Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-08 / 18. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. május 8. 4 A Május 9. szövetkezet kertészeti csoportja az aranyéremért versenyez Duba János kertész a fegy­vernek! (Zbrojnfky) Május 9. ne­vet viseld szövetkezet egyik leg­tapasztaltabb szakembere. Munka­területén több mint harminc éve ér el kiváló eredményeket; sok elismerő oklevél és érdemrend tulajdonosa. Az általa irányított huszonkilenc tagú kollektíva 1980-ban elnyerte a szocialista origádmozgalom ezüstfokozatát. A brigád tagjai mind szorgalmas, becsületes emberek, akik sárban, hidegben, fagyban vagy tikkasz­tó hűségben is helytállnak. A bri­gádtagokra nagy feladat hárul: az idén 68 hektár szántóföldi zöldségtermesztésből, s másfél hektárnyi alapterilletfi fóliaházak­ból kell „kitermelniük“ 3 millió 100 ezer korona értéket. Mivel az idén — a múlt évvel ellentétben — folyamatosan üze­mel az öntözőberendezés, az ül­tetés és a palántázás jól sikerült; Duba János szerint a jó termés alapfeltételei biztosítottak. A ked­vező terméseredmények elérésé­ben a brigád tagjai anyagilag is érdekeltek. Például a begyűjtött fűszerpaprika összértékének 30 százaléka a szüretelőt illeti. A brigád tagjai vállalták, hogy április végéig 50 ezer korona ér­tékű salátát értékesítenek, s meg­takarítanak 3 ezer korona értékű fűtőolajat. Vállalták továbbá, hogy szebbé teszik munkakörnyezetü­ket, s részt vesznek a faluszépí­­tési akcióban is. Duba János ezüstérmes szocia­lista brigádja bízik a jó eredmé­nyekben annak ellenére, hogy az igazi tavasz várat magára. A sa­látát egyébként már értékesítet­ték, s a karfiol és a kelkáposzta is szépen fejlődik, a paprikapa­lánták fejlődése is ígéretes. Ha az időjárás nem lesz mostoha, akkor a brigád az idei pénzügyi tervét is hiánytalanul teljesíti. BELÁNYI JANOS Élnek a lehetőségekkel A szlabosi (Slavoiovce) szövetke­zőt műhelyében eredményes tevé­kenységet fejt ki az ésszerűsítő bri­gád. A PetroviC Ján által irányított bronzérmes szocialista brigád érde­me, hogy korszerűnek nem nevezhe­tő műhelyükben — az alkatrészellá­tás okozta problémák ellenére 1— összefogásukkal és újításaikkal bizo­nyították a szocialista brigádmozga­lom fejlődőképeségét. Jelentős értőkmegtakarítást érnek el azzal, hogy a hiányzó alkatrésze­ket tudásuk és műszaki lehetőségeik­hez mérten maguk készítik el, vagy a régiek megjavításával, felújításával pótolják. A brigád tagjai akkor sem jönnek zavarba, ha egy hiányzó gépet kell pótolniuk. Az efsz az idén például nem tudott új permetezőgépet vásá­rolni, amire azért lett volna szüksé­gük, mert a meglévők egytől-egylg az ócskavastelepet „gazdagítják“. A Javítógárda egyik vállalkozó szelle­mű tagja Spirka Ján a roncstelepen lévő permetezőkről összegyűjtötte a még felhasználható alkatrészeket, a hiányzókat saját maga „gyártotta“ le. Az összeszerelés után egy, az elődjeinél is többet tudó, permetező géppel gyarapodott a tavasztvárft egészséges „géppark-család“. Ez a példa Is bizonyítja, hogy a­­hol élnek a lehetőségekkel, ott az átlagos feltételek mellett Is jó ered­mények érhetők el. Persze a gépjavítók sem minden­hatók, mindentudók. A szövetkezet udvarán tucatnyi gép áll, olyan al­katrészek hiánya miatt, amelyeket még a tettrekész aranykezű mesterek sem tudnak elkészíteni. Ezek beszer­zése azok dolga, gondja kellene hogy legyen, akik erre Illetékesek.iS A járásban a szlovákiai átlagnál Is rosszabb az alkatrészellátás, mivel néhány éve megszüntették, felszámol­ták az Agrotechnika hatáskörébe