Szabad Földműves, 1982. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-24 / 16. szám
SZABAD FÖLDMŰVES. 1982. április 24. A közbiztonsági segédrendörök nélkül ma már el sem tudjuk képzelni a közrend fenntartátes aktívájának tagjai tevékenységük 30 éve alatt gazdag tapasztalatokat szereztek különféle feladatok áldozatos teljesítésében, a közbiztonsági szervek fontos segítőtársai lettek nemcsak a közrend fenntartásában, hanem a nevelésben és a szocialista jogtudat formálásában is. A szocialista vívmányok és a közrend védelme az egész társadalom, az összes állami szervek ügye, s ebben fontos szerepet játszanak a nemzetbiztonsági testület szervei és a velük együttműködő segédrendőrök. Ez az önkéntes segédaktíva fennállásának 30 éve alatt a nemzetbiztonsági testület tagjaival együtt milliós értékeket mentett meg népgazdaságunknak. jelentős szerepet játszik a megelőzésben, a közös tulajdon veszélyeztetettségének elhárításában, a károk felszámolásában. A segédrendőrök ott vannak mindenütt, ahol veszélyben forog gyermekek élete — veszélyes közlekedési pontokon, útkereszteződéseken, iskolák közelében, forgalmas utcák átkelőhelyein, sportlétesítmények közelében stb. Láthatók közlekedési tárgyú beszélgetéseken, előadásokon, a közlekedési játékpályákon, ahol különféle veszélyes helyzetekre való reagálásra tanítják a gyermekeket. S jelen vannak ott is, ahol veszély fenyegeti a szocialista tulajdont, polgártársaink személyi tulajdonát, találkozhatunk velük járőróton városokban, községekben és üdülőhelyeken, ahol különösen azokra figyelnek, akik mások rovására szeretnének jobban élni. így van ez országszerte mindenütt. A segédrendőrök felelősségteljes Harminc év áldozatos munkája tevékenysége, helytállása mindinkább hallat magáról a közvéleményben. Dicsérettel és elismeréssel beszélnek róluk, a karszalagosokról, akik nem félnek és nem haboznak a kellő pillanatban közbelépni azokkal szemben, akik a pihenés óráiban kellemetlenkednek másoknak. Évek tapasztalatai igazolják, hogy főként a közlekedés vonalán nagyon hatásos megelőzőnevelő tevékenységet fejtenek ki a segédrendőrök. Fokozottan felügyelnek azokra a helyekre is, ahol gyakoriak a közlekedési balesetek és kihágások. Ennek folytán csökken a balesetek előfordulási százaléka, mert a segédrendőrök puszta jelenlétükkel is a közlekedésrendészeti szabályok betartására késztetik a járművezetőket. Nagyon aktív a szlovákiai 3176 egységnél működő 23 745 segédrendőr politikai és munkatevékenységének mérlege. Csak tavaly 3 993 120 érái társadalmi munkát végeztek szabad idejükben, önként vettek részt a szocialista gazdaság, a közrend védelmében, a folyamatos országúti közlekedés biztosításában. Ezek a legbecsesebb és legmeggyőzőbb értékek. A segédrendőrök 112 491 közlekedési kihágást derítettek fel, 1864 ittas vezetőt tartóztattak fel, 28 274 esetben kezdeményeztek eljárást rendháborításért, 376 esetben fogták el bűntény vagy kihágás tettesét. A megelőzőnevelő munka folytán azonban minden téren jobb eredmények mutatkoztak. A pártkongresszusok és központi bizottsági ülések határozatainak szellemében a segédrendőrök tevékenységében is előtérben áll a szocialista gazdaság védelme, a bűnözés elleni küzdelem a városok és falvak békéje és rendje. A segédrendőrök tavalyi Járási és Idei márciusi kerületi konferenciáin elemezték tevékenységüket, s ezzel megkezdődött az április 23-án és 24-én Nový Jičlnben ülésező VI. országos konferencia előkészítése. A jól végzett munka büszke érzésével vesznek rajta részt a küldöttek. Tudvalevő, hogy a dolgozók államigazgatási részvétele a szocializmus építésének általános törvényszerűsége. A párt és a szocialista állam biztonságfordult elő lényegesen kevesebb betöréses lopás vagy egyéb erőszakos bűntett. Erről tanúskodik az is, hogy tavaly Szlovákiában 3524 helyi vagyonvédelmi Intézkedés történt és 3529 esetben észleltek különféle vagyonvédelmi fogyatékosságokat. A segédrendőröket segíti a példás egység elmért Indult szocialista verseny is; 207 egység már elnyerte a elmet, további 384 még versenyben áll érte. Éppen ezekben az egységekben érnek el jobb eredményeket számos mutatóban. A nemzeti bizottságok