Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-29 / 21. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. május 29. A szójatermesztís gyakorlati tapasztalatai Szövetkezetünk szójatermelésében az elmúlt évek során Jelentős i— 0,67—1,54 tonna közötti — Ingadozások mutatkoztak a hektárhozamok alakulásában. A termelés fellendítését az előirányzott vetésterület évenkénti változása is nagy mértékben hátráltatta. Mindez arra késztetett bennünket, hogy a szója termésének stabilizálása érdekében, az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, korszerű termelési technológiát dolgozzunk ki. Figyelmünket a következő tényezőkre összpontosítottuk: ф a termőterület és az elővetemény kiválasztása; ф a talaj tápanyag-ellátása és előkészítése; ф az adottságainknak legmegfelelőbb fajtaválaszték és a vetés; ф a növényápolás és az öntözés; # a betakarítás ás szárítás. A szója általában jó táperejű, s kedvező vlzgazdálkodású vályogos talajt igényel. Am a csapadékra lényegesen érzékenyebben reagál, mint a talajadottságokra. Ezért laza ho-Horváth István, a mostovái Vörös Csillag Efsz elnöke moktalajon Is termeszthető, kisebb termésingadozással. Gyengén savanyú (5—6 pH) és gyengén lúgos (8 pH) kémhatású talajokon egyaránt sikerrel termeszthető. A gabonafélék jő előveteménynek számítanak, mert a gyomirtásukra alkalmazott szerek a széles levelű évelő gyomnövényektől jelentős mértékben mentesítik a talajt. A talajelőkészítés tarlóforgatással kezdődik. Ezt követi a forgatott talaj felszínének a kezelése, majd az őszi mélyszántás. Fontos, hogy a mélyszántás mélyebb legyen, mint a gabonafélék esetében, ugyanis a szója mélyebben gyökerezik. Az őszi mélyszántás után a talajt lesimítjuk. Ezáltal egyrészt a talaj téli nedves-* ségtartalmának a megóvását biztosítjuk, másrészt pedig a télutói időszakot is kihasználhatjuk a műtrágyák kiszórására. Ezáltal enyhíthetünk a tavaszi munkák felhalmozódásán. A talaj foszfor- és kállumkészlete nagymértékben befolyásolja a tápanyagellátást. A szója mélyebb talajrétegekből is fölveszi a foszfort és a káliumot. Ezt figyelembe vesszük a műtrágya adagjainak meghatározásakor. A nitrogéntrágyázás részben attól függ, hogy a szőjaterinesztésre szánt parcellán utoljára mikor termesztettünk hüvelyeseket. Gazdaságunkban rendszerint 48—64 kiló nitrogénhatóanyagot, ugyanannyi foszfor- és 64—90 kiló káliumhatóanyagot alkalmaztunk hektáronként. A- mennyiben kombinált NPK-műtrágyát használunk, a kálisó egyharmadát az őszi mélyszántással beszántjuk. A többi műtrágyát pedig tavasszal, a magágy előkészítése során juttatjuk be a talajba. A tavaszi talajelőkészítéssel a megfelelő aprómorzsás magágy kialakítására törekszünk. Ezáltal kedvező feltételeket biztosítunk a szója kezdeti fejlődéséhez. Utolsó műveletként i— a vetés előtt — a trifluralin hatóanyagú Treflan gyomirtószert dolgozzuk be a talajba (egy hektárnyi területre 400 liter vízben 3,5—4 liter vegyszert oldunk fel). Optimális, ha a vegyszert 5—6 nappal a vetés előtt alkalmazzuk. A gyomtrtószert a trifluralin illékonysága miatt azonnal és tökéletesen be kell dolgozni a talajba, lehetőleg 6—8 cm mélyre. Ez a herblcldhatás elérésének egyik alapvető feltétele. A vegyszerezés elvégzésére a SKODA 180-as traktorra szerelt permetezőgép a legalkalmasabb. A vegyszert a traktor után haladó komblnátorral vagy