Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-15 / 19. szám

1982. május 15. SZABAD FÖLDMŰVES 11 A vásár szakemberei minden év­ben felmérést végeznek, mely kiállítási ágazatok váltották ki az üzletemberek és a nagyközönség körében a legnagyobb érdeklődést. Az első helyen az elektronikát és az elektrotechnikát kell említenünk. Ez korántsem véletlen, ugyanis az utóbbi időben a világpiacon az emlí­tett Iparcikkek a legkapósabbak. Habár a vásáron az elektrotechni­kai mammuttrösztök — mint például a Sony, a Sanyo, a Grundig — ha­talmas reklámporverés közepette vil­logtatták erejüket, az érdeklődés mégis Inkább azok felé irányult, a­­klk megbízható, esztétikus, árban is elérhető újdonságot kínáltak. A ha­zai TESLA vállalat, mely hat üzem­egységből tevődik össze, az idén termékeivel nagy sikert aratott. A DELTA rendszerű színes televíziót felváltotta — a már szériában gyár­tott, llcenc alapján előállított IN LINE képernyőjű színes televízió, a­­ml a TESLA szakembereinek tájé­koztatása szerint a világpiacon is deklődés. Ezek a kis méretű számí­tóberendezések főleg intézmények­ben, kisvállalatokban, szövetkezetek­ben stb. tesznek majd jó szolgálatot. A B- pavilonban, ahol a nagykö­zönség és az üzletkötők bútorokat tekinthettek meg, a fokozott érdek­lődés miatt állandóan „telt ház“ volt. Nem véletlenül, hiszen az utób­bi években kiállított bútorokat az érdeklődők az üzletben is megvásá­rolhatták. A legnagyobb kiállítási területek a DREVOUNIA Külkereske­delmi Vállalat „birtokolta“, mely a­­zokat a jó minőségű bútorokat állí­totta ki, melyeket mind a hazai, mind a külföldi piacon forgalmaz, örvendetes tényként könyvelhető el, hogy az Idén már különböző bútor­­kiegészítők — klubszékek, kisaszta­lok, előszobaberendezések, esztétiku­sán kivitelezett gyermeketetőszékek, zsúrkocsik stb. — voltak láthatók, melyek — a gyártók véleménye sze­rint — hamarosan nagy számban megjelennek majd a piacon. Külön említést érdemel a topolčanyi Mier Az IN LINE képernyűtipusú színestelevízió hamarosan az üzletekben is megjelenik megállja a helyét. Emellett persze — a folyamatos kutatás eredménye­ként — 1983-ban az IN LINE képer­nyőtípust felváltja a SEMITOROID képernyőjű televízió, aminek szín- és hangminősége megfelel majd a világ színvonalnak. A TESLA rádiók csa ládjában főleg a fiatalok körében arattak nagy sikert a Hi-Fi stereo — gramofonnal, magnetofonnal kombi nált — készülékek, melyeket kiváló minőségük mellett jóval a világpiaci árak alatt forgalmasnak, vagy a kö­zeljövőben bocsátanak piacra. A szó szoros értelmében vett közszükség­leti cikkek mellett a TESLA olyan míkro-számítógéprendszereket is ki­állított, melyek iránt óriási az ér­nemzeti vállalat, amely főleg lakó­szoba-berendezéseivel aratott nagy sikert. A pravenecl TATRA nemzeti vállalat főleg ülőgarnitúrákat állí­tott ki, melyek nagy tetszést arat­tak az üzletemberek körében. Mivel külföldi bútorokat is láthat­tak az érdeklődők, „mérni“ lehetett nazai bútoraink minőségét. Habár ezen a területen nincs miért szé­gyenkeznünk, szólni kell a hiányos­ságokról Is. A bútorok vasalása — díszgombok, fogantyúk, fémlisták — körül még ma is gondok vannak. Tehát van mit tanulni a külföldi vállalatoktól. A csehszlovák textil világhírnevét még a legnagyobb textil-konszernek Brno ’82 A játék-pavilont főleg a kisgyermekes szülők látogatták. Az igények kielégítésére törekednek íme egy stílbútor, melyet sokan megcsodáltak A szerző felvételei Milo Martinka mérnök, a Ba­romfiipari Tröszt szakágazati igazgatója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy milyen mér­tékben járulnak hozzá vállalataik és üzemegységeik a társadalmi igé­nyek rugalmas kielégítéséhez, de ar­ról is szólt, hogy a célkitűzések megvalósítása során nagy nehézsé­gekkel kell megbirkózni. Egyebek közt megemlftette azt is, hogy a kiskereskedelmi árrendezést követő időszakban jelentősen növe­kedett a konzum tojás iránti keres­let, mert szinte ez az egyedüli, mi­nőségi, állati eredetű élelmiszer, ami olcsón beszerezhető. Figyelembe vették ezt mind a to­jástermelők, mind a tröszt dolgozói, s arra törekednek, hogy a lehető legjobban kielégítsék a fogyasztók igényeit. Nem vitás, hogy ezen a szakaszon