Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-08 / 18. szám

1982. május 8. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Világszerte megemlékeztek a munkásszolidaritás ünnepéről if PRÄGA: fővárosi vállalatok és üzemek dolgozói, munkások, techni­kusok, nők és fiatalok örömteli han­gulatban köszöntötték május elsejét. A dlszemelvényen helyet foglaltak a párt és az állam vezető képviselői, köztük Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, s Ľu­bomír Štrougal, a CSSZSZK minisz­terelnöke. Az ünnepélyt Antonin Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prá­gai városi pártbizottság vezető tit­kára nyitotta meg. Üdvözlő szavait követően Gustáv Husák elvtárs mon­dott beszédet. Szavait — az egyet­értés jeleként — a kétszázezres tö­meg gyakran kísérte ütemes tapssal. if BRATISLAVA: Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság veze­tő titkára nyitotta meg a felvonulást, ünnepi beszédet Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára mondott. Az Internacionálé elhangzása után megkezdődött a felvonulás, melynek élén fiatalok vitték a vörös lobogó­kat, a csehszlovák nemzeti zászlót és a többi szocialista ország zászla­ját, kifejezve az együvétartozást és a közös célokért folytatott harcot. Optimizmus, az előttünk álló fel­adatok teljesítésének és a kitűzött célok elérésének közös gondolata tükröződött a bratislavai dolgozók idei felvonulásában. if MOSZKVA: Ünnepi köntösbe öl­tözött a szovjet főváros dolgozóinak hagyományos manifesztációs színtere, a Vörös tér. A Lenin-mauzóleum díszemelvényén elfoglalták helyüket az SZKP és az szovjet állam vezetői, élükön Leonyld Brezsnyevvel, az SZKP főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. Az idei májns elseje is bizonyítot­ta a szovjetek országának szolidari­tását a társadalmi haladás erőivel. Arról tanúskodott, hogy a Szovjet­unió következetesen síkraszáll min­den konfliktus igazságos politikai rendezéséért, a béke megőrzéséért és a leszerelésért. if BERLIN: az NDK fővárosában a berlini vállalatok dolgozói és a fő­város lakossága köszöntötte a párt és az állam vezetőit, élükön Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitká­rával. A berlini dolgozók menetében újra és újra feltűnt a jelszó: „Korunk legfontosabb feladata a béke meg­őrzése“. if BUDAPEST: negyedmillió buda­pesti lakos vett részt a május elsejei felvonuláson. Kifejezte hűségét a proletárt internacionalizmus, a szo­cializmus és a béke eszméi iránt. A díszemelvényen helyet foglalt Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György, valamint a Magyar Népköztársaság párt- és állami szerveinek további vezetői. if VARSÖ: más városokat leszámít­va, csak Varsóban több mint száz­ezren vettek részt a május elsejei ünnepségen, amelynek komoly, de nyugodt és reményteljes volt a lefo­lyása. Az ünnepségen Wojciech Ja­ruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, a Nemzeti Megmen­tés Katonai Tanácsának elnöke, a Minisztertanács elnöke mondott be­szédet. Hangsúlyozta, hogy a lengyel munkásosztálynak és az ország vala­mennyi dolgozójának azonos az ér­deke: a szocializmus építése és megvédése. ir KABUL: az Afgán Köztársaság fővárosában is tízezrek vonultak fel. Jelszavaik kifejezésre juttatták az ország politikájának támogatását, a világ dolgozóival való szolidaritást, éltették a Szovjetunióval való szö­vetséget és elmarasztalták a nemzet­közi reakció militarista törekvéseit. Az emberszerefet szolgalatéban Május 8-án évente megrendezik a Vöröskereszt Szervezet egészségügyi világnapját. Május 8. a szervezet megalapítójának, a svájci Henri Du­­nant-nak a születésnapja. A jómódú és jótékonyságáról ismert családból származó Dunant-t a solferinói csatamezó véres eseményei rázták fel. Európa kormányaihoz fordult és nemzeti bizottságok létrehozását szor­galmazta, hogy humanitárius alapon segélyt nyújtsanak a hadban álló felek katonáinak. 