Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-24 / 16. szám
16 BLVMilllK 32 к Határtalan szemtelenség Nemrégiben volt tanítónőmmel a bratislavai autóbuszra vártunk. Végre bejött a jókai—pozsonyi (Jelka—Bratislava) járat. Nagynehezen feljutottunk, s jegyet váltottunk, illetve szerettünk volna. Otitársam megkapta a jegyet, én viszont i\sra, holott kifizettem az árát. Reklamáltam, kérve a jegyet. Erre a buszvezető lekicsinylőén végignézett rajtam, utána kezembe nyomta a papirosszelvénvt, amit meg se néztem. (Csak utól^ tudtam meg, hogy a sofőr visszakéri a jegyet az utasoktól! ...) ... Egy kínos óra elteltével Bratislavába érkeztünk. A tanítónő arra figyelmeztetett, tegyem el a jegyet, mert az útiköltséget (a kassai Kazinczy-napokra) visszatérítik. Nézem a jegyet, kisebb értékű, mint amit fizettem, s csak Jókára szól, nem Bratislavába. Ráadásul nem is aznapi. Hát ez nem más, mint határtalan szemtelenség! Otitársam jegye ugyan Bratislavába volt érvényes (azaz, hogy érvénytelen!), de az is tegnapi dátummal. Ezt pedig ki nem fizetik nekünk Kassán. És ha az ellenőrnek eszébe jut a jegyemet ellenőrizni? Még bírságot is fizethettünk volna ... Az utasok? Nem mernek szólni. Márpedig az ilyesmit nem szabad megszokni, a dolognak mielőbb elejét kell venni!! Csuka Júlia, Szene (Senec) A szerk. megjegyzése: Kár, hogy levélírónk nem írta meg az utazás pontos napját, időpontját és a sofőr nevét, hogy a csaló sofőrt felettes szervei felelősségre vonhassák. SZABAD FÖLDMŰVES, Körzeti vetélkedő A CSEMADOK Rozsnyói (Rožňava) Járási Bizottsága a berzéte-áji (Brzotín-Háj) CSEMADOK-szervezet vezetőségével karöltve szervezte meg és bonyolította le a „Tavaszi szél vizet áraszt“ népdalverseny körzeti elődöntőiét. Az elődöntőn felléptek a környékbeli falvak népművészeti csoportjai. Az öttagú bíráló bizottság megítélése alapján a szilicei (Silica) folklércsoport, Kovács Imre szólóénekes, a szalóci (Slavec) vegyeskórus, Ulman Gábor citerás, a várhosszúréti (Dlhá Lúka) énekkar ás folklőrcsoport, valamint a rudnai folklórcsoport jutott a járási döntőbe. Tóth Rozália, Rozsnyó (Rožňava) Példamutató fiatalok 1982. április 24. Dijak, helyezések Az Ipolysági (Šahy) Középfokú Mezőgazdasági Szaktaiutázet diákotthonában igencsak sokoldalú szakköri tevékenység folyik. A múlt hónapokban a tanulók közUI 27-en szorgalmasan készültek a MÉM intézményei szakköri tevékenységének (ZUC) kerületi versenyére. A Topoľčanyban lezajlott kerületi vetélkedőn a tanulók sikeresen szerepeltek: I. helyezést ért el Nedoma Sándor, negyedikes tanuló, a fényképezésben. II. dijat szerzett a fiúk népi tánccsoportja és az iskola zenekara. A szólóénekesek kategóriájában Szikora János harmadik osztályos tanuló a III. helyen végzett. A kétnapos kerületi vetélkedő maradandó élményt nyújtott, s lehetőséget adott a tapasztalatszerzésre. Nagy Mátyás, a szaktanintézet elsőse Egy község — három Mr sjc A szőgyéni (Svodín) Barátság szövetkezetben igyekeztek kihasználni a jó időt a vetésre. így került idejében, jó magágyba 371 hektáron a tavaszi árpa, majd 310 hektáron a cukorrépa. >jc Az említett szövetkezetben az Idén naposcsibéből 729 ezer, naposkacsából pedig 261 ezer darab keltetésével és értékesítésével számolnak. Brojlercsirkéből az idén több mint 38 ezer darabot felnevelnek és értékesítenek. Ebből a mennyiségből a múlt hónap során már közel húszezret átadtak a felvásárló üzemnek. эфе A Szőgyéni Szövetkezeti Klub a járási népművelési intézet fotószakkörével közösen kiállítást rendezett, amelyen kilenc amatőrfényképész több mint 70 alkotása került bemutatásra. A kiállítást, amely két hétig tartott, több százan megtekintették. Hinzeilér László, Szőgyén (Svodfn) A kriti Felépült az új művelődésháza. Színház és moziterem, klubhelyiségek és könyvtár sorakozik egymás mellett. Még ruhatár is van benne, mindjárt a bejárattól jobbra.Nos, és a személyzet, s mind közül a legfontosabb, a frissen kinevezett igazgató. Éppen erre a munkára termett egyén, jártas a világ dolgaiban, leginkább az úgynevezett müvészberkekben. Majd ő gondoskodik a kultúráról, jogadkozik. Majd 6 föllendíti a falut. Nem baj, hogy nincs aki