és a kereskedelem képezi a leggyengébb láncszemet. Az egyes láncszemek műszaki összehangolása szempontjából nem kevésbé fontos tényező a termelőeszközök szabadabb mozgási lehetőségének biztosítása a termékvertikum keretén belül. Ennek feltétele, hogy a feldolgozó ipán gépeket és berendezéseket vásárolhasson, s ezeket a vertikum más láncszemeinek adhassa át. Továbbá lehetővé kell tenni az együttműködő ágazatokban a beruházások megvalósításánál az ösztönzők jobb érvényesülését. A vertikális integráció problémáinak elemzése során előtérbe kerül a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalatok szervezeti rendezésének kérdése. A mezőgazdasági termelésnek a földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok, az élelmiszeriparnak pedig a termelési-gazdasági egységek, a trösztök és egyéb vállalatok a legjellegzetesebb láncszemei. A már említett tények, vagyis a mezőgazdasági alaptermeléstől való elszigeteltségük, az elégtelen együttműködésük stb. következtében ezek a vállalatok az egyes ágazatokon belül az tértékesítési folyamatokat gvakorlatilag monopolizálták. Végső soron az őstermelőt a fogyasztótól, a piactól szinte hermetikusan elzárták. A felmerülő problémákat a feldolgozóipari vállalatoknak a fogyasztói központokba való elhelyezése, valamint a vállalatoknak, de főleg az üzemeknek aránylag korlátozott önállósága még hatványozza. — Ez az egyik oka annak — a tervezésen és a gazdasági szabályozókon kívül* —, hogy a feldolgozóipari vállalatok nem váltak a vertikális integráció megvalósításának fő mozgósító erejévé. A jelen Időszakban sem az őstermelő, sem az élelmiszeripari kereskedelem nem érdekelt abban, de nem is rendelkezik szükséges eszközökkel ahhoz, hogy az élelmiszeripar által szervezett integrációban anyagilag is részesedjen. A másik oldalon viszont látnunk kell, hogy a feldolgozó ipar igyekezett közelebb kerülni az őstermelőhöz a nyersanyagok tervszerű termelésének növelése és a fogyasztó jobb ellátása érdekében. Ez elsősorban anyagi részesedésükben nyilvánul meg a közös beruházások megvalósításában. Ennek ellenére az elmúlt időszakban anyagi hozzájárulásuk a mezőgazdasági beruházások globális összegének évente csupán 0,5 százalékát képezte. Ebből arra következtethetünk, hogy adottságaink közöt a vertikális integráció elmélyítése nem valósult meg a feldolgozó ipar vagy a kereskedelem révén. Az eddigi gazdasági szerkezet a mezőgazdasági alaptermelés és a feldolgozó ipar párhuzamos fejlesztését támogatta a kölcsönös ráhatás megteremtése nélkül. Tapasztalataink szerint az adott helyzet tarthatatlanná vált, s feltétlenül minél gyorsabban meg kell teremteni a két láncszem közötti célravezető, kölcsönös és gazdaságilag megalapozott kapcsolatot, ráhatást. Ezzel kapcsolatban felmerül az integráló pólus, vagyis az összekapcsoló fél — az integrátor — kérdése. Az intngrációs kapcsolatok rövid időtartamú történetéből tudjuk, hogy világviszonylatban az elsődleges, ún. klaszszikus integráló szakágazat a takarmányipar volt, amely a mezőgazdasági alaptermelés előbázisát szolgáló tevékenység, amely funkciójában megelőzi az alaptermelést) képviselte. A maga idejében ez az ágazat a gyors ütemű innovációs folyamatok révén teljesen megfelelt az adott helyzetnek, s a tudományos-műszaki haladás vívmányainak átvitelét képviselte a mezőgazdasági gyakorlatban. Az agráripari komplexum rohamos fejlődése során nyilvánvalóvá vált, hogy a mezőgazdasági alaptermelés előbázisából már nem lehet hatékonyan koordinálni az újratermelésnek egymásra kapcsolódó fokozatait, és összhangba hozni arányos fejlesztésüket. Az említett problémákból következtetve ..az integráló pólus fokozatosan a feldolgozó ipar, vagy még tovább a kereskedelem felé terelődik. Erre a fejlődési irányzatra utalnak L. I. BREZSNYEV elvtárs szavai is, amikor az SZKP Központi Bizottságának 1982. május 24-én megtartott ülésén hangoztatta: „Minél rövidebb és egyszerűbb kapcsolatot tereltünk a mezőgazdaság és kereskedelem között, annál jobban szolgáljuk a fogyasztó követelményeit.