szintén lehetnek mozgósí­tást sürgető tartalékok, ám a terme­lő és az átvevő-feldolgozó kapacitás s ugyanúgy a takarmányozási lehe­tőség is behatárolja a lehetőségeket. Számításba véve a társadalmi igé­nyek növekedését, a múlt év felvá­sárlási valóságához viszonyítva az idei tervben már a forgalmazás to­vábbi 6 százalékos növelésével szá­moltak. Az első negyedév eredmé­nyei viszont azt mutatják, hogy a forgalmazási felfutás elérte a 10 szá­zalékos nagyságrendet. Tény persze, hogy ilyen tempónak a megtartása, és a forgalmazás további növelése alig-alig lehetséges, mert a már em­lítetteken túl a további fellendülés­hez a jelenleginél termelékenyebb tojóállemány kellene. Érthető, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca a Baromfiipari Tröszt vezető dolgozóival karöltve arra törekedik, hogy ezt a kérdést érdemben meg­oldja. Az első negyedévben tehát tojás­ból 22 millió darabbal vásároltak fel többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Nem mindegy persze, hogy milyen áron, vagyis mennyi takarmány felhasználásával érték el az egységnyi termékmennyiséget. Az illetékesek ugyanis megállapították, hogy helyenként a normáktól való eltérés 10—15 százalékos, ami nagy pazarlás, tehát a tenyészetekben jobban oda kellene figyelni a tápok hasznosítására. A legnagyobb problémát a nagy farmok üzemeltetése, illetve terme­lése okozza. Egy egységnyi termék­­mennyiség előteremtése ott jóval költségesebb, mint például a kisebb farmokon, ahol áttekinthetőbb a helyzet és a rendellenességek felfe­dezése után tüstént beavatkozhat­nak, a nagy farmokon azonban erre nincs biztos támpont, meg aztán a szállítási költségek is nagyok. Ez is bizonyitja, hogy a továbbiak során a feldolgozó Üzemek közelében cél­szerűbb a baromfifarmok kialakí­tása. Nem kis eredménynek számít, hogy a fogyasztói piac tojással való ellá­tása több mint kielégítő. A boltok a tojásnak mintegy 20 százalékát Ízlé­ses csomagolásban hozzák forga­lomba. Ugyanakkor a tojásalapanya­gú élelmiszerkészítményekből is van elegendő, bár ezek némelyikének a gyártását az étolajkeret bizonyos szinten behatárolja. Nem véletlen az sem, hogy a kis­kereskedelmi árrendezés után meg­nőtt a baromfi-, illetve a csirkehús iránti kereslet. Ez azzal magyaráz­ható, hogy a fehérjékben gazdag, minőségi baromfihús kilója aránylag elfogadható áron kapható, de azzal is, hogy étrendi hatása rendkívül jó az ember számára. Például egy egy­ségnyi csirkehús fehérjekásziete úgy­szólván a duplája ugyanannyi ser­téshúsnak, s ez indokolttá teszi a csirke fogyasztópiaci térhódítását. Igen ám, de a csirkehús termelé­sének és feldolgozásának további fokozását néhány tényező korlátok közé szorítja. így a többletigények teljes mértékű kielégítése nem köny­­nyü feladat. Az érdembeni és rugal­mas megoldást befolyásolja a napos­­csirke-termelő kapacitás, az energia­­hordozók keret szerinti elosztása', továbbá a baromfitenyésztők megba­tározott hányadának a pulykahúsra való szakosodása és egyebek. A Baromfiipari Tröszt vállalatai és üzemegységei a fogyasztók, de főleg a háziasszonyok minőségi igé­nyeinek egyre tökéletesebb kielégí­tésére törekedve porciózott baromfi­húst is forgalomba hoztak. A szó­ban forgó minőségi áru iránt né­hány hónappal korábban sokkal na­gyobb volt a kereslet, mint jelen­leg. Hasonló a helyzet a rendkívüli módon megkedvelt baromfiipari spe­cialitásokkal is. Az emberek sokasá­ga az árrendezés kapcsán ráeszmélt arra, hogy nemcsak húst, hanem más termékeket is fogyaszthat, te­hát nem feltétlenül szükséges, hogy kitartson a megkedvelt specialitások mellett. Mindamellett szükséges, hogy a termelő, feldolgozóijar és a keres­kedelem háromszögben összefogja­nak, és módot találjanak a sörgető kérdések érdembeni megoldására. Törekedjenek arra, hogy például a porciózott pulyka a fogyasztók kö­rében nagyobb teret hódítson, mint eddig. Például a leleményes hóziasz­­szony a pulykaaprólékot sokrétűen felhasználhatja az étrendben. Kiadós és ízletes táplálékot készíthet belő­le, s emellett elfogadható áron sze­rezheti be. ^hai— Az idén 13. alkalommal rendezték meg Brnóban a fogyasztási cikkek nemzetközi árumintavásárát. A nagyszabású rendezvényen összesen 39 ország 