1864-bén meg is született az erre vonatkozó Genfi Egyezmény, melynek betartása bizony sokszor vitatott. A Vöröskereszt Szervezet első nemzeti társaságai 1863 után kezdtek alakulni. 1919-ben megalakult a Vöröskereszt Társaságok Ligája. Státusa azóta is többször módosult, legutóbb 1977-ben. A Vöröskeresztes Ligának 125 nemzeti szervezete van. Szocialista ha­zánkban a Csehszlovák Vöröskereszt fontos társadalmi szervezetként te­vékenyen vesz részt államunk család- és gyermekvédelmi gondoskodá­sában, az öregek és betegek ellátásában, a társadalmilag nehezen adap­tálódó személyek, az elmaradott cigányság gondozásában, valamint egyéb, az állami szervek felé problémákat jelző tevékenységben. A szer­vezet önkéntes aktívái különösen nagy szolgálatot tesznek az Idősek és magatehetetlenek ápolásában, a párt szociális programjának megvalósítá­sában. Szerepük igen kidomborodik az idei évben, mely az ENSZ elvei értelmében az idősebb nemzedék és az öregek éve, s amelynek szociális vonatkozásait nemrégen a X. országos szakszervezeti kongresszuson el­hangzott beszámoló is hangsúlyozta. A Vöröskereszt szakosított csoportjai nagy szolgálatot végeznek továb­bá a betegség-megelőzésben, a járványos betegségek elleni küzdelemben, az egészségügyi felvilágosító munkában, nem utolsó sorban a gépjármű­­vezetők kiképzésében, a polgári védelem feladatainak ellátásában stb. Tevékenységüket dicséri, hogy évente mind többen jelentkeznek a vér­­átömlesztő állomásokon és ajánlják fel életadó vérüket veszélybe kerül­tek megmentésére. (L) A BŐSÉG ZAVARA (Dluhopolszky László rajza) Már 37 év telt el a dicső szov­jet hadseregnek a hitleri Né­metországon aratott történel­mi győzelme óta. 1945. május 9-én elhallgattak a fegyverek. A haladás és a béke erői diadalmaskodtak a világreakció sötét erői fölött A győzelem dicső napja, hazánk államünnepe örökre beíródott né­peink és az egész emberiség törté­nelmébe. Ezzel kezdődik újkori tör­ténelmünk új szakasza. A hitleri fasizmus vereségét követően helyre­állt a csehszlovák állam önállósága. Az új államban a munkásosztály lett a fő politikai erő, amely az antifa­siszta harcban döntő szerepet ját­szott. Létrejöttek a feltételek a nemzeti és demokratikus forrada­lom végső győzelmére és a szocia­lizmusba való fokozatos átmenetre. Az 1945. évi felszabadulás, a nem­zeti és demokratikus forradalommal kapcsolatos forradalmi átalakulások és 1948 Febrnuárja, amikor minden hatalom végleg a CSKP vezette mun­kásosztály kezébe került, újkori tör­ténelmünk legfőbb határkövei. A munkásosztály és a dolgozó nép 1948 februári győzelme utat nyitott hazánk szocialista építésére. Népünk a szocialista iparosítással, a mező­­gazdaság szövetkezetesítésével és a kulturális forradalommal történelmi­leg rövid idő alatt lerakta a szocia­lizmus alapjait. Külpolitikai orientációnk, melynek tengelye a Szovjetunió és a többi szocialista ország szövetsége és