“ E fontos elhatározás biztosítása érdekében a termékvertikum keretén belüli szervezési, gazdasági és egyéb kapcsolatok részletes tisztázása szükséges. Ugyanis nem könnyű feladat feltárni a termékvertikumok kialakításának olyan szervezési formáit és elveit, amelyek a legjobban megfelelnek a társadalom számára, de egyben kifejezésre juttatják a vertikumon belüli ágazatok érdekeit is. Tudjuk, hogy a mezőgazdasági termelés összpontosítása és szakosítása valamennyi országban a fejlődésnek meghatározó irányvonala. A termelés összpontosításának és szakosításának az integrációs kapcsolatokba való átmenete, főleg e folyamat üteme és mértéke gyakorlati megvalósítása során, számtalan kérdéjelet von maga rután. Ezért nehéz megfogalmazni általános érvényű szabályait és törvényszerűségeit. A termelés összpontosítása és szakosítása folyamán felmerülő valamennyi probléma és tisztázatlan kérdés tapasztalható a vertikális integráció szervezeti egységeiben is, gyakran hatványozottabb és bonyolultabb mértékben. Tehát a teťmékvertikumok megfontolt irányításának és szervezésének egyre nagyobb a jelentősége. Ezzel kapcsolatban olyan vélemények is előfordulnak, melyek a termékvertikumok egységes irányítását támogatják, miszerint „állítólag“ biztosítható a részt vevő felek hatékonyabb koordinálása. Azon a véleményen vagyunk, hogy az ilyen nézetek túlságosan a vertikális kapcsolatok szervezési és intézményesítési oldalát domborítják ki. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar közötti kapcsolatok — például a húsfelvásárlásban tapasztalt közvetett kapcsolatok — világosan bizonyítják, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a színvonala nem is annyira a szervezés és intézményesítés kérdésein múlik, hanem éppen az elégtelen gazdasági ösztönzőkön. A termékvertikum egységeinek adminisztratív jellegű alárendeltsége a vertikum fő láncszemének nem vezet a felmerülő problémák megoldásához, sőt ellenkezőleg, gyengíti az irányítás hatékonyságát. Véleménviink szerint a termékvertikum egyes láncszemeit elsősorban a kölcsönös gazdasági előnyösség elve szerint lehet és kell összekapcsolni. A gazdasági előnyösség elveit a központi irányítással összhangban párhuzamosan kell megvalósítani, de mindenekelőtt az üzemi önelszámolás területén, vagyis vállalati szinten. Olyan gazdasági szabályozó rendszer kialakítása szükséges, amely az egymásra kapcsolódó láncszemek gazdasági érdekeltségét egyforma irányba tereli, vagy legalább megközelíti. Az ilyen rendszer létrehozatala az élelmiszeripar területén feltételezi a vezérigazgatóság, a vállalat és az üzem közötti célszerű munkamegosztás megteremtését, amely a vállalatoknak és az üzemeknek nagyobb önállóságot biztosít. A mezőgazdaságban pedig alárendeli a mezőgazdasági üzemek közötti horizontúiig integrációt a vertikális integráció követelményeinek. Továbbá a gazdasági szerkezetnek olyan módosítása szükséges, amely ezt a fejlesztési irányzatot hatékonyan támogatná, s biztosítaná eredményes realizálását. A vertikális kapcsolatok fejlesztésében a gazdasági ösztönzők szükségességének hangsúlyozása természetesen nem jelenti ennek egyoldalú előnyben részesítését. Hiszen az anyagi és energetikai eszközök áramlásának összehangolása nélkül a legjobb gazdasági rendszer sem működhet eredményesen. Ezáltal csupán az egyik döntő jelentőségű tényezőre szerettük volna felhívni a figyelmet, amely meghatározója lehet a többi kapcsolatok és ráhatások fejlesztésének. A hazai agráripari komplexumban a felmerülő problémák időszerűségét a CSKP Központi Bizottságának 4. plenáris ülésén, valamint az SZT.KP Központi Bizottságának 1981 novemberi ülésén elhangzott nyomatékos követelmény is aláhúzza, miszerint céltudatosan kell gazdálkodni a korlátozott energiaforrásokkal. E feladat teljesítése a gazdasági hatékonyság elveinek figyelembe vételével újszerű, lényegesen igényesebb hozzáállást követel, aminek a vertikális kapcsolatok elmélyítése is fontos velejárója. A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN A párthatározatok értelmében az erőtakarmányok korlátozott lehetőségére való tekintettel szükségszert! feladattá vált az állattenyésztés szerkezeti változása és az állatok létszámának az adott lehetőségekhez mért szabályozása. Az utábbi lépést persze alaposan meg keli fontolni, hiszen az állatok hasznossága eltérő. A T.