Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-05 / 22. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. június S. 12 Nagyobb figyelmet érdemel! Ma még többnyire hagyományos tartási módszerek uralják a juhtenyésztést Fotl A juhászat gazdaságossága Párt- és állami szerveink már több ízben foglalkoztak a termőföld védelmével és ésszerű kihasználásával, valamint a talaj termőképességének növelésével kapcsolatos kérdésekkel. így volt ez többek között a XVI. pártkongresszuson és a CSKP Központi Bizottságának 4. plenáris ülésén is. Mindez nem véletlen, hiszen az utóbbi években komoly fogyatékosságok fordultak elő ezen a szakaszon. Erre a CSSZSZK Népi Ellenőrző Bizottsága felülvizsgálásának eredményeiből is következtethetünk. A mezőgazdasági termelés tervszerű fejlesztésére nézve nem kecsegtető az, hogy az 1971—1980-as években a CSSZSZK-ban 241 804 hektárral csökkent a mezőgazdasági földterület, ebből 78 716 hektárral a szántóföld. Annak bizonyítására, hogy a termőföld pazarlása mihez vezetett, csupán egy adatot említünk: a mezőgazdasági földterület csökkenése mintegy 2,8 milliárd korona értékű bruttó mezőgazdasági termelés-kiesést eredményezett. Tény, hogy az utóbbi években rohamosan csökkent a mezőgazdasági földterület — míg 1970-ben egy lakosra számítva 0,64 hektár mezőgazdasági földterület jutott, addig 1980-ban már mindössze 0,45 heUtár. MI idEzte élű A TERMŐFÖLD CSÖKKENÉSÉT? Erre a kérésre nem könnyű választ adni, különösen akkor nem, amikor a mezőgazdasági termelésért felelős szervek tettek olyan kisebb-nagyobb engedményeket, amelyek a mezőgazdasági földterület csökkenéséhez vezettek. A kedvezőtlen helyzetet elsősorban az idézte elő, hogy mind a földterületet igénylők, mind pedig a talajvédelemért felelős szervek nem vették következetesen figyelembe az 1976-ban módosított földvédelmi törvény alapelveit. Továbbá az, hogy a termőföld védelméért felelős szervek, főleg a nemzeti bizottságok elhanyagolták a szántóterületről való gondoskodást, a termőföld területének kiszélesítését, jóindulatúan engedélyezték a mezőgazdasági földterületen belüli szerkezeti változásokat, néhány kivételes esettől eltekintve >— a mulasztókkal szemben — nem éltek eléggé a büntetés, bírságolás adta lehetőségekkel. Legbosszantóbb viszont az, hogy mind a kerületi nemzeti bizottságok, mind a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumok egész sor kivételt engedélyeztek, ami több esetben a különlegesen védett szántóföldre is kiterjedt. Megállapítást nyert az is, hogy az esetek többségében a legjobb minőségű, termőképességű területeket vonták ki a mezőgazdasági termelésből, elsősorban beruházási akciókra, ami a mezőgazdasági termelés szempontjából nehezen érthető. Például az ötödik és a hatodik ötéves tervidőszakban ilyen formában több mint 42 ezer hektár különlegesen védett területet veszítettünk el. Az 5. és 6. ötéves tervidőszak éveiben a CSSZK-ban 90 278, az SZSZK- ban pedig 151526 hektárral csökkent a termőföld. Sajnálatos viszont, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban — az ötödik ötéves tervidőszak valóságához viszonyítva — 72 százalékkal több termőföld „került kl“ a mezőgazdasági termelésből, ami egyöntetűen bizónyítja: az Illetékes szervek nem tettek meg minden tőlük telhetőt a módosított földvédelmi törvény alapelveinek betartása érdekében. NÉHÁNY PÉLDA... Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma, valamint a kerületi nemzeti bizottságok például 1979-ben 527 kivételt engedélyeztek, aminek következtében 557 hektárral csökkent a különlegesen védett termőföld. Ez a kedvezőtlen helyzet 1988-ban is folytatódott, amikor is október végéig 381 kivételt engedélyeztek, ami 410 hektár termőföldet érintett. A CSSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma az 1978 —1980-as években 239 kivételt engedélyezett, aminek következtében 1824 hektárral csökkent a különlegesen védett termőföld. Az utóbbi években a legtöbb problémát a különlegesen védett területek pazarlása jelentette. Ebben e fogalom helytelen értelmezése is közrejátszott. A földvédelmi törvény ugyanis tiltja a különlegesen védett terület mezőgazdasági termelésből való kivonását. A törvény rendelkezései értelmében kivételt csak rendkívül, népgazdasági szempontból fontos beruházási akciók esetében lehet alkalmazni. A kivételekről három hektárig a kerületi nemzeti bizottság, három hektáron felül pedig a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszté rium dönt. A mezőgazdasági földterület csökkenését sok esetben maguk a mezőgazdasági üzemek is előidézték. Például a Čierny Balog-i (Banská Bystrica-i járás) Efsz-ben 1977-ben és 1978-ban — engedély nélkül — felépítettek két juhhodályt és két növendékmarha-istállót, ami 4,9 hektár termőföld elvesztését jelentette. A Závadai Efsz (nagykürtösi járás) az 1974—1980-as években sertéshizlalda építése gyanánt három hektár mezőgazdasági területet foglalt le. Gyakran a szemétdombok létesítése is megengedhetetlen területekre terjed ki. Például Bratlslava-Dúbravka környékén az Investing és a Magasépítő n. v. — a földvédelmi törvény alapelveivel ellentétben, és a földvédelemért felelős szervek beleegyezése nélkül — 9,89 hektár területet devasztáltak, ebből 5,45 hektár volt a szántó. A topofőanyi járásbhn már 1978 óta húzódik öt hektár terület rendezése, ami a Veiké Uherce-i Efsz határában terül el. Ezen a területen a Járási Épltővállalat létesített szemétdombot. Sok helyütt a nemzeti bizottságok nem fordítanak kellő gondot a hatáskörükben levő földterületek hasznosítására, nem tárják fel a nagyüzemi megművelésre alkalmas területeket, nem ellenőrzik a mezőgazdasági üzemeket, hogyan bánnak a termőfölddel, s nem dolgoznak ki a mezőgazdasági üzemek vezetőivel karöltve hathatós Intézkedéseket. Ennek bizonyítására csupán egy adatot: Bratislavában, a 4-es számú Körzeti Nemzeti Bizottság hatáskörében már mintegy tíz éve van egy olyan ötven hektáros mezőgazdasági terület, amelynek hasznosításán csak most gondolkodnak az illetékesek. A felülvizsgálás során pozitív pél dákkal is találkoztak. Például a komáromi (Komárno) járásban a hatodik ötéves tervidőszakban nem csökkent sem a mezőgazdasági, sem pedig a szántóterület, hanem ellenkezőleg: Míg 1976. január elsejével a mezőgazdasági terület 86 564 hektár volt, addig 1981. január elsejével már 87 249 hektár volt, ami 685 hektáros növekedésnek felel meg; a szántóterület ugyanakkor 2142 hektárral 76 568 hektárra nőtt. A növekedés elsősorban a nem mezőgazdasági jellegű földterület talajjavításának köszönhető. A földterületek leltározásakor Is komoly fogyatékosságokra derült fény. A leltározás hozta változások következtében például csupán 1980- ban 72 500 hektárral csökkent a termőföld, ebből 19100 hektárral a CSSZK-ban, 53 400 hektárral pedig az SZSZK-ban. Ugyanakkor 1980-ban az erdők kiirtásával, illetve a nem mezőgazdasági jellegű területek talajjavításával a CSSZSZK-ban 6614 hektár mezőgazdasági területet nyertünk, ebből 2572 hektár volt a szántó. A leltározás eredményeként a CSSZSZK-ban 45 391 hektár mezőgazdasági terület került az erdőgazdaság hatáskörébe, ebből az SZSZK-ban 41706 (a közép-szlovákiai kerületben 22 009) hektár. A termőföld