ba­rátsága, szilárdan szavatolja a for­radalom eredményeit és szocialista építésünk vívmányait. Ez a szövetség gazdasági téren a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsában nyer kife­jezést. Valamennyi nép iránti külpolitikai kapcsolataink alapját a proletár in­ternacionalizmus alapelvei alkotják. Biztonságunk és forradalmi vívmá­nyaink fő szavatolója a testvéri Szovjetunió szilárd szövetsége. Né­peink nehéz pillanataiban csak a Szovjetunió maradt hű Csehszlovákia iránti szövetségesi kötelezettségei­hez, s múlhatatlan érdeme van ab­ban, hogy 37 évvel ezelőtt felszaba­dultunk a fasizmus alól, és dolgozó népünk kezébe vehette a haza ügyeinek igazgatását. A Szovjetuió külpolitikájának köszönhető, hogy több mint három évtizede békében élhetünk, a szocialista építésnek szentelve erőinket. Az 1943. december 12-én Moszkvá­ban megkötött csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződés és az 1970. május 6-án Prágábal aláírt új szerződés leküzdhetetlen gátfalat al­kotott, melyen meghiúsulnak a sza­badságunkat és biztonságunkat ve­szélyeztető kísérletek. Az új szerződ dés tekintetbe veszi az előző idő­szakban megtett utat, a mai korszak osztályszellemű megközelítésére, marxista-leninista értékelésére tá­maszkodik. Történelmi jelentősége abban rejlik, hogy egyöntetűen rög­zíti a szocialista közösséghez tarto­zásunkat, a marxista-leninista taní­tásra és a proletár internacionaliz­mus elveire épülő külpolitikánk szo­cialista jellegét. Az új szerződés népünk félszáza­dos küzdelmének a kulminálása, a­­melyet a szabadabb, boldogabb élet­ért vívott, s amely mindenkor elvá­laszthatatlanul összeforrott a Szov­jetunió barátságáért és szövetségéért folytatott küzdelemmel. Ez a doku* mentum rögzíti Csehszlovákia népé­nek történelmileg igazolt tapasztala­tát, hogy csakis a Szovjetunió szö­vetsége biztosítja szocialista hazánk békés jövőjét. Az elmúlt 37 év nagy és győzel­mes történelmi szakasz, melyben a kommunisták és a dolgozók milliói áldozatos munkájukkal megterem­tették az új szocialista jelent. Európa 37 évi békéje igazolta a létező szocializmus külpolitikai kon­cepcióit. Főként az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusa után a létező szocializmus békekezdeményezései folytán civilizációnk a béke és ha­ladás irányában kibontakozó pozitív fejlődésének meghatározó tényezője lett. Manapság az ideológiai gátfal túlsó oldalán, a kommunizmust visz­­szautasítők is tudatosítják, hogy egyedül a szocialista közösség ké­pes szembeszállni az imperializmus­sal. Ezt az SZKP XXVI. kongresszusa is hangsúlyozta. Az ENSZ fórumán és számos más helyen elhangzott több mint száz szovjet javaslat, s ezeknek a változó feltételek sze­rint állandó módosítása mindenütt, ahol a leszerelésről és a háborús veszély csökkentéséről tárgyalnak, olyan hadállásokba szorítja vissza az Imperialistákat, amelyeket egyszer fel kell adniuk. Erre fogja kénysze­ríteni őket a közvélemény az élet és a béke nevében, hiszen Európa tör­ténelmében első ízben éppen a má­sodik világháború után élvezi oly , hosszú időn át a béke áldásait. JÄN MlCATEK rr-r. •' 1 * m щтт- ?*чтг'л A haladás útján Négy éve tört ki Afganisztánban a forradalom, amely lehetőséget terem­tett az ország népe számára, hogy a szó igazi értelmében belépjen a XX. századba. Afganisztán társadal­ma a múlt kövületének számított. Száz-kétszáz évvel ezelőtti viszonyo­kat őrzött. Négy esztendeje tört ki a forradalom, és ez a rövid időszak hatalmas változásokat hozott. 