Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-15 / 19. szám

1982. május 15. SZABAD FÖLDMŰVES 3 ШШИШ Világszerte megemlékeztek a hit­leri fasizmus felett aratott szovjet győzelem 37. évfor­dulójáról. Számos fővárosban és az egykori harcok színhelyén ünnepi nagygyűléseket és kegyeletes meg­emlékezéseket tartottak. ★ Moszkva: az Ismeretlen Katona sírjának megkoszorúzásával emlékez­tek a Nagy Honvédé Háborúban el­esett szovjet hősökre. A kegyeletes aktuson jelen volt Dmitrij Usztyinov marsall, szovjet honvédelmi miniszter és Alekszej Jepisev hadseregtábor­nok, a haditengerészet politikai fő­csoportjának vezérkari főnöke és to­vábbi katonai képviselők. ir Havanna: a kubai fővárosban közzétették a kubai békemozgalom nyilatkozatát, amely hangsúlyozza, hogy a hős szovjet nép fegyveres erőinek a fasizmus felett aratott győ­zelme lehetővé tette az emberiség történelme egyik legtragikusabb fe­jezetének lezárását, lehetőséget te­remtett a népek békés életéhez. ★ Varsó: a Nemzeti Egységfront varsói bizottságának küldöttsége meg­koszorúzta az elesett szovjet és len­gyel hősök emlékművét. Az ország többi nagyvárosában ugyancsak ko­szorúzásokra került sor. ir Berlin: az NDK fővárosában és országszerte megünnepelték a győze­lem napját, amely megnyitotta az utat Európa békéjének és biztonsá­gának helyreállítása felé. A pártkongresszus után Az elmúlt évtized, amelyet a Laoszi Népi Forradalmi Párt III. kong­resszusa értékelt, rendkívül bonyolult volt az ország számára. Az emlí­tett időszak elején még folytatódott a fegyveres harc az ország haladó fejlődésének megállítására törekvő jobboldali erők ellen. Az évtized kö­zepén népfelkelés tört ki, amely 1974 decemberében a monarchia eltör­lésével és a népi demokratikus állam kikiáltásával ért véget. A laoszi kommunisták kongresszusukon értékelték a szocialista építés minden szakaszán elért sikereket. A több mint 300 küldött a párt III. kongresszusának első napján meg­hallgatta a központi bizottság beszámolóját az első ötéves terv fő irány­vonalairól és feladatairól, amelyet Nouhak Phoumsavan, a párt politikai bizottságának tagja terjesztett elő. A beszámoló szólt azokról az ered­ményekről, amelyeket az első hároméves terv (1978—1980) első éve hozott. A várakozásnak megfelelően a hároméves terv megerősítette az iparban és a mezőgazdaságban az állami szektort, és szociális téren is haladást jelentett. Az Írástudatlanságot például 85 százalékkal sikerült csökkenteni, megkétszereződött a diákok száma, a tanítóké pedig a négy­szeresére növekedett. Hasonló sikereket ért el a laoszi nép az egészség­­ügyi gondoskodás terén is. Az ország gazdaságát az elmúlt hat év alatt sikerült a tervszerű fej­lődés alapjaira állítani. A laoszi kommunisták kongresszusával kapcso­latban számos statisztikai adat látott napvilágot. Említsünk meg ezek közül néhányat: a bruttó társadalmi termelés 197S-hoz viszonyítva az elmúlt évben 43 százalékkal nőtt, ugyanakkor a rizsföldek területe hat százalékkal lett nagyobb évente. 1981-ben a rizstermés elérte, sőt meg­haladta az 1 millió tonnát. A beruházások 8,2 százalékkal lettek nagyob­bak évente, s ezek 60 százalékát a mezőgazdaság fejlesztésére fordítot­ták. Hasonló igényes feladatokat határozott meg a kongresszus az el­következő évekre is. A felszólalók valamennyien támogatták ezt a prog­ramot. A laoszi nép békeharcának új ösztönzést adott Kaysone Phomvihane­­nak, a párt főtitkárának felszólalása, elsősorban a központi bizottság beszámolójának azon része, amelyben a laoszi vezető .fölvázolta a forra­dalom fő irányvonalának