tárcsával dolgozzuk be a talajba. A biztonságos szójatermesztésnek egyik alapvetően fontos tényezője a megfelelő fajtaválaszték. A szójatermesztéssel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek egyaránt azt javasolják, hogy a biztonságos termés elérése érdekében két, esetleg három fajtát kell besorolni a termesztésbe. A fajtaválasztékot az egyes fajták tenyészideje határozza meg. A rendelkezésünkre álló fajtaválasztékból a következő összetételt ajánlhatjuk: a termőterület harminc százalékán az I. Sz. 16-os fajta, amelynek tenyészideje 7—9 nappal rövidebb, mint az I. Sz. 10-ső, a terület ötven százalékán a I. Sz. 10-es fajta, a terület húsz százalékán pedig a 3—5 nappal hosszabb tenyészidejű Dunajka fajta termesztése célszerű. A vetést az SPC 6-os vetőgéppel végezzük. Ehhez a 4,5 mm-es furatú vetőtárcát alkalmazzuk, a 16-os lánckerékkel a 11-est hajtatjuk. A vetőgép teljesítménye aránylag kicsi, mindössze 6—8 hektár naponta. A teljesítmény növelése érdekében két SPC 6-os vetőgép összeszerelésével is próbálkoztunk, de a vetés nem volt egyenletes. A vetőmag mennyisége az ezermagsúlytól és cslraképességtől függ. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a vetőmag egyenletes eloszlása mellett egy hektárnyi területre hatszázezer csíraképes mag kerüljön. Ügyelni kell arra is, hogy a vetőmag egyenletesen 4—5 centiméteres mélységbe kerüljön a talajba. Ezáltal az egyenletes kelést s az erőteljes kezdeti fejlődést biztosítjuk.» A szója magasabb páratartalmú levegőt igényel, főleg virágzás előtt, s a virágzás időszakában. Ezért arra törekszünk, hogy a szója a vetésforgóba a folyók mentén húzódó vagy öntözhető parcellákra kerüljön. A szója vízigénye közel kétszer akkora, mint például a gabonaféléké vagy a kukoricáé. Annak ellenére, hogy a szója melegkedvelő növény — évi hőigénye 2200—2500 Celsius-fok — az előző két esztendő időjárási viszonyai igazolják, hogy a hozamok alakulásában lényegesen nagyobb szerepet tölt be a vízszükséglet biztosítása. A tenyészidő folyamán a sorközi növényápolást KRX 600-as rotációs sarabolókkal végezzük, szükség esetén kétszer is. Gyomirtásra a bentazon hatóanyagú Basagran gyomirtószert alkalmazzuk: 2—3 liter vegyszert 300—400 liter vízben feloldva. A szóját az E—512 kombájnokkal takarítjuk be. Hátrányuk, hogy nincsenek ellátva talajkopírozó berendezéssel. Ennek következtében a magveszteség a tíz százalékot is meghaladhatja. A betakarítási veszteségek csökkentése szempontjából az SK— 4-es kombájnokat alkalmasabbnak tartjuk még akkor is, ha a magtisztítás többletköltséggel jár. A szójatermesztésben Jelentős problémát okoz a mag szárítása, amit minden esetben el kell végezni. Az elmúlt években a szója szárítását a felvásárló üzem végezte. Mivel a szállítása határidőhöz volt kötve, a hosszabb tenyészidejű fajták esetében kénytelenek voltunk korábban elvégezni a betakarítást, ami nagyobb súlyveszteséggel járt. A SIROKKÓ típusú gabonaszárítő felépítésével ez a probléma gazdaságunkban megoldódott. A szójatermesztésben szerzett tízéves tapasztalatok nyomán elmondhatjuk, hogy természeti adottságaink között érdemes a szója termesztésével foglalkozni, ha a fent említett nehézségeket kiküszöböljük. A rendelkezésre álló fajták körzetesítése lehetővé teszi a gépsorok Jobb, gazdaságosabb kihasználását is. Ugyanis a szója sortávolsága