Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-30 / 4. szám

mos berendezések és hálózat karbantartására. Ezen felül bővíteniük kell a pótalkatrészek felújításával kapcsolatos tevékenységet. »- A hronovt Agrostav vállalatnak Idő előtt el kell készíte­nie a tervezett akciókhoz szükséges saját műszaki terve­ket, csökkentenie kell a befejezetlen építkezések számát és minden kapacitásét a döntő fontosságú építkezésekre kell összpontosítania. Biztosítani kell a szállítmányok komplex voltát és az épít­kezések saját dolgozókkal történő megvalósítását. t— a répatermelő körzetekben érvényesíteni kell a „jiéíni és prostéjevo mozgalom“ elveit, amelyek célja, hogy minden hektár területről 5 tonna cukrot nyerjünk. A mezőgazdasági nagyüzemekben komplex módon kell ér­vényesíteni a „náchodi—rychnovl felhívást“, amelynek célja az állattenyésztési termelés tartós fejlesztésének a biztosítása. A mezőgazdasági nagyüzemek részvételének jelentősége a szocialista kezdeményezés és aktivitás mozgalmaiban A szocialista versenynek nálunk már régi hagyományai van­nak. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a nyilván­tartott ágazati dolgozóknak kb. 74,1 °/o-a kapcsolódott be a szocialista versenybe. A verseny tárgyát képező feladatoknak közvetlenül a mező­­gazdasági szervezetek termelési tervfeladataiból kell kiindul­niuk, és ezeket le kell bontani az egyes munkahelyekre. Olyan feladatokra kell őket irányítani, amelyek megoldása éppen a munkakezdeményezés fejlesztése útján lehetséges. Nem lehet bármilyen cselekedetet kezdeményezőnek nyilvání­tani, csupán az olyan jellegűeket, amelyek meghaladják a meghatározott munkafeladatok kereteit és színvonalát. A munkahelyi tisztségek meghatározott feladatkörének példás és tökéletes ellátását sem minősíthetjük a kezdeményezőkészség megnyilvánulásának. Kezdeményezésről akkor sem beszélhe­tünk, ha csak a munka intenzitásának növeléséről vagy üte­mének meggyorsításáról van szó. Ilyen esetben csupán a jobb munkaerkölcsröl beszélhetnénk. Amennyiben azt akarjuk, hogy a szocialista verseny és mindenekelőtt a vállalatközi munkaverseny egyes formái teljesítsék küldetésüket, akkor eleget kell tennünk az alábbi követelményeknek: ф a munkafelajánlásoknak konkrét munkafeladatok és célok megoldására kell irányulniuk; • gondoskodni kell a jóváhagyott munkafelajánlások pontos nyilvántartásáról, azok célkiüzésének, terjedelmének és a megvalósításukhoz szükséges eszközök tervszerű felhasz- Hálásának biztosításáról; ф a munkafelajánlások teljesítését rendszeresen, következe­tesen és felelősségteljesen kell értékelni, és az értékelést a felmerülő hiányosságok kiküszöbölésére irányuló intéz­kedéseknek kell követnie; • a munkafelajánlások teljesítésének eredményeit a munka­­felajánlást teljesítő egyének jelenlétében kell értékelni, és azok jutalmazását az elért eredmények alapján kell meg­valósítani; • a versenyző munkaközösségek között meg kell szervezni a tapasztalatcserét, a jó tapasztalatokat általánosítani és népszerűsíteni kell. Az eredmények értékelésekor és jutalmazásakor érvényesí­teni lehet a jutalmak egész skáláját, a dicsérő elismeréstől kezdve az állami kitüntetésig, vagy a tárgyi és pénzbeli Ju­talmazás lehetőségét. A mezőgazdasági termelésben kibontakozott szocialista ver­senynek nagy jelentősége van a tervfeladatok teljesítését és a termelési hatékonyság növelését célzó rendszerben. A nép­gazdaság fontos ágazatát képező mezőgazdasági termelés fej­lesztését szolgálja. A szocialista verseny lenini elvei, vala­mint a szocialista verseny sikeres kibontakoztatásának továb­bi módjai és előfeltételei széleskörűen érvényesülhetnek a dolgozók alkotó munkájában és munkakezdeményezésében, és mindenekelőtt a vállalatközi munkaverseny keretében. A szo­cialista verseny megfontolt érvényesítése növeli a szervek politikai szervezőmunkájának sikerét és fokozza a munka­kollektíváknak a CSKP XVI. kongresszusán és az azt meg­előző párt- és kormányhatározatok által mezőgazdaságunk elé tűzött feladatok teljesítésére irányuló igyekezete eredményes­ségét. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK: 1. A mezőgazdasági nagyüzemek részvételének fontossága a szocialista kezdeményezést és aktivtást kifejező mozgal­makban. 2. A vállalatközi munkaversenyek formái és gazdasági ered­ményei. A sikeres eredmények példái. 