színdarabot játsszon, hozunk idegenből. Táncosokat is, meg éneklőcsoportokat, fúvószenekart és szemfényvesztőt. Mindent, ami csak,kell. Profikat a javából. Fő, hogy kultúra legyen. S elkezdődtek a szebbnél szebb föllépések. Eleinte még tetszett is a közönségnek, de igencsak rövid idő alatt ráunt. Az egyiknek ez nem volt jó, a másiknak meg amaz. Ahogy ilyenkor éppen lenni szokott. A fürge kultúros végre ktötölte-hatolta: legjobb lesz, ha operettel próbálkozik. Abban van minden: tánc, zene, sző-, vég. Válogasson magának ki mit akar. Meg is hívta nyomban a legjobb társulatot, s a kultúra háza ismét megtelt az utolsó pótszéklg. Taps és éljenzés, óriást siker. Ám ez nem volt elég, a művelődés lelkes felelőse összehívta az Illetékeseket, hadd nyilvánítsák ki szóban is tetszésüket. — Szép volt, JÓ volt — mondogatták. — Ilyesmi kell ide, ami felrázza az embereket. Csak egy ember hallgatott mélyen, a helység tótumfaktuma. — Talán magának nem tetszett? — kérdezte aggódva az igazgató. — Nem mondhatnám, jól danoltak a hölgyikék — nyilatkozott a falu bölcse. — Hát akkor? — Csak arra volnék kíváncsi, hogy megtudnák- e fejni a tehenet? Cslcsay Alajos A Nádszegi (Trstice) Efez mellett működő SZISZ-aiapszervezet 43 tagot számlál. Tavaly kiemelkedően jó munkát végzett. Aktívan bekapcsolódtak a SZISZ járási bizottsága által meghirdetett valamennyi rendezvénybe. Szövetkezeti alapszervezetről lévén szó, természetesen a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos versenyéket részesítették elnőnyben. Eredményeik önmagukért beszélnek. A tavaszi munkák Idején meghirdetett szocialista versenyben az első helyen végeztek mint csoport. A nyári, elsősorban a gabonabetakarítási szocialista verseny 10 kategóriájában értek el első helyezést. Emellett PirCák V. és Juhos S. kombájnosok teljesítménye nemcsak a járásban, de kerületi szinten is a legjobb volt. A nyári verseny értékelése után a legjobbak tárgyi jutalomban részesültek. Sikersorozatuk ősszel is folytatódott. A fiatal zootechnlkusok járási versenyén közülük került ki az első és második helyezett. A fiatal újítók ZENIT elnevezésű járási versenyén Kohel Ferenc kollektívája a második helyen végzett. Idei terveik? Röviden összefoglalva: újra ilyen eredményekről beszámolni. Többet talán nem is kívánhatnak a nádszegi szövetkezet SZISZ- szervezetének lelkes tagjai. Győri Irén, Nádszeg (Trstice) Fele-fele A rozsnyői (Rožňava) járásban a lakosság fele nő, s közülük 16 ezer van munkaviszonyban, vagyis a 41,7 százalékuk. Szinte valamennyi területen dolgoznak, szilárdítva szocialista társadalmi rendszerünket. Ahhpz azonban, hogy az Irányító munkában is mind nagyobb arányban részt vehessenek, lehetővé kell tenni szakmai-politikai Ismereteik gyarapítását. A mostani tanévben csupán 847 tanul szakközépiskolákban, 418 pedig főiskolákon. Ezek számát gyarapítják még azok, akik munka mellett tanulnak. A rideg statisztikai adatok mögött dolgozó nőink nagy szorgalma, áldozatvállalása és alkotókészsége búvik meg. Gál Edit, Gömörhorka (Gem. Hôrka) Я UJA OR Ц-v ■*'НЫ _ Rendben van, mama, segítek neked az árusításban, de csak Ь d addig, amíg nem jön össze egy új kocsira való... 1 ÉRTEKEZLET — És most hallgassák meg rövid felszólalásomat, melyet' legkésőbb a jövő hét közepéig befejezek. SZERÉNY UDVARLÖ "1 — Legalább egy dátumot adjon, j hölgyem, mikor várhatom megint i hiába? j JOGÄSZ J — Milyen munkán dolgozik pro.1 fesszor úr? Íj , — Most írok egy íratlan tör- I vényt. j VAGY — Tudja, mi szeretnék lenni? j Egy pilóta nélküli repülőgép pl- J lőtája. Azt még én Is elvezetem. SZERELEM — Évike, szeret? — Akkor lássam, amikor a hátam közepét. Mondja, nincs a közelben egy tükör? PÁRBESZÉD — Hogy van? — Na is kérdezze. .