Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-29 / 21. szám

1982. május 29.

SZABAD FÖLDMOVES

7

Számtalanszor hangsúlyozott igazság, hogy célunk i— a fejlett szocialista társadalom építésének betetőzése, s a mind teljesebb életű embertípus nevelése —i csak a politikai ,a gazdasági, az ideológiai és a kulturális élet együttes fejlesztésével érhető el. Ahogyan gazdasági és társadalmi fejlődésünk döntő hatással volt és van kulturális életünk feltételeinek és szükségleteinek alakulására, ugyanúgy a népgazdaság és a kultúra előtt állő feladatok megoldásának ma és holnap alapvető feltétele a legszélesebb értelemben vett kulturális élet kibontakoztatása.

A közösségeknek és az egyénnek sok lehetőség között lehet és kell választania. Ha úgy tetszik, korszakot zárunk és nyitunk napról napra. Nemcsak a befogadás, az igény Is változott, így az lgényébresztésnek Is új lehetőségei nyíltak és nyílnak.

Másképp merül fel például ma az Irodalom kérdése az egyén életében, akt nem utolsósorban az irodalomban keresi a választ a „hogyan éljen“ kérdésre, arra, hogy életének ml az értelme, miben keresse a maga boldogulását.

Irodalmunk elsőrangú feladata az, hogy ábrázolja a jelent. Ezen belül a „gazda tudatával“ kell szembenéznie azokkal a konfliktusokkal, amelyek megvannak, s amelyeknek megoldása elsősorban természetesen nem az irodalom feladata, de a pártos, a nép lránt elkötelezett Irodalom hű segítőtársa lehet és kell hogy legyen a pártnak.

■ Hazai magyar irodalmunk értékét is elsősorban művészi kvalitása, egyéni hangvétele, a tartalom és a forma egysége határozza meg. Mindezek tudatában elmondhatjuk, hogy Irodalmunknak egészséges a gyökere. Ha századunk nagy Ügyére, a szocializmusra és az emberiség örök gondjára, a béke sorsára, s a kettő összefüggésére gondol, milyennek Ítéli Íróink és költőink hitvallását?

— Kultúrtörténeti tény, hogy háború utáni nemzetiségi irodalmunk az ötvenes évek elején a szocialista eszmék igenlésének és gyakorlati elfogadásának a jegyében indult. Olyannyira - azonosult ezen eszmékkel, hogy a szocialista társadalom elméleti képét valóságként fogadta el, ábrázolandó modellként, ebből következett korai, erős sematizmusa. A születő irodalom szocializmus-igenlése érthető és természetes: a nemzetköziség eszméjének a gyakorlati érvényre jutása, a szocialista társadalom építésének kezdete irodalmunk létét tette lehetővé. A szlovákiai magyar nemzetiségi irodalmat a szocializmus szülte. Ezért később, amikor irodalmunk öntudatosodása folyamán gyökereit, hagyományait kereste és az első köztársaság Irodalma felé tájékozódott, elsőként a háború előtti kisebbségi korszak szocialista irányvételfl írásbeliséget — Fábry Zoltán, Forbáth Imre, a sarlósok stb.

>— fedezte fel. A múlt képe azóta árnyalódott számunkra, de irodalomtörténetünk figyelmének középontjában továbbra is a szocialista irányultságú alkotók munkája áll.

Hasonlóan szólhatunk irodalmunk a béke ügyével kapcsolatos álláspontjáról is: indító nemzedéke — a mai ötvenévesek — a háború alatt eszméltek, ösztöneikben és idegeikben hordozzák a háborús rombolás elleni tiltakozást, és jövőképük, éle-Közös feladat, közös felelősség

Beszélgetés Duba Gyulával, a Szlovákiai frók Szövetsége magyar szekciójának titkárával

tes távlataik egybeesnek az emberiség békevágyának megfogalmazódásával. Irodalmunknak ezt a vonását elemi erővel befolyásolta és alakította Fábry Zoltán hatalmas intenzitású háborúellenessége és közírói békeharca. Ilyen gyökerekből táplálkozik mai irodalmunk társadalmi elkötelezettsége és egyetemes békevágya, melyeket — valóságérzésében és eszmei programjában — ma is magáénak vall, íróink pedig vállalnak.

■ Az egyetemes gondolatsort most fordítsuk arra az összefüggésre, melyet alkotóink számára a nyelv és a szellemi helyzet gyakorlati munkaterületként felkínál. Mi a véleménye

a hazai magyar irodalomról? Meglátásai szerint miben áll az alkotók felelőssége?