évai (Levice) Állategészségügyi Intézet dolgozói a mezőgazdasági üzemek segítségére siettek, amikor részt vállaltak az állatok hasznosságának a megállapításában. A járási mezőgazdasági igazgatósággal és a kerületi állattenyésztő felügyelőség lárásl kirendeltségével együttműköd-A hegyaljai legelők kedvező feltételeket biztosítanak a juhtenyésztésre Fotó: CSTK Hatékony fejlesztés a fő cél A gömöralmágyl (Gemerský Jablonec) szövetkezet vezetői alaposan értékelték, majd a feltételekhez igazodva, a lehetőségek számbavételével kidolgozták az állattenyésztés fejlesztésének leggazdaságosabb módszereit. Programjukban a szarvasmarha- és a juhtenyésztés fellendítésére fordítanak nagyobb figyelmet. A gazdaságban ezer darab szarvasmarhát tartanak, ebból háromszáz — többségben szlovák-tarka ->■ tehenet. Az évi fejési átlag 2635 liter tehenenként. Tejértékesítési kötelezettségüket teljesítik. Egy liter tej kitermeléséhez huszonhárom deka erőtakarmányt használnak fel. A súlyosbodó takarmánygondok miatt hfzóállományukat fokozatosan felszámolják, helyettük vemhesüszök tartására térnek át. Az első félévben a marhahizlalásban a tervezett 75 dekás napi súlygyarapodás! átlagot nem tudták elérni. Évek óta képtelenek biztosítani a szükséges takarmányalapot. Az idén is nagy hiány mutatkozik főleg szálas takarmányból, de keverékekből Is gyenge termésük volt. A tavalyihoz hasonlóan legalább százhetven tonna széna vásárlásával számolnak, amelyet részben a szövetkezet tagságától, részben pedig más gazdaságoktól szereznek majd be. A takarmányhiány nem a környezeti adottságok vagy nagy állatsűrűség megváltoztathatatlan velejárója, következménye, hanem hibás elképzeléseknek, a foghíjas termelési módszereknek a következménye, amelyeken a levont tanulságok nyomán változtatni lehet. A gazdaság szakemberei a takarmánygazdálkodás kedvezőtlen helyzetének felszámolását szorgalmazzák. Mirôľ'ls van itt szó? Néhány évvel ezelőtt a meredek lejtőket leírták a szántóterületből. Ennek egy részét — száz-száz hektárt — szőlő-, illetve dohánytermesztésre szánták <— a hátralévő területet pedig füvesítették. A füvesítés! program nem sikerült, mert megfelelő gépi eszközök hiányában nem tudták megoldani a tápanyagpótlást. A gyepterületekről gyenge termést gyűjtöttek be. Közben elhanyagolták az évelő takarmánynövények — lucerna, lóhere t— szántóföldi termesztését. Az idén kezdték el a gyepterületek feljavítását. Jövőre 100—150 hektáros területet újítanak fel. A gazdaságban növelni szeretnék a lucerna termőterületét — feltéve, ha sikerül vetőmagot szerezniük, mert a lóheréhez viszonyítva nagyobb hozam elérését teszi lehetővé. Ч» Közeledik a téli időszak. A takarmánylistán hátra van még a silókukorica betakarítása, de ennél sem ígérkezik nagyobb hozam a tervezettnél. Ezért a szövetkezet a takarmányhiány pótlására minden kínálkozó lehetőséget kihasznál. A kukoricaszárat csak répaszelettel tudják tartósítani. Nagyobb mennyiségű répaszelet beszerzése érdekében felkínálták erőgépeiket a rimaszombati (Rimavská Sobota) cukorgyárnak kisegítésre. A szecskázott kukoricaszárat melasszal keverve a szomszédos gazdaság gépsorain pogácsázni akarják. A rimajánosl (Rimavské Janovec) szövetkezettel Is egyezkedtek friss répaszelet átvételéről, hogy a téli takarmánykészlethez minél később kelljen hozzányúlni. A régi típusú tehénistállőkba