1978 áprilisa csak a lehetőségét teremtet­te meg az egészséges irányú fejlő­désnek. De a lelkes indulás után előbb a fiatal forradalmakra jellem­ző sietség, majd olyan erők hatalom­ra kerülése — Amin terrorja —, a­­melyek eltávolodtak az eredeti cé­loktól, veszélybe sodorták magát az országot is. Most, amikor az áprilisi forradalomra emlékezünk, az 1979 decemberi vátozást is ünnepeljük. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt egészséges erői ekkor vették át a hatalmat, ekkor vált lehetővé az, hogy az áprilisi célok megvalósulja­nak. A Szovjetunió katonai segítsége el­szigetelte az ellenforradalmi, az im­perialista erőket. A munka oroszlán­­része, az országépítés, az előrelépés, a társadalmi haladás biztositása a­­zonban az ország haladó erőinek Jutott és jut. Külföldről támogatott ellenforradalmár csoportok ellen fo­lyik még a harc Afganisztán terüle­tén. De az előrelépést mutatja, hogy már nem a fegyveres küzdelem az elsődleges feladat. Az elmúlt idő­szakban a Babrak Karmai vezette erők következetes és ugyanakkor türelmes politikája kiszélesítette a forradalmi építés tömegbázisát. Meg­szaporodtak az 1978 áprilisában ki­tűzött célokért küzdő szervezetek. A belső konszolidáció az élet minden területén érezhető. Sajnos a külső fenyegetés nem szűnt még meg. Afganisztán kormá­nya számos javaslattal közeledett szomszédaihoz: a kölcsönös be nem avatkozás elvét tiszteletben tartva tárgyaljanak. Az Afganisztán körüli rendezés — a nemzetközi imperializ­mus céljaival ellentétes folyamat — az ázsiai béke és biztonság jelentős tényezője lehetne. Afganisztán önálló utat járó forradalmi népe az elmúlt négy esztendő alatt számos új bará­tot szerzett világszerte. Népünk is igaz barátként köszönti Ázsiának ezt a haladó úton járó, demokratikus, el nem kötelezett államát. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK Egyiptomban nemzeti ünneppé, Iz­raelben a nemzeti gyász napjává nyilvánították a Sínai-félszigei kiürí­tését. Kairó örömét növelte, hogy végre megszabadult az utolsó napo­kig tartó zsarolás, fenyegetés, bi­zonytalanság feszültségétől, Tel-Aviv gyászát viszont fokozta, hogy „felbe­csülhetetlen áldozatot“ hozott a bi­zonytalan békéért. Túlságosan is nyilvánvaló azonban, hogy az egyip­tomi—izraeli kűlönbéke nem béke a szó igazi értelmében. Egyiptom ugyan visszakapta — mert nagy árat fizetett érte — a Sfnai-félszigetet, ahol egymillió mun­kát, megélhetést kereső állampolgá­rát telepítheti le. A sínai olajmezők termelése, a Szuezi-csatorna forgal­ma, a fellendült turizmus újra az egyiptomi államkassza bevételeit gyarapítja. Ennek az arab földnek a visszanyerését bizonyos áttételeken keresztül még azok az arabok is eredménynek tekintik, akik elítélték és elítélik Szadat árulását, a testvér­népek rovására kötött különbékét. A sínai zászlőlevonás és zászló­­felvonás áráról most még keveset beszélnek. Arról például, hogy a Sínai-félszi­­geten visszanyert egyiptomi szuvere­nitás korántsem teljes. Az Izraellel határos övezetben például főként amerikai katonákból álló nemzetközi erők helyezkednek el. A következő zónában csupán négyezer egyiptomi határőr tartózkodhat. A Szuezi-csa­torna mentén húzódó harmadik sáv­ban is csak egyetlen egyiptomi had­osztály rendezkedhet be, szigorúan korlátozott fegyverzettel. „Izrael 