egyes pontjait a szocializmusba való átmenet időszakában. Ez az irányvonal megköveteli a - proletárdiktatúra állandó szilárdítását és erősítését, a nemzetiségek szilárd egységének s az or­szág, valamint a társadalom irányítására való joguk biztosítását. A reak­ciós erők, de elsősorban a pekingi vezetés törekvése, amsiy arra irá­nyul, hogv ellenségeskedést szítson a Laoszban élő nemzetiségek között, é’es tiltakozást váltott ki, és vitafelszólalásában elítélte a nemzetségi kisebbségek laoszi bizottságának képviselője is, aki többek között hang­súlyozta: a laoszi társadalom minden tagjának egyenjogúságán alapszik, A forradalom fő irányvonala megköveteli továbbá, hogy a termelési viszonyokban, tudományos-műszaki, kulturális és ideológiai téren is for­radalom menjen végbe. Fel kel! tárni és hasznosítani kell az Ország valamennyi potenciális lehetőségét. A mezőgazdaságot és az erdőgazda­ságot az ipar fejlesztésének alapjaként kell kezelni, meg kell változtatni a semleges gazdaságot, és szakaszonként meg keli teremteni a szocia­lista nagyüzemi termelést. Fokozatosan iparosítani kell az ország leg­fontosabb területeit, fejleszteni kell a termelőerőket, formálni és foko­zatosan megszilárdítani a szocialista termelési viszonyokat, s az országot fejlett mezőgazdasággal, erdőgazdasággal és iparral rendelkező országgá kell változtatni. Örökre és teljesen fel kell számolni az embernek ember általi kizsákmányolását. Az ország védelmi képességének és biztnnságának megszilárdítását illetően egyre inkább előtérbe kerül az ország szuverenitásának, nemzeti függetlenségének és új rendszerének megbízható védelme, a békés, független, egységes és szocialista Laosz megteremtése. A jövő állandó feladata, hogy Vietnammal és Kambodzsával megbízhatóan védje a szo­cialista világrendszer bástyáját Délkelet-Azsiában, s hogy aktívan hozzá­járuljon a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szo­cializmusért vívott világméretű harchoz. A Laoszi Nép! Forradalmi Párt III. kongresszusa meghatározta az or­szág további fejlődésének és a nép jóléte növelésének programját. A kongresszus céljait azonban csak akkor lebet elérni, ha minden polgár szem előtt tartja a két stratégiai fontosságú feladatot: védeni a hazát, építeni a szocializmnst. Ezeket a követelményeket tartalmazzák a kong­resszusi dokumentumok is, amelyek egyértelműen kifejezik az ország szocialista orientációjának helyességét. (0. Sz.) AJÄNDEK NYUGAT-EUROpANAK A Szovjetunió kezdeményezésére Varsóba, összehívott, Európa békéjének és biztonságának szavatolásáról tárgyaló varsói kon­ferencián az európai szocialista or­szágok 1955. május 14-én barátsági, együttműködési és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződést írtak alá. A Varsói Szerződés aláírását az tette időszerűvé, hogy az 1954-es párizsi egyezmények aláírása után újra ve­szélyes helyzet alakult ki a világon és főként Európában. A párizsi egyezmények legjelentő­sebb politikai és katonai következ­ménye az újrafelfegyverzett NSZK bekapcsolása volt az Észak-atlanti Szövetségbe és a Nyugat katonapo­litikai rendszerébe. Ez lehetővé tette Bonn-nak korszerű fegyverekkel fel­szerelt támadó hadsereg létesítését, amelyet ráadásul egyes volt hitleris­ta tisztek és tábornokok vezettek. A szocialista államok erre a hely­zetre azzal a szovjet javaslattal rea­gáltak, hogy hozzanak létre európai kollektív biztonsági szervezetet, amit azonban a nyugati hatalmak nem fogadtak el. A szocialista országok ezért kénytelenek voltak létrehozni a maguk kollektív biztonsági szerve­zetét, amely katonai-politikai