védelméért felelős szervek jóakarólag engedélyezték ezeket a változásokat. A közeljövőben sor kerül a leltározás eredményeinek felülvizsgálására is. A leltározás eredményei megmutatták azt is, hogy az utóbbi években növekszik az átmenetileg műveletlen területek nagysága. Míg a CSSZK-ban 1977. január elsejével 50 983 hektár ilyen területet tartottak nyilván, addig négy év elteltével ez a terület 94 464 hektárra nőtt. Szlovákiában az említett időszakban az átmenetileg műveletlen területek nagysága 6672 hektárról több mint 12 ezer hektárra nőtt. A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumok a szövetségi kormány Elnökségének határozata értelmében feladatul kapták, hogy időtervet dolgozzanak ki az ilyen területek művelés alá vonásával kapcsolatban. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának dolgozói által kidolgozott időterv értelmében 1985-ig talajjavítási munkálatokkal 300 hektár termőföldet nyernek. Csehországban ilyen módszerrel mintegy 25 ezer hektár műveletlen területet „számolnak fel“. Az eddigi tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy nem mindenütt fordítottak kellő gondot az Időtervek betartására, így szükség van azok felelősségteljes átdolgozására. A termőföld védelme és ésszerű kihasználása a lakosság élelmiszerekkel való ellátásának egyik legfontosabb előfeltétele. A jelenlegi kedvezőtlen helyzet mielőbbi felszámolása megköveteli, hogy az emberiség számára nélkülözhetetlen termelőeszközről való gondoskodás ne csak a mezőgazdasági és élelmezésügyi reszort, a talajvédelemért felelős szervek és a mezőgazdasági üzemek elsőrendű feladata legyen, hanem az összes állami, gazdasági és társadalmi szerv és szervezet is rendkívüli figyelmet szenteljen a termőföld védelmének és ésszerű kihasználásának, valamint a talaj termőképessége fokozásának. Ezt a célt szolgálja az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint belügyminiszterének idei márciusi felhívása Is, amelyet lapunk 12. számában közöltünk. (blm) Az iparosodó állattenyésztési ágazatok között sürgetően megoldásra vár a juhtenyésztés is. Ez a jelenség valamennyi fejlett országban felfedezhető. Magyarországon is a hagyományos juhtartás egy-egy szakaszát „iparszerű .megoldások“ váltják fel. így például a mélyalmos tartás helyett rácspadlót alkalmaznak, az anyák legeltetését felváltja a zárt tartás, a sznptatásos nevelés helyett a mesterséges báránynevelés kezd kialakulni. A ketreces báránynevelés és hizlalás gondolatával már évekkel ezelőtt foglalkoztak a szakemberek. A higiénikus ketreces elletés több külföldi országban megvalósult. Mindezek felvetik annak a szükségességét, hogy az évszázadok alatt kialakult hagyományos juhászmesterség továbbfejlődjék — mint más szakma —, alkalmazkodjék a tudomány, a technika új eredményeihez. A nagy állományú juhtenyészetek többnyire ritkán lakott és kiterjedt legelőterülettel rendelkező államokban találhatók, ahol a gyapjútermelés — főleg a finomgyapjú termelése — az elsőrendű cél. A kiterjedt állománylétszámnak leggyakrabban a külterjes tartás és az igénytelen, lassan fejlődő juhfajta a kísérő jelensége, amely azonban az említett viszonyok között a leggazdaságosabbnak tekinthető. A belterjes tartás ugyanis olyan mértékű beruházást és termelési költségeket igényelne, amely a bevételből az adott körülmények között nem térülne vissza. Az ismertetett közgazdasági viszonyok ellentétével találkozunk azokon a területeken, ahol a juhászat a maximális „belterjesség“ irányába halad. A területek népsűrűsége nagy, a szántóföldi művelés és kertgazdaság a legelőt csaknem kiszorítja. A