tartozó alkatrészraktárt, s a mező­­gazdasági üzemek beszerzői azóta országjáró-vándorokká, hivatalos és Csak így tovább. A Rokkantak Szövetségének u d­­vardi (Dvory nad Žltavou) alap­­szervezete közel 200 tagot számlál. Tavaly a Rokkantak Világévében gaz­dag tevékenységet fejtettek ki. Az alapszervezet a közelmúltban tartotta ünnepélyes értékelő gyűlését. Nagyékat az ötvenedik házassági ajándékkal köszöntötték melyen jó eredményekről adtak számot, s kitüntetéseket adtak át. Nagy Ilona saját versével és virág­gal köszöntötte Galla Irén elnököt és V i z i к Ilona titkárt, s ötvene­dik születésnapja alkalmából O p a­­l e к Ilonát a szervezet ellenőrét. Az elmúlt év jubileumokban is gazdag volt: há­rom ezüst- és egy aranylakodalmat tartottak. Az év kiemelkedő esemé­nye volt, hogy Nagy Ilona pénz­tárost — a járási plénum régi tagját sokéves, becsületes munkájáért a Rok­kantak Szövetségé­nek Központi Bi­zottsága ezüst­éremmel tüntette ki. Tavaly a szerve­zet nyolc kirándu­lást szervezett. Or­szágjárásuk során többek között meg­látogatták Banská Bystricát, a SZNF városát, ahol meg­tekintették a mú­zeumot, s koszorút helyeztek el a hő­sök emlékművénél. Látogatást tettek a kovácsi (Kováčov) nyugdíjasotthonban is, ahol maguk ké­szítette sütemé­nyekkel és kultúr­­évfordulón műsorral kedves-Fotó: Králiková kedtek. Emellett hívatásos üzemanyagpocsékolókká váltak. A soha ezelőtt nem tapasztalt mér­téket öltő alkatrészhiány áthidalásá­ra a Rozsnyói (Rožňava) járási Me­zőgazdasági Igazgatóságon egy külön­leges csoport alakult, amelyet alkat­­részbeszerzéssel bíztak meg. A mező­­gazdasági üzemekkel együtt bízunk abban, hogy az „intézményesült“ anyagbeszerzők tevékenysége ered­ményes lesz. K. L, Spirka Ján az „új“ permetezőgéppel nem feledkeznek meg saját, Idős, be­teg tagjaikról sem, akiket rendszere­sen látogatnak. Az alapszervezet menyecskekórusa a központi rendezvényeken is fellé­pett. Az alapszervezet idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A jubileumot felajánlással köszöntötték. A Rokkantak Szövetségének udvar­­di alapszervezete a legjobbak közé tartozik a járásban. Reméljük, hogy az eredmények az idén sem marad­nak el. CZAFIK ILONA A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás mezőgazdasági dolgozói a hatodik ötéves tervidőszak folyamán összesen 350 megvalósítható újítási javaslatot nyújtottak be, amivel jelentősen hozzájárultak a termelés ész­szerűbbé és gazdaságosabbá tételéhez. Az újítók az új tervidőszakban sem tétlenkednek. Tavaly a benyújtott javaslatokból százhúszat azonnal megvalósítottak. Az elismert újítások egyszeri alkalmazásának értékben kifejezett társadalmi jelentősége meghaladja a 2,7 millió koronát. Felvételünkön a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság gépjavítói által szerkesztett gépek egyikét láthatjuk, amely a szőlő zöldmetszését hivatott megoldani. Teljesítménye három-négy hektár műszakonként. A bemutatott gép beváltotta a hozzá fűzött reményeket: üzembehelyezése óta négy­száz hektáros teljesítményt írtak a javára.' Fotó: fc-bor Kevés lucernát kaszál, aki gyomot telepít A dunaszerdahelyi (Dunajská Stre­da) járás főnövénytermesztőinek áp­rilis derekán megtartott tanácskozá­sán Németh agrármérnök, a jmi ag­­ronómusa a többi között rosszallóan állapította meg, hogy a jelentős ta­vaszi csapadékhiány ellenére a me­zőgazdasági üzemek késlekednek az öntözőhálózat kihasználásával. Mint mondatta, helyenként hálózati hibák késztetik tétlenségre az öntözőcso­portokat, viszont több helyütt