védelmi szövetségként biztosítaná védelmüket egy imperialista agresszió lehetősé­gével szemben. A szocialista országok népei jól tudják, hogy az imperializmus állan­dó háborús veszélyt jelent, és éppen az a tény, hogy a Varsói Szerző őésnek sikerült megközelítő katonai egyensúlyt kialakítani, lehetővé tette az enyhülési folyamat megkezdődését is, amely áthidalta a hidegháborús к bele és § szocializmus záloga időszakot. Am az imperialista tábor befolyásos körei máig- is folytatják iázas fegyverkezésüket és erősítik agresszív katonai tömbjeiket. Meg­nyilvánul ez a NÁTO-csapatok euró­pai létszámának rendszeres növelé­sében — itt öszpontosulnak a szo­cialista közösséggel szemben álló fó érői. A szocialista közösség erői beható sikereket értek el a békéért és a nemzetközi biztonságért vívott küz­delemben. Am nem kerülhető meg az a tény, hogy a nemzetközi hely­zet az utóbbi időben hevesen kiéle­ződött. A világimperializmus nem mondott le a világszocializmus ka­tonai eszközükkel való megsemmisí­tésének globális stratégiájáról. Az amerikai kormány a katonai előké­születek fokozásával megkísérli, hogy a nemzetközi reakció minden erejét harcba mozgósítsa az enyhü­léssel szemben. Különféle koholmá­nyokat terjesztenek, igyekeznek meg­hiúsítani a Szovjetunió és a többi szocialista állam békekezdeményezé­sét. A jelenlegi nemzetközi helyzet meggyőzően igazolja a szocialista országok legszorosabb katonai-politi­kai együttműködésének létszükségle­tét, hűségüket a proletár internacio­nalizmus alapelveihez. A szocialista közösség országai új, sokkal bonyolultabb feltételek között sem ernyednek el a békéért, az eny­hülésért, a katonai költségvetések csökkentéséért folyó küzdelmükben. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK „Életük 100 dollárt sem ér.. ШГ ..Sv p8 pS-: Цщ (Kukrlnyikszi rajza) Egy nemrégiben közzétett nemzet­közi statisztikai jelentés szerint vi­lágviszonylatban sohasem volt még olyan magas a gyermekek arányszá­­ma az összlakossághoz viszonyítva mint ma: 38 százalék. A fejlődő or­szágokban ennél is magasabb, átlag­ban mintegy 40 százalék ez az arány. A tény már önmagában elegendő érv lenne amellett, hogy mindenütt nagyobb súlyt helyezzenek a gyer­mekek jövőjével kapcsolatos intézke­désekre, egyszóval nagyobb gondot fordítsanak a gyermekekre. Márpe­dig a jövőteremtés a mában gyöke­rezik, a mai gyermekek helyzetében, egészségi állapotukban, oktatásuk­ban, abban a módban, ahogyan a társadalom törődik velük. Ügy tűn­hetne, mindenütt a világon tisztában vannak ezzel a nyilvánvaló ténnyel, és ennek megfelelően alakul a gyer­mekek sorsa. De a valóságban más a helyzet. Számos nyugati nagyváros perem­világának nyomora és az ott élő gyermekek helyzete bizonyítja, mi­lyen keményen - kell megküzdeniük ezeknek a gyermekeknek a puszta létükért, kilátástalan jövőjükért. Ők az úgynevezett bádogvárosok nyo­mortanyáinak gyermekei. A Forum du development című ENSZ-kiad­­vány adatai szerint a világon több mint 160 millió gyermek él a nagy­városok szegénynegyedeiben. „A bá­dogvárosban élő gyermek születésé­től kezdve hátrányos helyzetben van. Állandóan a halál árnyéka lebeg fe­lette. Az év legnagyobb részében beteg az alultápláltság és a rossz egészségügyi viszonyok következté­ben. Még amikor nem is kimondot­tan beteg, akkor is könnyen fárad és az állandó éhezés miatt letargi­kus állapotban él“ — írja a fentebb idézett folyóirat. E gyermekek nyo­morban élnek, mert egész családjuk nyomorban él. A többnyire soktagú családból egy-két gyermek ha dolgo­zik állandóan. S a nyomort a legki­sebb