és a segédrendőrök aktívájának együttműködése a Nemzeti Front választási programjainak megvalósításában a múlt állásának 30 éve alatt a lakosság körében is nagy tekintélyt vívott ki magának, amit az is bizonyít, hogy a köztársasági elnök A kiváló munkáért állami kitüntetést adományozta a Banská Štiavnica-i, skýcovi, hlohoveci és poprádi segédrendörí egységnek. Az országos konferencia a jövőre nézve Igényes feladatokat tűz ki. A segédrendőrök fö feladata marad továbbra is a nemzetbiztonsági testület tagjainak segítése a közrend, a személyi biztonság és vagyon védelmében, a közlekedés folyamatosságának és biztonságának szavatolásában, mégpedig a vasúti közlekedésben is, s nem utolsó sorban az államhatár védelmében. Megtisztelő feladatot teljesítenek a segédrendörök. Szabad idejükben, díjazás nélkül. Társadalmunk nagyra becsüli működésüket. A törvénytiszA CSEMAD0K XIII. ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSÉ A múlt szombaton és, vasárnap tanácskozott a CSEMADOK XIII. országos közgyűlése. A részt vevó párt- és kormányküldöttséget Ján Gregor miniszterelnök-helyettes vezette. Megjelent még Krocsány Dezső munkaügyi és népjóléti miniszter és Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. Az ukrán és a lengyel dolgozók kulturális szervezete Is képviseltette magát. A kongresszusi beszámolót Sidó Zoltán országos elnök terjesztette eló. A tanácskozáson ján Gregor miniszterelnök-helyettes is felszólalt. A CSEMADOK országos elnökévé Ismét Sidó Zoltánt választották. Alelnök: Rácz Olivér, titkárok: Petrik József és Neszmári Sándor. Győri László komáromi (Komárno) segédrendőr személyi tulajdon védelmében a Vágón Karol Kráf segédrendőr és egysége közlekedési ^ ellenőrzésen Tanácskoztak az ország gazdái A múlt hét végén Prágában lezajlott a szakszervezetek X. országos kongresszusa, mely a szervezet több mint hétmillió tagja nevében a párt gazdaságpolitikája megvalósításának fó társaként tanácskozott. A kongresszuson jelen volt a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának, valamint a szövetségi kormánynak küldöttsége, melyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke vezetett. Az 1800 kongresszusi küldött érdeklődéssel hallgatta meg1 a Szakszervezetek Központi Tanácsának beszámolóját, melyet Karel Hoffmann, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az SZKT elnöke terjesztett elő. A beszámoló első része elemzi a szakszervezetek felelősségét a CSKP politikájának megvalósításáért, a munkásosztály hatalmának megszilárdításáért, a szocializmus politikai rendszerének fejlesztéséért. Hangoztatta, hogy a forradalmi szakszervezetek fő ereje mindenkor a munkásosztály volt. Alapvető kötelessége: ügyeljen arra, hogy a munkásosztály teljes mértékben kibontakoztathassa aktivitását, bővüljön részvétele az irányításban és igazgatásban. Hangoztatta, hogy a szakszervezetek szorosan együttműködjenek a szövetkezeti parasztsággal, a műszakiértelmiséggel, továbbá a társadalmi és tömegszervezetekkel. Kiemelte a szakszervezetek és a nemzeti bizottságok együttműködésének fontosságát, majd a szakszervezetek széles hatáskörére vonatkozó törvényekkel és jogszabályokkal foglalkozott. A továbbiakban a beszámoló a gazdaságfejlesztési feladatokkal kapcsolatos szakszervezeti teendőket taglalta. A beszámoló további részei a munka- és életkörülmények, a dolgozók eszmei és kulturális színvonalának emelése körül sűrűsödtek, majd az utolsó rész előtérbe állította a nemzetközi szakszervezeti mozgalommal való Internacionalista szolidaritás és osztályszövetség szilárdítását a béke és a társadalmi haladás érdekében. A kongresszus részvevőit felszólalásában Gustáv Husák elvtárs is köszöntötte. Méltatta a szakszervezeteknek mint a párt ferradalml segítőtársának szerepét a munkásosztály felszabadításáért vívott küzdelemben, aminek ékes példája volt 1948 Februárja. Husák elvtárs megjegyezte: A munkásosztály és a szocializmus ellenségei mindig nagy erőfeszítésekét tettek és tesznek, hogy megbontsák a szakszervezetek és a kommunista pártok közös fellépését, a szakszervezeti mozgalom egységét. A szakszervezetek án. „függetlenségének" jelszavával azt akarják elérni, hogy