— Irodalmunk komoly eredményei közé tartozik — véleményem szerint — az a tény, hogy három évtized alatt megfogalmazta és kidolgozta adottságainak és saját helyzetének elméletét, felmérte létét. Ezen belül tudatosította a csehszlovákiai szocialista írásbeliségen és kultúrán belüli helyzetét, e kultúrkontextushoz való fűződését, konkrét társadalmi kötődéseit, de ugyanakkor hitet tett nyelvi és történelmi hagyományaihoz való ragaszkodása, az összmagyar kultúrához való tartozása mellett is. Ezek a tényezők határoznak meg minden önálló létre számot tartó irodalmat: nyelv, történelmi hagyományok és társadalmi helyzet. A nyelv alapja — biztosítja — az írói alkotómunka lehetőségét, a történelem a valóságlátás, eszmei állásfoglalás és formakultúra alapjait biztosítja, mig a konkrét társadalmi miliő szabja meg az alkotói célokat, lehetőségeket, programot. Irodalmunk felelőssége ott kezdődik, hogy öszszes kötődéseit egyformán komolyan vegye, benső egységükben élje át

őket, és célkitűzéseiben, fejlődésében többirányú kötődéseinek az egységéből új eszmei és esztétikai minőségek létrehozására törekedjen. Az alkotók személyes felelőssége pedig abban áll, hogy ne feledjék népi kötődésüket: íróink a csehszlovákiai magyar nemzetiség szószólói, sajátos kultúrájának továbbfejlesztői, létének kifejezői.

■ Lépjünk egyet a térben, mai költészetünkig. Bizonyos jelek arra vallanak, hogy szaporodik a verset írók, s csökken a verset olvasók száma. Ha ezzel egyetért, mi lehet a jelenség oka? Költői igénytelenség, netán a költészet magánüggyé szelidülése, közéleti tartalmának csökkenése?

— Bizonyos, hogy korunkban a költészetnek — irodalomnak — hatalmas riválisa lett a televízió, amely — látszólag — kényelmesebb körülmények között és mintegy sűrítve adja, amit az irodalom nyújt: a verseket kiváló előadó művészekkel mondatja el, elbeszéléseket, regényeket sugároz egy-másfél órás feldolgozásban, s a néző a műsorokat kényelmes és otthonos környezetben élvezheti. A tapasztalatok mégis azt bizonyítják, hogy a borúlátás ellenére a televízió mégsem helyettesíti — helyettesítheti — az olvasást, valószínűleg azért, mert a könyv mintegy társszerzőjévé avatja olvasóját és mélyebb művészi élményt biztosít számára, mert az olvasónak sorról„sorra, szóról-szóra és oldalról-oldalra 'át kell élnie a szöveget és a saját képzelete alapján újraértelmezni azt. Bizonyító adataink nincsenek, de az az érzésem, hogy az emberek ma sem olvasnak kevesebbet, mint azelőtt, hanem Inkább többet, legalább is abból a tényből, hogy ma több könyv fogy el, mint régebben, erre következtethetünk.

Annak, hogy a költők száma gyarapodik, csak örülhetünk. A növekvő számok irodalmunk fejlődéséről, életképességéről és utánpótlásának töretlenségéről tanúskodnak. Az ötvenes éveket kezdő két nemzedék helyett irodalmunk alkotómunkájában ma négy — sőt öt — nemzedék képviselői vesznek részt. Ez a tény a kérdés másik felének a megválaszolásához is támpontot ad. A költészet minden korban a maga útját járja és a maga módján, (gy vagy úgy, mindig elkötelezett (amely költő nyíltan nem vállaja a haladó eszmék szolgálatát, az tudatos félreállásával vagy közönyével akarata ellenére Is azok ellenlábasait támogatja). Én úgy látom, hogy éppen az egymás mellett alkotó négy költónemzedék léte biztosítja, hogy líránkban együtt találhatjuk a hagyományos és kísérletező, az elvont érzéseket és közéleti problémákat tükröző, a közösségi és magántermészetű (szubjektív), az igényes és igénytelen, a több vagy kevesebb műgondot bizonyító verseket. Az olvasó pedig alkata és ízlése szerint választhat közülük.

■ Néhány írónknál és költőnknél tipikus jelenséggé vált a „fekete lakkozás“. Az alkotások hangvétele pesszimista, s az irodalmi müvekben túlságosan eluralkodtak a nem tipikus figurák. Mennyiségileg és minőségileg nem kielégítő a munkás- és a parasztember, általában a társadalmat építő dolgozó ember ábrázolása. Az olvasó joggal hiányolja a társadalom realitásainak árnyalt felmutatását. Mi erről az ön véleménye?