872 kiállítója mutatta be minőségi termékeit. A kiállítás Jelentőségét megnyitó beszédében Ing. Andrej Baröák külkereskedelmi miniszter emelte ki: „A jövőben könnyűiparunkra — az elektrotechnikával és a gépiparral párhuzamban — óriási feladat hárul: a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátása. E feladat teljesítése érdekében ügyesen kell mozognunk a nem­zetközi piacon is. Említett célunk elérésébe szerepe van a Brnói Nemzetközi Arumintavásárnak“. sem vonják kétségbe. A CENTROTE1 kükereskedelmi vállalat a hatalmai D-pavilonban mutatta be a haza textilipari termelőegységeinek szín vonalas termékeit. A férfi és nő konfekció, öltözködési kiegészltőcik kék, függönyök, színes ágyhuzatok szőnyegek mind, mind a Jó, tartó; színvonalról tanúskodtak. Az INTER MŰDA nemzetközi divatbemutatón s nap különböző óráiban más és más országok mutatták be szebbnél-szebt termékeiket. A csehszlovák kerámia és divaték szer világszerte közkedvelt. A közön ség a vásáron megismerkedhetett e Kláštereci Porcelángyár MENUET ét készletével. A barokk stílusú készlel iránt a külföldi szakemberek részé ről nagy volt az érdeklődés. A JAB­­LONEX nemzeti vállalat, mint min dig, gyönyörű divatékszereivel a sztárok közé sorakozott fel. A szép­séghiba Itt mindössze az volt, hogy a kínálat csak részben fedi a keres­letet. Az OMNIA Külkereskedelmi Válla­lat számos újdonságot mutatott be Az (érdeklődők megtekinthették a 175-R, 275-R, 220-R ú) típusú hűtő­­szekrényeket és mélyhűtő berende­zéseket. A popradi TATRAMAT nem­zeti vállalat bemutata a TAMAT- 500-as automatikus mosógépet, mely azzal tűnik ki leginkább, hogy mini­mális áramfogysztás mellett Is Jól. megbízhatóan működik. A VELAMOS cég főleg a formatervezett gyermek­­kerékpárokkal aratott sikert, a FA­VORIT nemzeti vállalat legújabb versenykerékpárjait mutatta be. A felsoroltak mellett a nagyközönség láthatott itt különböző háztartási ro­botokat, fényképezőgépeket, az EXI­­KO Külkereskedelmi Vállalat pavi­lonjában cipőt, bőrárut. A hazai kiállítók mellett természe­tesen külföldiek is az érdeklődés középpontjában álltak, összesen 454 külföldi kiállító cég vett részt a ren­dezvényen, melyek közül 77 szocia lista, 377 pedig tőkés vagy feilödő országot képviselt. Már hagyományosan, az idén is aranyéremmel Jutalmazták a leg­jobb termékeket. A 459 benevezett árucikk közül a zsűri 40-nek ítélte oda az „aranyat“, melyből Csehszlo­vákiának 29 Jutott. A szlovákiai üze­mek aranyéremmel Jutalmazott ter­mékei közül meg kell említeni a verebélyi (Vrábfe) TESLA vállalat míkroszámítógépes Iskolai gyakorló­­berendezését, a Lednické Rovne-i Üveggyár pohárkészletôt, a žilinai SLOVENA vállalat kötöttruháját, a popradi TATRAMAT n. v. elektromos vízmelegítőjét, a Zlaté Moravce-i CALEX n. v. M-70-es hűtőszekrényét stb. Szovjet vállalatok termékei négy, Jugoszlávia kettő, az NDK, Bulgária, Ausztria, az NSZK és Nagy-Britannia egy-egy aranyérmet vitt haza az áru­mintavásárról. Mivel a rendezvény elsősorban üz­leti érdekeket szolgált, a „kontrak­­tációnak“ Jutott az elsődleges sze­rep. Ezek közül a legjelentősebbeket említenénk meg: a hazai CENTRO­­TEX Külkereskedelmi Vállalat, a szovjet EXPORTLON Külkereskedelmi Céggel szerződést kötött 2860 ton­na gyapjú behozatalára testvérorszá­gunkból. Ugyanakkor a Szovjetunió­ba exportálunk 253 ezer méter len­szövetet és 292 ezer korona érték­ben további lenárut. A Jablonex n. v. 11,6 millió ko­rona értékben szállít divatékszert a Szovjetunióba, Ausztria viszont por­celán termékeket vásárol Csehszlo­vákiától. Az EXICO hazai külkeres­kedelmi vállalat Д.5 ezer pár sícipőt hoz be Jugoszláviából, ugyanakkor 4 ezer darab bőrkonfekciós cikket visz ki a déli államba. A kontraktá­­ció összértéke az idén 3 milliárd 150 millió korona volt. A számok felso­rolását folytathatnánk tovább, per­sze erre nincs szükség, mivel a fen­tiekből is világosan kitűnik az a szerepkör, melyet a vásár — amit 120 ezer látogató tekintett meg — betölt. Zárszó helyett hadd ismételjük meg azt a jelszót, mely az idén „védjegyként“ kísérte végig a fo­gyasztási cikkek nemzetközi árumin­tavásárát: „Magas életszínvonalat, békét az emberiségnek!“. KALITA GABOR

Next

/
Thumbnails
Contents