feltétlen legelő már olyan kis értékű, hogy a tenyésztett nagy igényű juhfajta számára takarmánybázist nem jelent, legfeljebb jártató területnek tekinthető. A különféle növények után visszamaradt tarlók gyors leszántása miatt a juhászat számára nagy jelentőségű őszi tarlólegelők már hiányoznak. A termelés elsőrendű célja a „hústermelés“, amelynek érdekében nagy növekedési eréllyel rendelkező, hústípusú juhfajtákat tenyésztenek, amelyeket azonban ritkán fejnek. Nyírósúlyuk kicsi, gyapjúk többnyire durva, de nagy a gyapjűtisztasági százalékuk (rendement). A heterózishatás érvényesítése érdekében a fajták keresztezése folyamatosan mindig nagyobb tért hódít és a megnövekedett testtömeg miatt az egységnyi földterületre kisebb juhlétszám jut. Az ismertetett körülmények között tehát az állattartás intenzitásának fokozása az indokolt. A juhászat fejlesztésének legmegfelelőbb módja a belterjesség növelése, amelynek u tartási és takarmányozási körülmények javulásában kell megnyilvánulnia. Belterjes tartás mellett a tenyésztői munka is eredményesebb, mert az értékmérő tulajdonságok tekintetében jobb genetikai adottságokkal rendelkező juh a termelésben csak annak megfelelő tartási és takarmányozási viszonyok között tudja örökletes tulajdonságait valóra váltani. „Külterjes“ viszonyok között a három termelési irány — gyapjú, hús, tej — közül a gyapjú képviseli a termelés legfontosabb célját. A belterjesség növekedésekor a tenyésztés fokozatosan a hústermelés irányába módosul. A gyapjútermelést már csak másodrendű célnak tekintik, mert a lakosság húsigényének kielégítése a fontosabb feladat. Azonban a belterjesség is relatív, s a mindenkori közgazdasági viszonyok függvénye. A gazdasági optimum, illetve a jövedelmezőség ökonómiai határának elérése érdekében a juhászat vezetője a termelésre fordított költségeknek azt a szintjét válassza ki, amely az adott közgazdasági viszonyok között a legnagyobb bevételt biztosítja. E tekintetben az állami gazdaságok vagy a szövetkezetek termelési körülményeit, legeltetési és értékesítési lehetőségeit a gazdaság egyéb állatállományával és üzemágaival összhangban kell mérlegelni. Magyarországon például a juhászat egyoldalú külterjes gyapjútermelő jellege a szántóföldi növénytermesztés fellendülésekor változtatta meg irányát. Napjainkban Magyarországon, de Szlovákiában is a közgazdasági adottságok következtében a juhtenyésztés az előzőekben ismertetett két szélsőség között helyezkedik el. A juhászatot tehát még a nyári legeltetésre — a szántóföldi művelésre nem alkalmas területek fűhozamának a hasznosítására —, de már az intenzív téli tartásra kell alapítani. Szakemberek megfigyelése szerint a juhászat jövedelmezőségét még döntően befolyásolja a kevésbé értékes, ún. melléktermékeknek a hasznosítása, takarmányozási célból. Mivel a termelési költség 70 százalékát a takarmányozás terheli, ez idő szerint sem fejőberendezések, sem a juhászat számára tervezett különleges — például ellető — épületek alkalmazása nem tudja az állomány összpontosításával együttjáró jövedelemcsökkenést pótolni. Magyarországi tapasztalatok alapján beigazolódott, hogy az egyoldalú gyapjútermeléssel viszonyaink között a gazdaságosság optimumát már nem lehet elérni, ezért fokozatosan a hústermelést kell előnyben részesíteni. Azonban nem hanyagolható el a lényeges költséget nem igénylő „tejtermelésből“ 'származó bevétel sem. Az ismertetett irányzat a fokozatosan növekvő belterjességre jellemző, ahol az elletés és a bárányhizlalás tekintetében már „zárt tartásra“ és intenzív takarmányozásra kell törekedni. • A juhászat