letérítsék őket a következetes osztályharc útjáról. Csehszlovákia dolgozóinak is vannak ilyen tapasztalatai a hatvanas évek második felének válságos időszakából, valamint a burzsoázia elleni harc éveiből. Husák elvtárs beszéde további részében a szakszervezeti tagok szocialista építésben való részvételével foglalkozott. Idézte Leonyld Iljlcs Brezsnyevnek a szovjet szakszervezetek legutóbbi kongresszusán elhangzott megállapítását: „A párt, az állam és országunk szakszervezetei külön-külön teljesítik feladataikat, de együttesen, egybehangoltan dolgoznak. Ebben az egyetértésben, ebben az egységben van a kommunizmus ügye sikereinek a biztosítéka.“' Ez olyan tapasztalat, — mondotta Husák elvtárs —, amelyet megerősít a szocializmus építésének gyakorlata a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és a szocialista közösség többi országában. Csehszlovákia Kommunista Pártja nagyra értékeli, hogy szakszervezeteink tevékenységükben ebből a lenini tapasztalatból Indulnak ki, és ebben a kérdésben teljesen egyértelmű, elvhű álláspontra helyezkednek. A jövőt Illetően ez jelenti erőnk és újabb sikereink egyik alapvető forrását. Husák elvtérs beszéde további részében a megoldásra váró sürgető problémákat fejtegette, kitért bizonyos ún. népszerűtlen Intézkedésekre is, amelyeket a társadalmi érdekek, a gazdaság további kiegyensúlyozott fejlődése végett kell foganatosítanunk. Hangoztatta, ma nagyon sok függ attól, mennyire vagyunk képesek felhasználni és mozgósítani gazdasági életünk belső tartalékait. Az a cél, hogy mindenütt megtanulják minden korona megfontolt ráfordítását, megtanuljanak jól gazdálkodni. Husák elvtárs szólott a szakszervezeteknek a szocialista demokrácia elmélyítésében, a dolgozók termelésirányításba valő bevonásával kapcsolatos feladatairól, kiemelte a békemozgalomban játszott szerepüket. A kongresszus résztvevőt levéllel fordultak a CSKP Központi Bizottságához. Jóváhagyták a szakszervezetek határozatba foglalt feladatait, és nyilatkozatban csatlakoztak a Szakszervezeti Világszövetségnek áe a szovjet szakszervezetek kongresszusának békefelhtvásához. A kongreszszus új szervek megválasztásával befejezte munkáját. Az FSZM elnöke ismét Karéi Hoffmann lett politikai rendszerében ez a XVI. pártkongresszus határozatainak további konkretizálását jelenti, amelyben mind nagyobb szerepet játszik a dolgozók végrehajtási részvétele. Szlovákiában 1981-ben i— a nyugatszlováklal kerület tapasztalataiból kiindulva i—i megrendezték a segédrendőrök kerületi méretű akcióit, melyek főként a szocialista tulajdon védelmére irányultak. Hasznuk az volt, hogy éppen ebben az időben pozitívumaihoz kapcsolódik. Ennek igen konkrét megnyilvánulása a segédrendőrök soraiból származó képviselők tevékenysége. A párt és a szocialista állam biztonságpolitikáját az állami szervekben és szervezetekben Is érvényesítik, hiszen csak Szlovákiában 3191 segédrendör tölt be képviselői tisztséget, 1749-en pedig a közrendvédelmi albizottságokban tevékenykednek. A segédrendőrök intézménye fennteletre nevelés, a vagyon- és személyi védelem — nemes értékek a segédrendőrök tevékenységében, akik gátat emelnek a rendetlenséggel és a törvényszegőkkel szemben. A 30 év alatt kivívott tekintélyük, szoros kapcsolatuk a nemzetbiztonsági testülettel, a nemzeti bizottságokkal, a Nemzeti Front szervezeteivel minden feltételt megteremt, hagy a jövőben ts eredményesen tevékenykedjenek. MARTIN HRÜZ KÖZÉRDEKŰ TUDNIVALÓK Űj vámrendelkezések hazánkban és külföldön Már csak néhány hőnap választ el bennünket az új turístaldénytől. A- zok számára, akik szabadságukat külföldön szeretnék eltölteni, Ismertetjük azokat az új rendelkezéseket, amelyeket egyes árucikkek kivitelének korlátozására léptettek érvénybe hazánkban és néhány környező országban. Cikkünket figyelmébe ajánljuk minden külföldre utazónak. Elkerülhetik ezáltal a vámvizsgálat közbeni kellemetlenségeket, esetleg csomagjaik' „megtizedelését". Az 1981. december 5-én életbe lépett új vámrendelkezések alapján Csehszlovákiában kiviteli tilalom vonatkozik a kővetkező árucikkekre: élelmiszerek és üdítő Italok, valamint dohányáruk személyi szükségletet meghaladó