— Jő, nem kérdezem! — Elég szép magától. Igazán megkérdezhetné, hogy vagyok. ESEMÉNYTELEN ÉLET — Most, öregkoromban, másoknak az emlékeit idézem fel. ÉTTEREMBEN — Főúr, mivel tartozom? — Az attól függ, hogy milyen a kedves vendég szociális és anyagi helyzete. HÄZASPÄR :—■ Merre sétáljunk, szívem? •—• Arra menjünk, amerre kedved tartja. — Hogyisne! SZEMTELENSÉG — És tessék mondani, nőt felhozhatok ide az albérleti szobába? Igen. — És tetszik tudni ajánlani valakit? FÉRFISZEMMEL — Én ezért a nőért mindenre képes lennék, csak ne kelljen ( vele élnem ... SZORGALMAS EMBER — Különmunkát is vállalok, hogy többet ihassak. GALAMBOS SZILVESZTER • IFJÚSÁGI KLUB. Komárom (Komárno) felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából átadták rendeltetésének a hárommillió korona költségráfordítással épült járási ifjúsági klubot. A fiatalok, akik több ezer óra társadalmi munkával járultak hozzá az új létesítmény felépítéséhez, boldogan vették birtokukba a helyiségeket. A klub — Kameniczky István vezetésével :— szeretettel várja a klubestek, szakköri tevékenység Iránt érdeklődőket. (L. É.) @ TANÍTOK NAPJA. Hagyományos tanítónapot rendeztek kulturális műsorral egybekötve Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom). A kulturális műsort a Szőlőskei (Vinižky) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet diákjai szolgáltatták: verssel, tánccal, népdalcsokorral köszöntötték az ünnepeiteket. (Szlamka Ilona) @ ÜTRAVALÖUL: Évente kétszer SZABAD FÖLDMŰVES i tavasszal és ősszel rendeznek ünnepséget a sorköteles,, bevonuló fiatalok számára, a püt és a Nőszövetség nádszegi (Trstice) szervezetével közösen. A legutóbbi ünnepségen részt vettek a 23 bevonuló fiatalok szülei, hozzátartozói, Ismerősei. A bevonulókat Gáspár Béla, hnb-tltkár és Nagy Vitusné, a nőszervezet elnöke köszöntötte, majd hasznos tanácsokkal, ajándékkal látta el őket. (Győri Irén) • VEZETÉKES IVÖVlZ. A rozsnyői (Rožňava) járásban nagy gondot fordítanak a lakosság . Ivóvízzel történő ellátására. Nemrégiben Barkán adtak át új vízvezetékhálózatot, mely több mint másfél millió korona költségráfordítással készült. A lakosság több mint négyezer óra társadalmi munkával Járult hozzá. (gál) • BRONZÉREM. A Jolsvai (Jelšava) Állami Gazdaság licel (Licince) kertészetének dolgozói közül 11-en kaptak ünnepi keretek között bronzérmet. A brigádvezető Derdák Ondrej főkertész. (szí) • MEGEMLÉKEZÉS. Szőgyénben (Svodin) ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a község Szovjet Hadsereg általi felszabadításának 37. évfordulójáról. A község és az efsz képviselői, valamint a Petőfi Sándor pionírcsapat tagjai megkoszorúzták az elesett szovjet katonák síremlékét, majd a hősök emlékművénél helyezték el a kegyelet virágait. A pionírok a megemlékezés kapcsán elbeszélgettek a község felszabadulásáról és fejlődéséről Bartos Károly hnb-titkárral és Udvardy Béla pártelnökkel. (Hinzeilér) — Biztos vagy benne, hogy így majd nagyobbra nő?... Tréfák — Te már nem szeretsz engemI — mondja a feleség a férjnek. — És ezt miből gondolod? — Mert régen, amikor hazajöttél, először mindig megnézted az összes szekrényt, nincs-e ott a szeretőm. Most pedig csak a hűtőt nézed meg, hogy van-e itthon sör. m * jjj — Hová szaladsz Ivánka? — Meg akarok akadályozni egy 5 verekedést. —‘És kik akarnak verekedni? Й — Az egyik osztálytársam és én.., — Tiborka, melyik iskolai tárgyat szereted a legjobban? — A csengőt... * — Ki ez a rémes nő? Nem ismeri? — A feleségem... — Bocsásson meg, tévedtem. — Nem maga. Én! —■ Javaslom, hogy egyen sok gyümölcsöt, de ne hámozza meg, mert úgy nagyobb a vitamintartalma, Mit szeret a legjobban, az álmát vagy a szilvát? — A diót, doktor úr.. , Index: 49 630 — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- ép Lapkiadó nemzeti vállalatban, ~ Főszerkesztő В ara László agrármérnök _ Főszarkesitő-balyettea Calba Lásxlá. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 815 73 Bratislava, Križkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 — telefonközpont 472 41 — Belső vonalak: mezőgazdasági rovat 35, társadalompolitikai rovat 34 és 35. — Nyomja a Západoslovanské tlačiarne, n v., Bratislava, Dukhanská nl. 41. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre a PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlače 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 48. útján rendelhető meg — Előfize tési díj egy évre 52,— Kčs, fél évre 26,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat 6* fényképeket nem őri* meg és nem küld vissza. A lap oyiivántartási száma: SÜTI 11/6.