Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-16 / 2. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1982. január 18, 12 A beilizemi ttnelszamolas problémai és feltételei Á beltlzemi önelszámolás a termelés hatékonyabbá tételének egyik alapvető teltétele. Ma a szocialista nagyüzemi mező­gazdaság irányításának talán a legtöbbet vitatott témaköre. Számtalan tudományos munka, kiadvány, cikk foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ennek ellenére a belüzemi önelszámolás gyakorlati érvényesítése messzemenően elmarad azoktól a kö­vetelményektől és lehetőségektől, amelyeket alkalmazása nyújthat a gazdasági hatékonyság növelésében. Éhből a tényből kiindulva azzal a követelménnyel fordul­tunk a kijelölt járási pártbizottsághoz, kerületi mezőgazda­­sági igazgatósághoz, földmüvesszövetkezethez és állami gaz­dasághoz, hogy saját szemszögükből értékeljék a belüzemi önelszámolás gyakorlati érvényesülését, s javaslatokat terjesz­­szenek elő a felmerjülő hiányosságok áthidalására. Az alábbi közleményben — a felmérés és az SZLKP KB illetékes osz­tálya dolgozóinak Ismeretei alapján — igyekeztünk feltárni e témakörrel kapcsolatos problémákat, s rámutatni az önel­számolás gyakorlati alkalmazásának helyes módjára. A belüzemi önelszámolással kapcsolatban nem is annyira a célok és a feladatok várnak tisztázásra, hanem a gyakor­lati alkalmazás konkrét formája és módja. Köztudott, hogy az önelszámolás nem valami különleges könyvelési vagy jutal­mazási mód, hanem a szocialista nagyüzem egyetemes szer­vezési, irányítási és gazdasági rendszere, amely lehetővé teszi, hogy az egy üzemen belüli szervezeti egységek termelési és gazdasági feladatukat maguk tervezzék, azok teljesítését a rendelkezésükre álló termelőeszközök felhasználásával bizto­sítsák, s a termelés eredményeiben közvetlenül érdekelve legyenek. Az említett elvek nem újak. Az iparban és néhány népgaz­dasági ágazatban gyakorlati alkalmazásuk több évtizedes ta­pasztalatra támaszkodik. A mezőgazdaságban más a helyzet. Nagyon kevés példa akad arra, hogy teljes szélességben al­kalmaznák, s ténylegesen azt eredményezné, amit az iparban. Ha figyelembe vesszük azokat az erőfeszítéseket, melyeket az elmélet és a gyakorlat e téren az elmúlt negyed század során tett, s összehasonlítjuk az elért eredményeket, inkább kudarcról, mint sikerről beszélhetünk. Miben rejlik a sikertelenség oka? Véleményünk szerint ab­ban, hogy túl mereven ragaszkodtunk az iparban bevált mód­szerhez, s nem vettük figyelembe a mezőgazdaság sajátos körülményeit, vagyis a természeti és a biológiai tényezők döntő hatását. Maximalisták voltunk az elvárt hatások, de minimalisták a szükséges feltételek megteremtése tekinteté­ben. A legtöbb hiányosság az alapvető feltételek megteremté­sében mutatkozott. Az egyes szervezeti egységek részére, me­lyeket önelszámolási egységekké akartunk változtatni, nem biztosítottuk a szükséges termelési és gazdasági önállóságot, az ezzel kapcsolatos anyagi feltételeket, nem érvényesítettük eléggé következetesen az egyetlen felelős vezető elvét, s nem dolgoztuk ki az anyagi érdekeltség olyan rendszerét, amely­ben a dolgozók értékelése közvetlen összefüggésben van a személyes vagy a kollektív eredményekkel stb. Igaz, a gazda­ságok aránylag sok általános jellegű és az önelszámolás fon­tosságát hangsúlyozó anyagot és utasítást kaptak, sajnos annál kevesebb gyakorlati és módszertani útmutatást. A felmérés eredményeiből levont következtetéseket, s az ezekből adódó feladatokat és javaslatokat az alábbi problé­makörökbe foglaljuk össze. 1. A BELÜZEMI ÖNELSZÄMOLÄS SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE A mezőgazdasági üzemek jelenlegi körülményei között a belüzemi önelszámolás kétféle szervezeti formában érvénye­sül mégpedig a gazdasági és a költségközpontok révén. Az önelszámolás alapegységét a gazdasági központok alkotják, míg a költségközpontok alacsonyabb fokú szervezeti egysé­gekként szerepelnek, s a gazdasági részlegek keretén belül Jönnek létre. Az önelszámolási központoknak tükrözniük kell a termelés konkrét szervezeti és szerkezeti felépítését, nemcsak a pon­tosan meghatározott horizontális és vertikális irányú naturá­lis, anyagi-energetikai, műszaki-szervezési, káder- és hatásköri Jellegű, hanem a gazdasági, értékrendi és pénzügyi kapcso­latok révén is. Az irányítási szerkezet kialakításának kiindulópontja első­sorban a termelési, majd ezt követően a szervezési szerkezet optimalizálása. Erre kapcsolódik az önelszámolás szerkezeti felépítése. Az üzem szerkezeti felépítésének ésszerű menete alulról felfelé történik, vagyis a legalacsonyabb fokú terme­lési egységektől kezdve felfelé halad. Ezt a logikus menetet a termelési szerkezethez kapcsolódó szervezeti, irányítási és önelszámolási szerkezet felépítésénél is be kell tartani. For­dított esetben egy mesterségesen kialakított szerkezet Jönne létre, amely nem felel meg a rendszerszemlélet elveinek, s gyakorlati működésében a mesterségesen kialakított szer­kezet — elszigetelődne a munkafolyamattól, és az anyagi esz­közök beáromlásától. A gazdasági és a költségközpontok létrehozását több ténye­ző befolyásolja. Közülük a legfontosabbak: a szervezeti szer­kezet formája; a szervezeti szerkezet lépcsőzetessége és szét­tagoltsága; a belüzemi információk feldolgozási módja. A fel­sorolt tényezők elsősorban a gazdasági és költségközpontok számát határozzák meg. Minél lépcsőzetesebb egy üzem szer­vezeti szerkezete, s minél szétágazottabbak az egyes lépcső- < fokok, annál több gazdasági és költségközpont alakulhat az üzem keretében. Azokban a gazdaságokban, ahol az adatok számítógépes feldolgozását alakalmazzák, több gazdasági és költségközpontot lehet kialakítani, mint — hasonló felté­telek mellett e hagyományos adatfeldolgozás esetében. Az önelszámolási központok számát bizonyos mértékben kor­látozza az, hogy az érvényes előírások értelmében be kell tartani a gazdasági központok alábbi szerkezetét: a fő tevé­kenység gazdasági központja, gazdasági központok, a többi tevékenység gazdasági központjai, az irányítási tevékenység­gel kapcsolatos gazdasági központok. Ezeket az előírásokat figyelembe kell venni a terv lebontásában is. Az ágazati szervezési szerkezet keretében a szövetkezetek összes tevékenységét három termelési részlegre bontják: még­pedig a növénytermesztésre, az állattenyésztésre, és a műsza­ki szolgáltatásokra. Gazdasági központként az egész termelési részleg vagy ennek keretén belül kialakított szervezeti egysé­gek szerepelnek. Az esetek többségében a gazdasági közpon­tok keretében jönnek létre a költségközpontok is. A mezőgazdasági üzemek jelenlegi szerkezeti felépítése meglehetősen változatos, ami önmagában véve nem minősít­hető negatív jelenségnek, hanem az egyes gazdaságok sajátos adottságainak a következménye. Jellegzetes vonásuk az, hogy. a gazdaságok önelszámolási egységeinek különböző szerkezeti lépcsőfokát, számát, a gazdasági és költségközpontok nagy­ságát s azok tevékenységének eltérő tartalmát tükrözik. Ez a változatosság részben a különböző természeti adottsá­gokkal függ össze. Azonban az egyes üzemeknek a közel­múltban végbement társítása és átszervezése nem minden Irta: P0SA LAJOS közgazdasági mérnök, az SZLKP KB dolgozója esetben vezetett a termelési, szervezési és az irányítási szer­kezet előre megfontolt és előkészített változásaihoz. A felmérés fényt derített arra, hogy elsősorban a nagy me­zőgazdasági üzemekben az egyes gazdasági központok nem teljesítik eléggé következetesen az önelszámolási egység alap­vető funkcióját akkor, ha az egész részleg vagy az egész üzem tölti be az önelszámolási egység szerepét. Az ilyen ön­elszámolási egységek túl nagyok — terjedelmük megfelel a 10—15 évvel azelőtti gazdaságokénak — s ennek következté­ben az öneiszámolás szabályait — főleg a személyi felelőssé­get és az érdekeltséget illetően — nem lehet eléggé követ­kezetesen betartani. Az önelszámolási egységek helyes kialakítása szükségessé teszi az üzem termelési, szervezési, irányítási és gazdasági szerkezetének előzetes részletes elemzését. Világosan meg kell határozni az önállóságra való alkalmasságot, annak tartalmát és fokét, s ennek nyomán kijelölni a szükséges termelőesz­közöket, s részletesen kidolgozni a termelési és a pénzügyi tervet. Az önelszámolási egységek tevékenységének beindítása előtt tisztában kell lenni a jutalmazás és az ellenőrzés mód­szerével, valamint az irányítási eszközök közvetlen és közve­tett rendszerével. A gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy a belüzemi ön­­elszámolás eredményes működése szempontjából lényegbevá­­góan fontos, hogy a gazdaságok vezetősége az előkészületek során tudatosítsa lehetőségeit, s ennek megfelelően hozza létre az egyes önelszámolási egységeket. Gyakori fogyatékos­ság, hogy sok helyütt sematikusan alakítják ki az önelszá­molási egységeket, tekintet nélkül az adott feltételekre és lehetőségekre, ami ahhoz vezet, hogy az egységek nem vagy csak részben teljesítik küldetésüket. Több üzemben a szük­séges feltételek hiányából eredően a gazdasági központok célszerűtlenek. Ezekben az esetekben ésszerű, ha csupán költ­ségközpontokat hoznak létre. Hiszen az ilyen központok is serkentik a termelést, s lehetővé teszik a költségek csökken­tését. Az adatok számítógépes feldolgozásával kapcsolatban szük­séges megjegyezni, hogy a kutatás vonalén ezidáig nem dol­gozták ki a számítógépes adatfeldolgozás feltételeihez sza­bott önelszámolási egységek létrehozásának elveit. Ennek kő. vetkeztében az üzemek többségében a számítógépes adalfel­­dolgozás aránylag alacsony hatásfokú. 2. A FELADATOK TERVEZÉSE л belüzemi Önelszámolási egységekben A belüzemi Irányításnak egyik alapvető eszköze a terv, amelynek funkciója elsősorban: — az önelszámolási eegységek részére a tervezett termelési és gazdasági feladatok meghatározása; i egyforma ökonómiai feltételek biztosítása az egyes ön­­elszámolási egységekben, hogy ezek tervezett feladatukat tel­jesíthessék; — az egyes önelszámolási egységek tevékenységének koor­dinálása és ellenőrzése, valamint kölcsönös kapcsolatuk sza­bályozása megfelelő módszerek és eszközök segítségével. A belüzemi önelszámolás eredményes működését bizonyos mértékben a külső tényezők is befolyásolják. Gyakran hiány­zik a szükséges, cselekvésre ösztönző Jövedelmezőségi szint. Ennek következtében az utóbbi években minimális jövedelme­­zősséggel gazdálkodó mezőgazdasági üzemek száma megnöve­kedett. Az alacsony jövedelmezőség, vagy az egyes termékek veszteséges előállítása, önmagában véve nem lehet akadálya a belüzemi öneiszámolás elveinek érvényesítésében, de két­ségtelenül lélektani szempontból kedvezőtlen hatást gyakorol. Ezen túlmenően kihat a vállalati keretek alakulására, s így közvetlen módon befolyásolja az önelszámolás elveinek betar­tását. A belüzemi önelszámolást kedvezőtlenül befolyásolta az Is, hogy a terv nem volt összhangban az anyagi-műszaki feltéte­lekkel, a szállítási-átvételi kapcsolatok sem voltak zavarmen­tesek, ami végső soron a belüzemi szervezeti egységek kap­csolatára is negatív hatást gyakorolt. A belüzemi tervezéssel kapcsolatos kérdéseket három téma­körbe csoportosítottuk: a) A TERV LEBONTÁSA ÉS A BELÜZEMI SZERVEZETI EGYSÉGEK FELADATAINAK TERVEZÉSE A gazdasági és költségközpontok feladatát a belüzemi terv határozza meg. A belüzemi terv lebontása nyomén dolgozzák ki tervüket a gazdasági központok, melyeknek feladatait az egyes költségközpontokra bontják. A belüzemi tervezés ügy­viteli igényességét gyakran azzal indokolják, hogy állítólag igen szoros kapcsolat áll fenn a középfokú irányítási szervek által előírt és a gazdasági központok számára lebontott mu­tatók száma között. A tervezés kérdésének elemzésével kapcsolatban abból az alapelvből kell kiindulni, hogy a belüzemi szervezeti egységek feladatait teljes mértékben a terv lebontása szabja meg. Eb­ből a szempontból nem játszik döntő szerepet a járási mező­­gazdasági igazgatóság által meghatározott tervezett mutatók száma. A tervnek, mint az irányítás centralisztíkus eszközé­nek kell működnie, hiszen vállalati szinten nemcsak a társa­dalmi szükségletek, hanem a belüzemi egységek aránya és azok kapcsolata is tervszerűen biztosítható. A termelés ará­nyosságának biztosításában a belüzemi szállítási-átvételi kap­csolatok alternatívája azzal a veszéllyel jár, hogy megbomlik a termelés és a gazdálkodás közötti optimális és ésszerű bel­­üzerai egyensúly. Tehát a terv lebontásával az önelszámolási szervezeti egység számára mindenekelőtt választ kell adni arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mi is lesz a fő teen­dője, s ehhez a vállalat vezetősége vagy más egysége mit is nyújthat. Az önelszámolási egység keretén belül a tervezés fő feladata a transzformálási folyamat optimalizálása, vagyis a dolgozók kezdeményezésének serkentésével feltárni az adott feladatok teljesítésének legmegfelelőbb módszereit. ■ A tervezéssel mint az irányítás alapvető eszközével kap­csolatos ismereteink arra engednek következtetni, hogy a vállalatokban a tervfeladatokat csupán lebontják, azt is csak természetbeni, naturális formában. Miközben nem veszik fi­gyelembe a termelés értékrendi oldalát, ami a belüzemi egy­ségek önelszámolási irányításának elvét gyengítheti. A Bratislaval Mezőgazdasági Közgazdaságtani Kutatóintézet adatai alapján az értékelt mezőgazdasági üzemek kétharmadá­ban a gazdasági központok számára olyan összetételben bon­tották le az összes természetbeni és ökonómiai jellegű felada­­tokát, ahogyan ezt a középfokú irányítási szervtől kapták. Az üzemek egyharmada a belüzemi önelszámolási egységek­nek természetbeni és értékrendi formában irányozta elő a kötelező feladatokat, amelyek a gazdaság termelési és pénz­ügyi tervére kapcsolódtak, miközben gyakran bővítették a mutatók számát. Hasonló a helyzet a gazdasági központok tervfeladataínak a költségközpontokra való lebontásában is. Az esetek többségében csupán a természetbeni mutatókat bon­tották le, nem vették figyelembe a gazdasági mutatókat. A belüzemi önelszámolás eredményes működése megköveteli az operatív tervek alkalmazását is. Hiszen a belüzemi önel­számolás az operatív irányításnak alapvető módszere. Az ope­ratív tervek és költségvetések döntő szerepet töltenek be az önelszámolási egységek tevékenységének ellenőrzésében, ér­tékelésében és a kezdeményezőkészség kibontakoztatásában. Sajnos ezidáig az operatív tervezés kísérleti rendszerei nin­csenek kellőképpen kidolgozva. A gazdasági központok saját terveit elsősorban azokban az üzemekben dolgozzák ki, ahol a gazdasági központok terme­lési részleg gyanánt szerepelnek. Mivel ezeknek a terveknek a kidolgozása igen munkaigényes, csak annyi gazdasági köz­pontot hoznak létre, amennyi termelési részlege van az üzem­nek. Azokban az üzemekben, ahol az adatok számítógépes feldolgozását alkalmazzák, ezek a nehézségek nem merülnek fel, ezért a termelési részlegek keretében több gazdasági köz­pontban mehetne végbe a tervezés. A számítógépes adatfel­dolgozás esetében az összes költségek és gazdasági eredmé­nyek a költségközpontok részére is feldolgozhatók, s alapjá­ban véve a gazdasági és költségközpontok közötti különbsé­gek megszűnnek- Ez pedig ahhoz vezet, hogy az üzemek gyakran előnybe részesítik a gazdasági központok létesítését olyan esetekben is, amikor a szervezeti egységek kimondot­tan költségközpont jellegűek. A reális tervek kimunkálásában a legnagyobb nehézségeket az élő és a gépi munkára, valamint a munka és az anyagi kötlségekre vonatkozó vállalati normáknak és normatíváknak hiánya okozza, melyeket az üzemen belül Is tovább kellene diíerenciálni. Az év folyamán csak kevés üzem módosítja a gazdasági, s még kevésbé a költségközpontok terveit, habár ez a feltéte­lek változása esetén nélkülözhetetlen. A terv utólagos kiegé­szítése során a kiinduló feltételek annyira megváltozhatnak, hogy ennek következtében a terv iránynító és serkentő jel­lege legyengül. Az említett feltételek mellett az egyes mun­kacsoportoknak a tervezésben való részvétele, a tervfelada­tokból eredő kötelezettségek vállalása, s azok kezdeményező és gazdaságos teljesítése — amennyiben ezt szervezik és ki­használják —i nem hozza meg a várt eredményt. b) A belüzemi GAZDASÁGI szabályzók rendszere Az önelszámolásra épülő irányítás feltételei mellett nem­csak az üzem, s ennek környezete, hanem a belüzemi önel­számolási egységek közötti kapcsolatoknak természetbeni és értékrendi formája van. Ezeket a tervnek kellene kifejezésre juttatni. Míg a terv természetbeni (naturális) kifejezése be­kerül a gazdasági és a költségközpontok terveibe — bár az adott körülményekhez viszonyítva ezek sincsenek kellőképpen differenciálva — addig a pénzügyi terv ezen szervezeti egy­ségek — főleg a költségközpontok — terveiből hiányzik. A hiányosság oka elsősorban abban rejlik, hogy az üzemek többségében — az értékelés adatai alapján — nem dolgozták ki a belüzemi gazdasági szabályzók rendszerét, s ezek alkal­mazásának szabályait. Vonatkozik ez elsősorban a belüzemi árakra, a termékek, a munka és a szolgáltatások nyújtására, ezek átadásának és átvételének formájára, a minőség meg­határozására, a felmerülő viszályok megoldására stb. Annak ellenére, hogy az üzemek kötelesek figyelemmel kí­sérni az önköltségek alakulását, ezt csak ritkán használják ki a tervezésben, a termelés hatékonyságának értékelésében, a költségvetésben, a belüzemi árak meghatározásában vagy az árpótlék, a szankciók, a dotáció és a beszolgáltatás kisza­básában. Az elemzésbe bevont mezőgazdasági üzemek különböző tí­pusú belüzemi árak segítségével értékelték termékeiket, vala­mint a munka és a szolgáltatások nyújtását, — ha ugyan erre végképp sor került. Rendszerint az állandó elszámolási árakat, az önköltségek számvetése kapcsán kialakult árakat, vagy más üzemekben érvényesített árrendszereket alkalmaznak. Az árak meghatározásában a termékek, a munka és a szolgálta­tások standard minőségét veszik alapul. A különbözeteket árpótlékkal, levonásokkal vagy szankciókkal kellene megol­dani. Ez viszont ritkán történik, mivel az objektív értékelési lehetőségek — hiányoznak. Azokban a mezőgazdasági üzemekben, ahol a gépesítési eszközök nem tartoznak a növénytermesztési részleghez, prob­lémák merülnek fel az árak megállapításában az elvégzett munkáért és a szolgáltatásokért, de a minőség meghatározása is gyakori vita tárgyát képezi. A belüzemi dotációt és az átutalás lehetőségét amelyek a nagy mezőgazdasági üzemekben a különböző természeti és gazdasági feltételek kiegyenlítésére szolgálhatnának — gya­korlatilag nem használják ki. Tekintettel a belüzemi gazdasági eszközök rendszerének és az alkalmazásukra vonatkozó szabályok kulcsfontosságú je­lentőségére, a belüzemi önelszámolási irányításban észlelt kedvezőtlen tényállás felszámolására elméleti és gyakorlati síkon egyaránt megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. (FolytatJukJ

Next

/
Thumbnails
Contents