3. Hogyan érvényesítik a vállalatközi munkaversenyt az Önök munkahelyén? V Haladó tapasztalatok iskolája IV. TANANYAG SZERZŐ: ING. MIROSLAV JIŔÍČKA CSC. A A tudományos-műszaki haladás, valamint a mezőgazdasági termelés iparosítási és összpontosítási folyamatának jelenlegi sz.ntjén a dolgozók érdekeltségét mindenekelőtt a mezőgaz­dasági termelés gazdasági hatékonyságának komplex kérdé­seire kell öszpontositani, ugyanakkor távlati célkitűzésként az ország népgazdaságának keretében a mezőgazdaság társa­dalmi hatékonyságának szélesebb körű feladatai tárulnak fel előttünk. A csehszlovák mezőgazdaságnak sok magas tudományos­­műszaki és gazdasági szinten álló vállalata, üzeme van, de olyanok is akadnak közöttük, amelyek eredményei nem érik e! a kívánatos színvonalat. A lehető legjobb eredmények elérésére ösztönző tényező­ként a vállalatközi verseny mutatkozik. Ezen a szakaszon még hatalmas rejtett tartalékaink vannak. a vállalatközi verseny segítségével a közepes eredményű vállalatok az élenjárók közé emelkedhetnek, míg a kevésbé sikeresen gazdálkodó vállalatok elérhetik a közepes eredmé­nyű vállalatok szintjét. Am a szocialista kezdeményezés és az alkotómunka kibontakoztatása az élenjáró vállalatok között is kedvező eredményekkel járhat, de mindenekelőtt elősegít­heti a párthatározatokban foglalt rövid- és hosszútávlatú cél­kitűzések mielőbbi teljesítését A vállalatközi verseny jelentősége és időszerűsége a mezőgazdasági és élelmezésügyi reszort feltételei között A mezőgazdasági és élelmezésügyi reszortban sok kiváló vállalat működik. Nemcsak a termelés minden szakaszán ki­váló eredményeket elérő mezőgazdasági nagyüzemekről van szó, hanem a termelési ágak egészéről Is, ahol az egyes vál­lalatok az illetékes termelési ágra szakosították magukat. Kétségtelen, és ezt a több évet átfogó elemzés eredményei is 1 bizonyítják, hogy az eredmények mögött az emberek állnak, az 6 vezetési művészetük, a problémák leküzdésére irányuló képességeik, az új iránti érzékük, és mindenekelőtt a mező­gazdasági vállalatok minden dolgozójának munkakezdeménye­zése és aktivitása. A CSKP XVI. kongresszusa a CSSZSZK gazdasági és szociá­lis fejlesztését célzó irányvonalának következetes teljesítése megköveteli, hogy a dolgozók az alkotó kezdeményezésüket minden munka hatékonyságának fokozására és minőségének javítására, az állami tervfeladahrk folyamatos teljesítésére, valamint a „kutatás fejlesztés-felhasználás“ ciklusának meg gyorsítására összpontosítsák. „A CSSZSZK 1981—1985. évi fő gazdasági és szociális fejlesztési irányai“ a reszortfeladato­kat a következőképpen fogalmazták meg: „A mezőgazdasági és az élelmiszeripari fejlesztés legfőbb feladata a lakosság szükségleteinek az eddiginél sokrétűbb kielégítése, és a ter­melésben az őnellétottság fokozatos elérése lesz.“ A szocialista mezőgazdasági termelés további fejlesztése megköveteli, hogy a termelést a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum minden szakaszán fokozzuk és így teljesíteni tud­juk a CSKP KB 13. plenáris ülésén kitűzött és a CSKP XVI. kongresszusa által jóváhagyott egyik döntő fontosságú felada­tot — a nép élelmezésének magas színvonalát, valamint az élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok termelésében az őnellátottság fokozását. A legnagyobb figyelmet az önellá­tottság fokozásának alapvető láncszemét képező növényter­melés gyorsabbb ütemű fejlesztésére fordítjuk. Tekintettel a hazai lehetőségekre a gabonatermelés növelésén kívül döntő fontosságúnak tekintjük a terimés takarmányok termelésének fokozását. Lényeges javulást kell elérnünk az Ipari növé­nyek, elsősorban a cukorrépa termesztésében is. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban már hosszabb ideje sikertelenül igyekszünk teljesíteni a cukorrépa- és a cukortermelés tervfelsdatait. Ez a termelési szakasz a mező­­gazdasági és az élelm'szeripari termelés leggyengébb lánc­szeme. Ugyanakkor ez a külkereskedelemben legsikeresebben kamatoztatható mezőgazdasági termékünk ... Már néhány éve Igyekszünk bevezetni hazánkban a cukor­répa terméshozamának növelésére irányuló „jiéíni mozgal­mat“. Ennek alapelve az agrotechnika betartása, a munka­­műveletek számának lehető legnagyobb csökkentése, a nö-UáSlaiatfwzi verseny - a motiváció legiobb eredményekhez vezeti fens

Next

/
Thumbnails
Contents