a répáéval azonos, így a vetés és a sorközi művelés ugyanazon gépekkel végezhetők. A betakarításra pedig a gabona-, vagy kukoricakombájnok alkalmazhatók. Sem a vetés, sem a betakarítás Időszaka nem esik egybe a fent említett főnövényekével. A szója biztonságos termesztése szempontjából nagyon fontos az agrotechnikai fegyelem betartása. HORVÁTH ISTVÁN, a hidaskürti (Mostová) Vörös Csillag Efsz elnöke AJ6 minőségű tömegtakarmányokra alapozott szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése — mind az állomány, mind a hasznosság növelése szempontjából — az egész mezőgazdasági termelés intenzívebbé tételének egyik alapvető feltétele. Ezért nemcsak hazánkban, hanem világszerte keresik a tömegtakarmánytermelés mennyiségi és minőségi növelésének lehetőségét a termelési költségek, az energia- és a munkaerő-szükséglet csökkenése mellett. ' Ökonómiai elemzések szerint a tej- és hústermelés önköltségeinek 55— 65 százalékát a takarmányozási költségek teszik ki. Abszolút számokban kifejezve ez annyit jelent, hogy egy liter tej kitermelésére átlagban 1,4— 1,6 korona, egy kiló súlygyarapodásra pedig 7—10 korona értékű takarmányt forditnnk. Világos, hogy ezen a téren Jelentős tartelékok vannak, s ezek feltárása a szarvasmarha-tenyésztés gazdaságosabbá tételéhez vezet. Felmerül a kérdés, vajon milyen módon érhetjük el a célokat hazánk kukorica- és cukorrépa-termelő körzeteiben? A takarmánynövények nagy és stabil termésének egyik alapvető feltétele a talaj nedvességtartalmának biztosítása. Kísérleti eredmények szerint a takarmánynövények zavarmentes fejlődéséhez — a tenyészidő alatti átlagos 15—16 °C hőmérséklet mellett — hozzávetőlegesen 450—500 milliméteres, a tenyészidő folyamán egyenletesen szétosztott csapadékra van szükség. Enélkül az átlaghozamok évjáratonként jelentősen — 30 —40 százalékos eltéréssel — ingadoznak. Ez a szarvasmarha-tenyésztésre és az ágazat gazdaságosságára egyaránt negatívan hat. Minél belterjesebb a takarmánynövények termesztése, annál nagyobb termésingadozások tapasztalhatók. A megoldást elsősorban az öntözésben kell keresni. Az öntözés hatására természeti adottságaink között az összes növénykultúránk közül a takarmánynövények reagálnak a legnagyobb termésnövekedéssel. Öntözött körülmények között silókukoricából 17— 19, lucernából 17—18, lóheréből ISIS, évelő gyepnövényekből 21—22, egyéves perjéből pedig 23—24 tonnás hektárhozamok érhetők el, szárazanyagban számítva. A jelenleg termesztett takarmányfélékből hektáronként 6—В tonna szárazanyagot takarítunk be átlagban, miközben egy számosállatra számítva 0,50—0,70 hektárnyi terület szükséges. Ezt nem engedhetjük meg magunknak a rendelkezésünkre álló korlátozott termőterület miatt, de közgazdasági szempontból sem. Minél nagyobb takarmánytermő terület szükséges egy számosállat ellátásához, annál nagyobbak az ágazat termelési költségei Is. ÖNTÖZÉS: a gazdaságos termelés biztosítéka Az elemzések arra utalnak, hogy közgazdasági és állattartási szempontból a zöldtakarmányozást a legkedvezőbb takarmányozási módszernek tekinthetjük. A legeltetés 25— 30 százalékkal, az istállós zöldtakarmányozás pedig 15—20 százalékkal olcsóbb a tartósított takarmányok etetésével szemben. Ha az öntözött körülmények között termesztett takarmánynövényeket ebből a szempontból értékeljük, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a