gyermekek sínyllk meg a leg­inkább. A folyóirat ankétjéből kitű­nik, hogy amint telnek az évek, mindinkább csökken a legkisebb gyermekek testsúlya ahhoz a test­súlyhoz viszonyítva, amelyet idősebb testvéreik ugyanabban a korban el­értek. És milyen sors vár rájuk, mi­kor felcseperednek? / Olaszország déli vidékein a gyer­mekek mintegy 40 százaléka nem fe­jezi be az elemi iskolát, hanem munkába áll. Az olasz szakszerveze­tek adatai szerint Olaszországban mintegy 500 ezer nyolc és tizennégy év közötti életkorú gyermek dolgo­zik mint alkalmazott. Egyedül Ná­polyban mintegy 50 ezer. Munkaíde­­jükt napi 10—12 őrá. Van ugyan törvény, amely tiltja 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatását, de ezt a törvényt senki sem tartja tisztelet­ben. önmagában a törvény nem ele­gendő, „gyökeres átalakulásokra van szükség a termelés és az elosztás társadalmi-szerkezeti felépítésében“ — állaptíotta mag a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyik legutóbbi jelentése. Különösen súlyos és aggasztó a gyermekek helyzete a világ legsze­gényebb országaiban. A fejlődő or­szágokban mintegy 75 millió, nyolc és tizennégy év közötti gyermek kénytelen dolgozni. Az adatot ugyan­csak a Nemzetközi Munkaügyi Szer­vezet jelentése tartalmazza. A közel­múltban az ENSZ Gyermekjóléti Alap­ja, az UNICEF is átfogó jelentésben foglalkozott a gyermekek helyzeté­vel, elsősorban a fejlődő országok gyermekeivel. Döbbenet és borúlátás jellemzi a dokumentumot. A tanul­mány középpontjában a fiatalkorúak szociális helyzete áll. A jelentés számos adatából kitű­nik, hogy 1981-ben minden két má­sodpercben meghalt egy gyermek, egy év leforgása alatt 17 millió gyermek halt meg. Fejenként mind­össze 100 dollárt kellett volna e gyermekek ellátására és egészségvé­delmére fordítani és akkor életben maradtak volna. De hiányzott ez az összeg. „Egy gyermek élete 100 dol­lárt sem ér“ — szögezi le keserűen James P. Grant, az UNICEF vezér­igazgatója. A világ egyszerűen meg­feledkezett ezekről a gyermekekről, a sorsukra bízta őket. De más ada­tok is kiegészítik ezt az aggasztó képet: évente 5 millió gyeúmek hal meg azért, mert nem oltották be a hat alapvető járványos betegség el­len. A fejlődő országokban élő gyer­mekek beoltása mindössze 3 dollárt igényelne fejenként. Az elmúlt évben Határozottan szembeszállnak a reak­ciós militarista körök ama kísérletei­vel, hogy a maguk javára változtas­sák meg az erőviszonyokat, fokoz­zák a fegyverkezési hajszát, beavat­kozzanak más államok belügyeibe. Aktívan támogatják az államok kö­zötti bizalom erősítéséhez vezető kez­deményezést. Ma, amikor az imperialista erők és főként az amerikai imperializmus bűiéből komplikálódott a nemzetkö­zi helyzet, különösen érezhető az az egészséges alapelv, amelyet a Varsói Szerződés államai visznek a nemzet­közi életbe. A Varsói Szerződés szer­vezete békés, megfontolt és kon­struktív cselekedetekkel válaszol az Egyesült Államok és szövetségesei hisztérikus kampányára, amellyel meg akarják hiúsítani az enyhülési folyamatot. A testvérországok kommunista párt­jai és kormányai rendszeres gondot fordítanak a Varsó Szerződés Egye­sített Fegyveres Erői harci poten­ciáljának szilárdítására, hogy védel­mezzék a szocializmus vívmányait. Május 14-én 27 éve annak, hogy megalakult a Varsói Szerződés. Az elmúlt időszakban kifejtett tevékeny­sége azt mutatja, hogy a testvéror­szágok harci szövetsége leküzdhetet­len akadály az imperializmus agresz­­szív törekvéseivel szemben, a szocia­lista közösség határai sérthetetlen­ségének megbízható őre, az európai biztonság fontos tényezője. JÄN MICATEK naponta 40 ezer gyermek halt meg, többszáz millió gyermek pedig éhe­sen feküdt le esténként. 