— Én a túl határozott és sommás ítéletekkel — „fekete lakkozás“ pesszimista hang, a tipikusság — óvatosan bánnék. Három évtizeddel ezelőtt, a sematizmus éveiben vita folyt arról, hogy lehet-e pesszimista a líra, a költészet. És a töretlen optimizmust és bizakodást igénylő korban is akadtak nagy költők — pl. éppen Illyés Gyula —, akik a pesszlmisztíkus hangvétel létjoga mellett szálltak síkra, mondván, hogy amíg az életben van csalódás, kétely és letörtség, reménytelen lelkiállapot és szomorúság, tehát pesszimizmus, addig a költészetben is lehet, hogy a líra a valóság érzékeny tükrözése lehessen. S nemkevésbé azért, mert az irodalom eleve az élet drámáit keresi, hogy a tragikus példákkal nemes optimizmust és humanitást sugalljon, ám minden dráma tragikus színezetű, tehát eleve tartalmazhatja a kétely elemeit. Abban azonban egyet kell értenünk, hogy mai irodalmunk — prózánk — nem mond eleget a ma emberéről. Regényirodalmunk nagyrészt a közelmúlt felé fordult, s ezt én megérteném, megbocsátanám. Mert mai regényeink a múltat is mai tudatunkkal ábrázolják, vagyis amikor a múltról beszélnek, tulajdonképpen a máról vallanak, arról, hogyan látjuk ma tegnapi magunkat. Időszerű életérzésünket tükrözik és alakítják. De a kisprózái műfajok — novella, elbeszélés — hiányáról és hiányosságairól, a mai emberről szóló aktuális műfajok erőtlenségéről egyértelműen azt kell mondanom, hogy ez olyan hiányosság, melyet jó lenne minél hamarabb megszüntetni.

■ A magasabb minőségi igények idejét éljük. Ez nemcsak a gazdasági életre, a termelésre, hanem az irodalomra is érvényes. Időszerű feladat, hogy az eddigieknél jobban tisztázzuk orientáló fogalmainkat, a valósághoz való viszony, a realizmus kérdését, szocialista értékkritériumainkat. Az elmondottakból kiindulva, hogyan értékeli hazai magyar irodalomkritikánkat?

— A műkritikával szemben általában és széles körűen —1 s talán világviszonylatban Is — kifogások merülnek fel és elégedetlenség mutatkozik vele szemben. Ez alól a mi kritikánk sem kivétel. Bár helytelen lenne állítani, hogy munkája eredménytelen. Az orientáló fogalmak tisztázása folyik, az elmúlt néhány évben fontos és időtálló irodalomtörténeti tények fogalmazódtak meg, korszerű esztétikai kérdéseket fejtettek ki (gondolok például Tőzsér Arpád, Koncsol László és Zalabai

Zsigmond könyveire). Amit én hiányolok, az inkább az aktuális napi újság- és folyóiratkritika, amely az időszerűség igényével tudósít az új könyvekről s már a tudósítás Igényén belül is helyes kritikai szempontokat vet fel az olvasók irodalomtudatának fejlesztésére. Tehát irodalmunk folyamatos és homogén kritikai légkörét hiányolom, a müvek tettrekész visszhangját, a hivatásszerűen működő körültekintő reagálást. Ezt a paradox helyzetet úgy Is megfogalmazhatnám, hogy vannak kritikusi egyéniségeink és okos elméleti könyveink, de nincs kritikai közéletünkbe ami van, az eléggé esetleges. Ezen a jelenségen is változtatni kellene, de attól félek, hogy a kritikusi felelősségtudat és fegyelem erősödése, a bírálói hivatástudat fejlődése nélkül nehezen tudunk rajta segíteni.

■ Hazai magyar irodalmunk a csehszlovák szocialista irodalom elválaszthatatlan része. A Szlovákiai írók Szövetségének IV. kongresszusa után milyen lehetőségek kínálkoznak a területi bezártságból való kilépésre, s a hazai magyar irodalom népszerűsítésére a szlovák és a cseh olvasók körében?

— Ezidáig a szlovák és cseh fordítások száma nem fedi irodalmunk minőségi arányait, értéktartalékait. A szlovák, s különösen a cseh olvasó számára tulajdonképpen elenyésző mértékben hozzáférhetők művészi eredményeink. Keveset fordítanak. Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált ennek a helyzetnek a tarthatatlansága, és felelős fórumokon fogalmazódott meg a változtatás igénye. Nekünk most annyi lehet a dolgunk, hogy egyrészt várjuk a helyzet javulását, másrészt erőnktől és lehetőségeinktől telhetőén befolyásoljuk a mai helyzetet, és szorgalmazzuk műveink fordítását, mert a nemzetiségi Irodalom csak akkor lehet a csehszlovák irodalmi kontextus szerves része, ha legjobb műveink üzenete a cseh és szlovák irodalomtudatban is helyet kap.