egyre nehezebb dolgozókat toborozni. Távlati tervükben szerepel, hogy a péterfalfl (Petrovce) részlegen három épület korszerűsítésével tehénfarmot létesítenek, s ide összpontosítják az egész tehénállományt. A tehenészeti telep körül pedig az állomány egész évi takarmányszükségletét fedező, öntözött feltételek mellett belterjes legelőt létesítenek. A növendékállományt ugyanakkor az almágyl és az ajnácskől (Hajnáőka) részlegre kívánják elhelyezni. Az Itt lévő épületek kevés ráfordítással a célnak megfelelően útalakíthatók. Ha az elképzelésük megvalósul, azaz sikerül az üszőnevelésre való átállás, úgy — a tehénállomány 25—27 százalékos selejtezéséből származó kiesés pótlása, valamint a feledi (Jesenské) nagyhizlaldának kooperációban történő száz darab bikaborjú átadása mellett — jövőre1 a saját utánpótlásukból már 60—70 darab vemhesüsző eladásával számolhatnak. Az idén húsz üszőt a rimajánosi szövetkezet, harmincat pedig a Tornaijai (Šafárikovol Állami Gazdaság vásárolt meg tőlük. A hegyes, dombos vidék kiválóan alkalmas az üszőnevelésre. A legelők fűösszetétele Is jól, csak trágyázni kellene. Egy félesztendőn keresztül a legelő — másként nem értékesíthető — termésén nevelkedhet a szarvasmarha. A rétek feljavításával, a lege-* lök belterjes hasznosításával, valamint a szántóföldi takarmánvtermesztés javításával belátható időn belül kiküszöbölhetik a takarmányhiányt, ame,ly a szarvasmarha-tenyésztés fellendítésének legnagyobb hátráltatója. A gazdaságban a juhtenyésztés fejlesztésére Is adottak a feltételek. Jelenleg 2800 darab juhot — ebből 1300 darab anyajuhot és 250 hízóbárányt tartanak. Az1 idén hatszázzal, az ötéves tervidőszak végére pedig ötezer darabbal növelik a juhállományukat. A hízóállományuk aránylag kicsi, mivel a várgedei (Hodejov) nagyhizlaldának adják át a bárányokat. A gyapjútermelésben élenjárók a járásban. Egyedenként évi átlagban több mint öt kilogramm nyírótömeget érnek el. Még jobb eredményekkel kecsegteti őket egy újabb próbálkozás: a merinó anyajuhokat kiváló tulajdonsággal rendelkező északkaukázusi kosokkal keresztezik, elsősorban jobb minőségű és hosszabb szálú gyapjú elérésére. Az állományfejlesztés egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelő tartási körülmények biztosítása. A szövetkezetben már hozzá Is láttak a szálláshelyek építéséhez. Az egykori vasszerkezetű dohánypajtákat alakítják át téli szállásokká. Juhászutánpőtlásra Is gondolnak. A tapasztalt dolgozók közül ketten végezték el a szaktanintézetet. A tanyákon otthonosan berendezett lakásokban helyezték el őket. Tudják, mindez nagyon fontos, mert sok njúllk a jó szakemberen, s ezért meg kell becsülni őket. Korcsmáros László ve kiselejtezik a beteg, hizlalásra alkalmatlan állatokat. A kiselejtezésnél figyelembe veszik, hogy a mezőgazdasági üzem mekkora férőhely kapacitással rendelkezik, s az állami terv által előirányzott húsértékesítési kötelezettséget. E mutatók alapján az idén a Zselizi (Želiezovce) Állami Gazdaságban és az oroszkai (Pohronský Ruskov) szövetkezetben került a legtöbb haszonállat kiselejtezésre. A járást állategészségügyi intézet illetékesei nemcsak a betegség gyógyítását, hanem annak megelőzését tartják elsőrendű feladatuknak. Megfelelelő berendezésű laboratóriummal rendelkeznek, melynek segítségével kellő képet nyernek az állatok egészségi állapotáról, s az egész állattenyésztés helyzetéről. Az intézet dolgozói rendszeresen látogatják a szövetkezeteket és állami gazdaságokat, hogy időben felhívják a szakemberek figyelmét az egyes állatok kiselejtezésének fontosságára, ileltve időszerűségére. Megállapították, hogy a sertésállomány egy része rendkívül érzékeny a stresszhatásra, ami nagymértékben kihat az elhullásra. A stresszre való érzékenységet különféle külső reakciók kiváltása útján mutatják ki. Tudományosan megalapozott módszerek segítségével igyekeznek a stresszhatásokat mérsékelni. e^ábel—í