szántóföldön termesztett fütélék a leggazdaságosabbak. Amellett, hogy nagy mennyiségű zöldanyagot termelnek a fajok és fajták megfelelő kiválasztásával, szakaszos öntözéssel és trágyázással a zöldtakarmányozás időtartamát 180—210 napra is megnyújthatjuk. Előnyös, ha a belterjes gyepeket az állattartó telepek közelében legfeljebb másfél kilométernyi távolságra telepítjük. A terület nagyságának a megítélésekor a feltételezett termésből, valamint az állatállomány összetételéből és napi takarmányszükségletéből indulunk ki. Természeti adottságaink között 60—80 tonna zöldanyag-terméssel számolhatunk hektáronként. Egy hektárnyi gyepterület — 50—60 kiló fejadagot alapul véve — 5—7 tehén takarmányellátására elegendő. Az egyöntetű, egyenletes növényzet kialakításához nagyon gondosan elő kell készíteni a magágyat. Vetés előtt gyomirtás szükséges. A vetés kora tavasztól augusztus végéig végezhető 11—12 centiméteres sortávolságra és 1,5—2 centiméteres mélységbe. Két három komponensből összeállított egyszerű keverékek a legalkalmasabbak az öntözött körülmények közötti termesztés és nagy adagú nitrogéntrágya alkalmazása esetében. A fűfélék közül a réti csenkesz, az angol perje és a réti perje, a herefélék közül pedig a vöröshere, a fehérhere és a lucerna a legalkalmasabbak. A zöldanyag fokozatos növekedése érdekében szükséges, hogy a terület egynegyedén korai, felén középkésői, egynegyed részén pedig kései fajokat, illetve fajtákat termesszünk. A gyepnövények nagy adag nitrogéntrágyát igényelnek. Az évi műtrágyamennyiség hatóanyagban számítva a következő határok között Így, gépek segítségével a palántázás ts könnyebb Fotó: —bor és arányban ajánlható: foszfor 53— 62 kg, kálium 100—113 kg, nitrogén 250—300 kg. A műtrágyázás mellett a nyomelemek adagolásáról se feledkezzünk meg. A nitrogén jelentős mennyiségét karbamid vagy trágyalé formájában is kijuttathatjuk a talajra. A gyepnövények nagy párolgási együtthatójuk, termőképességük és sekély gyökérzetük következtében igen igényesek az öntözésre. Az átlagnak megfelelő csapadék esetében 200—220 mm öntözővíz-mennyiséggel 8—7 adagolásban kell számolnunk. Az öntözési idény április második dekádjától szeptember közepéig tart. Az öntözést úgy kell irányítani, hogy a talaj kihasználható vízkapacitása 40 cm mélységig hatvan százalék alá ne csökkenjen. Célszerű, ha az öntözést az egyéb agrotechnikai tényezőkkel — a hasznosítás módjával, a trágyázással stb. — összehangoljuk. A munkát úgy kell szervezni, hogy 3—4 nappal az adott szakasz legeltetése előtt befejezzük az öntözést. Vízhiány esetében pedig legalább három nappal a legeltetés után be kell indítani az öntözést. Ugyancsak alapvető agrotechnikai tényező a gyepterületek hasznosítási módjának helyes szervezése. Előnyös, ha a szakaszos legeltetést kaszálással kombináljuk. Hazai és külföldi eredmények egyaránt igazolják, hogy a megfelelően szervezett legeltetés ökonómiailag előnyös ezer tehén vagy háromezer növendékmarha összpontosítása esetében is. Alapvető feltétele a szakaszok számának s az egyes szakaszokon belül a legeltetett állomány nagyságának a helyes meghatározása. A legeltetés szervezésekor szem előtt kell tartani azt, hogy a legelő nem kifutó, hanem „etetővályú“. Az állatokat csak annyi ideig tartsuk a legelőn, amíg nem vették fel a kellő mennyiségű takarmányt. Kaszálás esetén olyan tartósítási technológiát kell alkalmazni, amely lehetővé teszi legkésőbb öt napon belül a terület letisztítását bármilyen időjárási viszonyok között. Természetesen a legeltetésre az állatokat fel kell készíteni. Ezért egy-két héttel a legeltetés kezdete előtt kifutókba hajtjuk az állatokat. Ne feledkezzünk meg az állategészségügyi vizsgálatról sem. A legeltetés ideje alatt a tápanyag megfelelő összetételére is ügyeljünk. Szükség esetén nagyobb szárazanyagtartalmú szilázzsal vagy takarmányszalmával egészítsük ki a napi fejadagot. A legeltetés a szarvasmarhák takarmányozásának leggazdaságosabb módszere. Nemcsak az élőmunka, a szállítóeszközök és az energiamegtakarítás szempontjából előnyös, hanem állategészségügyi szempontból is. A jó minőségű legelő hasznosítása erőtakarmányok adagolása nélkül is lehetővé teszi a napi 10—15 literes fejésl átlag elérését. A takarmányozási költségek egy liter tej kitermeléséhez egy koronára, egy kiló súlygyarapodás eléréséhez pedig négy koronára csökkennek. Az öntözéses takarmánytermelésre alapozott szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése egyik legcélravezetőbb útja a CSKP Központi Bizottsága 4. plenáris ülésén hozott határozatok megvalósításának. MICHAL SANTA mérnök, a Bratislava! öntözőgazdasági Kutatóintézet dolgozója A trágyázás hatása az élelmiszerekre Mezőgazdasági kutatók megállapítása szerint trágyázáskor többnyire olyan anyagok jutnak a talajba, amelyek a növényeknek alkotórészei, és nélkülük nem épülhet fel a növényi szervezet. Függetlenül attól, hogy szerves trágyát, vagy műtrágyát használunk-e, a növények a tápanyagokat a talajból ásványi formában veszik fel. Kérdés: mennyiben befolyásolják a növények „minőségét“? A minőségi mutatók három fő csoportra oszthatók: érzékszervi, technológiai és táplálkozás-élettani jellemzőkre. Az érzékszervi minőséget a kálium és a foszfát előnyösen befolyásolhatja, a nitrogén azonban »— függetlenül a szerves vagy szervetlen eredetétől >— hátrányos hatású lehet. Az érzékszervi jellemzők hatását nehéz megítélni, mert ezek teljesen szubjektivek. A technológiai piinőség különösen a raktározáskor és a feldolgozáskor lényeges. A hasznosttés célja szabja meg, hogy mikor előnyös valamelyik hatóanyag fokozott alkalmazása. így például a búzától magas kéményitőtartalmat kívánunk, ehhez nagyobb mennyiségű nitrogén szükséges. A sörárpa mlnóségére viszont a bő nitrogéntrágyázás kedvezőtlenül hat. Gyümölcsféléknél a talaj ]6 káliumellátása javítja a tárolhatóságot, a túlzott nitrogéntartalom azonban rontja. Bonyolultabb kérdés a tápllákozás-élettani jellemzés. Kutatók megfigyelték, hogy a biológiai érték a több nitrogén adagolásával általában csökken, az emészthetőség viszont Javul. Bár a trágyázással általában káros anyagok nem képződnek, bizonyos esetekben előfordulhat a nem kívánatos anyagok (például nltrit, nltro-aminok, nehézfémek) töménységének növekedése. Mindent összevetve azonban megállapítható, hogy az élelmiszerek minőségére a trágyázásnak általában nincs befolyása, legfeljebb egyes jellemzőket lehet vele egyes növényeknél megváltoztatni. így a szokásos műtrágyázás nincs káros hatással az emberi táplálkozásra, viszont optimális trágyázással jelentős mértékben növelhető a termékek mennyisége és minősége. Dr. LÁSZLÓ LÄSZLÖ tudományos kutatő