mennyisége; i— gumiabroncsok és gépkocsi-pótalkatrészek; i— szappanok, mosó- és tisztítószerek; >— réglségtárgyak, valamint aranyból és ezüstből készült termékek; t— gyapotszövetek, plüss- és bársonyanyagok; — kötöttholmik, alsőnemű és női harisnyák; >— konyharuhák, törülközők és ágynemű; t— bőrből és szőrméből készült ruházati cikkek; i— gyermékfuhák, férfi*, ftői és gyermekcipők; —■ szerszámok és munkaeszközök; — rozsdamentes acélból kéeáült evőeszközök és konyhaedények. Külön vámhivatali engedéllyel lehet kivinni gumimatracokat, gumicsónakokat, sátrakat, hálózsákokat és sportszereket, szőnyegeket, csiszolt üvegből és ipari porcelánból készült tárgyakat, zománcozott és alumlrilum konyhaedényeket, csillárokat, valamint építőanyagokat, beleértve a belső épületmunkákhoz és a villanyszereléshez szükséges anyagokat la. Nem vonatkozik természetesen a kiviteli tilalom azokra az iparcikkekre, amelyeket — az élelmiszerekhez hasonlóan — turistáink saját használatra visznek magukkal: sátrakra, hálózsákokra vagy bármilyen egyéb turlstafelszerelésre. Pontosan és részletesen fel kell viszont őket tüntetni a vám- és devizanytlatkozatban. Bulgáriában 1981 novemberétől szintén elrendelték néhány árucikk kivitelének korlátozását. Eszerint tilos kivinni Bulgáriából: — húst, húskészítményeket, babot és csomagolt lisztet; — cukrot, étolajat, behozatalból származó fűszereket; — rizst és csecsemőételeket; — gyermekruhákat és gyermekcipőket; — férfizoknikat és női harisnyanadrágokat; — gyapot- és selyemszövetet, Illetve az ezekből készült ruházati cikkeket; i— gyapjútakarókat és gyapjú alsóneműt; •— két párnál több női és férficipőt; •— mosógépet, porszívót és villamos mérőműszereket; — zománcozott és rozsdamentes acélból készült konyhaedényeket és eszközöket, valamint konyhai porcelánt. Mielőtt a Magyarországon 1981. november 11-én hatályba lépett kiviteli korlátozásokat ismertetnénk, néhány szó a sokat vitatott magyarországi utazási lehetőségekről. A Magyar Nemzeti Bank a fent említett dátummal valutakorlátozásokat léptetett érvénybe, amelyek célja az immár egészségtelenül túlburjánzó, kifejezetten bevásárlási célzatú „turizmus“ meggátlása. Ez vezetett odáig, hogy például a tavaly Csehszlovákia részére tervezett valutakeretet hazánk állampolgárai már augusztus elején kimerítették, döntő mértékben éppen a már említett, kizárólag bevásárlási célzatú utazásokkal. Emiatt augusztus folyamán sokszor éppen olyanok nem juthattak magyar valutához, akik valóban üdülni, szabadságukat eltölteni készültek Magyarországra. A mostani Intézkedések tehát csupán a már-már ellenőrizhetetlen méretűre duzzadt „bevásárló-turizmust" kívánják megfékezni. A magyar és a csehszlovák utazási Irodák továbbra Is a társasutazások bő választékát kínálják az ország különböző tájaira, mind a fő turistaidényben, mind azon kívül. A konkrét lehetőségekről bármelyik utazási iroda részletes tájékoztatást nyújt. Minden Magyarországra utazó külföldi állampolgárnak viszont tudnia kell, hogy az országból tilos kivinni az alább felsorolt árucikkeket: — élelmiszereket és kávét, az előbbieket 100 forint értékű személyt szükségleten felül; — szeszes Italokat, személyenként két liter bort és egy liter tömény Italt meghaladó mennyiségben; — személyenként 200-nál több cigarettát; •— gyógyszert, moső- és tisztítószereket; — babakozmetikai cikkeket; sződavízkészítő palackokat (szifonok); *— LEGO tfpusű építőkészletet; — alsőneműt és gyermek-sportöltözéket; — gyermekcipőket, fiúknál 36-os, lányoknál 34-es méret fölött; — zoknikat, térdzoknikat, harisnyanadrágokat; — függönyöket és szőnyegeket; — csecsemőruhákat, papírzsebkendő— fényképezőgépeket, filmkamerákat és Vetítőgépeket; — barkácsszerszámokat; — rozsdamentes evőeszközöket; — Zománcozott edényeket. Befejezésül mégegyszer hangsúlyozzuk: minden külföldre utazó csehszlovák állampolgárnak elsősorban saját érdeke, hogy az elmondottak figyelembevételével állítsa össze útipoggyászát, illetve tervezze bevásárlásait, ha Magyarországot vagy Bulgáriát választotta úticélul. Ezzel is hozzájárulhat ahhoz, hogy az üdülésről, szabadságról vaióban csak szép emlékei maradjanak. VASS GYULA