24 órán belül visszafoglalja a Sínai-fél­­szigetet, ha Egyiptom megsérti a de­­miiitarizációs előírásokat“ — fenye­getőzött Ariel Sáron hadügyminiszter. Az izraeli csapatkivonást megelőző hetekben Begin zsaroló taktikája ar­ra irányult, hogy politikailag is kor­látozza Egyiptom szuverenitását, Camp David kényszerzubbonyába préselte Szadat utódát. Arra kívánta kötelezni Hoszni Mubarakot, hogy mondjon le a palesztin önrendelke­zés, a továbbiakban a palesztin ál­lam igényéről, ne vegye fel a kap­csolatot a Palesztinái Felszabadítási Szervezetttel, és ne szorgalmazza a PFSZ amerikai—izraeli elismerését,’ azaz ne akarjon többet a ciszjordá­­niai és gázai palesztinok számára az Izrael által felkínált „nagylelkű" autonómiánál. Begin egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy egyszerű üzleti alku­ként fogja fel a Camp David-i meg­állapodásokat. Egyfelől visszaadja a Sínai-félszigetet Egyiptomnak, más­felől bekebelezi Kelet-Jeruzsálemet, a szfrial Golán-fennsíkot, Ciszjordá­­niát és a Gázai övezetet. Egyfelől békében hagyja a katonailag semle­gesített Egyiptomot, másfelől szabad kezet kap többi szomszédjával, Liba­nonnal, a palesztin ellenállási moz­galommal, Szíriával és Jordániával szemben, A tények önmagukért be­szélnek: Izrael örökös fővárosává nyilvánították az agreszió útján egyesített Jeruzsálemet, kiterjesztette a saját törvényeit a Golán-fennsíkra, fokozta a Libanon elleni agressziót és lebombázta az iraki atomreaktort. Az Egyiptomnak tett engedmény, mint látható, mérhetetlenül megnö­velte Begin étvágyát. Az izraeli kor­mány tehát még mindig ott tart, hogy szerinte a terjeszkedés össze­egyeztethető a békével, hogy a leg­erősebb arab ellenfél, Egyiptom ki­iktatása után, a Washingtonban ga­rantált katonai fölény révén megva­lósíthatja Nagy-Izrael tervét. De mi­ként a ciszjordániai felkelés, a go­­láni arabok sztrájkja, a jeruzsálemi mecsetek lépcsőjén száradó vér ta­núsítja, a megszállt területek beke­belezése — akár autonómiának, akár annexiónak nevezik — csupán erő­szakos úton lehetséges. Camp David legfőbb haszonélvező­je az Egyesült Államok. Szadat jeru­zsálemi kezdeményezése lehetőséget kínált Amerikának arra, hogy „tel­jes jogú partnerként“ kiterjessze po­litikai-katonai befolyását a térség­ben. Washington további honoráriu­ma, hogy a Sínai-félszigeten felállí­tott soknemzetiségű haderő kereté­ben újabb közel-keleti támaszpont­hoz jutott, amelynek nagy hasznát veszi a külföldi beavatkozásra szer­vezett gyorshadtest. Washington mereven ellenez min­den olyan kezdeményezést, amely — mint például Leonyid Brezsnyevé — nemzetközi fórummal váltaná fel a Camp David-i kereteket, és átfogó rendezéssel az izraeli—amerikai cé­lokat szolgáló különalkut. Bár Camp Dávidról rég bebizonyosodott már, hogy nem eszköze, hanem akadálya az igazságos és tartós békének, Washington ragaszkodik hozzá, mert csak így őrizheti meg pillanatnyi ki­váltságos szerepét. Az amerikai—izraeli stratégiai e­­gyüttműködési egyezmény elárulja, hogy a közel-keleti hegemóniára tö­rő Washington nem bízik teljesen a Szadat utáni Egyiptom hűségében, ezért fokozottabban épít egyetlen megbízható szövetségesére, a térség katonailag legerősebb hatalmává fej­lesztett Izraelre. Az amerikai politi­kával is szembe kell fordulnia an­nak, aki megálljt akar parancsolni az izraeli expanziónak. N. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents