Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-01 / 17. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1982. május í. A galántai Járásban — kedvezőnek semmiképpen nem mondható természeti feltételek ellenére — tavaly is elfogadható eredményt hozott a mezőgazdasági üzemek és vállalatok dolgozóinak többtermelést szorgalgalmazó Igyekezete. A viszontagságos időjárásnak a növénytermesztés fejlesztésével kapcsolatos feladatok teljesítésére gyakorolt kedvezőtlen hatását a szocialista kötelezettséget vállalók példás helytállásával is csak részben sikerült ellensúlyozni, viszont az állattenyésztésben Ismételten szép eredmények születtek. A siker érdekében a nádszegi (Trstice), vágsellyei (Sala) és sopornyai (Šoporňa) szövetkezetesek, illetve a Slovenské Pole-i Állami Gazdaság dolgozói tettek a legtöbbet, amiért ez úton Is köszönetét mondunk. Ahogy az már lenni szokott, az új év Ismét komoly feladatok elé állította mezőgazdasági üzemeinket, természetesen a galántai járásbelieket is. Tehát ismét szükség van a dolgozók kezdeményezésére, szorgalmára. Vajon milyen segítséget ígér ebben az évben a szocialsita kötelezettséget vállalók többre és jobbra törekvése? A kérdésre Takács Vilmostól, a járási mezőgazdasági igazgatóság munkatársától kértünk választ. — A mezőgazdasági üzemek és vállalatok dolgozóinak kezdeményezőkészségére az idén sem lehet panaszunk. Sőt! örömmel nyugtázzuk, hogy a termelési és takarékossági felajánlások zöme a fejlesztési gondokkal küszködő ágazatok megsegítésére, fejlődési ütemének meggyorsítására irányul. — Lehetne egy kicsit konkrétabban? Amikor a konkrétumok felól kezdtem érdeklődni, Takács elvtárs elővett a fiókból egy vaskos kimutatást, és sorolni kezdte az adatokat. Szerény tizenöt oldalnyi jegyzetet készítettem, de nem kell megijedni, csak a legfontosabbakat szeretném az alábbiakban összegezni és közreadni. Kezdjük talán ott, hogy a járásban tizenhat szövetkezet van. A gazdaságok 9 millió 760 ezer koronát érő kötelezettségvállalása 4078 egyéni és 254 közösségi felajánláson alapszik. S mit ígér? Mindenekelőtt azt, hogy a szövetkezetesek a társadalmi elvárást túlhaladó részt vállalnak a közellátás színvonalát meghatározó javak termeléséből. Konkrétan 41 tonna marhahúsról, 314 tonna sertéshúsról, 253 ezer liter tejről, 2449 tonna cukorrépáról, 665 ezer darab tojásról, négy tonna hüvelyesről és hat tonna olajnövényrő) van szó. önellátottságunk megszilárdítása Az ígéret szép szó... szempontjából a 74 tonna erőtakarmány megtakarítására, illetve a 950 tonna szálas takarmány terven felüli kitermelésére tett felajánlás is sokatmondó. Külön örömmel nyugtázhatjuk a 308 ezer kWó villamos energia és 30 tonna fűtőanyag megtakarítását, illetve a 46 tonna ócskavas és öt tonna hulladékpapír viszszaszolgáltatását célzó igyekezetét, nem beszélve a kilátásba helyezett 58 ezer óra társadalmi munkáról. A három állami gazdaság dolgozói sem ülnek ölhetett kézzel: az 1569 egyéni és 68 kollektív felajánláson alapuló kötelezettségvállalásuk értéke 2 millió 910 ezer korona, ök 63 tonna marhahúst, 20 tonna sertéshúst, 40 ezer liter tejet, 119 tonna cukorrépát és 10 tonna olajnövényt szeretnének terven felül értékesíteni. Az állattenyésztés fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását 70 tonna takarmány terven felüli kitermelésével kívánják megalapozni, energia-takarékossági törekvéseik pedig 300 ezer koronát képviselnek. S hogy el ne felejtsem, a vállalásban közel 18 ezer óra társadalmi munkáról is szó van, ami azt bizonyltja — az állami gazdaságok dolgozói is szívügyüknek tekintik munkakörnyezetük és településeik arculatának állandó csinosítását, a választási programból eredő feladatok teljesítésének előmozdítását stb. És ne felejtsük ki a felsorolásból a közös mezőgazdasági vállalat, az Agrostav és az agrokémiai központ dolgozóit, hiszen a felajánlási mozgalomba bekapcsolódó 702 egyén és 25 munkaközösség a maga módján ugyancsak a boldogabb holnapért fáradozik. 425 ezer korona értéket képviselő, önként vállalt kötelezettségük 500 kWó villanyáram és egy tonna tüzelőanyag megtakarítását, illetve 12 tonna vashulladék és egy tonna papfr átadását helyezi kilátásba. És persze majd hatezer óra társadalmi munkát, hiszen a mezőgazdasági vállalatok dolgozót is szeretik a szépet, ók Is járnak moziba, színházba, Igényt tartanak a színvonalas szolgáltatásra, s az ó gyermekeik is helyet kérnek a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és játszótereken. Hát valahogy így, Ilyen ígérettel indultak az új évben a galántai járás mezőgazdasági dolgozói. A tavaszi sürgés-forgást szemlélve arra a meggyőződésre Jutottunk, hogy az emberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy adott szavukat megtarthassák, feladataik és önként vállalt kötelezettségeik példás teljesítésével köszönthessék a felajánlási mozgalmat is serkentő NOSZF 65. évfordulöját. (kádek) fokozott figyelmet a találmányoknak és az újításoknak! sem teljes, hiszen a mezőgazdaság szinte minden szakaszán születhetnek ötletek, hasznosítható javaslatok — a hulladékanyagok felhasználásától kezdve egészen a napenergia hasznosftásának lehetőségéig. Az újftómozg3lom irányításának legfontosabb eszköze a témafeladatok kihirdetése marad. Ezeket a feladatokat — központilag és üzemek szerint —, az egyes ágazatokban mutatkozó szükségletek és a múltban a legtöbb újítási javaslatot felmutató szakterületek összehangolásával fogjuk összeállítani. A témafeladatok számát a megoldandó problémák számával arányosan szabjuk meg. A találmányokra és az újításokra vonatkozó program 1985-ben a nyugat-szlovákiai kerületben öt. a középszlovákiaiban 3, a kelet-szlovákiaiban pedig 4 találmány benyújtásával szá-Az újító- és feltaláló mozgalom a tudományos műszaki fejlődés elválaszthatatlan része. Az újítások és a találmányok hatékonyabbá, rugalmasabbá teszik a termelést és a szolgáltatásokat, javítják a munka minőségét, elősegítik a dolgozók alkoté kezdeményezésének kibontakoztatását. Mindezek teljes mértékben érvényesek a mezőgazdaságra is, hiszen népgazdaságunk kulcsfontosságú ágazatáról van szó. Az újító- és feltaláló mozgalom a 6. ötéves tervidőszakban a mezőgazdasági üzemek többségében nem volt kielégítő: nem értük el a kitűzött célokat és a várt eredményeket. Az kok a vezető dolgozók tapasztalatlanságában és a feladatok rossz értelmezésében, valamint az alacsony szintű agilációban és jutalmazásban rejlenek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium — az SZSZK kormányának 1970/234 sz. határozata érteimében — a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Bizottságával és más illetékes szervekkel együttműködve kidolgozta az újitó- és feltaláló mozgalom tervszerű fejlesztésének programját az 1981— 1985-ös évekre. A program szerint a 7. ötéves tervidőszakban az 1979-es év időszakához viszonyitva a találmányok 157 százalékos (61-ről 157-re) növekedésével számolunk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vonalán. Az újftási javaslatok számát az említett évek viszonylatában 65 százaiékkkal (7398- röl 12 237-ra) kívánjuk növelni. A daságban és az élelmiszeriparban dolgozók szakszervezeti szövetségének szlovákiai bizottságával és a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságával közösen szocialista versenyt hirdetett. A verseny három kategóriában folyik majd -r az újítások társadalmi haszna, a legaktívabbb újítók és a legjelentősebb találmányok benyújtóinak kategóriájúban. Az elsőben a társadalmilag leghasznosabb 20 újítás szerzője — 400, 2000, a másodikban a 6 legaktívabb újító 2000, 1800, 1600, 1400, 1200 és 1000, a harmadikban pedig a három legjelentősebb találmány szerzője 2000 1500 és 1000 korona pénzjutalomban részesül. A versenyt kollektív szinten, a; egyes mezőgazdasági üzemek között is meghirdetjük. Itt két kategória lesz: a 250 dolgozónál kevesebbet foglalkoztató mezőgazdasági üzemeli közül öt, az azt meghaladó tagiét számúak közül pedig tiz olyat része sítünk majd 1000-től 5000, illetve 1000-től 10 000 korona összegű pénz jutalomban, amelyek az újító- és fel találó mozgalomban a legjobb ered ményeket érték el. Az ismertetett program következe tes megvalósftásától jelentős javulás várunk, az újitó- és feltaláló mozga lom mostani állapotához képest. Re méljük, hogy a feladatok szabatn sabb meghatározása, a dolgozók, a: ésszerűsítő brigádok érdekeltté téteti által elérjük azt a színvonalat, hog] a beérkező újítási javaslatoknak él találmányoknak legalább a fele meg valósítható lesz. ]AN PROKEÍ BESZÉLGETÉS -munka közben... Á traktor szinte lépésben halad előre. A gépvontatta ültetőpadon aszszonyok hajladoznak, palántáznak. A masina vezetője a fordulónál rö-A vállalások eredménye az ígéretek beváltásán múlik Szabó Ferenc, a kertészeti csoportvezető bízik a jó termésben vtd pihenőt tart, s ezt kihasználva beszélgetünk.-— ilyen egyenes sorokat még vonalzóval sem lehet húzni. Ezt hogy csinálja? Németh János traktoros végignéz a káposztapalántával tűzdelt sorokon, s tömören válaszol. i— Hát úgy, mint mindenhez, ehhez Is érteni kell. De volt rá időm megtanulni... — Haja], János régóta a kertészet traktorosa. Ért ám a gép nyelvén, de a miénken Is, — szól közbe derekát egyengetve Szépvölgyi Júlia, a kertészet dolgozója. — Minden palánta egy derékhajlltást is jelent. Nem fárasztó? — Üdülésnek éppenséggel nem nevezhető, de mi már megszoktuk. A csoport összetartó, így naponta aránylag sok teendőt tudunk elvégezni. Szabó Ferenc, a galántai szövetkezet kertészeti csoportjának vezetője reménykedik: i— Bízom benne, hogy a májusi fagyok nem lesznek olyan erősek, hogy komolyabb kárt tennének a palántákban. A kelkáposztát két hektáron, a karalábét egy hektáron már kiültettük, a korai káposzta palántázását pedig most fejezzük be. i— A fagyok veszélyeztetik a terv teljesítését? — A pénzbeli tervet nem: 32 hektáron kertészkedünk, s fólia alatti termesztéssel Is foglalkozunk, így a kiegyenlítődés révén az 1 millió 900 ezer koronás terv teljesíthető. Szabó Ferenccel együtt ml is Ы- a zunk abban, hogy a galántai szövetkezet kertészete ősszel valóban jó évet zár. —Kalita— Á szocialista gondolkodásmód ás életvitel legkézenfekvőbb hitelesítő mértéke az állampolgári viselkedés és a munkához való viszony. A gondosan kiszámított lehetőségek új, felemeló “távlatai előtt, a szocialista tervteljesítés ütemében keményen le kell számolnunk minden hátrahúzó erővel. Rendszerező, alapos körültekintő tervezésre és technológiára, a szellemi- és munkatevékenység egész stratégiájára van szükségünk ahhoz, hogy a mezőgazdasági üzemek a tervteljesítés mellett szocialista kötelezettségvállalásaikat Is becsülettel megvalósítsák. Az egyetlen perspektíva az előbbrelépésre: az elhatározottak következetes végrehajtása. A következőkben összpontosítsuk figyelmünket egyegy szövetkezet szocaillsta vállalására. ■ Az ötszáz hektár szántóterületen gazdálkodó SZILICEI Efsz-ben 155 állandó és negyven Idénymunkás birkózik a feladatokkal. Közülük mintegy hatvanan szocialista brigádtagok. Az elmúlt évi vállalásuknak közel minden mutatóját teljesítették. Az Idei felajánlásuk összértéke a tavalyi értéket is meghaladja: 154 ezer korona. A burgonya elóírt hektárhozamát tíz mázsával kívánják növelni. Gabonából 120, juhsajtból 5, húsból pedig 15 mázsával szeretnének többet termeszteni, Illetve előállítani a meghatározott mennyiségen felül. A pótalkatrészek- és az üzemanyag felhasználásának csökkentésével mintegy tízezer koronát próbálnak megtakarítani. A szövetkezet vezetősége a felajánlások teljesítésének Időszakos és rendszeres kiértékelésével — Jutalmazásokkal és bíráló kritikával — Igyekszik a feladatokat az érdeklődés középpontjában tartani. A szocialista brigádok és a kommunisták kezdeményezte szocialista verseny a példamutatáson kívül erkölcsi elhivatottságra hangolja a többi dolgozót Is. A kötelezettségvállalás frázisveszélye tehát ebben a közösségben nem fenyeget. ■ A hosszúszőt (Dlhá Ves) gazdaság 200 ezer koronát érő értékteremtésének a fele remélhetőleg a mezőgazdasági nyerstermelés — az őszi búza, s a tavaszi árpa hektárhozamainak egy-egy mázsás — növeléséből fog származni. A pótalkatrészeit felújításával félszázezer koronát igyekeznek majd megtakarítani. Az anyagi költségek csökkentésével pedig további tízezreket. Az elhatározások becsületes teljesítése 430 szövetkezeti dolgozóra hárul, akik 1400 hektár szántóterületet művelnek. A kezdeményező szerepet tizennégy szoclalista brigád száztíz tagja vállalta magára. ■ A pelsőcl (PleSivec) szövetkezet szocialista felajánlásának értéke nagyjából megegyezik a hosszúszóiakéval. A szövetkezet termőföldterülete és dolgozóinak száma Is közel azonos. Az eltérés csupán annyi, hogy Itt a dolgozók több mint 55 százaléka tagja a brigádmozgalomnak. Felajánlásukat pedig annyival bővítették, hogy öt mázsa gyapjút adnak be terven felül. Pelsőcön minden egyes dolgozó személyre szőlő feladatot kapott. így talán könnyebb lesz annak megvalósítása, amire égető szükség van, hiszen a tavalyi kötelezettségvállalásuknak csupán harminc százalékával tudtak elszámolni. Az üzemanyagtakarékosságra és az erőtakarmányok ésszerűbb felhasználására ebben a gazdaságban sem történt szocialista felajánlás, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az egyikből kevés van, a másikből pedig jószerivel már nincs Is. ——1 „Póttervében“ a három gazdaság közül egyik sem szentelt figyelmet a tömegtakarmányok eddiginél nagyobb megbecsülésének, s gondosabb betakarításának. Nem mindig világosak, konkrétak, személyre szólóak a feladatok. Egyáltalán nem foglalkoznak — a felajánlás gyorsító és ösztönző erejét kihasználva ■— a dolgozók szociális helyzetének javításával, s szakmai továbbképzésükkel. A vállalások eredménye az ígéretek becsületes beváltásán múlik. Ha „egész“ emberekkel, őszinte szocialista magatartást tanúsító egyénekkel akarják a terveket, vállalásokat teljesíteni, akkor szinte szükségszérűvé válik a nevelés, a továbbképzés, a felvilágosítás, az ideológiai propaganda, a termékeny, építő Jellegű vita és a tapasztalatszerzés. KORCSMAROS LÁSZLÓ Palántázás közben iA szerző felvételei) äTsKSTS’ Я iV 'S találmányok és újítások társadalmi haszna 1979-ben 53 millió 769 ezer korona volt; ez a 7. ötéves tervidőszak végére 138 millió 500 ezer koronára növekszik. A dolgozók alkotó kezdeményezőit elsősorban az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére, a takarékos energiagazdálkodásra és a takarmányokkal való jobb gazdálkodás módszereinek keresésére próbáljuk irányítani, de hasznosítható újítási javaslatokat és találmányokat várunk a hektárhozamok növelése, a betakarítási veszteségek csökkentése, a munkabiztonság javítása és az életkörnyezet védelme szakaszán is. A lehetőségek felsorolása persze még Így mól. Oszehasonlításként az 1979-ben benyújtott találmányok száma kerületenként, az előző sorrendben: 2, 2, illetve 0 (!) volt. A témafeladatok tervezett száma a nyugat-szlovákiai kerületben 477-ről 750-re, a középszlovákiaiban 267-ről 480-ra, a keletszlovákiaiban pedig 205-ről 561-re növekszik. A megvalósított újításokból és találmányokból származó társadalmi haszon ugyanakkor az előző sorrendben 191, 340, illetve 356 százalékkal növekszik. Az újító- és feltaláló mozgalom ösztönzésére a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Bizottságával, a mezőgaz-