■ Elismert íróként, az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként milyen tanáccsal bocsátaná útjára a mai, fiatal írókat?

— A fiatal író alkotóerői leghatékonyabb formájában képviseli az irodalmi haladás lehetőségét. Olyan frissek és intenzívek, hogy szinte önmagukért valónak látszanak és a fiatal írót személyisége függetlenségének túlbecsülésére ösztönözhetik. Pedig a művészi alkotómunkának a folyamatosság nem kevésbé meghatározó eleme, mint az egyéni képességek. Az alkotó egyéniségnek elődei vannak és utódai lesznek, a mű szellemi ősöket Is tükröz és eszmei utódokat nemz. Ezért az író munkája az emberi szellemiség fejlődése folyamatának része, műve, egy pillanat a nagy időfolyamban és ennek tudata arra kötelezi, hogy az igazi alkotóhoz illő szerénységgel szemlélje önmagát, tisztelettel tekintsen elődeire és bizalommal figyelje az utána következők tétova lépéseit.

■ Befejezésül engedjen meg egy személyes kérdést: min dolgozik most?

— Esszéket, novellákat és aktuális cikkeket írok, s közben várom új regényemnek, az örvénylő ldő-nek a közeli megjelenését.

Beszélgetett: CSIBA LÁSZLÓ

Könyvek igézete

jAn ponič an*

A Duna és az ember

Hatalmas, csillogó övül rengi a vár tövét körül és folyik, folyik hömpölyögve s vizelt tengerébe öntve

nagyobbal, mint 6, egyesül.

Hisz 6 is így gyarapodott, mellkasát, ágyékát a sok golyó-víz duzzasztotta: sodra általuk szolgál, hasznosodva, öntözve éltet egyre hűn.

Ilyen folyam, mely gyűjt meg ád, az ember egy életen át; és mennél többet gyűjt, ad annál többet. Érdeme, rangja vall mér: miénk s egyetemessé teljesül.

Dudás Kálmán fordítása

*80 éve, 1902. június 2-én született Júu Rob Poniöan szlovák költő.

Könyvek, könyvek, betűfolyók, szárnyas szavak, könnyű légbe röppen a lélek, a tiszta álmok fénykörébe, mint hajdan Kolumbusz, látva lát

új világot és új csodát, hogy megmaradjon mindörökre a csillagarcü ifjúság.

Könyvek, könyvek, betűfolyók, csodára nyíló könyvlapok, boldog órákat, bús sóvárgást ti hoztatok, ti adtatok, s ha meggyötört a kín, a bánat, ti adtatok reményt a fáradt szívnek, kedvet, szerelmet, ti voltatok a nyári permet, a szomjazónak adtatok italt.

Könyvek, könyvek — a sötétségből ti vezettetek egy más hazába, hol minden szépség megterem s betűk sorából győzelem fakad, mint forrásvíz a kőből. Olvass, olvass, amíg a szellem felszít minden kis parazsat, hogy világoljon, mint a kristály, és melengessen, mint a nap.

Dénes György fordítása

A MATESZ műsora

JÜNIUS

2.

szerda:

Csicsó (Cičov)

A peleskei nótárius

3.

csütörtök:

Dunaszerdahely (Dunajská Streda)

A peleskei nótárius (13.30)

4.

péntek:

Galánta (Galanta)

A peleskei nótárius

5.

szombat:

Nyárasd (Topolníky)

A peleskei nótárius

6. vasárnap:

Csenke (Cenkovce)

A peleskei nótárius

9.

szerda:

Somorja (Samorín)

Fatamorgána

10.

csütörtök:

Dlőszeg (Sládkovlőovo)

A peleskei nótárius

11.

péntek:

Csata (Cata)

A peleskei nótárius

12.

szombat:

Nagysalló (Tekovské Lužany)

Fatamorgána

13. vasárnap:

Búcs (BúC)

A peleskei nótárius

16.

szerda:

Felsőpatony (Horná Potöií)

A peleskei nótárius

17.

csütörtök:

Gűta (Kolárovo)

A peleskei nótárius

18.

péntek:

Udvard

(Dvory nad Žltavou)

A peleskei nótárius

19.

szombat:

Zseliz (Želiezovce)

A peleskei nótárius

22.

kedd:

Kassa (Košice)

A peleskei nótárius (19.00)

23.

szerda:

Kassa (Košice)

A peleskei nótárius (19.00)

24.

csütörtök:

A peleskei nótárius (19.00)

25.

péntek:

Fülek (Filakovo)

A peleskei nótárius

26.

szombat:

Nyénye (Nenlnce)

A peleskei nótárius

Megjegyzés: A

műsor mindenütt 19.30

érakor kezdődik. Az

ettől eltérő időpontokat feltüntettük.