belterjességét folyamatosan kísérjük figyelemmel. Az optimális szinttől sem elmaradni, sem azt túlhadani nem szabad. Ahol a juhászat intenzitása nem éri el vagy már túlhaladta az adott közgazdasági viszonyok között megkívánt szintet, ott a jövedelmezőség sem érheti el az optimumot. Éppen ezért fokozott figyelmet érdemelnek a jövőben a takarmányozási és épületberuházási költségek, mert a legnagyobb elmaradás ezeken a területeken tapasztalható. Márpedig a gazdaságosság kérdése a termelésre ható össztényezőktől függ. Dr. LÁSZLÓ LÁSZLÓ kutató mérnök Hogyan használják ki a trágyát? A tápanyagpótlás, valamint a műtrágya- és az istállótrágya-tárolás helyzetéről tárgyalt a Királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Állami Gazdaság vezetősége. A tanácskozáson sző volt a vegyszerek ésszerű hasznosításáról Is. A szakemberek leszögezték, hogy a növénytermesztés színvonalának emelése, a termésátlagok növelése a talaj termőképességének szüntelen javításával érhető elf Ennek alapvető feltétele a tervszerű szerves- és műtrágyázás, valamint a talajjavítás. Az állami gazdaság 6576 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik. Ebből háromezer hektár kedvezőtlen adottságú, tápanyagokban szegény talaj, ezért a termelés növelése érdekében fokozott szervestrágyázás és műtrágyázás szükséges. Létrán László agrármérnök, a gazdaság egýik növénytermesztője elmondotta, hogy az évi istállótrégyaszükségletük 56 ezer tonnára becsülhető. Ez a mennyiség a szántóföld huszonöt százalékára, azaz. 1200 hektárra volna elegendő. A valóságban ennyi istállótrágya nem áll rendelkezésükre, a hiányt tőzeggel pótolják. Hová kallódik el az istállótrágya? Annak idején legalább 40 tonna istállótrágyát hordtak ki hektáronként. Ezáltal összesen 540 kiló NPK- hatónyag kerütl a talajba. Ma más a helyzet. Noha a gazdaságnak tizenegy tagú komplex trágyázás! csoportja van, amely naponta 14 hektárnyi területen elvégezhetné a trágyázást, munkájuk hatékonysága elmarad. Ugyanis az alkalmi trágyatelepekre kihordott lstállótrágya a helytelen kezelés — ha egyáltalán lehet kezelésről szó .— folytán lassan erjed, és a tápanyagveszteség a harminc százalékot is meghaladja. A trágya kihordása Is alkalomszerűen történik. Előfordul, hogy a trágyát a parcella szélére hordják, s ez minden. Ebben az esetben a tápanyagveszteség az ötven százalékot is e'léri. Az sem mellékes, hogy ilyen esetben a rakodást kétszer, a kiszórást pedig külön meg kell fizetni. Komoly problémát Jelent, hogy az állami gazdaság egyetlen kiépített trágyateleppel sem rendelkezik. Hiányoznak a trágyalétároló medencék Is, aminek következtében eliszaposltják az istállók környékét. — Több intézkedés történt a helyzet javítására — magyarázza Látrán László. — Ugyanis ezidáig hét mezei trágyatelepet létesítettünk, ahol a szerves trágyát megfelelően kezelhetjük és így a tápanyagveszteséget is csökkenthetjük. Az istállótrágya mennyiségét az állatállomány határozza meg, ezért nem növelhető tetszés szerint egyik napról a másikra. A talajerőpótlását a mütrágyaadagok növelésével akarják biztosítani. Sajnos a rendelkezésre álló műtrágya mennyiségében és hatóanyagtartalmában is jelentős veszteségek keletkeznek a nem megfelelő tárolás miatt. A veszteségek esetenként a 15—20 százalékot is elérik. Ezen a helyzeten is mielőbb szeretnének változtatni. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a termőtalaj alapvető termelőeszköz, a legnagyobb természeti kincs. Termőképességének fokozása társadalmi érdek. Ezt kell szem előtt tartaniuk a Királyhelmeci Állami Gazdaság dolgozóinak. ILLÉS BERTALAN