1 0 millió gyermek egészségi állapota romlott le súlyosan a rossz táplálkozási és egészségügyi viszonyok következté­ben, 2Q millió hat és tizenegy év közötti gyermek nézte szomorúan, ho­gyan járnak iskolába más, velük egykorú gyermekek. És az ezt a helyzetet kiváló szegénység nem csökken a világon még távlatokban sem. Két évvel ezelőtt a Világbank 780 millióra becsülte azoknak a szá­mát a világon, akik az abszolút szegénység körülményei között él­nek. Az akkori becslések szerint szá­muk 1990-ig 720 millióra csökken. A jelenlegi becslés azonban már rosszabb: 800 millió szegényre szá­mítanak 1990-ig és több mint 1 mil­­liárdra 2000-ig. Egy ideig csökkent a világon a gyermekhalandóság, a csökkenést a gyermekhalandősági a­­rányszám stagnálása váltotta fel, ha­sonlóképpen leállt a beiskoláztatás! arányszám növekedése is. Léteztek programok a fejlődő or­szágok nemzetközi pénzügyi támoga­tására különösképpen a gazdagabb országok erőforrásaiból és léteznek ma Is Ilyen programok, csakhogy nem tartják tiszteletben őket. így 1965-ben, amikor az ENSZ első Ízben fordult felhívással a gazdag orszá­gokhoz, hogy bruttó nemzeti terme­lésük 0,7 százalékát fordítsák a fej­lődő országok támogatására, ez a szint alig 0,49 százalék volt, azóta viszont még alacsonyabbra csökkent, 0,37 százalékra. Az UNICEF-jelentés nemcsak szo­morú tényeket állapit meg, hanem ugyanakkor felhívással fordul az ál­lamokhoz, a kormányokhoz, hogy költségvetési kiadásaik elosztásakor helyezzék előtérbe a gyermekek gon­dozásával, nevelésével kapcsolatos célkitűzéseket, mert ezáltal az embe­riség jövőjét biztosítják. (N) Válasz a felhívásra Moszkvában közzétették annak a válasznak a szövegét, amelyet Leo­­nyid Brezsnyev küldött a „Nemzet­közi orvosmozgalom a nukleáris há­ború megelőzéséért“ címmel tartott nemzetközi konferencia felhívására. Az április elején az angliai Cambríd­­ge-beD rendezett konferencia részt­vevői felhívással fordultak Brezs­­nyevhez és Reagan amerikai elnök­höz, s ebben figyelmeztették a' nuk­leáris katasztrófa veszélyére, köve­telték, hogy semmisítsék meg a nukleáris fegyvereket, mielőtt még azok megsemmisítenék az emberisé­get. Brezsnyev a konferencia két társ­elnökéhez, Bemard Lown amerikai és Jevgenyij Csazov szovjet profesz­­szorokhoz intézett válaszában kije­lenti: teljes mértékben osztja azt a nyugtalanságot, amelyet a világban jelenleg végbemenő jelenségek vál­tottak ki az orvosok körében. „A háborús veszély növekszik, annak egyenes következményeként, hogy egyesek megpróbálják az erőt szem­beállítani a józan ésszel, s nem a másokkal kialakított együttműködés­ből, hanem a konfrontációból pró­bálnak előnyt húzni“ — írja a szov­jet államfő. „A Szovjetunió minden kormányt arra hív fel, hogy tanúsítson józan­ságot és felelősségtudatot. Ma az ál­lamok vezetőinek legfőbb kötelessé­ge mind egész népünk, mind az egész emberiség iránt az, hogy meg­mentsék a Földet, a fenyegető ve­szélytől, megőrizzék a békét. A fel­növekvő nemzedéknek nem robbaná­soktól szétrombolt, hanem virágzó Földet kell hagynunk“ — hangoztat­ja Leonyid Brezsnyev. Sürgeti: ha­ladéktalanul állítsanak áthághatatlan akadályokat a nukleáris háború út­jába, és kifejti, hogy a Szovjetunió kész ezen a téren a legradikálisabb megoldásokra jutni más országokkal. Leonyid Brezsnyev végül méltatja a konferencia résztvevőinek állásfog­lalását, hangsúlyozva, hogy az ko­moly figyelmet érdemel.

Next

/
Thumbnails
Contents