azért sorakoztak még mindig az udvaron az esőztető berendezések, mert a nö­vénytermesztők korainak tartották az öntözést. A hűvös időben az árpát valóban nem lett volna ésszerű do­log piegöntözni, viszont az őszi búza szemmel láthatóan csapadékhiányban szenvedett. A növénytermesztők kivá­rása már csak azért is érthetetlen, mert a több éves tapasztalat azt mu­tatja, hogy az idejekorán megkez­dett öntözéssel esetenként 15—20 má­zsával növelni lehet a hektárhoza­mot. S ez nem csupán a gabonafé­lékre vonatkozik. A száraz földben a lucerna is csak sínylődött. Igaz, bármennyi vizet kapott volna a nö­vényzet, az első kaszálás hozamát már nem lehetett volna növelni. Vi­szont a másodikét még igen, de erre kevesen gondoltak. Pedig a lucerná­sok egyébként is elég gyatrán néz­nek ki. A fagy és a pockok kártétele miatt ebben a járásban az idén kö­rülbelül másfélezer hektár lucernát kellett feltörni, és a megmaradt te­rületeken sem lehet száz százalékos hozamra számítani. Az újratelepítés természetesen gondokkal járt, hiszen vetőmagból itt is évek óta hiány mutatkozik. Németh agrármérnök szerint ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy hiába hangsúlyozzák a magszaporítás fontosságát, kimon­dottan magtermelési céllal senki nem telepit lucernát. A másik ok, hogy az agronómusok sajátos hozzáállással jelölik ki a magfogásra szánt terü­leteket. Általánosnak mondható gya­korlat, hogy kaszálás előtt az agro­­nómus terepszemlét tart a lucerna­földeken, s a ritkának tűnő, szerény zöld tömeget kínáló parcellát „bün­tetésből“ magszaporltó területté nyil­vánítja. Ezeket a ritka növényállományú parcellákat természetesen fölveri a gyom, s aki később ilyen területen fogott magot vet, az egyúttal gyomot is telepít. Csoda-e hát, ha a lucerna­termesztésben még ez a sok tekin­tetben példamutató járás sem tud az adottságoknak megfelelő eredményt fölmutatni? Persze északi szomszédaiknak sin­csen mivel dicsekedniük, hiszen any­­nyi lucernát, mint az idén, még ők sem telepítettek soha. Viszont dicsé­retükre válik, hogy a gondok enyhí­tését szorgalmazzák. Kolečáni Dezső agrármérnök, a Galántai Jmi főagronómusa panaszol­ta, hogy az eredeti elképzelésekkel ellentétben, legalább ezerkétszáz­­ezerötszáz hektárral több lucernát kell telepíteniük, hogy biztosítani tud­ják a népes állatállomány folyama­tos ellátását. Ez a feladat itt is fel­színre hozta az évek óta ismétlődő magszaporító gondokat. A helyzet ja­vítása érdekében úgy döntöttek, ked­vezményben részesítik a magszaporí­tásra vállalkozókat. A kezdeményező üzemeknek lehetővé tették, hogy túl­lépjék az eredeti lucernatelepitési tervet, ugyanakkor kötelezték őket arra, hogy a kimondottan magszapo­rítási céllal vetett lucernát csak egy­szer kaszálhatják. Ha megtartják a föltételt, az első kaszálásból nyert takarmány mennyiségével nem terhe­lik meg a gazdaság takarmánygaz­dálkodását. Hasonló kedvezményben részesülnek azok is, akik eladásra termelnek lucernalisztet. Ugyancsak galántai kezdeményezés, hogy nem árpával, hanem lóbab és zab fedőnövényzettel vetik a magsza­porítási céllal telepített lucernát. A növényzetet intenzíven locsolják, még­pedig a korszerű Fregatt esőztető berendezésekkel, melyekből az idén már körülbelül harmincötöt állíthat­nak munkába a járás mezőgazdasági üzemei. Reméljük, hogy az igyekezet meghozza a várt sikert. (bor) A balesetveszélyre, a bizton­ságos munkavégzésre figyel­meztető plakátok, feliratok egyetlen munkahelyről sem hiányozhatnak Fotó: —kalita— P

Next

/
Thumbnails
Contents